Blog

  • Ilyen lenne a Black Mirror képregényként

    A Black Mirror napjaink egyik legegyedibb sci-fi sorozata, mely legújabb, harmadik évadával a Netflixen jelentkezett. Írtunk is róla, a legtöbb nézőt a hidegrázás kerülgette, olyan minőséget csaptak le újfent az asztalra Charlie Brookerék. Az online videotékának köszönhetően kapott tehát még nagyobb figyelmet az eredetileg a Channel 4-on futó brit produkció. Az ehhez hasonló műsorok sok esetben ihletnek meg más művészeket is, ez történt Butcher Billy esetében is, aki a Twitteren osztogatja meg műveit. Az alkotó a Black Mirror számára kedvenc és legfontosabbnak tartott részei alapján készített oldschool képregényborítókat.

    Kapott egyet a The National Anthem című pilot epizód, melyben a brit miniszterelnököt megzsarolják és azt követelik váltságdíjként, hogy feküdjön össze egy disznóval. A The Entire History of You, ebben a szereplők szó szerint nem felejtik el, ami velük történt, mert a szemük előtt lepörgő kvázi videókban láthatják életük történéseit. A Nosedive, amiben az emberek a telefonjaikkal értékelik egymást és ettől függ, hogy mennyit érnek (ez egyébként a 3. évad első része). A San Junipero – ezt emeltük ki a cikk elején – a virtuális valóságban élő leszbikus párról. Na meg a The White Bear című rész, melyben egy nő kapja meg a magáét az igazságszolgáltatástól, nem várt formában.

    Billy alkotásai annyira megtetszettek a Black Mirror atyjának, Brookernek, hogy felvette a kapcsolatot a rajzolóval. Mondván ezek neki is kellenek a falára. Butcher Billy alkotásait egyébként itt lehet lecsekkolni.

    bm-2 bm-3 bm-4 bm-5 bm-6

  • Hősfilmek mustrája

    2016 tartalmas évnek bizonyult képregény-filmek szempontjából. A Marvel-adaptációk ismét egymás után érkeztek, míg a DC úgy tűnik, elkeseredetten próbálja behozni lemaradását a rivális céggel szemben. Idén mindkét képregény-óriás kapott hideget és meleget is, akadtak hatalmas sikerek, de kudarcokból is bőven kijutott.

    Marvel-fronton ez évben láthattuk a Deadpoolt, amely egyaránt tetszett kritikusoknak és a nézőknek is. Végre vásznon élvezhettük a nagypofájú antihős minden polkorrektségtől mentes dumáit. A vörös ruhás mutáns hirtelen minden képregény-karakternél menőbb lett. Nyáron láthattuk Amerika Kapitányt és Vasembert egymásnak feszülni az Amerika Kapitány: Polgárháború című blockbusterben. Már ebben az alkotásban bemutatkoztak új szereplők, akik szerves részét fogják képezni a következő évek filmjeinek. Majd az X-men: Apokalipszist nézhette a nagyérdemű, melyet már nem fogadott kitörő ováció. Legutoljára pedig novemberben Benadryl Cucumberpatch (elnézést, Benedict Cumberbatch) változott Doctor Strange-dzsé. Ezt a mozit viszont már elismerően méltatják, sokak szerint az eddigi legjobb Marvel-film került vászonra.

    doctor-strange-1

    Sajnos a DC adaptációkról ugyanezt nem mondhatjuk el. Két film érkezett idén, mindkettőt elítélték a kritikusok. A rajongókat viszont nem sikerült eltántorítani, hiszen nekik meghatározó alkotássá vált a Batman Superman ellen és az Öngyilkos Osztag is. A Ben Affleck által megformált igazságosztó elnyerte a képregény-rajongók elismerését, ami talán minden kritikus és zsurnaliszta szavánál lényegesebb. Maga a film Zack Snyder vezénylete alatt pedig számtalan ponton vetítette előre, mire számíthatunk a jövőben.

    Az Öngyilkos Osztag ugyan egyaránt megosztotta a kritikusokat, és a rajongókat is, de összességében a képregény-kedvelő nézők élvezték azt, amit láttak. Azonban a rossz vágások, Jared Leto rövid „beköszönése”, kidolgozatlan karakterek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Suicide Squad ne legyen maradandó az utókor számára. A sokszor Deadpool riválisaként emlegetett mozi sajnos nem került egy ligába a vörös ruhás bunkó mutánssal. Kimaradtak a menő szövegek, a sötét humor, és elég sok minden, ami egyébként meghatározza az Öngyilkos Osztagot a képregényekben.

    maxresdefault-3

    Azonban nem ér itt véget a képregény-adaptációs hadjárat. A különböző címek már be vannak táblázva egészen 2020-ig, a rajongóknak évekre témát adva.

    2017

    A jövő év máris igen termékenynek néz ki mindkét képregény-gigász oldaláról nézve. Márciusban érkezik Rozsomák utolsó visszatérése, a Logan, ami az előzetes alapján sokkal sötétebb hangvételűnek ígérkezik, mint elődei. Nem úgy A galaxis őrzői második felvonása, aminek megjelenése májusra tehető. Az első kedvcsináló ismét azt sugallja, hogy Star-Lordék kalandja fergeteges lesz (megint). Júniusban rányom a gázpedálra a DC is. Sokan úgy gondolják, hogy a Wonder Woman című mozi elhozhatja a rajongói elismerés után végre a kritikusok tetszését is.

    wonder-woman-movie-2017-gal-gadot-images

    Júliusban újra megnézhetjük Tom Hollandot az ifjú Pókember szerepében, a Spider-Man: Homecomingban. Ráférne már a hálószövögetőre egy igazán jó film. Reméljük, ez majd felfrissíti a franchise-ról alkotott képünket. Jövő novemberben lesz 2017 talán legnagyobb durranása Marvel fronton, hiszen elég régóta várunk már a következő Thor filmre. A szőke istenség mellet feltűnik majd Hulk is a vásznon, így választ kaphatunk egy csomó kérdésre, amik még az ez előtti filmekből bennünk maradtak.

    Az év utolsó nagy dobásáért pedig a DC lesz a felelős. November 17-én mutatják be az Igazság Ligájának első felvonását. Az előzetes ígéretesnek tűnik, a szereplők remekül lettek kiválasztva, a légkör pedig valamivel oldottabbnak tűnik, mint a Batman V Supermanben. Magas a léc, de reménykedünk abban, hogy sikerül megugrania az Igazság Ligájának.

    justice-league-first-image

    2018

    Fekete Párducot már láthattuk az Amerika Kapitány: Polgárháborúban, de akinek nem volt elég belőle, örülhet: a 2018-as évet önálló filmjével kezdheti. Februárban kerül bemutatásra Fekete Párduc története.

    Az Igazság Ligája mozi után pedig a DC is erősít, a hősök megkapják külön-külön a saját filmjüket. Így márciusban berohan majd a vásznakra Ezra Miller is, Flash szerepében. 2018 májusában végre eljön a várva várt pillanat, amikor a Bosszúállók újra egyesülnek, kiegészülve talán az eddigi összes Marvel szereplővel, akit vásznon láttunk. Az Avengers: Infinity Warban kedvenc hőseinknek szembe kell nézni univerzumuk legrettenetesebb gonoszával, Thanos-szal, akinek célja, hogy rabigába hajtson, elpusztítson világokat és korlátlan erőre tegyen szert.

    maxresdefault-2

    Az Infinity War után sem áll le a Marvel, hisz mint minden valamire való gigászi blockbuster, megköveteli, hogy két részes legyen. Dátum még nincs a második felvonáshoz, de addig is ontja majd magából a filmeket a képregény-óriás. 2018 júliusában megkapja a Hangya is méltó folytatását, és egészen 2020-ig hivatalosan be nem jelentett filmekkel fognak szórakoztatni bennünket Stan Lee „gyermekei”. Addig a DC sem lazsál, még 2018 októberében Aquaman is megkapja saját moziját.

    2019

    Ugyan 2019-re tehető egy be nem jelentett Bosszúállók mozi, nem biztos, hogy az az Infinity War második része lenne. Azonban érezhető, hogy a film eljöveteléhez a Marvel erősen építi világát, hogy minél több karaktert megmutathasson, mielőtt jönne a mindent eldöntő finálé. 2019 márciusban bemutatkozik Captain Marvel is, bővítve az univerzumot.

    DC fronton kapunk majd egy önálló Shazam filmet, aminek főszereplője elképzelhető, hogy Dwayne ’The Rock’ Johnson lesz, de egyelőre ez még pletyka szinten mozog. 2019 júniusában érkezik majd az Igazság Ligája második felvonása, de ugyan ezen év novemberében lesz még egy be nem jelentett DC mozi.

    russos-tease-new-characters-for-avengers-infinity-war-explain-why-it-s-bigger-than-c-929748

    2020

    2020-ra egyetlen biztos címünk van, mégpedig a DC-féle Cyborg önálló filmje áprilisban. Az év többi részére kaptunk ugyan dátumokat, de biztos filmcímet még nem tudunk társítani hozzájuk. Elképzelhető Marvelnél a Gambit, Fantasztikus 4-es második része, Deadpool folytatás, vagy valamelyik hős történetének következő epizódja. A DC-től még várható egy önálló Batman film Ben Affleck rendezésében, a Green Lantern Corps, egy Superman folytatás, illetve itt is lehet számítani majd a többi karakter önálló filmjeinek folytatására. Elképzelhető még egy új Öngyilkos Osztag mozi is, aminek forgatását már megkezdték, de egyre inkább kételkedem abban, hogy látni is fogjuk majd a végeredményt.

    Az elkövetkezendő három évben tehát nem maradunk hősfilmek nélkül, reméljük ezeknek sikerül majd megfelelniük a rajongóknak és a kritikusoknak is egyaránt, és ezek lesznek azok a filmek, amikre szívesen emlékezünk majd vissza évtizedekkel később is.

     

  • Itt a harmadik Majmok bolygója film előzetese

    2017. július 14-én kerül a mozikba az új Majmok bolygója trilógia harmadik része, a War for the Planet of the Apes, az első előzetes pedig december 9-én jelent meg a neten.

    Az biztos, hogy az első két film kellemes meglepetést okozott. A 2011-es A majmok bolygója: Lázadás egy más ismert, egyszerű szorinak tűnt – hogyan válik egy majom orvosi kísérletek hatására intelligenssé. Mégis sikerült többet kihozni belőle, mint egy átlagos filmnek, így aztán kíváncsian lehetett várni a folytatást.

    Ezek után A majmok bolygója: Forradalom még meglepőbb módon olyan drámai kvalitásokat mutatott fel, amire tényleg nem lehetett számítani, és egyértelműen az év legjobb SF-jai közé emelkedett.

    A harmadik rész címéből és traileréből is kiderül, hogy a film a totális ember-majom háborúról fog szólni. A látottak alapján félő, hogy itt már túlzottan a látványra és akcióra fognak koncentrálni. De azért érdemes reménykedni, hogy az alkotók hűek maradnak önmagukhoz, és lesz a filmben számos remek színészi alakítás, feszültség és mondanivaló is.

     

  • ‘s Sky-t?

    A No Man’s Sky az idei év legjobban várt játékának számít, és a marketingjének hála több százezer játékos esett neki, amikor augusztus 9-én a piacra került.

    Az akció, felfedező és túlélő játék nagyon vegyes, főleg negatív fogadtatása után több száz cikk és youtube videó készült a játék ígéreteiről és hazugságairól, így a Hello Games a sokmilliós bevételével látszólag kámforrá vált.

    Az előző hónapban viszont ismét hallhattunk a Hello Games-ről, miszerint beperelték a céget a hamis marketingkampányukért és csalásért. A játékos társadalom figyelhette, hogy lesz-e igazságtétel, és visszakapják-e a belőlük kicsalt 17 000 forintjukat. (Viszonyításképp, ennyiért megkapható a World of Warcraft összes kiegészítője + 1 hónap játékidő.)

    A pár hónapos jogi tusa után végül a No Man’s Sky fejlesztőit felmentették, a cég pedig további frissítéseket ígért a játékhoz, és azok terveit be is jelentették.

    no-mans-sky-4

    A legfontosabb igérete a No Man’s Sky-nak a multiplayer volt, viszont megjelenéskor tapasztalhattuk, hogy ha egy helyre ment két játékos, akkor hiába voltak ott a karakterek, nem látták egymást, nem tudtak beszélgetni, harcolni, vagy bármilyen formában érintkezni. A többjátékos mód inkább azt jelentette, hogy ha elneveztél egy bolygót, akkor látták a többiek, hogy te már jártál ott, valamint azt, hogy milyen nevet adtál annak a bolygónak. (Érdekesség: olyan nevű bolygó, hogy Magyarföld, már van.) A mostanában kiadott frissítésben azt is megtehetjük, hogy a bázisunk helyén üzeneteket hagyunk játékostársainknak.

    A következő pont, amit nem teljesített a cég a megjelenéskor, a bázisépítés volt. Hamarosan viszont ezt is pótolják. A tervek szerint kiépíthetünk növénytermesztéses gazdálkodásokat az önfenntartásért. Sajnos űrbázisokról szó sincs, tehát ha valaki lemodellezné a Hubble teleszkópot vagy a Nemzetközi Űrállomást, csak ezért nem érdemes megvenni a játékot, mivel erre még mindig nincs lehetőség. Az építményeinknek nagyon szigorú magassági határai vannak, mivel még mindig lehetetlen ütközni az űrhajónkkal, amikor bolygón vagyunk. A modderek viszont már dolgoznak az ügyön.

    no-mans-sky-5

    A bolygón belül jelenleg, ha utazni akarunk, két dolgot tehetünk. Vagy fogyasztjuk a drága üzemanyagot a repülőnkből, vagy pedig felhúzzuk a túrabakancsot. De a legújabb frissítésekben láthattunk modelleket földi szállítógépezetekről is, tehát feltételezhetjük, hogy a közeljövőben akár rallyversenyt is csinálhatunk a barátainkkal egy bolygón, ha arra szottyan kedvünk.

    Összességében nem tudom, hogy álljak hozzá most már a Hello Games-hez. Pusztán azért fejlesztik tovább a játékukat, mert nincs választásuk. Vagy teljesítik az ígéreteiket, vagy vissza kell adni a pénzüket, és én nem hiszem, hogy ez jó motiváció egy program megalkotásakor vagy fejlesztésekor. Nyilvánvalóan még mindig lopnak, átemelnek dolgokat a modderektől, és berakják a játékba, mintha az ő ötletük lenne, mindennek pedig még mindig semmi jogi akadálya. A cég még mindig egy feketebárány, és továbbra is nehéz elhinni, amit ezek a srácok mondanak. Ez ugyanaz a „vállalat” (kb. 9 ember dolgozott benne), ami tavaly megígérte, hogy majd elektronokból és protonokból új, egyedülálló atomokat hozhatunk létre, és az egyedülálló anyagokat kedvünkre használhatjuk…

    Mindenesetre a fejlesztések már testet öltöttek, szóval lassú léptekkel, de talán egyszer majd a No Man’s Sky lehet fele olyan jó játék, mint más sandbox játékok (pl.: Minecraft),  bár ehhez még több évnyi fejlesztésre lenne szükség legalább.

    no-mans-sky-3

    Végszónak annyit tennék hozzá a sci-fi rajongóknak, hogy ne ruházzanak be a játékra. Amikor ezzel játszik a valaki, olyan mintha egy tech-demóval játszana, és sokkal inkább bétatesztelőnek érezheti magát az ember, mint sem játékosnak. Vannak jó sci-fi játékok, amik sokkal olcsóbbak, jobban futnak, több tartalom van bennük, és még élvezetesek is, bár ezek jó része már elég régi játék, tisztában vagyok vele, hogy a téma nincs eléggé kimerítve. Annak, aki mindenképpen sci-fi, túlélő, internetes játékot keres a téli hónapokra, akkor sokkal jobban ajánlom például az Eve Online-t vagy éppen a Star Citizent (bár az eléggé pénzes), esetleg a Kerbal Space Programot, vagy akár a Star Conflictot.

     

  • Értékeld idei könyveinket és nyerj!

    Immár hagyományosnak mondható, hogy az év végén szavazást írunk ki a könyveinkről, hogy visszajelzést kapjunk kedves olvasóinktól, melyik kötetünk tetszett jobban, és melyik kevésbé. Külön lehet voksolni a könyvek tartalmára és borítójára. Mint az iskolai osztályzatoknál: 5-ös a kitűnő és 1-es az elégtelen. A visszajelzéseket pedig igyekszünk figyelembe venni következő évi kiadványainknál.

    Azok között, akik rászánják az időt, hogy szavazzanak a könyveinkre, 3 db Galaktika Klub Aranykártyát sorsolunk ki. (Ha a nyertes már klubtagunk, akkor nem kötelező átvennie a kártyát, de a vele járó könyvajándék mindenképpen dukál.)

    Kérjük, hogy a tartalomra csak az szavazzon, aki olvasta is a könyvet. Borítókra pedig az is szavazhat, aki most látja először a kötetet.

    Egyáltalán nem kötelező minden egyes könyvre voksolni: amelyik kötetről nincs vélemény, azt értékelés nélkül tovább lehet lapozni.

    A leadott szavazatok mennyisége vagy pontértéke nem befolyásolja a nyereménysorsolást.

    Voksolni december 31-ig lehet, sorsolásra és eredményhirdetésre január első napjaiban kerül sor.

    Szavazásra fel!

    2016-os könyveink

     

  • Képriport – ilyen volt az Olvasásgalaktika akciónap

    December 8-án, csütörtökön a Városháza parkban lévő Üvegházban 13:30-kor kezdődött sajtónyilvános eseményünk. Az OlvasásGalaktika akciónapján délután Pesten (Bosnyák tér 15-17 órakor), Budán (a Fény utcai piacon található Frida Grillben egész nap) és a város közepén (Városháza park) is közös olvasásra biztattunk mindenkit.

    A Városháza parkban lévő eseményen interjúlehetőséget kínálunk: Burger István, a Galaktika magazin főszerkesztője, Fedina Lídia, gyógyszerész, sci-fi író illetve Szoboszlai Miklós, lelkész állt az érdeklődők rendelkezésére.

    starwars

    osztogatas
    az esemény támogatója a http://www.maszka.hu/

     

    osztogatás2

    rohamosztagos galaktika

     

    szoboszlai miklós

    remittenda

    fedina lídia
    Fedina Lídia, a Virokalipszis c. regény szerzője

     

    csoportkép

    rohamosztag

    rohamosztagos

    mund katalin és burger istván
    lapigazgatónk, Dr. Mund Katalin és főszerkesztőnk, Burger István

     

    csoportkep

    fedina2

    utcai

    osztogatas2

    vasar

    rohamosztagos par

    Ahova eddig eljutott az OlvasásGalaktika:

    Ózd, Kazincbarcika, Bánréve, Eger, Békéscsaba, Győr, Cegléd, Baja, Budapest (Kőbánya, Zugló, Józsefváros, II. kerület)

    Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárak, 15 vidéki könyvtár

    Minerva Könyvtár Egyesület (Pécs)

    Paloma művészudvar (Budapest)

    Damjanich János Múzeum (Szolnok)

    Vöröskereszt (Budapest, Békés megye, Heves megye)

    Magyar Asztronautikai Társaság (innen indult a kampányunk)

    Budapesti Gazdasági Egyetem, Erzsébeti Közgazdasági Szakgimnázium, Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Csete Balázs Szakgimnáziuma, Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

    GE Healthcare Magyarország, Csillagszekér Planetárium, TRIGO Kft, grafikaiszoftver.hu, Magyar Pénzügyi Közvetítő Zrt., Örökmozgó mozi, Puskin mozi, Cirko-Gejzír mozi, a decemberi 10-i Comic Con, a Lurdy Házban rendezett Star Wars találkozó.

    Bővebben: Olvasásgalaktika élménykampány 2016

    Az esemény támogatója: http://www.maszka.hu/

    Fotók: Csata Judit

     

  • Kijött az új Pókember film előzetese, lazaságból és viccekből nem lesz hiány

    Sokan arra esküdnek, hogy a Sam Raimi-féle Pókember filmek voltak a legjobbak és Tobey Maguire nyomába se érhet A csodálatos Pókember első és második része, melyben Andrew Garfield volt az ügyeletes jófiú. Előbbit a harmadik epizóddal és a táncikálással rontották el nagyon, a korrekt nyitány után. Utóbbiban pedig túl kevés volt a humor és nagyon sok az érzelmes romantika. A Civil Warban azonban már láthattuk az új Pókembert, aki visszatért a Marvel Filmes Univerzumába, és Tom Holland továbbra is tökéletesnek tűnik. A Spider-Man: Homecoming nem eredettörténet lesz, habár a tini Peter Parker játssza a főszerepet. Feltűnik majd benne Vasember, aki ebben a sztoriban is egyfajta mentor és apaszerepben tetszeleg, valamint a kissé túl dögösre vett May néni is, őt Marisa Tomei alakítja. Az ismerős arcok közül ott lesz még Jon Favreau is, ő természetesen Happy Hoganként.

    A Spider-Man: Homecoming 2017 július 7-én debütál a mozikban, és a fentebb csekkolható első hosszabb trailerben végre megmutatja a főgonoszt is, Vulture-t. Őt nem más játssza, mint a Birdmannel nagyot szakító Michael Keaton. Amit még érdemes megfigyelni, hogy Pókember kosztüme a Civil Warban látottnál is klasszikusabb formát ölt. Illetve kevés menőbb dolgot lehet elképzelni, mint ahogy Vasember és Pókember együtt üldözi a bűnt, ahogy a végén látható. Úgy tűnik, Pókember végre olyan lesz, mint amilyennek a képregényeket olvasók anno megszerették. De ez főleg Tom Hollandnek köszönhető, a 20 éves színész mindent megtesz a szerepért.

  • A Setét nézőpont – Nappali őrség

    Nemrég jelent meg a legújabb Őrség kötet, az Egyesült őrség, ami a Káosz-Őrséghez vagy az Idő-Őrséghez képest inkább a hexalógia eseményeihez kapcsolódik. Egy ilyen hosszúságú regénysorozat esetében megesik, hogy már nem emlékszünk olyan világosan a korábbi kötetek történéseire. Nosztalgiázás vagy emlékek felelevenítésese céljából az elkövetkezendő hetekben Lukjanyenko Őrség-sorozatát fogjuk körbejárni. Habár a cikkek első sorban a történeteket elevenítik fel, spoilereket csak kis mennyiségben fognak tartalmazni, így az is bátran elolvashatja ezeket a cikkeket, aki csak most ismerkedik a könyvsorozattal. Az előző cikkben az Éjszakai őrséget néztük meg kicsit közelebbről, így most, értelemszerűen, a második részt, a Nappali őrséget vizsgáljuk meg.

    47996

    Általában egy jól induló első kötet után vagy hasonló színvonalat vagy kiforrottabb folytatást szoktam várni, olyasmit, ami le tud taglózni. Továbbá az is fontos szempont, hogy olyan világot teremtsen az író, amibe szívesen visszajárok. A Nappali őrség esetében többé-kevésbé teljesítette az elvárásokat, de annyit megjegyeznék, hogy az igazi katarzis a következő részben, az Alkonyi őrségben várható. A második részben Szergej Lukjanyenko és társszerzője, Vlagyimir Vasziljev továbbépíti az Őrségek világát és előkészíti a terepet a nagyszabású események számára. Itt is az előző regényhez hasonló felépítéssel dolgoznak: a könyv három különálló történetből épül fel, melyek az utolsóban válnak eggyé és nyer minden történés értelmet. Az első rész, „Idegeneknek tilos a bemenet”, a második „Idegen a másfélék között”, az utolsó pedig a „Másféle erő” címet viseli. Viszont ezúttal nem Anton elbeszélésében látjuk az eseményeket, hanem a Nappali őrség sötét mágusai és boszorkányai szemén keresztül ismerhetjük meg a Moszkvában történteket. Az „Idegeneknek tilos a bemenet” egy a Setéteket érintő akcióval kezdődik (egy idős asszony illegálisan működik, mint másféle), ami végül egy újabb a két Őrség közötti összecsapásba torkollik. A csatában Zavulon szeretője, Alisza is súlyos veszteségekkel tér vissza a Nappali őrség épületébe (elveszti szinte minden erejét), így az Őrség vezetője Artyekbe küldi a lányt, ahol rajvezetőként visszanyerheti elhasznált energiatartalékait. Az „Idegen a másfélék között” ismét egy Setét mágust hoz középpontba, Vitalij Rogozát, aki ismeretlen céllal utazik Ukrajnából Moszkvába. Amerre jár, csak halottakba botlik – ez felkelti mindkét Őrség figyelmét. A regény lezáró története, a „Másféle erő” a három „finn”, a Regin Fivéreivel kezdődik, akik Prágába tartanak, nyomukban egy Fénypártival (Anton) és egy Setéttel (Edgar). Az út nem véletlen, a Másféléket ellenőrző Inkvizíció tárgyalást tűzött ki az utóbbi idők történései végett.

    day_watch_by_fanat08-d7xsc96
    Részlet az Idegeneknek tilos a bemenet részből

    Ebben a kötetben jelennek meg az igazi grandiózus ötletek, viszont az új elemek mellett a Nappali őrség hű maradt a széria előző részéhez is – mind felépítésében, mind pedig hangulatában. Ahogy említettem, a szerkezet hasonló a megváltozott nézőpont ellenére is és a történetvezetés sem változott sokat. Igaz, most nem csak Anton okfejtéseit, hanem másokét is nyomon követhetjük (Alisza, Edgar), továbbra is a sakkfiguraként megjelenő és a játszmát elemző elbeszélők segítenek minket a nagy öregek, Geszer és Zavulon sakkozásában és átlátni annak minden részletét. Talán annyi újítás történt a cselekmény kibontakoztatásában, hogy az Éjszakai őrséghez képest itt sokkal jobban összefüggnek az események, szinte egyiknél sem érezni azt, hogy nem lenne köze az utolsó részben összeálló nagy képhez. Továbbá a Nappali őrség azáltal őrzi meg a szereplők „szürkeségét”, hogy az harmadik részig csak Setétekkel találkozunk. A rosszak oldala leginkább Aliszán keresztül válik hozzánk közelivé, teljesen emberivé. A gyermeki ideálokban való csalódás (Alisza másféleként már képes látni szülei valódi énjét, ami nem annyira tetszik neki), a féltékenység vagy a szeretett személy elismerése utáni vágy hozzák közel az olvasóhoz a boszorkányt – de az ezekhez hasonló nagyon is emberi érzések más szereplőkben is megtalálhatóak. Még a továbbiakban érdemes kiemelni az Éjszakai őrségről kapott új képet is, amit az új POV (point of view, azaz nézőpont) karakterek nélkül talán nem kaptunk volna meg. Részben már Alisza és Vitalij is árnyalja a jó oldalon állókat, de talán a legtalálóbb észrevételeket Edgar Setét mágus teszi.

    anton_day_watch_night_watch__by_fanat08-d8oeiu2
    Anton

    Az új karakterek is rengeteg színt hoztak az Őrség-sorozatba, de a második kötet varázsa a már említett nagy ötletekben rejlik. Az első történet, ami Alisza táborozásával foglalkozik tekinthető egyfajta bemelegítésnek is (később kiderül, hogy nagyobb jelentősége is van), az igazi tétek a második történetben jelennek meg, majd a harmadikban csúcsosodnak ki. A szerzőpáros egyrészt látványosan építi tovább az Őrség világát olyan figurák behozásával, mint a Homály által létrehozott Tükör vagy a Setétektől függetlenül működő Regin Fivérei, akik a világot bejárva gyűjtenek Másféléket, hogy felneveljék a következő fivéreket, de a semlegesekből álló Inkvizícióról is többet tudunk meg. Továbbá a Nappali őrség szereplőin keresztül megismerjük az ő igazi természetüket, közösségük hierarchiáját (pl. miként viszonyulnak a vámpírokhoz és az alakváltókhoz) és gondolkodásukat – utóbbi nem csak tovább a szereplőket, hanem a sorozaton átívelő erkölcsi kérdéseket is továbbárnyalja. Ami a kötet legnagyobb erénye, hogy mertek közismert mítoszokhoz nyúlni és azokat a Másfélékhez igazítani. Egyik az Apokalipszis, ami jó pár SFF-fel a hátunk mögött már nem annyira meglepő, de amivel Lukjanyenko és Vasziljev összehozza, az már érdekesebbé teszi a világvége témát: Siegfried (vagy Sigurd) és Fafnir, a sárkány harca. Az Edda (izlandi nyelven írt versfüzér, innen ismerjük a skandináv mitológia jelentős részét) szerint Siegfried végzett a sárkánnyal – az Őrség világában ez egy Fénypárti és egy Setét mágus összecsapásaként jelenik meg, még a Megállapodás előtti időkből. Ezenkívül szóba kerül a Messiás és az Antikrisztus eljövetele, amihez természetesen köze van az Őrségeknek is.

    alice_and_zavulon_by_fanat08-d8c5vgx
    Zavulon és Alisza

    A rövid áttekintés után úgy látom, a Nappali őrség egyszerre marad hű az előző részhez és hoz be újításokat is a regénysorozatba. Sok érdeme mellett talán a legnagyobb erénye az egyre jobban kibontakozó főtörténet. Szerencsére nem sietősen, hanem megfelelő tempóban halad a cselekmény annak végkifejlete felé. A következő, Alkonyi őrséggel foglalkozó cikkben kiderül, hogy miként is alakulnak a dolgok és hogy Lukjanyenko miként tudja mindezt fokozni.


    Az illusztrációk Anastacia Beletskaya munkái.

    A borítón és a fejlécen Pavel Lagutin alkotása látható.

  • Összeesküvések a Star Wars univerzumából

    A Mandela effektusról szóló cikk közben pár pillanatra elméláztam a különböző összeesküvés elméleteken, amelyek a mai napig izgatják az emberek fantáziáját. Ott van például a chemtrail által befolyásolt éghajlat, az illuminátusok által irányított háttérhatalom, a gyíkemberekből álló egyik-másik titkos szervezet (nem vicc, ebben tényleg hisznek emberek!), de sorolhatnám még elég sokáig az aktuális konspirációs teóriákat: földönkívüliek, lapos Föld, Ashtar kapitány, egyiptomi repülő csészealj leszállópálya (piramisok).

    Összeesküvések mindig léteztek, és ez után is fognak. Néha egészen ártalmatlanok, sőt kifejezetten mókásak, de sokszor a konteósok átesnek a ló túloldalára, és brutális, szövevényes geopolitikai „titkokat” lepleznek le, majd megosztják azokat az interneten. A gyanútlan emberek, akik csak próbálják megmagyarázni a körülöttük zajló komplex világot, elhisznek bármit (értsd: szó szerint bármit), amit olvasnak. Gyakran pedig különböző weboldalak alaptalan egészségügyi „tanácsokat”, alternatív gyógymódokat osztogatnak a több kattintásért, lájkért, és talán ezek a legártalmasabb fajta konteók. Én még elhiszem a segítő szándékot is, de könyörgöm, a C-vitamin zabálása nem gyógyítja a rákos megbetegedéseket. Az efféle egyszerű, házi megoldásokat népszerűsítő oldalakat általában övezi az a tévhit, miszerint a gyógyszeripar valójában az emberek ellen tevékenykedik, a mágnások csak pénzt akarnak a több betegtől bezsebelni, minket pedig egyre csak függővé tesznek (mert ez jó nekik… gondolom).

    cons

    Ezért felhívnám minden kedves Olvasó figyelmét, hogy a következő cikkben szereplő összeesküvések csupán a képzelet szülöttei, bármiféle esetleges egybeesés valódi személyekkel, helyszínekkel, eseményekkel csak a véletlen műve.

    Mostanában egyre többet foglalkozok konteókkal a szabadidőmben, s nem rég fellapoztam az Összeesküvések könyve – Paranoid történelem című novelláskötetet, mely a Metropolis Media gondozásában jelent meg. A könyv előszavából kiderül, hogy az összeesküvések csupán válogatott szerzők fejéből pattantak ki. Nos, valamennyin remekül szórakoztam. Hiába tudható, hogy ezek közül egyik sem történt meg, mégis ott motoszkál az érzés: mi van, ha mégis? Még az is lehet, hogy illuminátusok írták a könyvet, akik így közlik az esetek tényszerűségét, összeesküvésnek álcázva. Hú, nem is tudtam, hogy ilyen egyszerű konteót alkotni!

    A Paranoid történelem alkotásai közül a kedvencem egyértelműen a Star Wars konspirációs novella volt, melyben Lucast tudat alatt szuggerálják kínai ügynökök (Csou és Bak-ka), hogy nyugatellenes, kommunista-párti propagandát helyezzen el zseniális művében, amelytől majd az amerikai nézők átértékelik magukban a világot. Erről persze Lucas mit sem sejt, csupán felhasználja az ősi kínai tanításokat, melyek ártalmatlannak tűnhetnek. De vajon mennyit fog fel a rejtett üzenetből a közönség? A novella szerzője remekül kifejti az összefüggéseket, miért is lenne kiváló propagandafilm a Csillagok Háborúja, de erősen hiányzik az „akár meg is történhetett” hatás. Így elhatároztam, keresek olyan összeesküvés elméleteket, amelyek akár igazak is lehetnek, és van némi közük a Star Warshoz.star wars

    Nagyjából lehetetlen olyan elméletet találni, ami nem a film(ek) történetével foglalkozik. Pedig George Lucas öröksége milliókat tart lázban a mai napig, hatása elvitathatatlanul meghatározó minden generációnak. Mégsem születtek hasonló elképzelések, mint a fent említett nyugatellenes szubkontextus.

    Mivel jövő héttől vetítik az első nem számozott Star Wars folytatást, a Zsivány Egyest, gondoltam összegyűjtöm a három legérdekesebb rajongói elképzelést, amelyek az elmúlt majd’ negyven évnyi filmtörténeti alapkövet övezik.

    1. Darth Jar Jar

    Talán az elmúlt év legfelkapottabb elképzelése, mégis egyszerre röhejes, és komolyan vehető. E szerint az elmélet szerint Jar Jar Binks, a Baljós árnyak ügyefogyott lénye valójában az egész sötét oldalt irányító manipulatív, igazi sötét nagyúr. Elsőre iszonyatosan furcsán hangozhat, sőt tényleg poénos, de az elmélet szerzője végletekig részletesen elmagyarázza, hogy miért is lehetséges a teória. Eszerint minden filmbéli fontos mozzanatot az ügyetlen gungan befolyásol, anélkül, hogy akármelyik Jedi észrevenné. Több valós tény is alátámaszthatja ezt a verziót, hiszen a Baljós Árnyak, és főleg Jar Jar kritikai bukása után át kellett írni a folytatásokat. Az eredeti történetben elképzelhető, hogy a sötét oldal vezéreként tűnt volna fel Jar Jar. Már sosem tudjuk meg. A teljes sztori angolul itt.

    jar jar

    1. Mace Windu, a kiválasztott

    A lila lézerkardos Jedi mester mindig is kicsit fura volt számomra. Nem úgy viselkedett, mint a Jedi tanács többi tagja, és valamiért őt tartottam a kedvencemnek közülük. Egy elmélet szerint Mace Windu a kiválasztott, akinek egyensúlyt kell teremtenie az Erőben. Különleges Erőhasználata, és egyedi lézerkardja is erre enged következtetni (kék plusz piros egyenlő lilával). A lila fényű szablya szintén az egyensúlyt szimbolizálja, az Erő sötét és világos oldala között. Windu a filmekben elszántan próbálja Anakint távol tartani a Jedi-tanácstól. Úgy tűnhet, hogy a későbbi Sötét Nagyúr konkurenciaként hathat rá, ezért megpróbálta minél távolabb tartani őt a Jedi Rendtől. A teória egészen más perspektívába helyezi Windut. Jobbára úgy tűnhet, hogy Mace Windut arroganciája vezette a halálba, de mi van, ha tényleg ő hozta el az egyensúlyt?

    1. Mace Windu valójában nem halt meg, és ő lett Snoke

    Ismét egy összeesküvés Mace Winduval kapcsolatban (érdekesebb karakter, mint elsőre gondolnánk). A sztori ott kezdődik, hogy Windu mégsem halt meg, mikor megküzdött Palpatine-nal. Az hagyján, hogy túlélte a kézlevágást, zuhanást, villámokat: ő lett a hetedik rész rejtélyes alakja, Snoke. Az előbbi pontból kiindulva, miszerint Windunak nem sikerült elhozni az egyensúlyt az Erőben, megszállottá vált. Mivel egyszerre tudja használni a sötét és világos oldal erejét, nem is csoda, hogy a halálból visszatérve Snoke-ként oltalma alá veszi Ben Solot, akiben egyszerre mutatkozik meg a két oldal vívódása. Snoke tehát lehet Mace Windu: egy megtört, öreg, megszállott Jedi mester, aki látta a Birodalom felemelkedését, és bukását. Teljes sztori angolul itt.

    windu snoke

    Ennél a három teóriánál azért jóval több kering az interneten, de felsorolásuk is végtelen időt venne igénybe. Rengeteg karakternek megvan a saját, külön rajongói elmélete, amitől csak még színesebbé teszik az amúgy is óriási univerzumot. Sajnos, mivel egyiket sem erősítette még meg senki, akinek tényleges köze is van a filmekhez, így ezek addig összeesküvés elméletek maradnak.

  • Kiderült, mikor folytatódik az HBO misztikus sorozata, a The Leftovers

    A Westworldön túl is van élet az HBO-n, ugyanis 2014-ben bemutatkozott a csatornán a The Leftovers és kritikusi körökben nagyot szakított. Arról van ugye szó a történetben, hogy egyik napról a másikra eltűnik az emberiség 2 százaléka. Van, aki vallásos jelentőséget tulajdonít az eseménynek, szekta is alapul köré, és van olyan is, aki mindössze élné tovább az életét. Már amennyire egy ilyen tragédia után lehetséges. A főszerepben Justin Theroux, de nagyot játszik a sorozatban Liv Tyler és a Doctor Who-ból ismerős Christopher Eccleston is. 2015-ben folytatódott a The Leftovers a második évaddal, ebben egy olyan városkába nyerhettünk betekintést, amely azért vált zarándokhellyé, mert az elragadtatás őket nem érte utol. Mindenki megúszta. A második szezon szinte minden része egyenletes minőséget hozott, talán az egyik legjobb tévés drámává emelve a produkciót.

    Most kiderült, hogy 2017 áprilisában folytatódik a The Leftovers, ez pedig azért nagy dolog, mert a Trónok harca helyét veszi át így tavasszal a sorozat. Utóbbi produkciós gondok miatt csúszik későbbre. Damon Lindelofék korábban úgy nyilatkoztak, hogy a széria olyan lesz mint egy könyv. Az első évad a bevezetés, a második a tárgyalás, a hamarosan érkező pedig a befejezés szerepét vállalja magára. A The Leftovers egy különleges darab az HBO-n, egyik nézőnek a vallásos misztikumban mozog a sztori, míg a másiknak kőkemény sci-fi. Nehéz is ezt eldönteni. Azt viszont könnyű, hogy az alapul szolgáló regénynél a sorozat sokkal jobb. Kevésszer fordul ilyesmi elő.

    A The Leftovers 3. évadából már láthatott egy rövidke részletet a közönség, abban a videóban, melyet az HBO tett közzé 2017 újdonságairól. A beharangozót érdemes alább megnézni.