My Blog

Címke: angol

  • 2018-ban jön az Elveszett próféciák-minisorozat

    Neil Gaiman és Terry Pratchett közös regényének, az Elveszett próféciáknak lehetséges adaptációjáról már régóta keringenek hírek az interneten. Gaiman a tegnapi nap folyamán osztott meg új információkat Facebook oldalán a készülődő minisorozatról.

    A két fantasy író stílusát ötvöző Elveszett próféciák humoros módon meséli el az apokalipszis eljövetelét a Bibliából ismert történések modern és abszurd ábrázolásával. Csütörtökön kapott zöld utat a sorozatváltozat az Amazontól. A hat részesre tervezett adaptációt a BBC-vel közösen készíti az Amazon, Gaiman pedig producerként, forgatókönyvíróként és showrunnerként fog résztvenni a munkálatokban.

    A minisorozat nem az első kísérlet a könyv megfilmesítésére. Először Terry Gilliam (A halászkirály legendája, 12 majom) szerette volna nagyképernyőre vinni az Elveszett próféciákat, ahol a pletykák szerint a két főhőst (Crowleyt és Aziraphale-t) Robin Williams és Johnny Depp játszotta volna (ezt a hírt Gaiman nem erősítette meg). Végül ez a terv – valószínűleg finanszírozási problémák miatt – nem valósult meg. Később, 2014-ben készült egy BBC rádiójáték, ahol Mark Heap és Peter Serafinowicz kölcsönözte a főszereplők hangját.

    A sorozat ötlete először 2015-ben merült fel Terry Pratchett halálát követően (Gaiman egy szerzőtársától származó posztumusz levelél hatására döntött a sorozat mellett, amiben az adaptáció sürgetését kérte tőle Pratchett), a dolgok jelenlegi állása szerint pedig végre nem csak hallhatjuk és olvashatjuk a legviccesebb világvége történetet, hanem láthatjuk is: 2018-ban az Amazonon, később pedig a BBC-n is adásba fog kerülni.

    Forrás: Slate

  • 125 éve született Tolkien

    1892. január 3-án született J. R. R. Tolkien, A Gyűrűk Ura szerzője. Népszerűsége a mai napig töretlen, munkásságának hatása tagadhatatlan a fantasyben, annak ellenére, hogy bőven akadnak kritizálói is az írónak. Mostani cikkünkben azonban nem műfajteremtő szerepéről, hanem Tolkien kevésbé ismert műveiről ejtenénk pár szót, amelyek nélkül akár A hobbit, akár A Gyűrűk ura nem lenne olyan, amilyennek ismerjük.

    b93e0498a5892ed99bc84750c56a3ef5

    Beowulf:

    Filológusként Tolkien sokat tett az óangol irodalomért. Többek között neki köszönhetjük a „Sir Gawain és a Zöldlovag” legenda egyik első angol fordítását, 2014-ben pedig megjelent az angol eposszal foglalkozó könyv, a Beowulf: Fordítás és kommentár, ami nem csak magát a prózafordítást (versként Seamus Heaney ír költő fordította le 1999-ben), hanem a történet újramesélését és a versnek egy nagyon meghatározó tanulmányát is tartalmazza. Maga az eposz egy Svédországból érkező harcos, Beowulf kalandjait meséli el: miként ölte meg Grendelt, a szörnyet, annak bosszúszomjas anyját, majd utolsó harcát a sárkánnyal, ahol életét veszti.

    Tolkien először 1936-ban, Oxfordban beszélt a Beowulfról, ahol főleg azt emelte ki, hogy az eposzra nem csak régészeti leletként kell tekinteni, hanem meg kell látni benne a történetet és annak mondanivalóját. Ugyanis gyakori állítás a Beowulfról, hogy az ideális harcos képét és magát a társadalmat mutatja be, ami arra szolgált, hogy útmutatást adjon a kor férfijainak. Tolkien ezzel szemben a halált és a halandóságot emeli ki az eposz fő témáiként. Ezzel is azt erősíti meg, hogy a Beowulfot nem a görög vagy római művekhez hasonlóan kell elemezni, hanem annak saját logikája szerint. Érdekes észrevételei mellett irodalmi életművének fényében is érdemes figyelni az eposzra, hiszen számos motívumot átvesz a műből. Például Smaug alakját a Beowulf harmadik történetében szereplő sárkány ihlette, de magában a Gyűrűk Urában is számtalan, az eposzban is megjelenő jelenet van: Boromir temetése, látogatás az Aranycsarnokban stb.

     Kullervo:

    Kullervo

    A 2015-ben (itthon tavaly) megjelent a Kullervo történet, ami Tolkien legelső prózái közé tartozik. Írásában a finn eposzból, a Kalevalából ismert azonos nevű hős meséjét dolgozza fel. A művet 1914 és 1915 között írta egy nehéz időszakában – ezt bizonyítja a mű sötét témája is. Azonban 2015-ig kiadatlan maradt, pedig a Tolkient kutatók számára mindenképpen fontos írás, hisz a Kullervo történet bizonyítja a tolkieni mitológia finn ihletését.

    Maga Kullervo a finn mitológia talán legtragikusabb hőse. A történet szerint lemészárolt törzsének ő az utolsó tagja, akit Untamo emberei, azaz törzsének gyilkosai neveltek fel. Később eladják rabszolgának, kínzásokon és egyéb szörnyű próbákon esik át, mielőtt sikerülne elmenekülnie. Kalandozásai során találkozik egy koldus lánnyal, akibe szerelemes lesz, később azonban kiderül, hogy a lány az elveszettnek hitt húga. A vérfertőzés bűnét képtelen elviselni, így a lány öngyilkos lesz. Kullervo megtalálja családját is, majd ismét elszakad tőlük. A férfi bosszút esküszik és visszatér az Untamo törzshöz, aminek tagjait lemészárolja. Hazatérve, családját legyilkolva találja, ekkor tudja meg szerelmének halálát és a vérfertőzést is. A monda az ő öngyilkosságával ér véget.

    A Tolkien életműben mindenképpen kiemelt szerepe van a finn legendának. Először is, ezzel a történettel kezdte prózaírói tehetségét próbálgatni, de nagy hatással volt élete főművére is, A Szilmarilokra is. Azoknak, akik járatosabbak Tolkien műveiben ismerős lehet Kullervo története: Tolkien ebből merített Túrin Turambar, Húrin fiának tragikus történetéhez.

    Számos más fontos, mitológiával kapcsolatos Tolkien művet vagy esszét lehetne még említeni, mint például a már említett Sir Gawain és a Zöld lovagról szólót vagy a magyarul még nem olvasható The Legend of Sigurd and Gudrúnt. Fontosságuk azonban az író életművében tagadhatatlan, sőt, talán azon is érdemes lehet elgondolkodni, hogy az északi mitológia ihletése nélkül milyen irányt vehetett volna a fantasy fejlődése.

  • 20 éves a Sosehol

    Ma 20 éve, hogy először jelent meg Neil Gaiman Soseholja. Keletkezésének története olyan kalandos, mint maga a regény, az elmúlt évek során pedig további formátumokban is életre tudott kelni. A kerek évforduló alkalmából tekintsük át ennek a különös könyvnek a történetét.

    A sorozat bukása és a könyv felemelkedése

    Megszokhattuk, hogy a legtöbb esetben könyveket adaptálnak filmmé vagy sorozattá, azonban a Soseholnál ez pont fordítva történt. Valamikor a kilencneves évek közepén Lenny Henry és Gaiman összeültek abból a célból, hogy együtt alkossanak valamit. Henry felvetette egy Londonban játszódó, hajléktalanok törzséről szóló sorozat ötletét. Gaiman kicsit tartózkodva kezelte ezt a felvetést, ugyanis nem tartotta jó üzenetnek a hajléktalanság „menőnek” való beállítását. A problémát végül úgy oldotta fel, hogy a történetet igyekezett minél távolabbra helyezni a saját valóságunktól: így született meg a másik London ötlete.

    A végleges változat tehát így szól: Richard Mayhew Londonban éli mindennapjait, amíg nem botlik bele az utcán egy súlyosan sérült lányba. Richard azonnal a bajbajutott segítségére siet, azonban nem is sejti, hogy mibe keveri ezzel magát. A lány – akiről később kiderül, hogy Ajtónak hívják – gyógyulása és távozása után főhősünk élete kitörlődik a Fenti Londonból és lassan átcsusszan a Lentibe.

    neverwhere2
    Gary Bakewell Richardként

    A Sosehol minisorozat 1996.09.12-én debütált a BBC 2-n, szeptember 16-án pedig regény formájában is megjelent. Adott volt egy izgalmas alapötlet, egy izgalmas, intelligensen megírt történet és olyan emlékezetes szereplők, mint de Carabas márki, Vadász vagy Old Bailey. És mégse váltotta be a sorozat a hozzá fűzött reményeket. Egy a rádiójátékhoz kapcsolódó interjúban Gaiman azzal foglalta össze a bukás okát, hogy megelőzték korukat: a 90-es években nem állt rendelkezésre olyan szintű technológia, amivel ténylegesen életre lehetett volna hívni a Lenti Londont. A megfelelő technikák és eszközök hiánya mellett a projekt pénzügyi problémákkal is küzdött. Egyik példa erre az anyag felvételének esete: először videóra rögzítettek, később pedig filmszerűvé tették a felvételeket, azaz az eredeti mozgókép anyag megjelenését úgy alakították át, hogy azt a hatást keltse, mintha eredetileg filmre rögzítették volna. Emiatt sok kritikát kapott a sorozat a maga idejében. A képi világhoz kapcsolódóan Gaiman is megjegyezte, hogy nagyon csalódott volt, amiért nem tudták úgy megvalósítani az elképzeléseit, ahogyan szerette volna. Példának a London Nagy Fenevadját hozza, ami szerinte a sorozatban inkább hasonlít egy „szomorú varjúra”, mint egy fenyegető szörnyetegre.

    neverwhere-galleycat

    A regény változatot 3 epizód levetítése után adta ki a BBC Books. Lényegében nem tért el nagyban az eredetitől, csak annyiban, hogy Gaiman néhány részt jobban be tudott mutatni, mint például a Harrodsban tartott Lebegő Vásár (a tévésorozatban ez a rész a Battersea erőműnél játszódott, mivel az utolsó pillanatban a Harrods vezetősége visszakozott a forgatástól). Hogy a plusz betoldásoknak vagy csak a könyves formátumnak köszönhetően, de a Sosehol, mint regény hatalmas sikert aratott. Több nyelvre is lefordították (az angol Wikipédia bejegyzés szerint 22-re), 2006-ban pedig elkészült egy úgynevezett „Author’s preferred text” (az író által preferált szöveg) kiadás is, ami az eredeti angol és nemzetközi verziókból állt össze némi hozzátoldással együtt.

    Sosehol továbbélése

    A regény sikerével azonban nem ért véget a Sosehol. Bőven a megjelenést követő években több médiumba is átemelték a történetet. 2005-ben, például megjelent egy 9 részes képregény, amit a Lucifer írója, Mike Carey jegyzett. 2006-ban Eve Butler és Sasha Travis hívták életre Lenti Londont a Savannah Actor’s Theatre-ben, majd az ő előadásukat több színházi feldolgozás is követte. 2009 körül tervben volt egy filmadaptáció is, azonban később elvetették a projektet.

    Legutóbb (pontosabban 2013 környékén) nagy média visszhangot kapott egy újabb adaptálás, egy a regényen alapuló rádiójáték. 2013. 03. 16-án a BBC Radio 4 sugározta először a 6 részes művet. A történetnek ez az újrahívása igazi különlegesség, több szempontból is. Egyik figyelemfelkeltő és szembetűnő dolog a castingja. Napjaink legismertebb és persze tehetséges színészei kölcsönözték a már jól ismert szereplők hangjait. Richardként James McAvoy (X-men: Az elsők), Ajtót a Trónok harcából már ismert Natalie Dormer alakítja, Islington angyalt Benedict Cumberbatch (Sherlock, Hobbit) kelti életre, de hallhatjuk a rádiójátékban Sir Christopher Lee-t, Bernard Cribbinst (Doctor Who), de magát Neil Gaimant is.

    london-below-photo-neil-gaiman-neverwhere

    Sosehol megálmodója úgy érzi, talán a rádiójáték a tökéletes médium története számára. Az ő szavaival élve olyan az egész, mint egy nagy költségvetésű film, ami a fejedben forog. A színészek adottak, de mi képzeljük magunk elé a történéseket és a környezetet. Gaiman úgy érzi, ez az új változat azzal a tulajdonságával, hogy engedi a befogadót is részt venni a mű megalkotásában már kárpótolta a sorozat félresiklásáért. Még reméli, hogy a fiatalabb közönségnek olyan élmény lesz a Sosehol rádiójáték, mint anno neki a Galaxis útikalauz stopposoknak hasonló rádiós feldolgozása.

    Visszatérés Lenti Londonba?

    Aki olvasta a regényt vagy esetleg látta a sorozatot (netalán meghallgatta a rádiójátékot) tudja, hogy a Sosehol egy lezárt, kerek történet. Azonban Gaiman sosem zárkózott el egy esetleges folytatás ötletétől. George R. R. Martin és Gardner Dozois által összeállított Zsiványok (2014) antológiában például található egy de Carabas márkiről szóló novella (Hogyan szerezte vissza a kabátját a márki), de Gaiman tervez egy konkrét folytatást is The Seven Sisters címen. Egyelőre még nincs hír megjelenési dátumról, sem arról, hogy elkezdett-e rajta dolgozni, de terveinek csak örülhetnek azok, akiket elvarázsolt a Sosehol.

    Ritka az olyan történet, ami ennyi formátumban képes helyt állni, de Neil Gaiman Soseholja ezek közé tartozik. Mindegyik médium tudott pluszt adni az eredeti sorozat változathoz, más megvilágításba helyezni azt. És mint egy boldog mesénél, végül az író is megtalálta a számára legtökéletesebb kifejezőeszközt. Így élte eddigi 20 évét a Sosehol.

  • Sheila Finch a májusi XL-ben

    A legutóbbi XL számokban a science fiction és a fantasy olyan meghatározó írónőivel ismerkedhettünk meg, mint Joanna Russal, Kij Johnsonnal vagy C. L. Moore-ral. A májusi Galaktika XL egy újabb tehetséges hölgyre, Sheila Finchre szeretné felhívni a magyar olvasók figyelmét. A kisregény (A Csontok Szava) és a két novella egy olyan világba vezet minket, ahol a beszéd és a nyelv mindent átsző.

    Itthon Finch írásaiból sajnos kevés érhető el: ezelőtt a Galaktika 218-ban jelent meg az E egyenlő m-szer magas C, továbbá Az Alapítvány barátaiban található PAPPI olvasható magyarul. A mostani XL-ben az írónő három új írását ismerhetitek meg: a Nebula-díjas A Csontok Szavát és két, a The Guild of Xenolinguistics gyűjteménybe bekerült novellát, az És kezdetben volt a szót (2008) és Áradó szavakat (1997). Lássuk, mit is várhatunk ezektől a történetektől.

    Sheila Finch
    Sheila Finch

    Sheila Finch jelentős életművet tudhat magáénak: ez jelenleg 8 regényből és számos novellából áll. Műveit a szakma is elismeri. A Tiger in the Sky (1999) elnyerte a San Diego Book Award legjobb ifjúsági regényének járó díját, az Infinity’s Webet (1985) pedig Compton Crook-díjjal jutalmazták. A Csontok Szava (1998) kisregénye pedig 1998-ban Nebula-díjat kapott. 2003-ban a történet regény formájában is megjelent. A cselekmény három szereplő, egy nyelvész, egy fiatal lány és egy nagyon is csendes gyerek köré szövődik, akik egy három faj közötti konfliktusban találják magukat.

    1975875

    SF-s berkekben leginkább a Xenolinguistics történetei végett ismerik Finchet. A történetek középpontjában a kultúrák közötti kommunikáció és a nyelv áll. Az írónő nem hoz ezzel új témát a science fictionbe, hanem egy mindig is szorosan hozzátartozó elemnek ad friss, újszerű értelmezést. Finchnél a nyelv sajátos univerzumának alapját képezi, ahogyan láthattuk azt már Clifford D. Simak A város (1952) című művében vagy Poul Anderson a Future History of Polosotechnic Legue sorozatában is. Finch két nyelvész, Benjamin Whorf és Noam Chomsky munkásságát veszi a Xenolinguistics alapjául. Az első, a Sapir-Whorf hipotézis, mely szerint a nyelv nagyban befolyásolja, hogy hogyan érzékeljük a világot – ez alapján minden nép másként. A második elmélet, az univerzális grammatika (UG), ami szerint az emberi nyelv mögött egy alapvető, univerzális nyelvtani rendszer áll és ennek köszönhetően az emberek bármilyen nyelvet képesek elsajátítani.

    Ez a két elmélet legdirektebb módon az  És kezdetben volt a szó novellában jelenik meg. A történet szerint Jemal Lenana elméleti nyelvész doktori disztertációjában felveti, hogy minden érző lénynek igénye van a beszédre, továbbá nem csak az emberi fajnál, de az univerzumban is létezik az univerzális grammatika, azaz minden faj képes elsajátítani egy nyelvet. Lenanának hamar lehetősége nyílik bizonyítani elméletét: az NSA felkeresi őt egy furcsa, csavargónak tűnő szerzettel, aki nem tud semmilyen nyelven, de még beszélni sem.

    51swDjVbmRL._SX321_BO1,204,203,200_

    A másik két történet (A Csontok Szava és az Áradó szavak) is foglalkozik a nyelvekkel, de sokkal szorosabban kötődik a Guild of Xenolinguistics világához, aminek alapját a Guild nevű szervezet adja. A Guildet a 22. század közepén alapították azzal a céllal, hogy tanulmányozhassák az idegen fajokat. Egy ilyen társaság létrehozása sürgetővé vált, hisz a 22. században végre sikerült felvenni a kapcsolatot egy az Orion-karnál található földönkívüli kultúrával. A szervezet nyelvészei, neuronyelvészei, néprajzkutatói és informatikusai tanítják ki a xenonyelvészeket vagy űrnyelvészeket, akik a jövőben majd megfigyelik és rögzítik az új népek nyelveit. Később a Guild megépít egy páratlan fordítógépet is, ami megkönnyíti a kommunikációt az idegenekkel.

    Első olvasásra úgy tűnik, a Guild nemes célért küzd, azonban ahogy haladunk egyre előrébb a történetekben, kiderül, hogy közel sincs így. A szervezet nem képes megújulni és gyakran visszaél hatalmával. A programban résztvevőkre szigorú szabályokat vetnek ki, az egyik legnehezebb a semlegesség. A nyelvészeknek minden helyzetben semlegesnek kell maradnia, azonban ez súlyos morális konfliktusokhoz vezet az emberek és a szervezet között. Egy ilyen témára épül az Áradó szavak is, ahol egy Guild nyelvész lázad a rendszer ellen, de a Nebula-díjas írásban is megjelenik az ember nagyravágyása, aminek köszönhetően a főhősök három faj küzdelmébe csöppennek.

    Sheila Finch történeteiben mindenki találhat olyasmit, amiért megszeretheti az írónőt (pl. jól kidolgozott világ, kreatív ötletek vagy pörgő cselekmény), de leginkább azoknak ajánljuk, akik szeretnének kiszakadni a reál és természettudományok világából, viszont a science fictiont nem szeretnék maguk mögött hagyni.

  • Új Narnia film várható, Az ezüst trón

    Utoljára 2010-ben láthattunk új Narnia filmet (A Hajnalvándor útját), és úgy tűnt, az is volt az utolsó. Azonban most van esély egy újabb filmre.

    A Narnia-sorozat folytatása nem teljesen új hír: tavaly júniusban David Magee (Pi élete, Én, Pán Péter) forgatókönyvíró Twitteren írta, hogy készen van Az ezüst trón első vázlata. Habár ezt hivatalos bejelentésnek nem lehetett még tekinteni, de mindenesetre bíztató lépés volt. Úgy látszik, hogy Magee nem dolgozott hiába: január 12-én a Collider interjújában Mark Gordon (Holnapután, Reaper, Gyilkos elmék) producer megerősítette az információt: igen, várható új Narnia film, sőt megújulásra lehet számítani.

    Az interjúból kiderül, hogy Az ezüst trónnal egy teljesen új történet kezdődik, az előző szereplőket (Peter, Susan, Edmund, Lucy stb.) nem fogjuk viszont látni, helyettük újak lépnek színre. Ez valahol várható is volt, hisz a regény is már új szereplőkkel foglalkozik és a cselekmény is jóval az előző kötetek után játszódik. Bár felmerül a kérdés Eustace kapcsán, aki A Hajnalvándor útjában is megjelenik, Az ezüst trónban pedig már főszereplővé lép elő. A Collider azt írja, hogy valószínűleg új színészt fognak Will Poulter (Családi üzelmek, Az útvesztő) helyett választani.

    Gordon azt is említette, hogy nem csak a történetben, hanem a stábban is megújulás lesz. Teljesen új rendező és egy teljesen új csapat fogja életre hívni C. S. Lewis világát. Azonban, hogy milyen változtatásokra lehet számítani, azt egyelőre még nem árulta el.

    A film valószínűleg a könyv cselekményét veszi majd alapul. A történet szerint két gyermek (Eustace és Jill) kel át Narniába, hogy segítsen megtalálni az elveszett herceget. Hogy küldetésüket teljesítsék, le kell hatolniuk a föld alá, ahol sötétebbnél sötétebb lényekkel találkoznak és izgalmas kalandokba keverednek.

    Pontos dátum még nincsen a film premierjét illetően, sem egyéb információ, de mindenképpen bíztató, hogy nem hagynak félbe egy klasszikus fantasy történetet.

  • Barangolás a virtuális térben

    „Ahogy gyakran szoktam mondani a gyerekeknek: nem fogok hazudni: meg akarlak ijeszteni. Azt akarom, hogy félj, azt akarom, hogy megugorj. Azt nem akarom, hogy életed végéig félj, vagy, hogy hónapokon keresztül sikítozva ébredj, de azt akarom, hogy félj. Szóval, úgy hiszem, így megragadom az érzéseiket. […] A másik dolog, amit csinálni akarok, és ami sokkal nehezebb is […], elérni az elméjüket is.” – így foglalja össze Ann Halam, más néven Gwyneth Jones SF és fantasy írónő az írásai célját egy interjúban. Az októberi Galaktikában megtudhatjátok, hogy miként köszön vissza Jones célja írásaiban a Csalókon keresztül.

    Jones 1952-ben született az angliai Manchesterben. Ha bárki megkérdezné tőle, hogy mindig is író akart lenni, valószínűleg azt válaszolná, hogy nem, ugyanis gyerekként jobban érdeklődött a békák, hernyók és különböző halak, mint az irodalom iránt. Azonban mégis egy gyerekkori élmény sodorta az írás mestersége felé: tízévesen vett egy horror antológiát egy kiárusításon (Great Tales of Horror and The Supernatural) Egyes történetek annyira lenyűgözték Jonest, hogy sokáig rémálmokként is kísérték őt. Az írások elevenségére még ma is élénken emlékszik, és ehhez a történetekhez hasonlót akart alkotni. A kedvence M. R. James angol kísértettörténet író Csak fújd meg sípod, s én tüstént jövök, fiam című novellája.

    A klasszikus kísértet és horror történeteknek köszönhetően kezdett bele saját írásaiba, melyben valami különös és furcsa, mint központi téma jelen volt. Első regénye, a Water In The Air 1977-ben jelent meg saját nevén. Később, mikor a fiatalabb közönségnek is írni kezdett, új írói nevet, Ann Halamot választott kiadója tanácsára, mikor egy komikus thrillert (Ally Ally Aster) akart megjelentetni. Akkor úgy hitte, hogy csak egyszeri alkalommal veszi fel nagyanyja nevét, de végül mindkét néven publikált. Felnőtteknek szánt történeteit Gwyneth Jonesként jelenteti meg, az ifjúsági műveket pedig Ann Halamként. Utóbbiak közül népszerű alkotásai a Dr. Franklin’s Island (2001) és a Siberia (2005). Felnőtteknek szánt SF-jei közül a Bold as Love (2001) a leginkább elismert alkotása.

    Jones/Halam főleg a high fantasy és a science fiction műfajában alkot, melyekbe gender és feminista témákat csempész, és természetesen a kísértettörténetek hamisítatlan borzongató hangulatát is. Ez a nem hétköznapi stílus nem maradt észrevétlen a kritika előtt sem. Már 1987-ben, mikor Halam írói karrierje elején tartott, Arthur C. Clarke-díjra jelölték Escape Plans regényét, 1989-ben pedig a Kairost. 1991-ben megosztott James Tiptree-díjat nyert a White Queen regényéért, ami a The Aleutian trilógia nyitókötete. 2002-ben négy Arthur C. Clarke-díj jelölés után a Bold as Love könyvéért végre Clarke-díjas íróvá válhatott Halam, s Britih Fantasy-jelöléssel is büszkélkedhetett. 2004-ben a Life című írásáért Philip K. Dick-díjat nyert.

     annhalem
    Ann Halem

    Habár magyarul nem jelent meg az írónő egyetlen könyve sem, most a Galaktika 307-ben lehetőség nyílik arra, hogy végre megismerjük ezt a sokoldalú írót a Csalók című novelláján keresztül. A történet eredetileg The Starry Riftben jelent meg 2008-ban, de a Year’s Best SF 14 antológiába is bekerült 2009-ben olyan neves szerzők művei mellett, mint Neil Gaiman, Cory Doctorow, Alastair Reynolds, Jeff VanderMeer és Robert Reed.

    A Csalók egy fantasztikus ötlettel játszik el: egy online virtuális játékot mutat be, amiben fizikailag is részt lehet venni, azaz benne lenni a játékban. Ebben a virtuális környezetben játszik egy fiatal testvérpár is, akik megmérkőznek azokkal a játékosokkal, akik nem tartják be a szabályokat.

    Milyen lehet szó szerint a saját bőrünkön megtapasztalni egy elképzelt világot annak minden csodájával és veszélyével? Hogyan lennénk képesek egy a mienktől teljesen eltérő világot túlélni? Ha kedvet érzel elmerülni egy virtuális világban, ne hagyd ki Ann Halam (Gwyneth Jones) történetét az új Galaktikában!

  • Diana Wynne Jones ma lenne 81 éves

    Ingary földje, Chrestomanci világa, Koryfón Birodalom – világok, amelyek Diana Wynne Jones nélkül nem is léteznének. Személyének nagy fontosságot tulajdonítanak, többek között őt tartják a 20. századi brit gyerekirodalom egyik legkiemelkedőbb alakjának. World Fantasy, Guardian és Mythopoeic-díjas szerző. Művei a műfaj olyan híres szerzőire is hatással voltak, mint például J. K. Rowling.

    Jones 1934. 08. 16-án született Londonban. Szülei tanárok voltak. Jones épphogy betöltötte az öt évet, amikor kitört a II. Világháború, s az angliai evakuálás miatt a család folyamatos költözésre kényszerült, csak 1943-ban telepedtek le végleg Thaxtedben.

    A Friends School Saffron Walden elvégzése után az Oxfordi Egyetem St Anne College-ében tanult tovább angol szakon, ahol többek között C. S. Lewis és J. R. R. Tolkien óráit is látogatta. 1956-ban végzett az Oxfordon. Még ebben az évben feleségül ment John Burrow, középkori irodalomkutatóhoz. Házasságukból három fiú született: Richard, Michael és Colin.

    Hatalmas életművet hagyott hátra az írónő. Legalább öt könyvsorozatot, több különálló regényt és számos egyéb, irodalomhoz kötődő művet adott ki. Neil Gaiman szerint Jones szereplői őszinték, gyakran szurkálódóak, a cselekmény pedig mindig sejtelmes, már-már lehetetlen, a bonyodalmakra pedig döbbenetes megoldásokat talál.

    A 60-as évek közepén kezdett írni Jones, saját elmondása szerint azért, hogy megőrizhesse épelméjűségét a magánéleti és családi krízisek alatt. Első regénye, a Changeover 1970-ben jelent meg. A felnőtteknek szánt történet egy, a Brit Birodalomhoz tartozó afrikai ország elszakadását meséli el. A könyv még nem aratott jelentős sikert, azonban az írónőre jellemző szellemesség és írói tehetség már itt tetten érhető. Lelkesedése azonban nem tört meg, sorra adta ki újabb és újabb történeteit, mint például a Wilkin’s Toothot (1973), a Dogsbodyt (1975), de a nagy áttörést a Chrestomanci-krónika első kötetével, a Varázslatos élettel érte el 1978-ban. A nyitó kötet elnyerte a The Guardian gyermekirodalomért járó díját.

    Az elismerést követően is termékeny alkotó maradt az írónő. 1979-ben adta ki a Dalemark Quartet első kötetét, a The Spellcoatst, 1986-ban pedig egy újabb sikeres mű került ki kezei közül, A vándorló palota. A történetet egy kisfiú ihlette, aki Jones egyik iskolai látogatóútja során arra kérte őt, hogy írjon egy könyvet Vándorló palota címen. A regényt a megjelenést követően jelölték Boston Globe-Horn könyvdíjra gyermekirodalom kategóriában, azonban ekkor nem járt díj Howl kalandjaiért. 2006-ban azonban a Phoenix-díjat (a díjat olyan könyvek számára alapították, amiket megjelenésük évében nem ismertek el) elnyerte a könyv.

    Jones A 90-es évek során sem fogyott ki az ihletből. Ebben az időszakban vetette papírra a Derkholm sorozat első kötetét, a Dark Lord of Derkholm (1998), de a Varázsvilágok sorozat A trónörökös (1997) című kötete is ekkor látott napvilágot. Még említésére méltó a The Tough Guide to Fantasyland (1996), amelyben az írónő a fantasy műfaj kliséit taglalja a már jól ismert szarkasztikus stílusában. A 2000-es években befejezte a már elkezdett sorozatait (pl. Varázsvilágok vagy a Palota-sorozat), ezek mellett önálló köteteket is kiadott, mint például a paródia-szerű Year of the Griffint (2000) vagy az Enchanted Glasst (2010). A még ekkor is termékeny írónő 2007-ben World Fantasy-díjat kapott életművéért.

    Számtalan sikert tudhatott magáénak Diana Wynne Jones a 2000-es években, azonban 2009 nyara valószínűleg jelentéktelenné tette mindezt: tüdőrákot diagnosztizáltak az írónőnél. Habár júliusban átesett egy operáción, maradandóan nem tudott felépülni. 2010-ben saját kérésére elutasította a kemoterápiás kezelést, mert csak még rosszabbul érezte magát tőle. A rák 2011. 03. 26-án győzte le Jonest.

    Egyik közeli íróbarátja, Neil Gaiman így emlékezett meg kedves ismerőséről blogján:

    Ő volt a legviccesebb, legszellemesebb, legszenvedélyesebb, legkeményebb ember, akit valaha ismertem. Boszorkányos és csodálatos nő, nagyon is gyakorlatias, mindig megvolt a véleménye, a legjobb könyveket írta a mágiáról. (…) Íróként ámulatba ejtő volt. A legelképesztőbb az volt, hogy milyen nyugalommal csinálta a dolgokat. Ez olyasmi, ami inkább a többi írót nyűgözi le, nem pedig az olvasókat, akik biztosra veszik, hogy minden író varázsló. De akik a megélhetésért írnak, azok tudják, hogy milyen nehéz is azt csinálni, amit ő.

     1285174685588-origEgy közös kép 2010-ből

  • Megjósolt világunk

    Nyáron várható John Brunner legjobb művének tartott Zanzibar megjelenése a Metropolis Media gondozásában. Maga a regény majdnem 50 éves, azonban még korunk embere számára is súlyos üzenetet hordoz.

    Az európai országok közös uniót alkotnak, a homoszexualitás elfogadottá válik, színes bőrűek kerülnek fontos, politikai pozíciókba, miközben erősödik a rasszizmus, terroristák fenyegetik az országok nyugalmát, hatalmas gazdasági különbségek uralkodnak a társadalomban, a Földet pedig a túlnépesedés fenyegeti. Mintha az elmúlt évek híreit olvasnánk, pedig ezek az események mind megtalálhatóak John Brunner (1934-1995) Zanzibarjában is, amelyet 1969-ben írt!

    A sci-fi új hullámának egyik kiemelkedő műve a Zanzibar, amely a 2010-es év világát tárja olvasója elé. Habár a regényben több szereplő szempontjából kísérhetjük végig az eseményeket, két történetszál válik ténylegesen hangsúlyossá. Az egyik Norman Niblock House a teljhatalmú General Technics ügyvezetőjéé, aki azt a feladatot kapja, hogy a piacon és a politikában is vezető szerephez juttassa a céget, ezzel globális dominanciát szerezve. Mindez azonban egy afrikai ország átvételével lehetséges… A másik kiemelt cselekmény főhőse Donald Hogan, a félénk könyvmoly, aki igazából egy kém. Hogan épp egy áttörőnek számító géntechnológia leleplezésén dolgozik, amely megváltoztathatja az ismert világot.

    Természetesen Brunner 2010-es világa nem teljesen egyezik a mienkkel (sőt, ez el sem várható), azonban rengeteg társadalmi és gazdasági változást többé-kevésbé megjósolt regényében. Az SF Masterworks kiadás előszavában Bruce Sterling azt írja, hogy a Zanzibar jóslatait három kategóriába lehet osztani: elhibázott jóslatok, a többé-kevésbé valószínű események és a meghökkentő előrejelzések. A három csoport közül talán az utóbbi kettő az érdekesebb, hiszen az elsőre lehet kitalációként is tekinteni.

    [the_ad_placement id=”04″]

    Brunner világában találkozhatunk szuperszonikus járművekkel, villámot szóró fegyverekkel – ahogyan a legtöbb SF történetben is. Víziói közül viszont érdekesebbnek tűnhetnek a mélytengeri bányatelepek vagy az óriási mesterséges intelligencia működtetése. Habár ezek az ötletek nem váltak valóra még, de megvalósításuk már elképzelhető. Például már állítottak elő olyan mesterséges intelligenciát, amely sikeresen teljesítette a Turing-tesztet, tavaly pedig egy kanadai cég már megegyezett Pápua Új-Guineával az első mélytengeri bányászatról.

    A regény legtöbb valóra vált jóslata főleg társadalmi és politikai problémákhoz köthető. Egyik legnyilvánvalóbb és a könyv talán legfontosabb pontja a túlnépesedés. Maga a cím is ezt sugallja. A Stand on Zanzibar egy, a 60-as években elterjedt elképzelésre utal, miszerint ha az emberek szorosan egymás mellé állnának, akkor egy Wight-szigetnyi területet foglalnának el. A népességnövekedés mértékét figyelve, Brunner azt feltételezte, hogy 2010-ben ugyanennek a trükknek a végrehajtásához már egy Zanzibar nagyságú területre volna szükség.

    Az író disztópiájában a túlnépesedés nem marad megoldás nélkül: eugenikán alapuló törvények születnek. Ebben a korban szigorú szabályok mellett lehetséges gyermeket vállalni, így a lakosságnak csupán szűk rétege részesül ebben a kiváltságban. Azt, hogy ki nemzhet gyereket és ki nem, azt az egyén genetikai állománya alapján döntik el. Például aki örökletes betegséggel rendelkezik, annak nem lehetnek utódjai.

    A Zanzibar melegek elfogadását is emlegeti (például az avatarok, Mr és Mrs Everywhere esetében szabadon lehet választani a párosítások közül már a regény legelején), a színes bőrű lakosság pedig már építhet komoly karriert is (ilyen ember House is a történet egyik főszereplője), ahogyan mindez ma is kezd elfogadottá válni. Ezzel szemben erősen jelen van a képzelt 2010-ben is a rasszizmus és az erőszak is, utóbbiért terroristák és  a közintézményeket (iskolákat) támadók felelősek. Így az óhajtott egyenlőség nem igen valósul meg. Ehhez hasonló esetekkel napjaink híradásaiban vagy hírportáljain is találkozhatunk.

    [the_ad_placement id=”04″]

    Az egyenlőség-egyenlőtlenség problémájánál maradva Brunner az erőviszonyokat illetően is tett egész pontos jóslatokat. Világában továbbra is az USA-é a vezető gazdasági szerep, azonban saját korától eltérően már nem a Szovjetúniót tartja riválisnak, hanem Kínát. Továbbá említésre méltó dolog, hogy Brunner már a 60-as évek végén gondolt az európai országok szövetségére, amely 24 évvel később, 1993-ban jött létre Európai Unió néven. Bár meg kell jegyezni, hogy maga a nemzetek egységének gondolata már a II. világháború után is jelen volt a közgondolkodásban. Az amerikai és az európai kontinensen formálódó nagy befolyással rendelkező hatalmakkal szemben ott vannak a kis afrikai államok, amelyek fejlődés tekintetében jócskán el vannak maradva és így teljesen ki is vannak szolgáltatva a nagyhatalmaknak. Így nincs vagy csak nem erkölcsös úton van esélyük fejlődni.

    Igaz, nem feltétlen társadalmi vagy gazdasági problémákhoz köthető, de akadnak a regényben olyan jóslatok, amelyek meghökkentenek minket. Egyik ilyen példa a következő leírás Detroitról:

    Múlt héten Detroitban voltam és ez a legkísértetiesebb hely, ahová eddig betettem a lábam. Mint egy szellemváros. Az összes lebontott autógyár és persze a nyüzsgő lakásfoglalók. Valójában egy tömb buli miatt mentem be az egyikbe. Hallani kellene, ahogy egy zock csapat teljes hanggal játszik egy ötszáz láb hosszú acéltető alatt! Nem is szükséges nézni – csak állni és hagyni, hogy a hang végigsöpörjön rajtad.

    A fenti idézet alapján elmondhatjuk azt, hogy Brunner nemcsak megjósolta Detroit ipari hanyatlását, hanem a techno zene megszületését is.

    Ami ennél is meghökkentőbb még, talán a könyvben szereplő afrikai elnök neve, Obomi, ami nyilvánvalóan erősen összecseng az Egyesült Államok jelenlegi elnökének, Barack Obamának nevével. De hasonló eset még az USA infláció által okozott áremelkedése is: Brunner hatszoros emelkedést jósolt 1960 és 2010 között, a valóságban ez hétszeres volt. Brunner közel volt. Ilyen egybeeséseknél csak ámulni lehet és egy kicsit borzongani is.

    Még rengeteg előrejelzésről lehetne tárgyalni akár a szórakoztatást, akár az emberi kapcsolatokat illetően, de Brunner célja nem az volt, hogy ezekkel sokkolja a későbbi generációkat. Ahogy Joe Haldeman írta a Zanzibarról, a science fictionnek nem az a feladata, hogy próféciákat mondjon a jövőről, hanem hogy megmagyarázza a jelent és a múltat, s mindez nagyon is igaz ennél a történetnél is. Számtalan értéke mellett (pl. sajátos, kitalált nyelv, már-már posztmodernbe hajló történetvezetés és izgalmas, összetett cselekmény) a tényleges célja miatt érdemes még ma is kézbe venni Brunner regényét, hogy általa megértsük önmagunkat, problémáinkat, és esetleg így el is tudjuk elkerülni a sötéten ábrázolt jövőt.