Leopold Durman talán a világ legráérősebb nyomozója. Prága utcáin egy kegyetlen sorozatgyilkos kezd munkálkodni, de detektívünk nem éppen feszült tempóban igyekszik a végére járni az eseményeknek.
Petr Stančik Múmiamalom című regényét misztikus gasztro-pornográf thrillernek aposztrofálják, és valljuk be: tényleg az. Mikor a kezembe vettem a könyvet, néhány pillanatig kételkedtem komolyságában, de mindamellett, hogy valami elképesztően szórakoztató műről van szó, tele van olyan aktuális kérdésekkel, melyek szemet szúrhatnak bárkinek.
A regény egyedi esszenciája számos pontban megmutatkozik. Először is, a kulináris leírásoktól szinte azonnal összefolyt a nyál a számban, pedig nem kimondottan rajongok a denevérroládért, avagy a sült sündisznóért. Másodsorban az erotikus tartalmak a maguk naturalista, enyhén túlzó módján szintén szórakoztatóak, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy ezek a részek csaphatják ki leginkább a biztosítékot az avatatlan szemeknek. Viszont a trágárságot csupán eszközként használja az író, minden vulgáris jelenetnek meg van a varázsa, és ettől képes lesz remekül éreztetni az aktuális hangulatot.
Ám egy regény semmit nem ér remek szereplők nélkül. A Múmiamalom összes karaktere legalább annyira szórakoztató, mint főhősünk, Durman detektív. Árnyaltságuk inkább felszínes, azonban a köztük zajló párbeszédek, vagy a róluk szóló történetek alapján mindenkit megismerhetünk, legalábbis a bizarr oldalukat biztosan. Mindenki egy kicsit (vagy nagyon) hangyás, vagy kifejezetten őrült, de ettől is működik annyira az egész regény.
Ha megpróbálnék, sem tudnék rosszat írni erről a roppant különös alkotásról. Tele van misztikummal, morbidsággal, obszcén szövegekkel, izgalmas cselekménnyel, egyedi karakterekkel, humoros iróniával, és számtalan szellemes aforizmával. Nem egyszer sikerült idétlenül felröhögnöm egy-egy nem várt, kifacsart humorú jelenetnél.
A sorozatgyilkos utáni nyomozás közben rengeteg mindent megtudhatunk Kelet-és Nyugat-Európa 1800-as évekbeli viszonyáról, a különböző népcsoportok szembenállásáról, hiedelmekről, találmányokról és még megannyi érdekes dologról.
Mindent egybevetve a Múmiamalom egy zseniálisan felépített thriller, megfűszerezve a 19. századi Prága minden ízében provokatív mindennapjaival, elképesztő ételekkel, fanyar poénokkal, és igencsak pornográf jelenetekkel.
Minden tizennyolc éven felüli olvasónak merném ajánlani, akik nem riadnak vissza az effajta obszcén nyelvezetű regényektől. Ám hangsúlyozom, hogy mindez tökéletesen belesimul a realisztikusan ábrázolt korabeli helyszínek leírásába, tehát a mű célja nem a megbotránkoztatás (persze az is), hanem egy igazán szellemes, szókimondó alkotás bemutatása a közönségnek, ami mögött tényleges tudás és megalapozottság áll. Garantált a görbe tükör a mai aktuálpolitikának, sőt némely esemény még „viccesebb”, ha ismerjük a történelem adott szakaszát, a naiv, vagy épp eltökélt szereplők pedig nagy litániákat tartanak álláspontjukról, melyek sosem következtek be. A misztikus, frappáns csavarok beleillenek a környezetbe, és pazarul hozzáadnak a letehetetlenség érzéséhez. A regény lezárása nyakatekertebb, mint a szokványos thrillereknél, és az olvasóra bízza a következtetések levonását, ami miatt még mindig nem tudtam szabadulni a hatása alól.
