Blog

  • Légió 2. évad premier: Elszállt a ló a legjobb képregényes sorozattal

    Az Amerikában az FX-en debütált Légió első évadát nagyon szerettük, igazi pszichedelikus rémálom volt a produkció. A képregényes feldolgozásokkal általában az szokott lenni a probléma, hogy nagyon ragaszkodnak a forrásukhoz, manapság a maskarás szuperhősök pedig már nem annyira menők a tévében. A Légió viszont az X-Men franchise-tól nagyrészt független tud maradni, önmagában is megállja a helyét és olyan elszállt hangulatot szállít nekünk hétről-hétre, amelyről a Syfy újdonsága, a Happy csak álmodhat.

    A produkció erőssége még mindig az, hogy nagyon elborult tud lenni. A történetet lehet sokféleképp értelmezni, ugyanis a főszereplő David, aki képes mások fejébe belemászni, igencsak hektikus életet él. Hol elrabolják, hol a jövőből kap üzenetet, de persze az első 8 epizódban megismert Shadow King is felüti a fejét. Arról ne is beszéljünk már, hogy a Légió egyik védjegye, az elmaradhatatlan táncjelenet is visszatér a folytatásban, ezúttal egy dance off formájában. Elképesztő, ugyanakkor figyelmeztetni kell mindenkit, aki elkezdené fogyasztani a szériát, hogy a Légió nagyon rétegsorozat.

    A hosszú játékidő miatt lesznek , akik unják, de aki odafigyel a szériára, az igenis olyan katartikus élményt élhet át, mint a Lost vagy a The Leftovers esetében. Vizuálisan még mindig szemet gyönyörködtető a Légió, és az is jót tesz az összképnek, hogy olyan színészeket válogattak be a főszerepekre, mint Dan Stevens, Aubrey Plaza, vagy éppen Rachel Keller, akire mondhatnánk, hogy tipikus szőke jónő, de neki is ott van a személyiségében valami, amit a legtöbben a furcsa kifejezéssel írnának körül. David szívszerelme, Sydney ugyanis tipikusan az a karakter, akiről nem lehet egyértelműen megmondani, hogy létezik-e, vagy csak a a főszereplő képzeletében létezik.

    Aubrey Plaza a tökéletes gonosz, a Marvel példát vehetne a Légióról, a színésznő ugyanis nagyjából erre a szerepre termett. Az FX szériája egyébként csupán annyiban kapcsolódik az X-Menhez, hogy néha emlegetik David apját, aki egy bizonyos Professor X a képregények szerint, illetve néhányszor elhangzik a mutáns kifejezés is. A Légió nagy erőssége, hogy nem görcsös, inkább művészi, így képes elszakadni azoktól, a Hősökben már megismert motívumoktól, amelyek olyan fájóan ismerősek voltak a másik X-Men sorozatban, a FOX-féle The Giftedben.

    A Légió a kábeles televíziózás csúcsa, a 2. évad pedig úgy tűnik, hozza az eddig megszokott minőséget. A történet persze korántsem megszokott, így csakis erős idegzetűeknek ajánlott ez a produkció. Másképp érdemes felkészülni a nyugtalan éjszakákra.

    Értékelés: 9/10

  • Előrendelhető a Portál!

    Előrendelhető a Galaktikabolt.hu-n Tal M. Klein első regénye, a Portál!

    Egy teleportációs baleset következtében hősünk megkettőződik. Van-e hely mindkettőjük számára?

    A nanotechnológia segítségével szabályozhatóvá vált az öregedés. Genetikailag módosított szúnyogok vér helyett a légszennyezést szívják magukba. A közlekedés ideális módja pedig immár a teleportáció, melyet egyedül az International Transport kínál, a legnagyobb hatalmú vállalat egy olyan világban, amit a nagy hatalmú vállalatok irányítanak.

    Joel Byram azzal tölti napjait, hogy mesterséges intelligenciákat tanít a minél emberibb viselkedésre, és közben próbálja megmenteni romokban heverő házasságát. Egészen hétköznapi, 22. századi fickó ő, hétköznapi problémákkal – aztán egyszer teleportálás közben megkettőződik.

    Most túl kell járnia a teleportálást ellenőrzése alatt tartó, gátlástalan nagyvállalat eszén, menekülnie kell a nyomában lihegő vallási fanatikusok elől, és vissza kell szereznie a nőt, akit szeret. Akit mindketten szeretnek.

    A Warner Brothers igazgatója a következő Ready Player One-nak nevezte a magyar származású amerikai szerző regényét. Azóta már folynak is a megfilmesítés előkészületei.

     

     

    A könyvet április 22-én, a Könyvfesztiválon dedikáltathatjátok a szerzővel!

    További információért kattintsatok az alábbi linkre!

     

  • Megjelent a Fagyott égbolt 2!

    Megjelent a Metropolis Media kiadó legújabb könyve, a Fagyott égbolt 2!

    Az egyszerre agyas és adrenalin-injekcióval felérő történet olyan, mintha Neil deGrasse Tyson írta volna egy Michael Bay-film forgatókönyvét.

    20% kedvezménnyel megrendelhető a Galaktika webshopban.

     

     

    A naphalakkal történt kapcsolatfelvétel óta az Europán tartózkodó ESA-expedíció tagjai brazil kollégáikkal karöltve igyekeznek elsajátítani az idegenek nyelvét, és minél alaposabban megismerni a Jupiter-hold jégbe zárt világát. Csakhogy a csapaton belül is konfliktusok alakulnak ki, és a helyzetet az sem könnyíti meg, hogy a rivális kínai kutatócsoport erőszakosabb eszközöket vet be az őslakosokkal szemben.

    Vonnie és társai hamarosan két tűz között találják magukat, a militarista felfogású ázsiaiak és a bizalmatlan naphalak egyaránt fenyegetik a fajok között kialakult törékeny békét. És közben az óceán mélyén további, ismeretlen ellenségek rejtőzhetnek…

     

    Jeff Carlson akciódús regényében az előzményhez képest dupla adagban érkeznek az izgalmak, mivel kötetünk a sorozat második és harmadik részét is magában foglalja. Az egyszerre agyas és adrenalin-injekcióval felérő történet olyan, mintha Neil deGrasse Tyson írta volna egy Michael Bay-film forgatókönyvét.

  • Másfél millió dolláros pert veszített el a Pokémon GO

    Tavaly nyáron a Pokémon GO láz vége felé, Chicagóban egy Pokémon GO fesztivált rendezett a Nintendo cég, melynek keretén belül játszhattak és találkozhattak egymással a játék rajongói. Viszont az esemény nem úgy sült el, ahogy a szervezők tervezték.

    Az esemény biztatóan kezdődött, ugyanis a 25$-os fesztivál belépők pillanatok alatt elkeltek, sőt volt, aki többet is vett a szükségesnél, hogy később körülbelül 400$-ért tovább passzolhassák el a Pokémon fanoknak. A fesztivál felé óriási volt az érdeklődés, Amerika számtalan szegletéről utaztak oda a pokémon edzők. Végül azonban homok került a gépezetbe, ugyanis a Pokémon GO applikáció nem tudta azt kezelni, hogy ilyen sokan vannak egy helyen, és csaknem a fesztivál teljes idejére leállt a játék. Akik kilátogattak, nem tudtak se együtt játszani, se a helyszínen megszerezhető értékes pokémonokat begyűjteni.

    Ezután az elégedetlen játékosok óriási PR zűrzavart okoztak a Nintendo háza táján, a cég pedig most, csaknem egy évvel az eset után válaszreakcióra szánta el magát. Mindenkinek, aki jegyet vett az eseményre, annak visszautalták a pénzt, illetve 1.6 millió dolláros jóvátételt fognak fizetni a cserben hagyott játékosoknak, és mindennek a tetejében 100$-értékű játékbeli pénzzel is szárítgathatják a könnyeiket a kilátogatók.

    Az esemény egyébként még a Pokémon GO nélkül is jól sikerült, és az emberek jól érezték magukat, plusz mivel csaknem 950 millió dollár bevételt hoz évente a telefonos játék, ezért valószínű, hogy a Nintendo sem fog legatyásodni az esemény után.

  • The Crossing pilot: Háborús menekültek a jövőből

    Az ABC régen készített már viszonylag erős és nézhető high-concept sorozatot, a Lost óta ugyanis egy sci-fijük se futott be túlságosan. Pedig ott volt a FlashForward is, még 2009-2010 környékén, a produkció viszont az ígéretes kezdés után csúnyán megbukott. A The Crossing javíthat az amerikai országos csatorna rezüméjén, az újdonság története pedig elég ígéretes. A sztori szerint egy kisváros tengerpartján egy nap partra vet a víz egy csomó embert, akik közül több százan belefulladnak a habokba, a maradék azonban azt állítja, a jövőből jöttek, ahol háború tombol.

    A The Crossing ha akkor mutatkozik be, mint amikor mondjuk a már említett FlashForward is futott, óriási siker lehetett volna. Így viszont, hogy a misztikus sorozatok rajongói olyan szériákat láthattak az elmúlt időszakban, mint mondjuk az HBO-s A hátrahagyottak, nagyon nehéz dolga lesz az ABC újoncának. Pedig van a produkcióban minden, ami csak kellhet. Időutazás, egy rejtélyes jövőbeli társadalom, illetve az Apex-féle szuperemberek is tiszteletüket teszik a pilotban. Sokféle stílus keveredése tehát a The Crossing, vannak benne különleges képességek, hardcore sci-fi és kisvárosi dráma, néhány kapcsolati konfliktussal.

    A szereplőgárda tipikusan az a fajta, akiket az országos tévécsatornákon mostanában megszokhattunk. Steve Zahn semmi különöset nem ad hozzá a The Crossing első részéhez, azon kívül, hogy néha tényleg meggyötört fejjel néz. Natalie Martinez a szegény ember Lara Croftja, aki szétver mindenkit, de azért senki ne számítson rá, hogy akár csak megközelíti majd a színésznő Alicia Vikandert. A The Crossingban természetesen van hangsúlyos gyerekszereplő is, illetve anya-gyerek dráma, de szerencsére a fiatal színésznő egyáltalán nem harsány, így simán el lehet viselni.

    A The Crossing annak ellenére, hogy elég kiszámítható, mégis jó szórakozást nyújt az első negyven percben és még az is elképzelhető, hogy a folytatás is nézhető lesz. Ugyanis a készítők belengetnek egy „megszállásos”, összeesküvéses szálat, amelyet lehet majd részenként fejtegetni. Az írók legnagyobb kihívása talán az ezzel a produkcióval kapcsolatban, hogy a sztoriszálakat úgy rángassák össze, hogy tényleg legyen tétje a The Crossingnak. Nem könnyű feladat, de lehet, hogy össze fog nekik jönni.

    Értékelés: 6/10

  • Interjú a Tudatzavar szerzőjével

    A Tudatzavar szerzője, Robert Kroese a michigani Grand Rapids-ban nőtt fel. Másodikos korában írta meg az első regényét, amely a Bill Kaptány és a Sas nevezetű űrhajója sztoriját mesélte el – később ez bizonyult akadémiai karrierje csúcspontjának. Miután éppen, hogy megkapta a filozófia diplomáját, és több különböző munkából is kirúgták, Kaliforniába költözött és a szoftverfejlesztésben helyezkedett el. Az ezáltal szerzett „felesleges” tudásából írta meg 2009-ben az első regényét, a Mercury Falls-t. A legutóbbi regénye a Tudatzavar (eredetileg Big Sheep), amely itthon február 9-én jelent meg a Metropolis Media kiadónál. Ahogy a szerző fogalmazott Libertopiának készült interjújában: „A legtöbb könyvemet humoros science fictionkiént/fantasyként aposztrofálnám, de ez elég összetett. Az első regényem, a Mercury Falls egy lusta angyalról szól, akinek meg kellene mentenie a világot az apokalipszistől, de jobban leköti a sör és a ping-pong.”

    Egy másik interjúból: „Úgy jellemezném a Tudatzavart, hogy a Sherlock találkozott a Szárnyas fejvadásszal. A könyv egy közeljövőben játszódó sci-fi, aminek a középpontjában egy briliáns detektív nyomozása áll egy génmódosított bárány után Los Angelesben. És igen, (remélhetőleg) olyan bizarr és kiszámíthatatlan, mint ahogy hangzik.”

    „Nagy rajongója vagyok a Szárnyas Fejvadásznak, és a könyvnek is, ami alapján készült: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? (Eredetileg: Do androids dream of electronic sheep?). Emellett nagyon kedvelem a film noir-t és az olyan filmeket, mint a Hosszú álom (eredetileg Big Sleep). Egy ideje már játszogattam egy közeljövőben játszódó, noir-os, misztikus regény gondolatával egy ideje, és amikor a The Big Sheep cím eszembe jutott, tudtam, hogy meg kell írnom ezt a könyvet.”

     

     

    És vajon hogyan ismerkedett meg a szerző a sci-fi műfajjal?

    „Akkor jött ki a Star Wars, amikor hét éves voltam, és nagy hatást gyakorolt rám. Másodikban írtam meg az első sci-fi sztorimat. Kilenc éves koromban apukámtól kaptam egy pédányt Robert Heinlein Red Planet regényéből, és azonnal rákaptam a műfajra. Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak-ja miatt akartam író lenni, és Harry Harrison A Rozsdamentes Acélpatkány-sorozata miatt hittem el, hogy az is leszek.”

    Robert Kroese-nek már számos könyve megjelent a Tudatzavar előtt, pl. a Starship Gifters, The Dream of the Iron Dragon, a Shrodinger’s Gat vagy a City of Sand.

     

    A szerzővel készített interjúnkat pedig a továbbiakban olvashatjátok:

    Kérdés: Mit szeretsz a legjobban az olvasókkal való találkozásban?

    Válasz: Szeretem hallgatni, hogy a különböző olvasók mit gondolnak a könyveimről. Mindenkinek megvan a saját kedvenc szereplője, kedvenc része, és érdekes meghallgatni, hogy mit miért szeretnek vagy nem szeretnek.

    Kérdés: Mit kérdeznél a kedvenc íródtól, ha találkoznál vele személyesen?

    Válasz: „Van valami tippje a jövedelemadó elkerülésére?”

    Kérdés: Mi a kedvenc élményed az olvasókkal való találkozások közül?

    Válasz: Egyszer kezet foghattam Lou Ferrignoval. Az elég menő volt.

    Kérdés: Mit szeretsz a legjobban Robert Kroese műveiben?

    Válasz: Szeretem, ahogy Tal az elvont történeteit teljesen hétköznapi, rokonszenves szereplőkkel kombinálja. Az őrült ötletek felfedezése sokkal élvezetesebb, ha az egészet olyan emberek szemszögéből látod, akikkel együtt tudsz érezni.

     

    Források:

    http://badnovelist.com/

    Author Interview: Robert Kroese

  • Itt az áprilisi Galaktika!

    A Galaktika magazin áprilisi számában Stephen Hawkingra emlékezünk: a Tudomány rovatban munkássága kerül a középpontba (Egy sugárzó elme); ezenkívül bemutatjuk, „kicsiny világa” hogyan nyílt ki egy interfész segítségével; Toochee pedig egy megtörtént eseményen alapuló, elképzelt Hawking-partival tiszteleg a professzor előtt.

    Robert Kroese, a Tudatzavar szerzője egy aszteroidavontató küldetést vizionál, melyben teljesen elmosódik a valóság és a hallucináció határa. H. L. Gold „született gépésze” számára speciális adottsága inkább áldás, mint átok. Szever Ganszovszkij egy elítélt büntetését mutatja be egy, számára ismeretlen helyszínen és korban. Fedina Lídia, a Virokalipszis írója lezárja a különleges natúra-túrát; míg Ronil Caine az élet csodájáról mesél, mely szerinte a gépeket éppúgy megérintheti, mint az embereket.

    A havi retro Jókai Mór elképzelt jövője, újságcikk-darabokból összeállítva („Az örök béke!”).

    A lapszámban elszórva Tamásfi László miniképregényeivel találkozhatnak az olvasók. A Kapcsolatfelvétel egy sci-fi kötődésű tárlatról számol be (Kívül). A Filmrovat a Dark című sorozatot értékeli. Az Obszervatórium az MTA Energiatudományi Kutatóközpontjának legújabb fejlesztését, a RadMagot mutatja be. A lapban olvashatók még érdekes írások a legtávolabbi szupernehéz fekete lyukról; az exobolygók méretével kapcsolatos kutatásokról; egy, a beteg kisgyermekek számára kifejlesztett robotkacsáról; illetve a mikroműanyagokról, mint a tenger „rejtett” szennyezéséről.

    Az XL-kiadás William Tenn írásait tartalmazza: a Medusza világa című kisregényt, illetve két novellát („Noé népe”, „Nullhipotézis”), egy érdekes tanulmány kíséretében.

    A Galaktika 337. számát keresse az újságárusoknál (az XL-változatra pedig továbbra is előfizetőként tehet szert)!

     

  • Nyerj páros jegyet a Hurrikán melóra!

    Dörzsölt bűnözők eszelős tervet agyalnak ki az Egyesült Államok egyik pénzverdéjének kirablásához: az egyik legdurvább hurrikán pusztítását használnák elterelésnek arra, hogy lelépjenek 600 millió dollárral. A kincstár egyik elszánt őre és egy zűrös viharvadász eltökéli, hogy megállítják a tolvajokat és kiszabadítják túszaikat, mielőtt a vihar elsöpri az egész várost.

    Big Bang Media

    Nyerj páros jegyet a film premier előtti vetítésére! Április 5-én, szerdán 5×2 db jegyet sorsolunk ki a film premier előtti vetítésére (ez április 10-én lesz 19 órától a Lurdy moziban). A sorsolásban automatikusan részt vesz mindenki, aki tagja a Galaktika Klubnak. Még nem vagy tag? Lépj be most!

    A klubtagság számtalan előnnyel jár: választhatsz magadnak ajándékkönyvet, egy éven át házhoz szállítjuk neked a Galaktika magazint vagy az XL változatát, továbbá kedvezménnyel vásárolhatsz nálunk, és több partnerünknél is.

    Ráadásul rendszeresen meglepetésekkel szolgálunk (mint például ez a sorsolás), továbbá folyamatosan bővítjük a partnerek és kedvezmények körét.

    Legyél tagja egy igazán fantasztikus klubnak!

    Galaktika Klub

  • Tal M. Klein dedikál az Írószövetségben és Könyvfesztiválon!!

     Tal M. Klein, a Portál szerzője dedikál a 2018-as Könyvfesztiválon! Mikor? Április 22., vasárnap, 16.00-16.30 között. Hol? Millenáris Park, K5-ös stand
    Április 20-án, pénteken, 17 és 18 óra között dedikálással egybekötött beszélgetés Tal M. Klein-nal az Írószövetségben! A belépés ingyenes, a szerző Portál című regényét pedig a helyszínen 30% kedvezménnyel lehet majd megvásárolni.
    Helyszín: Budapest, Bajza u. 18. Magyar Írószövetség Könyvtára

    Dedikálások a K5-ös standnál a Könyvfesztiválon:
    Április 22, vasárnap
    15-15:30:
    Grafikusaink:
    Nagy Gábor (Kifordított világ, Tisztogatás), Sallai Péter (Inkvizítor-sorozat)
    15:30-16:00:
    Start Könyvek: Molnár Csaba (A széttört idő legendája), Vékony Krisztián (Sors-algoritmus), Waldmann Szabolcs (Eshtar 1-2.), Zelnik Péter Zénó (Lilian)
    Fedina Lídia (Virokalipszis), Lovas Lajos (Törzsszövetség), Vékony Krisztián (Sors-algoritmus)
  • Így vélekedett Tolkien a tünde nyelv tanulásáról

    Ha azok közé tartozol, akik valaha is arra vetemedtek, hogy elsajátítsák Tolkien valamelyik tünde nyelvét – amivel valljuk be, sok rajongó próbálkozott már -, akkor merészebb vagy, mint maga az író.

    Tolkien csak a tündéknek is több mesterséges nyelvet létrehozott (például a szindarint vagy a quenya nyelvet), nyelvészként pedig mindezek részletes kidolgozására is nagyon odafigyelt. Ez az egyik oka annak, hogy őt tekintjük az egyik leglenyűgözőbb világot alkotó írónak.

    A napoknak azonban a BBC Archive közzétett Twitter oldalán egy régi felvételt, amelyben az író vallomása hallható arról, hogy valójában a kidolgozott nyelvet túlságosan nehéznek gondolta ahhoz, hogy azt a valóságban is használni lehessen, és még a rajongókat sem buzdítaná, hogy próbálkozzanak vele. Elmondása szerint soha sem kívánt délutánonként tündéül beszélgetni.

    Szavai természetesen süket fülekre találnak, ha vérbeli Hobbit vagy Gyűrűk Ura fanokról van szó. Annak ellenére, hogy nem is csak egy nyelvről van szó, sokan szentelték az idejüket ennek a bonyolult rendszernek a megtanulására és elsajátítására.

    Valójában egyes rajongók még saját szavakat, kifejezéseket is kitaláltak, megpróbálva létrehozni egy olyan nyelvet, amit a mindennapi életben is használhatnak. Vajon Tolkien mit gondolt volna erről?

    Lentebb megtekintheted az író nyilatkozatát.