Nyerd meg az Egyik átkozott dolog a másik után című regényt!
A St. Mary Történettudományi Kutatóintézet ártatlannak tűnő, ódon homlokzata mögött a megszokottól igencsak eltérő tudományos tevékenység folyik. A történész munkatársak fizikai valójukban látogatnak el a szakma érdeklődésére leginkább számot tartó korszakokba és helyszínekre, hogy később az ő szemtanúként szerzett, első kézből származó tapasztalataik alapján lehessen a legfontosabb történelmi eseményekről szóló leírásokat kiigazítani. Bár ők ezt nem tekintik időutazásnak, úgy pattognak ide-oda híres dátumok – példának okáért a peterloo-i vérfürdő, a westminsteri apátság alapjainak lerakása és a Somme-offenzíva – között, mint a gumilabda, időközben szakadatlanul hódolva kedvenc ténykedéseiknek, nevezetesen a megfigyelésnek, a dokumentálásnak, a mértéktelen teaivásnak és a halál torkából való megmenekülésnek. A ritka szünetekben a környék lakóiban iparkodnak – az intézetben sűrűn bekövetkező robbanások miatt inkább kevesebb, mint több sikerrel – megszilárdítani az elképzelést, miszerint csupán ártalmatlan, különc tudósok tanyáznak a szomszédságukban.
December 5-én, kedden 2 db-ot sorsolunk ki a regényből. A sorsolásban automatikusan részt vesz mindenki, aki tagja a Galaktika Klubnak. Még nem vagy tag? Lépj be most!
A klubtagság számtalan előnnyel jár: választhatsz magadnak ajándékkönyvet, egy éven át házhoz szállítjuk neked a Galaktika magazint vagy az XL változatát, továbbá kedvezménnyel vásárolhatsz nálunk, és több partnerünknél is.
Ráadásul rendszeresen meglepetésekkel szolgálunk (mint például ez a sorsolás), továbbá folyamatosan bővítjük a partnerek és kedvezmények körét.
Az előző hónapban a Fortnite című SF alapokra épített játék készítője, az Epic Games több ezer játékost tiltott ki a játékból csalás miatt. Mivel viszont a Battle Royale mód ingyenes, az érintettek gyorsan újraregisztráltak, és jobb esetben abbahagyták a trükközést.
Miután jó pár játékos sorozatosan ban-t kapott, az Epic Games úgy vélte, hogy jogilag kell megközelíteni a dolgot, ugyanis a letiltásoknak nem igazán látták hasznát a visszatérő vétkesek ellen.
A kisfiú, jobban mondva a gyámjai elleni ügy alapja az a bizonyos Általános Szerződési Feltétel, amit minden játékosnak el kell fogadnia, ha regisztrálni szeretne a játékba. Ez a szerződés magában foglalja, hogy a program felhasználóinak a szoftver bármilyen nemű módosítása tilos, és ha ez mégis megtörténik, a vétkes jogilag büntethető.
A 14 éves kisfiú nem pusztán csalt a játékban, de az általa használt hack programot is hirdette a Youtube csatornáján, és internetes élő adásaiban promózta a programot. Egyes források szerint még pénzt is kapott ezért, így számtalan videóbizonyítékot halmozott fel maga, és családja ellen.
Az Epic Games közleményei szerint a cég mindent megpróbált, hogy eltérítse a fiút a káros tevékenységétől. Több mint 15 alkalommal tiltották ki a játékost, és még a Youtube csatornáján lévő videói ellen is beadtak egy letiltási kérelmet, valamint törölték a jogsértő felvételeket. Mindezek ellenére a kissrác talpraesett volt, és fellebbezett a Youtube-nál, a dolog vége pedig az lett, hogy visszatöltötte a letiltott videókat.
A kisgyerek édesanyja egy nyílt levélben fordult a Fortnite készítőihez, amiben leírja, hogy szerinte a kisfiút csak bűnbaknak akarja használni az Epic Games és, hogy inkább pereljék a hack programok készítőit, a használói helyett.
Akárhogy is, ez a szituáció nagyon sok morális kérdést vet fel. Egyesek szerint ez csak egy videojáték, és pixelek miatt nem lenne szabad, hogy egy család jogi ügyekbe kerüljön, mások szerint a szülők felelőssége, hogy ellenőrizzék, hogy mit csinál a gyermek az interneten, ergo jogosan folytatnak a gyámok ellen eljárást.
Szembesülnünk kell azzal, hogy ez egy online videojáték, ami nekünk a szórakozást jelenti, másoknak viszont a munkahelye. A játék adminisztrátorainak jelentős erőfeszítésekbe, és anyagi terhekbe került minden alkalommal megálljt parancsolni a srácnak. Nem beszélve arról, hogy más platformokon is takarítani kellett a fiú káros videóit.
Hogy mi lesz az eljárás kimenetele, ez már csak az ügyvédeken múlik. Annyi tanulságot viszont levonhatunk, hogy ez mind megelőzhető lett volna, ha a szülők egy kicsit jobban odafigyeltek volna a fiú online tevékenységeire.
Növekszik a Föld mesterséges megvilágítása, s bár azt reméltük, hogy a LED, OLED és PLED lámpák ezen javítani fognak, a Scientific Advancesben közölt legújabb tanulmány szerint ennek éppen az ellenkezője történt. Ugyan eme lámpák az energiamegtakarítás miatt egyre népszerűbbek, a fényszennyezettség ügyében jelenlegi formájukban egyáltalán nem segítenek.
A kutatók azután jutottak erre a következtetésre, hogy analizálták a 2011-ben fellőtt Suomi NPP nevű műhold fedélzetén lévő, úgynevezett VIIRS (Visible/Infrared Imager Radiometer Suite – Látható/Infravörös Képalkotó Radiométeres Eszköz) által készített nagyfelbontású képeket. Az eszköz az 500-900 nanométeres tartományban érzékeli a fényt (az emberi szem 400-700 nanométeres tartományban lát), ám a LED-lámpák rövid hullámhosszon, 500 nanométer alatt is bocsátanak ki fényt, amit a VIIRS nem érzékel.
Christopher Kyba, a tanulmány fő szerzője és a GFZ German Research Centre for Geosciences kutatója szerint ezért lehet az, hogy a felvételeken egyes országok sötétebbek, még ha valójában ott sem csökkent a fényszennyezettség, éppen ellenkezőleg, állandó maradt vagy növekedett.
Globális szinten a huszadik század második fele óta évi 3-6 százalékos átlagos növekedéssel számolnak. Az új tanulmány szerint a Föld mesterséges fénye 2012 és 2015 között évente 2,2 százalékos, míg a kiterjedése 1,8 százalékos növekedést mutat. Ötvenkilenc országban tapasztaltak 110-150 százalékos növekedést, míg húsz másik országban ez a szám még ennél is magasabb. Harminckilenc ország mutatott stabilitást, és mindössze tizenhatnál tapasztalták a fénykibocsátás csökkenését.
Kyba rámutatott arra, hogy az olyan országok, mint az Amerikai Egyesült Államok vagy Spanyolország – a Föld legfényesebb területei – mutattak állandóságot ezen a téren, míg Dél-Amerikában, Afrikában és Ázsiában, ott is főként a fejlődő országokban növekedés tapasztalható. Ugyanakkor a háború sújtotta Szíriában és Jemenben jelentős a fényszennyezettség csökkenése.
„Fontos ez a tanulmány, mert két olyan dolgot bizonyít, amire már gyanakodtunk: világszinten tovább növekszik a fényszennyezettség, és a régi technológiákról a LED-re történő átállás a reméltekkel ellentétben nem csökkenti globálisan az energiafelhasználást” – mondta John Barentine, a Nemzetközi Sötét Égbolt Szövetség rezidens fizikusa. „Ez utóbbi különösen fontos, mert számos kormány meggyőződése, hogy a LED-re történő átállás csökkenti az energiafogyasztást.”
Barentine rámutatott arra, hogy a fényszennyezettségnek bizony komoly hatásai lehetnek a környezetre, mi több, akár az emberi egészségre is. Az éjszakai mesterséges fények megzavarhatják az éjszakai állatokat, a rovarokat, a növényeket és a mikroorganizmusokat is, ráadásul a napfényt jobban szimuláló LED-lámpák megzavarhatják az ember belső óráját, felborítva ezzel bioritmusát, és ez bizony anyagcserezavarokhoz vezethet.
Barentine azonban arra is rávilágított, hogy a megoldás a problémára meglehetősen egyszerű. A fényszennyezettség mértékét azonnal a felére csökkenthetnénk, ha kültéri lámpáinkat megfelelően árnyékolnánk, illetve ha ezeket a lámpákat úgy alakítanánk ki, hogy azok csak arra a területre hassanak, amit valóban szükséges megvilágítaniuk. Végül „meleg” lámpák használatával csökkenthetnénk a rövid hullámhosszú (kék) fény kibocsátását. Mindehhez persze fokozatosságra és némileg a gondolkodásmódunk megváltoztatására lenne szükségünk.
Az Avatar első része igazi csoda volt, már amennyiben az ember 3D-ben nézte meg James Cameron alkotását. Talán azóta se volt olyan film, ami ilyen szépen ki tudta volna használni a techonlógia adta lehetőségeket. 2009 azonban régen volt, ráadásul a folytatás premierjét 2020-ra tűzték ki. A készítők ennek ellenére ambíciózusak, hiszen nem kevesebb, mint 5 Avatar filmmel terveznek. Voltak, akik Cameron szemére vetették, hogy csúnyán megcsúszott az új felvonással, a rendező azonban nem ért egyet a kritikus véleményekkel.
Ha nincsen forgatókönyv, akkor nincsen film se. Márpedig 4 évig tartott összerakni a történetet, és még csak azt se mondhatjuk, hogy sok volt az üresjárat. Az eddig eltelt időt arra fordítottuk, hogy technológiailag még fejlettebb, még szebb dizájnnal rendelkező folytatást rakjunk össze. Mire a forgatókönyv elkészült, addigra minden karakter, lény és helyszín dizájnja készen volt. Igazából a hosszú készítési idő a dizájn csapat és maga a film hasznára vált, több idejük volt dolgozni – árulta el Cameron a Vanity Fairnek.
James Cameron emellett arról is beszélt, hogy a további Avatar részek csak akkor készülhetnek el, ha a második és harmadik film jól teljesít a pénztáraknál. Így közel sem biztos, hogy végül 5 részes lesz a franchise, főleg, ha ennyi időbe telik egy-egy folytatást összerakni.
A szuperhősös filmek éppen azt csinálják jól, hogy egyik kaland követi a másikat, már-már futószalagon jönnek az új filmek. Ráadásul ezekbe még egyediség is képes szorulni, gondoljunk A galaxis őrzőire, a Pókember: Hazatérésre, vagy épp a Thor Ragnarökre. Az Avatar esetében Cameron talán azt rontotta el, hogy nem ütötte a vasat, amíg meleg volt, így elképzelhető, hogy a sok-sok éves szünet után már kevésbé fogja lázba hozni az Avatar 2 a moziba járókat. Kivéve, ha erős hype-ot és brutális marketing-hadjáratot kap a film.
Márton és Mikul összefoglalója a novemberi, budapesti PlayITről. Szó esik a vloggerek előtt kígyózó sorokról, a rengeteg marketing anyagról és a nagytáskás bevásárlásról is.
Rekordot döntött az idei Comic Con Bécsben – összesen 24,800 látogató fordult meg az eseményen November utolsó előtti hétvégéjén. A szervezők 60 sztárvendéggel, több, mint 300 kiállítóval és 58 órányi programmal készültek a 3 napig tartó rendezvényre, aminek meg is lett az eredménye: 13%-al nőtt a résztvevők száma a tavalyi évhez képest.
Profi cosplayesekből idén sem volt hiány: az eseményen szinte több jelmezest lehetett látni, mint hétköznapi ruhásat. A cosplay verseny eredményét szombat este hirdették ki, amelyet az osztrák Daniel Ferber nyert meg figyelemreméltó Batman jelmezével – 1800 néző előtt vehette át a nyereményét.
De a VIECC (Vienna Comic Con) nem csak a jelmezekről szól: A program része volt többek között az Influencer Video Con is, amelynek során számos ismert osztrák és német közszereplő előadását lehetett meghallgatni. Emellett a résztvevőknek lehetősége nyílt élőben megnézni Ausztria legnagyobb League of Legends bajnokságának döntő fordulóját is.
Persze, elvileg tisztában vagyunk vele, mennyire fejlett már a robotika, mégis mindig tátva marad a szánk, amikor a Google által tulajdonolt Boston Dynamics egy friss videóval demonstrálja legújabb fejlesztéseit.
Az Atlas robot legutóbb azzal keltett szenzációt, hogy ha fellökik, akkor is talpra áll és elvégzi a rá bízott feladatot. Most viszont úgy tud hátraszaltózni, hogy arra minden bíró 10 pontot adna.
Egyelőre nem tudni, hogy mikor folytatódik napjaink egyik legjobb sci-fi sorozata a Netflixen, azonban most érkezett egy techno-horror hangulatot sugárzó előzetes, amely után máris néznénk a Black Mirror új szezonját. A trailer az Arkangel című epizódhoz jött, melyet Jodie Foster rendezett, és egy olyan anyáról szól, aki a technológia segítségével próbálja kordában tartani kissé szeleburdi lányát. Ez csak jól sülhet el, nem? A Black Mirror előző etapjaiban tapasztaltak alapján nagy galiba lesz még ebből, felesleges azonban találgatni, hiszen az írók többnyire minden részben meg tudják lepni a közönséget. Ezért is szeretjük annyira ezt a szériát.
Alább mutatunk az Arkangelhöz egy posztert is, hangulatos lett az is.
„Nem a művészet utánozza az életet, hanem az élet a művészetet.” – szól Oscar Wilde jól ismert mondása, sci-fi fogyasztóként pedig többszörösen igaznak érezhetjük a kijelentést. Mostanában szokás azt mondani, hogy egy valóra vált science fiction történetben élünk, a technológia majdnem utolérte a fantasztikum íróinak merész álmait. Egyik talán leginkább kézzelfogható jelenség, ami igazzá teszi a fenti kijelentést az a mesterséges intelligencia. Honnan hova jutottak az ember által épített gépek? Ezúttal nem a tudomány felől közelítenénk a MI-khez, hanem az irodalom szemszögén keresztül vizsgálnánk meg őket, hisz ha jobban belegondolunk minden itt kezdődött.
[the_ad_placement id=”poszt-szovegebe”]
Mit nevezünk mesterséges intelligenciának?
Habár a science fiction filmekben és könyvekben a MI-k legtöbbször emberformájú robotokként jelennek meg, a valóságban a mesterséges intelligenciák kapcsán kicsit másra kell gondolnunk. Ma MI-nek számít a Google által használt algoritmus, az IBM Watson nevű robotja, és jópár az automata fegyver is; röviden nagyon sok minden. A szaknyelv weak AI-nek, avagy gyenge MI-knek nevezi ezeket, mivel leginkább olyan tevékenységek ellátásra használjuk őket, amelyekhez korábban emberi beavatkozásra volt szükség. Az algroritmusnál maradva egy MI az előzetesen látogatott honlapok vagy kereséseink alapján ajánl nekünk különböző tartalmakat, vagy érdeklődésünkhöz igazítja a különböző oldalakon elhelyezett hirdetéseket. Természetesen a tudomány célja továbblépni a gyenge MI-ken, megalkotni a strong/general AI-t, vagyis az önálló gondolkodásra képes entitást, ha úgy tetszik, gondolkodó robotot. Habár fejlődésünk során még nem jutottunk el erre a szintre, maga az ötlet már számos probléma, gondolatkísérlet és vita alapját képezi.
A science fiction előtt
Elsőre talán bizarr kijelentésnek tűnhet, de a mesterséges intelligenciák már az ókori mitológiákban is jelen voltak. Pontosítva a kijelentést: maga az ötlet, hogy az ember életre kelt egy élettelen tárgyat a mitológiai időkig vezethető vissza. A MI-kkel kapcsolatban leggyakrabban emlegetett mítosz Héphaisztosz arany „robotja”, Talos, vagy Pügmalion Galateája. Nemcsak a görög, hanem más kultúrákban is felfedezhető a mesterségesen létrehozott szolgáló motívuma: a zsidó kulturkörben ott van Júda Röw ben Becalél góleme, a középkori Európában pedig egyfajta városi legendaként élt Dzsábir ibn Hajján takwin nevű teremtménye.
Az emberi kéz alkotta lények a szépirodalomba is utat találtak. A leghíresebb példa Mary ShelleyFrankeinstein című gótikus regénye. A későbbi robotokkal vagy MI-kkel foglalkozó sci-fikről Shelley klasszikusa nélkül nem is lehet beszélni. Számos regény és novella ugyanis a teremtő és teremtmény közötti konfliktust – amit Isaac Asimov a „Az eltűnt robot”-ban Frankestein komplexusnak nevez – dolgozza fel. Már Shelley történetében ott van a feldolgozhatatlan, a létezés értelmének hiánya, és az abból fakadó magány és kétségbeesés: a mesterségesen létrehozott lény dilemmájában senki sem osztozik. Ezek későbbi sci-fikben is megjelennek, mint például Harlan Ellison „I have No Mouth, and I must scream” novellájában. Viszont a 20. század eleji művek kapcsán egy másik motívumot fontosabb kiemelni a Frankensteinből: a teremtmény teremtője ellen fordul. Az első, mai értelembe vett robotokat szerepeltető műben, Karel Capek R.U.R. című drámájában az ember és a mesterséges teremtmények közötti viszony a lehető legrosszabb kimenetellel zárul: az örök munkára szánt robotok fellázadnak az emberek ellen.
Michael Whelan képe
A robotika törvényei
A gyilkos és lázadó robotok és egyéb mesterséges lények hosszú ideig népszerű figurák maradtak a science fictionben annak ellenére, hogy a korai ponyva korszaknak is nevezett 20. század elején íródott művekben a robotok (ekkor még nem használják a mesterséges intelligencia kifejezést) kétes természetű elemeknek számítottak. Megjelennek olyan szolgáló robotok, mint a robotnővér David H. Keller „The Psychophonic Nurse” című történetében, de az emberiséget eltörölni, majd újraépíteni akaró (Harl Vincent: Rex), vagy az egyszerűen az emberrel szemben ellenséges robotok még mindig népszerűek. Azonban a 30-as évektől mintha megjelenni látszana a mesterséges teremtményeink iránti szimpátia. Első példák között lehet említeni Eando Binder „The Robot Aliens” írását, amiben a robotidegenek békés szándékkal érkeznek a Földre, de Binder ismertebb műve az „I, Robot” is pozitív színben tűnteti fel a gépeket. Hasonlóan barátságos, már-már emberi tulajdonságokkal felruházott egyedként jelenik meg a robot Lester del Rey Helen O’Loy című történetében, ahol a robot beleszeret alkotójába (némi párhuzamot érezni Galatea történetével, ahol az alkotó szeret bele művébe, a szoborba). A korábbi gonosz robot képpel teljesen Asimov szakít a robotika törvényeinek felállításával.
1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.
Ezen törvények alapján cselekszenek a pozitron robotok a Robotuniverzumban. A híres szabályok először Asimov „Körbe-körbe” novellájában olvashatóak, de az első törvény már egy korábbi írásában, a „Te hazug!”-ban is megjelent. John W. Campbell szerkesztő állítása szerint hallgatólagosan már a „Robbie”-ban is jelen vannak az alapok. Mellesleg a törvényeket Campbellel hozták létre közösen 1940 decemberében. Ezzel Asimov feloldani látszott a korábban említett Frankenstein kompelexust (gyakorlatilag a robotok kaptak egy mesterséges erkölcsi határt, miszerint nem ölhetnek). Asimov a későbbiekben hozzáadott egy 0. törvényt is a már meglévőkhöz, amely kimondja, hogy a robotnak minden áron meg kell védenie az emberiséget, akár az első törvény megszegésének árán is.
Az újra lázadó robottól a a humorosig
1945 után a technológiai fejlődés ismét a negatív vízióknak adott táptalajt, ami a mesterségesen felépített lények és gépek esetében azt jelenti, hogy megint a negatív szerepben tűntek fel. Asimov 1947-ben megírta első sötét hangvételű robottörténetét, a „Az eltűnt robot”-ot, Jack Williamson a „With Folded Hands …” írásában pedig olyan robotok szerepelnek, akik túl komolyan veszik az emberiség védelmének feladatát, és bármi áron biztosítják saját létük biztonságát is. További példák is akadnak a robot és ember közötti konfliktus bemutatására. Ott van Philip K. Dick „Különvélemény”-je, A meztelen nap vagy az Acélbarlangok Asimovtól. A II. világháborút követő események ellenére is maradtak robotpárti sci-fi írók, mint Clifford D. Simak vagy Asimov, a „Az eltűnt robot” megírásának ellenére is.
A Hiroshimai események lecsengése, nagyjából az 50-es évek után ismét szemléletváltás következett be a robotok ábrázolásában. Háttérbe szorult a gyilkológép és előtérbe kerültek a humoros vagy szelíden ironizáló gépek. Számtalan novella vagy regény juthat itt eszünkbe. Ott vannak Robert Sheckley sötét komédiái, mint a „Űrmadár” (1953), „The Battle” (1954) vagy a „Tranai” (1955). Kevésbé fekete vagy keserű humor jellemző például Harry Harrison War with the Robots történetére vagy Brain W. Aldiss „De ki pótolhat egy embert?” című írására. Egy érdekes paródiát meg kell itt említeni, még pedig Terry Pratchett-től a The Dark Side of the Sun (1976)-t, amiben a robotika törvényeit fordítja ki. És természetesen a humoros robotok sorából nem hagyhatjuk ki Douglas Adams ötrészes trilógiáját, a Galaxis útikalauz stopposokat (1979) és ikonikussá vált Marvint, a paranoid androidot.
A első mesterséges intelligenciák és az érző MI-k
A gondolkodó robot ötlete már az ’50-es években felmerült: Alan Turing mondta, hogy a jövőben majd számítógépek segítségével fogunk együtt dolgozni. Kortársai azonban nem vették komolyan Turing vízióit, és a gondolkodó robot egy időre feledésbe merült. Marvin Minsky vette fel a Turing által megkezdett kutatások fonalát, és megalapította a Massachusettsi egyetemen az első MI laboratóriumt 1959-ben. Minksy tevékenysége sci-fi szempontjából is kiemelendő, hiszen nagyban őneki köszönhetjük a 2001 – Űrodüsszeiából jól ismert HAL 9000-t. Stanley Kubrick a tudóssal konzultált, hogy minél élethűbben – már amennyire ez lehetséges volt az akkori MI-kkel kapcsolatos tudással – ábrázolhassák az űrhajósokat fenyegető gépet.
Magát a mesterséges intelligencia kifejezést először az 1970-es években használták, „a science fiction köztudatba” is ekkor került be, habár korábbi művekből ismert robotok egyrészét is tekinthetjük MI-nek. Ahogy arra korábban is utaltam, a sci-fiben rengeteg MI-t különböztetünk meg, a lázadótól egészen az egész társadalmat igazgató gigaelmékig. Azonban a korábban említett Harlan Ellison novellában az író egy fontos szempontot hozott be a MI-k ábrázolásába: lehetnek emberi érzéseik. A történetben szereplő MI nem rendszerhiba vagy más gonosz szándék által vezérelve támad az emberekre, sokkal inkább belső vívódását (miért építették meg?) fejezi ki. Ellison ezzel arra világít rá, hogy egy mesterségesen felépített, majd fejlődésnek induló intelligencia öntudattal rendelkező gondolkodó lény, aki az emberhez hasonló egzisztenciális problémákkal kerülhet szembe. Felmerülhet a kérdés, hogy ilyen esetben egyáltalán mi a különbség ember és MI között? Jártas sci-fi olvasóknak rögtön beugorhat Philip K. Dick klasszikusa, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?, amiben a menekülő replikánsokban hasonló kérdés fogalmazódik meg, elég a filmadaptációból felidéznünk Batty monológját. Gyakori megkülönböztető faktorként az erkölcsöt szokták említeni. Erre jó példa Murray Leinster „A Logic Named Joe” írása, ami bemutatja, hogy a MI van olyan intelligens, mint egy ember, sőt túl is szárnyal minket, de erkölcsileg képzetlen. Ted Chiang a „The Lifecycle of Software Objects”-ben felveti, hogy ahhoz, hogy elkerüljük a MI-k lázadását vagy sérülését tanítanunk kell őket, úgy, mint saját gyermekeink volnának.
Hol tartunk most? Mint az irodalom legtöbb területén, úgy a science fictionben is érezni, hogy szinte mindent megírtak már előttünk, és bizony elég nehéz igazán újat alkotni. MI terén is hasonló a helyzet: a 20-as években gyakori lázadóktól egészen a barátságos vagy humoros androidokig mindennel találkozhatunk a kortárs szerzők műveiben. Azonban két dolog mindenképpen érdekes lehet a ma élő szerzők műveiben. Egyik az olyan MI-k, akik az internethez hasonló vagy annál sokkal nagyobb és bonyolultabb kapcsolatokat építenek ki, ezzel pedig képesek bármit elérni. Gondoljunk csak William Gibson Neurománcára, ahol a Neuromancer képes tudatokat másolni és programként futtatni, és ezzel lehetővé téva, hogy azok személyiségekként fejlődjenek. Mellette pedig ott van testvére, Wintermute, aki szeretne egyesülni Neuromancerrel, hogy együtt szuperintelligenciává válhassanak. Érdekes, hogy Neuromancer nem osztja testvére vágyát, ugyanis úgy gondolja, ha belemenne az egyesülésbe, megszűnne a személyisége. Mennyire emberi is vonás is ez. Gibson MI-je ezen tulajdonságával a fent említett érzőkhöz is kapcsolódik. Ha nem is ilyen formában, de a séma későbbi sci-fikben is megjelenik, például a Fagyott égbolt kutató AI-je is ilyen, ami Alexis Vonderach barátját lemásolva működik tovább.
Természetesen nem törvényszerű, de az önmagukat építő mesterséges intelligenciák megjelenhetnek társadalmat igazgató szerepben is, vagy nagyobb rendszerek működtetéséért felelősek. Példa számtalan van, mindent nem is lehet, vagy csak nehezen lehet felsorolni, de hozhatunk egy nem feltétlen sci-fis példát is: a weird irodalom rajongóinak eszükbe juthat China Miéville Perdido pályaudvar, végállomás regényéből a város szemetéből született MI, a Construct Council, aki szinte bármit képes elérni kapcsolatain keresztül. Hasonló kiterjedési rendszerrel működik Neal Stephenson Snow Crashjában a Könyvtáros is.
A kvázi beszélő számítógépekként elképzelt MI-ken túl érdekesek még azok, akik konkrét társadalmakat irányítanak. A koncepció nem feltétlen csak a kortárs sci-fiben jelenik meg, elég csak visszagondolni Ian M. Banks Kultúra-sorozatában szereplő érző MI-kre, sőt, Dan Simmons Hyperionjában egy konkrét mesterséges intelligenciákból álló társadalom jelenik meg a TechnoCore-on keresztül. Az aktívan alkotó szerzők közül érdekes Elisabeth Bear Carnival (2004) című regénye, ahol az irányítóknak (governor) nevezett gépek szigorú körülmények között tartják az emberiséget. Szabályozzák az energia felhasználást, kordában tartják a népesség számát, utóbbi érdekében egy „assessmentnek” nevezett eszközt is felhasználnak, amivel embereket ölhetnek. Bear a Carnivalban a korábbi robot és MI elképzeléseket vegyíti és alkotja meg újszerű negatív vízióját. Itt jegyezzük is meg: ez a másik érdekes pont a kortárs sci-fiben megjelenő mesterséges intelligenciáknál; a vegyítés, mixelés, a korábbi sémák logikus vagy épp szokatlan fúziója. Bear könyve mellett még megemlíthetjük itt Dennis T. Taylor MI, Bob-ját, ahol a governorokhoz hasonlóan a Bobokban is több korábbról jól ismert MI-fajták fedezhetőek fel. A Mark Wattneyhoz hasonló, science fiction rajongással kevert laza stílus egyértelműen a humoros gépeket idézi, az emberi személyiség, mint a MI alapja pedig egy itt ugyan nem tárgyalt, de szintén fontos tematikát hív elő, az ember és a gép egyesülését.
Nagy vonalakban ilyen robotokkal és MI-kkel találkozhatunk kedvenc zsánerünkben. A kép természetesen nem teljes, számtalan más példát lehetne még említeni, de ahhoz elég, hogy lássuk, miket gondolnak íróink. Ennél izgalmasabb kérdés, hogy a jövőben mi valósul meg mindebből.
A loot boxok egyre több játékban jelennek meg manapság. A dolog lényege, hogy pénzért veszel egy dobozt, amit kinyithatsz és ha szerencséd van, olyan tárgyat találsz benne, amitől menő kinézetet kapsz, vagy erősebb leszel egy adott játékban.
A dobozkák eredetileg az ingyenesen játszható játékokban voltak használatosak, mivel ott nem vesszük meg a játékot, hanem így juthatott profithoz a program készítője. A loot boxok elterjedése viszont arra enged következtetni, hogy nagyon is megéri ezeket a dobozokat a játékokba tenni.
[the_ad_placement id=”poszt-szovegebe”]
A Counter-Strike: Global Offensive tette igazán népszerűvé ezt az eljárást, és azóta egy csomó más játékban is lehet zsákbamacskát játszani. A League of Legendsben, az Overwatch-ban, sőt, még a FIFA-ban is szembejöhetnek a loot boxok, hogy csak a legnépszerűbb címek közül említsünk párat.
https://youtu.be/yvsP1svZFKg
Az új Star Wars Battlefront loot box rendszerével szemben kerekedett óriási botrányt követően most Belgiumban jobban is megvizsgálták a virtuális zsákbamacskák ügyét és érdekes eredményre jutottak.
A belga állam szerint a loot boxok szerencsejátéknak minősülnek, és így nagy az esély arra, hogy betiltanának minden játékot, amiben előfordulnak. Ennek hatására pedig azt remélik, hogy egész Európában elterjeszthetik az új rendszert.
A belga állásponttal szemben az Egyesült Államok korhatárbesorolási bizottsága, az ESRB továbbra sem tartja szerencsejátéknak a loot boxokat. Hogy vajon hazánkban mi lesz a loot boxok sorsa, az még a jövő zenéje.
