My Blog

Címke: angol

  • Élvezhető akció sci-fi lett a Hét nővér

    Az elmúlt években számos izgalmas sci-fi filmet kaptunk Hollywoodtól, azonban az igazán izgalmas címek a filmművészet mellékútjairól kerülnek ki. Ezen művek mögé sorakozik fel a norvég rendező, Tommy Wirkola (Náci zombik) sci-fije, a Hét nővér. Az angol-francia-belga-amerikai koprodukció az USA-ban augusztus 18-án debütált a Netflixen, egy majdnem féléves késéssel pedig végre itthon is, november 23-án. A főszerepben Noomi Rapace (Alien: Covenant, Prometheus, A tetovált lány), aki hét különböző karaktert kelt életre a vásznon.

    A történet egy olyan jövőbe repít minket, ahol a túlnépesedés már bolygónkat és saját létünket fenyegeti. Az európai kormányzásban fontos posztot betöltő Nicolette Cayman (Glenn Close) drasztikus lépést tesz: bevezeti az egygyerekes családmodellt. A megoldás nem annyira „sci-fi” – elég csak Kínára gondolnunk -, azonban a törvény betartatása annál inkább: ha a szigorú ellenőrzés és megfigyelés ellenére is születnének testvérek, azokat a kormány magához veszi, és hibernálja őket egy jobb kor számára. Ennek ellenére Terrence Settman (Willem Dafoe), amikor megszületik hét lányunokája, úgy dönt, titokban felneveli őket. A hét napjairól nevezik el őket, kitalál számukra egy alteregót, akit mindennap más testvér kelt életre. Settman terve harminc éven keresztül tökéletesen működik, egy nap azonban a lányok egyike nem megy tér haza…

    A Hét nővérben aktuális problémák (túlnépesedés) és erkölcsi dilemmák sora bukkan fel, azonban a hangsúly végig az akción és a történet kibontásán marad. Ezt profin is csinálja. A film meghatározott tempóban halad a végkifejlet felé, miközben teljes mértékben kielégíti az egyszeri mozinéző igényeit: érdekes alapszituáció, üresjáratok nélküli cselekmény, meglepő fordulatok, némi humor, mindemellett pedig mer bátor is lenni. Például a szereplők nincsenek biztonságban, úgy hullanak, hogy még George Martin is elismerően bólogatna Wirkola és forgatókönyvíróinak (Max Botkin, Kerry Williamson) teljesítményét látva. A Hét nővér nagy erénye azonban a nagy hibája is: a cselekményen kívül minden a háttérben marad. Settmanék kikezdhetetlenként bemutatott terve a montázsszerű bemutató miatt válik kissé hiteltelenné, a hét nővér személyiségre is hasonlóak, nehezen megkülönböztethetőek (hiába a sokféle frizura és ruha), az ellenség pedig sematikusan ábrázolt, egytucat, más filmekből már jól ismert alakok.

    A negatívumok ellenére a Settman testvérek története hagy egy kis borzongató érzést, és feltesz pár kellemetlen kérdést. A film végefele van egy jelenet, amikor Cayman kijelenti, a lányok nagyapja önző volt, amiért önös érdekek által vezetve titokban nevelte fel unokáit, ezzel veszélybe sodorva az emberiség jövőjét. Nézőként hiába szimpatizálunk végig a nővérekkel, egy részünk kicsit mégis Cayman véleménye felé húz, és a tömeginkubátorban nevelkedő csecsemők sem jósolnak megoldást a túlnépesedésre, sem pedig fényes jövőt az emberiségnek. Vajon személyi síkon mindig önzőek leszünk, és végül ennek köszönhetően jön el a vég? Viszont van-e jogunk embertársaink élete felett az állítólagos nagyobb jó elérése végett döntenünk? Nehéz kérdések.

    Értékelés: 7/10

    A Hét nővér nem a filozófikusabb sci-fik sorát gyarapítja, de akciófilmként könnyen helyt áll. Kikapcsolódni tökéletes.

  • Egyik könyv a másik után – Jodi Taylor és időutazó bölcsészei

    Magyarul is megjelent Jodi Taylor időutazós SF sorozatának első része, az Egy átkozott dolog a másik után. Taylor cserfes főhősnőjének, Max oldalán az emberi történelem legizgalmasabb korszakait fedezhetjük fel, és a legképtelenebb kalandokat élhetjük át. Nézzük meg közelebbről, pontosan mit is várhatunk a St. Mary-krónikáktól.

    jodi_taylor_authorJodi Taylor Dél-nyugat Angliában, Bristolban született. Iskoláit később Gloucesterben járta. Házassága után férjével Yorkshire-ba költöztek, ott majdnem 20 évig a North Yorkshire County Councilnél dolgozott, mint könyvtári létesítményekért felelős menedzser. Saját bevallása szerint mindig is a történelem megszállottja volt, nem is meglepő, hogy ezt könyveibe is beleviszi. Ezen kívül nehéz kicsalogatni ágyából, egy szelet csokival még lehet esélyed, de ha esik, felejtsd el Jodit! Ha magáról kell beszélnie a nyelve meg van kötve, szerényen csak annyit mond, hogy magas, hihetetlenül szép, szellemes és sok mindenben jártas – olvasható mindez az írónő Facebook oldalán, amiből már érezhetjük elég laza, nem görcsöl rá az írói image-építésre és egyéb marketing stratégiákra. Viszont annál komolyabban veszi az írást; mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a jelenleg nyolc részt számláló időutazós sorozata, a St. Mary-krónikák.

    just one damn thing after another wrap (2)_MOD

    A St. Mary-krónikák főhőse Dr. Madeleine Maxwell, akit egykori tanítója egy különleges ajánlattal keres meg: épp van egy érdekes pozíció, ami Maxnek való. Főhősnőnk el is látogat a kérdéses intézetbe egy állásinterjú erejéig, ahol kiderül, a legvadabb szakmai álmai válhatnak valóra: ellátogathat Spártába, megnézheti a Thermopülai csatát vagy a francia forradalmat, ugyanis a St. Mary számára elérhető az időutazás technikája, amivel valós időben tanulmányozhatják a történelem különböző korszakait. Azonban mindez csak szigorú szabályok betartása mellett lehetséges, különben maga a Történelem vág vissza. Vagy rosszabb.

    Taylor legelső regénye a hamarosan nálunk is megjelenő Egyik átkozott dolog a másik után, ami először interneten volt olvasható. Később a kéziratot az Accent Press vásárolta meg, kiadta a regényt, majd Taylor további műveit. A második rész, A Symphony of Echoes 2013 júniusában jelent meg, a továbbiakban Taylor évente 2 új kötettel jelentkezett. A tervek szerint a legújabb, kilencedik rész, What’s the Worst That Could Happen? 2018 májusában érkezik a külföldi rajongókhoz. A regények mellett novellák is készültek a St. Mary-univerzumhoz, ezek többsége a The Long and Short of It (2017)-ben találhatóak.

    A siker nem maradt el.  2016 januárjában a St. Mary-sorozat legelső része felkerült az USA Today Best-Selling könyvlistájára, pozitív kritikákat kapott a Publishers Weekly-n, ami a regényt „egy részletesen bemutatott világban tett vidám utazásként” jellemzi. A Library Journal a könyv „szimpatikus karaktereit”, humorát és mozgalmas cselekményét emelte ki. A sorozat további részei is előkelő helyen szerepelnek az Amazon Science Fiction & Fantasy kategóriájában, idén a 8. rész a Goodreads közönségszavazásán is bekerült a legjobb Science Fiction regények jelöltlistájára.

    Az Egyik átkozott dolog a másik után teljesíti mindazt, amit elvárhatunk egy nyitókötettől, miközben azt is előre vetíti, a jövőben mit várhatunk a sorozattól. Jodi Taylor ától zettig bemutatja a St. Mary működését és a múltjárók feladatkörét, kiképzését és életét. Max szemén keresztül megtudjuk, milyen képességek kellenek feladatához, milyen esetleges veszélyekkel kell számolni, és azokra hogyan érdemes felkészülni. Az egyetem és a múltjárók képzésének részletes kidolgozása rögtön azt az érzést kelti, hogy amiről olvasunk, az mind lehetséges, akár mi is jelentkezhetünk a St. Marybe. Azonban egyszerű leírás vagy elbeszélésként mindez elég száraz és unalmas lenne, és ezt Jodi Taylor is jól tudja. Itt jön képbe a történet egy másik nagy erőssége a világ építésen túl, a narrátor. Max szájába adott szarkasztikus vagy épp cinikus kommentárok színesítik a regény univerzumának gyorstalpalóját, de görbe tükröt is állít a túlszabályzott világunknak. Nagyszájú főhősnőnkön keresztül pedig érdemes a regény másik erényéhez, a humorhoz kapcsolni. Taylor könyvében nem lesznek az időparadoxonnal foglalkozó hosszú értekezések, de a bürleszket idéző jelenetektől, a helyzetkomikumig át, egészen a fekete humorig mindenből kijut.

    unnamed

    Ami a cselekményt illeti, az a könyv címével tökéletesen leírható. Max és társai folyamatosan csöbörből vödörbe esnek, egyik átkozott dolog jön a másik után. Egyik pillanatban a peterloo-i vérfürdőt szemlélik, a másikban a westminsteri apátság alapjainak lerakását tanulmányozzák, máskor pedig a Somme-offenzívát vizsgálják. Tehát a történet folyamatosan pörög, nincsenek üresjáratok. Azonban Taylor ügyes írónak bizonyul itt is, ugyanis nem tölti meg regényét felesleges akciójelenetekkel, hanem a megfelelő arányban tudja vegyíteni azt a történet már említett más erényeivel (világépítés, karakterek, humor).

    Történelemrajongóknak kihagyhatatlan, de aki szereti a fiatalos vagy bentlakásos iskolában játszódó történeteket, vagy csak egy szórakoztató kikapcsolódásra vágyik, annak is érdemes elolvasni az Egyik átkozott dolog a másik után-t.

    Most 20% kedvezménnyel rendelhető a Galaktikaboltban.

  • Megjelent a Kifordított világ

    Christopher Priest legjobb regényének tartott Kifordított világ nemrég érkezett meg szerkesztőségünkbe. Priest úgy merít klasszikusnak számító elemekből és témákból, hogy közben kreatív ötleteinek és a történetmesélésnek köszönhetően a mai napig friss, izgalmas és letehetetlen olvasmány. Nézzük, pontosan, miként teszi ezt.

    A Kifordított világ eredetileg egy azonos című, 1973-ban írt novella volt, amely először a New Writings in SF 22-ben jelent meg. Priest ezt kibővítve írta meg a mára klasszikussá vált művet. 1974-ben megnyerte a BSFA (British Science Fiction Association) díját, egy évvel később pedig Hugo-díjra jelölték a Legjobb regény kategóriájában. Az eredeti megjelenés után kicsivel több mint 30 évvel is nagy a kritikai visszhangja. Paul Kincaid 2002-ben például az egyik leghíresebb science fiction regénynek, a háború utáni brit sci-fi kulcsfontosságú munkájának tartja, az Encyclopedia of Science Fiction szerzői, Peter Nicholls és John Clute pedig az író életművének csúcspontjaként tekint a Kifordított világra. 2010-ben a Gollancz kiadó gondozásában megjelent SF Masterworksbe is beválogatták a regényt, mint fontos sci-fi klasszikust. A könyv későbbi szerzőkre is nagy hatással volt, köztük China Miéville-re, akinek a Vastanács vonatvárosában Priest Földjét ismerhetjük fel.

    invwrld

    A könyv öt részre tagolódik, Priest ezeken keresztül mutatja be „kifordított világát” és annak lakóit. Az első, a harmadik és az ötödik szakaszt a regény főhőse, Helward Mann, a Jövő céh tagja meséli el; a második részben szintén Helward történetét követhetjük nyomon, azonban már egyesszám harmadik személyű elbeszélésben. Végül a prológusban és a negyedik epizódban egy kívülről érkező nőt, Elizabeth Khant ismerhetjük meg. Az életük egy közös pontnak köszönhetően fut össze: egy számunkra ismeretlen vidéken mozog a Föld nevű város, amit a szigorú Céhrendszer tart mozgásban. Hídépítő céh, Vontató céh, Jövő céh, a Milícia – ők és más céhek felelnek azért, hogy biztosítsák a város sebességét a folyton változó környezetben. Az inasként kezdő Helward ebbe a folyton nyüzsgő rendszerbe kerül be a neveldében töltött évei után. Az emberiség fennmaradásának érdekében el kell sajátítania az általa választott céh – a Jövő – szokásait, feladatköreit, s mindezt saját tapasztalatain keresztül. Feljebbvalóitól nem kap  tanácsot.

     Elértem a hatszázötven mérföldes kort.

    A regény első mondata – amit a kritikusok az egyik legjobb sci-fi keződmondatnak tartanak – már jelzi az olvasónak, hogy nem egy szokványos világról fog olvasni. A céhrendszer és a városon kívüli környezetbe egyre mélyebbre hatolva rájövünk, hogy az általunk ismert fizika szabályai felborultak. A világ örök mozgásban, amit a szinte elérhetetlen optimum érzékeltet, a nap nem gömb alakú, sokkal inkább egy korongra hasonlít, amelyből egy-egy függőleges fényoszlop nyúlik ki.

    inverted_world_SFlogo_B1
    A magyar borító. Nagy Gábor munkája.

    A Kifordított világot gyakran szokták disztópiaként is meghatározni. A céhrendszer felépítése és annak vezetőinek megkérdőjelezhetetlen volta indokolhatja a besorolást. Azonban érdekes módon Priest nem egy a rendszerrel szembehelyezkedő szereplőn (azaz nem egy tipikus orwell-i vagy huxley-i figurán) keresztül térképezi fel a rendszert, hanem egy hűséges tag szemével látjuk. Igazából a társadalom felépítésének megváltoztatására irányuló törekvések végig a háttérben zajlanak, és – ebben nem feltétlen tér el Priest például az 1984-től – ennek egy nő a vezéralakja. A hangsúly nem ezen van, a Kifordított világban egy viszonylag új szempontból közelítünk a „kizökkent” időhöz és térhez. A rendszerben teljes meggyőződéssel bízó ember útja ez, akinek be kell járnia a világot, hogy rájöjjön, másként is lehet látni. Így nem csak egy disztópiát vagy egy nem szokványos sci-fit kapunk, hanem egyfajta bildungsromant is, azaz fejlődésregényt is, ahol a főhős az általa tapasztaltakon keresztül jelentős változásokon megy át, a friss ismeretek pedig komoly önvizsgálatra is kényszerítik.

    Ha mindig is érdekelt, hol van a valóság és az érzékelés határa, egy teljesen szokatlan világról olvasnál, vagy csak érdekelnek a sci-fi klasszikusok, akkor a Kifordított világ a te könyved!

    20% kedvezménnyel megrendelhető a Galaktika webshopban.

  • Mini-interjú Szente Mihállyal, a Kifordított világ fordítójával

    A szemfüles Galaktika olvasók már értesülhettek blogunkról, hogy milyen újdonságokkal készülünk a 2017-es év második felében. Izgalmas új szerzők és régi kedves ismerősök is lesznek a megjelenések között. Egy-egy magyar kiadás mögött számtalan munka áll, és ennek az egyik legfontosabb szereplője a fordító. Az elkövetkezendő hetekben egy mini-interjúsorozat keretében szeretnénk bemutatni fordítóinkat, akiknek mind mi, mind pedig az olvasók sokat köszönhetnek. Ezúttal Szente Mihályt ismerhetitek meg, akinek a nevével a magyar sci-fi rajongók biztosan találkoztak. Mihály fordított már Star Wars, Alien és Warhammer regényeket, számos novellát a Galaktika számára, továbbá neki köszönhetjük a Fagyott égboltot és a most megjelenő Christopher Priest regényt,  a Kifordított világot.

    Miért lettél fordító? Mi volt az első munkád?
    A miértre adandó válasz sajnos nem fér bele egy ilyen interjú kereteibe, inkább egy másik alkalommal mesélném el. ☺ Most csak annyit: gyakorlatilag teljesen véletlenül lettem fordító. Az első munkám pedig Stephani Perry: A borzalmak kastélya című könyve volt, a Resident Evil sorozat első része.

    Hogyan ismerkedtél meg a fantasztikummal?
    Körülbelül tizenkét-tizennégy éves koromban kezdődött a kapcsolat Verne Gyulával, és talán a Nemo kapitánnyal vagy az A rejtelmes szigettel. Ebben az időszakban egy iskolai program keretében elvittek a helyi könyvtárba, ahol találomra húzgáltam ki a könyveket, és az egyiknek a borítóját egy spéci űrjárgány díszítette. A címre már nem emlékszem, de a kép  rabul ejtett. A könyvet akkor nem vehettem ki, de még aznap délután visszamentem, beiratkoztam, és onnantól nem volt megállás. Műkincsrablók a kisbolygón, A kupolaváros titka, Holdrengés, Alapítvány, és persze a Galaktika, amit hármasával-ötösével hordtam haza és faltam fel. A szerelem azóta is tart.

    szente_mihaly_2
    Szente Mihály

    Kedvenc könyv és film a zsánerben?
    Számomra a legjobb könyv a Randevú a Rámával, a kedvenc film pedig Az ötödik elem.

    Fordítóként hogyan kerültél kapcsolatba a sci-fivel?
    Egy darabig több műfajban dolgoztam, a horrortól, a tényirodalmon át a fantasyig. Az első sci-finek nevezhető munkámra nem emlékszem pontosan, talán P. K. Dick vagy Asimov novellák voltak, vagy pedig Frank Herbert Csillagkorbács című regénye, valamelyik ezek közül.

    Beszélhetünk külön fordítási szabályokról a zsánernél?
    Alapelvem, hogy mindig igyekszem a lehető leghívebben visszaadni az író által használt nyelvezetet, megteremteni a kornak és helyszínnek megfelelő hangulatot, stb., ez természetesen minden műfajra igaz.

    Ennél a zsánernél számomra talán annyi a különbség, hogy a sci-fiben több idegen kifejezést engedek meg magamnak. Például, egy Warhammer regény esetében a világ minden kincséért sem írnám le a “klausztrofóbia” vagy a “stressz” szavakat, de egy, a jövőben játszódó sci-fibe beleférnek. Ezen felül nem nagyon vannak külön szabályaim.

    Mi volt a legnagyobb kihívás a jelenlegi regény (Kifordított világ) fordításánál?
    Az, hogy nagyon érdekelt, és szívem szerint csak olvastam és olvastam volna, de muszáj volt leállni és fordítani is. 

    Olvasóként hogy tetszett a könyv?
    Egyetlen szóval jellemezném: zseniális.

    A jövőben fordítanál még a szerzőtől?
    Hogyne, nagyon szívesen. Megfogott az egyedi és különleges alapötlettel, és azzal, hogy milyen leleményes fokozatossággal vezetett be az általa kitalált világba úgy, hogy közben sejtelmem sem volt, mi lesz a történet vége. Ezen felül én elsősorban azokat írókat szeretem, akik választékosan, de világosan és egyszerűen fogalmaznak, lényegre törően írnak, és folyamatosan előreviszik a cselekményt. És Christopher Priest ilyen.

  • Sci-fibe forduló mítosz – A. Bertram Chandler

    Az Egyesült Királyságban született, de élt Ausztráliában, és a kereskedelmi hajózásban dolgozott. Munkájával járó élményei a főleg sci-fi novellákból álló életművébe is átszivárogtak, ezzel a zsáner különleges alkotójává válva. Műveivel több univerzumot is teremtett, köztük a Rim Worldöt, amit két évtizeden át írt. Ő nem más, mint A. Bertram Chandler (1912-1984). Legismertebb novellája, „Az Óriásölő” befejező részét a Galaktika 328-ban olvashatjátok.

    chandler
    A. Bertram Chandler

     Chandler a 60-as évekig nem volt széles körben ismert író, pedig már karrierje elején számos zseniális novelákat írt. A jelenség valószínűleg azzal magyarázható, hogy nem jelent meg önálló könyve, science fiction magazinokon keresztül pedig kisebb közönséget tudott elérni. Először 1944-ben publikált John W Campbell Jr. szerkesztő meghívására az Astoundingba, ez volt a „This Means War!”. Ezt követően több írása is megjelent, sokat közülük álnéven jelentetett meg. Az USA-ban és az Egyesült Királyságban George Whitley, Ausztráliában pedig a Andrew Dunstan és S. H. M. álnevek alatt írt. A 40-50-es éveket Chandler főleg a novella írásnak szentelte, egészen addig, míg ki nem nevezték rangidős tisztnek a tengerészetnél. Ekkor néhány évre eltűnt az irodalmi életből, csak az 50-es években bukkant fel egy-egy történettel.

     A 60-as években új korszakot nyitott írói karrierjében: megjelent első könyve, a The Ship from Outside (1961). Ezt követően a kis próza háttérbe szorult Chandler számára, és több időt szentelt hosszabb hangvételű műveinek. Regényei közül az egyik legnépszerűbb a Rim World volt. Chandler RW-történetei későbbi alkotókra is hatással volt, köztük John Brunnerre, aki az ő hatására írta meg az Interstellar Empire sorozatát. Az univerzumban megjelenő űrhajó fedélzet és maguk az űrhajósok életét az írói tengerészeti évei ihlették, így az egész világ bemutatásának egy nagyon erős realista érzete van.

    World_Rim

    A Rim történetek nem mindegyike kapcsolódik közvetlenül egymáshoz, némelyik akár önállóan is olvasható. Az első, ebben a világban játszódó művek 1959-ben jelentek meg: The Rim of Space és The Ship from Outside. A két regényben még nem a későbbi főhőst, John Grimes szerepel, hanem Derek Calver. Chandler eredeti tervei szerint ez a figura lett volna a Rim novellák és regények főhőse. A két „teaser” történetben Calver hasonló utat jár be, mint később Grimes: eljut a Rim világba, űrhajó kapitány lesz a Lorn Ladyn, és különböző űrkalandokba keveredik. Maga John Grimes a „Chance Encounter” (1959) című történetben tűnik fel, a későbbiekben pedig két sorozat központi alakjává válik. Az egyik a The Road to the Rimmel kezdődik, amiben Grimes szövetségi erőknél eltöltött idejéről olvashatunk. A másik sorozat a tengerészeti erőknél való szolgálatát öleli fel.

    AstoundingOct45Az írói siker után kanyarodjunk vissza kicsit Chandler korai írásaihoz. Ahogy említettem, karrierje legelején komoly művekkel gazdagította a zsánert – ebből az időszakából származik a 327-es és 328-as Galaktikában olvasható kisregény. „Az Óriásölő” eredetileg 1945-ben jelent meg az Astoundingban, de a későbbiekben több antológiában is megjelent, köztük Fletcher Patt World of Wonder (1951) antológiájában. 1996-ban Chandler írását Hugo-díjra is jelölték a Retro kisregények kategóriában.
    A történet egy Shrick/Bundátlan nevű Különböző életútját követi végig. A törzsében élőktől eltérően szőr nélkül született, így a közösség törvényeinek értelmében az újszülöttet meg kell ölni, húsa pedig a törzs tápláléka lesz. A kisded anyja, Weena szembe szegül a törzsfőnökkel, majd elmenekül, hogy megmentse gyermekét.
    A következő állomás, ahol Shrick új életét láthatjuk egy új törzsben. A fiatal férfi épp a köztük járó nép, az Óriások mozgását figyelte, amikor az egyik alagútból érkező gyönyörű nő szólítja le a fiatal lényt; Weselnek hívják, és egy másik törzsből kergették el, mert különleges képességekkel bír. Ráveszi Shricket, hogy legyen az ő társa, így nagy dolgokat hajthatnak végre. A fiatal férfi megfogadja az idegen tanácsát, és Wesellel az oldalán elindul a hatalom felé vezető úton. A törzsfőnökké és népének védelmezőjévé váló Shricket egy jóslat is elkíséri nehéz és sötét útján.

    Chandler kisregénye két érdekes témából merít: epikus történet és zsebuniverzum. Utóbbit a spoilerek elkerülése végett külön nem tárgyalom.

    Az alagutakban élő törzsek életének bemutatása egy archaikus hangulatot teremt, és az ebbe az atmoszférába belehelyezett történet, Shrick felemelkedése ad egy mitológiai olvasatot Chandler kisregényének. Európai mitológiákból ismert elemek bukkannak fel „Az Óriásölő”-ben. Ott van mindjárt Wesel, akiben a csábító nő (femme fatale) karaktertípust ismerhetjük fel, aki közvetlenül/közvetve felelős a későbbi viszályért, gyilkosságért, esetleg háborúért, vagy veszélybe keveri a férfi hőst. Görög mitológiából rögtön eszünkbe juthat Szép Heléné, de Eris istennő talán relevánsabb példa, de bármely másik európai kultúrkör nő alakjai is párhuzamba állíthatóak Wesellel (pl. Lilith). Egy másik mitológiai utalás Oidipusz történetére történik: amikor Shrick a következőt álmodja:

    Nagyfülű halála után Shrick sokáig aludt. Csak így tudta feldolgozni a veszteséget. Úgy érezte, cserbenhagyta Nagyfülűt,leghűbb követőjét. Álma zaklatott volt, múltja árnyai kísértették. Nagyfülű is benne volt, ahogy Nagy Agyar is, meg egy idegen nő, akivel egynek érezte magát, akiről tudta, hogy ő Weena, az anyja.

    A „mitologizáló” elemek közül természetesen nem hagyható ki Háromszem jóslata sem, amelynek beteljesedését – más mitológiai hősökhöz hasonlóan – Shrick sem kerülheti el. Az apróbb utalásokon túl – ahogy az az előző mondatban szóba is került – a főhős életútja is a klasszikus hősök történeteit idézi. A Különbözőnek bizonyítania kell rátermettségét, és ki kell harcolnia közösségének elismerését, hogy így megszilárdíthassa hatalmát. Azonban az eposzi hősöktől eltérően Shrick cselekedetei erkölcsileg – vagyis pontosabban a mi erkölcsi mértékeink szerint – megkérdőjelezhetőek. A sötét barlangrendszer világa kegyetlen, „sok az eszkimó, kevés a fóka”-probléma többszörösen érvényes – az ilyen környezet nevel olyan sötét, már-már állati hőst, mint Shrick. Természetes következménynek tűnik ez a nyers, vadállati természet, de olvasóként gyorsan felmerül bennünk, hogy Chandler neve amúgy egy science fictiont ígér, nempedig egy fantasy köntösbe bújtatott sötét hőstörténetet. Mi is a helyzet itt? Minden jó kispróza ismérve a csattanó, ezzel Chandler is tisztában volt. Hogy „Az Óriásölő” is megfeleljen ennek a kritériumnak, az író a történetet lezárásában rejtette el a science fictiont, amivel végül teljesen más megvilágításba helyezi Shrick életét.

    Hogyan néz ki ez a science fictionbe való fordulás? „Az Óriásölő” befejező részéből megtudhatod.

  • Jodie Whittaker az új Doktor

    A wimbledoni férfi döntő után jelentették be, hogy ezúttal ki is bújik a Doktor szerepébe a Doctor Who következő évadában. A befutó végül a fogadóirodák kedvence, Jodie Whittaker lett.

    A Broadchurch című sorozatból ismert Whittaker az első színésznő, aki eljátszhatja a Doktort. A színésznőt először az év végén láthatjuk a sorozatban a karácsonyi epizódban. Az új Doktor mellett a sorozat új showrunnert is kap: Steven Moffatot a Broadchurch készítője, Chris Chibnall fogja váltani.

    „Túl izgatott vagyok, hogy elkezdjem ezt a fantasztikus utazást – Chrissel és minden Who-fannal együtt ezen a bolygón. Több mint megtiszteletés, hogy eljátszhatom a Doktort. Ez egy visszaemlékezés mindenkire, aki valaha voltam, miközben egy olyan előrelépést is jelent, ami magába foglal mindent, ami a Doktort megtestesíti: a remény. Alig várom már. „

    – nyilatkozta a színésznő a BBC News-on.

    Maga a tény, hogy a 13. Doktor nő lett nem meglepő. Capaldi visszavonulása után hamar megkezdődtek a találgatások az új Doktor kilétét illetően, és a spekulációk során több színésznő neve is felmerült, köztük Tina Swinton (Doctor Strange), Natalie Dormer (Trónok harca, Tudorok), Phoebe Waller-Bridge (Fleabag, Vaslady, Broadchurch), Michaela Coel (The Aliens, Chewing Gum). A férfi színészek közül pedig Kris Marshall (Halál a paradicsomban, Halálos temetés) is elég népszerű jelölt volt, a bejelentés előtt pedig még Ryan Cartwright neve is szóba került, mint jövőbeli Doktor. A színészek előző szerepeit és karakterüket elnézve mindenkiből érdekes Doktor válhatott volna, de Jodie Whittaker Broadchurchben nyújtott alakítása és a lenti belépője alapján a készítők jól döntöttek.

    Kíváncsian várjuk a 13. Doktor debütálását!

    https://youtu.be/WAhChdgGtHA

  • Ian R. MacLeod a Galaktikában

    Itt a június és az új Galaktika is, benne új sci-fi -és fantasynovellákkal. A következő szám tartalmából először Ian R. McLeodot mutatnánk be.

    MacLeod brit sci-fi és fantasy író. A 90-es évekig köztisztviselőként dolgozott, majd úgy döntött, szabadúszó író lesz. Novellák és regények publikálásába kezdett, amit hamar szakmai elismerés, majd díjözön követett.

    Eddig 7 regénye és számos novellaválogatása jelent meg. A Song of Time (2008) című regényéért, amiben egy hegedűművész szemén keresztül ismerjük meg a közeljövőt, Arthur C. Clarke-díjat nyert a Legjobb SF kategóriában 2009-ben. Egy alternatív történelmi könyvért, a Wake up and Dream (2011) Sidewise-díjat kapott (1995 óta ezzel jutalmazzák az alternatív történelem műfaj alkotásait). Rövidebb hangvételű történetei is hasonló nagy elismerésben részesültek. 1999-ben a „The Summer Isles” kisregényért elnyerte a Sidewise –és a World Fantasy-díjat, a „The Chop Girl”-ért pedig World Fantasyt kapott 2000-ben. Ezen kívül a „Snodgrass” című novelláját 2013-ban a Playhouse drámasorozaton belül adaptálták annak 2. évadában.

    IanRMacLeod
    Ian R. MacLeod

    Magyarul MacLeod művei közül eddig 3 novella olvasható: „Elmúlt varázs” (Galaktika 207), Látogató Tauredből (Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017), és a júniusi Galaktikában az „Isabel bukása”. A történet egy Isabel nevű Hajnalénekesről szól, aki lelkiismeretesen látja el egyházi közösségének mindennapi teendőit. Egy nap egy hiba következtében Isabel egy ismeretlen helyre nyerhet bepillantást: egy másik templomba. Ott találkozik Genyával, akin keresztül új élmények tárulnak fel a tanonc előtt.

    A brit író novelláját két dolog teszi igazán különlegessé a szépen kibontott és jól felépített cselekményen túl. Isabel és Genya történetét MacLeod egy legendaként meséli el nekünk, egy modern történetíró vagy történész megközelítésével. Már a novella elején említi, hogy Isabelre különböző források különböző módon utalnak, teljesen ellentmondó módon írják le őt és történetét. Majd előlép a mindentudó elbeszélő, aki letépi az évszázadok alatt a mesére telepedett rétegeket, és megosztja velünk az „igazságot”. Ez a kétféle hang keveredik a műben, amivel más történetmesélőkhöz hasonlóan szintén bizonytalanságban tart minket az elbeszélő, viszont végig megmarad a legenda jelleg.

    Az „Isabel bukása” egy az elbeszéléshez hasonló ősi és misztikus környezetben játszódik. A durván 50 ezer karakteres írásban egy főleg az arab kultúrára alapuló, csak nők által lakott misztikus közösség tárul elénk. A novellában megjelenő tanoncok egy minaretekkel körülölelt városban, Ghezirah-ban élik mindennapjaikat, és ellátják közösségük teendőit: megtisztítják a tükröket, figyelnek a Sabil felé fordított lencsékre, ellenőrzik azok működését, tanulmányozzák a fény viselkedését; mindezt azért, hogy biztonsággal tudják használni a Sabil fényét.  A történet során további szabályokat és helyeket (pl. a Szó katedrálisa) ismerünk meg.

    arab_scene

    MacLeod világépítésében még akad egy nagyon érdekes dolog az arab kultúra kreatív felhasználásán túl. A későbbiekben Isabel és Genya találkozásánál Genya számukra titokzatos és idegen tárgyakat mutat, mint például a „szivárvány lemez” (azaz CD-lemez), de a könyvekre is hasonló csodálattal néznek. A mi korunk tárgyainak behozatalának szintén van egyfajta elbizonytalanító hatása, de ezzel együtt fel is kelti az olvasó figyelmét: Vajon a jövőben vagy a múltban vagyunk? Az ehhez hasonló apró részletek beemelésével lesz egyszerre ősi és modern ez a világ. MacLeod amellett, hogy egy fantasztikus környezetet teremt Isabel történetéhez, képes annak minden egyes szabályát, részletét és árnyalatát bemutatni, és többé-kevésbé teljesen körbejárni a novellájában. Annyira átélhetővé tette Ghezirah-t, hogy a „legendát” olvasva végig azt kívántam, hogy sose kelljen elhagynom ezt a misztikus helyet.

    Ha kíváncsiak vagytok az „Isabel bukására”, keressétek a Galaktika 327-t június 6-tól az újságárusoknál.

  • 100 éve született Anthony Burgess

    „Na? Mi legyen?” – ez kicsi Alex történetének, a Gépnarancsnak (A Clockwork Orange) kezdőmondata. Ez a mondat ismétlődött a fejemben is, mikor azon gondolkodtam, mit érdemes leírni a disztópia regény szerzőjéről, Anthony Burgessről.

    1917. február 25-én született Harpurheyben, katolikus családban nevelkedett, édesanyját korán elvesztette – ezek mind életrajzi adatok, melyek fontosak lehetnek az író fejlődésének megértésében, esetleg műveinek értelmezésében, de egy évforduló esetén inkább szeretek azon elgondolkodni, hogy az adott mű vagy alkotó mit is adott nekünk.

    Burgess legismertebb regénye kétségtelenül a Gépnarancs (1962). Az író szerint ezt az 1971-es évnek köszönhette, ugyanis ebben az évben mutatták be Stanley Kubrick (2001 – Űrodüsszeia, Tágra zárt szemek, Ragyogás) megosztó filmadaptációját, a Mechanikus narancsot. A film és a regény is a 15 éves Alexről szól, aki „drúgjaival” az utcát járják és azt teszik, amihez csak kedvük van. Kukákat döntenek fel, belekötnek a járókelőkbe, rabolnak.  Egy rablás alkalmával Alex megöl egy idős asszonyt. Ez az eset teljesen megváltoztatja a fiú életét: börtönbe kerül, ahol alávetik a Ludovico-eljárásnak, hogy így gyógyítsák ki a bűnözésből.

    41901544557679.56077b75cef19

    Az adaptációk akarva és akaratlanul is hatnak az eredeti műre, hol kiegészítik, hol pedig átértelmezik azt. A Kubrick-filmnek köszönhetően – legalábbis Burgess elmondása szerint – az ő műve az átértelmezés, de inkább a félreértés áldozatává esett. Szándéka szerint a közeli jövő Angliájában játszódó regényben a szabad akarat és a erkölcs problémáit vizsgálja, viszont az adaptáció más irányba vitte a Gépnarancs megítélését. A film, annak ellenére, hogy nem ez a főmondanivalója, a szex és az erőszak dicsőítésének tűnhet.

    „A film megkönnyítette a könyv olvasói számára az eredeti mondanivaló félreértését, és ez a félreértés halálomig üldözni fog”

    – írja Burgess.

    Nem Kubrick filmje volt az egyetlen jelenség, ami hozzájárult a Gépnarancs nem megfelelő értelmezéséhez. A regény eredetileg 21 fejezetből épül fel, ami az író szándéka szerint a felnőtté válást szimbolizálja. Azonban az amerikai kiadásból kihagyták az utolsó fejezetet, így a mű az eredetitől eltérő értelmezést kapott. A könyv egyik legnagyobb kérdése az, hogy egy Alexhez hasonló alak képes-e a változásra. Az utolsó fejezetben, miután a főhős visszatért régi, erőszakos életmódjához úgy érzi, valamiért mégsem akarja ezt folytatni. Belátja hibáit, számot vet eddigi életével, és így felnőtt korba lép. Az amerikai kiadásnál azt javasolták Burgessnek, hogy ezt a fejezetet hagyja ki, mivel az olvasók ezt a pálfordulást nem fogják elhinni. Így kapott egy alternatív, sötétebb lezárást a Gépnarancs, miszerint az Alexhez hasonlók nem változnak.

    meme
    Forrás: 9gag

    Már csak az a kérdés, hogy mit is kaptunk Burgesstől? Ha csak a Gépnarancsra gondolok, akkor egy, legalább 50 éve irodalmi közkézen forgó provokatív könyvet, ami talán a legkényesebb morális kérdéseket feszegeti. Továbbá más disztópiákhoz hasonlóan felhívja a figyelmet társadalmunk problémáira (pl. a regényt is az erőszakos bandák ihlették: Burgess első feleségét, Lynee-t is egy amerikai, részeg katonákból álló banda támadta meg, mely végül a várandós asszony vetéléséhez vezetett), megmutatja a jövő egy elképzelt, de valahol lehetséges alakulását.  Ami pedig a mű értelmezését illeti, rengeteg úton elindulhatunk, akár a félremagyarázáskon útján is (legalább lesz miről vitakozni). A sajátos nyelvezeten (nadset: orosz és angol keveréke, Alexék sajátos szlengje) és a regény felépítésén túl talán ez számít igazán.

  • Philip Pullman új regényen dolgozik

    Philip Pullman ma jelentette be a Radio 4-ben, hogy új regényén, a The Book of Dust-on dolgozik. Egy Pullman-regénynek mindig örülünk, de emiatt most különösen boldogok vagyunk. Az új regény az Úr Sötét Anyagai trilógiából már ismert világban fog játszódni. Az új rész A borostyán látcső után 17 évvel fog idén októberben megjelenni.

    Az új könyvben újra találkozhatunk az előző trilógia főhősével, Lyra Belacquával. Először csecsemőkorában láthatjuk, majd pedig húsz évvel később kapcsolódunk be kalandjaiba. A kis kori kitérő senkit se tévesszen meg: a Book of Dust nem előzménytrilógia lesz, de nem is egy folytatás, inkább egy „equel”, Pullmant idézve. Az új könyv tíz évvel az előző trilógia eseményei előtt kezdődik, de jóval tíz évvel később ér véget. Így azt mondhatjuk, egyfajta köztes vagy kiegészítő regénnyel lesz dolgunk, azonban biztosat csak a megjelenés után mondhatunk.

    Pullman elárult még pár érdekességet készülődő könyvéről. Például a Book of Dust középpontjában egy despotikus és egy totalitárius szervezet küzdelme fog állni: egyikük el akarja fojtani a gondolkodást, a másik pedig a szabad gondolkodást támogatja. Ezen kívül az író még annyit mondott, hogy egy „átlagos fiú” csöppen majd az események sűrűjébe.

    Az október 19-én megjelenő Book of Dust reméljük, hasonló színvonalú lesz az Úr Sötét Anyagai trilógiához és ki fogja elégíteni Pullman rajongóinak kíváncsiságát. Mellesleg, egy BBC sorozat is készülőben van; az elkövetkezendő időben, úgy tűnik, nem lesz hiány Pullman munkásságából.

    the-book-of-dust-volume-1-final

     Forrás: BBC

  • 77 évesen hunyt el Sir John Hurt

    Ismét egy tehetséges színésztől kell búcsút vennünk: január 27-én, 77 évesen hunyt el Sir John Hurt. Hasnyálmirigyrákban szenvedett. Pályafutása során több mint kétszáz filmben játszott, köztük sok nekünk is kedves alkotásban, mint A nyolcadik utas: a Halál, V mint Vérbosszú, a Doctor Who sorozat, az 1984, a Harry Potter-filmek – csakhogy néhányat említsük.

    John Hurt 1940-ben született Derbyshire-ben. Iskolásévei alatt döntötte el, hogy színész lesz, azonban majdnem feladta álmát a lincolni iskola igazgatója miatt, aki szerint Hurtnek nincs keresnivalója a színészi pályán. Lincoln után művészeti főiskolára ment, de lemorzsolódott, elszegényedett és egy alagsori lakásban élte mindennapjait. Később pályázott a Royal Academy ösztöndíjára, amit sikeresen el is nyert.

    A kezdeti nehézségek ellenére John Hurt sikeres színészi karriert futott be. Első jelentősebb filmszerepe az 1966-os Egy ember az örökkévalóságnak, a szakmai sikert azonban Éjféli expressz (1978) hozta meg számára. Max megformálásáért BAFTA-t és Oscar-jelölést kapott. Két évvel később ismét BAFTA-díjat egy és Oscar-jelölést tudhatott magának David Lynch Elefántember (1980) címszerepéért. 2012-ben ismét BAFTA-t kapott a filmművészethez való rendkívüli hozzájárulásáért, 2015-ben pedig a királynő lovágga ütötte.

    Ahogy az a bevezetőből már kiderült, John Hurt nem volt ismeretlen a science fiction és fantasy rajongók számára sem. Ő játszotta például Kane-t A nyolcadik utas: a Halál (1979)-ban, ezt a szerepet – úgymond – megismételte Mel Brooks paródiafilmjében, az Űrgolyhókban (1987). A 2000-es években Hurt új franchise és más filmekben tett szert új rajongókra a fiatalabb generációban is: Ollivanderként tűnt fel a Harry Potter és a Bölcsek kövében (2001), Trevor „Broom” Bruttenholmt játszotta a két Hellboy filmben, ő volt Adam Sutler a V mint Vérbosszúban (2005), a népszerű Doctor Who sorozatban pedig a Háborús Doktorként láthattuk. És még a végtelenségig sorolhatnánk az emlékezetesebbnél emlékezetesebb alakításokat.

    Fájó, hogy ismét egy tehetséges színésszel lett szegényebb a filmvilág. Egy kis jó hírrel azonban szolgálhatunk: a közel jövőben még láthatjuk moziban John Hurtot. Egyik filmje a That Good Night filmdráma, ahol Hurt egy hetvenes éveiben járó forgatókönyvírót alakít. A hírek szerint Hurt saját élményeit is belevitte a szerepbe (2015-ben diagnosztizálták nála rákot). A másik film, amin a színész dolgozott, a My Name is Lenny, amiben a leghírhedtebb brit boxolót, Lenny McLeant formálja meg. Továbbá még a Damascus Coverben láthatjuk együtt Jonathan Rhys Meyersszel és a Darkest Hourban, ami a II. világháború korai éveibe kalauzolja a nézőket. Az utóbbi jelenleg is forog, így nem tudni, hogy mi lesz Hurt szerepének sorsa (Neville Chamberlain miniszterelnököt játsza benne).

    Nyugodjon békén. 

    wardoctor