Címke: galaktika xl

Megjelent az augusztusi Galaktika!

A Galaktika magazin augusztusi száma A. C. Wise szokatlan stílusú, Sunburst-díjas novellájával indul, egy bálnavadász hajó hátborzongató, utolsó útjáról. Varga Csaba Béla egy csöppet sem elképzelhetetlen, brutális disztópiába repíti el olvasóit, melyet egy kislány szemén keresztül mutat be.

Rhett C. Bruno Nebula-díjra jelölt írásában a kiválasztottakat keresik, akik elmenekülhetnek a Földről egy pusztító kataklizma előtt. A József Attila-, Déry- és Márai-díjas Majoros Sándor Marsról visszatért kapitánya döbbenetes hírt közöl az amerikai elnökkel. Az olasz Annarita Stella Petrino Premio Italiára jelölt elbeszélése egy különös bolygóval való kapcsolatfelvétel története. A román Anamaria Borlan a közeljövő szélsőségesen bürokratikus társadalmát veszi górcső alá. A tavalyi Preyer Hugo-pályázaton megosztott második helyezést elért Kozári Bálint írása a lovecrafti kozmikus horrort kelti új életre. A havi retró ismét igazi csemege, az irodalmi Nobel-díjas Anatole France a Boldogasszony imádatának egy egészen egyedi formájáról számol be.

borítókép: Ilya Ozornin(Oroszország) – Cosmonaut – Diana

A központi tudományos rovat a világűrben keletkező, végzetes gamma-kitörések kutatását ismerteti. Emellett olvashatók még cikkek többek közt a floridai pitoninvázióról, a Hang nélkül című film folytatásáról, egy újfajta töltőtollról és egy orosz származású DJ elektronikus zenéiről. A képregény Isaac Asimov novellájából készült, címe Akaratlan diadal, alkotói Kiss Ferenc és Podmaniczky Ferenc.

Galaktika 377

A magazin XL-változata a Tarzannal világhírűvé vált Edgar Rice Burroughs űroperáját közli le a földi pilótáról, aki egy távoli csillagrendszer öldöklő háborújában találja magát.

Galaktika 377XL

A Galaktika 377. száma újságosoknál nem kapható, keresse tehát a szerkesztőségben, vagy fizessen elő, ezzel is támogatva fennmaradását a jelenlegi nehéz időkben!

augusztus 6, 2021
Megjelent a júniusi Galaktika! ^^

A Galaktika magazin júniusi számát főként magyar szerzők kisprózái alkotják, az Ünnepi Könyvhét tiszteletére. Benedek Szabolcs írásában az elpusztított Föld maroknyi túlélője új hazát keres. R. J. Hendon története azt mutatja, a sikernek mekkora ára van, és mindig utólag derül ki, megérte-e. Kovács Attila egy űrhajós harcáról ír egy mikroméretű fekete lyukkal. Két neves humorista nálunk próbálkozik először novellával: Orosz György egy szép új világot rajzol meg, férfiak nélkül; míg Felméri Péter a szemetelésről értekezik az utca embere szemszögéből.

Darrell Schweitzer kisregényének befejező részében folytatódik a szürreális vízió: a mágus kisfia valóban varázslóvá válik. A havi retro Maurice Baring klasszikus, „Vénusz” című novellája.

Az interjúban Tal M. Klein, a Portál című regény szerzője a könyv keletkezési körülményeiről beszél. A képregény Haui József munkája Nemere István művei nyomán: Titok a kráter mélyén. A Filmrovat a Netflix Lost in Space sorozatát értékeli. Az Obszervatórium az ExoMars program két fontos küldetéséről számol be. A legnagyobb tudományos anyag az „űrvadnyugat” témáját járja körül: a világegyetemmel kapcsolatos jogi kérdéseket elemzi. A lapban olvashatók még érdekes írások Kuriról, a legújabb házirobotról, egy reptéri humanoid robotról, az újonnan felfedezett exobolygókról, a Tejútrendszer új atlaszáról, illetve egy sikeresen patkánymentesített szigetről.

Az XL-kiadás Barry N. Malzberg Negyedik fázis című regényét tartalmazza.

A Galaktika 339. számát keresse az újságárusoknál (az XL-változatra pedig továbbra is előfizetőként tehet szert)!

május 29, 2018
Megjelent a februári Galaktika!

A Galaktika magazin februári számát Stephen Dedman elbeszélésének befejező része nyitja, melyben végére járhatunk egy titokzatos kirándulásnak. Alekszej Kalugin stalker-történetében bebizonyosodik, a Zónában mindenki egyenlő: gazdag és szegény, híres és ismeretlen. Ian Whates a szokásos pocsék napok egyikét egy különleges meglepetéssel fűszerezi.

A magyar szerzők egy-egy jövőképet vizionálnak: Nemere István, az Elveszettek írója a bolygó utolsó fája köré építi történetét, Czövek Andrea egy férfiak nélküli világot képzel el, míg Kovács Attila figurái az elpusztult világban az emlékezéssel igyekeznek a kultúra utolsó nyomait életben tartani.

A havi retro Alekszandr Bogdanov novellája, „A halhatatlanság ünnepe”.

A képregény (Napbomba) Clark Darlton és Robert Artner elbeszélése alapján Kiss Ferenc és Jámbor Lajos munkája. A Kapcsolatfelvétel a <19 Szabadfogású Számítógép Versenyről számol be. A Filmrovat a Troll című filmet értékeli. A tudományos főanyag egy rakéta útjának teljes folyamatát járja végig. Az Obszervatórium egy marokkói küldetés Mars-analóg vonatkozásait tárja fel. A lapban olvashatók még érdekes írások úszó naperőműről, jelenünk drónfutárairól, a Logitow-ról mint a LEGO új generációjáról, illetve a sereghernyók által okozott ökokatasztrófáról.

Az XL-kiadás Alekszej Kalugin marsháborús történeteit tartalmazza, és még néhány novellát a jó nevű orosz szerzőtől, akinek hamarosan kötete is megjelenik nálunk.

A Galaktika 335. számát keresse az újságárusoknál (az XL-változatra pedig továbbra is előfizetőként tehet szert)!

február 6, 2018
Aki realista szemmel néz a jövőbe – Dave Hutchinson

Új év, új írók. És persze új könyvek.

Januárban – ahogy azt már bejelentettük egy korábbi cikkünkben – két könyvet adunk ki: Daniel Godfrey Új Pompeji-jét és Dave Hutchinson Embercsempészek című regényét. Az új hónapban ezen két íróval foglalkozunk és az ő munkásságukat járjuk körül a kisprózától kezdve a nagyszabású regényekig. Első cikkünk Dave Hutchinsont és 2009-es kisregényét, az Időtágulást mutatja be.

Az íróról
Dave Hutchinson 1960-ban született az angliai Sheffieldben. Egyetemi tanulmányait a notthinghami egyetem amerikanisztika szakán folytatta, de közben már írt és publikált. Első írása, a Thumbprints 1978-ban jelent meg, ezt különböző gyűjteményes kötetek követték (Fool’s Gold, Torn Air és a The Paradise Equation) egészen 1981-ig, amikor egy időre visszavonult az írástól és újságíróként kezdett dolgozni. Huszonöt éves pályafutása alatt főleg Dundee-ben dolgozott a helyi Weekly Newsnál és a Dundee Couriernél.

Dave Hutchinson

Tíz éves kihagyás után 1997-ben visszatért az íráshoz és a fantasztikumhoz. Ebben az évben publikálta az Interzone márciusi számában „The Trauma Jockey” című elbeszélését. Ezt követte 2000-ben a Galaktika 333 XL-ben is olvasható „Tir-na-nOg”. Később ebből az időszakából származó írásait az As the Crow Fliesba (2004) gyűjtötte össze. A novellákat hamarosan egy regény is követte: 2001-ben megjelent Hutchinson első hosszú prózai műve, a The Villages. A történet középpontjában a fiatal Tim Ramsey áll, aki szeretne valami nagyot alkotni. Erre lehetősége is adódik, még ha nem is úgy, ahogyan azt elképzelte: nevetségesen alacsony fizetésért, de részt vehet a Lonesome Charley Productions készülődő, London bombázásáról szóló dokumentumfilmjének munkálataiban. Azonban a projekt kezdete előtt eltűnik a cég vezetője és titkárja. Tim egyedül marad az értetlenkedő szponzorok, behajtók és rendőrők hadával szemben. A fiú végül útra kel, hogy pontot tegyen az ügy végére, és megkeresi eltűnt főnökét.

A regénnyel különösebb sikereket nem ért el Hutchinson, de a benne taglalt időhasadásos elmélet figyelemre méltó és gondolatébredsztő. A szakmai figyelmet a 2009-es Időtágulás hard SF kisregényével érte el. Egy kolonizált bolygó alapítóiról szóló írása 2010-ben kisregény kategóriában jelölést kapott a British SF Associationtől. A következő siker se váratott magára sokáig: Hutchinson 2014-ben megírta Európa alkonya sorozatának első részét, az Embercsempészeket, amiben a mikro államokra töredezett Európa mentén szövi izgalmas történetét. 2015-ben több díjon is jelölést kapott a Legjobb regény kategóriában: Arthur C. Clarke-díj és a British SF Association-díj jelöltlistájára is felkerült. A következő rész, a Europe at Midnight (2015), ami már egy Jim nevű férfi szemszögéből mesél a szétesett Európáról felkerült a The Kitschies geek blog 2015-ös jelöltlistájára, a British SF Association-díjat pedig ismét megnyerte. A harmadik, Europe in Winter pedig 2016-ban jött ki, ami az első részből megismert Rudi életét meséli tovább.

Dave Hutchinson a tavalyi évben sem pihent, egy újabb kisregénnyel, az Acadie-val örvendeztette meg olvasóit. A történet szerint egy csapat ember elhagyja a Földet, hogy megtalálják számukra az igazi utópiát, ahol szabadon foglalkozhatnak testükkel és kiteljesíthetik genetikai potenciáljukat. A kísérletek sikerrel járnak, azonban ezt a Földről nem nézik jó szemmel. Az Arcadie pozitív kritikákat kapott a kritikusoktól és írótársaktól, köztük George R. R. Martintól és Roger Zelaznytól.

Időtágulás:
Az Időtágulás először 2009-ben jelent meg a NewPress Con-nál, magyarul pedig a Galaktika 333 XL számában olvashatjátok. Az elbeszélés főhőse Neil Hanson, aki azon négy kolonizáló egyike, akik elsőként jutottak el egy Föld-szerű bolygóra, majd élhetővé tették azt. Az évek során hősökké váló emberekből már csak ketten – Neil és Raul – élnek, de ők is egymástól messze és némi haragban. Azonban Raul mégis ráveszi régi barátját, hogy visszatérjen közös bolygójukra, a Reith-ra: olyan baj közeledik, ami veszélyezteti az új otthon nyugalmát.

Hutchinson kisregényét Eric Brown a bevezetőben core genre stuff-nak, azaz – mondhatjuk így – ízig-vérig zsánerműnek nevezi, ami minden zsánerolvasó igényeit kielégítheti. Ha a science fiction szóösszetétel két tagját – science (tudomány) és fiction (fikció) – vesszük, Brown állítása teljesen megállja a helyét. A science részt a Push-technológia bemutatása szolgálja, amivel Hutchinson a csillagközi utazás jelenlegi problémáit oldja meg fikciós síkon. Az új technikával az emberiség képessé vált a fénysebességnél gyorsabb utazásra, ezzel a Föld-típusú bolygók elérhető távolságba kerültek – persze, ha az utazni vágyó rendelkezik elegendő anyagi forrással ehhez. Azonban egy hátránya van a technológiának: az utazás során időtágulás következik be. Így például ha egy utazás 3 hónapig tart, egy ember életében 70 év is eltelhet. Ennek ellenére is a Push-technológia virágzik, és aki teheti, hasznot húz belőle.

A fiction, azaz történeti rész is újdonságként hat a pozitív hősökkel és űrkalandokkal megtűzdelt művek mellett. A Reith alapítói, Raul, Neil, JJ és Laura nem hősök, hanem egyszerű hétköznapi emberek, akiket nem hajt más, mint az unalom. Elárvult, de mesés gazdagságban élő fiatalok ők, akik valamit kezdeni akartak magukkal. A vezéralaknak tűnő JJ hatására (ő találta ki, hogy vegyenek egy Push-hajtóműves űrhajót és utazzanak el vele) valósították meg elképzelésüket, amiből ismét győztesként jöttek ki: sikeresen kijátszották a kolonizációra vonatkozó földi törvényeket és meggazdagodtak, majd kiskirályként éltek az új bolygón. Reith történelmében nemzeti hősökké, bizonyos kultúrákban pedig istenné váló emberek nem mások, mint jövőbéli aranyásók, unatkozó kincskeresők – legalábbis Neil elmondása szerint. Fontos, hogy az ő szemszögéből ismerjük meg a Reith meghódításának történetét, ugyanis a Reith-en élő sziklalakók, Raul és az ő utódainak jelenléte és fontos szerepük ellenére is az Időtágulás leginkább Neil Hansonról szól. A Reith igaz történelmét is egyfajta gondolatfolyamként leírt visszaemlékezésekből ismerjük meg, miközben a jelen idejű történésekben fokozatosan látjuk, Neil hogyan néz szembe múltbéli démonaival. Ezzel az írói technikával Hutchinson egyszerre mesél az űrkolonizációban rejlő lehetőségekről (pl. kifizetődő beruházás) és egy ilyen eseménynek a személyi szinten látható következményeiről. Ezzel ad egy realista élt is kisregényének, ami egy fantasztikus jövőt tár elénk (valóra válnak jelenkori ambíciós terveink, elképzeléseink), de közben nem feledkezik meg az új, felmerülő problémákról sem. Ráadásként pedig kapunk egy csavaros kalandot is.

Az Időtágulásban jól látszik, mit várhatunk Dave Hutchinson műveitől: szinte mérnöki pontossággal kidolgozott tudományos hátteret és történetet és megfelelő mélységgel rendelkező karaktereket. Nem túl pozitív, de nem is túl negatív az általa bemutatott jövőkép, inkább realista: bízik a technológia fejlődésében, de nem vak, látja az azzal járó hátrányokat, és azt is, a személyes életünket miként fogják ezek érinteni.

január 7, 2018
Az űropera királynője – Leigh Brackett

Leigh Brackett-et (1915-1978) az űropera koronázatlan királynőjeként tartják számon, azonban életműve nem csak űrkalandokból áll. Számos sci-fi és fantasy jellegű regényt és novellát írt, amelyekben főleg társadalmi kérdésekkel foglalkozott, továbbá pedig forgatókönyvíróként is dolgozott – többek között az ő nevéhez fűződik A birodalom visszavág is. A Galaktika 329 XL most Brackett munkásságát mutatja be két kisregényen keresztül: Rhiannon varázslója és Sinharat titka. A magazin normál változatában pedig „A szivárvány minden színe” című novellát találjátok az írónőtől.

1915. december 7-én született Los Angelesben és ott is nőtt fel. Iskolái után hamar publikálni kezdett, első írását huszonéves korában jelentette meg: ez volt a „Martian Quest” az Astounding Science Fictionben. Ezt követő időszakában volt a legaktívabb. A főleg társadalmi problémákkal foglalkozó művei közül ekkortájt született meg a „Citadel of Lost Ships” (1943) is, amiben az az idegenábrázolás, amit Brackett képvisel (az idegeneket a kolonalizált földrészek őslakóihoz hasonló népekként ábrázolta ) más szerzőkre is hatással volt.

Habár az írónő fantasztikus novellákat írt, első regénye egy hard-boiled krimi volt, a No Good from a Corpse (1944). A könyvet az utókor kritikusai nem tartják olyan ambiciózusnak, mint Leigh sci-fijeit, viszont abban egyetértenek, hogy tökéletesen megidézi Raymond Chandler stílusát. Saját idejében így is felhívta magára a figyelmet: Howard Hawk filmrendező ennek és más művek hatására kérte fel Leight forgatókönyvírónak William Faulkner mellé a Hosszú álom című filmjéhez; így került bele a filmiparba. A továbbiakban más filmeken is dolgozott, mint például a Rio Bravo (1959), El Dorado (1967) vagy A hosszú búcsú (1972). A Hosszú álom idején a sci-fit félre teszi egy időre, de egy-egy történettel azért jelentkezett (pl. Shadow Over Mars). Az igazi szenzáció azonban a Ray Bradburyvel közösen írt műve, a Lorelei of the Red Mist volt.

Leigh számára az ötvenes évek a kalandtörténetekről szóltak. Ekkor alkotta meg legismertebb marsi történeteit, mint a „The Moon that Vanished” és a „Sea-Kings of Mars”-ot (ezen a címen jelent meg a Thrilling Wonder Storiesban 1949-ben), ami a később Rhiannon kardja (Galaktika 90, 91, 92) regény alapját adja. Maga a történet – és a vele párhuzamosan is olvasható Rhiannon varázslója (Galaktika 329 XL) is – kalandtörténet, ami egy némi romantizálva ábrázolt ősi kultúrát mutat be a Marson. A főhős Matthew Carse archeológusból lett tolvaj, aki a Mars egyik nagyvárosába, Jekkarába vetődik. Ott egy Penkawr nevű alak kényszerítésére útnak indul megkeresni a legendás marsi hős, Rhiannon kardját. Mindkét alkotás egyszerre friss és nosztalgikus, William S. Burroughs műveivel ellentétben az idegenbolygó lakóit itt nem barbárokként jelennek meg, hanem fejlett szinten álló civilizációként. Viszont fontos megjegyezni, hogy Brackett marslakóiban ott van a végtől való félelem (birodalmuk épp hanyatlóban van) és az erős nosztalgikus érzések a múlt iránt.

A kalandtörténetek időszakából egy másik leigh-i hősről is említést kell tennünk: Eric John Stark. Az itthon sem ismeretlen hős (A rőt csillag) tipikus sword-and-sorcery vagy Conanhoz hasonló figura, ennek a karaktertípusnak az összes pozitív tulajdonságával (pl. szinte emberfeletti erő, erkölcsi példakép). Eric egy fejlett civilizációból származó árva, akit a merkúri őslakosok nevelnek fel. A később harcossá cseperedő fiúról Brackett számos történetet írt regények és novellák formájában, ezekből egy gyűjteményes kötet is megjelent 2005-ben Sea-Kings of Mars and Other Worldly Stories címen.

Az ötvenes évek után több olyan fantasztikus magazin (Startling Stories, Thrilling Wonder Stories) is megszűnt, amelyekben Leigh Brackett rendszeresen publikált, így nem volt számára stabil megjelenési felület. Ezzel számára lezárult a kalandtörténetek korszaka. Ekkor inkább a regények felé fordult, zsáneren belül az űroperák felé. Brackett ekkor írta például a Starweh-et, a Big Jumpot, az Alpha Centauri – or Die!-t, és végül de nem utolsó sorban 1955-ben a The Long Tomorrowt, ami a mai napig a kritikusok kedvence. A történet egy nukleáris háború utáni USA-ban játszódik, ahol az addig elképzelhetetlen pusztításért a technológiát okolják. A poszt-apokaliptikus világban a vallási erők kezdenek térhódításba, kihasználva az emberek csalódottságát és reménytelenségét. Az új rend alakulását két tinédzser fiú, Len Colter és unokatestvére, Esau szemén keresztül ismerjük meg, akik a szülők tiltása ellenére járnak prédikációkra.

Az űroperák után Leigh megint a forgatókönyveknek szentelte minden idejét, a sci-fi ismét háttérbe szorult. 1963-64 között néhány írás erejéig visszatért saját marsi világához, többek között ebben az időszakban írta Sinharatban játszódó történeteit: The Road to Sinharat, melyben érzelmes búcsút vesz ettől a világától, továbbá paródiákat is írt (pl. Az Őrült Hold Bíbor Papnője, ami magyarul a Galaktika 180-ban jelent meg), amelyekben görbe tükröt állít magának.

A zsánerhez ténylegesen a 70-es években tért vissza, ekkor publikálja például a már említett Rőt csillag című regényét, a Skaith trilógia első részét, amiben Eric John Starkot látogatja meg újra. Utóbbiban az a legérdekesebb, hogy a korábban megalkotott univerzumait (pl. Brackett’s Solar System, Mars, Eric John Stark) ötvözi, továbbá felhagy egy korábbi kedvelt témájával, a különböző civilizációk ütközésével. A trilógiában ezúttal magát a kolonalizálás folyamatát kritizálja, annak negatív hatásait mutatja be földönkívüli lényein keresztül.
Mellesleg Leigh gyakran megjelenítette történelmünk, főleg az amerikainak sötétebb korszakait. Egyik legerősebb példa az 1957-es novellája, „A szivárvány minden színe” (Galaktika 329), amiben két földönkívüli fehér amerikaiak földjére téved, és zöld bőrszínük miatt üldözni kezdik őket. Először az idegeneket nem szolgálják ki az éttermekben, a benzinkúton, majd követik és végül üldözőbe veszik őket. Az elmúlt hetek eseményeinek fényében (lásd Charlottesville) Leigh írása megint iszonyú erővel sújt le az olvasóra és döbbenti rá az emberi természet újra és újra feltámadó sötét oldalára.

Érdekes, hogy habár Leigh Brackett jelentőset alkotott a fantasztikumban, továbbá művei nagy népszerűségnek örvendtek, tényleges elismerést halála után kapott. Először – mai értelembe vett – komoly elismerésben a 22. Worldconon részesült, ahol férjével, a szintén sci-fi író Edward Hamiltonnal díszvendégekként vett részt az eseményen. Az írónő 1978-ban hunyt el, így második nagy elismerését, a Hugo-díjat már nem csak poszthumusz tudták neki ítélni A birodalom visszavág forgatókönyvéért. 2014-ben bekerült a Science Fiction Hall of Fame-be is életművéért.

Az utókor sci-fivel foglalkozó kritikusaihoz és önkéntéseihez hasonlóan mi is csak ajánlan tudjuk Leigh Brackett műveit. Ha marsiak közt szeretnél kalandozni vagy csak társadalmunk kérdései érdekelnek bármely Brackett regény tökéletes olvasásélményt lehet a számodra.

A borítókép Brackett és Bradbury közös regényéhez, a Lorelei of the Red Mist -hez készült. Frank Kelly Freas munkája.

augusztus 26, 2017
Író, zenész, történész – Lloyd Biggle Jr.

Sci-fi és bűnügyi történetei nagy népszerűségnek örvendtek, nemzetközi hírnevet szerzett magának, rajongott a Viktoriánus kori Angliáért, továbbá az elsők között vitt zenei elemeket a zsánerbe. Mindez elmondható Lloyd Biggle Jr. amerikai íróról, akivel a Galaktika 327 és 328-as szám XL kiadásában ismerkedhettek meg. Júliusban A nagy mű című című szatírikus regényének befejező részét, továbbá egy új novellát, a „Műsorváltozás”-t olvashatják tőle.

Lloyd Biggle Jr. (1923-2002) írói és más tevékenységeit tekintve is sokoldalú személyiség. Szolgált a II. világháborúban, azonban egy komoly sérülés következtében leszerelt. A háborúban eltöltött idő után befejezte tanulmányait a Michigani egyetemen (muzeológus lett), később pedig ott tanított, emellett pedig zene terén is bámulatos ismeretanyaggal rendelkezett. 1955-ben kezdett írni, az All the Colors of Darkness (1963) megjelenése után pedig csak az írásnak szentelte magát.

Széles érdeklődési köre műveiben is megmutatkozik. Nagy rajongója volt a késő viktoriánus kori és a kora Edward kori történeteknek, így több, az akkori szórakoztató irodalom ihlette novellát írt különböző magazinok számára. Megírta saját Sherlock Holmes „fan fictionjeit” Edward Porter James asszisztens szemszögéből, aki a Holmest segítő árvákon keresztül kerül kapcsolatba a detektívvel, az Alfred Hitchock’s Mystery Magazine-jában pedig Lady Sara Varnley viktoriánus kori nyomozónő kalandjait publikálta. Leghíresebb történetsorozata azonban az Ellery Queen’s Mystery Magazine-ban megjelenő a Grandfather Rastin volt.

Az igazi népszerűséget azonban nem történelmi korokban játszódó írásaival, hanem űroperáival vívta ki. Első regényében, The Angry Espersben (1959) egy földi ember a Psi hatalom által uralt idegen bolygóra kerül, ahol összetűzésbe kerül a helyiekkel, így kerülve izgalmasabbnál izgalmasabb kalandokba. Külön kötetként 1961-ben jelent meg, ’62-ben pedig külön figyelmet kapott a Hugo Awardon. A kritikusok igazi elismerést egy másik sorozatával, Cultural Survey-vel érte el. A kétrészes történet második részét, a The World Menderst (1971), amelyben Biggle egy régi mondást, a „pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve” jár körbe, Locus-díjra jelölték. Későbbi űroperái közül a legszerteágazóbb a Jan Darzek-sorozat (1963-1979), amiben egy 20. század végi magánnyomozó az anyagátvitelnek köszönhetően földönkívüliekhez köthető bűncselekmények után nyomoz és megakadályozza az anyagátalakító szabotálását.

Az űrkalandok mellett komolyabbnak számító témák is foglalkoztatták Biggle-t, mint az imperializmus hatása a jövőben (The World Menders, A nagy mű), mai napig népszerű tematika, az időutazás (The Chronicle Mission), erkölcsi problémák (The World Menders), vagy csak a művészi, esztétikus dolgok (A Galaxy of Strangers), azonban ezeket is a tőle megszokott szórakoztató, sokszor ironizáló stílusban mutatta be. Kiemelkedő példa erre a Galaktika XL-ben is olvasható regénye, A nagy mű. A történet először 1961-ben, novella formájában jelent meg az Analogban, de Biggle úgy döntött, regénnyé bővíti. Az új változatot 1974-ben adta ki a Doubleday kiadó. A könyv főhőse egy Cerne Obrien nevű űrutazó, aki utazása során igen ritka retron kristályokra bukkan, de mielőtt jó pénzért túladhatna rajtuk, lezuhan egy idegen, de idillikusnak tűnő bolygón. Szerencséjére könnyedén beilleszkedik a helyiek világába, és Obrien végre békés életet élhet – legalábbis ezt hitte. Egy nap befektetők hada érkezik a bolygóra, hogy azt üdülő övezetté alakítsák, ezzel kiszorítva a helyieket otthonukból. Obrien agg kora ellenére sem nézheti tétlenül a földiek tevékenységét.

Az írás mellett Biggle sokat tett a science fiction terjesztésért és a zsáner történelmének ápolásában. Az SFWA indulásától fogva tagja volt a szervezetnek, titkárként is dolgozott náluk. 1970-ben megalapította a Science Fiction Oral History Association-t, amit haláláig vezetett. A vagy kéttucatnyi publikált könyv és novella mellett számos esszével és cikkel is gazdagította a zsánert, szerkesztőként pedig összeálította a Nebula Award Stories Seven válogatást 1972-be. Szinte halála pillanatáig írt, egyszer meg is jegyezte, hogy gyorsabban ír annál, minthogy a magazinok meg tudnák jelentetni az írásait.

Lloyd Biggle Jr. regényei és novellái megkapó ötletekkel és olyan témákkal vannak tele, amelyek még a mai olvasók számára is izgalmasak lehetnek. Biggle célja azonban nem feltétlen a tanítás vagy az emberiség figyelmeztetése volt, sokkal inkább a szórakoztatás, lehetőséget adni az embereknek a valóságból való kikapcsolásra.

A nyitóképen Scott Listfield festményéből látható egy részlet.

július 13, 2017
Paul Di Filippo a Galaktika XL-ben

A júliusi Galaktika XL-ben egy nagyon sokoldalú író, Paul Di Filippo kisregénye, a Hottentották olvasható. Igazi, hamisíthatatlan steampunk történet, sajátos humorral és némi bizarrsággal megfűszerezve. Lássuk, pontosan mit is takarnak ezek a jelzők.

Az amerikai sci-fi író nagyon termékeny írónak tekinthető, emellett pedig aktív tagja a zsánerközösségnek. Gyakori rendszerességgel publikálja recenzióit a legnevesebb amerikai magazinokban, mint az Asimov’s Science Fiction Magazine vagy a The Magazine of Science Fiction and Fantasy. Továbbá Philip Lawson álnév alatt Michael Bishoppal (Galaktika 309) közösen rengeteg történetet alkottak. Neve itthon sem lehet ismeretlen, hisz két novelláját már olvashattátok egy-egy korábbi Galaktikában (192-es szám és a MetaGalaktika v9.5). Most az új XL-ben Filippo legismertebb könyvéből, a Steampunk Trilogyból (1995) olvashatjátok el a Hottentották című kisregényt.

Paul Di Filippo

A Steampunk Trilogy egy három kisregényt tartalmazó kötet. A trilógia szó senkit se tévesszen meg, a három történet a műfajon (steampunk) kívül nem függnek össze, egymástól teljesen függetlenül is olvashatóak. Antonio Urias kritikus a bizarr és humoros szavakkal jellemezte a trilógiát, ami csak a történetek leírásánál is látszani fog, hogy mennyire helytálló. Az első kisregény, a Victoria egy Cosmo Cowperhwaite feltaláló Londonon átívelő kalandját meséli el. Cowperhwaite megalkot egy ember-kétéltű hibridet, ami szinte megszólalásig hasonlót Viktória királynőre, és valamilyen oknál fogva hihetetlen szexuális étvággyal is rendelkezik. Azonban Angliának épp kapóra jön a lény, ugyanis a királynő eltűnt. Amíg a hibrid helyettesíti Viktóriát, addig Cowperhwaite és asszisztense, McGroaty elindulnak, hogy előkerítsék az igazi uralkodót. Ezzel veszi kezdetét az egész Londonra kiterjedő esze-veszett hajsza. A kisregényben Filippo remek szatírát kerekít a viktoriánus kor szigorú erkölcseiből, továbbá az akkori gótikus történetek elemeit is kifigurázza, mint például az őrült tudós figuráját. Katharine Mills ajánlója szerint a Viktória királynő utáni nyomozás pedig Sir Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes történeteit idézi meg.

Az XL-ben is szereplő Hottentották igaz nem a viktoriánus kori Angliában, hanem a tengerentúlon játszódik, de minőségében és ötletességben nem marad el a Victoriától. A kisregény egy svájci természettudósról, Louis Agassizről szól, aki nem épp a pozitív hősök sorát gazdagítja: Agassiz nagyképű, túl sokra tartja magát és még rasszista is. Egy ilyen figurával Filippo még inkább meg tudja mutatni szarkasztikus oldalát. Főszereplője furcsábbnál furcsább csoportokba botlik Massachusettsben: anarchisták és voodoo papok közé keveredik, miközben igyekszik megtalálni az Élet forrását. Kérdés, hogy képes-e félretenni arroganciáját célja elérésének érdekében? Ahogy a cselekményleírásból is látszik, a Hottentottákban is megvan az a bizarrság és humor, ami a Victoriában is, amit Filippo még némi Lovecraftot idéző borzongással is megfűszerez. Továbbá a kisregényben megjelennek az olyan egzotikus számító dolgok, mint a fekete mágia, de irodalmi „easter eggektől” sem mentes.

Emily Dickinson

A harmadik történet, a Walt and Emily leginkább az irodalomszeretőknek tetszhet, ugyanis életre kel benne két híres amerikai költő, Walt Whitman és Emily Dickinson. A kisregényben Emily feljut az Astral Plane nevű járműre, amivel egy különös utazás veszi kezdetét, a fedélzeten pedig nem mással találkozik, mint magával Walt Whitmannel. Mivel két prominens, az amerikai irodalomban megkerülhetetlen alak a Walt and Emily főhőse így a Hottentottáknál is jobban hemzseg a történet az irodalmi utalásoktól és idézetektől. Megijedni nem kell, a kisregény nem megy át egy intertextualitásokkal megtűzdelt öncélú műbe, hanem végig olvasóbarát marad. Az utazást és a két költő közötti szerelmet Filippo felhőtlen humorral teszi még élvezetesebbé és emlékezetessé.

A Steampunk Trilogy mindenképpen egy izgalmas színfoltja a steampunknak. Paul Di Filippo nem mindennapi ötleteket helyez el a viktoriánus kori Angliába vagy épp a romantika korabeli Amerikába. Utóbbit van, hogy kiparodizálja, de leginkább tisztelettel adózik a kor irodalmi hagyományai előtt, az író kreativitása pedig magáért beszél. Katharine Mills szavaival élve a Steampunk Trilogy bámulatos példája az intelligens humornak, egy igazán különleges és falnivaló olvasmány. Habár a 316-os XL-ben csupán a Hottentottákat ismerhetjük meg, de már ez az egy kisregény is megmutatja, hogy milyen kreatív író is Filippo, s a kötete se mindennapi.

július 17, 2016
Sheila Finch a májusi XL-ben

A legutóbbi XL számokban a science fiction és a fantasy olyan meghatározó írónőivel ismerkedhettünk meg, mint Joanna Russal, Kij Johnsonnal vagy C. L. Moore-ral. A májusi Galaktika XL egy újabb tehetséges hölgyre, Sheila Finchre szeretné felhívni a magyar olvasók figyelmét. A kisregény (A Csontok Szava) és a két novella egy olyan világba vezet minket, ahol a beszéd és a nyelv mindent átsző.

Itthon Finch írásaiból sajnos kevés érhető el: ezelőtt a Galaktika 218-ban jelent meg az E egyenlő m-szer magas C, továbbá Az Alapítvány barátaiban található PAPPI olvasható magyarul. A mostani XL-ben az írónő három új írását ismerhetitek meg: a Nebula-díjas A Csontok Szavát és két, a The Guild of Xenolinguistics gyűjteménybe bekerült novellát, az És kezdetben volt a szót (2008) és Áradó szavakat (1997). Lássuk, mit is várhatunk ezektől a történetektől.

Sheila Finch

Sheila Finch jelentős életművet tudhat magáénak: ez jelenleg 8 regényből és számos novellából áll. Műveit a szakma is elismeri. A Tiger in the Sky (1999) elnyerte a San Diego Book Award legjobb ifjúsági regényének járó díját, az Infinity’s Webet (1985) pedig Compton Crook-díjjal jutalmazták. A Csontok Szava (1998) kisregénye pedig 1998-ban Nebula-díjat kapott. 2003-ban a történet regény formájában is megjelent. A cselekmény három szereplő, egy nyelvész, egy fiatal lány és egy nagyon is csendes gyerek köré szövődik, akik egy három faj közötti konfliktusban találják magukat.

SF-s berkekben leginkább a Xenolinguistics történetei végett ismerik Finchet. A történetek középpontjában a kultúrák közötti kommunikáció és a nyelv áll. Az írónő nem hoz ezzel új témát a science fictionbe, hanem egy mindig is szorosan hozzátartozó elemnek ad friss, újszerű értelmezést. Finchnél a nyelv sajátos univerzumának alapját képezi, ahogyan láthattuk azt már Clifford D. Simak A város (1952) című művében vagy Poul Anderson a Future History of Polosotechnic Legue sorozatában is. Finch két nyelvész, Benjamin Whorf és Noam Chomsky munkásságát veszi a Xenolinguistics alapjául. Az első, a Sapir-Whorf hipotézis, mely szerint a nyelv nagyban befolyásolja, hogy hogyan érzékeljük a világot – ez alapján minden nép másként. A második elmélet, az univerzális grammatika (UG), ami szerint az emberi nyelv mögött egy alapvető, univerzális nyelvtani rendszer áll és ennek köszönhetően az emberek bármilyen nyelvet képesek elsajátítani.

Ez a két elmélet legdirektebb módon az És kezdetben volt a szó novellában jelenik meg. A történet szerint Jemal Lenana elméleti nyelvész doktori disztertációjában felveti, hogy minden érző lénynek igénye van a beszédre, továbbá nem csak az emberi fajnál, de az univerzumban is létezik az univerzális grammatika, azaz minden faj képes elsajátítani egy nyelvet. Lenanának hamar lehetősége nyílik bizonyítani elméletét: az NSA felkeresi őt egy furcsa, csavargónak tűnő szerzettel, aki nem tud semmilyen nyelven, de még beszélni sem.

A másik két történet (A Csontok Szava és az Áradó szavak) is foglalkozik a nyelvekkel, de sokkal szorosabban kötődik a Guild of Xenolinguistics világához, aminek alapját a Guild nevű szervezet adja. A Guildet a 22. század közepén alapították azzal a céllal, hogy tanulmányozhassák az idegen fajokat. Egy ilyen társaság létrehozása sürgetővé vált, hisz a 22. században végre sikerült felvenni a kapcsolatot egy az Orion-karnál található földönkívüli kultúrával. A szervezet nyelvészei, neuronyelvészei, néprajzkutatói és informatikusai tanítják ki a xenonyelvészeket vagy űrnyelvészeket, akik a jövőben majd megfigyelik és rögzítik az új népek nyelveit. Később a Guild megépít egy páratlan fordítógépet is, ami megkönnyíti a kommunikációt az idegenekkel.

Első olvasásra úgy tűnik, a Guild nemes célért küzd, azonban ahogy haladunk egyre előrébb a történetekben, kiderül, hogy közel sincs így. A szervezet nem képes megújulni és gyakran visszaél hatalmával. A programban résztvevőkre szigorú szabályokat vetnek ki, az egyik legnehezebb a semlegesség. A nyelvészeknek minden helyzetben semlegesnek kell maradnia, azonban ez súlyos morális konfliktusokhoz vezet az emberek és a szervezet között. Egy ilyen témára épül az Áradó szavak is, ahol egy Guild nyelvész lázad a rendszer ellen, de a Nebula-díjas írásban is megjelenik az ember nagyravágyása, aminek köszönhetően a főhősök három faj küzdelmébe csöppennek.

Sheila Finch történeteiben mindenki találhat olyasmit, amiért megszeretheti az írónőt (pl. jól kidolgozott világ, kreatív ötletek vagy pörgő cselekmény), de leginkább azoknak ajánljuk, akik szeretnének kiszakadni a reál és természettudományok világából, viszont a science fictiont nem szeretnék maguk mögött hagyni.

május 24, 2016
Perry Rhodan-novellák az új XL-ben

Eddig talán nem akadt még olyan sci-fi történet, ami olyan sokáig izgalomban tartotta volna az olvasók fantáziáját, mint a Perry Rhodan-sorozat. A német sztori nem csak hazájában, hanem más országokban is híres és népszerű. Itthon eddig pár kiadott regényben és a Galaktika néhány számában találkozhattunk az űrhajóssal, azonban az új XL-ben ismét lehetőség nyílik egy izgalmas, Rhodan-féle űrutazásra.

Clark Darlton

Perry Rhodan története két német SF író nevéhez fűződik: K. H. Scheeréhez (1928-1991) és Walter Ernstinghez (1920-2005), vagy ismertebb nevén Clark Darltonéhoz. A közös történetírást 1961-ben kezdték: Scheer 70 regényt írt ehhez az univerzumhoz és 647 részhez működött közre szerzőként, Darlton pedig az 1622. részig volt aktív tagja a projektnek. Nehéz megítélni, hogy a sorozat alapjaiból ki mit írt meg, de a főhős nevét és karakterét, az idegen fajok egy részét és pár mellékszereplőt mindenképpen Darltonnak tulajdonítanak.

A kezdetek óta Perry Rhodan legalább 2800 számot ért meg és ezzel a leghosszabban futó sci-fi (pontosabban űropera) sorozattá vált. Népszerűsége a mai napig töretlen: még mindig születnek új írások a Rhodan-univerzumban, továbbá számos sci-fi művészre volt hatással, mint például George Lucasra. Habár a sorozat hazájában és külföldön is ismert, itthon sajnos nem annyira, mint megérdemelné. Az első történet a Galaktika 259-től a 262-ig volt olvasható: ez volt A Stardust-küldetés (Unternehmen „Stardust”). A mostani, 312 XL kiadásban az Istenek alkonya (Götterdämmerung) részt és két plusz novellát olvashattok: Repülés a Kapuvilágra című történetet (Der Flug nach Gateway) és H. G. Francis által írt Szemtől szembent.

Az egész Perry Rhodan-kaland 1971-ben indul, ahol a Földet három nagyhatalom irányítja: a Nyugati-blokk, egy a NATO-hoz hasonló államszövetség, amit az USA irányít és a Kína által vezetett Ázsiai Föderáció. Kevésbé fontos, de jelentős hatalom még a Keleti-blokk. Ezek a hatalmak a társadalom/gazdaság minden szintjén versenyeznek. A tényleges történet a Stardust nevű űrhajó Holdra szállássával kezdődik – ezzel érkezik Perry Rhodan is. Az igazi kaland akkor veszi kezdetét, amikor csapatával rátalálnak egy, a Messier 13-ban található bolygóról, az Arkonról származó űrhajóra.

A sorozat előrehaladtával a szereplők halhatatlanságot szereznek, ami annyit tesz, hogy nem hat rájuk az öregedéssel járó elgyengülés, immunisak a betegségekkel szemben, azonban erőszakos halált halhatnak. Az indulás óta az írók (Darltonon és Scheeren kívül több író is bővítette ezt az franchise-t) már több évezrednyi cselekményt vetettek papírra, számtalan galaxist mutattak be, bejárták az űr legtávolabbi sarkait, párhuzamos univerzumokat fedeztek fel és még ennél furcsább jelenségekről is meséltek. Mindemellett jelen vannak az olyan népszerű, tipikusan sci-fis témák is, mint az időutazás vagy az idegen fajok, de nagy szerepe van a paranormális erőknek is.

A 312-es XL-ben a 4. Perry Rhodant, az Istenek alkonyát olvashatjátok. Az új kalandban a Stardust parancsnoka az arkoniaiaknak segít, akik épp válságos időket élnek. A mentőcsónakok energiájának köszönhetően egy arkoniai, Thora képes volt a Stardustot körbevevő energiát kitágítani. Rhodan ezután egy olyan űrhajó építésébe fogna, amivel Thora és társa, Crest vissza tudna térni az Arkonra, azonban nem várt politikai akadályok várnak a csapatra.

A másik, Darlton által írt Rhodan-novella, a Repülés a Kapuvilágra 1984-ben jelent meg a Jubiläumsband 5. számában. A történet a 25. századba kalauzol minket a Rhodan-univerzumon belül. Ezúttal a Gatewayre látogatnak hőseink: egy kartaunik nevű veszélyes anyagot kell Rhodanéknak elszállítani a Scherbel II-ről a Gatewayre. Azonban a műszereik felfedezték, hogy úti céljuk légköre veszélyes a számukra. Ekkor kérik az űrkereskedő, Thunderbolt kapitány segítségét a rakomány elszállításában. Azonban hiába oldódik meg egy probléma, sorra jönnek a következők: hogyan jutnak el a 8 fényévnyi távolságra lévő bolygóra és a veszélyes rakománytól hogyan védi meg magát a kapitány? Spoilerek nélkül annyit elárulhatunk, hogy számtalan, „tudományos” fantasztikus megoldásról olvashattok majd.

Akár ismerjük a történeteket, akár nem, az mindenképpen elmondható, hogy hihetetlen teljesítmény, amit a Perry Rhodan írói elértek. A lenyűgöző dolog nem is a sorozat hossza, hanem a gazdagsága. Az űrkalandok és a színes karakterek mögött ugyanis egy hihetetlenül összetett univerzum áll, ami azt az érzést adja az olvasónak, hogy egy nagyon is élő, szinte valós világba lép be – ahogy egy a Star Wars vagy a Star Trek világában játszódó sztori esetén is megvan ez az érzésünk. Ha legalább ezt a két fandomot szeretitek, nem fogtok csalódni Darlton és Scheer által elkezdett Rhodan-sorozatban sem.

március 7, 2016
Kij Johnson a Galaktika XL-ben!

A Galaktika 311 XL kiadása egy újabb írónő, Kij Johnson díjnyertes írásait hozza el olvasói számára: Az ember, aki hidat vert a köd fölött, Rókavarázs és A fortélyos hősről szóló történetek evolúciója a North Park kutyái közt, a Változás után. A három új, magyarul megjelent történet megmutatja, hogy Johnson kreativitása és zsenije továbbra is kifogyhatatlan.

Johnson talán az egyik legaktívabb amerikai sci-fi és fantasy író. Több kiadónál is szerkesztőként működik közre (pl. Tor Books, Dark Horse Comics), tagja a Theodore Sturgeon-emlékdíj zsűrijének és több egyetemen tanít kreatív írást vagy science fictiont (pl. University of Kansas). Az írásban hasonlóan aktív. Első írását 1988-ban publikálta (Roadkill), első regényét, a Dragon’s Honort pedig 1996-ban (George Cox-szal közösen írt Star Trek regény). A szakmában igazán ismert 1994-ben lett, amikor a Rókavarázs című írásáért elnyerte a Theodore Strugeon-emlékdíjat. Későbbi, a Nemzetközi Fantasztikus Művészeti Társaság Crawford-díját elnyerő Kicune című regényének szolgált alapul ez a kisregény.

A siker folytatódott. 2009-ben a 26 majom, no és a pokolért (Galaktika 232) World Fantasy-díjat kapott, 2010-ben az Árboccal (Galaktika 244) nyert először Nebula-díjat, majd 2011-ben a Poniesszal. 2012-ben Az ember, aki hidat vert a köd fölött (Galaktika 311 XL) Nebula és Hugo-díjat is hozott Johnsonnak. Johnson eddig 3 regényt és több mint 50 novellát írt. Legutolsó gyűjteményes kötete, At the Mouth of the River of Bees 2012-ben jelent meg.

A díjnyertes írások mellett a Galaktikában már olvasható volt kettő a macskanovellák közül (289-es és 306-os számok), a 295-ösben pedig A hóasszony.

Az új történetek közül kettő (a Rókavarázs és A fortélyos hős… ) hasonlít Az ezer mérföldet gyalogló macskához: mindkét történetben az állatoké a főszerep.

A Rókavarázs elbeszélője egy kicune (a sintó vallás róka alakú istene), aki gyakori szereplő a japán népmesékben. A történetben az elbeszélő rókalány beleszeret egy emberbe, Kaya no Yoshifujiba. A róka már-már belebetegszik szerelmébe, mikor nagyapja felkínálja neki a rókavarázs hatalmát, ami által a lány megszerezheti szerelmét.

Johnson beleszövi a rókákkal kapcsolatos mesei elemeket kisregényébe: megjelennek a rókákhoz kötődő különleges tulajdonságok (legyenek akár rosszak, akár jók), a kicune, mint egy ember szeretője és egy bizonyos értelemben jelen van az ember becsapása is. Ezektől lesz a történetnek egyfajta mesei misztikuma.

Az eseményeket egyes szám első személyben ismerjük meg, ami különös módon elidegenít minket: ahogyan a macska novellákban, itt is egy állat szemén kísérhetjük figyelemmel az eseményeket. Johnson ezzel arra kényszeríti olvasóját, hogy egy, az embertől idegen, állati világszemléletet vegyen fel. Így a számunkra teljesen természetes dolgok teljesen furcsává, sőt természetellenessé válnak (pl. a költészet), az állati, végül is természetes jelenségek pedig furcsának fognak tűnni.

Kate-FoX rajza

Az állatok szemszöge egy másik új történetben is erősen jelen van. A fortélyos hősről szóló történetek evolúciója a North Park kutyái közt, a Változás után hosszú címe ellenére nem hosszú mű. A történet szerint a változás után, aminek senki sem tudja az okát, a háziasított emlősök emberi öntudatra ébredtek: intelligenciájuk a miénkkel lett egyenlő és a beszéd képességére is szert tettek. Ez a drasztikus változás annyira megrémítette az embereket, hogy elüldözték otthonaikból kis kedvenceiket. Az otthonról kivert állatok a North Parkban gyűltek össze. Egy diáklány, Linna tartja a kapcsolatot a kóbor kutyákkal: kiül velük a parkba és hallgatja meséiket egy különös hősről, akit egyszerűen csak Egy Kutyának neveznek.

A Rókavarázstól eltérően itt egyes szám harmadik személyben követjük nyomon a történéseket, azonban az idegen gondolkodásmód szintén erősen jelen van: emberként például nem tulajdonítunk nagy figyelmet a különböző szagoknak, azonban egy kutya igen. Továbbá Johnson figyelmet fordít arra is, hogy az állatoknak milyen fizikai nehézségekkel kell szembeszállniuk a Változás következtében (pl. nincsenek olyan hangképző-szerveik a tiszta, érthető beszédhez, mint nekünk). Ezeknek az apróságoknak köszönhetően lesz hiteles (legalábbis amennyire emberi fantáziánkkal el tudjuk képzelni) az állati szemszög mindkét műben.

A harmadik írás, Az ember, aki hidat vert a köd fölött sci-fi és fantasy közt lebeg, mindkét zsáner jegyeit magán hordozza. A történet egy hídépítőről szól, aki a Köd fölött épülő hídhoz igyekszik: a híd arra lesz hivatott, hogy újraegyesítse a szétszakadt birodalmat. Habár számos akadály nehezíti a főszereplőt célja elérésében és ettől izgalmas olvasmánnyá válik a kisregény, de mégis inkább azt érezni, hogy nem a cselekmény áll a középpontban, hanem sokkal inkább a szereplők. Rajtuk keresztül szembesülünk egy korszak lassan, de vészesen közelgő végével és a változás elkerülhetetlenségével. Johnson mindehhez tökéletesen illeszti a kisregényben szereplő központi képeket. A híd egyszerre ível át problémákon, nyit az új felé, és köt össze embereket. A kikötővárost uraló köd pedig magában hordozza a félelmet, a veszélyt és az ismeretlent. Az ember, aki hidat vert a köd fölöttben rengeteg olyan elem van, amiért megéri elolvasni annak is, aki egy izgalmas történetre vágyik, és annak is, aki ennél többre.

Ahogy Kij Johnson számos írásán is látszik, visszatérő szereplői az állatok, de nagy előszeretettel merít a japán mitológia egzotikus világából is. Történeteit olvasva biztos, hogy egy valahonnan, a távoli múltból ismert, de számunkra már teljesen idegen világba léphetünk be. Ha ilyen különleges utazásra vágysz, ne hagyd ki az ehavi Galaktika XL-t!

február 5, 2016