Blog

  • Élvezhető akció sci-fi lett a Hét nővér

    Az elmúlt években számos izgalmas sci-fi filmet kaptunk Hollywoodtól, azonban az igazán izgalmas címek a filmművészet mellékútjairól kerülnek ki. Ezen művek mögé sorakozik fel a norvég rendező, Tommy Wirkola (Náci zombik) sci-fije, a Hét nővér. Az angol-francia-belga-amerikai koprodukció az USA-ban augusztus 18-án debütált a Netflixen, egy majdnem féléves késéssel pedig végre itthon is, november 23-án. A főszerepben Noomi Rapace (Alien: Covenant, Prometheus, A tetovált lány), aki hét különböző karaktert kelt életre a vásznon.

    A történet egy olyan jövőbe repít minket, ahol a túlnépesedés már bolygónkat és saját létünket fenyegeti. Az európai kormányzásban fontos posztot betöltő Nicolette Cayman (Glenn Close) drasztikus lépést tesz: bevezeti az egygyerekes családmodellt. A megoldás nem annyira „sci-fi” – elég csak Kínára gondolnunk -, azonban a törvény betartatása annál inkább: ha a szigorú ellenőrzés és megfigyelés ellenére is születnének testvérek, azokat a kormány magához veszi, és hibernálja őket egy jobb kor számára. Ennek ellenére Terrence Settman (Willem Dafoe), amikor megszületik hét lányunokája, úgy dönt, titokban felneveli őket. A hét napjairól nevezik el őket, kitalál számukra egy alteregót, akit mindennap más testvér kelt életre. Settman terve harminc éven keresztül tökéletesen működik, egy nap azonban a lányok egyike nem megy tér haza…

    A Hét nővérben aktuális problémák (túlnépesedés) és erkölcsi dilemmák sora bukkan fel, azonban a hangsúly végig az akción és a történet kibontásán marad. Ezt profin is csinálja. A film meghatározott tempóban halad a végkifejlet felé, miközben teljes mértékben kielégíti az egyszeri mozinéző igényeit: érdekes alapszituáció, üresjáratok nélküli cselekmény, meglepő fordulatok, némi humor, mindemellett pedig mer bátor is lenni. Például a szereplők nincsenek biztonságban, úgy hullanak, hogy még George Martin is elismerően bólogatna Wirkola és forgatókönyvíróinak (Max Botkin, Kerry Williamson) teljesítményét látva. A Hét nővér nagy erénye azonban a nagy hibája is: a cselekményen kívül minden a háttérben marad. Settmanék kikezdhetetlenként bemutatott terve a montázsszerű bemutató miatt válik kissé hiteltelenné, a hét nővér személyiségre is hasonlóak, nehezen megkülönböztethetőek (hiába a sokféle frizura és ruha), az ellenség pedig sematikusan ábrázolt, egytucat, más filmekből már jól ismert alakok.

    A negatívumok ellenére a Settman testvérek története hagy egy kis borzongató érzést, és feltesz pár kellemetlen kérdést. A film végefele van egy jelenet, amikor Cayman kijelenti, a lányok nagyapja önző volt, amiért önös érdekek által vezetve titokban nevelte fel unokáit, ezzel veszélybe sodorva az emberiség jövőjét. Nézőként hiába szimpatizálunk végig a nővérekkel, egy részünk kicsit mégis Cayman véleménye felé húz, és a tömeginkubátorban nevelkedő csecsemők sem jósolnak megoldást a túlnépesedésre, sem pedig fényes jövőt az emberiségnek. Vajon személyi síkon mindig önzőek leszünk, és végül ennek köszönhetően jön el a vég? Viszont van-e jogunk embertársaink élete felett az állítólagos nagyobb jó elérése végett döntenünk? Nehéz kérdések.

    Értékelés: 7/10

    A Hét nővér nem a filozófikusabb sci-fik sorát gyarapítja, de akciófilmként könnyen helyt áll. Kikapcsolódni tökéletes.

  • Mik azok a furcsa rókák az új Star Wars előzetesében?

    A december 14-én debütáló Star Wars: Az utolsó jedik kapcsán az internet legfőképp a porgok miatt lelkesedett be, azonban rajtuk kívül az egyik előzetesben látható volt még egy új faj, amely most nevet is kapott. A kristály rókák csak egy rövid snitt erejéig tűnnek fel a képsorokon, azonban már ez alapján is lenyűgözően néznek ki. A Star Wars mindig híres volt arról, hogy furcsa, de nagyon izgalmas lényeket mutatott a nézőknek, az ewokok és a gunganek kapcsán is a mai napig sok a vita.

    Most kiderült, hogy a kristály rókák a szintén újoncként debütáló Crait bolygón laknak, a lázadók korábbi, mára elhagyatott bázisán. Hogy tovább hype-olják a premiert, kijött egy új videó is, melyen közelebbről szemügyre vehetjük a csodálatos lényeket. A rövid képanyagban látható, hogy 25 ezer kristály darabkával díszítették az állatot, a valóságban is elkészült, hogy minél élethűbb legyen, aztán pedig beszkennelték, hogy a CGI-nak köszönhetően a mozgása tökéletes legyen.

    És hogy mitől kristályosak a rókák?

    Ezek a csodálatos, elvadult lények csak úgy tudtak életben maradni a Craiten, hogy elkezdték a bolygó felszínét megenni. Ennek a pusztításnak a vége pedig az lett, hogy kristály szőtte be a rókákat – árulta el a Star Wars egyik munkatársa, Neal Scanlan.

  • Black Friday a Galaktikánál!

    Black Friday alkalmából különleges akcióval vár a Galaktika. 

    November 24-én 30% kedvezménnyel vásárolhattok az új, limitált kiadású termékeink közül!

    Legyetek résen, és november 24-én, pénteken, figyeljétek a Galaktikabolt.hu-t!

    Boldog Black Friday-t!

  • Visszatér az egyik legkeményebb szuperhőslány

    A Kick-Ass jelenség 2010-ben vált világszerte ismertté, amikor a mozik bemutatták a szuperhősös képregény adaptációját. Ebben egy átlagos srác, Dave Lizewski bújt zöld maskarába, hogy több-kevesebb sikerrel összeverje a városát sanyargató gonoszokat. A filmben olyan színészek tűntek fel, mint Aaron Taylor-Johnson, Chloe Grace Moretz, vagy éppen Nicolas Cage. 2013-ban sajnos a második rész már csalódást okozott a rajongóknak, nem is készült több felvonás a Kick-Ass franchise-ból.

    A képregények lapjain azonban igencsak mozgolódik Kick-Ass, éppen ott tartunk, hogy a harmadik széria 2013-as befejezte után új főszereplővel tér vissza Mark Millar alkotása. Ebben egy veterán katona, és családanya ölti magára a szuperhős gúnyáját, 2018 februárjában pedig boltokba is kerül az új Kick-Ass első füzete.

    Mindemellett pedig saját képregénysorozatal tér vissza Hit-Girl is, akit az olvasók afféle mini Megtorlónak tartanak. A Hit-Girl első száma ugyancsak jövő februárban lesz megvásárolható, bár aki crossoverre vágyik, csalódni fog. Ugyanis az új Kick-Ass és Mindy egyelőre el fogják egymást kerülni. Érdekesség, hogy Hit-Girl a folytatásban Kolumbiába megy, ahol egy vérszomjas orvgyilkossal gyűlik meg a baja.

  • Galaktika TV: Gyűrűk Ura és élőszereplős Star Wars sorozat

    Márton és Mikul 10. alkalommal is kitárgyalják az aktuális híreket, mint például egy új Csillagkapu sorozatot, a nemrég bejelentett Gyűrűk Ura szériát, a Star Wars Battlefront II. fizetési rendszerét és az időről időre újra felmerülő élőszereplős Star Wars tévésorozatot is.  Meglepetésként pedig felbukkan az adásban Julcsi, a Galaktika irodalmi infóival – először, de nem utoljára!

    Ha tetszett a videó, nézd meg a többit is a YouTube csatornánkon, és ne felejts el feliratkozni!

  • Nyerj Azilum magazint!

    Az Azilum egy Lovecraft-tal és a lovecraftiánus stílussal foglalkozó nyomtatott irodalmi magazin. Filmismertetéseket, interjúkat, valamint irodalmi és ismeretterjesztő szövegeket olvashattok benne.

    November 28-án, kedden 2 db-ot sorsolunk ki a fanzinból. A sorsolásban automatikusan részt vesz mindenki, aki tagja a Galaktika Klubnak. Még nem vagy tag? Lépj be most!

    A klubtagság számtalan előnnyel jár: választhatsz magadnak ajándékkönyvet, egy éven át házhoz szállítjuk neked a Galaktika magazint vagy az XL változatát, továbbá kedvezménnyel vásárolhatsz nálunk, és több partnerünknél is.

    Ráadásul rendszeresen meglepetésekkel szolgálunk (mint például ez a sorsolás), továbbá folyamatosan bővítjük a partnerek és kedvezmények körét.

    Legyél tagja egy igazán fantasztikus klubnak!

    Galaktika Klub

  • Nem víz, hanem homok folyik a Mars felszínén

    Mintegy két évvel ezelőtt közölte le a Nature Geoscience című folyóirat, hogy folyékony, sós vízre leltek a Mars felszínén. A felfedezést a Mars Reconaissance Orbiter 2006-os pályára állása óta folyamatosan érzékelt, a meleg évszakban feltűnő és a hidegben eltűnő sötét sávokra alapozták. Nos, úgy fest a helyzet, hogy azok mégsem a homokos felszín közvetlen közelében csordogáló víz jelei, hanem maga a homok.

    [the_ad_placement id=”poszt-szovegebe”]

    A Nature Geoscience-ben leközölt legújabb tanulmány szerint ezek az úgynevezett ismétlődő lejtősávokra (angolul: recurrent slope lineae; röviden: RSL) a száraz homok adja a magyarázatot, erre az arizonai geológiai intézetben dolgozó Colin Dundas által vezetett kutatócsoport következtetett 151 különböző sötét sáv megfigyelése alapján.

    A sávok a legtöbb esetben 28 és 35 fokos domboldalon jöttek létre, ez megegyezik a földi és a marsi dűnék dőlésszögével, egyben ez az a kritikus szög, ahol a homokfolyás megindulhat. Ahogy a homok mozog, világosabbá teszi a felszínt, majd idővel újra összegyűlve sötétebbé válik – ez lehet a magyarázat arra, hogy a jelenség miért szezonális. A korábban megfigyelt RSL-ek többségében szintén 28 és 35 fokos lejtőkön jöttek létre.

    A tanulmány szerint, ha ezek a sávok szárazak, az arra utalhat, hogy a Marson jó ideje nem volt jelen jelentősebb mennyiségű folyékony víz, ami ugye kulcsfontosságú a mikrobiális élethez.

    Persze Dundas és kollégái még számtalan kérdésre nem tudtak választ adni az RSL-ekkel kapcsolatban – még a szezonális megjelenésükre sincs kielégítő válasz. Sokat segíthet a különböző napszakokban történő távoli megfigyelés, és az is, ha a jövőben képesek lennének néhány ilyen sötét foltot a helyszínen megfigyelni. Ehhez persze már vagy egy röpképes drónra lenne szükségük (a jelenlegi marsi szondák nem tudnak 28 fokos emelkedőket megmászni), vagy emberes expedícióra, ám ezek a lehetőségek még odébb vannak.

    A NASA marsi felfedezőprogramjának vezető kutatója, Michael Meyer a felfedezéssel kapcsolatban felhívta arra a figyelmet, hogy az új tanulmány mindössze az RSL-ek folyékony víz által történő megjelenését cáfolta, és nem jelenti ki, hogy egyáltalán nincs víz a Marson.

    Az már más kérdés, hol van az a víz, mert a jövőbeli expedíciónak, vagy éppen egy kolóniának a legoptimálisabb az lenne, ha kiaknázható helyen találnának vizet, olyan mennyiségben és minőségben, hogy azt az emberek felhasználhassák. Molekuláris formában vagy több rétegnyi szikla alatt nem sokat érnének vele.

  • Minden korosztály megtalálta a magának való szórakozást az őszi PlayIT-en

    Idén második alkalommal került megrendezésre a budapesti PlayIT Show. Ezúttal is rengeteg érdekességet állítottak ki a képernyőkre a szervezők, de nem csak a gamereknek volt vonzó ez az esemény, hiszen a Trónok Harca két sztárja, Kristian Nairn (Hodor) és a Meera Reedet játszó Ellie Kendrick is tiszteletét tette a Hungexpón.

    Szirmai Gergő, a Hollywood Hírügynökség videósa nyilvános kérdezz-felelek kíséretében mutatta be egy kicsit a közönségnek a sztárokat. Itt érdekes kulisszatitkokról hallhattunk, például arról, hogy Kristian Nairn a Trónok harca forgatásáról eltulajdonított egy apró relikviát. A 41 éves színész-DJ-től továbbá megtudhattuk, hogy nagyon szereti a World of Warcraftot, és ha van lehetősége játszani, mindig a Warcraftnak szenteli az idejét. A szerencsésebbek pedig közelről is megcsodálhatták a Nairn karján lévő WoW-os tetoválást, melyen Sylvanas látható.

    Ellie Kendrick ezzel szemben nem foglalkozik túl sokat videojátékokkal, csak régen egy pár stratégiai játékkal játszott, és a Simsszel. A 27 éves színésznő bővebben is nyilatkozott Meera karakteréről, akiről elmondta, igazi büszkeség volt egy harcos amazon bőrébe bújni, főleg egy olyan sorozatban, mely teli van kemény női szereplőkkel.

    Az őszi PlayIT-en természetesen rengeteg játék volt kiállítva, játszhattunk, az Injustice 2-vel, a Splatoonnal, a Crew 2-vel, az új Assasin’s Creeddel, a hírhedt Star Wars Battlefront 2-vel, és megannyi VR játékkal. Ráadásul premier előtt kipróbálhattuk a Far Cry 5-öt. A PlayIT PLUS elkülönített zónájában játszhattuk a South Park: The Fractured But Whole-t, és még egy igazi tuningautó hátuljából is kipróbálhattunk egy autós szimulátort.

    A játékok és a sztárvendégek mellett kivonultak sci-fivel és játékokkal foglalkozó újságok is, így a Galaktika standjával is találkozhattál az eseményen. A katonaság is ott volt az eseményen, az ő jóvoltukból számos fegyvert lehetett kézben tartani – melyekkel lövöldözős játékokban találkozhatunk -, például AK47-est,  M1 Garandot, shotgunt, vagy akár mesterlövészt is vizsgálgathattunk közelebbről.

    A Chio Mozdulj Gamer jóvoltából lehetett gördeszkázni, falat mászni, segwayezni, íjászkodni, és még lézertagre is lehetőségünk volt, így azok is kiélhették magukat a PlayIT-en, akik néhány aktív mozgással eltöltött percre vágytak.

    Ha már kiszáradtak a szemeink a képernyőbámulástól, és leizzadtunk a sporttól, részt vehettünk a megannyi előadások egyikén, ahol híres hazai gamerekkel találkozhattunk, de kipróbálhattuk magunkat a távirányítós autózásban is.

    Összességében mi nagyon jól éreztük magunkat az eseményen, és így, hogy a Trónok harca két hírességét is egy légtérbe hozták a magyar közönséggel, valóban feledhetetlenné tették nekünk a PlayIT-et.

  • Sci-fi történetek Afrika jövőjéről – Nnedi Okorafor a TED Talkon

    2017 augusztusában tartott beszédet Nnedi Okorafor az afrikai sci-firől az itthon is ismert TED Talk konferenciáján. Beszélt hazája, Nigéria SF-jéről, milyen szempontok alapján írja történeteit, és mindez hová vezethet. A beszéd teljes egészében meghallgatható a novemberben publikált felvételen.

    [the_ad_placement id=”poszt-szovegebe”]

    Bár Nnedi Okorafor kevésbé ismert szerző itthon, de talán az HBO-nál készülődő, a Who Fears Death regényét alapul vévő sorozat meghozza hírnevét. Ennek ellenére azonban érdemes figyelni rá, hisz művei különleges színt jelentenek az SF irodalomban. A TED Talk konferencián pont erről beszél.

    Az én science fictionömnek más ősei vannak – afrikai ősei.

    – hangzik el beszédében, ezzel a zsánerirodalom egy örök kérdésére reflektálva: Mi a science fiction? Mit nevezhetünk annak? Okorafor szerint a sci-fi a „mi lenne, ha” műfaja, amibe nagyon sok minden belefér. Ő is ezen az úton indult el, miközben saját nigériai gyökereihez nyúlt. Mi lenne, ha Lagost, Nigéria fővárosát űrlények szállnák meg? Mi lenne, ha egy afrikai lányt felvennének az univerzum legjobb egyetemére? Ezen ötletek mentén vetette papírra többször díjazott kisregény trilógiáját, a Bintit és híres SF regényét, a Lagoont. Az általa kinyitott világnak egy sajátos nevet is adott, még pedig az afrofuturizmust.

    A videót mindenki figyelmébe ajánljuk, ugyanis egy itthon csak néhány szerzővel reprezentált (pl. N. K. Jemisin, Colson Whitehead) irodalmi szegmensről, a fekete szerzők által írt fantasztikus irodalomról kapunk nagyobb képet.

  • Itt az első kedvcsináló A Hihetetlen család 2-höz

    2004-ben mutatkozott be a mozivásznakon a Brad Bird által írt és rendezett A Hihetetlen család című animációs film, melyet azóta is a legjobb szuperhősös sztorik között tartanak számon a rajongók. Mivel az eredeti készítő visszatér, ezért van esély rá, hogy ez egy jobb Pixar-folytatás lesz, egy dolog azonban biztos, az alapanyag és a karakterek adottak hozzá.

    A Hihetetlen család első része azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy a kiöregedett szuperhősök hogyan képesek feldolgozni a hétköznapok kihívásait, persze a filmben a szupergonoszok végül arra sarkallták a főszereplőket, hogy kemény akcióba lépjenek.

    A 2018-ban érkező folytatás első teaser trailere nem mutat túl sokat a filmből, inkább csak megadja az alaphangulatot. Viszont akik látták anno A Hihetetlen családot, biztosan erős nosztalgiát éreznek majd a képsorok láttán. A premier jövőre várható, június 14-én.