Címke: Arthur C. Clarke

  • A túlélés mestersége

    A mozikban már két hete bárki megszemlélheti a Bear Gryllst megszégyenítő túlélőtechnikával megáldott Matt Damont, amint rendelkezésére álló milliárdos felszereléséből életmentő kunyhót és mentőcsónakot ácsol magának – a Marson. Tudom, nyilván ez a dolgok végletekig leegyszerűsített összefoglalása, ám a sok filmkritika és tudományos alátámasztás/cáfolás közepette hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, hogy nem ez az első olyan regényadaptáció, amelyben egy fickó saját leleményességére hagyatkozva túlél a világűrben, vagy akár egy idegen bolygón.

    A robinzonád műfaját világűrbeli, mostoha körülmények közé emelni nemcsak nagyszerű ötlet volt a XX. század második felében, de legalább ekkora kihívás is. A tudományos-fantasztikus irodalomnak egyébként is fel volt adva a lecke, hiszen az olvasói igények alkalmazkodni látszottak a rohamosan fejlődő technikai világgal, ezért nem volt már elég olyan bugyuta elképzelésekkel szórakoztatni a közönséget, mint a zöld marslakók érkezése vagy az emberekre támadó gyilkos növények (triffidek). Igény mutatkozott a tudományt előtérbe helyező, megvalósíthatónak tűnő megoldások iránt. Az olvasó már nem elégedett meg azokkal a magyarázatokkal, amelyek nem konkretizálták egy szerkezet működését, nem volt elég a „miért?” kérdésre adott tudománytalan, de jól hangzó mellébeszélés. Eljött az okos szórakozás ideje, és ebbe a vonalba illeszkedik be nagyszerűen a (Defoe lakatlan szigeten túlélő figurája után) robinzonádnak nevezett műfaj.

    Robinzonád-e a 2001 Űrodisszeia?

    2001 Űrodisszeia

    Amikor először elkezdtem foglalkozni a világűrben való túlélés kérdésével, és feltettem magamnak ezt a kérdés, az első válaszom az volt, hogy: nem. Ha felületesen szemléljük a könyv, és a belőle készült filmadaptáció eseményeit, akkor talán meg is elégednénk ezzel a válasszal, hiszen a cselekmény alapvetően nem arról szól, miként maradjon életben valaki, akit mindenképp a másvilágon akar tudni egy szuperszámítógép. Mégis, legszemléletesebben a filmadaptáció mutatja be azt a túlélési versenyt, amelyet David Bowman űrhajós egy olyan, nála többszörösen intelligens gép ellen folytat, amely nemcsak a rendelkezésére álló technikai eszközöket, de a túlélés helyeként megjelölendő űrhajót is irányítása alatt tartja. Úgy is mondhatnánk, hogy a humán résztvevő többszörös hátrányból indul ebben a túlélőkalandban, ekképp pedig nehezebb dolga van ám, mint a kiszámíthatatlan, de legalább nem szándékosan ellenséges Mars ellen felvonuló Mark Watney-nak. A túlélés emberi készségként való értelmezése pedig minduntalan kicsúcsosodik abban, hogy hőseink, jelen esetben Bowman, a hátrányos helyzet ellenére is képes, pusztán kitartásának és jó helyzetfelmérő képességének köszönhetően győzelmet aratni, és kikapcsolni a létezését fenyegető HAL 9000-est. Mélyen átgondolva tehát, mi más lehetne a 2001 Űrodisszeia gerincét kitevő hajsza, mintsem egy modern kori robinzonád, ahol egy MI Péntek a fő gubanc az eseménysorban? Arthur C. Clarke remekművét tehát nyugodtan a műfaj első darabjai közé sorolhatjuk, és odisszeia-világát hozzáadhatjuk az 1960-as évek világmegújító eszközeinek listájához.

    Mi a helyzet akkor, ha a főhős lusta?

    maxresdefault
    Az Marsi filmkritikáiban és az általam is felvázolt előzményekben mindig nagy hangsúly helyeződött arra az emberi erényre, miszerint a főhős saját leleményességének és szorgalmának köszönheti életben maradását. Ám belegondolt-e már bárki is, hogy vajon mi történne, ha hősünk történetesen lusta, mint a föld, és szókincse megegyezik a macskáméval?

    Alfred Bester neve kétségtelenül mond valamit azoknak, akik nem tegnap kezdtek SF irodalmat olvasni, és ha azt mondom, hogy „Tigris, Tigris”, nyilván sokaknak eszébe fog jutni, miről is van szó. A regény cselekménye természetesen nem egyszemélyes, műfaja nem robinzonád, ám a kezdő jelenet miatt mindenképp említést érdemel itt, hiszen főhősünk, Gulliver Foyle egy nem mindennapi figura. Űrhajótöröttként találkozunk vele egy űrhajóroncsban, mely már 170 napja sodródik. 170 nap! Ez majdnem fél év, és hősünk, aki a kezdetekben tulajdonképpen inkább antihős, mindent megevett, megivott már amit talált, napjai pedig azzal telnek, hogy várja a sült galambi segítséget, ám az csak nem akar jönni. Foyle nem éppen megnyerő figura, segédmechanikusi mivolta sem emeli éppen Einstein-i magasságokba. Talán meg is halna szép csendben a Nomád nevű űrhajó roncsaiban, ha egy váratlan esemény nem lökné ki nyomorult állapotából, és nem változtatná meg az élethez való hozzáállását a bosszú okán olyanná, amilyen egy túlélő karaktertől joggal elvárhatunk: a Vorga nevű hajó feltűnése reményt ébreszt Foyle-ban, ám miután a hajó szándékosan magára hagyja, a bosszú nagyon is emberi érzése arra sarkallja őt, hogy segédmechanikusi tudását felhasználva végre hozzányúljon a rendelkezésére álló eszközökhöz, és mélyen, lustasága mögött rejtőző leleményességét előhívva megmeneküljön a csúfos végtől. Mi ez, ha nem egy robinzonád-jelenet? Sokan tartják a regényt a valaha írt 10 legjobb sci-fi egyikének, amivel nehéz is lenne vitatkozni. Méltán kapta tehát meg a szerző elsőként a Hugo-díjat, és alkotott haláláig nagyszerű írásokat, regényeket és novellákat egyaránt. A lustaság tehát nem opció, de az élni akarás játszmájában a bosszú is lehet kiváló motiváció.

    Hogyan törjünk be egy lakható bolygót?

    boritok
    A kérdés nagyon is aktuális, hiszen az elmúlt években számos olyan exobolygót fedezett fel a tudomány, amelyek akár második Földként is funkcionálhatnak a jövőben. Ám hogyan is illik meghódítani egy „humánszűz” bolygót? Mindent ledózeroló terraformáló egységekkel, vagy inkább magányos felfedezők által?

    Létezik egy magyar író, aki mostanáig hétszer kapta meg a Zsoldos Péter-díjat, ez pedig nagyon egyéni teljesítmény, eddig senki más nem büszkélkedhet ilyen eredménnyel. Márpedig ha valaki, akkor Szélesi Sándor bizonyára hitelesen képzeli el, mi lenne egy betöretlen világ megismerésének legjobb módja. A beavatás szertartása műfaját tekintve szintén nem robinzonád, de remekül szemlélteti azt az eshetőséget, amikor egy bolygóra pusztán néhány család jut. A regény cselekménye kitér rá, hogy az önként jelentkezett első telepeseknek lehetőségük van meggondolni magukat, és elhagyni a bolygót, több szereplő így is tesz. Ám van egy rendíthetetlen férfi, egy apa, aki kamaszodó fiával együtt a bolygón marad, és igyekszik a lehető legnagyobb harmóniában élni a természetes környezettel. Érdekes, hogy a túlélés, mint kulcsmomentum, itt nem párosul az idegen élővilággal lefolytatandó harccal, sőt! Az új fajok felfedezésének és elnevezésének lehetősége kifejezetten üdítő színfolt ebben az önkéntes munkában. Túlélni itt nem ellenséges környezetben kell, mindenesetre rendkívül távol az ismert Föld modern zajától, zsúfoltságától. Az apa-fia kapcsolat meddig működhet klasszikus kereteiben egy új világon? Elég-e az emberi leleményesség, melyre oly sokszor hivatkozunk túlélő-kérdésben, vagy szükség van ennél emocionálisabb összetevők birtoklására is ahhoz, hogy harmóniába kerüljünk a létünket alapvetően nem veszélyeztető bolygóval? Míg Watney-nak a Marson a mostoha körülmények miatt az életben maradás alapvető feltételeit kell előteremtenie, addig Szélesi főhőseinek minden adott a fejlődéshez, még sincsenek könnyű helyzetben: az ember pusztítása ott is kegyetlen, ahol kegyetlenkedésre nincs szükség.


    Végkövetkeztetésként levonható, hogy a túlélés lehetősége az okos-SF-ben mindig adott, ezért nem számít már egyedinek, ha egy író robinzonádi élt ad művének, mégis a példák alapján megállapítható, hogy nem elég a túlélés-szót központinak tekinteni, hiszen a környezet, a motiváció, és a főhős jelleme mind meghatározója lehet a mű tartalmának. Mindazonáltal a „zseniális”-hoz nem elég a hollywood-i receptet követni, a tehetség át fog ütni a lapokon, ha jelen van. Arra bíztatok mindenkit, hogy legyünk igényesek, egyúttal kritikusak is: olvassunk, mielőtt írunk, és lássunk, mielőtt kritizálunk.

  • Clarke és Vasziljev: két új Galaktika kötet

    Két újdonsággal indítjuk a szeptembert: megjelent a várva-várt 2001 elveszett világai és S.T.A.L.K.E.R. – A duplikátor gyermekei a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban, a Metropolis Media gondozásában. Végre lehullik a lepel a Clarke-univerzum újabb titkairól és arra is fény derül, hogyan folytatja Vasziljev a Halálos zónát.

    A 2001. Űrodisszeia története sem papíron, sem vásznon nem lehetett teljes. Menet közben búcsút kellett venni bizonyos részletektől, amelyek felborították volna a gondosan kitervelt dramaturgiát. Rendkívül izgalmas részletektől. Mi lett volna, ha távoli őseink szemtől szembe találkoznak az Elsőszülöttekkel? Hogyan alakult HAL táncoló robotemberből mindentudó szuperszámítógéppé? Honnan jöttek a lefagyasztott kutatók, hogyan kerültek be az expedícióba? És végül mi történt még David Bowmannel a Csillagkapun túl, mielőtt Csillaggyermekként visszatért volna a mi világunkba? A 2001 elveszett világaiból minden kiderül, és ráadásként elolvashatjuk a szerző forgatási naplóját a filmkészítés számára is különleges élményéről, a Stanley Kubrickkal folytatott közös munka kudarcairól és sikereiről.

    2001_elveszett_vilagai_borito_500

    Vlagyimir Vasziljev újabb STALKER-regényében is pörögnek az események, az izgalmak és rejtélyek egyre halmozódnak, a Zóna pedig még mindig halálos. A sorozat rajongói még mélyebbre merülhetnek ebbe a titokzatos világba, amit egy áttekintő bevezető és a szöveget kísérő gazdag jegyzetanyag is segít. Enélkül a könyv nélkül be ne merészkedj a Zónába!

    Duplikator_borito_500

     

  • Itt A gyermekkor vége tévésorozat előzetese

    Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a Syfy csatorna háromrészes mini-sorozatot készít Arthur C. Clarke A gyermekkor vége című regényéből, és most végre egy előzetes is kikerült az internetre. A trailer egy ’jó’ (értsd: idegesítő) teaser-hez méltóan nem mutat valami sokat: villanások közt vonultatja fel a fontosabb történet-szálakat, valamint a főbb szereplőket. (Charles Dance, a kis hamis bezzeg elbújt, csak a hangját hallani.) Ugyanis az alig két perces előzetes, hogy kedvet csináljon a decemberben debütáló sorozathoz, leginkább az atmoszférateremtésre, mintsem komolyabb akciójelenetekre helyezi a hangsúlyt. Meglátjuk, mi sül ki belőle. (De messze van még a december!)

    Bósa Diána

  • Decemberben startol A gyermekkor vége sorozat

    A Syfy csatorna egy közel hatórás mini-sorozatot készít Arthur C. Clarke A gyermekkor vége című regényéből, mely az 1953-as megjelenése óta a science-fiction irodalom egyik alapművének számít – közölte az Entertaintment Weekly.

    Az eredetiben Childhood’s End címet viselő történet Clark Őrangyal című novelláján alapul, amelyet 1950-ben publikált a Famous Fantastic Mysteries magazin. Magyarul az első változata 1990-ben jelent meg a Móra Ferenc Könyvkiadónál F. Nagy Piroska fordításában, bővített kiadása pedig a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban látott napvilágot 2008-ban.

    A történet szerint egy idegen faj (a titokzatos Főkormányzók vezetésével) békésen az uralma alá hajtotta a Földet, és ezzel az emberiség számára új korszak veszi kezdetét. Ebben az utópiában a jövevények harmóniát és jólétet ígérnek a földlakóknak, ám mindennek ára van: korlátokat szabnak a fejlődésnek, az emberi identitásnak és kultúrának.

    A regényt Matthew Graham (Doctor Who, BBC Life on Mars, Ashes to Ashes) adaptálta.

    A főbb szerepekben:
    Charles Dance (Trónok harca) – Karellen, a Főkormányzók nagykövete.
    Mike Vogel (A bura alatt) – Ricky Stormgren, egy középnyugati farmer, akinek fenekestül felfordul az élete, mikor az emberek nagykövetévé nevezik ki a Főkormányzók közt.
    Julian McMahon (Kés/Alatt) – Rupert Boyce, egy rejtélyes amerikai vállalkozó.
    Charlotte Nicdao (Please Like Me, Camp, Slap) – Rachel Osaka, a briliáns zoológus.
    Colm Meaney (Star Trek: Az új generáció, Csillagkapu: Atlantisz, Hell on Wheels) – Wainwright, egy nagy hírszervezet erős, magabiztos tulajdonosa.

    A sorozat premiere 2015 decemberében várható.

    Bósa Diána

    Linkek:
    Hivatalos honlap

  • Az evolúción átívelő űrszimfónia

    Minden, amit tudni akartál a 2001. Űrodisszeia zenéjéről – de sosem merted megkérdezni.

    Lassan már 47 éve, hogy 1968-ban bemutatták Stanley Kubrick méltán híressé vált sci-fi-jét, a 2001: Űrodüsszeia-t. A film még a mai napig képes izgalomba hozni a filmnézők fantáziáját: ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a számtalan írás és kritika vagy vita, amit kiváltott a premiere óta a mű. Nem is meglepő, hiszen számos oldalról lehet megközelíteni: figyelemre méltó képi világot tár elénk, a cselekmény is több ponton elgondolkodtató,  továbbá a kísérletezgető jelleg is erősen jelen van a filmben. Utóbbi a filmzenén érhető leginkább tetten.

    A 60-as évek hollywood-i trendjével szemben, Kubrick nem külön a filmhez írt filmzenét használt művéhez, hanem inkább klasszikus zeneművekhez nyúlt. Így láthatunk például a Kék Duna keringőre „táncoló” űrszondákat és űrállomásokat, vagy egy emberszabású lényt, ami épp Strauss zenéjére ver szét egy állati koponyát. A nézők reakciói pedig igen sokfélék lehetnek: ezek a jelenetek elámíthatnak, értetlenkedést válthatnak ki vagy egyszerűen nevetségesnek tetszhetnek.

    Azonban eredetileg nem a ma ismert művek kerültek volna a kultikusnak számító részek alá. A 2001 esetében is készült kifejezetten a filmhez írt zene vagy soundtrack (ahogyan az ekkor szokás volt). Az anekdota szerint az MGM stúdió Alex Northot kérte fel az készülődő projecthez, mint zeneszerző. Az ő nevéhez fűződnek olyan filmek zenéi, mint a Kleopátra (1963), a Nem félünk a farkastól (1966) vagy a Spartacus (1960). Az utóbbi esetében már dolgozott együtt Kubrickkel.

    North el is kezdte a munkálatokat Kubrick utasításait követve: a rendező olyan zene komponálását kérte, amelynek komolyzenei darabokhoz kell hasonlónak lennie (egyszerűen azt is mondhatjuk, hogy másolásra kérte). Mindezt a 2001 első 50 percéhez képzelte el, a további terv szerint a mű második felében szintetizátoros effektek szólaltak volna csak meg. North el is végezte a munkát, azonban csak a film premierjén szembesült azzal, hogy fölöslegesen fáradozott: Kubrick nem az újonnan szerzett zeneműveket, hanem klasszikusokat illesztett jelenetei alá.

    2001. Űrodisszeia - banner

    A kellemetlen helyzetet valószínűleg nem egy hirtelen jött ötlet szülte (ez abból következtethető ki, hogy North kevés instrukciót kapott), hanem Kubrick a munkálatok kezdete óta klasszikus szerzeményeket akart felhasználni, hiszen konkrét célja volt ezzel. De mi is volt ez a cél? Valószínűleg egy olyan alkotást akart létrehozni, amely különleges asszociációs láncot indítana el a nézőben, amelyet a zene és a képek együttese váltana ki. Hogy miféle gondolatokat ébreszthet bennünk, az természetesen teljesen szubjektív, de hogy kicsit közelebb kerülhessünk a mű megértéséhez, el kell indulnunk egy kis zenei és filozófiai (űr)utazásra, amely során meglátogatjuk az Űrodüsszeia fontosabb kulcsjeleneteit.

    A 2001 rengetegféleképpen értelmezhető, egyik megközelítés ezek közül az, hogy Kubrick az emberiség fejlődését mutatja be filmjén keresztül. Ezen az utazáson a zene, mint irányítóelem már a legelső percekben velünk van, amikor még képi szinten el sem kezdődött a film. A sötét képernyő alatt Ligeti György Atmosphéres szerzeménye szólal meg, ami egészen a harmadik percig tart ki: aztán lassan bekúsznak a képernyőre az égitestek és a főcímnél felcsendül Richard Strauss később gyakran visszatérő Also Sprach Zaratushustra (Ímigyen szóla Zaratushustra) műve. Ezzel az igen hatásos nyitójelenettel kezdődik a kozmikus utazás is, ugyanis a nyitójelenetet szokták értelmezni az ősrobbanás, azaz a világ kezdetének szimbolikus megjelenítéseként is. A felvetés teljesen logikus, ha továbbnézzük a filmet: az emberi történelem előtti időben találjuk magunkat, ahol éppen az emberszabásúak egy csoportjának életébe csöppenünk bele. A lények mindennapi életét egy monolit hirtelen megjelenése zavarja meg, miközben Ligeti Requiem című különösen nyomasztó, földöntúli szerzeménye szólal meg. Arthur C. Clarke, az azonos című könyv szerzője úgy magyarázza a monolitot, mint egy, a mienknél magasabb szinten álló idegen kultúra jelenlétét, amely akár a filmbeli emberszabásúak, de később a Holdra látogató emberek, majd a Jupiterre érkező Bowman számára is mágikus és irracionális jelenség. Ehhez a gondolathoz igazodik a Requiem is: kellemetlen érzéseket kelt a nézőben, hosszútávon zavarja és a képsorokat nézve értetlenkedik is, hogy most tulajdonképpen mi is történik a képernyőn? Kubrick Ligeti kompozícióját egyfajta idősíkok közötti átkötő elemként használja: egyrészt a jövőbe mutat, amely a jelen lényeinek számára még félelmetes és érthetetlen, másrészt pedig a múltba is visszatekintünk a művel. Ahogyan a cím, a requiem / rekviem (halotti mise) is jelzi, a zene valaminek a végét is megjövendöli.

    2001-a-space-odyssey 03

    Egyes jelenetekre kivetítve a következőképpen néz ez ki. Például a monolit első megjelenése után láthatjuk nem sokkal azt a jelenetet, amikor az egyik emberszabású egy csontot kezébe véve azt először eszközként, később pedig fegyverként használja. A Requiem ezzel előre jelezte a lény állati öntudatának végét. Viszont a híres eszközhasználó jelenetben felszólaló Also Sprach Zaratushustra a Requiem párja, hisz Richard Strauss műve Ligetiéhez hasonlóan jelzőelemként funkcionál. A már taglalt jelenetben ez a szerzemény mutatja meg, hogy a néző itt bizony történelmi, sőt evolúciós pillanatnak volt szemtanúja: az emberszabású eszközként használt egy tárgyat, és ez által rálépett az emberré válás útjára.

    De ha visszatekintünk a nyitójelenetre, akkor már tisztán látható, hogy a Zaratushustra ott is hasonlóan működik: azáltal, hogy a sötét képernyőn megjelennek a bolygók, a zene jelzi, hogy ezzel fontos állomásra érkeztünk, az univerzum létrejöttéhez, amiből pedig az év milliárdok alatt kialakult minden, amit ma ismerünk.

    Az evolúciós utazás itt nem ér véget. Az emberszabású öntudatára ébredése után eszköze, a csont a levegőbe repül, majd egy éles vágás és az űrben találjuk magunkat, ahol űrhajók és szondák keringőjének lehetünk szemtanúi, s mindez alatt az ifj. Johann Strauss Kék Duna keringője hallható. Talán ez a 2001 egyik leginkább vitatott jelenete, hiszen rengeteg asszociációra ad lehetőséget. Az evolúciós értelmezésnél maradva, értelmezhetjük ezt a jelenetet úgy, mint az emberiség fejlődésének ünneplését. Bemutatja a Kubrick által elképzelt 21. század nagyszerűségét azzal, hogy az előző jelenetet (az eszközhasználat) és ezt szembe állítja egymással. A kiválasztott zene, a keringő kulturális műalkotás, amely megmutatja, hogy az emberiség intellektuális és művészeti értelemben is milyen magas szintre jutott a kezdetekhez képest. Az űrhajók és űrszondák is hasonló céllal jelennek meg a zene mellett: ezek a gépek igazolják, hogy az emberi faj milyen hatalmas utat is tett meg a puszta eszközhasználattól a magas szintű technológiáig.

    2001-a-space-odyssey 09

    A különböző klasszikus szerzemények és a képi világ, ahogyan a példák is mutatják, együttesen viszik végig az ember fejlődésének történetét az Űrodüsszeiában. A Requiem és a Zaratushustra egymásra felelgetése szépen, fokozatosan elvezet minket a 21. századból az emberiség elképzelt jövőjébe.

    Ezt jól mutatja be a film második fele. A fejlődés útját kísérik kudarcok is (pl. mikor a HAL 9000 nevű számítógép, mint az ember által létrehozott gondolkodó tárgy megöli Pool-t és a Jupiterre tartó hajón utazó tudósokat is), de Kubrick végig pozitív marad, és a film végén egy újabb fejlődéséi ponthoz érkezik az emberiség. Ez a következőképpen jelenik meg: miután a hajó túlélőjét, Bowmant beszippantja a Jupiteren található monolit, abban megöregszik, meghal, majd újjászületik a lét egy magasabb fokán. Vagy Friedrich Nietzsche filozófiájára gondolva, azt is mondhatjuk, hogy Bowman ezáltal elérte az Übermensch, azaz az ember felett álló lény állapotát. A koncepcióhoz tökéletesen igazodik az eddig is alkalmazott zenei útmutató. Bowman útját a monoliton keresztül Ligeti jól ismert zenéje kíséri, amely igazodik a monolit korábban említett jelentéséhez. Később, amikor látjuk Bowmant halálos ágyán, majd magzatként újra megjelenve, lassan megszólal a Zaratushustra, amely ünnepli az emberi fejlődés új mérföldkövét.

    Természetesen Kubrick kultikus alkotásának számtalan értelmezése lehetséges, amelyeken szintén érdemes lenne hosszú oldalakon keresztül elmerengeni, de talán a zene és a kép együttes kifejezőereje az, ami a mai napig elér a néző lelkéhez és felnyitja tudatát valami magas, kissé felfoghatatlan mondanivaló befogadására.

    Scheirich Zsófia

  • 2001. Űrodisszeia: új kiadás, extra tartalmakkal

    Ismét megjelent a 2001. Űrodisszeia, Arthur C. Clarke egyik legismertebb, legsikeresebb regénye, megújult kiadásban és különleges plusz tartalmakkal kiegészítve.

    Vajon lehetséges, hogy az emberi civilizáció fejlődése az ősidőkben idegen lények beavatkozása nyomán indult el? És ha igen, mi lehetett a célja ezeknek az idegeneknek

    A 21. század űrhajósai a Naprendszer felfedezése során földönkívüliek nyomaira bukkannak. A lelet egészen új megvilágításba helyezheti Földünk történelmét. Ezért egy maréknyi kutató az emberiség legfejlettebb mesterséges intelligenciájának társaságában expedícióra indul az óriásbolygók felé, hogy választ keressenek a felvetődött kérdésekre. De amit ott találnak, az a legfantasztikusabb elképzeléseiket is felülmúlja.

    Arthur C. Clarke és Stanley Kubrick 1964-ben elhatározta, hogy elkészíti minden idők legjobb SF-filmjét. Négyévi munkával valósult meg a 2001. Űrodisszeia, és ma már bátran állíthatjuk, hogy a végeredmény mérföldkő lett a zsáner történetében. És Clarke „melléktermékként” íródott regénye is bekerült a klasszikusok panteonjába. A legismertebb SF-könyvek között tartják számon, három folytatása született, és – méltán – legendává vált a maga nemében.

    Ezt a legendát most új kiadásban adjuk az olvasók kezébe, megőrizve Göncz Árpád eredeti, veretes fordítását, de olyan különleges plusz tartalmakkal kiegészítve, amelyek most jelennek meg először magyarul: egy megemlékezéssel, egy, az ezredfordulóra készült előszóval, valamint a regény egyik forrásnovellájával!

    „Tele költészettel, tudományos képzelőerővel és tipikus clarke-i iróniával.”
    – New Yorker

    „Káprázatos… szívszorító… próbára teszi az elmét.”
    – Time Magazine

    A regény akciós áron megrendelhető a Galaktikabolt.hu webáruházban.

    Olvass bele a kötetbe!

    2001. Űrodisszeia - borító

  • Kiszivárogtak a földönkívüliekkel foglalkozó ügynökség aktái

    A világ legnagyobb hírügynökségeinek szivárogtatott információkat a Földönkívüliek Központi Ügynökségének egyik alkalmazottja. Az ügynök a Marson kért menedékjogot. Részletek a sajtóban megjelent aktákból: (tovább…)

  • Arthur C. Clarke otthonában

    Kalandozás Arthur C. Clarke colombói otthonában.
    (tovább…)