Kategória: Tech

Óriásrobotot építenek a dél-koreaiak

A dél-koreai Future Technology nevű cég egy óriási mechet épít a legfrissebb hírek szerint. A gépmonstrum küllemben hasonlít sci-fi filmekben látott szerkezetekhez, például a mátrixos Armored Personnel Unit gyilkoló gépezetekhez, vagy pedig az Avatarban használt mechekhez. Egyelőre nincsenek felfegyverezve óriási ütegekkel, és az alkotók nem is tervezik igazi harcászati eszközzé alakítani a gépet.

A készítők a projektet METHOD-1-nek nevezték el. A mech már képes csámpásan járkálni, bokszolni, és egyéb kézmozdulatokat is tud szimulálni. A gépmonstrum működés közben nagyon hangos, de hát egy több tonnás szerkezetnél mit is várhatna az ember. A működése rendkívül sok energiát használ, így a prototípus a tápkábel hosszánál messzebb nemigen tud még haladni.

Az óriás robotok mechanikai tárháza egyelőre nagyon kezdetleges, de a projekt alatt is rengeteg már elavult technológiát kellett a készítőknek továbbfejleszteni vagy összeszerelni. Vitaly Bulgarov – aki a Blizzardnál is dolgozott mint Starcraft dizájner – elmondása szerint nagyon izgalmas és tanulságos volt a gép összeszerelése, és a jövőben egy csomó technológiai újításnak adhatnak teret az itt szerzett tapasztalatok.

december 24, 2016
Összeesküvések a Star Wars univerzumából
A Mandela effektusról szóló cikk közben pár pillanatra elméláztam a különböző összeesküvés elméleteken, amelyek a mai napig izgatják az emberek fantáziáját. Ott van például a chemtrail által befolyásolt éghajlat, az illuminátusok által irányított háttérhatalom, a gyíkemberekből álló egyik-másik titkos szervezet (nem vicc, ebben tényleg hisznek emberek!), de sorolhatnám még elég sokáig az aktuális konspirációs teóriákat: földönkívüliek, lapos Föld, Ashtar kapitány, egyiptomi repülő csészealj leszállópálya (piramisok).

Összeesküvések mindig léteztek, és ez után is fognak. Néha egészen ártalmatlanok, sőt kifejezetten mókásak, de sokszor a konteósok átesnek a ló túloldalára, és brutális, szövevényes geopolitikai „titkokat” lepleznek le, majd megosztják azokat az interneten. A gyanútlan emberek, akik csak próbálják megmagyarázni a körülöttük zajló komplex világot, elhisznek bármit (értsd: szó szerint bármit), amit olvasnak. Gyakran pedig különböző weboldalak alaptalan egészségügyi „tanácsokat”, alternatív gyógymódokat osztogatnak a több kattintásért, lájkért, és talán ezek a legártalmasabb fajta konteók. Én még elhiszem a segítő szándékot is, de könyörgöm, a C-vitamin zabálása nem gyógyítja a rákos megbetegedéseket. Az efféle egyszerű, házi megoldásokat népszerűsítő oldalakat általában övezi az a tévhit, miszerint a gyógyszeripar valójában az emberek ellen tevékenykedik, a mágnások csak pénzt akarnak a több betegtől bezsebelni, minket pedig egyre csak függővé tesznek (mert ez jó nekik… gondolom).

Ezért felhívnám minden kedves Olvasó figyelmét, hogy a következő cikkben szereplő összeesküvések csupán a képzelet szülöttei, bármiféle esetleges egybeesés valódi személyekkel, helyszínekkel, eseményekkel csak a véletlen műve.

Mostanában egyre többet foglalkozok konteókkal a szabadidőmben, s nem rég fellapoztam az Összeesküvések könyve – Paranoid történelem című novelláskötetet, mely a Metropolis Media gondozásában jelent meg. A könyv előszavából kiderül, hogy az összeesküvések csupán válogatott szerzők fejéből pattantak ki. Nos, valamennyin remekül szórakoztam. Hiába tudható, hogy ezek közül egyik sem történt meg, mégis ott motoszkál az érzés: mi van, ha mégis? Még az is lehet, hogy illuminátusok írták a könyvet, akik így közlik az esetek tényszerűségét, összeesküvésnek álcázva. Hú, nem is tudtam, hogy ilyen egyszerű konteót alkotni!

A Paranoid történelem alkotásai közül a kedvencem egyértelműen a Star Wars konspirációs novella volt, melyben Lucast tudat alatt szuggerálják kínai ügynökök (Csou és Bak-ka), hogy nyugatellenes, kommunista-párti propagandát helyezzen el zseniális művében, amelytől majd az amerikai nézők átértékelik magukban a világot. Erről persze Lucas mit sem sejt, csupán felhasználja az ősi kínai tanításokat, melyek ártalmatlannak tűnhetnek. De vajon mennyit fog fel a rejtett üzenetből a közönség? A novella szerzője remekül kifejti az összefüggéseket, miért is lenne kiváló propagandafilm a Csillagok Háborúja, de erősen hiányzik az „akár meg is történhetett” hatás. Így elhatároztam, keresek olyan összeesküvés elméleteket, amelyek akár igazak is lehetnek, és van némi közük a Star Warshoz.

Nagyjából lehetetlen olyan elméletet találni, ami nem a film(ek) történetével foglalkozik. Pedig George Lucas öröksége milliókat tart lázban a mai napig, hatása elvitathatatlanul meghatározó minden generációnak. Mégsem születtek hasonló elképzelések, mint a fent említett nyugatellenes szubkontextus.

Mivel jövő héttől vetítik az első nem számozott Star Wars folytatást, a Zsivány Egyest, gondoltam összegyűjtöm a három legérdekesebb rajongói elképzelést, amelyek az elmúlt majd’ negyven évnyi filmtörténeti alapkövet övezik.
1. Darth Jar Jar
Talán az elmúlt év legfelkapottabb elképzelése, mégis egyszerre röhejes, és komolyan vehető. E szerint az elmélet szerint Jar Jar Binks, a Baljós árnyak ügyefogyott lénye valójában az egész sötét oldalt irányító manipulatív, igazi sötét nagyúr. Elsőre iszonyatosan furcsán hangozhat, sőt tényleg poénos, de az elmélet szerzője végletekig részletesen elmagyarázza, hogy miért is lehetséges a teória. Eszerint minden filmbéli fontos mozzanatot az ügyetlen gungan befolyásol, anélkül, hogy akármelyik Jedi észrevenné. Több valós tény is alátámaszthatja ezt a verziót, hiszen a Baljós Árnyak, és főleg Jar Jar kritikai bukása után át kellett írni a folytatásokat. Az eredeti történetben elképzelhető, hogy a sötét oldal vezéreként tűnt volna fel Jar Jar. Már sosem tudjuk meg. A teljes sztori angolul itt.
1. Mace Windu, a kiválasztott
A lila lézerkardos Jedi mester mindig is kicsit fura volt számomra. Nem úgy viselkedett, mint a Jedi tanács többi tagja, és valamiért őt tartottam a kedvencemnek közülük. Egy elmélet szerint Mace Windu a kiválasztott, akinek egyensúlyt kell teremtenie az Erőben. Különleges Erőhasználata, és egyedi lézerkardja is erre enged következtetni (kék plusz piros egyenlő lilával). A lila fényű szablya szintén az egyensúlyt szimbolizálja, az Erő sötét és világos oldala között. Windu a filmekben elszántan próbálja Anakint távol tartani a Jedi-tanácstól. Úgy tűnhet, hogy a későbbi Sötét Nagyúr konkurenciaként hathat rá, ezért megpróbálta minél távolabb tartani őt a Jedi Rendtől. A teória egészen más perspektívába helyezi Windut. Jobbára úgy tűnhet, hogy Mace Windut arroganciája vezette a halálba, de mi van, ha tényleg ő hozta el az egyensúlyt?
1. Mace Windu valójában nem halt meg, és ő lett Snoke
Ismét egy összeesküvés Mace Winduval kapcsolatban (érdekesebb karakter, mint elsőre gondolnánk). A sztori ott kezdődik, hogy Windu mégsem halt meg, mikor megküzdött Palpatine-nal. Az hagyján, hogy túlélte a kézlevágást, zuhanást, villámokat: ő lett a hetedik rész rejtélyes alakja, Snoke. Az előbbi pontból kiindulva, miszerint Windunak nem sikerült elhozni az egyensúlyt az Erőben, megszállottá vált. Mivel egyszerre tudja használni a sötét és világos oldal erejét, nem is csoda, hogy a halálból visszatérve Snoke-ként oltalma alá veszi Ben Solot, akiben egyszerre mutatkozik meg a két oldal vívódása. Snoke tehát lehet Mace Windu: egy megtört, öreg, megszállott Jedi mester, aki látta a Birodalom felemelkedését, és bukását. Teljes sztori angolul itt.

Ennél a három teóriánál azért jóval több kering az interneten, de felsorolásuk is végtelen időt venne igénybe. Rengeteg karakternek megvan a saját, külön rajongói elmélete, amitől csak még színesebbé teszik az amúgy is óriási univerzumot. Sajnos, mivel egyiket sem erősítette még meg senki, akinek tényleges köze is van a filmekhez, így ezek addig összeesküvés elméletek maradnak.
december 8, 2016
A Mandela effektus – multiverzum, vagy hiba a Mátrixban?

Bosszantó érzés tud lenni, mikor ragaszkodunk egy általunk biztosnak tartott tényhez, mások mégis szüntelen az ellenkezőjét állítják. Vagy, amikor pontosan emlékszünk, hol hagytuk a lakáskulcsunkat, és mégsem találjuk, mert amikor korábban nem figyeltünk, máshova raktuk. Vagy éppen csalfa emlékezőtehetségünk és agyunk furcsa tréfát űzve elhitet velünk olyan dolgokat, amiről ésszerűen azt mondanánk, nem lehetséges. Az emberek egy része könnyedén elismeri, ha téved, de van egy makacs réteg is, aki soha az életben nem adna igazat a másiknak. Ilyen környezetben próbáljunk rendet rakni a Mandela effektus környékén…

Nem árt először azzal kezdeni, mi értelme volt az első bekezdésnek, és hogy mi is az a Mandela effektus.

Előre bocsátanám már a cikk elején, hogy ez a jelenség egyáltalán nincs tudományosan alátámasztva. Néhány helyen megemlítem a konteós vonatkozásait is. Tehát nem szabad teljes mértékben komolyan venni a Mandela effektust, de elgondolkodni rajta sosem árthat. Mivel a Galaktika általában bizonyított tudományos híreket szokott közölni, a fantasztikumot sosem seperjük a szőnyeg alá. Mindinkább arra buzdítanék minden Olvasót, hogy fogja fel az alábbi sorokat izgalmas SF-nek, mintsem tényeknek.

Az effektus a nevét Nelson Mandeláról, korábbi Dél-Afrikai elnökről kapta, ugyanis hozzá köthető a legkomolyabb „észlelés”. A mostani középkorú emberek nagy többsége emlékszik Mandela halálára, a 80-as években. A köztudatban a politikus börtönben vesztette életét. Sőt, rengetegen emlékeznek gyászoló özvegyére, aki megható beszédet mondott a temetésén. Ezzel a történettel csak egy a bökkenő: Nelson Mandela 2013-ban hunyt el. Többen meg mertek volna esküdni arra, hogy a nyolcvanas években látták a temetését. Mindenki egyszerre emlékezik nem megtörtént eseményekre, vagy esetleg valami más állhat a háttérben?

A jelenség a nevét egy bloggertől kapta 2010-ben, aki azóta összegyűjtött már néhány hasonló furcsaságot, amik bejárták azóta az internetet. Tehát a történet már hat éve elindult, a köztudatba pedig mostanában kezd eljutni. Külföldön neves videobloggerek egyre több videóban foglalkoznak a jelenséggel, így még több emberhez jutnak el a kollektív emlékezetet meghazudtoló furcsaságok. Az egyik legérdekesebb megállapítás magával az effektus megjelenésével áll kapcsolatban: legtöbbször csak a pop-kultúrában népszerű dolgoknál észlelhetőek az eltérések. Talán azért lehet, mert ezekre emlékezünk a legtöbben. Elképzelhetőek más, egyéb glitchek is világunkban, de azok valószínűleg annyira minimálisan érintették a köztudatot, hogy senki nem képes visszaellenőrizni azoknak valóságalapját.

A Földön élő emberek jelentős része így emlékezik a világtörténelem egyik leghíresebb mozijának ikonikus mondatára: „Luke, I am your father!”

Azonban valójában így hangzik: „No, I am your father!”

Egy szavas eltérés, mégis mindenki váltig állítja, hogy az előbbi az, amit már milliószor hallott.

Szintén Star Wars példa: ugye mindenkinek megvan, hogy C3PO jobb alsó lábszára ezüstszínű volt? Ugye, hogy senkinek nem tűnt fel? Mindenki váltig állítja, hogy mindkét lába arany a protokoll droidnak, pedig meg lehet nézni: tényleg ezüstös 3PO jobb lába.

Szintén remek példa a Monopoly társasjáték emblematikus figurája. Környezetemben megkérdeztem pár embert, hogyan emlékszik a fickóra. Megkértem őket, írják körül. Kivétel nélkül megemlítették cilinderét, bajszát, és monokliját. Ismerős, ugye? Azonban a Monopoly-férfinak soha nem volt monoklija.

A Mandela effektus hivatalos weboldalán megtalálható az eddig felfedezett összes ijesztő jelenség. De most akkor végül is mi az egész értelme? Az emberek kollektív emléktudata űz ostoba tréfát? Vagy szuggesztió hatására mindenkinek valami, részleteiben eltérő dolog ugrik be? Az összeesküvés-hívők természetesen erre a jelenségre is megfelelő magyarázattal tudnak szolgálni. Íme:

Emlékszünk még a kilencvenes évek legnagyobb rémálmára, a kerek, jubileumi év eljövetelére? Az Y2K-nak nevezett világégés szerencsére nem történt meg, de a Mandela effektus konteós hívői másképp vélekednek erről. Szerintük 2000-ben világunk elpusztult és átkerültünk egy alternatív világba, ahol nagyjából minden ugyanolyan, mint addig volt, csak néhány dolog változott meg. Azok is alig észrevehetően. Sőt, 2012-ben is apokalipszis volt, és azóta is egyre furcsább a körülöttünk zajló világ. Leonardo Di Caprio Oscar-díjat nyert, Donald Trump elnök lett… az ehhez hasonló teljesen megalapozatlan „összefüggések” már mémmé váltak, de akadnak olyanok, akik ezeket véresen komolyan veszik.

Ám viccet félretéve egy picit tényleg ijesztő a Mandela effektus.

Mostanra két, valamennyire eltérő elmélet is futótűzként kezdett el terjedni, és mindkettő népszerű téma elméleti fizikusok, hobbi-konteósok, és vasárnapi ebédet költő emberek között. Ezek pedig a párhuzamos világok, vagyis multiverzumok lehetséges létezése, illetve a roppant ijesztő felvetés, miszerint a világunk csupán egy értelmesebb faj szimulációja.

A multiverzumok kérdése már régóta foglalkoztatja a fizikusokat, és rendszerint megjelenik minden második SF műben, még ha csak érintőlegesen is. Lényegében Földünk csupán egy, a miriádnyi egyéb Föld közül, de mindegyik egy kicsit (vagy nagyon) eltér a másiktól. Elképzelhető lenne tehát, hogy párhuzamos világok között van átjárásunk, de nem tudunk róla? Sok összeesküvés-hívő szerint a CERN-ben végzett kutatások mini fekete lyukat hoztak létre, amitől képesek vagyunk portált nyitni a multiverzumba. Sajnos a párhuzamos univerzumok kérdésére valószínűleg életünk során már nem kapunk választ, de számos sci-fi alkotás elkalauzolhat bennünket egy-egy alternatív világba.

A Mandela effektus azonban köszönhető egy másik jelenségnek is, ami valljuk be, sokkal félelmetesebb, mint a multiverzum teória. Vannak kutató filozófusok, akik szerint komoly ráció van abban, hogy mi egy sokkal intelligensebb faj kvázi videojáték szimulációi vagyunk. Csupán egyszerű NPC-k (non playable characters – nem játszható karakterek) lennénk egy szuperokos földönkívüli játékában? Iszonyú belegondolni. De vajon tudják az általunk beprogramozott karakterek, hogy nem valódiak? Vagy csak egyszerű matematikai egyenletek, akik képtelenek felfogni mibenlétük súlyát? Azt hiszem túl sok volt mostanában a Westworld…

És azért vehetjük észre a Mandela effektus jelenségét, mert hiba lépett fel a Mátrixban, és gyakorlatilag bugos a szimuláció. Tudósok szerint előbb-utóbb mi is képesek leszünk létrehozni elképesztően komplex szimulációs modellt, amiben Istent játszva „uralkodhatunk” majd teremtményeink fölött. Vajon ők tudni fogják, hogy programok? Vagy megkapják a szabad gondolkodás privilégiumát, vagy annak látszatát?

Érdekes gondolatok, érdekes kérdések. Tudatos emberi lényként mindenképpen érdemes ezeken elgondolkodni, még akkor is, ha nem feltétlen hiszünk el akár egy szót is ebből a cikkből.

Ha Olvasóink közül van olyan, aki találkozott már hasonló Mátrix-hibával, vagy van saját Mandela effektus élménye, ne habozzon, tudassa velünk kommentben.

november 24, 2016
Mars One: Egy beteljesületlen álom

A Mars One egy 2012-ben bejelentett űrprogram, ami egy holland vállalkozó fejéből pattant ki kávézás közben. A cél egyszerűen hangzik: egy állandó emberi kolónia létrehozása a Marson.

A kezdeményezésre bárki jelentkezhetett 2012-ben, és sajtóértesülések szerint volt is 200 000 jelentkező – bár a kiszivárgott adatok szerint pusztán 12 000 embert tartott nyilván a Mars One honlapja.

A program 2023-ra tervez négy önkéntes asztronautát a vörös bolygóra küldeni, és mint a 2015-ös filmben, a Mentőexpedícióban, önfenntartással képzelték el az életet.

A jelentkezőket többfordulós pszichológiai teszteknek vetették alá, amin például olyasmiket kérdeztek, hogy hajlamosak-e a kannibalizmusra végszükség esetén vagy, hogy mennyire képesek lemondani a szexuális életükről, amíg a Marson vannak.

A bázis a tervek szerint négy különálló házikóból áll, amit a Marsra drónok segítségével akarnak felépíteni. Már egy évvel az emberek érkezése előtt a bázis alkatrészei a bolygón lesznek, hogy mire a négy bátor asztronauta odaér, már csak össze kelljen szerelniük azt.

Az asztronauták a bázisukat csak űrruhákban hagyhatják el, és a tervek szerint a Marsjáróval körülbelül 80 kilométerre távolodhatnak el majd az otthonaiktól.

A jelöltek nyolc éves képzésen vesznek majd részt a kilövés előtt, ahol a felszerelésük kezelését, javítását tanulják meg, valamint a testüket felkészítik az űr és a Mars viszonyaihoz.

Az új lakókat egyébként nem tervezik hazahozni a vörös bolygóról, ami óriási visszhangot kapott és rengeteg etikai kérdést vetett fel. Sőt, a program nem csak morális kifogások kereszttüzébe került, hanem számos technológiai és pénzügyi ellentmondás is további aggodalomra adott okot. A program tudományos jellegét is több hivatalos közleményben elítélték, mivel tulajdonképpen laikus embereket terveznek a Marsra juttatni.

Az ambiciózus terv anyagi hátterét úgy akarják fedezni, hogy bekamerázzák a résztvevőket, és egy, az egész Földön közvetített valóságshow-t vetítenek az itthon maradottaknak, amiből a generált profitot visszaforgathatnák a befektetőknek.

Amikor az ötletet tudományos szervezetek is megvizsgálták, azt állapították meg, hogy tervvel és a kivitelezéssel is több probléma adódik.

A NASA becslései szerint egy ilyen misszió végrehajtásához körülbelül 100 milliárd dollárra lenne szükség, a szervező szerint viszont csak 6 milliárdra.

Az MIT kifogásolta a jelenleg rendelkezésünkre álló életfenntartó rendszerek megbízhatóságát. A mostani űrkirándulásaink alkalmával is tapasztalták, hogy a készülékek olyan gyakran meghibásodnak, hogy azok cseréjéhez és karbantartásához végtelen mennyiségű anyagi háttérre lenne szükség.

Az MIT szintén megbízhatatlannak tartja a létfenntartó eszközöket, amelyek szerintük 68 napon belül szivárogtatni kezdenék az oxigént, a többit pedig már el tudjuk képzelni…

Gerard ‘t Hooft, a George Washington University űrtudományos szakértője egyszerűen átverésnek nevezte a programot.

Egyéb aggasztó tényező még, ami alááshatja a program hitelességét, egyenesen a résztvevőktől származik. Az egyik kiválasztott jelentkező, Joseph Roche nyilatkozott egy Youtube videóban, hogy ugyan bekerült a legjobb száz jelölt közé, még mindig nem beszélt senkivel a programtól szemtől szemben, csak egy háromperces skype-beszélgetésen vették fel vele a kapcsolatot a szervezettől. Rochenek egyébként doktorija van fizikából és asztrofizikából, és rengeteg gondolatát osztotta meg eddig a program kivitelezhetőségével kapcsolatban. Joseph elmondása alapján a Mars One honlapján létezik egy ranglista a jelentkezőkről, és a listán úgy lehet feljebb jutni, ha a program honlapján vagy kis tárgyakat vásárolsz, vagy pedig simán pénzadományokat küldesz.

Nyugtalanítónak tűnhet, hogy a hírek, nagyrészt csak a szponzorok toborzásáról szólnak, vagy pedig önreklámozásról, például a megvásárolható új Mars One könyvükről.

Bár az ötlet és az elképzelés tényleg óriási, és bár talán egy picit elrugaszkodottnak tűnhet, most, hogy szembesültünk a dolog valódi akadályaival, nem lenne szabad feladnunk. Az űrutazás és egy másik bolygó kolonalizációja mostanában nem mozgatott meg ekkora embertömegeket, mint amikor ezt az „egyszerű” tervet bejelentették. Akár kritizálták, akár támogatták a kezdeményezést, mindenféleképpen részt vettek az évtized egyik legfelkapottabb tudományos mozgalmában. A terv megvalósítása nem feltétlenül lehetetlen, csupán rengeteg erőfeszítésbe és időbe kerül. A szervezők motivációját kellene megváltoztatni: a profitszerzés és az űrutazás sajnos jelenleg nem fér össze. Az emberségünket sem lenne szabad elfelejteni, amikor űrutazásról beszélünk. Aki felvállalja, hogy kivisz a Marsra, annak a hazatérés megoldását is vállalnia kéne.

Összességében a Mars One talán nem is annyira egy űrprogramnak, sokkal inkább egy szociális kísérletnek nevezhető. Egy tesztnek, hogy a jelenlegi technológiánk mire képes. Valamint számot ad arról, hogy mennyire készültünk fel arra az eshetőségre, hogy örökre elhagyjuk a bolygónkat. Talán ha a háborús rakétáinkat nem atombombával, hanem Mars One-os felszerelésekkel töltenénk meg, előbbre lennénk.

november 15, 2016
Kipróbáltuk – Playstation VR

Sokszor megemlékezünk a sci-fi zsáner tudományra tett jótékony hatásairól. Számtalan olyan dolgot tudnánk felsorolni, amely először egy fantasztikus író fejéből pattant ki, végül rá pár évtizedre sikerült a valóságban is megalkotni. Ilyen volt a virtuális valóság is. Hosszú évekkel ezelőtt ki-ki a maga módján képzelt el egy olyan 3D világot, amely teljesen kizárja a körülötte zajló életet, és bekerülve egy saját képre alkotott virtuális valóságba, saját szabályok lépnek életbe. A fantasztikum itt véget ér. Ugyan nem élvezhetünk maximális szabadságot egyelőre, de minden csak az időn múlik.

Az elkövetkezendő esztendőket egészen biztos a VR-szemüvegek fejlesztése fogja meghatározni, csak remélem nem fog eltűnni a süllyesztőben, mint néhány hasonló remek ötlet, amelyet nem használtak ki eléggé.

A jelenlegi VR-headseteken (HTC Vive, Samsung Gear, Oculus Rift) eddig látott játékok (tisztelet a kivételnek) csupán méregdrága demóknak tűntek. A VR-ra írt játékok a 80-as évek árkádstílusára emlékeztetnek, a tech-demo érzet pedig felemás szájízt hagy az emberben. Teljesen logikusnak tűnhet, hogy ha adva van egy nagyjából kétszázezer forintos PC-nk, plusz egy majdnem kétszer annyiba kerülő VR-headsetünk, nem egy „állj egy helyben és lövöldözz” típusú programmal szeretnénk elütni szabadidőnket. Természetesen az előző mondat le lett sarkítva, de a lényeget nagyjából lefedi.

Nyilván nem az első próbálkozásra fognak AAA-kategóriás címeket hozni, de azért egy-két kiemelkedőbb alkotás bőven elférne, hogy ne tűnjön ennyire „évente egyszer elmegyek vidámparkba, jól érzem magam, aztán megint nem érdekel egy újabb évig” érzésnek. A VR világot eddig egyértelműen a horrorok uralják, hiszen tucatnyi ijesztgetős cím érkezett már, és még egy csomó érkezik jövőre is.

Most már ejtsünk néhány szót az idei év egyik legjobban várt VR-headsetéről, a Sony által gyártott Playstation VR-ról. Sokan a Messiást látják benne, pedig van még hova fejlődnie.

Máris a PSVR kicsomagolása után szembesülnünk kellett a legfrusztrálóbb dologgal: kábelek. 2016-ban jogosan várhatja el az ember, hogy egy csúcstechnológiás szerkentyű kábé két zsinórt igényeljen. A PS virtuális valóságát számtalan helyen kell összekötögetni. Külön adaptere, processzora van, amit a Playstation 4 konzollal, majd a tévével kell összedugni. Ám a sisakból is jön egy hosszú, ám annál vékonyabb kábel, amit szintén az adapterbe kell helyezni. Az összekötések végén nem győztük hova elrejteni a kábeldzsungelt, pláne hogy folyamatosan attól kellett tartanunk, hogy felbotlunk a VR kábelében, vagy egész egyszerűen lerántjuk az egész szerkezetet az asztalról.

Ha sikerült megemésztenünk a mérhetetlen mennyiségű vezetékkel járó megpróbáltatásokat, akkor jöhet a sisak felhelyezése. A headset felvétele az ergonómiailag tökéletes kialakítása miatt igazán könnyű. Egy jókora gombot lenyomva könnyed mozdulattal ráemelhetjük fejünkre, majd a sisak hátulján lévő tárcsával beállíthatjuk fejméretünkre a szerkezetet. A szemüveg jobb alsó részén pedig az élességet tudjuk egyénileg beállítani, végül pedig teljesen úgy érezhetjük, hogy a mi fejünkre lett kitalálva az eszköz. Maga a VR könnyű viselet, húsz-harminc perc után sem válik kényelmetlenné, vagy nehézzé.

Most már ideje lenne játszani is! Amint sikerült összhangba kerülni a Playstation Camerával, és vakon matatva megtaláltuk a kontrollerünket (vagy volt valaki, aki kezünkbe adta), máris elkezdődik a várva várt élmény.

A Playstation VR Worlds lemezről válogattuk össze tesztalanyainkat, mert azt hittük, a demo lemezen lesznek a demo-jellegű játékok (logikus, nem?). Nos, a Worlds is kiváló VR élményt nyújt, de a sokszor emlegetett tech-demo hatás itt is felüti a fejét, ám annyira nem vészes a helyzet.

A kezdeti hűha-faktor még igen magas, hiszen a 3D-hatás lenyűgöző. Bárhova nézünk, hajolunk, a villámgyors érzékelés miatt tényleg úgy tűnik, hogy elutaztunk egy ismeretlen világba. A Worlds menücsarnokában válogathatunk a játékok között: mélytengeri gyönyörködés, londoni bankrablás, fejelős pingpong, aszfalt-bob, illetve aszteroidán ugrálós űr robotszimulátor. És valóban, mindegyik játéknál ott van az a bizonyos rácsodálkozás, és viszonylag hosszan kitart. Minden látványos, de nem a grafikai „értelemben”. Ne várjunk még Witcher 3, vagy Uncharted 4 szintű látványvilágot, hiszen még gyerekcipőben jár a technológia, illetve hiába az erős konzol, így is rengeteg erőforrást igényelnek az egyes játékok. A maga módján azonban így is szép a PSVR által nyújtott kép (Playstation 4 Prora már ígérik a szebben teljesítő címeket). Ha nem foglalkozunk a grafikai dolgokkal, akkor nagyon jó élményben lehet részünk. Némelyik játék engedi a Move kontrollerek használatát, ami plusz löketet adhat a virtuális világunknak.

Viszont meg kell említenem a legnagyobb negatív tapasztalatot is, amelyről sokan beszélnek, teljesen jogosan. Ez pedig a motion sickness, vagyis az a jelenség, mikor az agyunk egyszerre két mozgási információt próbál feldolgozni, belezavarodik, és émelygés, szédülés lesz úrrá rajtunk. Sajnos ez elég sokszor megtörtént tesztünk alatt. Míg a valóságban mi állunk, vagy ülünk, az egy dolog, de az agyunk nagyon nem szereti, ha közben a játékban pedig ugrunk, futunk, vagy autóban ülve száguldunk. Egy részről mi tudjuk, hogy mozdulatlanok vagyunk, de a virtuális valóság miatt úgy is érezhetjük, hogy mi igenis különböző mozgást végzünk. Az eredmény heveny rosszullét (párszor majdnem orra buktam emiatt). Ilyenkor azért érdemes néhány perc szünetet tartani. A sisak levételekor pedig előfordulhat enyhe zsibbadó érzés is fejtájékon, és néhány percnyi szédelgés is elképzelhető. Ez persze nincs kőbe vésve, emberenként eltérő lehet – valakinél egyáltalán nem is jelentkezik ez az „élmény”.

Egyelőre tehát jobb is, hogy nincsenek órákig nyüstölhető játékok, mert egy részről szerintem tesztelni kéne a szociológiai hatását is a VR-headsetnek, mert az is felvet néhány kérdést, mennyire van ez hatással a játékosok szociológiai fejlődésére, ha száz százalékban kizárják a külvilágot hosszú órákon keresztül. Illetve a motion sickness ellen sem ártana valami biztos megoldás.

Összességében a Playstation VR egy kiváló eszköz, és kimondottan kellemes játékélményt nyújt. A 3D-érzet káprázatos, a játékok élvezetesek, ráadásul a PSVR jelenleg a leginkább pénztárcabarát virtuális valóság. Ha már van otthon egy Playstation 4 konzol, akkor meg pláne, hiszen a többi VR-hoz képest majdnem feleannyiba kerül.

Mindenkinek ajánlanám kipróbálásra, aki csak teheti, hiszen eddig még nem tapasztalt élményt nyújthat a legtöbb ember számára, de ahhoz, hogy jobban elmélyedjünk a Playstation VR világában, valamivel többet kell felmutatnia. Ám szó, mi szó: eddig remekül helytáll.

A Playstation VR-t a szegedi EuroGamerShop Konzol Szaküzlet biztosította a teszt idejére.

november 8, 2016
Ma van a Magyar Tudomány Napja!

Gyufa, nukleáris láncreakció, C-vitamin, magzatvédő vitamin – találmányok, melyekhez magyar tudósok nevét köthetjük. Puskás Tivadar, Jedlik Ányos, Szilárd Leó, Szent-Györgyi Albert és Czeizel Endre – csak hogy néhányukat említsük. Többek között rájuk is emlékezünk november 3-án, a Magyar Tudomány Napja alkalmából.

Magyar tudósaink élete és felfedezéseik sorsa nem mindig alakult zökkenőmentesen a történelem során. Jellemzően büszkék vagyunk nemzetünk lángelméire, akik rendkívüli jelentőségű felfedezéseket ajándékoztak a világnak, ám a szabadalmaztatás, a versenyszellem vagy a technikai vívmány pusztító képessége sokszor megnehezítette zsenijeink életét. Elég, ha például Szilárd Leó nukleáris láncreakcióval kapcsolatos felismerésére gondolunk: a felfedezés megnyitotta az utat az atombomba előállításához, majd bevetéséhez. Ezt megelőzően a magyar fizikus félelmetes lehetőségnek tartotta felfedezését, ezért Einstein segítségével levelet fogalmaztatott Franklin D. Rooseveltnek, így kerülve el, hogy az atomfegyver pontos előállítási terve a náci Németország kezére kerüljön.

A kortársakkal való versenyfutás nem kímélte meg Szent-Györgyi Albertet sem, aki saját tanítványával, Joseph L. Svirbelyvel került szembe: a C-vitamin szabadalmaztatásakor mindkét fél a másikat vádolta azzal, hogy ellopta az ötletét. A szabadalmi jog végül a kísérleti adatok birtokában Szent-Györgyihez került. Felfedezéséhez az alábbi történet köthető: a tudós felesége a vacsorához paprikasalátát készített, amit Szent-Györgyi nem akart megenni, ezért kutatásra hivatkozva magával vitte a laboratóriumba. Nagy meglepetés érte, amikor kiderült, hogy a paprika jelentős mennyiségű C-vitamint tartalmazott, és sokkal könnyebb volt kinyerni belőle, mint a korábban próbált citrusokból és káposztából.

Ahogy történelmünket, úgy napjainkat is erősen meghatározzák az informatikai, fizikai vagy éppen az egészségügyi vívmányok. Ennek egyik példája Czeizel Endre életműve. Az általa kutatott magzati fejlődési rendellenességek megelőzésére az 1990-es években elterjedt, folsavat tartalmazó multivitamin-készítmények népszerűsége és fontossága azóta is töretlen. Kínában például a várandós nőknek kötelező a folsavat is tartalmazó pirula szedése, az USA-ban pedig a lisztet dúsítják a folsavval, amelynek népegészségügyi hasznát már kimutatták a szakemberek. Jelenleg a világon több mint 30 000 újszülött esetében előzhető meg a koponyahiány vagy a nyitott gerinc rendellenesség kialakulása, de az Egészségügyi Világszervezet feljegyzése szerint, amennyiben a világon minden családot tervezőnél alkalmazható lenne a magzatvédő vitamin, évente mintegy 1,8 millió újszülöttnél lenne elkerülhető a sorsukat megpecsételő magzati rendellenesség. A professzor munkássága már a múltban is összefonódott az Egészségmegőrzési és Diagnosztikai Központ nevével, amely 2016 áprilisa óta Czeizel Intézet néven folytatja tevékenységét a genetikus szakmai iránymutatásának megfelelően.

A legtöbb feltalálóra általánosságban jellemző, hogy életük minden percét a további kutatásra, fejlődésre szánták. A zajtalan és robbanásmentes gyufa feltalálója, Irinyi János 1839-ben szabadalmaztatta ötletét, és a találmány eladásából befolyt összegből fedezte berlini egyetemi, később hoffenheimi akadémiai tanulmányait. Szűk tíz évvel később pedig az 1848-49-es szabadságharcban volt jelentős szerepe: Kossuth őt bízta meg az ágyúöntés és puskaporgyártás irányításával, és az állami gyárak felügyeletével.

november 3, 2016
Gyorstalpaló a 3D-s nyomtatásról

Napjainkban egyre több hírt hallani azzal a kezdettel, hogy valamit a világon elsőként 3D-ben nyomtattak ki. Hogy könnyebben feldolgozhassuk az elkövetkező évek témába vágó információit, ideje áttekinteni, mit is tudunk a 3D-s nyomtatásról. Gyorstalpaló következik.

Mivel jómagam is csak a közelmúltban kezdtem el – épp az újabb és újabb hírek hatására – informálódni a témában, teljesen átérzem azoknak a szkepticizmusát, akik még nem barátkoztak meg a gondolattal, hogy a nyomtatás ma már nem csak pusztán a papírra vitt szövegek és képek világát fedi le. Meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a technika gyökerei fél évszázadra is visszanyúlnak már.

A 3D nyomtatás 1955-ben érett meg gondolatként, az MIT két doktorandusza, Jim Bredt és Tim Anderson fejében. Átalakítottak egy tintasugaras nyomtatót úgy, hogy a papíron rétegeket olvasszon egymásra tinta fecskendezése helyett, és ezáltal térbeli objektum keletkezzen. Az eljáráson aztán sokan hosszú évekig tovább kísérleteztek, közülük Chuck Hull volt az, aki 1984-ben megalkotta, és 1986-ban szabadalmaztatta az első 3D nyomtatót. Ez a szerkezetet digitális adatok alapján hozott létre fizikai tárgyakat. A technológia 1989-ben került nyilvánosságra a Good Morning America című tévéműsorban. A 3D nyomtatók végül az 1990-es évek elejére váltak piacképessé, fejlődésük azóta is megállíthatatlan.

És ezen a ponton lépünk be a jelen valóságába, hiszen az ilyen módon kinyomtatható eszközök tárháza gyakorlatilag kifogyhatatlan. Ehhez ma már mindössze egy modellező szoftverre van szükség, és a nyomtatóba tölthető anyagra. A szoftverrel gyakorlatilag bármiféle formát ki lehet alakítani, amelyet az egymásra rétegződés elvén működő nyomtatók a valóságban is meg fognak jeleníteni. Az évezred kezdetén elsősorban gyakorlati hasznát próbálták meg elképzelni a 3D-s nyomtatásnak, például a gépgyártás területén, de hamar felvetődött az élelmiszerek pótlása is. Napjaink példáit csak az idei év híradásaiból is könnyedén összegyűjthetjük.

1. Dubaiban nemrég egy egész irodát nyomtattak ki 3D-ben. Ehhez a teljesítményhez 6,5 méter magas, 47 méter hosszú, 13 méter széles, gigantikus 3D-nyomtatóra, összeillesztésére pedig 17 segédre volt szükség. Az iroda 250 négyeztméteres, tehát nem egy kicsi bodegáról van szó.

2. Izom-, csont-, és porcdarabokat is nyomtattak már idén a Wake Forest Baptista Egészségügyi Központban, ezek többsége főként szivacsos szerkezetű, amely lehetővé teszi, hogy a tápanyagok behatoljanak a szövetbe, ezáltal az élő sejtek ne haljanak éhen. A darabokat aztán állatokba ültették. Hogy mennyire alkalmazkodó az implantátum, azt az is bizonyítja, hogy a műanyag szivacsok idővel lebomlottak, helyüket pedig megerősödött fehérjeszerkezetek vették át.

3. A már említett MIT (Massachussetsi Műszaki Egyetem) kutatói a szokott eljárással nyomtattak ki egy minirobotot, az újdonság azonban abban áll, hogy az eddigi elkészített alkatrészeket rendszerint össze kellett szerelni és illeszteni. Most azonban ezt az eljárást elhagyhatták a kutatók, a nyomtatási folyamat végére azonnal működő robotot tudtak megalkotni.

4. Friss hír, hogy már a rendőrségi nyomozásban is hasznossá válik a 3D-s nyomtatás. Az amerikai rendőrség a Michigan Egyetem két, biometrikus azonosítással foglalkozó kutatóját kérte fel arra, hogy nyomtassák ki egy elhalálozott férfi ujjait. A férfi telefonján ugyanis ujjlenyomatos azonosítás van, ennek feloldása pedig elősegítheti a nyomozást, hiszen az eszközben értékes adatok lehetnek a rendőrség számára.

Se szeri se száma tehát a 3D-s nyomtatás technológiájának felhasználására, legyen szó akár ételkészítésről, akár ruhanyomtatásról. Még az elsőre haszontalannak tűnő, szórakoztató felhasználásra is rendelkezésre áll egy remek példa: hamarosan bárki számára kapható lesz a 3D-s toll, amivel aztán bárki kiélheti művészeti hajlamait. Nyilván az ára a légdeszkáéval vetekszik majd, addig is egy kis ízelítő:

https://www.youtube.com/watch?v=6r5q9T_7u8A

Hogy a távoli jövőben mit segíthet még elő az új technológia, egy következő cikkben foglalom össze.

július 29, 2016
Eredet a valóságban? Lehetséges!

Emlékszünk még az Eredet (Inception) című mozira? Christopher Nolan nagysikerű filmje népszerűvé tette a misztikus sci-fi thrillereket a 2010-es évek elején, DiCaprionak már Oscart akartak adni, de talán emiatt a film miatt vált igazán ismertté és elismertté Tom Hardy, Joseph Gordon-Levitt, vagy akár Ellen Page. A történet és cselekmény magával ragadó volt, csavaros, mégis érthető, felfogható. A vége pedig teljes elalélás, hiszen a nézőre bízták a készítők a végső következtetést, melyből rengeteg rajongói teória, vita keletkezett.

Azonban elérkeztünk egy olyan korszakba az emberiség fejlődésében, amely kiveheti a sci-fi jelzőt a fent említett film műfajmeghatározásából. Ugyan csupán hat év telt el a mozi óta, kutatók már képesek gondolatokat elültetni az emberi agyban.

Hasonló módszerrel már próbálkoztak pár éve a kutatók, most azonban egy japán tudósnak, Takeo Watanabénak sikerült pontot tenni a mondat végére. Egy neuro-visszacsatolásnak nevezett folyamaton keresztül képesek a vizsgált alanyt „befolyásolni”, anélkül, hogy észrevenné. Az eljáráshoz szükség van egy fMRI (funkcionális, mágneses rezonanciavizsgáló) nevű szerkezetre, melybe a páciens befekszik, és bizonyos tevékenységekbe kezd. Az agyi aktivitás természetesen végig megfigyelés alatt áll, majd a tevékenységen keresztül visszajelzéseket küldenek az alanynak. Ezután új agyi kapcsolat jön létre. Majd ezt folytatják, és megismétlik még sokszor.

Watanabe kísérlete arra irányult, hogy egy színt ültessen el az alanyok agyában. A páciensek java három napig neuro-visszacsatolási fejlesztésen vettek részt a tényleges kísérlet megkezdése előtt. Majd befeküdtek az fMRI-be, és fekete csíkos képernyőt néztek. A kísérletet végző tudósok arra kérték a résztvevőket, hogy próbálják meg szabályozni az agyi aktivitásukat. A csíkok eltűnése után a tudósok megdicsérték az alanyokat, ami pozitív visszacsatolást eredményezett (korábban nagyobb összegű pénzjutalmat ígértek a legjobban teljesítőknek). Majd az egész kísérletet 500-szor megismételtek, mindenkinél. Az alanyoknak nem lett megmondva, milyen színre kell gondolniuk, vagy, hogy mit kéne látniuk, így a külső befolyást kizártnak tekinthetjük. Azonban nem sokkal később kiderült, hogy az teljesít jobban, akinek az fMRI-ben az agyi aktivitása vörös árnyalattal jelenik meg. Ezután számos résztvevő fokozatosan jobb teljesítményt ért el, miután agyi aktivitásukkal sikerült vöröses színben megvilágítaniuk a szerkezetet; annak ellenére, hogy végig fekete-fehér képet néztek, önkéntelenül is a pirosas színnel hozták azt összefüggésbe. A vizsgálat után egyből megkérdezték a résztvevőket, hogy mire asszociáltak. A zebrától kezdve elképzelt erőszakos viselkedésig sokféle válasz érkezett. Másnap viszont sokan – akik részt vettek neuro-visszacsatolási fejlesztésen – egy függőleges csíkos képet nézve a vörös színnel kapcsolatos dolgokra asszociáltak. Pár hónappal később az eredmény szintén ugyanaz volt: akik előtte is vörösre gondoltak, most sem tették másképp bizonyos ellenőrző kísérletek után sem.

Ez hatalmas áttörést jelenthet az orvostudománynak. Watanabe szerint bizonyos rendellenességek végre kezelhetővé válhatnak. A depresszión, de akár az autizmussal küzdő embereken is segíthet ez a módszer. A placebo hatás egyelőre kizárható, de a japán kutató újabb kísérleteket fog elvégezni a továbbiakban, így akár néhány év múlva ténylegesen elültethetnek bizonyos gondolatokat az emberi agy labirintusában.

július 22, 2016
2114-ig senki se olvashatja David Mitchell új írását

Folytatódik Katie Paterson irodalmi projektje, a Future Library Project. Ahogy egy korábbi cikkünkben is írtuk, a mozgalomhoz számos híres író csatlakozott, köztük Margaret Atwood (A szolgáló lány meséje) és a Felhőatlasz szerzője, David Mitchell is. A „küldetés” május végén újabb mérföldkőhöz ért: Mitchell elkészült kéziratával, amit 2114-ig nem olvashat el senki.

David Mitchell egy keddi hajnalon fejezte be kéziratát, majd indult is a reptérre, hogy elérje az Oslóba induló járatot. A norvég fővárosba nem csak egy kis kiruccanásra utazott át az angol író, útja a Nordmarka erdőbe vezetett, ahol a következő száz évben írása fogja várni jövőbeli olvasóját.

Ez egy kis reménysugár a nyomasztó hírek világában, ami megerősít minket abban, hogy itt vagyunk annak a lehetőségével, hogy 100 év múlva is lesz civilizáció. Mindenhonnan azt halljuk, hogy kudarcra vagyunk ítélve, de a Future Library a mi voksunk a lehetséges jövő mellett. Elhozza annak reményét, hogy sokkal ellenállóbbak leszünk, mint hisszük: hogy itt leszünk, hogy lesznek itt fák, könyvek, olvasók és civilizáció

– mondta David Mitchell.

Még megjegyezte, hogy ez az egész projekt egy nagy megkönnyebbülés is számára. Mikor elérhetővé válik a kézirata, neki már nem kell aggódnia, hogy milyen fogadtatásban fog részesülni a műve. Azért nem hagyott minket gondolkodni való nélkül se, elárulta írása címét: From me Flows What You Call Time.

A projektet, amiben Mitchell részt vett, egy skót művész, Katie Paterson indította útjára. A Future Library keretén belül évente felfednek egy írót, akinek írnia kell a jövő számára. Az írás bármi lehet: regény, novella, vers, dráma, de akár nem fikciós mű is. A kézirat elkészültével a kiválasztott író ellátogat a Nordmarka erdőbe, hogy egy ceremónia keretében eltemethesse írását. Az odavezető utat egy az erdőn keresztül áthaladó ösvény mutatja.

A résztvevőknek még egy nagyon fontos szabályt kell betartaniuk: nem szabad beszélniük művükről és természetesen senkinek sem mutathatják meg. Viszont Oslóba kell juttatniuk egy digitális és egy fizikai példányt a kéziratból. Ezeket egy elkülönített helyiségben fogják tárolni a Deichman Libraryban (Oslo-i Közkönyvtár).

Valahol sajnálatos, hogy mi már nem olvashatjuk el kortárs íróink műveit, de ha ettől eltekintünk, csak örülhetünk, hogy ilyen formában megmarad valami korunkról a távoli jövőben.

Forrás: The Guardian

További olvasnivaló a Future Library Projectről (angol)

június 10, 2016
Valóra válik Asimov jóslata?

Az Alapítvány-sorozat központi eleme a Hari Seldon által kidolgozott pszichohistória tudományág. Ami akkor még futurisztikus ötletnek hatott, mára egyre inkább kezd valósággá válni.

Az első regényben ismerjük meg az öreg matematikust, aki a tizenkétezer éve fennálló Galaktikus Birodalom bukását jósolja. Egy fiatal asszisztensének elmagyarázza, hogy úgy jutott erre a következtetésre, hogy a legkifinomultabb matematikai és statisztikai elveket ráillesztette egy megfelelően nagy mintára (a kvadrilliárd főt számláló birodalomra), és ez alapján ki tudta következtetni a jövőt.

A számításai szerint a Birodalom háromszáz éven belül össze fog omlani, és azt legalább harmincezer év anarchia és szenvedés követi, mialatt egy galaktikus szereplő sem tudja kézbe venni a hatalmat. Azonban kidolgozza a Seldon-tervet, miszerint két, megfelelő helyre és megfelelő utasításokkal elhelyezett kolónia úgy befolyásolná a történelmet, hogy ez az interregnum állapot mindössze ezer évre csökkenjen. Ez lesz a két Alapítvány, amelyek történetét a regények feldolgozzák.

A statisztikát alapjául vevő pszichohistóriát a következő példával szemlélteti Asimov: egy gázfelhő egyetlen atomjának útját lehetetlen lenne pontosan megjósolni, azonban ha az összes atomot halmazként kezeljük, annak mozgása és változásai már könnyen megjósolhatók. A tudományág alapelve tehát, hogy minél nagyobb mintát kell használni, és ez alapján számítható ki a jövő – de a módszer nem alkalmazható csak egyetlen emberre.

Ha az ember már csak ennyit elolvas a pszichohistóriáról, nehéz elképzelni, hogy valaha is valóra váltsanak egy ilyen elképzelést, főleg, ha Asimov egyik kötetben sem tér ki matematikai részletekre. Azonban az elmúlt évek technológiai fejlődésének köszönhetően úgy néz ki, mégis arrafelé haladunk, hogy valóban előre lássuk a jövő történeteit, csak a sci-fi nagyágyújával szemben az ipari szereplők egyszerűen Big Data néven emlegetik ezt a területet.

A legnagyobb minták

A Big Data slágerkifejezésnek számít a technológiai újságírás terén, minden techportál a sokféle Big Data-megoldásról ír, workshopok és egész szakmai konferenciák szerveződnek az ágazat köré. De mit is jelent pontosan, és miért pont az elmúlt néhány évben bukkant fel?

A Big Data definíciója nagyjából megegyezik a pszichohistóriáéval: megfelelően nagyméretű mintából dolgozva könnyebben észrevehetőek a korrelációk, ez alapján különböző százalékos eséllyel megjósolhatóak bizonyos események.

Fontos, hogy nem foglalkozik a miértekkel, csak az összecsengő adatokkal. Nem képes megmondani miért történik valami, csak azt, hogy mekkora eséllyel következik be.

A legjobb példát talán az egészségügyből lehet hozni: a különböző digitális archívumok nagy mennyiségű információt gyűjtenek össze a páciensek tüneteiről, kórházban töltött napjaikról, gyógyszeradagjukról, stb. Egy megfelelő algoritmus segítségével össze lehet vetni hosszú időszakok adatait, és ki lehet számítani, hogy az azonos tünetekkel, betegséggel rendelkezők hány nappal a hazaküldésük után tértek vissza valami komolyabb problémával.

Így előre meg lehet jósolni, hogyha valakit ugyanolyan tünetekkel felvesznek, majd hazaküldenek, hogy X napon belül hány százalék eséllyel merülhet fel a szervezetében valamilyen komplikáció. Az orvosok még nem is feltétlenül értik, hogy mi miért történik, de ha bíznak a jóslatban, megakadályozhatják a vészhelyzetet – utána pedig a korreláció bebizonyosodása esélyt adhat arra is, hogy kiderítsék, pontosan miért következett be (vagy épp nem következett be) az az alapján kiszámolt eredmény.

A valóság felé

Még mindig fennáll a kérdés, hogy erre miért épp most jöttünk rá, ha Asimov már az ötvenes években megírta történeteit? A kulcs abban keresendő, hogy az elmúlt néhány évben robbanásszerűen elterjedtek a különböző vezeték nélkül kommunikáló szenzorok. Ezek a kis érzékelők rengeteg féle adatot képesek mérni, és azokat akár Wi-Fi-n, akár Bluetooth-on valós időben folyamatosan képesek közvetíteni.

Így nemcsak az deríthető ki például, hogy milyen állapotban vannak épp egy gyártósor gépei, vagy egy kamion alkatrészei, hanem hosszú távon összegyűjthető, hogy milyen rendellenességek előzik meg a meghibásodásokat. Így a gyártó vagy a szállítócég vezetője időben észreveheti a kicsinek tűnő változásokat, és gyorsan reagálhat, hogy elkerüljön egy nagyobb balesetet. Az okokat nem tudja, de ráér vele foglalkozni – nagyobb baj nem történt.

A cikkben eddig említett példák már-már bevett gyakorlatnak számítanak az iparban, de közgazdászok és politológusok módszeres számításokkal már azt is meg tudják mondani, mely országokban van nagyobb esély polgárháborúkra vagy kormánypuccsra, ahogy az kiderül Paul Collier: The Bottom Billion c. könyvéből.

Talán már köztünk él, épp iskolába jár a való élet Hari Seldonja, aki először fogja majd össze a rendelkezésére álló feltételeket, hogy egy megfelelően nagyméretű mintán dolgozva megjósolja a Föld lakosainak jövőjét.

A Robot könyvek idővonalától már jócskán eltértünk, és lemaradtunk a robotok feltalálásával, de lehet, hogy az Alapítvány tudományos sikereit jó húszezer évvel korábban véghez fogjuk vinni.

május 11, 2016