Különleges élményben volt része a Kraftwerk együttes stuttgarti közönségének. A zenekar belekezdett a Mensch-Maschine, magyarul Embergép című számukba. Majd hirtelen változott a hátuk mögött a kivetített kép, és feltűnt a Nemzetközi Űrállomás belseje.
Élőben jelentkezett be a német űrhajós, Alexander Gerst, aki egy rövid intro után az űrből üzent a koncert nézőinek. A rövid beszéd után egy erre az alkalomra programozott tableten egy szám erejéig közös muzsikálásba fogtak. 400 kilométer magasságból hangzott fel a Spacelab című szám.
A Felvételt az ESA, az Európai Űrügynökség osztotta meg.
Mindannyiunkban – legalábbis azokban, akik látták – élénken él még a Szárnyas fejvadász (1982) zenéje. A film rajongói joggal várják el, hogy az idén bemutatásra kerülő folytatás is hasonló minőségű aláfestést kapjon. A rendező, Denis Villeneuve úgy tűnik, mindent megtesz ennek érdekében: felkérte az Oscar-díjas zeneszerzőt, Hans Zimmert, hogy csatlakozzon a film munkálataihoz.
Az eredeti Szárnyas fejvadász zenéjéért a Evangelos Odysseas Papathanassiou, ismertebb nevén a Vangelis felelt. Számos emlékezetes darabot köszönhetünk nekik: ott van mindjárt a nyitótéma, Rachel dala, Batty monológja, a Tales of the Future-re névre hallgató csoda, és még hosszassan lehetne áradozni a soundtrack zsenialitásáról.
A film kultikus volta miatt is külön figyelem kíséri a Szárnyas fejvadász 2049 munkálatait. A folytatás zenéjén eddig két zeneszerző, Jóhann Jóhannsson (A mindenség elmélete, Érkezés) és Benjamin Wallfisch (Az egészség ellenszere, Összeláncolva) dolgozott, azonban Denis Villeneuve nem volt teljesen megelégedve az eredménnyel. Az előzetes pletykákat megcáfolva Jóhansson nem hagyta ott a projektet, annyi történt csupán, hogy segítséget kértek a zenéhez.
Nehéz megfogni a Vangelis irányát. Nagyon különleges hangzásvilág, és nagyon fontos, hogy a 2049 zenéjét közvetlenül a Vangelis munkája inspirálja. Itt van nekünk Jóhansson lélegzetelállító, atmoszférikus hangzásvilága, de valami másra is szükségem van, és Hans ebben segít nekünk.
– nyilatkozta a rendező.
A legutóbbi trailer zenéjét hallva eddig se kellett mitől tartanunk, de Villeneuve törekvései és az eredeti film iránti tisztelete mindenképpen biztató.
Egy korábbi posztban már esett szó arról, hogy a világűr, a bolygók, és a csillagok végtelensége miként ihlette meg a komolyzene nagyjait, illetve miként hat a jelen művészeire. Ideje megvizsgálni, hogy a könnyűzene miként dolgozza fel a világűr meghódítását.
Mindenki kedvenc űrhajósa, a kanadai Chris Hadfield még arra is szakított időt több hónapos űrmunkája során, hogy feldolgozza David Bowie slágerét, és elkészítse hozzá az első űrklipet. Azaz az első olyan zenei videoklipet, melyet az űrben vettek fel. Mutatjuk:
Nos, mint minden úttörő diadalt, ezt az elsőséget is további alkotások fogják követni a jövőben. Sorban a második számú már el is készült – igaz, ennek „csak” fele része tartalmaz földön kívüli felvételeket. Az ESA jelenleg is a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó űrhajósa, a francia Thomas Pesquet vállalta a felvételek elkészítését, és deejay nemzettársával közösen összedobták hát a második űr-videoklipet, íme:
A NASA valószínűleg meglátta a lehetőséget abban, hogy a zene, ill. zenészek is népszerűsítsék az űrkutatást, így néha elég jó dolgok sülnek ki abból, ha összekötik a kellemest a hasznossal. Azzal, hogy megünnepelték azon nőket, akik valami jelentőset tettek le az asztalra a mérnöki, matematikai és természettudományos szférában, nemcsak a támogatásukkal készült Hidden Figures c. filmet népszerűsítették, hanem saját magukat is Grace Potter zenész által, akit egy videoklip erejéig be is engedtek a híres Johnson Space Centerbe. Ez lett belőle:
Az űrhajózás témája más zenészeket is megihletett szerte a világon. A napjainkban nagy népszerűségnek örvendő Lost Frequencies nevű formáció az elektro-stílus kedvelőit lepte meg egy izgalmas űrhajótörés történetével, kevesebb, mint három percben összefoglalva:
Úgy tűnik, 2016 nagyon termékeny év volt az űrtémákat tekintve. egy ausztrál művész szintén űrhajósnak öltözött egy kellemes kis dal erejéig. (Az űrgitárt azóta is óhajtom ereklyeként.)
Az OK GO együttes ugyan nem merészkedett fel az űrbe, de mégis súlytalanságban forgatták a klipjüket egy olyan repülőn, amin az űrhajósok is gyakorolni szoktak.
Végezetül álljon itt még két paródia is, mert ugyan miből ne lehetne manapság viccet csinálni? De legfőképp az eleve poénnak szánt videók feldolgozásai sikerültek fantasztikusan – természetesen a szó szoros értelemben véve.
Ugyan ki ne emlékezne (és imádná vagy gyűlölné mai napig) a dél-koreai Psy Gangnam Style c. slágerére? Itt az űrváltozat:
Valamint egy néhány évvel régebbi paródiavideó a szintén paródiának szánt LMFAO I’m Sexy and I Know It c. videója nyomán:
Ahogy korábban már beszámoltunk róla, január 28-án, szombaton a budapesti A38 hajón lép fel az elektronikus zene egyik legrégebbi, legnagyobb hatású és ma is működő képviselője, a hétszeres Grammy-jelölt Tangerine Dream. Mi pedig ebből az alkalomból két jegyet sorsolunk ki január 26-án, csütörtökön. A sorsolásban automatikusan részt vesz mindenki, aki tagja a Galaktika Klubnak.
A klubtagság számtalan előnnyel jár: választhatsz magadnak ajándékkönyvet, egy éven át házhoz szállítjuk neked a Galaktika magazint vagy az XL változatát, továbbá kedvezménnyel vásárolhatsz nálunk, és több partnerünknél is. Ráadásul rendszeresen meglepetésekkel szolgálunk (mint például ez a sorsolás), továbbá folyamatosan bővítjük a partnerek és kedvezmények körét.
Néha jó dolog egy emlékezetes film után visszaidézni a képi világ hangulatát filmzene hallgatásával. Sőt, egy-egy lemez nagyszerű élmény tud lenni akkor is, ha egy-egy filmet vagy sorozatot nem láttunk ugyan, de előzetesen bizalmat szavazunk a zenéjének. Mivel eddig nem tekintettük át, mit alkottak híres, vagy épp ismeretlen zeneszerzők az elmúlt években, íme egy rövid ajánló azoknak, akik feldobnák valamivel tracklist-válogatásukat.
Szemtelen dolog lenne tőlem, ha már most, október derekán a 2016-os év „top SFF filmzene” listájának összeállítására készülnék, hiszen az idei év tartogat még olyan filmélményeket, mint Az utazók (Chris Prattel és Jennifer Lawrence-szel), vagy a különálló Star Wars film, a Zsivány Egyes. De azért akadtak remek darabok 2015 októbere óta, így hát készítettem is egy összeállítást, amivel lehet egyetérteni és vitatkozni egyaránt. Valójában mindannyian tudjuk, hogy nem a zeneszerzők zsenialitása, csak a listában elfoglalt helye lehet itt kérdéses. Szerintem tehát ez a lista a következő:
Jó hallgatni, szerves része a filmnek, és benne van minden a megszokott kalandos hangzásvilágtól az érzelmes részekig. Véleményem szerint más extrát nem tud felmutatni, de ez nem baj. Az egész album pontosan azt adja, amit elvár tőle a filmet is kedvelő fogyasztó, ez a kiszámított pontosság itt garancia.
Tulajdonképpen ugyanazt lehet elmondani, mint az előző versenyzőről: hozza, amit várunk tőle. Legyen epikus, legyen felemelő, fejezze ki az emberiség hősies küzdelmét, érintsen meg mindenkit, aki a Föld polgárának tartja magát. Amiért megelőzte versenytársát: jobban érzem a motívumok közötti összehangoltságot. Persze ez szubjektív, tessék belehallgatni!
Amihez Hans Zimmer hozzányúl, az nem lehet rossz, fogadjuk ezt el szépen alapvető igazságként. Innentől már csak árnyalhatjuk azt, mennyire jó egy zimmeri filmzene zimmeri értelemben. E darabban benne van minden, aminek benne kell lennie: epikus, heroikus, pörgős, nem altat el. Viszont semmi extrát nem tartalmaz, semmi különlegességet, amitől még hanszimmeresebb lenne. Ez nekem most csak a 8. helyre volt elég.
Soha nem hallottam még a zeneszerzőkről, de mostantól igyekszem nyomon követni munkásságukat. Ugyanis nekem a sorozat olyannyira nem tetszett, hogy az első három rész után kaszáltam. Ennek ellenére zenei kivetülése kedvemre való, nem idéz bennem kellemetlen érzéseket a negatív élmény miatt, sőt, kifejezetten tetszik az aprólékos felépítése. A Shannara egy kivételes helyet foglal el ezáltal nálam.
Ami a Beavatott szériát illeti: már majdnem olyan bugyutának tartom, mint az 5. hullámot. Az előbbi Shannarához hasonlóan egy olyan film zenéjét kedvelem meglehetősen, amelyet soha nem néznék meg még egyszer. Viszont! Joseph Trapanese talán nem sokaknak ugrik be azonnal, ám ha azt mondom, az ő neve is kötődik az Oblivion-hoz (nálunk itthon Feledés Tom Cruise-al), ami szerintem 2013 legjobb sci-fi OST-je, akkor talán érthető, ha azt mondom: az alkotók ez esetben legalább zenei vonalon nem nyúltak mellé.
Abban a szerencsés (szerencsétlen?) helyzetben vagyok, hogy nem olvastam a könyvet (még). Így nem voltak elvárásaim a minisorozattal kapcsolatban, sőt, semmit nem tudtam róla, talán épp ezért vágott annyira mellbe a végkifejlet. Ez szó szerint az az eset volt, amikor tanácstalanul ültem a képernyő előtt, és próbáltam emészteni. Végül, sokszori elemzés után rájöttem, hogy ehhez a hatáshoz kellett ám a zenei is, de nagyon.
Ha azt mondanám, tetszett a film, és szívesen idézem meg, hazudnék. Van azonban egy tényező, ami így felemelte az albumot a listán, ez pedig a heroikus, visszatérő dallamok mellett, a háttérben megbúvó, onnan csak néha előbukkanó mellékzöngék. A törzsi motívumok. A vájt fülű hallgató egész kis antropológiai gyűjteményt szedhet össze magának, leginkább az Avatar-hoz tudnám hasonlítani (bár ott a native-hangzás jobban dominált). Ettől számomra nagyon kellemes lesz ez a filmzenei album.
Egy kicsit szégyellem magam, amiért csak a dobogó aljára tudtam feltenni, ám erre két okom is van: az első két helyezett egyszerűen leszorítja nálam Williamst, akárhányszor versenyeztetem őket fejben, a második pedig, hogy hiába jó, sőt, remek az Ébredő erő zenei világa, mégis táplálkozik a már ismert dallamokból, így pedig nem lenne illendő ekkora hátrányba hozni a többi indulót.
Annak ellenére, hogy sokan csöpögősnek tartják, szerintem a film(ek) is és a zenei világ is hozott bőven zaklatott jeleneteket, és ez érződik a lezáráson. Például négy különböző End Credit is szerepel az albumon, ami bizony feltételezi, hogy nemcsak mesélni volt mit, hanem lezárni is. Én szívesen hallgatom, jó választás volt a rutinos Newton-Howard szerződtetése.
A szerző termékeny időszakot tudhat maga mögött, és személyes listámra is sikerült felkerülnie – kétszer. Keresnem kell a szavakat, hogy leírjam, mennyire futkos a hátamon és a karomon a libabőr, miközben hallgatom a GOT 6. évadának albumát! Gyakorlatilag alig tudtam választani a rengeteg jó track közül, végül azt mutatnám, amelyik remélhetőleg mindenki számára két fontos jelentéssel bír: vajon ott vannak már? És mikor jelenik meg a Winds of Winter?
Annyira szerettem volna a listába illeszteni ezt a dalt, de a sors akarata, hogy ingyenesen ne lehessen hozzájutni a teljes albumhoz, márpedig nem lett volna fair, ha pusztán egy motívum alapján szerepel. Ezért hát pluszként ajánlom elmélázni az utóbbi idők legjobb sci-fi sorozatának főcímdalán.
Ki gondolkodott már el azon, hogy megzenésíthető-e a világűr és minden, ami benne van? Az évszázadok során a zeneszerzők dalokat, operákat, vonósnégyeseket, keringőket írtak a szerelemről, a természetről, és olyan emberi érzelmekről, mint a bánat vagy a magány. De mi a helyzet a világűrrel?
Talán furcsának hat a gondolat, hogy illő volna megvizsgálni a zene és a világűr kapcsolatát, hiszen az űrben, a vákuumban nem terjed a hang, így az első dolog, ami e kérdéskörben eszünkbe juthat, épp a hangok hiánya: a csend. Ám miután túllépünk ezen a fizikális megközelítésen, és felfedezzük, hogy a végtelenség micsoda művészi erővel bír, láthatunk csillagködöket, változatos formájú galaxisokat és más színű napokat is. Nem lennénk emberek, ha mindezen emóciókból ne születne dallam, azaz ne adnánk hangot a világűrnek.
A szférák zenéje
Az első személy, aki komolyan elgondolkodott a világűr, a fizika és a zene kapcsolatán, a német Johannes Kepler volt 1619-ben. Mint ismeretes, az ő nevéhez fűződik a bolygók mozgásának kiszámítása. Kepler úgy vélte, hogy a Naprendszer működése közvetlenül átalakítható zenei hangokká, ahol az egyes bolygók szögsebessége adja meg a megfelelő frekvenciát. E felfedezését a Szférák zenéjének nevezte, és A világok harmóniája című munkájában részletességgel leírja. Tömören arról van szó, hogy a bolygók Nap körüli sebessége adja a hangmagasságokat. Ha közel járnak hozzá, és gyorsabban keringenek, a hang is magasabb, ha távolodnak, akkor mélyebb a hangjuk. Ha mindehhez hozzávesszük a többi csillagrendszert, akkor a bolygók mozgása már hullámmozgássá válik, és ez összefüggő zenei dallamot alkothat.
Az első zeneszerzőre, aki valódi igényességgel próbálta feldolgozni a világűr-témát, kis híján háromszáz évet kellett várnia az emberiségnek. Az angol Gustav Theodore Holst (aki rendelkezik német felmenőkkel) nem kis munkát vállalt magára, amikor 1914-ben belekezdett a bolygók témájának megkomponálásába. A nagy utazó hírében álló zenepedagógus érdeklődése egy spanyol utazás alkalmával fordult a csillagászat felé, és leghíresebb zenekari szvitjében teljesedett ki, mely nemes egyszerűséggel A bolygók címet kapta. A darab 1916-os befejezését követő sikere magát a szerzőt is meglepte, hiszen ő nem ezt tartotta élete fő művének (hiszen majdnem kétszáz művet alkotott). Mégis A bolygók miatt vált híressé munkássága.
Zenészek az űrben
A XX. század felfedezései, valamint az ember realitássá váló kapcsolata a világűrrel olyannyira meghozta a végtelenség iránti érdeklődést, hogy képzőművészeti és zeneművészeti kifejeződése is jelentős mértékben megnőtt. A közelmúltban az internetes bejegyzéseiről is világhírűvé vált Chris Hadfield ezredest, kanadai űrhajóst ihlette meg saját űrutazása és több hónapos tartózkodása a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Lebegve vállalkozott arra, hogy gitárkísérettel előadja David Bowie legelső igazi slágerét, a Space Oddity-t. A dal Youtube megtekintései közelítenek a 32 millió földlakóhoz. Ráadásként kijelenthetjük, hogy ez az első, világűrben forgatott videoklip is egyben.
Zenész kollégája még csak készül a nagy utazásra, de elmondható róla, hogy régóta szerelmese a világűrnek. Sarah Brightman angol énekesnő az 1970-es években kezdte pályafutását, és mindjárt meg is mutatta, mennyire érdeklődik az űrutazás iránt. Első kislemeze, az I Lost My Heart to a Starship Trooper az akkoriban divatos space-disco jegyében készült. Az énekesnő azóta nagy karriert futott be, és 2013-ban 50 millió dollárt fizetett az orosz Space Adventures cégnek, hogy mint űrturista, ő is eltölthessen két hetet odafenn. Űrhajós kiképzését 2015 januárjában kezdte meg, ám sajnálatos családi okok miatt repülését egyelőre elhalasztotta. Amint ismét aktuális lesz az ügy, Sarah kozmikus koncertet fog adni az űrből. Addig is hallgassunk meg egy űrszopránt az énekesnőtől:
Bár Magyarország nem űrhatalom, mégis van valami, amiben mi is jók, sőt, világszintűek vagyunk, ez pedig a space ambient zenei műfaj. Ezen irányzat hazai képviselője Aythar, írói nevén Carl Thomas, aki zenéje által képes hipnotikus mélységekbe vinni a hallgatót. Dallamvilágát kreatív megoldások jellemzik, és gyakran használja fel az űrtörténelem meghatározó eseményeinek hangmotívumait is. A fiatalember nagy rajongója a sci-finek, saját maga is ír történeteket, amelyeket pszycho-fiction-nek nevez. 2013-as albuma Astronautica címmel az USA-ban jelent meg (Carpe Sonum Records), és itthon is megvásárolható. Érdemes megkeresni Aythar facebook oldalát, ahol napi szintű friss információkhoz juthatunk a zenéről és a világűrről egyaránt. Ízelítőként pedig hallgassuk egyik személyes kedvencemet:
Az OK Go együttes rendkívül jó érzékkel a gravitációs hullámokkal kapcsolatos tudományos bejelentés napján tette közzé új klipjét, melyben zéró gravitációban adnak elő egy háromperces koreográfiát. No nem az űrbe merészkedtek ki, „csupán” az orosz S7 légitársaság repülőjével emelkedtek fel abba a magasságba, ahol az űrhajósok is gyakorolni szoktak.
Bár a videó elején kiírják, hogy nincs trükk, és mindez valódi felvétel, a döbbenetes koreográfiát látva ez az állítás teljesen hihetetlennek tűnik. Pedig tényleg így van: a stáb három hétig készült a felvételre. Az orosz szövetségi űrügynökség, a ROSCOSMOS szakemberei révén olyan kiképzést kaptak, amit az űrhajósok szoktak. A stewardess-ek pedig az S7 alkalmazottai és képzett légi akrobaták.
Az együttes énekese, Damian Kulash Jr. azt nyilatkozta, amikor először hallott a Virgin Galactic és Space X űrprogramjairól, rögtön eszébe jutott, hogy hamarosan műalkotások is születnek majd az űrben. Azóta is keresték a lehetőséget, hogyan készíthetnének súlytalanságban videót. A nagy kaland akkor kezdődött, amikor a Cannes Lions fesztiválon összefutottak az S7 képviselőivel. A közös munka eredménye pedig most debütált az interneten.
Sajnos a videót – érthetetlen módon – csak a Facebookon tették közzé, itt lehet megtekinteni.
Amikor egy igazi szupercsapat áll össze, nem csoda, hogy forradalmi lesz a végeredmény.
A többszöri Grammy-díjas angol elektronikus zenei duó, a The Chemical Brothers 2015 nyarán jelentette meg legújabb, Born In The Echoes elnevezésű albumát. Ezen szerepel a Wide Open című dal, melynek videoklipje 2016 január végén debütált a neten. A videóban egyetlen táncosnő szerepel, akinek táncát végig követi a körülötte forgó-mozgó a kamera. Ebben eddig nincs semmi különös – csakhogy mindeközben a nő teste fokozatosan 3D nyomtatású formákká változik át. Az anyag szerkezete hálós, ezért folyamatosan átláthatunk rajta, még akkor is, amikor a nő egy tükör elé penderül.
A táncos a tokiói születésű, de Angliában nevelkedett Sonoya Mizuno, aki balettosként és modellként is kipróbálta már magát, élete első filmszerepét pedig az Ex Machina című sci-fiben kapta. A trükköket a díjnyertes The Mill ügynökség készítette, a rendezői szék(ek)ben pedig a szintén több díjat bezsebelt Dom&Nic rendezőpáros ült, akik több mint 10 éve készítenek reklámokat és zenei videókat világsztároknak és óriáscégeknek.
A végeredmény főként azért döbbenetes, mert teljesen valósnak hat: az önmagában is élvezetes zene és tánc mellett az átalakulás mintegy mellesleg és teljesen természetesen történik meg, mint a produkció és a művészi önkifejezés része.
2015. június 22-én tragikus hír rázta meg Hollywoodot: repülőbaleset következtében, mindössze 61 évesen hunyt el James Horner, Oscar-díjas zeneszerző.
Horner S-312 Tucano MK1 típusú gépe, amelyet ő maga vezetett, lezuhant, majd kigyulladt a Los Padres Nemzeti Park egy távoli területén, Los Angeles észak-nyugati részétől mintegy 100 km-re. A karbantartók szerint a zeneszerző maga szállt fel a gépével, probléma nem volt vele. A baleset körülményei azonban a mai napig tisztázatlanok. Maga a halottkém, Zeb Dunn balesetnek minősítette az esetet. A halálhírt Sylvia Patrycja Wells, Horner asszisztense hozta nyilvánosságra, aki maga így emlékezett meg a zeneszerzőről:
Egy fantasztikus embert vesztettünk el, aki nagy szívvel és hihetetlen tehetséggel rendelkezett. Úgy halt meg, hogy közben azt csinálta, amit szeretett.
Habár Horner munkásságából legtöbben a Titanic zenéjét ismerhetik és említik is meg, nem lehet afölött elsiklani, hogy mennyi más nagysikerű filmet tett emlékezetessé az általa komponált zenével. Gyermekkorunk vagy saját gyermekeink kisebb korából lehet ismerős az Őslények országa (1988) hol megnyugtató, hol pedig játékos dallamvilága, de a 90-es évek több ismertebb családi mozijában, mint a Casperben (1995), a Jumanjiban (1995) vagy a Zorro álarcában (1998) is hallható a hamisíthatatlan Horner hangzásvilág.
Hornerre, mint filmzeneszerző azonban nem csak családi filmek terén, hanem a science fiction és a fantasy műfajában is maradandót alkotott, sőt, talán ezeknek köszönheti az igazi áttörést is karrierjében.
Londonban, Ligeti György zeneszerzőnél kezdett zenét tanulni, később amerikai egyetemeken fejezte be tanulmányait. Karrierje elején B-kategóriás filmekhez komponált, de tehetségére már ekkor felfigyeltek, így kérték fel őt 1982-ben, hogy szerezzen zenét a Star Trek II: Khan haragja projekthez. Ezt követően sorra érték a jobbnál jobb megbízások, 1984-től pedig Ron Howard rendezővel kezdett dolgozni. Közös munkájuk révén olyan filmalkotásokkal gazdagodtunk, mint a Selyemgubó (1985), Apollo 13 (1995) vagy Egy csodálatos elme (2001): csak, hogy néhány ismertebbet említsünk.
Howard mellett James Cameronnal is együtt dolgozott, akinek a révén az Akadémia előtt is elismerést kapott Horner. 1986-ban A bolygó neve: Halál című film zenéjéért mindössze 33 évesen Oscar-díjra jelölték. Érdekességként, Cameron nem volt elégedett Horner munkájával. Hosszú időre el is távolodtak egymástól, csupán a Titanic (1997) kedvéért dolgoztak újra együtt (ekkor nyert két kategóriában is Oscar-díjat Horner), majd 2009-ben írt Horner újra zenét a rendezőnek, az Avatar című sci-fijéhez. Utóbbiban Wanda Bryan népzenekutató is segítségére volt, hogy sajátos, na’vi hangzásvilág jöhessen létre. Horner élete legnehezebb munkájának az Avatart nevezte.
Ha James Horner minden egyes szerzeményével részletesen szeretnénk foglalkozni, talán egy könyv sem lenne elég rá, teljesen alaposak nem tudnánk lenni, hiszen annyi mindent alkotott. Megannyi további emlékezetes filmzene (Az 54. hadtest, Viharzóna, Trója, Apocalypto), a munkájában tanúsított lelkesedés, fegyelem és a szakma elismerése is jelzi számunkra, hogy milyen tehetség hagyta itt ezt a világot. Megrázkódtatásunkat nem is lehet szavakba önteni, így Debussy szavaira utalva, hogy „a zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér”, álljon a poszt végén Horner egyik szerzeménye.
A brazil grafikusművész, Billy Butcher 2013-ban már megmutatta, milyen is az, mikor a 80-as évek nagy post-punk ikonjai szuperhősöknek öltöznek, de most újabb szereplőkkel gazdagította a repertoárját.
Bár a lista nem teljes, azért a fontos, emblematikus figurák itt is feltűnnek. Például Morissey (The Smith) mint Hulk, Ian Curtis (Joy Division) mint Spiderman, Robert Casale (Devo) mint Plasticman, Robert Smith (The Cure) mint Nightcrawler, Siouxsie (Siouxsie and the Banshees) mint Scarletwitch, Gary Numan mint The Vision, Johnny Rotten mint Wolverine, vagy épp Billy Idol mint Thor.
Billy Butcher minden alkotásába beleszőtt egy idézetet az aktuális előadó valamelyik slágeréből, ezért a képek alatt feltüntettük az inspirációul szolgáló dalok linkjét:
