Blog

Christopher Priest neve itthon sem ismeretlen. Christopher Nolan 2006-ban filmet rendezett az író egyik könyvéből, A tökéletes trükkből, ezen kívül pedig két novellán keresztül is találkozhattak a hazai olvasók a szerző nevével: a régi Galaktika oldalain az „Egy végtelen nyár” című írásával (pontosan a Galaktika 156-ban), 1997-ben pedig a Ficsor Zoltán által szerkesztett X- Magazinban; ott az „Egy meztelenségre ítélt nő” novellával. Priest azonban sokkal nagyobb figyelmet érdemel, neve megkerülhetetlenné vált a brit SF közösségben. Íme 5 érdekesség életéből és munkásságából.

Egzotikus szigetek és alternatív világok:

Priest 14 regényből, 4 novelláskötetből és egyéb írásokból (esszé, kritika, életrajzi munkák) álló életművében felfedezhetőek bizonyos visszatérő elemek. Egyik leggyakoribb priest-i elem például az egzotikus szigetek. Egyik korai regényében, az Affirmationben is egy ismeretlen egzotikus szigetcsoportra helyezi traumatizált főhősét, Peter Sinclairt. Az elzárt szigetek új könyveiben is, mint a The Islandersben (2012) vagy a The Adjacentben (2013) is megjelenik.

Egy másik visszatérő, és talán sokkal markánsabb priest-i elem az alternatív valóságok. Priest legtöbb műve az általunk valóságosnak hitt világ és annak alternatív változata közötti különbséget vizsgálja, azt, miként tudunk különbséget tenni ezek között. Regényeiben számos kreatív felvázolását láthatjuk a témának. A hamarosan érkező Kifordított világban például a szereplők folyamatos bizonytalanságban vannak tartva, a körülöttük lévő világ működésére csupán saját tapasztalataikra hagyatkozva érthetik meg, azonban a folyamatosan változó környezet sem nyújt biztos pontot. Egy másik regényében, A Dream of Wessexben pedig a brit kormány tudósai által fejlesztett hipnózisgépen keresztül egy valóságos, de szovjet mintákra épülő jövőbeli Britannia illúzióját ültetik el a gépre csatolt résztvevőkben.

Doctor Who-tól Christopher Nolanig:

Priest nem csak az SF irodalomban alkotott, hanem a filmek világába is belekóstolt. Első filmekhez köthető műve egy úgy nevezett „tie-in” regény volt, amely David Cronenberg eXistenZ-hez kapcsolódott. Komolyabb filmes munkát a Doctor Who-ban kapott: arra kérték, hogy írjon 2 epizódot a kultikus brit sorozat 18. és 19. évadához. Az első, a „Sealed Orders” Douglas Adams megbízása alapján készült; egy a Gallifreyen (az Időlordok bolygója) játszódó thriller. Később ezt dobták „forgatókönyvbeli problémákra” hivatkozva, és helyette a „Warriors’ Gate” készül el. Priest második DW-forgatókönyve a „The Enemy Within” címet viselte, amit sajnos az előzőhöz hasonló okokból ismét mellőzték. Konkrétan arra kérték a szerzőt, hogy írja bele az epizódba Adric halálát. Priest mindezt sértőnek érezte és elhagyta a projektet. Távozása után a produkciós iroda úgy döntött, a továbbiakban nem kérnek fel hivatásos írókat – ez egészen 2011-ig tartott, amikor Neil Gaiman írhatta meg a „The Doctor’s Wife” című epizódot.

Legközelebb 2006-ban került Priest közel a filmekhez: Christopher Nolan elkészítette A tökéletes trükköt, ami a szerző azonos című regényéből készült. A történet két rivális mágus történetét meséli el a 19. századi Londonban. Bizonyos pontokban a könyv és a film eltér egymástól, viszont Nolan igyekezett megőrizni Priest könyvének önálló jellegét. Például nem engedte, hogy a regény kapjon filmes borítót.

A legnagyobb inspiráció, Brian Aldiss:

Priest írói karrierje sok ponton kapcsolódik a nemrég elhunyt Brian Aldisshoz. Aldiss Non-Stopjának hatására döntötte el, hogy SF író lesz. 1962-ben, amikor könyvelő gyakornokként dolgozott London belvárosában felmerült benne, hogy belépne a BSFA-ba (British Science Fiction Association). Egy magazinban belefutott egy Aldiss által írt nyílt levélbe (az Evening News egy sci-fit bíráló kritikusának írt), ahol szerepelt az író címe is, és így félve ugyan, de Priest tollat ragadott és a BSFA-ról érdeklődött. Az ekkor mindössze tizennyolc éves fiúnak szinte felfoghatatlan öröm volt, amikor példaképe válaszolt neki: szívesen látja a társaságban, jöjjön el az SF rendezvényekre és találkozzanak. A bátorítás ellenére Priest túl félénk volt a személyes találkozóhoz, így végül csak 1965-ben látta élőben is Aldisst. A későbbiekben szoros barátság alakult ki köztük: együtt ünnepelték Priest első regényét (Indoctrinaire) a példakép birtokán, Oxfordshire-ban és figyelemmel kísérték egymás karrierjét. Augusztus 21-én, a szerző halálát követően Christopher Priest írt megemlékezést Aldissról a The Guardian-en.

Minden fontos díjra jelölték:

Priest hamar kivívta a szakma elismerését. Regényeiért eddig négy alkalommal nyerte el a BSFA-díjat: először 1974-ben a Kifordított világért, majd 1998-ban a The Extremes-ért, 2002-ben a The Separationért (ezzel Arthur C. Clarke-díjat is nyert), 2011-ben pedig a The Islanders regényéért. Azonban az Egyesült Királyságon kívüli SF díjakkal is kitüntették. 1996-ban World Fantasyt és James Tait Black-emlékdíjat vehetett át A tökéletes trükkért. Ez azért is fontos, mert abban az évben egy zsánerregény egyszerre kapott elismerést a zsánerközösségtől és a szépirodalmi közegtől is. Ezen kívül többször jelölték Hugo-díjra is.

Novellái szintén felkeltették az SF jelentős alakjainak érdeklődését. 1979-ben a legjobb novella kategóriában nyert BSFA-t a „Palely Loitering”-al, többször pedig Hugo-ra jelölték novella és kisregény kategóriában. Még érdemes megemlíteni Priest tanulmányait és esszéit is, amelyek szintén elismerésben részesültek. A The Book on the Edge of Forever című művét jelölték Hugo-ra, amiben Priest a The Last Dangerous Visions című legendás, el nem készült antológia körüli történéseket taglalja, és kíméletlen kritikáját fogalmazza meg. A Harlan Ellison által szerkesztett antológiasorozat (Dangerous Visions, Again, Dangerous Visions) soron következő része eredetileg 1973-ban jelent volna meg, azonban Ellison más feladatai miatt nem tudta teljesen a projektnek szentelni magát, így nem került nyomdaközelbe a válogatás. A szerkesztőt sok kritika érte, leginkább a szerzők részéről (legalább 150 publikálatlan történet ragadhatott be, köztük Priest „An Infinite Summer”-je, amit aztán egy gyűjteményes kötetben adott ki), mégis a mai napig nem jelent meg a kötet. Ellison 2007-es nyilatkozata szerint még mindig szeretné, ha a The Last Dangerous Visons egyszer napvilágot látna.

A Priest ihletette kiállítás:

Nem csak Priestet inspirálta a művészvilág több neves alakja (pl. H. G. Wells, Jack London, Brian Aldiss), hanem ő is másokat. Egyik legemlékezetesebb hatása egy képzőművészeti kiállításon volt tetten érhető. 2007-ben a Chelsea Collage of Art and Design szervezésében nyílt kiállítás, ahol az érdeklődők az Affimation (1981) című regény ihlette műveket tekinthették meg. A rendezvény az egyéni történelem és emlékezet témájának bemutatását célozta meg egy sokkal antagonistább és kritikusabb értelmezés lencséjén keresztül, továbbá célja volt kiemelni a kortárs művészet pozitív gyakorlatát más hagyományos, melankolikusabb dokumentálási módoknál.  A regény főhősének útját követve (Sinclair traumáit feldolgozva önéletrajzának írásába kezd, azonban a munka előrehaladtával rá kell döbbennie, egy teljes más ember életét vetette papírra) a projektben résztvevő művészeknek is újra kellett gondolniuk vagy építeniük saját identitásukat, múltjukat, hogy ezzel egy addig ismeretlen, új világ táruljon fel előttük.