Blog

  • Prágai sorozatgyilkos – Múmiamalom könyvajánló

    Leopold Durman talán a világ legráérősebb nyomozója. Prága utcáin egy kegyetlen sorozatgyilkos kezd munkálkodni, de detektívünk nem éppen feszült tempóban igyekszik a végére járni az eseményeknek.

    Petr Stančik Múmiamalom című regényét misztikus gasztro-pornográf thrillernek aposztrofálják, és valljuk be: tényleg az. Mikor a kezembe vettem a könyvet, néhány pillanatig kételkedtem komolyságában, de mindamellett, hogy valami elképesztően szórakoztató műről van szó, tele van olyan aktuális kérdésekkel, melyek szemet szúrhatnak bárkinek.

    A regény egyedi esszenciája számos pontban megmutatkozik. Először is, a kulináris leírásoktól szinte azonnal összefolyt a nyál a számban, pedig nem kimondottan rajongok a denevérroládért, avagy a sült sündisznóért. Másodsorban az erotikus tartalmak a maguk naturalista, enyhén túlzó módján szintén szórakoztatóak, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy ezek a részek csaphatják ki leginkább a biztosítékot az avatatlan szemeknek. Viszont a trágárságot csupán eszközként használja az író, minden vulgáris jelenetnek meg van a varázsa, és ettől képes lesz remekül éreztetni az aktuális hangulatot.

    Ám egy regény semmit nem ér remek szereplők nélkül. A Múmiamalom összes karaktere legalább annyira szórakoztató, mint főhősünk, Durman detektív. Árnyaltságuk inkább felszínes, azonban a köztük zajló párbeszédek, vagy a róluk szóló történetek alapján mindenkit megismerhetünk, legalábbis a bizarr oldalukat biztosan. Mindenki egy kicsit (vagy nagyon) hangyás, vagy kifejezetten őrült, de ettől is működik annyira az egész regény.

    Ha megpróbálnék, sem tudnék rosszat írni erről a roppant különös alkotásról. Tele van misztikummal, morbidsággal, obszcén szövegekkel, izgalmas cselekménnyel, egyedi karakterekkel, humoros iróniával, és számtalan szellemes aforizmával. Nem egyszer sikerült idétlenül felröhögnöm egy-egy nem várt, kifacsart humorú jelenetnél.

    A sorozatgyilkos utáni nyomozás közben rengeteg mindent megtudhatunk Kelet-és Nyugat-Európa 1800-as évekbeli viszonyáról, a különböző népcsoportok szembenállásáról, hiedelmekről, találmányokról és még megannyi érdekes dologról.

    Mindent egybevetve a Múmiamalom egy zseniálisan felépített thriller, megfűszerezve a 19. századi Prága minden ízében provokatív mindennapjaival, elképesztő ételekkel, fanyar poénokkal, és igencsak pornográf jelenetekkel.

    Minden tizennyolc éven felüli olvasónak merném ajánlani, akik nem riadnak vissza az effajta obszcén nyelvezetű regényektől. Ám hangsúlyozom, hogy mindez tökéletesen belesimul a realisztikusan ábrázolt korabeli helyszínek leírásába, tehát a mű célja nem a megbotránkoztatás (persze az is), hanem egy igazán szellemes, szókimondó alkotás bemutatása a közönségnek, ami mögött tényleges tudás és megalapozottság áll. Garantált a görbe tükör a mai aktuálpolitikának, sőt némely esemény még „viccesebb”, ha ismerjük a történelem adott szakaszát, a naiv, vagy épp eltökélt szereplők pedig nagy litániákat tartanak álláspontjukról, melyek sosem következtek be. A misztikus, frappáns csavarok beleillenek a környezetbe, és pazarul hozzáadnak a letehetetlenség érzéséhez. A regény lezárása nyakatekertebb, mint a szokványos thrillereknél, és az olvasóra bízza a következtetések levonását, ami miatt még mindig nem tudtam szabadulni a hatása alól.

  • Drón és Robotika Show – “A jövőkiállítás”

    Szeptember 10-én apró propellerek százainak örvényében fürdik majd a Hungaexpo, ahol a drónok és a robotika szerelmeseinek ezrei ünnepelnek.

    Drónverseny

    A drónverseny, mint technikai sport, az elmúlt évben elképesztő ütemben fejlődött és vált ismertté az egész bolygón. A drónokban rejlő lehetőségek kihasználására még csak most lett nyitott a világ, ami egy új, látványos és izgalmas sportágat is eredményezett. A világsajtó által csak a “jövő Forma 1-ének” keresztelt technikai sport minden korosztálynak minőségi szórakozást kínál. A drón rajongók száma hazánkban is exponenciálisan növekszik, az egyre könnyebben beszerezhető hobbi- és versenyhasználatra készült különböző modelleknek köszönhetően.

    A Drone Prix Hungary csapata nem kisebb célt tűztött ki magunk elé, mint azt, hogy felépíti a jövő technikai sportágát és közösségét itt Magyarországon. Az 5 állomásos országos versenysorozat döntőjének a Drón és Robotika Show ad otthont. Gyorsasági, ügyességi, FPV (First Person View) és szabadszemes kategóriákban mérhetik össze tudásukat a versenyzők a Közép-Európa legnagyobb, 2700 négyezméteres, fedett pályás drón versenyenén. A nézők élőben, közvetlenül a pálya mellől, vagy óriás kivetítőkön, élőben követhetik a pilóták drónjai által közvetített képet.

    Rendhagyó módon ügyességi megmérettetések is bekerültek a programba, amelyekre bárki, bármilyen drónnal nevezhet. A gyerekek, illetve a gyermeklelkű felnőttek kedvéért a mini drónok bárki számára kipróbálhatóak lesznek.

     

    Robotika Show

    A Robotika Show-n a látogatók megismerkedhetnek a legmodernebb ipari- és háztartási robotokkal, őrült és/vagy vicces találmányokkal, játékokkal. Magyarországon eddig sosem látott ipari-, házi, és szórakoztatóipari gépei mellett érdekes előadások keretein a jövő technológiája is terítékre kerül. Az elektromos autóktól, az ipari robotok át a közeljövő legsikeresebb technikai sportjáig, minden fontosabb iparági szereplő tiszteletét teszi a rendezvényen.

    A robotika tudományával közérthető nyelven ismerkedhetnek meg a látogatók, és az interaktív standoknak köszönhetően aktív részesei, használói lehetnek a jövő vívmányainak. A különleges workshopokon minden korosztály egyaránt elsajátíthatja a robot és drón építés alapjait.

    Mindezeken felül olyan témák és kiállítók jelennek meg az eseményen, akik a közeljövő technológiáival foglalkoznak, az intelligens épületektől kezdve, a legfrissebb szoftverfejlestéseken, startupokon át, az elektromos járművekig. Mindennel ami az elkövetkezendö 5-20 évben a mi mindennapi életünkbe is bekerülhet.

    Az eddig bejelentett előadók listája:

    Kovács József – Valódi tudomány a csillagok között

    Dr. Zainkó Csaba – BME – Ember Robot Interfész

    Dr. Pacher Tibor – Pulit a Holdra! / New Space

    Dr. Kornai András – MTA – Beszédtechnológia

    Kömlődi Ferenc – Jövőkutató

    Kovács „Tücsi” Mihály  – Galaktika – 4. ipari forradalom

    Dávid Gyula – ELTE – Túl a Higgs-bozonon, a sötét anyag nyomában

    Dr. Sik András – ELTE – Mars-kutatás

    Időkép – Technikai fejlődés és a drónok bevetése az időjárás kutatásában

    Dr. Galambos Péter – Óbudai Egyetem – Ipari informatika legújabb trendjei

    Dr. Kalmár-Nagy Tamás – BME – Drónflották viselkedésének megértése

    Telenor – Okostelefon Akadémia

     

    Dátumok:  

    Július: 17. Drone Club – Találkozó és verseny / Budapest, Ikarus Park

    Július 31. Drónverseny – Drone Prix Hungary – Hegyi Drift verseny /  Bélapátfalva

    Augusztus 20. Drónverseny elődöntő – Drone Prix Hungary / Szeged

    Szeptember 10. Drónverseny döntő – Drón és Robotika Show / Budapest, Hungexpó

    Facebook: https://www.facebook.com/dronverseny

    Weboldal: http://dron-verseny.hu

    Email: info@propellerheadz.hu

     

  • Itt a júliusi Galaktika

    Szerkesztőségünkben és az interneten már kapható, az újságosoknál július 5-től érdemes keresni a Galaktika 316. számát.

    A magazint Vonda N. McIntyre nyitja: művében bolygónk haldoklik, mert az emberek elhagyták, inkább a magasba repültek. Vitalij Babenko novellájában az elvtársak egy hatalmas időgéppel próbálnak elébe menni a Jövőnek. Eric Schwitzgebel az emberi test útját metafizikai szintre helyezi. N. J. Schrock az Alfa-Crucis–d ezüstös szálainak titkát osztja meg.

    A magyar szerzők közül Szélesi Sándor egy időgárdista történetét követi végig, meglepő fordulattal, míg Molnár Csaba egy különös dagerrotípia útját vizionálja.

    A MANT-diákpályázat nyertes alkotása („Kozmikus krónikák”) csoport kategóriában Világos Blanka, Nedved Csilla és Pollák Edina alkotása.

    A havi retro Eric Frank Russell „Ördögi logika” című novelláját eleveníti fel.

    Galaktika 316 cimlap

    Interjú Indrek Harglával: a hazánkba látogatott szerző új könyvének (Melchior és a hóhér lánya) megjelenése kapcsán az észt SF, fantasy, krimi tematikákról beszél.

    A képregény a Ghostbusters-sztori egyik epizódja (Kísért a szerelem). A Kapcsolatfelvétel az Írószövetség kerekasztal-beszélgetéséről (Start Könyvek), az orvostörténeti múzeumban tartott Hargla-könyvbemutatóról és a Trafó sétaperformanszáról számol be.

    A szférák zenéje Bari „Damage” Máriusz idei albumát, a Snapshots of a Surveillance Manifestót mutatja be. A filmrovat a Warcraft: Kezdetek című filmet ajánlja.

    A tudományos főanyag a hipervasút megvalósíthatóságának kérdéseit járja körül. A lapban olvashatók még érdekes írások különféle robotokról (anya, edző, illetve egy szökevény), Gyro-kesztyűről, okos nyakláncról, a Nemo-pontról, valamint az ökokatasztrófákról (jelen esetben a tűzhal pusztításáról).

    Az XL-kiadás Paul Di Filippo kisregényét (Hottentották) tartalmazza.

  • Ne ess pánikba! A fantasztikum marad

    Tudjuk, hogy rajongónak lenni nem könnyű. Időről időre váratlan és nehéz kihívásokkal kell szembenéznie annak, aki erre az útra lép. Mások nem érhetik, mekkora szenvedést jelenthet, ha sokat kell várni egy regénysorozat következő részének megjelenésére. Ha ki kell bírni, hogy olyan filmeket rebootolnak, mint a Star Trek vagy a Ghostbusters. Hogy barátságok mehetnek tönkre azon, jó volt-e a legutóbbi Star Wars film, vagy sem.

    Nekünk azonban mindezt nem kell elmagyarázni: értjük és megértjük, miről van szó. 🙂

    Éppen ezért írjuk ezt a posztot is. Ugyanis a szemfülesebb olvasóinknak már feltűnhetett, hogy a Galaktikabolt.hu címoldalán furcsa, oda nem illőnek tűnő könyvek jelentek meg. Mint például a Szerelem a dzsihád idején, vagy a No.1 női nyomozóiroda. Ezért mielőtt bármelyik rajongónk a szívéhez kapna, hogy mi történik itt, szeretnénk mindenkit még időben megnyugtatni. Nincs semmi baj, csak bővülünk…

    A Metropolis Media kiadónak mindig is a Galaktika volt a zászlóshajója, és ezen nem is tervezünk változtani. A magazin, az XL, a Hiper- és Metagalaktika, a GFK és Start Könyvek mind-mind továbbra is a szívünk csücske. Mindössze annyi történt, hogy elkezdjük bővíteni a fantasztikumon kívüli palettánkat, és az eddiginél több szórakoztató, mainstream könyvet fogunk kiadni. De ez semmiképp sem megy majd a sci-fi és fantasy kárára.

    Létrehoztunk egy új Metropolismedia.hu honlapot, és egy kiadói Facebook oldalt is, hogy be tudjunk számolni azokról a megjelenéseinkről is, amelyek nem tartoznak az SF tárgykörébe. Akit ezek a köteteink is érdekelnek, annak érdemes követnie minket ezen a két új felületen. Aki inkább maradna a fantasztikumnál, az továbbra is megtudhat mindent a oldsite.galaktika.hu/ oldalairól és a hírlevelünkből.

    Egy megkerülhetetlen közös pont azért így is van: ez pedig a webáruház, amit ugyan Galaktikaboltnak hívnak, de a teljes termékpalettánkat árusítja. Ezért fordulhat elő, hogy SF kiadványok mellett ezentúl rendszeresen más tematikák is fel fognak tűnni a webshopban. Bízunk benne, hogy ennyi azért még belefér…

    Szóval nem érdemes pánikba esni, elég megragadni az útikalauzt és egy törölközőt: az utazás folytatódik!

     

     

  • Rekviem a 3D-ért

    Már sokat foglalkoztunk a szóban forgó technikával, különösen, hogy a 3D nyomtatás egyre népszerűbbé válik, és lassan nem csak relatíve egyszerű elképzelések megvalósítására használják, de előfordul, hogy rekonstruálnak általa egy egész várost.

    Talán kevesen tudják, de a 3D filmek technológiája majdnem egyidős magával a mozgóképpel. Már az 1900-as évek elején rájöttek, hogy ha egy jelenetet két, egymástól kicsit eltérő szögben elhelyezett kamerával rögzítenek, akkor speciális kivetítéssel és/vagy szemüveggel érzékelhetővé válik a mélység illúziója. Az 1922-es The Power of Love volt az első 3D-s film, melyet még sok alkotás követett, különösen a 1952 és 1954 közötti, „aranykornak” titulált időszakban. Ezt követően a filmipar megannyi kísérletet tett a 3D népszerűsítésére, mégsem volt képes visszarángatni azt a mainstream-kategóriába. 350px-The_National_Archives_UK_-_WORK_25-208

    A kétezres évek végéig szegényes volt a kínálat: élményszámba ment, ha egy kifejezetten erre a technikára gyártott film került a mozikba. Akkor még távoli jövőkép volt csupán, hogy szinte minden filmnek legyen 3D-s változata, de még az is, hogy akár otthon is megtapasztalhatjuk ezt az élményt, ha olyan TV-t vásárlunk, amely képes erre.

    Aztán jött egy nagynevű kanadai filmrendező/forgatókönyvíró, aki már egyszer letette az asztalra a világ legjövedelmezőbb filmjét. James Cameron 2010-ben nem csak rálicitált a Titanic sikereire, de megmutatta a multiplex-franchise tulajdonosainak a titkot, amivel sikerült visszacsábítaniuk a nézőt a moziba (mert ugyanis nem volt egyértelmű, hogy a 3D-ben rejlik a mozi jövője). A világszerte 2.7 milliárd USD-t hozó Avatar ugyanis olyan, addig sosem tapasztalt látványvilággal dolgozott, melyet nem kaphattunk meg az otthonunk kényelmében. Pandora varázslatos részletgazdagsága olyan világba engedett bepillantást, amit nem volt elég egyszer látni.

    87882008Az emberek elkezdtek kevesebb színvonaltalan minőségű kalózfilmet letölteni, és onnantól kezdve valamelyest többen jártak moziba. Cameron elhitette velünk, hogy a film tényleg csak moziban élmény, ezzel pedig elindította a moziba járás XXI. századi reneszánszát, melyet ma is tapasztalunk. Mára már tényleg minden filmnek van drágább 3D-s és olcsóbb 2D-s változata (nem beszélve a IMAX- és a 4DX változatokról), ami jó hír, legalábbis a termékdifferenciálás szempontjából, csakhogy a gyakorlati megvalósulás sokkal kiábrándítóbb.

    Napjaink kínálata sajnos többnyire nem tölti be funkcióját. A 3D-s filmek már nem is „3D-re forognak”, hanem az utómunkálatok során manipulálják meg őket, hogy kizárólag szemüveggel lehessen nézni. Azonban utóbbiak a rendeltetésüket meghazudtolva semmilyen „elmélyülést” nem ígérnek, csak elhitetik a szemmel, hogy élesebb filmet nézünk. Sajnos már arról a élményről sincs szó, hogy többé-kevésbé benne lehetünk a filmben, hiszen egy-egy blockbusterre talán egyetlen olyan jelenet jut, amitől az ember hirtelen elkapja a fejét, vagy kinyúl egy lebegő tárgyért.

    Így volt például a szégyenletesen közönséges Boszorkányvadászok esetében, ami összesen egy darab felénk repülő nyílvesszővel tisztelt meg minket, de nem volt különb a Star Wars VII – Az Ébredő Erő sem, ahol csak egyszer érezhettük egy csillagromboló hamis közelségét.

    A komor valóság az, hogy egyes emberek már jobb szeretnek nem 3D-filmre menni, talán mert hiányzik a régi élmény, vagy nem akarnak pár száz forinttal többet kiadni a jegyre. Igaz, a szemüveget haza lehet vinni, hogy aztán legközelebb csak zsebre vágjuk, amivel máris spóroltunk, de őszintén, ki gondol erre, amikor moziba indul? A vége úgy is az, hogy a fiókba gyűjtött 3D-s szemüvegek a kukában kötnek ki, mert minek is tartogassunk olyan kacatokat, amiket pont akkor felejtünk otthon, amikor kellenének. A filmipar úgy tűnik, igazodik ehhez az amortizációhoz, ugyanis önmagukban is parodisztikus kísérletek látnak így napvilágot (a Piranha 3DD címében szereplő extra „D ” betű eleve a filmben szereplő lányok mellméretére utal, viszont kifejezetten említésre érdemes az FPS-nézetű Hardcore Henry, amiről a premiert megelőzve is írtunk).

    Reméljük, a technika egyszer visszanyeri értékét, vagy ha nem is, a moziipar talál valami mást arra, hogy a nézőket a termekben tartsa.

  • Harci láz

    A Föld számtalan élőlénye háborúban áll egymással, mióta világ a világ. A területért, dominanciáért folyó végtelennek tűnő küzdelem határozza meg ökoszisztémánkat. Nincs ez másképp az embernél sem, hiszen amikor félig-meddig felegyenesedve járták őseink a vadont, már akkor is a biztonságot nyújtó helyekért, ételért harcoltak egymással. Fejlett társadalmi látásmódunk miatt mindig rájövünk, mennyi szörnyűséggel jár a háború, saját fajtársaink megölése, de úgy tűnik Földünk alapvető törvényszerűségeihez tartozik a harc, mint állandó jelenség. Cirka százezer éves történelmünk során háborúztunk asszonyért, területért, politikai, gazdasági okok, kifordult ideológiák, s vallások miatt. A kiváltó ok szinte teljesen lényegtelen, a végeredmény mindig ugyanaz: iszonyatos mennyiségű ember leli halálát egy rajta túlmutató cél érdekében.

    A Galaktika 315. számában egy rendkívül érdekes novellát olvashatunk háborúról, tűzszünetről, emberi érzelmekről. A Harci láz című alkotás J.G. Ballard tollából származik, a téma pedig végtelenül aktuális. Mondjuk a bevezető bekezdés alapján egy háborús mű mindig aktuális lesz, amíg ember lakja e bolygót.

    A főszerepben Ryan áll, aki egyszerűen belefáradt a különböző indokok miatt történő háborúskodásba. Egyedül megmaradt családja számít neki, őket szeretné biztonságban tudni. Ám mindig ott lebeg lelki szemei előtt a tűzszünet már-már álomszerű képe. A szembenálló felek önmagukból kifacsarodva küzdenek a másikkal, saját ideológiájukat meghazudtolva, sőt az sem biztos, hogy emlékeznek egyáltalán a harcokat kiváltó okokra. A Bejrútban folyó küzdelmeken kívül a külvilágról nem érkeznek hírek, teljes elszigeteltségben élnek az emberek.

    modern-war

    Eltökéltsége miatt Ryan mégis a remény hírnökévé válik, s törékeny békét köt a szembenállókkal. Azonban az átmeneti békesség mögött valami szörnyű rejlik, ami meglepetéssel szolgálhat az olvasó számára. Ha elvonatkoztatunk egy kicsit az egésztől, akkor felvethetünk olyan kérdéseket, miszerint kinek származik haszna a háborúból, kell-e az emberiségnek a folytonos feszültség, illetve valóban létezik-e egy olyan háttérben munkálkodó erő, amely befolyással bír a világ történéseire. Az utóbbi felvetéssel azonban vigyázni kell, mert hamar áteshetünk a logikátlan összeesküvés-elméletek gyártói közé, amit gyakran átitat az előítélet, a bizonyítás nélkül, tényszerűen közölt alaptalan magyarázat, és sajnos egyfajta együgyű gondolkodásmód is.

    A novella remekül rámutat az emberiség legszörnyűbb „találmányára”, de ellenpólusként megjelenik a remény, és az emberi jólelkűség is, mely mindig képes lesz összetartani minket – még ha rövid időre is.

  • A hét grafikusa: Kato Naoyuki

    Ezen a héten a kelet felé tekintünk ki és megnézzük, hogyan is állnak Japánban a sci-fivel és a fantasyvel. Mindezt A hét grafikusának, Kato Naoyukinak segítségével tesszük.

    Japanese_Illustrator_Naoyuki_Kato_in_Hsinchu_County,_Taiwan
    Kato Naoyuki

    Kato Naoyuki  (vagy Katoh: mindkét átírás helyes) 1952-ben született Shizuokában. Illusztrálóként neve számos sci-fi és fantasy történethez kötődik, személye és alkotásai pedig nagy hatással voltak a zsáner későbbi fejlődésére Japánban. Mind a próza, mind a manga/anime sokat köszönhet Katónak.

    Egyetemi évei alatt már aktív tagja volt a sci-fi közösségnek, alapító tagja lett a Studio Nue-nek, ami több sci-fi animét is készített, köztük a Space Ship Yamatót (1947) vagy a több szériát is megélt Macrosst. Az animációs filmeken kívül, ahogy az már említve volt, Kato főleg illusztrátorként lett ismert. Legjelentősebb alkotásai közé tartozik Kaoru Kurimoto írónő fantasy light noveljéhez, a Guin Sagához (1979) készített borítók. A 130 kötetet számláló történet egy titokzatos, leopárd maszkos harcosról, Guinról szól, aki nem emlékszik rá, hogy ki ő és honnan jött.

    617YTY2ZXNL
    A Guin Saga első kötete, a The Leopard Mask

    Fontos még megemlíteni egy másik japán író, Yoshiki Tanaka sci-fi regénysorozatát, a Legend of the Galactic Heroest (1982), amihez Kato szintén készített illusztrációkat. Maga a történet a jövőbe visz minket, olyan időbe, amikor az emberek képesek a csillagközi utazásra. Azonban a konfliktusok és a háborúk ebben az időben sem múlnak el: két űrhatalom, a Galaktikus Birodalom és a Szabad Bolygók Szövetsége vívja már 150 éves háborúját a Tejútrendszerben.

    Regényeken és animéken túl Kato közreműködött különböző játékok (pl. The Guardian Legend, Super Aleste), magazinok (SF Magazine, SF Adventure) és a nyugati sci-fik japán kiadásainak illusztrációihoz. Többek között ő készített képeket a Dűnéhez és a Csillagközi invázióhoz, amiket főleg a részletesen kidolgozott páncélruhákért kedvelnek. Ezzel Kato nagyban hozzájárult a japán mechák ábrázolás módjához.

    dune
    Egy Dűne borító

    Naoyuki Kato jelenleg is alkot, kiadott már három illusztrációs gyűjteményt, munkáit pedig több díjjal is jutalmazták. Rajzai 2008-ban, majd 2009-ben Seiun-díjat nyertek (egy japán díj a hazai sci-fi v. fantasy műveknek, amit talán a Nebulához lehet leginkább hasonlítani, de hasonlóságot mutat a Hugóval is a szavazásos rendszer miatt), 2014-ben szintén díjjal jutalmazták.

    A rövid ismertető végén pedig álljon itt egy válogatás Kato Naoyuki munkáiból. További alkotások itt láthatóak.

    1-naoyuki-kato

    45a1e1b8b9ec0970b6665e7892a1fb37

    24456029406000b300bf3cda333696e3

    d90f42ba6bf99de9e6f8513fa2e2c5cf

    tumblr_o4ei9vwwVK1s5dlrdo1_1280

    A Csillagközi invázióhoz készült rajz
    A Csillagközi invázióhoz készült rajz
    A MetaGalaktika 3 borítóján is Kato illusztrációja látható
    A MetaGalaktika 3 borítóján is Kato illusztrációja látható
  • Az űrlények mindig ünnepnapon támadnak

    A függetlenség napja 20 évet késett folytatása éppen olyan egyveleg, mint az elődje: akció, látvány és humor keveredik kínos hülyeséggel és pátosszal. És az egész ezzel együtt mégis szerethető, sőt szórakoztató.

    Egyik fontos alapelvem, hogy ha a megfelelő elvárásokkal ülünk be egy hollywoodi filmre, akkor nem érhet csalódás. Mielőtt átlépjük a vetítőterem küszöbét, érdemes őszintén válaszolni magunknak arra a kérdésre: milyen is  volt 1996-ban A függetlenség napja. Ha csak az ugrik be, hogy alapfilm, akkor bizony az emlékeinket megszépítette a nosztalgia.

    Roland Emmerich és Dean Devlin számára a széles körű ismertséget az 1994-es Csillagkapu hozta meg. Megérdemelten: helyén volt az alapötlet, a látvány, a csapat – kerek volt az egész alkotás. Az a film nem akar több lenni, mint ami volt, a küldetését tökéletesen teljesítette.

    Ezután következett A függetlenség napja, amelyen érezhető volt a cél: na akkor most dobjunk egy akkorát, amekkorát csak bírunk. Emmerichék nekiláttak, hogy megcsinálják „AZ” űrinváziós alapfilmet, amit nem lehet überelni.  A nagy igyekezetnek aztán számos eltérő következménye lett, egyetlen filmben összemixelve.

    A grandiózusságra törekvés számos ponton megvalósult. Az adott korszakban szájtátósra sikerült a látvány, az űrhajók mérete, az akciók. A sztori felépítése, a globális lépték, a lerombolt műemlékek, az összefogás, a világot megmentő vegyes csapat is ezt a fílinget erősítette. Jól volt felvezetve az is, ahogy az emberiség fokozatosan ébred rá, mi történik, és ahogy az idegenek maguktól egyáltalán nem is kommunikálnak a Föld népével. Megadta az alaphangulatot az egész invázió váratlansága, érthetetlensége, gyorsasága és nyomasztó technikai fölénye. Ezek után Will Smith negyedik típusú találkozása pedig méltán vált klasszikussá, hiszen az adott helyzetben felért a magyar válogatott váratlan 2016-os menetelésével a foci eb-n. Lehetetlen helyzetben, felkészült és totális túlerő ellen, esélytelenül mégis győztünk.

    ID4_2_trailer3

    Csakhogy… Mindeközben a film számos ponton túltolta a grandiózusságot. Olyan lett, mint amikor egy lelkes kisgyerek játszik, vagy valósítja meg régóta dédelgetett álmát. Van benne pátosz dögivel, motiváló elnöki beszéd, világbéke és az USA mellett felsorakozó összes ország. Leegyszerűsített, tipizált, idealizált és naiv karakterek, gondosan számos különféle társadalmi rétegből válogatva: USA elnök, first lady, tudós, szóvivő, sztriptíztáncosnő, zsidó, fekete, homoszexuális és részeges veterán. Van hősiesség a köbön: az amerikai elnök vadászgépbe ül és maga vezeti a támadást. És ne feledjük a végső megoldást se (már elnézést a 20 éves spoilerért), a vírus feltöltését egy földi laptopról egy földönkívüli inváziós sereg vezérlő hajójára. Ami még akkor is meredek, ha a klasszikus Világok harca végkifejlete előtt tiszteleg, hiszen ott valódi vírusok csinálták ki az ellenséget.

    Aztán később, Emmerich további filmjeit nézve kiderült: ez a fajta történetmesélés azonos vele, és bizony őszintén a szívéből jön: mindig a grandiózusságot mixeli a naiv banalitással.

    Nos, én a legújabb filmjére úgy ültem be a moziba, hogy erre számítottam most is. És nagyon jól szórakoztam.  A függetlenség napja – Feltámadás hű az elődjéhez: egy igazi popcorn mozi. És lényegtelen, hogy azon nevetsz, amit ők is poénnak szántak, vagy azon, amit lehet, hogy komolyan gondoltak, de ez sosem fog kiderülni. Mert a film összességében így is kikapcsol.

    Logikusan folytatja a 20 éve félbehagyott történet: világbéke van, az emberiség közösen készül a következő inváziós támadásra, a Földön maradt idegen technikára építve. Ez már eleve érdekes helyzet, mert míg az 1996-os sztori a mi hétköznapi világunkban játszódott, a folytatás viszont egy alternatív 2016-ban. Kiderül, mi történt egyes lezuhant űrhajókkal, hogy bizonyos területeken az idegenek még évekig gerillaharcot folytattak a felszínen, és hogy börtönökben jó párat őrzünk még belőlük. Akik anno szellemi kontaktusba kerültek az idegenekkel, azok máig viselik ennek következményét.  A félem és a készülődés persze nem alaptalan, mert ismét nagyon gyorsan és teljesen váratlanul megérkezik a földönkívüliek második csapása. Érdekes módon napra pontosan 20 évvel később, hogy megint jól eltolják a július 4-i ünneplést.

    id4_2

    Miközben a fentiek teljesen rendben vannak, illetve a látványra és a hangulatra sem lehet panasz, a korábban már vázolt hozzáállás alapján ismét sikerült jó pár dolgot túltolni. Például amikor két rég nem találkozott szereplő beszélgetni kezd, és közülük egyik a volt amerikai elnök, akkor egyre jobban emeli a hangját, egyre több ember gyűlik köré, akik meghatottan bólogatnak és a végére persze hogy egy lelkesítő elnöki beszéd lesz belőle. Vagy amikor az egyik szereplőnek sikerül egy gyerekkel teli iskolabuszt a lehető legnagyobb összecsapás kellős közepébe kormányoznia. Én ezeken pont ugyanolyan jókat röhögtem, mint a szándékos poénokon.

    A fiatal generációból a csajszik szépek, a pasik jóképűek, és a női nézőknek kedvezve van köztük macsó és hős szerelmes is. Ugyanakkor az is tény, hogy a színészek közül Jeff Goldblum viszi el a hátán a filmet. Az inváziós űrhajó persze sokkal nagyobb, mint régen. Sokkal több a közvetlen találkozás, sőt közelharc a lényekkel. Többet látunk a világukból, az űrhajójuk belsejéből is.  És a csatának nem ott és akkor szakad vége, mint legutóbb.

    A megoldás nem sántít annyira, mint a múltkor, bár számomra már-már a Men In Black vagy a Galaxis útikalauz világát idézi.

    A lényeg: ha valakinek tetszett az első rész, és őszintén szembe tud nézni vele, milyen is volt az a film, akkor a második rész is ki fogja kapcsolni két órára. Popcornnal egészen biztosan.

    Juhász György

  • Lovecraft játékadaptációk a küszöbön

    A horroríró, H.P. Lovecraft munkásságának kedvelői számára több, mint ideális a 2016-os év, ugyanis amellett, hogy ezzel a tematikával két negyedévente megjelenő fanzin is kapható, (The Black Aether és Azilum), még egy magyar filmet is kapnak, amely az Onnan túlról című novellát dolgozza fel (lásd interjúnkat a film készítőivel). Ha figyelembe vesszük, hogy a videojáték ipar is megannyi termékkel bővül, talán nem túlzás, ha kijelentjük: a Cthulhu-mítosz Magyarországon ma virágkorát éli!

    Már korábban írtunk a The Sinking City névre keresztelt, nyílt világú videojátékról, amely az árvíz sújtotta New Englandbe kalauzol minket. A fejlesztőcsapat, azaz a Frogwares a Cthulhu-mítoszt érezte a legjobb választásnak, hogy izgalmasabbá tegye a nyomozós játékot.

    Szintén várható egy horror játék The Call of Cthulhu – The Official Video Game címen. A Cyanide Studio bevonta projektjébe a szerepjátékos berkekben ismert Mark Morrisont is, mint gamedesignert, úgyhogy a lovecrafti közösség kifejezetten jó, RPG alapokra épülő játékra számít.

    051172

    Ha ez még nem lenne elég, a török Cultic Games is előrukkolt egy érdekes koncepcióval: a Stygian: Reign of the Old Ones egy retro játék, amely a Heroes of Might and Magic körökre osztott játékmenetét idéző lépegetős mechanizmus szerint fog működni. Kérdés, vajon van-e létjogosultsága ilyesminek 2016-ban? A készítők szerint a kézzel rajzolt 2D-s, izometrikus szerepjáték kiváló történettel és kidolgozott karakterekkel fog rendelkezni.
    A cselekmény a lovecrafti apokalipszist követően, Arkham városában játszódik, ahol a főhős és kompániája (köztük a legérdekesebbek a háborúban elesett, ám a Lovecraft írásaiból ismert Herbert West által reanimált Névtelen Katona, a Kívülálló, vagy a telepatikus képességekkel rendelkező Ulthar macskája) személyes céljaitól vezérelve jut egyről a kettőre. A Cultic Games egyedülálló elemeket ígér, többek között:

     

    • Lovecraft univerzumának valamennyi szereplője megelevenedik, legyen az evilági vagy túlvilági;
    • Hét különböző archetípus közül választhatunk saját karaktert, mindegyik saját történettel és háttérrel fog rendelkezni;
    • A játékos karakterek mentális állapota, vagyis épelméjűsége hatással lesz a dialógusra, így a történetvezetésre is;
    • A fekete mágia alkalmazható lesz, de annak érdekében áldozatokat kell hozni;
    • Érdekesség, hogy a csapat az egykori Weird Tales magazin borítóinak mintájára készített töltőképernyőt.

    A játék kickstarter kampánya júniusban kezdődött, 30 napos határidővel. A kitűzött cél 55.000 Euro, viszont az összeg fele mindjárt az első néhány napon összegyűlt, úgyhogy a Stygian 2017. novemberére várható debütálása szinte garantált.

    OY3MJFW

    Szerencsére egy hazai fejlesztőcsapat, a The Mysterious Machine is számos játékkal igyekszik boldogítani a rajongókat, illetve gazdagítani az adaptációk tárházát. Projektjük, a MAZE: The Angels Walk Silently műfaja szintén horror. Pápai Bence, a csapat vezetője szerint a Darkness, valamint az Alan Wake című játékok hangulatát fogja idézni, és amellett, hogy Lovecraft munkássága inspirálta őket, saját, egyedi történetük méltó lesz a forráshoz. Bence így nyilatkozott a készülőfélben lévő projektről:

    Ez egy pszicho-horror elemekkel dolgozó kalandjáték lesz. Itt a történetvezetés elemei adják majd a horror-jellegét. Lesznek benne közelharci, illetve távolsági fegyverek is, de az ellenséget inkább érdemesebb lesz kikerülni, mintsem konfrontálódni vele, mert nem igazán lesz esélyünk velük szemben, legfeljebb ha nagyon ügyesen játszunk.12112005_1511703905813168_8340609718984488448_n

    Bencéék számára nem idegen az író munkásságának feldolgozása. Korábban egy retro minijátékkal jelentkeztek,melynek címe The Mysterious Disappearance of Mr. Lovecraft. Ebben izometrikus nézetből kell a címszereplőt irányítani, aki saját rémálmában barangol. A csapat most lehetőséget biztosít arra, hogy a játékosok javaslatot tegyenek, melyik legyen a következő novella, amelyet hasonló minijáték formájában adaptálnak.

  • Mesék a kriptából

    Megszámlálhatatlan alkotás készült már, amely a csernobili katasztrófa eseményeit, utóhatásait dolgozta fel. A legnépszerűbb ilyen sorozat, a S.T.A.L.K.E.R., hosszú évek után is töretlenül sikeres, sőt! Nem is olyan régen jelent meg magyarul a Metropolis Media gondozásában a legújabb S.T.A.L.K.E.R. (továbbiakban Stalker) regény, A duplikátor gyermekei Vlagyimir Vasziljev tollából, ki társszerzőként munkálkodott Lukjanyenko Nappali Őrségénél, Valamint saját őrség-regényt is írt, IdőŐrség címmel.

    Talán abban mindenki egyetérthet, hogy az oroszoknak (avagy ukránoknak) az irodalomban mindig is volt egyfajta sajátos látásmódjuk. A nagy klasszikusok zseniálisan adták vissza az adott kor hangulatát, embereit, még akkor is, ha terebélyességük és nehéz nyelvezetük miatt sokkal lassabban haladhattunk velük. A modern korban, a fantasztikus alkotásoknál is megfigyelhető a számomra csak orosz hatásként emlegetett jelenség. Egyértelműen meg lehet különböztetni egy szláv eredetű művet a sajátos karakterek, környezet, világlátás miatt. Így van ez a Galaktika 315. számát nyitó novellával, a Mesék a kriptából című alkotásnál is.

    light_stalker_stalker_shadow_o_1920x1080_knowledgehi.com.0.0

    Jurij Kruglov nem hiába jutott be két művével is a 2007-ben kiadott Csernobil árnyai című antológiába. Mesterien adja vissza a Zóna atmoszféráját, amitől szinte az olvasó is az atomkatasztrófa utáni környéken érezheti magát. Realista ábrázolásmódját kiegészítik a nagyon is emberien viselkedő karakterek, kik saját motivációitól vezérelve próbálnak túlélni napról napra.

    A novellában három különböző történetet olvashatunk, három különböző személytől. Ketten igazi legendának számítanak (Goblin, Trufa), a narrátor szerepében pedig egy „átlagos” stalker áll, Szürke. A novella érdekessége, hogy a három történet különböző műfajokat mutat be. Goblin visszaemlékezős sztorija inkább horror-szerű, sötét és véres, míg Trufáé inkább humoros (persze fekete humor), mégis izgalmas. Szürkéé pedig már a jelenben játszódik, nem a többieknek meséli el történetét, hanem folytatódik a közjátékokkal megszakított tényleges jelenmódban alakuló események sora. Akcióban itt sem lesz hiány, sőt talán a három sztori közül ez a legérdekesebb. Erősen megjelennek komoly érzelmek, melyekre az átlagembereknek sem ártana odafigyelni. Ilyen például a becsület, a bajtársiasság, kitartás, önzetlenség. A posztapokaliptikus környezetben pedig ezek mind-mind még sokkal fontosabbnak tűnnek, mint általában.

    Tehát a Mesék a kriptából egy lendületes, remekül megírt novella, amiben a szereplők roppant elevennek hatnak, a történeteken pedig egyszerre izgulhatunk, nevethetünk, szomorkodhatunk.

    És ne feledjük: legendává bárki válhat!