Amikor videójáték-adaptációra ülünk be a moziba, mindig alacsonyabb elvárásokkal foglaljuk el a helyünket, mint mondjuk egy könyvadaptációnál. Ezért meglepő, hogy az új Tomb Raider film laza mozdulattal söpri le az összes mostanában készült akciófilmet az asztalról, az előítéleteink pedig mehetnek a kukába. A jövőbeli videojáték-filmeknek nagyon magasra teszi a lécet ez az új feldolgozás, amit igen nehéz lesz a következő években felülmúlni.
A Tomb Raider film abban mutat teljesen újat, hogy úgy kezeli a Tomb Raider játékokat, mintha egy könyves adaptációt készítettek volna. Figyelembe vették a mű-hűséget is, ami egyáltalán nem jellemző az eddig készült videojáték-adaptációkra. A film pár változtatással a 2013-as, Square Enix-es játék történetét dolgozza fel, és helyenként nagyon közel marad a forrásanyaghoz. A főszereplőt játszó Alicia Vikander teljes egészében hasonult a játékokban látott Lara Crofttal, olyannyira, hogy ha angol hanggal nézed a filmet, szinte teljesen ugyanúgy beszél a színésznő, mint a játékbeli karakter.
A film teljes ellentéte annak a régi Angelina Jolie-s förtelemnek, ami még 2001-ben jött ki, és amit az országos tévék már rongyosra vetítettek. Ezúttal egy sokkal rokonszenvesebb Lara Croftot kapunk, aki ugyan a testébe töltött szilikonmennyiségben nem tudja felvenni a versenyt a 2001-es kiadással, de a személyisége olyan gondosan van felépítve, mintha „karaktersebészek” keze alól került volna ki.
A Tomb Raider kiindulópontja nem más, mint hogy Lara, a gazdag Croft család sarja elveszti édesapját. A lány ebbe nem tud belenyugodni, ezért eltűnt apja nyomait követve veti bele magát egy misztikus kalandba, majd egy rövid hongkongi kitérő után, az egész világot fenyegető veszéllyel kell szembeszállnia a tengeren túl.
A film egyetlen nagy hibája talán az, hogy a végén egy fordulatos befejezést és egy durva cliffhangert kapunk és ez a folytatásért kiáltó finálé Marveles űrt hagy bennünk. Hiszen ahogy kilépünk a moziból, még mindig nem oldódott meg minden probléma, amit a film felvetett. Az új Tomb Raider film azonban nem tud elfáradni, beránt az első 10 perctől, és egészen a 2 órás játék idő végéig elfeledkezel arról, hogy egy sötét teremben ülsz, néhány idegen társaságában. A feldolgozás egyébként magában rejt pár eredeti ötletet is. Jól illeszkedik a sztoriba Alicia Vikander adrenalinfüggő Larája, aki kezdetben megtagadja a Croft család örökségét, ráadásul a játékhoz képest még egyetemre se járt, szimplán intelligens.
A Tomb Raidert különösképp ajánlanám azoknak, akik nagyon vágynak már egy komolyan vehető, misztikus kalandfilmre. Ez a film ugyanis nem csak videójátékos feldolgozásként, de önálló kalandként is megállja a helyét. A Tomb Raider azoknak is szól, akik már elfáradtak a „tökéletes női főszereplős” filmektől, ahol szinte hibátlan hősöket raknak le elénk a vászonra (Wonder Woman, a Star Warsban Rey), elfeledkezve arról, hogy személyiséget is kéne adni a legfontosabb karaktereknek. Ámbár ez igen nehéz, főleg emberi tulajdonságok hiányában.
Értékelés: 8.5/10
