My Blog

Címke: víz

  • A marsi víz eredete

    Az Arizonai Egyetem kutatói szerint a marsi víz két különböző forrásból származik.

    Az egyetem hold- és bolygókutató laboratóriumának kutatói, Jessica Barnes és kollégái két marsi kődarabot vettek alapos vizsgálat alá. Az egyik az Afrikában talált fekete szépség, amelynek hivatalos azonosítója Northwest Africa 7034,  a másik az Allan Hill nevű, ALH 84001 azonosítójú szikladarab. Mindkettő meteorként érkezett bolygónkra.

    A vegyi analízisnek két célja volt, egyrészt megismerni a vörös bolygó múltját, másrészt megvizsgálni a kőzetekben rejtőző víz eredetét. A vizsgálatok során kétféle hidrogénizotóp arányát vizsgálták. A könnyűhidrogén (prócium) és a nehézhidrogénre (deutérium) aránya alapján meg lehet állapítani a víz eredetté.

    Újonc a világűrben

    Az  izotópvizsgálatok azt az eredményt mutatták, hogy a vízkészlet két különböző forrásból származhat. A Mars esetében két különböző, egymástól jelentősen eltérő vízkészlettel rendelkező bolygócsíra ütközhetett össze hajdanán, és ezek vízkészlete soha nem keveredtek össze teljes mértékben.

    A Marson rejtőző víz rendkívül fontos a későbbi Mars expedíciók szempontjából. A Mars Reconnaissance Orbiter felderítőműhold és a Mars Odyssey Orbiter műhold adatai alapján feltételezik, hogy a felszín alatt vízjég rejtőzik. Elkészítették a Mars felszíne alatt rejlő jég térképét. Eszerint az északi félteke Arcadia Planitia nevű régiójában kevesebb, mint 30 centméter mélyen már található jég. Feltételezik, hogy helyenként akár már pár centiméter mélyen is létezhet jég.

    A Mars titka

  • Amikor még víz borította Földet

    Amerikai kutatók szerint 32, milliárd évvel ezelőtt csak kisebb száraz területek voltak a Földön. Egy ilyen környezet jelentősen befolyásolhatta a földi élet első formáinak kialakulását és evolúcióját.

    Az Iowai Állami Egyetem geológusa, Benjamin Johnson és a Coloradói Egyetem boulderi tagintézményében dolgozó Boswell Wing egy 3,2 milliárd éves óceáni kéreg vizsgálatára alapozta tanulmányát. A 4 milliárd évvel ezelőtt kezdődött és 2,5 milliárd évvel ezelőtt véget ért archaikumból való kéreg Nyugat-Ausztrália állam egy távoli csücskében található.

     

    A két kutató még 2018-ban gyűjtött be több mint 100 kőzetmintát a száraz területről, hogy azok tanulmányozása révén megismerjék a térséget évmilliárdokkal korábban borító óceánvíz összetételét. A szakemberek az oxigén 18-as és 16-os izotópjainak – előbbi nehezebb, utóbbi könnyebb atom – arányát vizsgálták a kőzetmintákban. Arra jutottak, hogy a 3,2 milliárd évvel ezelőtti óceánvízben a mainál egy csipetnyivel több volt az oxigén 18-as izotópjából.

    Az eltérés a kontinensekkel magyarázható. A jelenkor hatalmas összefüggő szárazföldi területeit ugyanis agyagban gazdag termőtalaj borítja, amely – egyenlőtlen eloszlásban – felveszi a vízből a nehezebb oxigénizotópokat. A kutatók elmélete szerint tehát az ősi óceánvízben azért volt magasabb az oxigén 18-as izotópjának mennyisége, mert egyszerűen nem voltak agyagban gazdag kontinensek, amelyek kiszívták volna azt a vízből.

    Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem emelkedtek ki apró, mikrokontinensek az óceánból. Csak olyan globális kiterjedésű szárazföldi területek még nem formálódtak, mint amilyeneket ma látunk.

    Ismeretlen vizeken

    A felfedezés a földi élet első formáinak megjelenésével kapcsolatban is érdekes. Kontinensek és tengerszint feletti szárazföldi területek nélkül az óceán lehetett az egyetlen hely, ahol az első ökoszisztémák kialakulhattak.

  • Víz egy exobolygó légkörében

    Egy csillagászcsoportnak először sikerült egy csillag lakható zónájában keringő exobolygón kimutani a a vízpárát. Ezzel egy teljesen új érdekes fejezet indulhat el, a felfedezés alapján a K2-18b jelű planéta a Földön kívüli élet utáni kutatás célpontja lehet.

    De  avélemény a felfedezésel kapcsolatban közel sem egyöntetű. A bolygó, amelynek a légkörében vizet fedeztek fel, a Föld valamivel több mint kétszerese és az úgynevezett szuperföldek közé sorolják. Hőmérséklete elég enyhe – nulla és 40 Celsius-fok közötti – lehet ahhoz, hogy a víz folyékony legyen a felszínén.

    Más kutatók azonban vitatják, hogy a bolygó lakható lenne. Egy elemzés szerint a Földnél másfélszer nagyobb bolygóknak nem valószínű, hogy köves a felszíne. Az is elképzelhető, hogy a K2-18b mérete és gravitációja megnehezíti az élet kialakulását és fennmaradását.

    Más vélemények szerint a K2-18b nem is annyira szuperföld, mint inkább mini-Neptunusz. Ebbe a kategóriába olyan bolygókat sorolnak, amelyek a szuperföldeknél nagyobb tömegűek, akár tízszer akkorák is.

    Lakhatónak akkor tekintenek egy csillag körüli zónát, amikor a hőmérséklet lehetővé teszi a folyékony halmazállapotú víz felszíni jelenlétét az ott keringő bolygókon.

    A K2-18b 111 fényévnyire található a Földtől, meg kell várni az űrtávcsövek új nemzedékét, melyek a 2020-as években kezdenek működni, ezekkel lehet majd meghatározni, hogy a bolygó légköre tartalmaz-e olyan gázokat, amik csak élő szervezetekből származhatnak.

    A kutatócsoport vezetője, Giovanna Tinetti szerint a K2-18b lakható lehet, mert a sűrűsége a Marséhoz és a Jupiter Európa nevű bolygójáéhoz hasonlít, sokkal nagyobb a Neptunuszénál. Valószínűbb, hogy kőből és jégből áll. A jelenlegi eszközökkel nem lehet megmondani, hogy óceán vagy kő található-e rajta, de kezdetnek elég jó, hogy vizet találtunk a légkörében.

  • Nem minden vizes bolygón lehet élet

    Molnár László csillagászt a televízióban kérdezték a földön kívüli élet lehetőségéről, miután a Harward egyetem kutatói bejelentették, hogy a Földhöz hasonló. de annál  2-4-szer nagyobb exobolygókon jelentős mennyiségű víz lehet.

    A szakember elmondta, a legtöbb bolygó, amely tartalmaz vizet, túl meleg ahhoz, hogy élni lehessen rajta, de a csillagoktól távolabbiak egy részét sűrűbb óceán alkothatja, és ott élet is lehet.

    Ezek a bolygók közel keringenek a csillagukhoz, a bolygók hőmérséklete néhány száz és nulla Celsius-fok között van, de a csillagokhoz legközelebb talált bolygókon akár több ezer fok is lehet.

    Nem érdemes lehetséges úticélként ábrándozni ezekről a helyekről, mert a jelenleg ismert vízbolygók néhány száztól több ezer fényévre vannak a Földtől. Jelentőségük leginkább az, hogy az új információk saját Naprendszerünk kialakulásával kapcsolatban bővítik tudásunkat.

    Az első olyan exobolygó észlelést 1988-ban publikálta Bruce Campbell, de ezt még csak jóval később sikerült megerősíteni. Az első, a lakható övezetben felfedezett exobolygó a Gliese 581c, mely a tőlünk 20,5 fényévre található Gliese 581 csillag körül kering. Átmérője 50%-kal nagyobb a Földénél, tömege a Föld tömegének ötszöröse. Felszínén valószínűleg 0-40 °C közötti átlaghőmérséklet uralkodik, így elvileg megfelelő környezet lehet az élet számára.  Tejútrendszerünk Naphoz hasonló csillagainak 20-60%-a körül kering Föld típusú kőzetbolygó.

  • Vízben gazdag idegen világok

    A Földhöz hasonló, de kissé nagyobb exobolygókon jelentős mennyiségű víz lehet. A Harward egyetem kutatói eredményüket a bostoni Goldschmidt konferencián ismertették.

    Az exobolygókat kutató Kepler Űrteleszkóp és a Gaia misszió adatainak újabb elemzése érdekes eredményt hozott. A más csillagok körül keringő sok eddig megismert bolygót akár 50 százaléknyi víz is alkothatja. Ez messze több mint a Földön, ahol a Föld tömegéhez viszonyítva a víz aránya csupán 0,02 százalék. Sajnos nem a Földön megszökött formában gondoljunk a vízre, ezeknek a bolygóknak a felszíni hőmérsékletük 200-500 Celsius-fok körül lehet.

    A tudosokat is meglepte az eredmény-. 4000 eddig megerősített exobolygó vagy exobolygó-jelölt túlnyomó részét két kategóriába sorolták: az egyikbe azokat tették, amelyeknek a sugara átlagosan a Földének másfélszerese, a másikba azokat, amelyek sugara a Föld rádiuszának 2,5-szerese. Megvizsgálták, hogy a tömegük hogyan viszonyul a sugarukhoz, és kialakítottak egy modellt, amely megmagyarázhatja a kapcsolatot.

    A modell alapján a Földéhez képest 1,5-szeres rádiuszú bolygók összetételükben többnyire sziklás planéták, míg a 2,5-szeres rádiuszú bolygók feltehetően inkább vízi világok. Ezen bolygók felszíni hőmérséklete 200-500 Celsius fok körül lehet, a felszín felett túlnyomórészt vízpárából álló légkör alakult ki, a folyékony vízréteg pedig az alsó rétegben húzódik meg. Mélyebbre haladva arra számíthat az ember, hogy a víz nagynyomású jéggé változik, és ez alatt érhetjük el a bolygó szilárd kőzetmagját

    A Földnél nagyobb összes ismert exoplanéta 35 százaléka vízben gazdag lehet, és ezek a vízi világok hasonló módon alakultak ki, mint a Naprendszerben található Jupiter, Szaturnusz, Uránusz vagy Neptunusz.

    (via)

  • Vizet találtak a Holdon

    Ősi eredetű vízjégre bukkantak kutatók a Hold két pólusának környékén.  A felfedezett  vízjég foltokban található,  a déli póluson főleg a kráterekben koncentrálódik, az északin  szétszóródott foltokban található.

    A bizonyítékokat az indiai Csandrajáan-1 űrszonda szállította.   2008-2009 között a Hold körüli pályára állt űrszonda ásványtani feltérképezést is végzett. Ennek eredményei bizonyítják a tudósok felfedezését.  A felderítést végző Moon Mineralogy Mapper nevű eszköze a felszínen jelen lévő vízjég három jellegzetes sajátosságának megfigyelésére programozták. Az M3 nemcsak a jégtől elvárt fényvisszaverő tulajdonságot mutatta ki, de képes volt közvetlenül mérni azt a jellegzetességet, ahogy a vízjég molekulái elnyelik az infravörös fényt. Ennek alapján különbséget tudott tenni a folyékony víz, a pára és a szilárd jég között.

    Bár a Hold hőmérséklete nappal a 100 Celsius fokot is elérheti, a Hold tengelyferdesége miatt azonban akadnak olyan területek a pólusain, ahová soha nem ér el a napfény.Az állandóan árnyékban lévő kráterek hőmérséklete nem emelkedik mínusz 157 Celsius-fok fölé.

    Korábbi kutatások a Hold déli pólusán közvetett módon már kimutatták a vízjég jelenlétét, de azt meg lehetett magyarázni olyan jelenségekkel is, mint a szokatlanul tükröződő holdi talajjal.

    A vízjég kutatása azért folyik kísérőnkön, mert az egy jövendőbeli Hold-misszió számára is hozzáférhető forrás lehet.

    (via)

  • Folyékony víz a Marson

    Az Olasz Nemzeti Asztrofizikai Intézet kutatói folyékony vizet találtak a Marson. A húsz kilométer átmérőjű tó mintegy másfél kilométer mélyen található a sarki jégsapkában. Mélysége egyelőre nem ismert, de a műszer felontása alapján minimum többször tíz centiméter.

    A felfedezést az Európai Űrügynökség már veteránnak számító Mars Express űrszondájának mérési adatait elemezve találták meg. Az Űrszonda 2003 óta kering a bolygó körül és 2005 óta végez radaros felderítést.

    Ezzel évtizedes vita dőlt el, hogy létezik-e folyékony víz a Marson. A felszínen folyómedrek bizonyítják, hogy a bolygó történelme során volt időszak, amikor a felszínén jelen volt a folyó víz. Ezt olyan ásványok felfedezése is bizonyítja, amelyek kialakulásához vízre van szükség. Ismerjük a sarki jégrétegeket, és felfedeztünk már felszín alatti jégrétegeket is. De ez az első bizonyíték folyó víz létezésére.

    Hasonló jég alatti tavak a földön is léteznek, az Antarktiszon és Grönlandon is felfedeztek már hasonlókat. A víz azért maradhat folyékony, mert egyrészt valószínűleg magas a sótartalma, másrészt a vastag jégtömeg nyomása is csökkenti a víz olvadáspontját.

    A tudósok még csak az adatok egy részét vizsgálták át, ezért valószínű, hogy további jég alatti tavakat is felfedezhetnek.

    (via)

  • Nem víz, hanem homok folyik a Mars felszínén

    Mintegy két évvel ezelőtt közölte le a Nature Geoscience című folyóirat, hogy folyékony, sós vízre leltek a Mars felszínén. A felfedezést a Mars Reconaissance Orbiter 2006-os pályára állása óta folyamatosan érzékelt, a meleg évszakban feltűnő és a hidegben eltűnő sötét sávokra alapozták. Nos, úgy fest a helyzet, hogy azok mégsem a homokos felszín közvetlen közelében csordogáló víz jelei, hanem maga a homok.

    [the_ad_placement id=”poszt-szovegebe”]

    A Nature Geoscience-ben leközölt legújabb tanulmány szerint ezek az úgynevezett ismétlődő lejtősávokra (angolul: recurrent slope lineae; röviden: RSL) a száraz homok adja a magyarázatot, erre az arizonai geológiai intézetben dolgozó Colin Dundas által vezetett kutatócsoport következtetett 151 különböző sötét sáv megfigyelése alapján.

    A sávok a legtöbb esetben 28 és 35 fokos domboldalon jöttek létre, ez megegyezik a földi és a marsi dűnék dőlésszögével, egyben ez az a kritikus szög, ahol a homokfolyás megindulhat. Ahogy a homok mozog, világosabbá teszi a felszínt, majd idővel újra összegyűlve sötétebbé válik – ez lehet a magyarázat arra, hogy a jelenség miért szezonális. A korábban megfigyelt RSL-ek többségében szintén 28 és 35 fokos lejtőkön jöttek létre.

    A tanulmány szerint, ha ezek a sávok szárazak, az arra utalhat, hogy a Marson jó ideje nem volt jelen jelentősebb mennyiségű folyékony víz, ami ugye kulcsfontosságú a mikrobiális élethez.

    Persze Dundas és kollégái még számtalan kérdésre nem tudtak választ adni az RSL-ekkel kapcsolatban – még a szezonális megjelenésükre sincs kielégítő válasz. Sokat segíthet a különböző napszakokban történő távoli megfigyelés, és az is, ha a jövőben képesek lennének néhány ilyen sötét foltot a helyszínen megfigyelni. Ehhez persze már vagy egy röpképes drónra lenne szükségük (a jelenlegi marsi szondák nem tudnak 28 fokos emelkedőket megmászni), vagy emberes expedícióra, ám ezek a lehetőségek még odébb vannak.

    A NASA marsi felfedezőprogramjának vezető kutatója, Michael Meyer a felfedezéssel kapcsolatban felhívta arra a figyelmet, hogy az új tanulmány mindössze az RSL-ek folyékony víz által történő megjelenését cáfolta, és nem jelenti ki, hogy egyáltalán nincs víz a Marson.

    Az már más kérdés, hol van az a víz, mert a jövőbeli expedíciónak, vagy éppen egy kolóniának a legoptimálisabb az lenne, ha kiaknázható helyen találnának vizet, olyan mennyiségben és minőségben, hogy azt az emberek felhasználhassák. Molekuláris formában vagy több rétegnyi szikla alatt nem sokat érnének vele.

  • Vizet találtak a Merkúron

    Miközben minden szem a Marsra szegezödik, és onnan várjuk a nagy híreket, a NASA többi osztálya sem pihen: a MESSENGER szonda például éppen Naprendszerünk legforróbb bolygóját figyeli meg, a Merkúrt. És mit talál rajta? Vizet… (tovább…)