Blog

  • Megjelent a májusi Galaktika

    A Galaktika magazin májusi száma a Brit SF-díjas Paul Di Filippo inventív elbeszélésével indul, amely a plasztikai sebészet jövőjét vázolja fel. József Attila-, Déry Tibor- és Márai Sándor-díjas szépírónk, Majoros Sándor is vérbeli sci-fivel jelentkezik. Andy Dudak írása egy galaktikus birodalom egyetemén játszódik, ahol a képzés egy egészen különleges módját alkalmazzák. Huszár Karina novellájában idegenek támadják meg a Földet, szándékaik pedig kimondottan hátborzongatóak. James Van Pelt amerikai szerző Sturgeon-díjra jelölt elbeszélésének szállóvendége eltűnt feleségét keresi a labirintusszerű épület(ek)ben, de közben maga is mind reménytelenebbül eltéved. Szilágyi István Preyer-pályázatnyertes története űrhajós horror-SF az igazán ijesztő fajtából. Morgan Robertson klasszikusa szintén rémisztő szörnyeket állít csatasorba, meglepő csavarral.

    A központi tudományos rovat az Egyesült Államok egyik csendes zónájából tudósít, ahol tiltott mindenféle mikrohullámú eszköz használata. Emellett olvashatók még cikkek többek közt a Rémségek kicsiny boltja színpadi musical-adaptációjáról, a Hold felderítésének
    történetéről, a forgó univerzum elméletéről és egy Cannes-ban díjat nyert magyar rövidfilmről.

     

    A képregény Henry Rider Haggard Ayeshájának feldolgozása Fazekas Attila rajzaival.

    A magazin XL-változatában Edward Shanks A romok népe című disztópikus regényének első része olvasható.

    A Galaktika 422. száma újságosoknál nem kapható, keresd tehát a szerkesztőségben, vagy fizess elő, ezzel is támogatva a lap fennmaradását a jelenlegi nehéz időkben!

  • Megjelent az áprilisi Galaktika

    A Galaktika magazin áprilisi száma Varga L. László „Csipsz az agyba” című szatirikus elbeszélésével indul, melyben egy egyszerű focistát turbóznak fel a fejébe ültetett számítógépes mikroáramkörrel, és ettől elképesztő politikai karrier lehetősége nyílik meg előtte. Igazi amerikai sztárpáros, az egyaránt Hugo-, Nebula- és Locus-díjas Harlan Ellison és Robert Silverberg szövetkezett egy rendkívül szokatlan zombitörténet megírására, ami most először olvasható magyarul. Az orosz Gleb Anfilov miniatűrje a hangulatbefolyásolás forradalmian új eszközét mutatja be. Zsiga-Kárpát Dániel kizsákmányolt hősei egy távoli gyarmatvilágon úgy döntenek, hogy visszavágnak a rendszernek. Philip E. High telepesei ugyanakkor egy elsőre megoldhatatlannak tűnő problémával szembesülnek: egy ragadozó szuperdzsungelt kéne kiirtaniuk. Kispál Márton Preyer-pályázaton dobogós novellája egy környezeti katasztrófa utáni Magyarországon játszódik. Az argentin Laura Ponce ismét egy távoli világra kalauzolja el olvasóit, ahol az évente egyszer lecsapó hatalmas vihar nem mindennapi  következményekkel jár. Jefim Zozulja klasszikusa allegórikus történet a háború és a zsarnokság természetéről.

    A központi tudományos rovat arra figyelmeztet, hogy az egyre súlyosbodó ivóvízhiány már a közeli jövőben háborúkhoz vezethet. Emellett olvashatók még cikkek többek közt a gleccserek megőrzéséről, két kritikai és közönségsikert elért új animációs filmről, egy német progrock albumról és arról, hogy mi van, ha valójában egész világegyetemünk egy fekete lyuk belsejében létezik.

    A képregény Vlagyimir Szavcsenko novellájának klasszikus adaptációja Gugi Sándor rajzaival: Hová lett Iljin?

    A magazin XL-változatában Alekszej Konsztantyinovics Tolsztoj hosszabb-rövidebb írásai olvashatók vámpírokról és más  természetfölötti lényekről.

    A Galaktika 421. száma újságosoknál nem kapható, keresd tehát a szerkesztőségben, vagy fizess elő, ezzel is támogatva fennmaradását a jelenlegi nehéz időkben!

  • Pinokkió meséje, ahogy még sosem láttad

    Március 16-án és 17-én a Trafó Kortárs Művészetek Háza egy minden tekintetben különleges előadással várja a közönséget. A nemzetközileg elismert Cade-MacAskill alkotópáros a The Making of Pinocchio (Pinokkió átváltozása) című produkciójával a Festival d’automne (Párizsi Őszi Fesztivál) és más nagynevű fesztiválok után Budapestre érkezik.

    Vicces, okos és elgondolkodtató, játékos képekben gazdag négykezes – közvetlen kiszólásokkal a kamerába a nézőnek címezve –  identitásról, megismerésről és elfogadásról… Gyöngéd szatíra, de politikailag egyenes beszéd.”(— The Guardian)

    Carlo Collodi klasszikus meséjéből kiindulva, az alkotók egy katartikus és felszabadító történetet visznek színpadra a nemi identitás felfedezésének és megélésének folyamatáról. Személyes tapasztalataikból merítve mesélnek az önazonosság kereséséről, a társadalmi elvárásokkal való szembenézésről, végső soron pedig a szabadság felé vezető útról.

    Helyszínünk egy fiktív filmstúdió, ahol bepillanthatunk a queer szerelem és egy alkotófolyamat kulisszái mögé. Rosana Cade és Ivor MacAskill művészek és egyben szerelmestársak, akik 2018 óta dolgoznak a The Making of Pinocchio (Pinokkió átváltozása) című „filmen”, amelyben Ivor nemi átalakulásának folyamatát követik nyomon, erre reagálnak.

    Ebben a „vicces, okos és elgondolkodtató, játékos képekben gazdag négykezesben” (The Guardian) komplex élettapasztalatuk találkozik a hazudós bábu varázslatos történetével, aki „igazi fiú” akar lenni.
    Formabontó eszköztárukkal – árnyjátékkal, bábbal, tárgyszínházzal és élő filmmel – egy varázslatos világot teremtenek a színpadon, amely a mese keretein túlmutatva ad teret a saját igazságunk kifejezésének, miközben a queer identitás felfedezésének örömét és az önkifejezés határtalan lehetőségeit ünnepli. Az egyszerre költői és politikus előadás humorral és lenyűgöző látvánnyal mutat rá arra, hogy a tranzíció nem csupán átalakulás, hanem önmagunk felszabadítása.

    Rosana Cade és Ivor MacAskill munkája határozott kiállás az elfogadásért, amely őszinteséggel, képzelőerővel és gyöngéd szatírával szegül szembe a társadalmi kirekesztéssel. A burleszk ihletésű forgatókönyvből és a Tim Spooner által megálmodott, állandóan változó díszletben egy mélyen személyes elbeszélés bontakozik ki. Eddigi közönsége „kihagyhatatlannak", „lélegzetelállítónak",  „lehengerlőnek" és „az év queer szerelmi történetének” nevezte.

     

    A program a British Council támogatásával valósul meg.

    További infó, jegyek: itt. Facebook event: március 16. vasárnap és március 17. hétfő.

     

    A Trafó a produkciót hozzáférhető előadásként mutatja be. Ezeken az estéken a színházi etikett szabályait lazán kezeljük: a nézők szabadabban mozoghatnak az előadás alatt (szükség esetén jöhetnek-mehetnek, helyet változtathatnak) és nem lesznek erős fény- és hanghatások. Azok számára, akik szeretnének az előadás alatt vagy után elvonulni, esetleg valakivel beszélni, pihenőteret és jólléti tanácsadót biztosítunk. Az előadások után hozzáférhetővé tesszük az előadás digitális kiadását is, hogy azok is láthassák Cade és MacAskill munkáját, akik nem tudnak eljönni a Trafóban megvalósuló élő színházi előadásra. A Trafó törekvése, hogy a jövőben minél több hozzáférhető előadást tűzzön műsorra.
    Az esemény az LMBT Történeti Hónap programja, amely az LMBT emberek történelemben való jelenlétét kívánja megmutatni, a magyar és külföldi LMBT múltról és a kisebbség tagjai által létrehozott értékekről szól, ugyanakkor fontos szerepe van az LMBT közösség építésében is. A programsorozat további eseményeiről az LMBT Történeti Hónap honlapján és Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

  • Nyerj páros jegyet a Corvin Moziba! – Sci-fi csütörtök

    Fantasztikus hírrel jövünk a sci-fi szerelmeseinek! Most minden második héten lehetőségetek lesz ajándék páros jegyet nyerni a Corvin Moziba!

    Idén is élvezhetitek a filmművészet nagy SF klasszikusait, ugyanis a Corvin Mozi Sci-fi csütörtök programja visszatért. Május 29-ig kéthetente egy-egy világhírű kedvencet mutatnak be, melyre most a Galaktika Facebook oldalán nyereményjátékot hirdetünk.

    Magyarország első és egyetlen science fiction magazinjaként minden alkalmat igyekszünk megragadni, melynek fókuszában a zsáner népszerűsítése áll, és ahol minden rajongó együtt tudja élvezni az idegen világok szépségét és izgalmát. Örömmel buzdítjuk minden olvasónkat a részvételre, ráadásul minden filmre 3 db páros jegyet sorsolunk!

     

    👾 Mikor | Minden második héten, 2025. február 28-tól május 26-ig

    Az első nyereményjáték február 28-án, pénteken indul, és egészen vasárnapig (március 2-ig) tudtok jelentkezni. Március 3-án sorsoljuk ki a nyerteseket.

    A továbbiakban terv szerint a nyereményjátékok egy hétig futnak, és mindig a film vetítésének hetén, hétfőn fogunk sorsolni. A pontos időpontokat a Nyereményjáték szabályzatában láthatjátok (lásd a lap alján).

    Természetesen, mindig az aktuális kiírások lesznek érvényesek, úgyhogy érdemes követni Facebook oldalunkat!

     

    🪐 Hol | Galaktika Magazin Facebook oldalán

     

    🚀 Hogyan | Minden nyereményjáték alkalmával felteszünk egy kérdést a Facebook bejegyzés leírásában, melyre hozzászólásban tudtok válaszolni. A 3 nyertest a hozzászólók között sorsoljuk ki véletlenszerűen.

     

    🍿  Nyeremény | 3 db páros mozijegy minden nyereményjáték alkalmával az aktuális Sci-fi csütörtök film vetítésére

     

    A legendás sci-fi filmek rendezői között szerepel Terry Gilliam, Steven Spielberg, Jean-Luc Godard, valamint James Cameron neve is.

    Andrej Tarkovszkijt szeretnénk külön is kiemelni, ugyanis a kiadó egyik, hosszú évek óta legnépszerűbb könyve, a Sztrugackij testvérek Piknik az árokparton című regénye alapján készült Sztalker is egyike az idei programnak.

    Igyekszünk majd mindegyik filmhez ajánlani egy-egy saját SF könyvet, hogy ráhangolódjatok az élményre.

     

    A vetített filmek címét, leírását és időpontjait megtaláljátok a program hivatalos honlapján ➽ Sci-fi csütörtök 2025

    Nyereményjáték szabályzat

     

  • Puli Holdküldetés Tájékoztató – Vízszimatolás a Holdon

    Február 21-én, pénteken a Magyar Asztronautikai Társaság előadásán vehettek részt.

    Ha érdekel titeket, hogy milyen kihívásokat jelent egy Holdi eszközt tervezni, mit fog pontosan csinálni a Puli Water Snooper, valamint milyen hasznot remél a küldetéstől a cég, ne hagyjátok ki az eseményt!

    „A magyar űrkutatási és űripari történelmi pillanat, hogy a Puli Space Technologies műszere méréseket fog végezni a Hold felszínén. Ezzel az első magyar vállalat lesz, mely eszközt küld a Holdra.

    17:00 Megnyitó – Arnócz István Magyar Asztronautikai Társaság – főtitkár

    17:10 – 18:10 Hazadi Mátyás, Puli Space Technologies

    18:10 – 19:10 Kérdések az előadóhoz

     

    A rendezvény szervezője: Magyar Asztronautikai Társaság

    Esemény oldala: https://www.mant.hu/puli-holdkuldetes-tajekoztato

  • Megjelent a februári Galaktika

    A Galaktika magazin februári száma egy rejtélyes Jack Vance-kisregény első részével indul, melyben párhuzamos világok végtelen sora áll az emberiség rendelkezésére. A Hugo-, Nebula- és World Fantasy-díjas SFWA Nagymester baljós hangulatú írását a Zsoldos Péter- és Galaktika-díjas Fedina Lídia (Virokalipszis) börleszkbe hajló novellája követi a karácsony elkommercializálódásáról, az irodalomtörténet legrendhagyóbb szereplőgárdájával. A nemrégiben elhunyt Campbell- és Locus-díjas írólegendától, Barry N. Malzbergtől egy rövid,
    de annál ütősebb levelezőrovattal, mely az emberi kommunikácdió kiüresedését lamentálja. Kovách Kristóf ismét egy horrorisztikus urban fantasyvel borzolja olvasói idegeit. Az Eurocon-díjas E. C. Tubb rendhagyó módon tárja fel az idegen világok meghódításának drámai nehézségeit. A lapban először jelentkező Mráz Anna a testüket katonai célokra bérbeadó emberek történetéről ír. Végül egy elfeledett klasszikus zárja a februári számot, a „drakulás” Bram Stoker (A fehér féreg fészke) egy tavaly fölfedezett, korábban csupán egyszer, egy ír napilapban megjelent, nyomasztó rémtörténete.

    A központi tudományos rovat a Bibliából ismert egyiptomi tíz csapás valóságalapját vizsgálja. Emellett olvashatók még cikkek többek közt a közelmúltban elhunyt zseniális filmrendezőről, David Lynchről, egy művészről, aki beteges kamu játékhirdetéseket állít elő, egy görög
    rockegyüttes albumáról és a James Webb Űrteleszkóp meglepő felfedezéseiről.

    A képregény Vlagyimir Szavcsenko novellájának klasszikus adaptációja Gugi Sándor rajzaival: Hová lett Iljin?

    A magazin XL-változatában egy filmnovellizáció olvasható, a 80-as évek egyik népszerű összeesküvés-elméletes mozija alapján: UFO Arizonában.

    A Galaktika 419. száma újságosoknál nem kapható, keresd tehát a szerkesztőségben, vagy fizess elő, ezzel is támogatva fennmaradását a jelenlegi nehéz időkben!

  • Megjelent az idei első Galaktika

    A Galaktika magazin januári száma az Aelita-díjas orosz S.T.A.L.K.E.R.-szerző, Szergej Palij (Rendhagyó vakáció) kisregényének befejező részével indul egy különleges természeti jelenségről, amely lázba hozza a világ tudósait. Huszár Karina novellájának hőse regisztrál egy társkereső oldalra, és ezzel egy lidércnyomásos világ nyílik meg előtte. Kenneth Schneyer egy olyan alternatív valóságot vázol fel, melyben nemcsak a szó száll el, de az írás sem marad változatlan. A Monolit-díjas Varga Csaba Béla urban fantasyje természetfölötti lényekkel népesíti be hazánkat. Alekszej Gravickij arra világít rá, hogy egy zombiapokalipszis után se feltétlenül az élőholtaktól kell leginkább félni. Benyák Zoltán nagy hatalmú idegenei bolygókat adnak-vesznek, és ha kell, kártevőmentesítenek. Alekszandr Beljajev egy elkeseredett, nincstelen ifjúról ír, aki, hogy családot alapíthasson, részt vesz egy nem mindennapi tudományos kísérletben.

    A központi tudományos rovat arra figyelmeztet, hogy a genetikai diszkrimináció már nem sci- fi, hanem a valóságban is létezik. Emellett olvashatók még cikkek többek közt egy sztárparádés abszurd színházi előadásról, a Föld vizeinek eredetéről, az Atlas című amerikai
    filmről és gyémánt akkumulátorokról.

    A képregény Jeffrey Stone (Nemes István) immár klasszikussá vált trilógiájának adaptációja: Cherubion. Rajzolta az utolérhetetlen Fazekas Attila.

    A magazin XL-változatában ismét Varga Csaba Bélával találkozhatunk, alternatív történelmi regényében fennmaradt az Osztrák–Magyar Monarchia, és most épp a Vénusz ellenséges világát próbálja gyarmatosítani.

    A Galaktika 418. száma újságosoknál nem kapható, keresd tehát a szerkesztőségben, vagy fizess elő, ezzel is támogatva fennmaradását a jelenlegi nehéz időkben!

  • Megjelent a Galaktika decemberi száma!

    A Galaktika magazin decemberi számának szerkesztőségi előszava megemlékezik a 80. születésnapja után nem sokkal elhunyt írólegendáról, Nemere Istvánról.

    Az irodalmi anyag az Aelita-díjas orosz S.T.A.L.K.E.R.-szerző, Szergej Palij kisregényének első részével indul egy különleges természeti jelenségről, amely lázba hozza a világ tudósait. A magyar felmenőkkel rendelkező amerikai Steven Brust írásában feltűnik Vlad Taltos és sárkány-familiárisa, Loios. Fritsi Péter hőse egy elvadult telken különleges, édességekből épült házra bukkan, ami végzetes torkoskodásra ösztönzi. Valentyin Katajev egy tífuszos betegről ír, aki hagymázas álmaiban kalózok közé keveredik. De mi van, ha az álmok átszűrődnek a valóságba is? A Hugo-, Nebula- és World Fantasy-díjas Jo Walton Hamupipőke klasszikus meséjét mondja el újra, egészen sajátságos szemszögből. Kevereschán András novellája egy forradalmian új biocsip hatásaival szembesíti a gyanútlan tesztalanyt. A magazin lapjain bemutatkozik egy ecuadori szerző is, Cristián Londoño Proaño, és az éghajlatváltozással csatázó kakaótermesztőkről mesél. Sydney J. Bounds műkereskedője egy rejtélyes szobrász-ügyfele után nyomoz, aki döbbenetesen élethű alkotásaival lenyűgözi a világot. Alt Krisztián telefonszolgáltatói leiratok formájában számol be egy idegen invázióról.

    A havi retró Gustavo Adolfo Bécquer spanyol író elbeszélése egy templomi orgonamesterről szól, akit hite és zene iránti szeretete még a síron túlról is visszaszólítja.

    A központi tudományos rovat azt járja körbe, hogyan figyelhetünk meg egy láthatatlan csillagászati jelenséget. Emellett olvashatók még cikkek többek közt két nemrég eltávozott nagyszerű színészről, James Earl Jonesról és Teri Garr-ról, ötletes köztéri szobrokról, Rick Wakeman angol sztárbillentyűsről és egy komplex kínai mezőgazdasági kísérletről az elsivatagosodás megállítására.

    A képregény Jeffrey Stone (Nemes István) immár klasszikussá vált trilógiájának adaptációja: Cherubion. Rajzolta az utolérhetetlen Fazekas Attila.

    A magazin XL-változatában ismét az angol Sydney J. Boundsé a szó, akinek sokszínű életművét egy kisregény és öt elbeszélés reprezentálja.

    A Galaktika 417. száma újságosoknál nem kapható, keresd tehát a szerkesztőségben, vagy fizess elő, ezzel is támogatva fennmaradását a jelenlegi nehéz időkben!

  • „Megölt valakit, de ez nem ilyen egyszerű.”- Előszó

    Chain-Gang All-Stars: Előszó

     


    Tisztelt Olvasó!

     

    Édesapám büntetőügyekben eljáró védőügyvéd volt. Próbált segíteni az embereken, gyakran pénztelen, kitoloncolással fenyegetett bevándorlókon. Máskor más, bajba került embereket védett. Emlékszem rá, mikor egyszer azt mondta: ez egy hosszú tárgyalási nap volt. A kliensét gyilkossággal vádolták. Én vártam egy pillanatot, aztán a szemébe nézve megkérdeztem: „Ártatlan? Vagy tényleg megölt valakit?” Ő azt válaszolta: „Megölt valakit, de ez nem ilyen egyszerű.” Szerettem volna megkérdezni, mitől lenne bonyolult? De nem mondtam semmit. A szavak akkor elhaltak közöttünk, de a magot már elvetették.
    Nem hiszek abban, hogy az embereknek ketrecbe kellene zárniuk más embereket, vagy az országoknak meggyilkolniuk a polgáraikat.
    Implicit vagy explicit módon, de ennek pont az ellenkezője a megszokott. Az erőszak uralkodik ebben az országban, ahogy az egész világon. A károkozást további károkozással honoráljuk. Amikor elkezdtem írni a Chain-Gang All-Starst, hittem, reméltem ennek eltörlését. Úgy gondoltam, hogy a börtön gonosz dolog, de eltűnődtem rajta, a gyakorlatban mit jelentene a világ számára, ha a börtönökön kívül élhetnének az elítéltek.
    Elolvasva, mit írtak az olyan gondolkodók, mint Angela Davis, Ruth Wilson Gilmore és Mariame Kaba az eltörléséről, megértettem, hogy lehetséges, és törekednünk kell rá.
    Az lenne az a világ, ahol a szeretet uralkodik, és amelyben nincs helye a rács mögé zárt embereknek.
    Ezek az elképzelések segítettek létrehozni ezt a könyvet. De írás közben sok minden elmaradt, átalakult. A regény végül konkrét karakterekről és az ő láncaik történetéről szól. A börtön, mint az elkülönítés tere, még brutálisabbá formálódott, valami olyasmivé, ami nem fél megmutatni igazi arcát. Ez volt a legnehezebb művészi tevékenység, amit el tudtam képzelni. Remélem, megfeleltem a kihívás-
    nak, most, hogy elkészült.
    Nana Kwame Adjei-Brenyah
    Adjei-Brenyah olyan sikersorozatokból merít, mint az Éhezők viadala, A menekülő ember, a Könyörtelen játék vagy a Battle Royale.

    A Chain-Gang All-Stars a halálra ítélt szerelem és az iparosodott rasszizmus disztópiájának főműsoridős valóságshow-ja.

    Akciódús és terjedelmes, brutális és nyers, de valós düh táplálja.

    Nana Kwame Adjei-Brenyah első könyve, a Black friday című novellagyűjteménye 2018-ban jelent meg, mely ugyancsak a rasszizmus témájával nagy és lelkes olvasótáborra talált. Ezen regénye is eredetileg novellaként indult, azonban a megalkotott disztópikus világ fonalai nagyobb teret követeltek maguknak.

    A könyv elérhető a Galaktikabolton ➽ Chain-Gang All-Stars
  • Elindult a harmadik országos CanSat verseny – Jöhet A Nagy Találkozás!

    Űrügynökségek, magáncégek, egyetemek, kutatócsoportok eszközei keringenek fejünk felett nap mint nap. Bár egy középiskolás számára elérhetetlennek tűnhet, hogy műholdat építsen, az Európai Űrügynökség (ESA) által meghirdetett verseny ezt a lehetőséget hozza közel a diákokhoz.
    Október közepén elindult a harmadik országos CanSat verseny a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) szervezésében, az ESERO Hungary keretében. A versenyen részt vevő középiskolás csapatok és mentoraik 2024. november 23-án 12 és 18 óra között találkoznak
    egymással az ELTE Lágymányosi Campusán, a Déli Tömb földszintjén.

    Mi a CanSat?

    A verseny során a diákok lehetőséget kapnak egy projektmunka formájában a saját, üdítősdoboz méretű ún. műholdszimulációjuk megépítésére. Bár az űrbe nem jut ki, a döntőben kutatórakéta repíti 1 km magasságba a csapatok eszközeit, ahonnan azok saját
    ejtőernyőjükkel ereszkednek le a földre, miközben küldetéseiket teljesítik.

    Az eszközök megtervezésére és megépítésére fél évük van a versenyzőknek, az októberben kezdődő munka a 2025. áprilisi döntővel zárul. Ez alatt az idő alatt nemcsak oktatási anyagokat és személyes képzési lehetőségeket kapnak a munkához a csapatok, de a három találkozón a többi versenyzővel is megismerkedhetnek és bemutathatják egymásnak az elképzeléseiket és műszaki megoldásaikat.
    A hat hónap során egy valódi űrprojekt lépésein kell haladniuk – igazán összetett, kitartó munkára van szükség a jó eredményhez!

    Ami eddig történt…

    Rekordszámú jelentkezéssel zárult az idei CanSat verseny regisztrációja: 84 (!) csapat kezdte meg a közös munkát, mely során elkészíthetik saját műholdszimulációikat. A szervezőkre mindez még nagyobb felelősséget helyez: több, mint 400 lelkes középiskolás és száz mentor
    vág bele a nagy kalandba. Külön öröm, hogy a korábbi résztvevők mellett számos új csapat, új iskola is nevezett a CanSat versenyre.

    2024. októberében – a regisztrációt követően – online találkozók adtak alkalmat arra, hogy a versenyzők bemutatkozzanak egymásnak, illetve olyan képzéseken vegyenek részt, amelyek segítenek a műholdszimulációk megépítésében. Ezeken alkalmakon a csapatok tagjai
    elsajátíthatták a tervezés megkezdéséhez, a mikrovezérlők építéséhez, valamint a 3D nyomtatáshoz kapcsolódó alapvető készségeket. A tematikus képzések tovább folytatódnak novemberben is.

    És ami most következik:

    A Nagy Találkozás során első ízben nyílik lehetőség arra, hogy a versenyző csapatok tagjai és mentoraik személyesen is megismerhessék egymást. A résztvevők az ismerkedésen túl hasznos információkhoz is juthatnak a versennyel, illetve annak szakterületeivel
    kapcsolatban. Az eseményen bemutatkoznak a szervezők és szervezeteik, a cansateket bíráló zsűri tagjai, valamint egy soft skilleket felvonultató workshopon is részt vehetnek a versenyzők. Mindemellett a mentorok számára is elérhető lesz egy interaktív tájékoztató a
    megmérettetéssel kapcsolatban.

    Időpont: 2024. november 23. 12:00-18:00
    Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus Déli Tömb földszint (Aula, Bolyai Terem)

    Jöhet A Nagy Találkozás, a szervezők várnak mindenkit szeretettel!