Már nem kell sokat várnunk ahhoz, hogy végre kézbe vehessünk China Miéville Vastanácsát: a 23. Könyvfesztiválon már kapható lesz az Új-Crobuzon trilógia 3. kötete. Miéville rajongói már nagyon is jól tudják, hogy mire számítsanak az írótól, azonban akik csak most ismerkednének vele, azoknak, íme, egy kis ízelítő abból, amit tőle kaphatunk.
China Miéville-t szokták nevezni a kortárs fantasy „fenegyerekének” is, de ő maga weird fiction, azaz furcsa, különös vagy felkavaró irodalom írójának nevezi magát. Inspirálta a 19. és 20. század ponyvairodalma, de olyan nagy mesterek, mint H. P. Lovecraft, Tim Powers, Ursula Le Guin vagy épp Gene Wolfe öröksége is hatott Miéville-re. Tagja a The New Weird nevű mozgalomnak is, aminek célja a fantasy zsáner megújítása, annak megszabadítása a hagyományos, tolkien-i mintáktól.
Egyik legismertebb, itthon most már teljes egészében kiadott műve az Új-Crobuzon trilógia. Az első kötet, a Perdido pályaudvar, végállomás (2000) többek között elnyerte az Arthur C. Clarke-díjat, a második, az Armada (2002) a British Fantasy-díjat, a Vastanácsnak (2004) hála Miéville pedig egy Locus-díjat is magáénak tudhat. Nem véletlen a szakma figyelme: ez az író nagyon különös dolgokat művel a fantasyvel, és nem is akárhogy.
Kémények öklendezik a mocskot az égbe, ismeretlen eredetű ragacsos anyag mállik le a házak faláról, otromba monstrum gőzgépek zakatoló kakofóniájától hangos minden, az utcákra kilépőket kosz és nyomor fogadja: valami ilyesmi kép fogad minket Új-Crobuzonban. Nem egy tipikus fantasy világra emlékeztet minket a leírás, még George R. R. Martin kegyetlen Westerosa vagy R. A. Salvatore sötételfjeinek birodalma is barátságosabban fest ennél. Ha ezen az első megrázkódtatáson túlléptünk, egy, a szó legszorosabb értelmébe vett eredeti világ bontakozik ki előttünk. Szokatlan megjelenésű fajok képviseltetik magukat, mint a kheprik vagy bogarak, garudák, azaz madáremberek, kaktuszemberek, kissé bárgyú sárkányfajzatok és rengeteg vita középpontjában álló újraformáltak. Ezek a figurák részben emlékeztethetnek minket bármelyik ókori mitológia heteromorf lényeire, de mégis teljesen idegenek maradnak számunkra – ez adja igazán az elevenségét és „másvilágiaságát” Bas-Lagnak. Azonban a bűn, korrupció, erkölcstelenség és nagyon is emberi gyarlóság, ami mindhárom kötetben tetten érhető, hozza hozzánk mégis közel Új-Crobuzont.
A Vastanács megtartja az előző kötetekben megismerteket és a nagyon jellegzetes és erős atmoszférát, azonban ebben a regényben teljesedik ki az, amit Miéville teremtett. Ez a kötet a háborúk, forradalmak és intrikák korába enged bepillantást. Új-Crobuzon már hosszú ideje egy Tesh nevű várossal áll háborúban, azonban belső veszélyek is fenyegetik a dekadens szenny otthonát. Eközben épül egy új vasútvonal is, ami a közeli sivatagot hivatott átszelni. Ezt a vészterhes időt három szereplő szemén keresztül láthatjuk: Ori, Cutter és Judah Low. Az utóbbi története húsz évvel ezelőtt kezdődik: azzal a feladattal bízták meg, hogy térképezze fel a tervezett vasútvonal területét és értesítse az ott lakókat az építkezésről. Judah neki is lát feladatának, azonban konfliktusba kerül egy különös néppel, a stiltspearekkel. A második történetszálban Cuttert, Judah tanítványát, barátját és szeretőjét ismerhetjük meg. Egy, Low tanítványaiból álló csoportot vezet, aminek célja felkutatni a Vastanácsot, hogy figyelmeztessék őket Új-Crobuzan közelgő milíciáira. A feladat nem egyszerű, mivel senki se tudja, hogy pontosan mi is a Vastanács és merre lehet. Mindeközben Ori, az elégedetlen forradalmár Új-Crobuzon rendjét bontja Spiral Jacobs bandájának tagjaként. Útjukat rablások, rajtaütések és gyilkosságok kísérik és tartanak rendületlenül céljuk felé: megölni a város polgármesterét.
A kritikusok szerint a három Bas-Lag regény közül a Vastanács a leginkább politikai jellegű. Miéville olyan témákkal foglalkozik itt, mint anti-globalizáció, imperalizmus, korporatizmus, terrorizmus, fajgyűlölet, homoszexualitás, kulturális sokk, munkaügyi jogok és persze háború – egytől egyig olyan dolgokkal, amik a regény megjelenését követő tizenkét év után is aktuálisak.
Emellett persze részünk lesz lövöldözésben és szörnyüldözésben, de a történet gerincét a politikai témák teszik ki. A Vastanácsban nem csak Új-Crobuzon teljesedett ki, hanem Miéville, mint író is sokat fejlődött. Ez leginkább a stílusán érezhető. Az előző két kötetben főleg barokkos mondatokkal találkozhattunk, a harmadik kötet azonban közérhetőbb stílusban tárja elénk az új történetet, de a választékos vagy épp archaikusabb kifejezések sem vesztek ki leírásaiból – Miéville ezeket bevallottan nagyon is szereti. Összegezve egy érhető, de igényes szöveget kapunk az új kötetben. Saját elmondása szerint olyasmi prózát szeretett volna teremteni, ami szerinte Cormac McCarthy-é is: egyszerre legyen választékos is, de hatásos is.
Azonban nem csak ez színesíti az egészet. A cselekményt egymástól nagyon is távol álló, de később összefonódó visszaemlékezésekből építi fel. Olvasóként kicsit megdolgoztató feladat a különböző idősíkokat észben tartani, de tagadhatatlanul érdekesebbé és izgalmasabbá teszi a regényt.
Még ennél is több van a Vastanácsban, amikről hosszan lehetne írni (nem hiába témája számos irodalomkutatónak Miéville), de talán ezek a legfontosabb említenivalók. Minden megvan a benne, amit szerettünk a Perdidóban vagy az Armadában és még annál is több. Az előző két kötettől teljesen függetlenül is olvasható, így azok is bátran kézbe vehetik, akik először lépnének be Bas-Lagba. Garantáltan nem mindennapi élmény lesz.