Blog

  • E3 2016 – Összefoglaló

    Ha csupán egy szóban kellene összefoglalnom az idei E3 konferenciát, akkor az ez lenne: papírforma. Már ami a bemutatott fejlesztőket, és a kiadók felhozatalának a háromnegyedét illeti. Azonban itt is él a „végül, de nem utolsó sorban” mondás, hiszen a Sony ismételten elkápráztatott minket. De ne rohanjunk ennyire előre, nézzük meg, miket tartogat nekünk az idei és 2017-es év videojáték-dömpingje.

    A sort idén az EA nyitotta, mely a kötelező sportjátékai mellett megmutatta nekünk, hogy fog kinézni a már egyjátékos kampánnyal is büszkélkedhető Titanfall második része, valamint betekintést nyerhettünk a Mass Effect Andromeda kulisszái mögé. Azonban a Star Wars rajongóknak sem kell aggódnia, hiszen a Galaxy of Heroes, The Old Republic és a Battlefront folyamatosan frissítéseket fog kapni, illetve az EA közösen dolgozik a Visceral stúdióval egy vadonatúj, elképesztő Star Wars játékon, melyről még nem sokat tudunk.

    A konferenciát a Bethesda folytatta, de valljuk be: nem sok újdonsággal lehetett találkozni a bemutatójukon. Viszont erős nyitánnyal kezdtek: remek képsorokon láthattuk a nemrégiben felfrissített DOOM (szintén Bethesda) méltó, és örök riválisát, a Quake Championst. A retro-faktor roppant magas e két cím hallatán, de vajon képesek lesznek visszaadni ugyanazt az élményt, mint amikor kis srácként az informatika terem pazar gépein egymást csépeltük a jó öreg Quake 3 Arénában? Nagyon reméljük!

    Továbbá bemutatásra került egy, a The Elder Scrolls világában játszódó kártyajáték is, mely ugyan jól néz ki, de nem biztos, hogy méltó ellenfele lehetne a népszerű Hearthstone-nak. Úgy néz ki, a pár évvel ezelőtti moba-őrületet felváltja a töménytelen kártyajáték, csak ehhez bizony rengeteg innovációra van szükség.

    A Skyrim rajongók is örülhetnek, hiszen végre grafikailag felújított változatként fog megjelenni az epikus fantasy program PS4-re és XBOX One-ra Special Edition néven (és végre konzolokon is használhatóvá válnak a végtelen számú modok). A Fallout 4 sem marad frissítések nélkül, felsorolni is sok lenne mennyi mindent fognak belepakolni a poszt-apokaliptikus csodába.

    Akadt olyan ízelítő is, amely valóban meglepett a Bethesda bemutatóján. Ez pedig nem más, mint a Prey. A játék első része 2006-ban látta meg a napvilágot, és egy nagyon érdekes űrlényes sztorival büszkélkedhetett, viszont nem emlékszem rá, hogy nagy port kavart volna, vagy népes rajongótáborra tett volna szert. Viszont egy zseniális játékról van szó, ami megérdemelte, hogy a konzol-forradalmak, és PC-s újítások korában is kapjon egy esélyt. A bemutatott rövid videó nagyon érdekesnek tűnt, reméljük, nem sokára még többet megtudhatunk róla.

    Miután hosszasan és igen unalmasan ecsetelték, hogy a The Elder Scrolls Online mennyire elképesztően zseniális mmorpg (komolyan, majdnem húsz percig beszéltek a nagy semmiről, és roppant önfényezésbe ment át az egész, pedig egy nyamvadt launchert, és patch-rendszert nem tudnak évek óta megcsinálni – emellett a játék valóban remek), végre láthattuk részleteket a Dishonored 2-ből is. A steampunk hangulatú, osonós FPS fantasztikusan gyönyörű minden mozzanatában. Nem csak új várost kapunk a játék során, de új főhősnőnk is lesz, sőt még alternatív idővonalakkal is babrálhatunk.

    A konferencia egyik legérdekesebb bemutatójával a Microsoft állt elő. Pontosabban rengeteg mindent belezsúfoltak az előadásukba, emellett számos izgalmas dolgot láthattunk. Végre játékosok millióinak imái meghallgattattak, és bevezetik a cross playt, miszerint, ha egy programot megvásárolunk például X1-ra, akkor azt játszhatjuk Windows 10-es rendszerünkön és fordítva. Természetesen ez multiplayer alapú játéknál külön remek dolog, így együtt játszhatunk olyan barátainkkal, akiknek egyik-másik platform nincs meg. Emellett betekintést nyerhettünk a Gears of War 4 játékmenetébe is, amely lehengerlően néz ki, és igencsak izgalmasnak tűnik (persze nyilván nem unalmas részt fognak megmutatni egy E3-on).

    Láthattunk egy érdekes új címet is, ami a ReCore névre hallgat. A karakterek egyszerre tűnnek aranyosnak és komolynak, a platformer elemekkel dúsított játékmenet pedig egyedinek látszik. Meglátjuk, mi sül ki belőle.

    Volt még Final Fantasy XV játékmenet, Division frissítés, Minecraft cross play, Tekken 7, State of Decay 2, Halo Wars 2. Azonban kiemelnék ezeken felül néhány játékot, ami megmozgatta a fantáziámat.

    Az első, egy retropunknak tűnő, elképesztően zseniális program. A We Happy Few néhány perce annyira megragadott, mint talán semmi az egész E3-on. Külsőre mondhatnánk, hogy hasonlatos a Bioshock Infinite-re, sőt a sztori mélysége is remélhetőleg arra hajaz majd. Az előzetest nehezen lehet szavakba önteni, beszéljen helyettem maga a videó:

    Iszonyatosan gyönyörű videón láthattuk a Battlefield 1-et, amelyre egyszerűen tényleg nincsenek szavak. A dinamikus és élethű időjárások mellett a fegyver- és karaktermodellek, a környezet, a járművek mind-mind fantasztikusan festenek.

    Láthattunk még egy mókás kalóz-szimulátort is, a Sea Of Thievest, melyben saját csapatunkkal járhatjuk a tengereket, és kvázi szó szerint legénységgé alakulva, hajónkat kell megvédeni az ellenséges fosztogatóktól, vagy éppen mi támadhatunk meg más játékosok által irányított bárkákat.

    Továbbá, természetesen a kártyajátékok sorát is erősíteni kell, nem mással, mint a népszerű Witcher-féle játékkal, a Gwenttel. Érdekfeszítőnek tűnik még a Scalebound című fantasy program is, melyben hű társunk és segítőnk egy sárkány lesz. Sőt, a játékot játszhatjuk együtt, barátokkal, és hatalmas ellenségeket kell közösen legyűrni, persze repülő tűzokádóink asszisztálásával. Rengeteg potenciált látok benne, kérdés, hogy valójában, élesben milyen lesz majd.

    A végére két gigász maradt, folytassuk időrendi sorrendben.

    A Ubisoft nyitánya – nem túlzás – felettébb kínos volt, már-már én éreztem magam kellemetlenül a táncoló zsiráf és miegymás miatt. A harminc esztendős Ubit idén is, immáron ötödjére Aisha Tyler színésznő képviselte, aki marketing szempontjából tökéletes, csak az egész előadás bűzlik az előre begyakorolt szövegektől, kínos beszólásoktól, és megbeszélt meglepődésektől. Ettől eltekintve a Ubisoft pazar bemutatót dobott össze, essünk is neki:

    Nagyon szép gameplayt láthattunk a Ghost Recon Wildlandsből, de úgy egyáltalán az egész játék jónak tűnik, meglátjuk megjelenésre mi marad ebből.

    A kedvenc részem a zseniálisan őrült South Park bemutató volt. A The Fractured But Whole (hihetetlen, hogy be merték vállalni ezt a szójátékot, valamiért mindig röhögnöm kell tőle) cselekménye ott veszi fel a fonalat, ahol a Stick Of Truth-nál véget ért. Ugyanúgy mi alakítjuk az új fiút, Douchebaget, de rá kell jönnünk, hogy fantasy szerepjátékozni már nem menő, így szuperhősökké kell avanzsálnunk. A sokat mondó gameplay-videók mellett a sorozat készítői, Trey Parker és Matt Stone maguk mesélnek a játékról, ami annak ellenére is, hogy előre lefixált interjú volt, kimondottan jó sikerült. Az új South Park ugyanolyan elmebetegnek tűnik, mint elődje, de ezért is szerettük annyira. A sztorija pedig, mint mindig, ezúttal is aktuális lesz. A Cartman által megformál Coon egy egymilliárd dolláros szuperhős franchiset akar létrehozni, de közte és társai között hatalmas mélységben bemutatott jellemváltozások kerülnek előtérbe, emiatt kialakul két hőscsapat között a polgárháború (bizony).

    Star Trek rajongók figyelem! A virtuális valóság már tényleg elérhető bárki számára, és ahogy az annak idején a mozgásérzékelős (Kinect, Wii, Move) szoftvereknél volt, most is elöntik a piacot a különféle címek. Így kerül szóba a Star Trek Bridge Crew VR, melynek lényege, hogy VR szemüvegen keresztül, barátokkal közösen irányíthatunk egy űrhajót. A legénységben mindenkinek nagyon fontos szerepe van, így mindent tökéletesen kell csinálni, hogy a küldetés sikerüljön.

    Fantasztikus videón mutatták be a For Honort is, amely egyszerre tűnik fantasynak, és „egyszerű” történelmi kalandjátéknak. A játékmenet és irányítás egyedi, a küzdelmek izgalmasak és autentikusak, a hangulat pedig magával ragadó.

    A decemberben érkező Assassin’s Creed mozihoz is mutattak némi ízelítőt, mely nem kevés akciót ígér a nézőknek, de mellé reméljük társul egy épkézláb történet is. Idén egyelőre új AC játékot nem jelentettek be, de a Ubit ismerve még mindig aggódok egy Assassin’s Creed: The Movie: The Game eshetősége miatt.

    Végül a Ubi a Watch Dogs 2-vel zárta műsorát, mely a számos újítás mellett sok mindenben megteremti majd elődje hangulatát. Lesznek drónjaink, a hekkelés sokkal kiterjedtebb lesz, tehát minden téren továbbbővül a repertoárunk. Viszont idebiggyesztek még egy Kis testvér áthallást, mert időközben kiderült főszereplőnk vezetékneve is, így teljesen: Marcus Holloway. Családneve pedig kis híján anagrammája a Yallownak. Ennyi véletlen már nincs.

    Zárjuk a sort az egész E3 talán leglenyűgözőbb bemutatójával: a Sonyval. A cikk elején megemlítettem a papírforma jelenségét, ami az eddig felsorolt fejlesztőkre is kiadókra igaz volt, egy-két meglepetéssel tarkítva a nyilvánvaló felhozatalt. A Sony pedig berobbantott az egészbe, és leszállította a 2016-os E3 legerősebb bemutatóját.

    Kezdjük azzal, hogy szimfonikus zenekar adta a hangulatot majdnem az összes bemutatott játék videója alá. A libabőr elkerülhetetlen volt. Elsőre máris mélyvízbe dobtak minket, mert valami fenomenálisan gyönyörű játékmenetet kaptunk a God Of War legújabb részéből. Kratos hosszú szakállat növesztett, gyereknevelésbe kezdett, de közben akad ideje brutális szörnyeket mészárolni. Majd bemutatták a Days Gone névre keresztelt poszt-apokaliptikus zombis programot, amely úgy tűnik akár a Last Of Us méltó utódja is lehet.
    Végre idén megjelenik a már évek óta fel-feltűnő The Last Guardian is.

    Szintén új IP-vel folytatták a sort: Horizon Zero Dawn. A Föld pusztulása után a gépek vették át az uralmat bolygónkon. Ezek jobbára állatszerűek, és iszonyatosan szépen kidolgozottak, megnyerően kreatívak. A megmaradt emberek törzsbe tömörülve próbálnak túlélni. Főhősnőnk segítségével kalandozhatunk majd a veszélyes és gyönyörű tájakon, harcolva a számos különféle robot-állattal. Hangulatra egyszerre tűnik poszt-modernnek és kőkorinak.

    Ismét érdekes új cím: Detroit – Become Human. Egy android nyomozó/túsztárgyalót alakítunk, kinek döntései nagyban befolyásolják a későbbi játékmenetet. Nincs jó, vagy rossz döntés, minden reakció mást eredményez, amitől roppant izgalmasnak hat az egész.

    A PSVR friss megjelenése kapcsán rengeteg virtuális valóság játékot mutat be a Sony: idén összesen ötvenet. Az E3-on sem hagyták unatkozni a VR rajongókat. Bemutatták a Resident Evil VII-et, Star Wars Battlefront X-Wing VR-t, Final Fantasy XV VR-t, illetve a Batman Arkham VR-t. Mind-mind nagyon lenyűgözőnek tűnik, tehát hamarosan nem árt beruházni egy virtuális valóságba kalauzoló szemüvegbe.

    Láthattunk egy tömény Call Of Duty: Infinite Warfare gameplayt, aminek az első pár perce frissítően hatott, de utána valahogy magától unalomba fulladt az egész.

    A Sony bemutatójának legvégén besétált a színpadra a videojáték-rajongók élő istene, az ex-Konami vezérigazgató, Hideo Kojima. A tömeg egyszerűen megőrült, állva tapsolták a férfit, aki megilletődve csak ennyit tudott mondani: „Yes, I’m back.” Ettől persze a közönség tényleg az őrület határán táncolt, majd’ egy percig üdvözölték a Metal Gear atyját. Végül bemutattak egy elképesztő ízelítőt a Kojima Productions jóvoltából, ami a Death Stranding címet viseli. A program érdekessége, hogy a főszereplő nem más, mint Norman Reedus, azaz a The Walking Dead sztárját, Daryl Dixont alakító színész. A játékról magáról gyakorlatilag semmit sem tudtunk meg, de az a néhány képsor, amit láttunk, gyönyörűen kidolgozott volt. Hatalmas kíváncsisággal várjuk, mit készített nekünk Kojima úr.

    Nos, nagyjából ennyi lenne a 2016-os E3 konferencia legjava. A cikk a teljesség igénye nélkül készült el, igyekeztünk a legfontosabb SF és fantasy címeket összeszedni, de emellett olyan játékokat is megemlíteni, melyek az elkövetkezendő időszakot meghatározzák majd.

  • Lord of the Thrones kiállítás

    A San Franciscó-i SpokeArt egy különleges projektbe kezdett: 75 nemzetközileg elismert művészt kértek fel arra, hogy saját elképzelésük szerint hívják életre a Gyűrűk Ura vagy a Trónok harca világát. A beérkezett művekből. Lord of the Thrones címen kiállítást rendeztek.

    A 2010 óta működő SpokeArt galériában olyan művészeti kiállításokat rendeznek, ahol a popkultúra inspirálta műveket tekinthetnek meg a látogatók. Leginkább festményekre és illusztrációkra szakosodtak, de ezen a kettőn belül nyitottak minden stílusra. Először Oaklandben és San Franciscóban rendeztek kiállításokat, de ma már az országos körutak során népszerűsítik a popkultúra művészetét, és több, nagy amerikai városba is eljutottak már, mint New York, Chichago vagy Los Angeles. Céljuk, hogy havonta egy új kiállítás keretén belül bemutathassák egy-egy alkotó művészetét vagy egy adott témához kapcsolódóan akár több művészt is. A júniusi kiállításuk a fantasy zsáner két legnépszerűbb világához kötődik, Középföldéhez és Westeroshoz.

    A június 2. és június 25. között, sajnos csak a tengerentúlon megtekinthető kiállítás célja bemutatni, hogy két ilyen gazdag és részletesen kidolgozott világ milyen hatalmas inspirációt is jelenthet. A beérkezett művek között főleg portrékat, tájképeket találunk, de megjelennek a Gyűrűk Ura és a Trónok harca gyakori motívumai és témái is. Most ezek közül a munkák közül hoztunk nektek egy kisebb válogatást.

    Adam Caldwell: Mordor (Verdun) 1916
    Adam Caldwell: Mordor (Verdun) 1916
    Marco Caradonna: A Gyűrű kovácsolása
    Marco Caradonna: A Gyűrű kovácsolása
    Adam Lister: Gandalf
    Adam Lister: Gandalf
    Kelly McKernan: A Fény úrnője
    Kelly McKernan: A Fény úrnője
    Kemi Mai: Viharban született
    Kemi Mai: Viharban született
    Zach Meyer: Arya a hírnök
    Zach Meyer: Arya a hírnök
    Allison Reimold: A Látnok
    Allison Reimold: A Látnok
    Jeremy Hush: A Fényura
    Jeremy Hush: A Fényura

    További festmények és illusztrációk a SpokeArt galériájában és ezen a linken található.

  • Watch Dogs 2 – Íme az első előzetes

    Aki jelen volt 2014-ben a Watch Dogs startjánál, tudja milyen csalódás volt a játék indulása, főleg, hogy mennyire várta mindenki. A Ubisoft agresszív marketingkampányának köszönhetően már a megjelenés előtt gyakorlatilag mindent láthattunk a játékból, így alig okozott meglepetést a gameplay. Akadtak azonban olyan játékosok (mint én), akik imádták a Watch Dogsot. A jelenben játszódó sci-fi-szerű alkotás remek kérdéseket vetett fel, és rengeteg örömteli perccel ajándékozta meg az arra kíváncsiakat. Akik odáig voltak a Kis testvér, és Homeland könyvekért, illetve a Mr. Robot című sorozatért, azoknak kötelező darabról van szó. Idén novemberben érkezik a folytatás, Watch Dogs 2 címmel. A legelső előzetesből most már konkrétan kiderült, hogy az első rész főszereplője már nem tér vissza (esetleg cameo?). Ezúttal egy Marcus nevű San Francisco-i fickó lesz majd az anarchista mester-hekker (Kistestvér áthallás?).

    Hamarosan az idei E3 konferenciáról, s a legfontosabb SF, valamint fantasy címekről mi is beszámolunk.

  • A hét grafikusa: H. R. Giger

    Már javában forog az Alien: Covenant, 2017 októberében pedig már láthatjuk is az új filmet. Hogy csillapítsuk kicsit a várakozást, A hét grafikusa rovatban most H. R. Gigerrel foglalkozunk, ugyanis az ő nevéhez fűződik az Alien filmek látványterve.

    Hans Rudolf Giger (1940-2014) svájci szürrealista művész (festményeket és szobrokat is készített), aki nem csak Ridley Scott kultikus filmjeire volt hatással, hanem számos más médiumra is. Sötét, rémálomszerű, elegánsan erotikus vagy a szó szerint félelmetesen gyönyörű alkotásai az utóbbi évek egyik legegyedibb művészévé teszik őt. Technikai téren is kiemelkedőnek tekinthető Giger: airbrush technikával készítette el lenyűgöző képeit a biometrikus kapcsolatról (emberekre és gépekre egyaránt emlékeztető alakok). Később pasztellel és tintával hívta életre fantáziájának gigantikus szörnyeit.

    nuevo-7

    Munkái biztos nem lennének ilyen erőteljesek a gyermekkorában ért hatások nélkül. A fiatal Giger hamar érdeklődni kezdett a sötét, rejtélyes dolgok iránt, amit mindenképpen csak táplált a nem hétköznapi otthonuk. Egyik ilyen dolog az emberi koponyák jelenléte (apja gyógyszerész volt). Ezeknek az inspirációknak köszönhetően Giger már korán „életre hívta” szörnyeit, szellemvasutakat és csontvázakat a szomszédok és barátainak szórakoztatására. Édesanyja támogatta a fiú művészeti törekvéseit, az édesapa azonban valami komolyabb szakmát képzelt el neki. A fiatal művész végül építészeti és ipari design tanulmányokat kezdett, amivel talán mindkettő szülő kibékülhetett.

    Az egyetem után nem kellett sokat várnia a sikerre: 1969-ben H. H. Kunz (az első svájci posztereket kiadó társaság társtulajdonosa) révén megjelentek Giger első poszterei Svájcban. Karrierje kezdetén találkozott egyik nagy inspirálójával, Salvador Dalíval is, akinek közvetve köszönheti, hogy sikerült belépnie a filmes körökbe is. Giger először Alejandro Jodorowskyval dolgozott együtt az akkor nagyszabásúnak számító Dűne adaptáción. Az ambiciózus tervek (pl. Pink Floyd szerezte volna a zenét) sajnos hamar kiapasztották a filmre szánt büdzsét, így a végső, David Lynch-féle alkotásban alig-alig köszönt vissza valami az eredeti elképzelések közül. Nem volt ez másként Giger alkotásaival sem, jó, ha talán egy-két műve bekerült a Dűnébe.

    Necronom IV

    Habár a Jodorowskyval folytatott munka nem jelentett különösebb áttörést, mégis ez volt az első lépés a világhírnév felé: Ridley Scott ekkor figyelt fel Gigerre. A híres Necronomican (1977) képes albumban, ami összefoglalja a festő munkásságát, Scott meglátta a Necronom IV és Necronom V festményekben azt, amit épp akkor készülő filmjéhez keresett. Amint tudta, megkérte Gigert, hogy csatlakozzon az Alien művészeti csapatához.

    A rendező a következőket mondta Giger alkotásairól, ami talán megmagyarázza döntését:

    Giger a műveivel a pszichénkig hatol és megérinti legmélyebb ösztöneinket és félelmeinket. A munkái mindig nyugtalanító hatással voltak rám, ahogy sokan másokra is. Mindenképpen egy páratlan vitatémának tartom azt, hogy milyen kategóriába is esik a művészete. Ő egyszerűen egyedi abban a világban, amiben létezik és a művészete egyedülálló a maga műfajában. Ezt bizonyítja munkáinak és képzeletének intenzitása, amit provokáló és zavartkeltő erejében csakis Hieronymus Boschhoz és Francis Baconhöz tudok hasonlítani.

    Az Alien bemutatóját követően H. R. Giger nagy elismerésre – 1980-ben Oscart kapott – és népszerűségre tett szert. A premiert követően rengeteg megrendelést kapott, főleg zenei albumok tervezéséhez kérték fel. Az ő munkája köszön vissza például az ELP Brain Salad Surgery lemezéről vagy Deborah Harry KooKoo-járól is. Utóbbit a Rolling Stones magazin beválasztotta a 100 legjobb borító közé.

    KooKoo album
    KooKoo album

    Stílusa számos további médiumra hatással volt, még a bútoriparra és a tetováló művészekre is. 2014-es tragikus halálát követően múzeumot nyitottak tiszteletére (amit még ő kezdett el kialakítani a  Château St. Germainban), halálának évfordulóján pedig bemutatták életrajzi filmjét. Airbrush technikával készült képei, szobrai vagy épp olajfestményei ma is ámulattal töltik el emberek millióit.

    A rövid ismertető után álljon itt néhány fantasztikus alkotás.

    Astro eunukok, 1967
    Astro eunukok, 1967
    Terv a Dűnéhez
    Terv a Dűnéhez
    Li L, 1974
    Li L, 1974
    Tükörkép
    Tükörkép
    Szülőgép
    Szülőgép, 1999
    Giger által ihletett tetoválás
    Giger által ihletett tetoválás
  • The Flash második évad – kritika

    A The Flash tavalyi, azaz első szezonja nem várt sikerrel büszkélkedhetett. Remekül hozta a paradoxonokra épülő eseményeket, és számos olyan karaktert mutatott be, melyeknek a rajongók kifejezetten örülhettek. (Természetesen volt egy-két mellényúlás is, de összességében azért felismerhetőek voltak az általában bűnözőként szereplő karakterek.) Az évadon belül néha azonban akadtak borzasztóan unalmas, vontatott részek, de ezektől függetlenül is jónak volt mondható Barry Allen bemutatkozója a kis képernyőn. Elég sok nézői rekordot megdöntött világszerte, ezzel határozottan háttérbe szorítva testvérsorozatát, a Zöld Íjászt (Arrow). Előfordultak keresztepizódok is, mikor a két széria főbb szereplői egymásnak segítettek egy-egy duplarész keretein belül. A Supergirl csatornaváltásának köszönhetően az a pletyka jár jelenleg is körbe, hogy a későbbiekben simán van esély egy Arrow – Flash – Legends of Tomorrow – Supergirl gigatalálkozóra. Mi biztosan megnéznék! Azonban most térjünk át a nemrégiben véget ért második szezonra. Vajon sikerült megugrania az első évad mércéjét?

    the-flash-season-2-photos-wallpaper-widescreen-l28c1zq21w

    A második etap nagyon erősen indult, a néző rögtön az események kellős közepében találhatta magát. Barry az első évad utolsó részében szingularitást hozott létre, ami tulajdonképpen az egész második felvonást eredményezte, s emiatt nagyon frappánsan bekerültek a történetbe a párhuzamos (és végtelen) univerzumok. Ezek a multiverzumok, – pontosabban itt csupán a Föld 2 került előtérbe – megannyi ötlettel szolgáltak a sorozat készítőinek számára. Szerencsére éltek is a lehetőséggel, és hozzájuk mérten mindent megtettek azért, hogy a lehető legtöbbet kihozzák, mindezt kis képernyőn.

    A későbbi részekben sajnos itt is megfigyelhető volt egyfajta belassulás, és néha a hajamat téptem az elnyújtott, fölösleges kitöltő epizódok miatt. Üres drámákkal tarkították a semmitmondó jeleneteket, de ez nem tartott tovább egy, vagy két epizódnál. Nem úgy, mint az Arrow esetében, ami már második évada csinálja ezt.

    flash jay garrick

    A Flash második szezonjának története jóval erősebbé vált az elődjéhez képest, rengeteg képregénybeli klasszikus eseménnyel, karakterrel találkozhattunk, s az egészet próbálták tudománnyal megfűszerezni. Ezeknek a felét abszolút nem lehet érteni, bár ez gyanítom, rendesen az áltudomány kategóriájába esik, de erről egy fizikus Olvasónk biztosan többet tudna mondani. Viszont legalább a sorozat nem próbálja magát iszonyatosan komolyan venni a tudományos-hablatyokkal, és sokszor maguk a szereplők is jót röhögnek az egészen, mennyire nincs értelme annak, amiről Cisco épp kiselőadást tart.

    cisco vibe

    Néha úgy tűnt, mintha mindent direkt túlkomplikáltak volna, és csak későbbi epizódokban érthettük meg, mire gondolhattak mind a készítők, mind a szereplők három résszel korábban. Sőt, van, hogy túlzsúfoltnak is látszanak az események, mert gyakorlatilag hetven évnyi képregény mennyiséget próbálnak beletuszkolni a sorozatba. Így gyakran összekeveredhetnek a nevek és események, még a gyakorlott képregényolvasó nézőközönségnek is.

    Nagyon sokat fejlődött azonban az előző évadhoz képest a drámai jelenetek komolysága (kivéve a kitöltő részekben). Mindennek tétje van, s minden döntés nagyon komoly következményekkel jár. Ez pedig nagy felelősséggel. Szerencsére a Flash-csapat is nagyban bővült, és ha éppen csak morálisan is, de mindig segítik a Gyorshajtót, hogy igyekezzen a legjobb döntést meghozni. Zoom, mint a szezon aktuális főgonosza pedig valami elképesztően király. A ruhája, a hangja, a motivációi, a férfi a maszk alatt mind-mind annyira jól sikerültek, hogy hőssorozatban ilyet még nem láttam. A plot twistként szolgáló jelenetek nagyon jól sikerültek, tényleg meglepődik a néző. Azt hozzá kell tennem, hogy lesz egy halom csavar, amitől nagyot koppanhat az ember álla a földön. Fő helyet kap majd a sorozatban a Föld 2 is, és a multiverzumok kérdése, ami pedig szerves részét képezi a DC világának.

    The-Flash-Zoom-S2E18

    A színészek rengeteget fejlődtek, mindenki remekül adja vissza a rá szabott karakter jellemvonásait, és valóban hitelesen alakítanak. Van, hogy két szerepet kell eljátszaniuk a Föld 2 jelensége miatt, ráadásul a megszokott karaktereik tökéletes ellentétjét kell visszaadniuk. És ez sikerül nekik, ráadásul nagyon sokszor igencsak megnyerően. Mégis talán a Tom Cavanagh által megformált Harrisson Wells viszi el a hátán az egész évadot. Grant Gustin, mint Barry Allen már a kezdetekben sem volt rossz, de azóta is csak fejlődik, és igazán jól áll neki tulajdonképpen minden, amit csinál. Szinte egyesével kiemelhetném a főbb szerepeket játszó színészeket, mert tényleg odatették magukat. Persze a gaztevők között sokszor találkozhatunk majd jellegtelen fickókkal, ripacs színészekkel, és kínosan együgyű egysorosokkal.

    Összegezve a Flash második évada minden tekintetben felülmúlta elődjét, és rengeteg élvezetes percet szállít a nézőknek. A látványvilág is javult, az effektek hangulatosak, a zenék, a történeti csavarok pedig hamisítatlan Flash atmoszférát teremtenek. Az utolsó epizód izgalmas cliffhanger-rel zárult, kíváncsian várjuk, mit hozhat az idén szeptember végétől folytatódó sorozat.

  • 2114-ig senki se olvashatja David Mitchell új írását

    Folytatódik Katie Paterson irodalmi projektje, a Future Library Project. Ahogy egy korábbi cikkünkben is írtuk, a mozgalomhoz számos híres író csatlakozott, köztük Margaret Atwood (A szolgáló lány meséje) és a Felhőatlasz szerzője, David Mitchell is. A „küldetés” május végén újabb mérföldkőhöz ért: Mitchell elkészült kéziratával, amit 2114-ig nem olvashat el senki.

    David Mitchell egy keddi hajnalon fejezte be kéziratát, majd indult is a reptérre, hogy elérje az Oslóba induló járatot. A norvég fővárosba nem csak egy kis kiruccanásra utazott át az angol író, útja a Nordmarka erdőbe vezetett, ahol a következő száz évben írása fogja várni jövőbeli olvasóját.

    Ez egy kis reménysugár a nyomasztó hírek világában, ami megerősít minket abban, hogy itt vagyunk annak a lehetőségével, hogy 100 év múlva is lesz civilizáció. Mindenhonnan azt halljuk, hogy kudarcra vagyunk ítélve, de a Future Library a mi voksunk a lehetséges jövő mellett. Elhozza annak reményét, hogy sokkal ellenállóbbak leszünk, mint hisszük: hogy itt leszünk, hogy lesznek itt fák, könyvek, olvasók és civilizáció

    – mondta David Mitchell.

    Még megjegyezte, hogy ez az egész projekt egy nagy megkönnyebbülés is számára. Mikor elérhetővé válik a kézirata, neki már nem kell aggódnia, hogy milyen fogadtatásban fog részesülni a műve. Azért nem hagyott minket gondolkodni való nélkül se, elárulta írása címét: From me Flows What You Call Time.

    A projektet, amiben Mitchell részt vett, egy skót művész, Katie Paterson indította útjára. A Future Library keretén belül évente felfednek egy írót, akinek írnia kell a jövő számára. Az írás bármi lehet: regény, novella, vers, dráma, de akár nem fikciós mű is. A kézirat elkészültével a kiválasztott író ellátogat a Nordmarka erdőbe, hogy egy ceremónia keretében eltemethesse írását. Az odavezető utat egy az erdőn keresztül áthaladó ösvény mutatja.

    david_mitchell

    A résztvevőknek még egy nagyon fontos szabályt kell betartaniuk: nem szabad beszélniük művükről és természetesen senkinek sem mutathatják meg. Viszont Oslóba kell juttatniuk egy digitális és egy fizikai példányt a kéziratból. Ezeket egy elkülönített helyiségben fogják tárolni a Deichman Libraryban (Oslo-i Közkönyvtár).

    Valahol sajnálatos, hogy mi már nem olvashatjuk el kortárs íróink műveit, de ha ettől eltekintünk, csak örülhetünk, hogy ilyen formában megmarad valami korunkról a távoli jövőben.

    Forrás: The Guardian

    További olvasnivaló a Future Library Projectről (angol)

  • Prédikátor évadpremier

    A Vertigo képregényeken alapuló szériákra nagyon nehéz idők járnak. A Constantine című sorozat már meg sem érhette a második szezont, Lucifer pedig kissé vérszegénynek bizonyult. Azonban nemrégiben felütötte a fejét egy újabb üdvöske, amit már megfelelően korhatárosra készítettek, és fényes jövő állhat még előtte. Ez pedig a Preacher, azaz a Prédikátor című alkotás.

    A sorozat legelső részében nem sokat tudunk meg. Egy eldugott texasi kisvárosban él Jesse Custer (Dominic Cooper), a korábban törvényen kívül tevékenykedő férfi. Régi munkásságáról nem kaptunk flashbacket, de gyanítom, hogy a következő epizódokban rendesen körbejárhatjuk a témát. Jesse prédikátornak áll a helyi templomban, de nem kimondottan követi az Úr szavát: iszik, verekszik, káromkodik, és nem igazán tud helytállni feladatát illetően.

    A Föld különböző pontjain nem-keresztény vallási közösségek prédikátorai robbannak fel, de erről sem tudhatunk meg többet (egyelőre). De kapunk egy csomó rövid jelenetet, amik izgalmasnak tűnnek, viszont a különböző szálak kifejtése még várat magára.

    AMC_PRCH_Promo_WorldPremiereTrailer

    Rengeteg történeti vonal indult el a Prédikátor első epizódja során, melyet a lelkes képregényolvasók biztosan értenek, és sejthetik a továbbiakat, azonban az egyszeri laikus néző nem valószínű, hogy követni tudja a cselekmény folyását.

    A hangulatra és a színészekre viszont nem lehet panasz, úgy érzem, minden adva van egy igazi horrorszerű atmoszféra megteremtésére. Kontrasztos színekkel játszanak a készítők, hogy kihegyezzék az aktuális jelenet kettősségét, a szereplők közötti párbeszédeket.

    Néhol érezhetően lassú az epizód, főleg a lelketlennek tűnő dialógusok során, – ezek klisések – érezhető a vontatottság. Megint más jelenetek pedig izgalmasak, figyelemfelkeltőek.

    A városka lakói egytől egyig furcsák, a néhányszor bedobott poénok pedig morbidok. Mindennek megvan a maga nagyon is fura íze, de ez nem probléma. Az uborkaszezon hamarosan megkezdődik, de a Preacher olyan darabnak tűnik, ami a műfajában, és egyáltalán a sorozatok terén is képes lehet újat mutatni.

    Ezt már csak azoknak tudnám ajánlani, akik nem riadnak vissza egy fekete humortól hemzsegő, horrorfilmes elemekkel operáló, sok zsánert érintő alkotástól. Nem könnyű falat, de érezhetően rengeteg nagyon jó ötlet van benne. Az évad végére meglátjuk, mit tartottak meg ezekből.

  • A zene és a világűr

    Ki gondolkodott már el azon, hogy megzenésíthető-e a világűr és minden, ami benne van? Az évszázadok során a zeneszerzők dalokat, operákat, vonósnégyeseket, keringőket írtak a szerelemről, a természetről, és olyan emberi érzelmekről, mint a bánat vagy a magány. De mi a helyzet a világűrrel?

    Talán furcsának hat a gondolat, hogy illő volna megvizsgálni a zene és a világűr kapcsolatát, hiszen az űrben, a vákuumban nem terjed a hang, így az első dolog, ami e kérdéskörben eszünkbe juthat, épp a hangok hiánya: a csend. Ám miután túllépünk ezen a fizikális megközelítésen, és felfedezzük, hogy a végtelenség micsoda művészi erővel bír, láthatunk csillagködöket, változatos formájú galaxisokat és más színű napokat is. Nem lennénk emberek, ha mindezen emóciókból ne születne dallam, azaz ne adnánk hangot a világűrnek.

    A szférák zenéje

    Az első személy, aki komolyan elgondolkodott a világűr, a fizika és a zene kapcsolatán, a német Johannes Kepler volt 1619-ben. Mint ismeretes, az ő nevéhez fűződik a bolygók mozgásának kiszámítása. Kepler úgy vélte, hogy a Naprendszer működése közvetlenül átalakítható zenei hangokká, ahol az egyes bolygók szögsebessége adja meg a megfelelő frekvenciát. E felfedezését a Szférák zenéjének nevezte, és A világok harmóniája című munkájában részletességgel leírja. Tömören arról van szó, hogy a bolygók Nap körüli sebessége adja a hangmagasságokat. Ha közel járnak hozzá, és gyorsabban keringenek, a hang is magasabb, ha távolodnak, akkor mélyebb a hangjuk. Ha mindehhez hozzávesszük a többi csillagrendszert, akkor a bolygók mozgása már hullámmozgássá válik, és ez összefüggő zenei dallamot alkothat.

    https://www.youtube.com/watch?v=WihmsRinpQU
    A bolygók

    Az első zeneszerzőre, aki valódi igényességgel próbálta feldolgozni a világűr-témát, kis híján háromszáz évet kellett várnia az emberiségnek. Az angol Gustav Theodore Holst (aki rendelkezik német felmenőkkel) nem kis munkát vállalt magára, amikor 1914-ben belekezdett a bolygók témájának megkomponálásába. A nagy utazó hírében álló zenepedagógus érdeklődése egy spanyol utazás alkalmával fordult a csillagászat felé, és leghíresebb zenekari szvitjében teljesedett ki, mely nemes egyszerűséggel A bolygók címet kapta. A darab 1916-os befejezését követő sikere magát a szerzőt is meglepte, hiszen ő nem ezt tartotta élete fő művének (hiszen majdnem kétszáz művet alkotott). Mégis A bolygók miatt vált híressé munkássága.

    Zenészek az űrben

    A XX. század felfedezései, valamint az ember realitássá váló kapcsolata a világűrrel olyannyira meghozta a végtelenség iránti érdeklődést, hogy képzőművészeti és zeneművészeti kifejeződése is jelentős mértékben megnőtt. A közelmúltban az internetes bejegyzéseiről is világhírűvé vált Chris Hadfield ezredest, kanadai űrhajóst ihlette meg saját űrutazása és több hónapos tartózkodása a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Lebegve vállalkozott arra, hogy gitárkísérettel előadja David Bowie legelső igazi slágerét, a Space Oddity-t. A dal Youtube megtekintései közelítenek a 32 millió földlakóhoz. Ráadásként kijelenthetjük, hogy ez az első, világűrben forgatott videoklip is egyben.

    Zenész kollégája még csak készül a nagy utazásra, de elmondható róla, hogy régóta szerelmese a világűrnek. Sarah Brightman angol énekesnő az 1970-es években kezdte pályafutását, és mindjárt meg is mutatta, mennyire érdeklődik az űrutazás iránt. Első kislemeze, az I Lost My Heart to a Starship Trooper az akkoriban divatos space-disco jegyében készült. Az énekesnő azóta nagy karriert futott be, és 2013-ban 50 millió dollárt fizetett az orosz Space Adventures cégnek, hogy mint űrturista, ő is eltölthessen két hetet odafenn. Űrhajós kiképzését 2015 januárjában kezdte meg, ám sajnálatos családi okok miatt repülését egyelőre elhalasztotta. Amint ismét aktuális lesz az ügy, Sarah kozmikus koncertet fog adni az űrből. Addig is hallgassunk meg egy űrszopránt az énekesnőtől:

    https://www.youtube.com/watch?v=m_wwLR1yK7w

    A magyar űrzene előretörése

    Bár Magyarország nem űrhatalom, mégis van valami, amiben mi is jók, sőt, világszintűek vagyunk, ez pedig a space ambient zenei műfaj. Ezen irányzat hazai képviselője Aythar, írói nevén Carl Thomas, aki zenéje által képes hipnotikus mélységekbe vinni a hallgatót. Dallamvilágát kreatív megoldások jellemzik, és gyakran használja fel az űrtörténelem meghatározó eseményeinek hangmotívumait is. A fiatalember nagy rajongója a sci-finek, saját maga is ír történeteket, amelyeket pszycho-fiction-nek nevez. 2013-as albuma Astronautica címmel az USA-ban jelent meg (Carpe Sonum Records), és itthon is megvásárolható. Érdemes megkeresni Aythar facebook oldalát, ahol napi szintű friss információkhoz juthatunk a zenéről és a világűrről egyaránt. Ízelítőként pedig hallgassuk egyik személyes kedvencemet:

     

  • Angyalok és űrlények

    Pat Cadigan, amerikai írónő Alien Contact antológiájából került a Galaktika 314. számába egy igazi retro ínyencség, Az Angyal című novella.

    Az Angyal kimondottan misztikus, elgondolkodtató és megrázó mű. Az alkotásnak két főszereplője van, az egyes szám első személyben beszélő, névtelen valaki, illetve az angyal maga. Kettejük kapcsolata meglehetősen furcsa, sőt egészen nem evilági. Az angyal, ha úgy akarja, képes láthatatlanná válni, és érintésével szinte bármit elérhet az embereknél. A két főszereplő pedig telepatikusan kommunikál: legtöbbször nincsenek rászorulva a beszédre, hiszen egymás gondolatát, érzelmeit azonnal átérzik, tudják.

    Az írónő antológiájának címe (Űrlény kapcsolat) sokat sejtetően felveti a kérdést, miszerint az angyal valóban egy mennybéli lény, vagy csupán egy másik bolygóról érkezett intelligens faj példánya? Igazából mindkét eshetőség fennáll, mert elejtett morzsákból hol egyikre, hol a másikra következtethetünk, de ennél jóval mélyebbről fakad a gondolatmenet.

    Párszor elhangzik a megállapítás, miszerint a világegyetemben nincs jó és rossz, csupán sok, vagy kevés. Elképesztően érdekes gondolat, és ez a felvetés végigkísérhet bennünket az egész művön. Ha valamiből a jó a több, az felülírhatja a mérsékelt rosszat? Talán legtöbbször a fordítottja igaz. Gondoljunk bele, ha valami csekély rosszat is teszünk, majd megpróbáljuk megannyi jótettel semlegesíteni, az ítélkező embertársaink mindig csak a rosszra fognak emlékezni. Tehát a rossz többet nyom a latba? Ezek szerint igen. Igazából a jó és rossz örök harca összeköthető Az Angyalban megjelent sok és kevés ellentéttel.

    A mű metaforákon keresztül foglalkozik még a megtört személyek lelkivilágával is. A főszereplőnek nehéz időszakában pont kapóra jött az Angyal, aki legalább annyira megtört volt, mint ő. Egymást kiegészítve megtalálták a lelki békéjüket, így már könnyen segíthetnek az olyan társaikon, akik velük egy cipőben járnak.

    good-vs-evil

    Valójában mi is az Angyal? – tehetjük fel a kérdést. Az emberek egy része úgy vélekedik, hogy az angyalok létezésére mivel nincs bizonyíték, így nem létezhetnek. Csupán hitünk lehet bennük, ha elhisszük, hogy vannak, akkor találunk magunknak bizonyítékot. Ez sokban hasonlít az UFO-hívő közösség gondolkodásmódjára is, akik minden áron hisznek egy messzi intelligens faj létezésében, amely repülő csészealjakban csücsülve hasítja az Univerzumot. S vannak, akik szerint a kettő egy és ugyanaz lehet. Miért ne lehetnének az intelligens űrlények maguk az angyalok, kik történelmünk hajnala óta bábáskodnak felettünk? Valljuk be, ennek a valószínűsége roppant csekély, de minden a hitről szól. Arról, hogy mit vagyunk hajlandóak elhinni, és ezért mire vagyunk képesek, hogy bebizonyítsuk. E novellát olvasva próbáljunk elvonatkoztatni maguktól a cselekményben lejátszódó eseményektől, és gondolkodjunk el, mit jelent maga a hit (ne keverjük össze a vallásossággal).

    falling angel

    Hinni csak Istenben lehet? Ezt a költői kérdést meghagyom minden kedves Olvasónak, hogy maguk válaszolják meg.

    Az Angyal című novellát olyanoknak tudnám ajánlani, akik egy nagyon mély gondolatmenettől sem riadnak vissza, és a sorok között olvasva feltehetnek magukban megannyi kérdést, amire nem biztos, hogy tudnak válaszolni.

  • Gonosztevők hajnala – Gotham évadkritika

    A DC képregényekből merítő népszerű noir sorozat, a Gotham immáron a második évadának végéhez érkezett. Nézzük is meg, hogyan sikerült az erős első szezon folytatása.

    Gotham városa szinte úszik a bűnben. Minden nap új gaztevők tűnnek fel, mindig egyre furábbak, és egyre kegyetlenebbek. A városban alig akad néhány becsületes rendőr, a bűnözést megállítani lehetetlen vállalkozásnak tűnik. A maffia virágzik, gengszterbandák járják az utcákat, sőt akadnak pszichopata gyilkosok is, akik tovább színesítik Gotham City látképét.

    A második évad cselekménye erősen indult, de leginkább a szezon végére teljesedett ki. Megszámlálhatatlanul sok ikonikus karakter tűnt fel, főleg a gonoszok táborát erősítve, de megannyi kikacsintást is észrevehettünk, ha kicsit résen voltunk. Az évad első fele haladt az előre kikövezett úton, természetesen továbbépítve az erős történetszálat, ám a második fele lett igazán ütős a szezonnak.

    joker-jerome-gotham

    James Gordon nyomozó karaktere hihetetlen változásokon ment keresztül. A becsületes rendőr már csak a múlté, gyakorlatilag bármire képes azért, hogy megvédje Gothamet, és annak polgárait a fenyegető veszélyektől. Sokkal belevalóbb lett, mint előtte, nem riad vissza semmitől, de néha úgy éreztem, hogy a karaktere átment egysoros monológokkal operáló macsó hősbe. Nem mintha nem állna jól az őt alakító Ben McKenzie-nek, de a morális hánykolódásai miatt tűnt sokkal emberibbnek a nyomozó. Sőt, a szezon második felében pedig mintha kevesebb szerepe is lenne. A hangsúly ott már Hugo Strange munkásságán, és Bruce Wayne életének megpróbáltatásain lesz. Mellettük fontos szerepe lesz még Pingvinnek, Enigmának, és Azraelnek. A sötét város sötét hangulatot szül minden epizódban, de ez csak fokozódik…

    Gotham-2x09-A-Bitter-Pill-to-Swallow-7

    Hosszas ecsetelésbe kezdhetnék a legfőbb karakterek jellemvonásait illetően, de annyira árnyaltak, és olyan sokan vannak, hogy külön cikkekben kellene velük foglalkozni. A legismertebb DC karakterek eredettörténeteinek széles palettáját mutatja be a Gotham, amitől csak még kedvesebb lehet a sorozat, főleg a rajongók számára.

    A nagyszerű forgatókönyvírói, és rendezői munkának a cselekmény nem megy át erejét vesztett kitöltő részekbe, mindig képes újat, és izgalmasat mutatni. A drámák igaziak, még akkor is, ha esetenként átlagemberként képtelenek vagyunk azonosulni a problémákkal. Némelyik gaztevő néha kínosan teátrálisan viselkedik, és sajnos akad közöttük egy-két főszereplő is. Ez annyira nem vészes, csupán az adott jeleneteket nézve gyakran elbújtam volna, hogy ne lássam, és halljam a végtelenül cikis monológokat. (Példát itt azért nem említek, mert nagyon spoileres lenne.)

    gotham-azrael-movie-trailer

    Az évadzáró hozta a megszokott eseménydús jelenetsorokat, szinte egy pillanatra sem hagyták unatkozni a nézőket. Sőt, talán egy, még eddig nem érzékelhető hangulat is átjárta az utolsó részt: minden képregényesnek hatott, vagy mindinkább olyannak, mintha a népszerű Batman Arkham játékokban bóklásznánk a denevérruhás igazságosztóval. Persze, attól még távol vagyunk, hogy az ifjú Bruce úrfi Gotham Sötét Lovagja legyen, de így is képesek a készítők meghozni a remek atmoszférát.

    A legjobb karakterváltozást a BD Wong által megformált Hugo Strange hozta. Örök kimértsége, nyugodtsága végtelenül komikussá vált az utolsó epizódban. Nagy önbizalma, higgadt észjárása teljesen ellentettjére fordult. Ám nem csupán Strange karaktere, de nagyjából az összes szereplő mintha kifordult volna kissé önmagából. A jellemvonásaik egyre csak mélyültek, a környezeti hatások pedig teljesen más emberekké faragták őket.

    Hugo

    A legnagyobb csavart számomra (de úgy érzem egy nagy csomó rajongónak is) egy félig-meddig rejtett utalás hozta a két utolsó részben. Hugo Strange vezetésével működik az Arkham Elmegyógyintézet alatt az Indian Hill nevű különösen speciális kezeléseket nyújtó intézet. Vagyis mérhetetlen mennyiségű emberkísérleteket hajtanak ott végre, többek között a holtak feltámasztásán is kísérletezgetnek. Azonban nem Strange áll a ranglétra legtetején. Van ott még valaki, pontosabban valakik, akik irányítják nem csupán az Indian Hillt, de egész Gothamet. A Baglyok Tanácsának (Court of Owls) jelenléte sejthető volt többször is, de mostanra gyakorlatilag teljesen bebizonyosodott, hogy ők tevékenykednek a háttérben, ami elképesztő misztikumot húzott rá az egész sorozatra. Ez a titkos csoport gyakorlatilag az Illuminátusok és a Szabad Kőművesek képregénybeli megfelelője.

    court of owls

    Nem hittem volna, hogy az első évad után tudna jobbat mutatni a Gotham. Abban reménykedtem, hogy tartják a szintet, és akkor már boldog lehetek. Azonban pozitívan csalódtam, mert nem hogy a szintet tartotta, de bőven megugrotta azt a második évad. A felsorakoztatott gonosztevők, a karakterek elképesztő ábrázolása, a cselekmény mind-mind rengeteg plusz löketet adtak a szériának. És, hogy most már színre lépett a Baglyok Tanácsa is, kimondottan mozgalmas harmadik szezonra számíthatunk.