1942: A Harmadik Birodalom fénykora. A londoni cseh ellenállás megtervezi a második világháború legambiciózusabb katonai műveletét: az Anthropoidot. Két fiatal katonát, Jozef Gabcikot és Jan Kubis-t Prágába küldik, hogy meggyilkolják a legkegyetlenebb náci vezért, Reinhard Heydrich-t, az SS vezetőjét és a “végső megoldás” fő szervezőjét.
Október 6-án, pénteken 2×5 db jegyet sorsolunk ki a Himmler agyát Heydrichnek hívták című film premier előtti vetítésére (ez október 10-én lesz 19 órától a Lurdy moziban). A sorsolásban automatikusan részt vesz mindenki, aki tagja a Galaktika Klubnak. Még nem vagy tag? Lépj be most!
A klubtagság számtalan előnnyel jár: választhatsz magadnak ajándékkönyvet, egy éven át házhoz szállítjuk neked a Galaktika magazint vagy az XL változatát, továbbá kedvezménnyel vásárolhatsz nálunk, és több partnerünknél is.
Ráadásul rendszeresen meglepetésekkel szolgálunk (mint például ez a sorsolás), továbbá folyamatosan bővítjük a partnerek és kedvezmények körét.
Szeptember 30-án mutatjuk be legújabb könyvünket, az Interzónát, a Petőfi Irodalmi Múzeum Jövő-Idő programjának keretén belül. A bemutató előtt nézzük, mit érdemes tudni a könyvről és magáról Štindlről.
Ondřej Štindl kalandos életutat járt be, kortársai közül ebben a tekintetben talán a Metró-könyveket jegyző Dmitry Glukhovskyhoz tudnánk hasonlítani. Štindl a Károly egyetemi tanulmányai után kezdte a világot járni, legnagyobb hatással Anglia volt rá, későbbi munkáit ottani élményei ihlették. Csehországba hazatérve, 1990 őszén többed magával indította el független rádióját, amit először csak korlátozottan lehetett fogni, de a későbbiekben már nagyobb publikum számára is elérhetővé vált. A rádiózás mellett hagyományos újságírással is foglalkozott, főleg a film és a popkultúra érdekelte. Első kritikái a Revolver Revue-ban jelentek meg, a 90-es évek közepétől pedig hivatásos újságíróként tudósított kulturális témákról a Lidove novinyban, egészen 2000-ig. Ezután egy rövid időre visszatért Angliába és a BBC-nél dolgozott politikai tudósítóként, emellett pedig továbbra is figyelemmel kísérte a filmvilágbeli történéseket.
Ondřej Štindl
Az újságírás mellett forgatókönyvírással is foglalkozott. Először David Ondříčekkel dolgozott együtt egy Videomania című tévéműsoron 1994-ben. Első nagy sikerét 2010-ben érte el a Pouta forgatókönyvével, amivel kiérdemelte a Cseh oroszlán-díjat a legjobb forgatókönyv kategóriában. A film egy titkosrendőr és egy szakadár mozgalom történetét meséli el a ’80-as évekbeli Csehszlovákiában. A továbbiakban is együtt dolgozott a film rendezőjével, Radim Špačekkel, például szintén Štindl írta a Mista (2014) vagy a Svět pod hlavou (2017) forgatókönyvét.
2012-ben egy újabb oldalát mutatta meg, ugyanis ekkor jelent meg legelső regénye, az Interzóna (Mondschein). A debütálást a kritikusok nagyon pozitívan fogadták, Petr Nagy például kivételes tehetséggel megáldott íróként jellemezte, míg mások Cormac McCarthy prózájának hatását fedezték fel könyvében.
A történet középpontjában Erik Vilks, a Kísérő áll. A Városban él, ahol az emberek a járványoktól való örök félelemben élnek, az egymás közötti társaskapcsolatok pedig megszűntek. A szürke, szinte minden emberi dologtól mentes világban csupán egy virtuális valóság, Dorma jelent némi feloldozást. A rendszerre felcsatlakozók minden vágyukat valóra válthatják, mindent megkaphatnak, amit a természeti katasztrófák által letarolt világban nem – vagyont, szeretetet, családot. Azonban a Dorma kínálta élvezetek nem mindenki életét teszik jobbá, ez esetben fordulhatnak Erikhez, aki elhozza számukra a végső feloldozást, a halál ajándékát.
Az Interzóna tiszteleg a disztópia nagy elődjei – Jevgenyij Zamjatyin, Aldous Huxley és George Orwell – előtt, miközben saját hangja és vizíói teszik újszerűvé, a műfaj méltó követőjévé. Világépítésében egyértelműen orwelli minták köszönnek vissza, mint például az egyeduralom, a megfigyelés, a múlt totális eltörlése, de a főszereplőben, Erikben is felfedezhetjük Winston Smith tulajdonságait. Más disztópiákhoz hasonlóan Štindl is megmutatja korunk problémáit; a legegyértelműbb párhuzam a Város és Dorma között utazó emberek, akikben társadalmunk eszképizmus utáni vágyát ismerhetjük fel. Azonban ezekben nem mélyed el, íróként jobban érdekli az emberi tényező, így történetét is néhány szereplőre – Erik, Maria, Stan és Anton – korlátozza. Ebben a leredukált mikrokörnyezetben bontja ki világát a szereplők egymáshoz és a rendszerben betöltött szerepükhöz való viszonyuk mentén, így a világból csak annak atmoszférája – amit erős ellentétek segítségével teremt meg – és lakói válnak fontossá, minden más mellékes.
Erik egy az emlékezetéből kitörölhetetlen dallam mentén kezd nyomozásba Városban és Dormában, ezzel folyamatosan egyre mélyebbre hatolva a disztópia működésében. Maria elsőször Erik megfigyelőjeként lép színre, később azonban kiderül, sokkal fontosabb tényező a rendszerben, későbbi cselekedeteit is ez és megváltozott érzései határozzák meg. Erik kutatása során találkozik Antonnal, a Várostól távol élő renegáttal, aki szép lassan, rétegről rétegre leplezte le a szigorúnak tűnő rendszer köré épített hazugságokat. Végül pedig maga a diktátor, az elnyomó is emberi közelségbe kerül, aki nem más, mint Stan Nikiferov, aki karizmatikus fellépésével és a rettegett betegséggel szembeni immunitásának köszönhetően vallási kultuszt épített maga köré, és elvezette az emberiség túlélőit a fertőzésektől mentes Városba.
A szereplőket általában Erik szemén keresztül látjuk, azonban Štindl egy E/3-ben történő elbeszélésnél kreatívabban építette fel történetét. Erik Vilks oldalán haladva fokozatosan ismerjük meg az első fejezetekben felvázolt világ mögött a valóságot, akárcsak egy krimiben. Önmaga utáni nyomozását visszatérő szimbólumok kísérik, mint a zene, a halál vagy a 703-as fiú. A múlt utáni kutatást különböző szövegtípusok is megszakítják, mint például Maria beszámolója vagy Larissa naplója, ezzel izgalmasabbá téve a szöveget és természetesen a cselekményt, mivel a fent említett szövegeken keresztül kapunk egyre teljesebb és obejtívebb képet a Stan által felépített rendszerről és Erikről is. A történetben néha-néha ott a veszélye annak, hogy Štindl beleesik jól ismert történeti sablonokba, azonban ez az „illúzió” inkább az olvasó megvezetésére szolgál, őmaga pedig mindig elő áll valami olyannal, amire nem számítottunk.
A depresszív képekből felépített Interzóna egy disztópiába helyezett, szépirodalmi igényességgel megírt pszichológiai utazás, melynek célja identitásunk feltárása és vitathatatlan szerepének bemutatása, miközben feszes történetvezetésének és a pörgős eseményeknek köszönhetően egy izgalmas könyv is. Zseniális debütálás, ami reméljük, a magyar olvasók tetszését is elnyeri.
Októberben újabb S.T.A.L.K.E.R.-megjelenésre számíthatnak a rajongók, a második könyvéhez érkezett Vaszilij Orehov trilógiája, ami az idén tavasszal megjelenő Katasztrófa sújtotta területtel vette kezdetét.
Vaszilij Ivanovics Melnik 1972 november 8-án született orosz író, főként a science fiction és a fantasy zsánerében alkot Vaszilij Orehov és Vaszilij Ivanovics Midian szerzői neveken. 2000-ben diplomázott a Moszkvai Állami Egyetemen, irodalmi és felelős szerkesztőként is dolgozott moszkvai kiadóknál. Jelenleg a Midian Studio vezetője, a cég interaktív könyvsorozatok kiadására specializálódott. Az irodalmi életben 2007-ben debütált Az utolsó vadászat című írásával, első könyve a Katasztrófa sújtotta terület szintén ebben az évben látta meg a napvilágot, a könyv jelenleg 500 000 példányban kelt el szerte a világban.
A Tűzvonal fordítója S.T.A.L.K.E.R.-sorozat többi részéhez hasonlóan ismét a S.T.A.L.K.E.R.-játék világának kiváló ismerője/szakértője Sándor Gábor lesz, a borítót Vadas Máté fogja készíteni. A regényben folytatódnak Hemul megpróbáltatásai a Zónában, ahova azt követően kell visszatérnie, hogy legutóbbi túravezetése nem sikerült éppen a legjobban.
Egy halálos „relikvia”, a Boszorkánytojás kering körülötte, ő maga fegyvertelen, semmi nincs nála, amivel ellökhetné magától a tárgyat, megérintése viszont azonnali kínos halállal jutalmazná. Ugyan ebből a helyzetből megmenekül, a későbbiek során számos alkalommal felmerül annak kérdése, hogy a Zónában kiben bízhat meg igazán.
A megjelenéssel kapcsolatos további információkkal és a magyar borítóval hamarosan jelentkezünk.
A szemfüles Galaktika olvasók már értesülhettek blogunkról, hogy milyen újdonságokkal készülünk a 2017-es év második felében. Izgalmas új szerzők és régi kedves ismerősök is lesznek a megjelenések között. Egy-egy magyar kiadás mögött számtalan munka áll, és ennek az egyik legfontosabb szereplője a fordító. Az elkövetkezendő hetekben egy mini-interjúsorozat keretében szeretnénk bemutatni fordítóinkat, akiknek mind mi, mind pedig az olvasók sokat köszönhetnek. A következő fordító, akivel beszélgettünk Hanzelik Gábor, akinek hála magyarul is olvasható Petr Stancik Múmiamalom című regénye, most pedig egy újabb cseh szerzőt, Ondrej Stindlt ismerhetünk meg tolmácsolásában.
Miért lettél fordító? Mi volt az első munkád?
A fordítás szerintem két részből áll. Az első, hogy rettenetesen nagy figyelemmel kell elolvasni egy szöveget egy adott nyelven. A másik, hogy rettenetesen nagy figyelemmel meg kell írni egy másik nyelven. Nem tudom miért, de régóta érdekel az olvasás, de még az írás is, és műfordítani egy kicsit olyan, mint pótkerékkel biciklizni. Úgy, hogy közben az ember sokkal inkább olvasó, mint biciklista. Vagy ez már nehezen követhető?
Hogyan ismerkedtél meg a fantasztikummal?
Mit jelent az, hogy fantasztikum? De ha jól sejtem, akkor itt valami olyasmit válaszolnék, hogy Tolkiennek volt szerencséje bemutatni neki. Legalábbis úgy emlékszem, hogy ilyen emelkedett és pátosszal teli választ adhatok erre a kérdésre. Mert Tolkienben van mindkettőből. De az igazság valami földhöz közelibb dolog lesz, csak már nem emlékszem. Mindenesetre nem volt igazán tudományosan-fantasztikus, inkább olyan power metálosan fantasztikus. Ez megmaradt nálam, a mai napig hidegen hagy az űrutazás. Valahogy szinte csak a Lovecraft-féle rémtörténeteknek tudom megbocsátani, ha a pozitív tudományosság „belóg” az irodalomba. Azt is talán csak azért, mert úgy érzem, hogy ezek a történetek finom csavarral kinevetik azt a magabiztosságot, amit azzal táplálunk, hogy embert juttattunk a Holdra.
A kép forrása: litera.hu
Kedvenc könyv és film a zsánerben?
Hm, jó kérdés. Van egy nagyon jó új fordítása a Pantagruelnek, azt nagyon szerettem, az tele van egyebek mellett fantasztikummal is. Mármint ennyi állatságot fantázia nélkül nagyon nehéz lett volna összeírni, még a középkorról is. Aztán vannak ezek a Lovecraft szövegek, egy-kettőt kifejezetten szeretek néha újraolvasni.
Kedvenc filmem, filmjeim nincsenek, de az utóbbi időben nagyon tetszett az új Csillagok Háborúja, a Zsivány Egyes, amit olyan sötét, háborús hangulatúra csináltak, és visszahozták James Earl Jones angol hangját. Vagy az új Alien. De ezzel nagyjából egyedül vagyok az univerzumban, eddig csak egy marxista kritika nyilatkozott róla pozitívan, akkor egy kicsit megijedtem.
Fordítóként hogyan kerültél kapcsolatba a sci-fivel?
Az első regényfordításom: egy cseh szerző művét, a Múmiamalmot kellett lefordítanom. Ott volt néhány steam punkosabb árnyalat, szóval ezt említeném. És most mondhatnám, hogy fordítottam már történelmi dokumentumot, amiben az előző rendszer elvtársai próbálják ellenforradalomnak beállítani az ’56-os eseményeket, de abból meg ugye hiányzik a dolog „sci-” része.
Beszélhetünk külön fordítási szabályokról a zsánernél?
Persze. Meggyőződésem, hogy minden szerző, és minden könyv saját fordítási szabályokat állít fel. De ha úgy vesszük, és visszatérünk egy kicsit, ez az olvasásnál is így van. Nem olvashatok úgy Kafkát, ahogy Marquezt, és Lovecraftot sem, ahogy Kertészt. Ettől persze nem lesznek egyformán okos írók, de írók szabályokkal igen, amiket be kell tartanom olvasás vagy fordítás közben. Miért lenne ez máshogy a zsánerekkel? Tudom, hogy roppant fellengzősen hangzik most ez egy kis korpuszt a háta mögött tudó fordítótól, de vegyük úgy, hogy inkább egy gyalázatosan kis korpuszt maga mögött tudó olvasó vagyok.
Mi volt a legnagyobb kihívás a jelenlegi regény (Interzóna) fordításánál?
Az irodalomban minden nyelvileg akar megnyilvánulni. Ezzel nem mondok semmi újat. Ha megjelenik a fantasztikum, akkor az is. Ezért jelent az Erő többet, ha nagy betűvel írom, a fhtagn is ezért több, mint egy billentyűzeten végigtrappoló macska nyoma. Stančík a Múmiamalomban a beszédes neveivel kergetett az őrületbe, a Mondschein/Interzóna pedig egy disztópiát, egy alternatív világot tár elénk. Ennek ne lennének saját kifejezései? Hát ezek kínozzák meg eléggé az embert.
Olvasóként hogy tetszett a könyv?
Sajnos én nagyon lassan olvastam, mikor legutóbb olvastam, mert nem tudok gyorsabban fordítani, és akkor nagyon vontatottnak tűnt (nevet). Gyors olvasás mellett már persze cselekményesebb, de összességében nem is biztos, hogy ez a cselekményesség a lényege. Nekem mindenesetre néhol túlságosan pszichologizáló volt, de ez ízlés kérdése.
A jövőben fordítanál még a szerzőtől?
Ezer örömmel.
Korábban már hírt adtunk róla, hogy hamarosan érkezik Christopher Priest Brit SF-díjas regénye, a fantasztikum rajongóinak körében hamar kultkönyv státuszt elérő alkotás a Kifordított világ. Szente Mihály elkészült a fordítással, Nagy Gábor pedig a borítóval, így örömmel mutatjuk be a könyv magyar borítóját és a fülszöveget.
Christopher Priest
Kifordított világ
Helward Mann a Föld nevű város lakója. Amikor eléri a hatszázötven mérföldes kort, elhagyja a neveldét, és ünnepélyes keretek között befogadják a Jövőfelderítő céhbe. Ezt követően életében első ízben kilép a város falai közül. A Sínfektető céhhez kerül gyakorlatra, és ekkor döbben rá, hogy a várost mozgatják. Folyamatosan haladnia kell, hogy ne maradjon le túlságosan a titokzatos optimum mögött.
Helward bejárja a várostól délre és északra elterülő világot, más néven a múltat és jövőt. A kirakós játék egyre több darabkája illeszkedik egymásba, és egyszerre feltárul szeme előtt a valóság, az optimum és a Föld valósága. Csakhogy ugyanakkor megkérdőjeleződik benne minden, amiért addig élt. Mert érdemes-e ott jobbra, többre törekedni, ahol az ember körül minden, de minden hazugság?
A tökéletes trükk szerzőjének méltán világhírű regénye a zsáner jelentős mérföldköve lett, a későbbiekben többeket megihletett – részben neki köszönhetjük például China Miéville Vastanácsát. Megjelenésekor Hugo-díjra jelölték, a Brit SF-díjat pedig el is nyerte.
„A második világháború utáni angol SF egyik kulcsfontosságú műve.”
– Paul Kincaid, kritikus, szerkesztő
„Priest regénye felér egy revelációval, ráadásul kívül-belül csupa talány.”
– Jonathan Lethem, az Amerikai amnézia szerzője
És a borító:
A Kifordított világ hamarosan felkerül előrendelhetőként webshopunkba, a megjelenéssel kapcsolatos további információkért érdemes figyelni kiadónk weboldalát és a Facebookot.
Nemsokára megjelenik kiadónk gondozásában a Rómeó és Júlia 2300 című Vladimir Páral-regény, mi pedig picit rákattantunk a Rómeó és Júlia témára. A Fővárosi Nagycirkusz programjában találtunk is egy idevágó előadást, utánanéztünk, mit lehet tudni róla.
fotó: Urbán Ádám
A szerelmes fiatalok története ezúttal a 20. század gengsztervilágában játszódik, Uray Péter rendezésében. Az előadás különlegessége, hogy a Baross Imre Artistaképző Intézet hallgatóinak cirkuszi mutatványokkal teleszőtt előadásában látható. A kisvárdai, a szarvasi és a Sziget fesztiválos sikeres fellépései után most október 2-tól a Fővárosi Nagycirkuszban is megtekintheti a közönség. A letisztult színpadi látvány és a szereplők egyszerű öltözete szokatlan, ugyanakkor izgalmas hangulatúvá varázsolja a cirkuszi manézst. Júniusban már látható volt egy alkalommal a cirkuszban az év végi vizsgaelőadás keretében, melyet nagy elismeréssel fogadott a szakma.
A másfél órás szerelmi történetben ugyanolyan hangsúlyt kapnak majd a tánc és mozgásművészeti elemek, mint az akrobatikus és artistamutatványok. A mintegy 22 szereplő között fellépnek a wiesbadeni XXV. Európai Ifjúsági Cirkuszfesztiválonvilágbajnoki címet szerzett, High5 gumiasztalos csoport tagjai és a budapesti FINA záróünnepségén nagy sikerrel szerepelt artisták is, Biritz Ákos, Kassai Benjamin, László Tamás és Fehér Ádám, utóbbi Rómeót jeleníti majd meg a manézsban. Júlia szerepében Szoó Regina jeleskedik, aki drótkötélen egyensúlyozva éli át a hősszerelmes viszontagságait. Különlegesen szépen megkomponált jelenetek várnak a nézőkre, mint például Mercutió halála vagy a csoportos színpadi képek, valamint a lírai hangulatú hanstand és erőemelő mutatványok. Lady Capulet (Farkasházi Ildikó) és a dajka (Horváth Judit) közös hengeperzs száma is kivételes tudásról tesz tanúbizonyságot.
fotó: Urbán Ádám
A herceg szerepében találkozhatunk György Tibor artistaművésszel, aki nemrégen a Vatikánban is fellépet különleges létraszámával. A családok közös jeleneteinek színpadképei valóban a gengszterek idejét idézik, a színpad és a mozgás nyelvére komponálva. A díszletek egyszerűsége egyben szép keretet is ad a történet folyamának, változatos képi világot varázsolnak a letisztult asztali elemek és székek, melyet az artisták mozgatnak majd az előadás alatt a manézsban és használnak ünnepi vacsoránál, ravatalnak vagy éppen háttérelemként. Az öltözékeket a karakterekre egykori kollégánk, Kis Judit ruhatervező állította össze, az előadás világítását Szilárdi Csaba álmodta színpadra, mindezeknek nagy szerepe lesz a produkció összhatásának elérésében. A FNC zenekarának feladata lesz az élő zenei aláfestés megkomponálása, Szakál László karmester vezetésével. Az előadás zenei anyagában Gustavo Santaolalla (Babel című film zeneszerzője) muzsikája meghatározó, ezenkívül Ryuichi Sakamoto, Shigeru Umebayashi zenei kompozíciói képviselik a tragikus hatású jelenetek hátterét. A bál csoportos képet Al Di Meola akkordjai ékesítik, pár perc erejéig pedig az Uptown Funk-ot is hallhatjuk. A kortárs zenei repertoárba szépen illeszkedik majd a cselló és a hegedű, bizonyos jelenetekben az akusztikus vonós hangszerek ígéretes zenei világot képviselnek. A Montegue és Capulet család lebilincselően lírai és tragikus története október 6-ig lesz látható a nagyközönség számára.
A szemfüles Galaktika olvasók már értesülhettek blogunkról, hogy milyen újdonságokkal készülünk a 2017-es év második felében. Izgalmas új szerzők és régi kedves ismerősök is lesznek a megjelenések között. Egy-egy magyar kiadás mögött számtalan munka áll, és ennek az egyik legfontosabb szereplője a fordító. Az elkövetkezendő hetekben egy mini-interjúsorozat keretében szeretnénk bemutatni fordítóinkat, akiknek mind mi, mind pedig az olvasók sokat köszönhetnek. A következő szeptemberi könyvünket, a Rómeó és Júlia 2300-at Barna Otília fordította, aki Ondřej Neff kapcsán került közel a science fiction fordításhoz. Vele beszélgettünk.
Miért lettél fordító? Mi volt az első munkád? Mindig is jó volt a viszonyom az idegen nyelvekkel és az irodalommal, úgyhogy ez valahogy magától alakult így. Többek között például az első munkámnak köszönhetően, amikor egy cseh zenész barátom kiadott egy rövid elbeszélést, és megkérdezte, hogy nem akarom-e lefordítani. Mivel szívügy volt, akartam, és kerestem is kiadót, aki megjelentette. Egy kis, sárga könyvről van szó, Filip Topol: Ékszerész Károly útja Korzikára.
Hogyan ismerkedtél meg a fantasztikummal?
Nem vagyok megszállott sci-fi rajongó, úgyhogy nem emlékszem pontosan a kezdetekre. Valahol a Vissza a jövőbe és a 8. utas a halál magasságában történhetett gyerekkoromban. Meg nagypapám könyvtárában is találtam érdekes dolgokat.
Kedvenc könyv és film a zsánerben?
A „kedvenc”-cel kezdődő kérdések mindig zavarba hoznak, mert elég nagy a skála, de például a könyvek közül eléggé megfogtak Andreas Wilhelm regényei, amik, ha jól tudom, magyarul nem jelentek meg. Misztikusabb vonal, hozzám ez áll közelebb. Ami a filmeket illeti, ilyen például a 12 majom vagy a frissebbek közül az Érkezés, ami fordítóként különösen érdekelt.
Barna Otília
Fordítóként hogyan kerültél kapcsolatba a sci-fivel?
A Metropolis kiadó keresett meg két éve, hogy fordítsam le Ondřej Neff: Sötétség című könyvét.
Beszélhetünk külön fordítási szabályokról a zsánernél?
Jellegzetességekről mindenképpen. Az egyik ilyen, hogy Google-barátom nélkül nem állnék neki sci-fit fordítani, annyi műszaki és tudományos dolognak kell utánanézni. Aztán, mikor az ember végre megfelelő szintre tornázta ismereteit az adott területen, jöhet a következő forduló: megtalálni a kifejezés magyar megfelelőjét, vagy ha szükség van rá, kreálni egyet.
Mi volt a legnagyobb kihívás a jelenlegi regény (Rómeo és Júlia 2300) fordításánál?
Páral, a szerző Vegyipari Főiskolát végzett, úgyhogy fuldokoltam a különböző létező és nem létező vegyületekben, kémiai folyamatokban, eljárásokban, de szerencsére az ilyen jellegű kihívásokat mindig is szerettem. Nehezebb volt az író kacifántos nyelvezetével azonosulnom. Többnyire fiatal kortárs szerzőktől fordítok, akik fölösleges csipkék és pátosz nélküli minimalista nyelvezetre törekednek, ezáltal természetesként hatnak, ezzel szemben Páral esetében helyenként az volt az érzésem, hogy a szerző hiúsági kérdést csinál a stílusból.
Olvasóként hogy tetszett a könyv?
Olvasóként nem olvastam. Ha tudom, hogy fordítani fogom, egyszerűen nem megy.
A jövőben fordítanál még a szerzőtől?
Ez olyan, mintha egy kiadós ebéd után arról kellene beszélnem, hogy mit kérek vacsorára. Nem tudom, tele vagyok, lehet, hogy nem is vacsorázok… 🙂
Adam Fisk szűk látókörű családja elől menekül Torontóba, hogy befogadóbb környezetet keressen a boldoguláshoz. Ekkor botlik bele az InterAlia nevű cégbe, amely az új technológia segítségével nem kevesebbet kínál, mint az egyformán gondolkodók tökéletes családját – persze nem önzetlenül. Az üzletből mégis sokkal fontosabb dolgok születnek, mint bárki előre gondolta volna, a létrejött huszonkét Affinitás-csoport tagjai egyre nagyobb befolyásra tesznek szert – és az Affinitások között is megkezdődik a rivalizálás.
Affinitások című legújabb kötetünkben Robert Charles Wilson Hugo-díjas kanadai sztárszerző ezúttal azt mutatja meg, hová fejlődhet a világ, ha sikerül kialakítanunk a tökéletesnek tűnő közösségeket.
A klubtagság számtalan előnnyel jár: választhatsz magadnak ajándékkönyvet, egy éven át házhoz szállítjuk neked a Galaktika magazint vagy az XL változatát, továbbá kedvezménnyel vásárolhatsz nálunk, és több partnerünknél is.
Ráadásul rendszeresen meglepetésekkel szolgálunk (mint például ez a sorsolás), továbbá folyamatosan bővítjük a partnerek és kedvezmények körét.
A szemfüles Galaktika olvasók már értesülhettek blogunkról, hogy milyen újdonságokkal készülünk a 2017-es év második felében. Izgalmas új szerzők és régi kedves ismerősök is lesznek a megjelenések között. Egy-egy magyar kiadás mögött számtalan munka áll, és ennek az egyik legfontosabb szereplője a fordító. Az elkövetkezendő hetekben egy mini-interjúsorozat keretében szeretnénk bemutatni fordítóinkat, akiknek mind mi, mind pedig az olvasók sokat köszönhetnek. Mostani interjúnkban J. Magyar Nellyt ismerhetitek meg, aki több novella magyar változatát (Kétszázadik, Fekete Özvegyek Klubja) és Richard Adams Gazdátlanok regényét is köszönhetjük.
Miért lettél fordító? Mi volt az első munkád?
Aki komoly „könyvmolyi” múlttal rendelkezik és bölcsész végzettséggel műszaki fordításból él, annak szerintem egyenes út vezet a műfordításhoz. Hogy melyik munkámmal készültem el elsőként, már nem emlékszem. A nyomtatásban megjelentek közül Walter van Tilburg Clark „A hordozható gramofon” és Normad Spinrad „Találmányok kora” című novellája volt a legelső a Galaktika magazin 2009. októberi számában, de nagyjából ezzel egy időben jött ki a Kétszázadik címet viselő antológia is az egyik kedvencemmel Robert Silverbergtől.
Hogyan ismerkedtél meg a fantasztikummal?
Olvasóként, az egyetemi éveim alatt, méghozzá az akkoriban beindult Galaktika magazin számaiból.
Kedvenc könyv és film a zsánerben?
A rengeteg könyv közül nehéz egyet kiemelni, de ha abból indulok ki, hányszor olvastam már el, akkor nálam a Fred Hoyle – John Elliot: Androméda áll a dobogó legtetején. Film? Sajnos nem járok moziba. A tévében is látható, kevés sci-fi közül talán a Kedves ellenségem tetszett a legjobban, de amit annyiszor nézek meg, ahányszor csak adják, az a Jurassic Park.
Fordítóként hogyan kerültél kapcsolatba a sci-fivel?
Már a fióknak készült első „műveim” is tudományos-fantasztikus elbeszélések voltak, két Indiában beszerzett, papírkötéses antológiából. Aztán, amikor először vettem a bátorságot, hogy kiadókat is megkeressek a „zsengéimmel”, egyedül az MMG irodalmi szerkesztője, Németh Attila mutatott érdeklődést, ő viszont igen komolyat: az egyik bemutatkozó munkám pár hónappal később be is került a Kétszázadik című válogatásba. A mai napig kitartok a műfaj mellett, bár ha lenne rá igény, szépprózában is kipróbálnám magam. Addig beérem annyival, hogy nem teszek különbséget megbízás és megbízás között, hanem verejtékezve kapaszkodom a „komoly” szépirodalmi fordítás csúcsai felé.
J. Magyar Nelly
Beszélhetünk külön fordítási szabályokról a zsánernél?
Szabályoknak nem nevezném őket. Inkább arról a speciális körülményről van szó, hogy egy sci-fi írásmű átültetője egyszerre élvez bizonyos fokú nyelvi-stilisztikai szabadságot, és köteles eleget tenni a tudományos egzaktság szigorú követelményének. Minden, számára ismeretlen mozzanatnak utána kell járnia! Mert sosem tudhatja, hogy fikcióról vagy tényről van-e szó. Az utóbbi esetben illik a tudományos világban meggyökeresedett terminológiát használni.
Mi volt a legnagyobb kihívás a jelenlegi regény (Affinitások) fordításánál?
Talán a címben is szereplő „affinity” szó. Nekünk, magyaroknak jobbára csak az iskolai kémiaórákról dereng valami (már ha egyáltalán), tágabb értelemben a szó alig használatos. Az angolban jóval több hétköznapi, úgy értem, nem tudományos jelentésárnyalata létezik, amelyekből pusztán az „affinitás” szó alapján alig jön át valami a magyar olvasónak. Az említett jelentésbeli sokféleséget visszaadó szinonimája nincs a nyelvünkben, azoknak mind a cselekményből, a szövegkörnyezetből – és a jól átgondolt fordításból kell kiderülniük.
Olvasóként hogy tetszett a könyv?
Nem fordítok le olyan regényt, novellát, amellyel olvasóként nem vagyok kibékülve. Vonzanak a „mélyebb” – társadalmi, filozófiai, lélektani – tartalmak, és ha ezekhez ráadásul fordulatos cselekmény, izgalmas nyelvezet meg pár életteli karakter is társul, akkor jöhet! Ez a Wilson-regény pont ilyen.
A jövőben fordítanál még a szerzőtől?
Mindenképpen, az egyik kedvenc íróm a műfajban.
A feladat Zsoldos Péter talán leghíresebb regénye, az ember fizikai létét túlélő akarat kegyetlen drámája. Az évek során tévéfilm-adaptáció készült belőle, maga a könyv pedig fél tucat idegen nyelven is eljutott az olvasókhoz.
A Galateia csillaghajót egy primitív, idegen bolygón súlyos baleset éri. A hajtómű egyik reaktorának jelentéktelen mérőműszere meghibásodik, amitől halálos sugárzás árasztja el a fedélzetet, a legénység tagjai közül kit gyorsabb, kit lassabb pusztulásra ítélve. Azt gondolhatnánk, ezzel a küldetésnek vége, de Gill, a hajó orvosa merész lépésre szánja el magát.
Mindenki szeretne valahová tartozni. Leginkább egy olyan közösségbe, ahol hozzá hasonló gondolkodású emberek vannak. A nem is olyan távol jövőben egy új technológia segít megtalálni azt a csoportot, ami számunkra a legmegfelelőbb. Ezek a körök az Affinitások. Az újfajta közösségek nagy sikert aratnak, ám egyre nagyobb hatalomra tesznek szert, mígnem rivalizálni kezdenek egymással.
