Pirosló paradicsomok a Veresi Paradicsom Kft. üvegházában Veresegyházon 2020. március 4-én. A hidrokultúrás üvegházban, tiszta természeti metódussal, biológiai növényvédelemmel, fenntartható környezetbarát módon, magas beltartalmi értékű koktélparadicsom különlegességeket termesztenek.
Ezen a napon a cég kutató-demó üvegházában világűrben járt paradicsommagokat vetettek el.
Az űrmagok a NASA kutatási projektjéből kerültek Magyarországra Schuminszky Nándorhoz, a Magyar Asztronautikai Társaság elnökségi tagjához, aki felajánlotta a különleges magokat a Veresi Paradicsomnak, ahol a szakszerű vetés után folyamatos kontroll alatt fejlődnek palántává, és növekednek majd.
A leendő holdbázisokon és marsi állomásokon ehhez hasonló módszerekkel lehet majd zöldséget termelni,
A világ első űrben készült Hyperlapse videóját osztotta meg az interneten a Sent Into Space csapata. 2017. augusztus 21-én teljes napfogyatkozás volt az Egyesült Államokban, valamint a Csendes-óceán és az Atlanti-óceán egy részén, egy körülbelül 110 km szélességű sávban. A csapat a BBC megbízásából Wyomingbe utazott, hogy különleges felvételeket készítsenek a csillagászati eseményről.
Egy héliummal töltött meteorológiai ballonra 360 fokos felvételt készítő kamerát szereltek. A ballont átalakították így a szokásos kb. 30 kilométeres magasság helyett egészen 165 ezer lábig, vagyis 50 kilométeres magasságig emelkedett. A tökéletesen megválasztott helyszín miatt a világűrből először sikerült ballonról rögzíteni napfogyatkozást. A három órás felvétel után a szerkezet sikeresen földet ért.
A hagyományos gyorsított, vagyis Timelapse videóknál fejlettebb technológia a Hyperlapse. A gyorsítás felvétel miatt jól érzékelhető a kamera zavaró mozgása, rázkódása. A Hyperlapse videó rögzítése során a készülék eltárolja a giroszkópok adatait is, így az utólagos feldolgozás során korrigálni lehet a kép mozgását.
A csapat az utómunkák során összefűzték és digitálisan stabilizálták a képeket, a néző perspektíváját mesterségesen rögzíttették a horizonton. Így egy rezzenésmentes videót kaptunk, bár a film néhány eleme ugrál a képkockákon.
A technológia jóvoltából tökéletesen lehet követni a felszínen végigfutó árnyékot. A HD videót most közzétették a Youtube-on, a BBC hamarosan elérhetővé teszi a 360 fokos változatot is.
A Nemzetközi Űrállomás építése és működése több mint húsz évvel ezelőtt kezdődött. Azóta 18 országból összesen 236 űrhajós dolgozott a fedélzetén. Mindegyiküknek a küldetésük teljes időtartamára előre meghatározott programja van a kutatási programoktól, az átépítésen és karbantartáson át a mindennapos kötelező edzésig. De mindenkinek van szabad ideje, és ezt gyakran töltik azzal, hogy a Földet csodálják. Ehhez külön kilátóablak épült számukra.
Sok éves hagyomány már, hogy az űrhajósok fotókat készítenek a bolygónkról, amelyet megosztanak a közösségi médiában.
Ehhez mindannyiunk szerencséjére professzionális gépeket biztosítottak a számukra. Most ezekből a képekből mutatunk be néhányat.
A XXI. században óriási vágy lett a tökéletes kávé előállítása. Baristák keresik milliós kávéfőző gépek mellett állva az abszolút módszert. Egy új vállalkozás a világűrt szúrta ki a új kísérletéhez. Egy amerikai és egy egyesült arab emírségekbeli vállalkozó jövőre tervezi a világűrbe juttatni kávépörkölő kapszulájukat.
Mi lehet tökéletesebb, mint a visszatéréskor keletkező súrlódás hője. A kapszula a Föld légkörébe való visszatéréskor keletkezett hőt használja fel a kávészemek pörköléséhez, amint azok egy túlnyomásos tartályban lebegnek. A tartályban a kávészemek mindenhol megpörkölődnek, és ily módon tökéletes kávét lehet előállítani.
A Földön azért nem lehet tökéletes, mert a kávészemek pörkölés közben össze-vissza hánykolódnak, eltöredeznek és a pörkölő forró felületével érintkezve pörkölődnek meg. De a súlytalanságban a kávészemek lebegnek a forró tűzhelyben, egyenletesen elosztott hőt kapnak, és szinte tökéletesen megpörkölődnek.
A 300 kilogramm szemeskávét tartalmazó kapszulát egy rakétával juttatják a világűrbe, mintegy 200 kilométeres magasságba. A szemek abban a hőben pörkölődnek meg, amely akkor fejlődik, amikor a kapszula visszatér a Föld légkörébe, a túlnyomásos tartályban a hőmérsékletet 200 Celsius-fok körül tartják. Már tárgyalásokat folytatnak olyan magán rakétagyártó cégekkel, mint a Rocket Lab és a Blue Origins.
Az űrben pörkölt kávéból Dubajban, a vállalkozópár Space Roasters nevű cégének székhelyén fognak először kávét főzni. Azt még nem tudni, mennyibe fog kerülni egy csésze kávé.
Bár maga az ötlet, mely megkísérli bemutatni a világegyetem kialakulásnak folyamatát, majd fókuszba helyezni a Földet, nem teljesen új, viszont ilyen precizitással és részletességgel, mint a Voyage of Time (magyar forgalmazásban Az Univerzum története), még egy film sem próbálkozott.
Korábban a National Geographic foglalkozott olyan ismeretterjesztő műsorok készítésével, mint az Earth – Making of a Planet (Föld születik), vagy az Journey to the Edge of the Universe (Utazás az Univerzum peremére). Hosszan lehetne még sorolni az emberi élet létrejöttével, sőt, az emberiség elképzelt eltűnése utáni lehetséges jövőképpel, vagy épp a földtörténeti korokkal foglalkozó műsorokat is.
Terrence Malick ezúttal arra vállalkozott, hogy időutazásra hívja a nézőt, és ehhez az eddig látottaknál sokkal részletesebb, lebilincselőbb felvételekkel asszisztáljon. A rendező saját bevallása szerint már évtizedekkel korábban dédelgette a film gondolatát, de kénytelen volt kivárni addig, amíg a technikai eszközök fejlettségi foka lehetővé teszi azt a fajta látványosságot, amit megálmodott.
Az utazás során a legnagyobb dolgoktól jutunk el a legapróbbakig, így helyezkedik el az ember a világmindenség végtelenségében, miközben nem csak tudományos eszközökkel, hanem spirituális kérdésekkel is ráhangolja a rendező a nézőt a létezés, mint fogalom, értelmezésére és analizálására.
A filmhez kétféle előzetes is készült, női és férfi narrátorral, akik nem kevesebb hírességek, mint Cate Blanchett és Brad Pitt. Magyarországon a női narrációs változat tekinthető el, ahol a színésznő hangját Kovács Nóra kölcsönzi.
Egy korábbi posztban már esett szó arról, hogy a világűr, a bolygók, és a csillagok végtelensége miként ihlette meg a komolyzene nagyjait, illetve miként hat a jelen művészeire. Ideje megvizsgálni, hogy a könnyűzene miként dolgozza fel a világűr meghódítását.
Mindenki kedvenc űrhajósa, a kanadai Chris Hadfield még arra is szakított időt több hónapos űrmunkája során, hogy feldolgozza David Bowie slágerét, és elkészítse hozzá az első űrklipet. Azaz az első olyan zenei videoklipet, melyet az űrben vettek fel. Mutatjuk:
Nos, mint minden úttörő diadalt, ezt az elsőséget is további alkotások fogják követni a jövőben. Sorban a második számú már el is készült – igaz, ennek „csak” fele része tartalmaz földön kívüli felvételeket. Az ESA jelenleg is a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó űrhajósa, a francia Thomas Pesquet vállalta a felvételek elkészítését, és deejay nemzettársával közösen összedobták hát a második űr-videoklipet, íme:
A NASA valószínűleg meglátta a lehetőséget abban, hogy a zene, ill. zenészek is népszerűsítsék az űrkutatást, így néha elég jó dolgok sülnek ki abból, ha összekötik a kellemest a hasznossal. Azzal, hogy megünnepelték azon nőket, akik valami jelentőset tettek le az asztalra a mérnöki, matematikai és természettudományos szférában, nemcsak a támogatásukkal készült Hidden Figures c. filmet népszerűsítették, hanem saját magukat is Grace Potter zenész által, akit egy videoklip erejéig be is engedtek a híres Johnson Space Centerbe. Ez lett belőle:
Az űrhajózás témája más zenészeket is megihletett szerte a világon. A napjainkban nagy népszerűségnek örvendő Lost Frequencies nevű formáció az elektro-stílus kedvelőit lepte meg egy izgalmas űrhajótörés történetével, kevesebb, mint három percben összefoglalva:
Úgy tűnik, 2016 nagyon termékeny év volt az űrtémákat tekintve. egy ausztrál művész szintén űrhajósnak öltözött egy kellemes kis dal erejéig. (Az űrgitárt azóta is óhajtom ereklyeként.)
Az OK GO együttes ugyan nem merészkedett fel az űrbe, de mégis súlytalanságban forgatták a klipjüket egy olyan repülőn, amin az űrhajósok is gyakorolni szoktak.
Végezetül álljon itt még két paródia is, mert ugyan miből ne lehetne manapság viccet csinálni? De legfőképp az eleve poénnak szánt videók feldolgozásai sikerültek fantasztikusan – természetesen a szó szoros értelemben véve.
Ugyan ki ne emlékezne (és imádná vagy gyűlölné mai napig) a dél-koreai Psy Gangnam Style c. slágerére? Itt az űrváltozat:
Valamint egy néhány évvel régebbi paródiavideó a szintén paródiának szánt LMFAO I’m Sexy and I Know It c. videója nyomán:
A közelmúlt szomorú hírei, évfordulói kapcsán helyesnek érzem, hogy összefoglalót készítsek az 1960-as évek első űrhajósairól, hiszen ezek a hősök vállalták elsőként magukra azt a kockázatot, amit az emberes űrutazások jelentettek egy tapasztalatokkal nem rendelkező korban, és ezzel bebizonyították, hogy a szükséges óvintézkedések megtételével képes az ember életben maradni a Földön túl is. A „kísérleti nyúl” szerepe nehéz teher volt a hidegháború legkomorabb éveiben mindkét nagyhatalom polgárai számára, ezért ebben az írásban most számot adok azokról az emberekről, akiknek nevét nem felejti el az űrtörténelem, és akik közül néhányan még ma is köztünk élnek.
Az emberes űrrepülések története gyakran kerül párhuzamba az amerikai-szovjet szembenállás történetével. Ám ezek az utazások nem csupán politikai erőfitogtatások, hanem ugyanolyan fontosságú, a tudomány érdekében megtett lépések is voltak egyben. Viszonylag azonos időben került sor mindkét tábornál arra, hogy az embert szállító űrhajót és az azt feljuttatni képes rakétát kifejlesszék, legyártsák, és személyzetét kiképezzék.
A szovjet űrhajósok
Az első szovjet űrhajóscsapatot 1959-ben szervezték meg úgy, hogy az önként jelentkező vadászpilóták csak annyit tudtak: egy új repülőtípus tesztelésére keresnek képzett repülősöket. A több száz jelentkező közül végül 20-at választottak ki. (Sajnos köztük is volt, aki gyakorlat közben életét vesztette.) Végül közülük csak 12 személy jutott fel a világűrbe, és politikai megfontolásból az előre egyeztetett sorrend sem volt tökéletesen tartható.
A szovjet Vosztok- és Voszhod-program űrhajósai repülésük sorrendjében
A Vosztok program során az emberiség történetében, 1961. április 12.-én a Vosztok-1-el elsőként repülő Jurij A. Gagarin 1968-ban, 34 évesen vesztette életét egy vadászgéppel végzet rutingyakorlat során. A világűrben második German Sz. Tyitov 2000-ben, 65 évesen hunyt el Moszkvában, szénmonoxid-mérgezésben. A Vosztok-3 és Vosztok-4 társas repülés pilótái Andrijan G. Nyikolajev és Pavel Popovics is hosszú életet éltek, 74 évesen szívrohamban, utóbbi 78 évesen agyvérzésben halt meg. A soron következő, és egyben utolsó páros szovjet űrrepülés a Vosztok-5 és Vosztok-6 űrhajókkal 1963-ban lezárult a program. Ez a páros maradt az utolsó hírmondója a szovjet űrhajózás korai szakaszának.
Valentyina Tyereskova napjainkban
Az 5-ös számú hajót Valerij F. Bikovszkij felügyelte, aki 83 éves lesz idén augusztusban, a Vosztok-6 fedélzetén pedig az első női kozmonauta, Valentyina V. Tyereskova tartózkodott, aki jelenleg 79 éves, és Andrijan Nyikolajevvel kötött későbbi házasságán túl arról híres még, hogy jelenleg ő az egyetlen olyan nő az orosz hadsereg történetében, aki megkapta a vezérőrnagyi rangot.
A Vosztokokat felváltó Voszhod-program hat repüléséből mindössze kettő valósult meg. A Voszhod-1 három fős személyzetének parancsnoka Vlagyimir M. Komarov erről a küldétésről még hazatért, ám a soron következő Szojuz-program első űrhajójának pilótájaként szörnyethalt az űrből való visszatérés során, amikor űrhajója a földbe csapódott és kigyulladt. Őt tekintik az űrrepülés első olyan halálos áldozatának, aki küldetés közben vesztette életét. Mindössze 40 éves volt. A Voszhod-1 másik két tagja, Borisz B. Jegorov orvos, és Konsztantyin P. Feoktyisztov tovább voltak élő tanúi a történelemnek, Jegorov 1994-ben 56 évesen hunyt el szívinfarktus következtében, Feoktyisztov pedig 2009-ben, 83 évesen. Érdekesség, hogy ő volt az egyetlen olyan űrhajós a csapatban, aki nem volt tagja a szovjet állampártnak.
Alekszej Leonov, egyik művével
A Voszhod-2 legénységének parancsnoka, Pavel I. Beljajev viszonylag korán, 1970-ben fejezte be a földi életet, hashártyagyulladás következtében. A fedélzeti mérnök, Alekszej A. Leonov azonban még ma is éli igencsak aktív életét. Talán ő az a személy a kezdő szovjet csapatból, aki manapság a legtöbb nyilvános szerepvállalásra igent mond, ami nem csoda, hiszen valódi hírességnek számít: ő volt az első személy, aki űrsétát tett, 1965. március 18-án. A légierő marsallja, valamint tehetséges festőművész is egyben.
Az amerikai csapat
Az „Igazak”: Grissom, Shepard, Carpenter, Schirra, Slayton, Glenn, és Cooper.
Az amerikai űrtörténelem pionírjai három nagy űrhajó-programot töltenek meg. Elsőként a Mercury Seven pilótái voltak azok, akik lehetőséget kaptak az egyszemélyes űrhajók tesztelésére. Az „Igazak” néven is ismert csoport pilótái közül legnagyobb bánatunkra már senkit sem találunk az élők sorában. Repülésük sorrendje szerint ők voltak az amerikai úttörők:
Alan Shepard 1961-ben a Freedom 7 fedélzetén tett űrugrást, majd 1974-ben az Apollo-14 fedélzetén a holdra is eljutott. 74 évesen, 1998-ban, leukémia vitte el az élők közül. Virgil Grissom a Liberty Bell 7 pilótájaként ismételte meg az űrugrást, és tragikus, mártírhalált halt egy földi gyakorlat során az Apollo-1 kapszulájában, tűz következtében. Két társa, Edward White és Roger Chaffee szintén áldozatául esett a szerencsétlenségnek. A szomorú esetnek idén van a 50 éves évfordulója.
John Glenn volt a legsikeresebb űrhajós a csapatból, kétszer is járt a világűrben. Elsőként három teljes kört tett meg a Friendship 7 fedélzetén 1962-ben, majd fordulatos, politikai karrierrel is tarkított élete során, 77 évesen a Discovery űrsikló fedélzetén 1998-ban ismét kijutott a világűrbe, ezzel felállítva az űrben járt legidősebb férfi rekordját. Haláláról szomorúan értesülhettünk nem egészen két hónappal ezelőtt, 2016. december 8-án. Kimagaslóan hosszú életet élt, 95 évet.
John Glenn az űrbe készül 77 évesen
Néhány éve, 2013-ban ment el Scott Carpenter is, aki az Aurora 7 űrhajót vezette, és 88 évet élt. Az 5. amerikai űrhajós, Walter Schirra érdekes karriert tudhatott magáénak, ő volt ugyanis az egyetlen a csoportból, aki mind a három korai programban repült: 1962-ben a Sigma 7 fedélzetén, 1965-ben a Gemini-6-tal, 1968-ban pedig az Apollo-7-tel. Családja közleménye szerint otthonában, természetes okokból távozott el 2007-ben, 84 évesen. A hatodik amerikai űrhajós, Gordon Cooper 1963-ban a Faith 7 parancsnoka volt, és repült később a Gemini-5-tel is, mielőtt felhagyott pilótakarrierjével. 2004-ben, 77 évesen érte a halál a kaliforniai Venturában. Az „igazak” közül a Mercury-programban egyedül Donald Slayton nem repülhetett szívproblémái miatt, ám ezt a hiányosságát 1975-ben a Szojuz-Apollo program keretében pótolta. 1993-ban, agytumor következtében halt meg.
Akik a Holdat is elérték
Nem lehet szó nélkül elmenni azon űrhajósok mellett sem, akik a Hold meghódításában aktív szerepet vállaltak. Még mai is élnek közülük élő hírmondói az akkori eseményeknek. Az Apollo-program során 12 személy járt a Holdon. Az Apollo-11 híres parancsnoka, Neil Armstrong 2012-ben hagyott itt minket egy sikertelen bypass műtét során, azonban íme egy lista azokról a személyekről, akik tudnak még a holdsétákról mesélni.
Alan Bean festés közben
Edwin „Buzz” Aldrin aktív közéleti személyiség, aki amerikaias vehemenciájával móresre tanít mindenkit, aki megkérdőjelezi hősi utazását. A másodikként Holdra lépő ex-űrhajós jelenleg 87 éves, számos kitüntetés tulajdonosa és az irodalommal is kacérkodik. Alan Bean a negyedik személy volt a Holdon az Apollo-12-ről, aki később sem adta fel űrhajósi karrierjét, és a Skylab-3 űrállomáson az 1973-ban rekordnak számító 58 napot is a világűrben töltötte. Jelenleg 84 éves, és a szovjet/orosz Leonovhoz hasonlóan a festőművészet színesíti meg napjait.
David Scott az Apollo-15 parancsnoka volt, előtte a Gemini-8 fedélzetén szerzett űrhajósi tapasztalatokat, a 7. személy, aki sétált a Holdon. Jelenleg is aktív életet él nyugalmazott ezredesként, a már emlegetett Alekszej Leonovval 2006-ban közösen megírták az űrhajózás történetét a hidegháború során, Two Sides of the Moon: Our Story of the Cold War Space Race címmel.John Young a Gemini-, az Apollo-, és a Space Shuttle-programokban is repült, így tapasztalt űrhajósnak számít. A 84 éves, nyugállományú űrhajós az első, aki hatszor is eljutott a világűrbe. Holdraszálló társa, a holdkomp pilótája, Charles Duke csak egyszer repült, ő inkább cégigazgató lett Texasban, jelenleg 81 éves.
Az Apollo-17 holdi személyzete: a nemrég elhunyt Eugene Cernan, és Walter Schmitt, az utolsó ember, aki a Holdon járt.
Az utolsó élő ember, aki a Holdon járt az Apollo-17-tel, Harrison Schmitt geológus-űrhajós, akinek társa, a misszió parancsnoka, Eugene Cernan alig két hete, 2017. január 16-án hunyt el 82 évesen. Scmitt több asztronautához hasonlóan politikai karriert is épített, és a szenátori címig vitte. Az idén 81 éves űrhajós jelenleg mérnökként tanít a wisconsini Madison Egyetemen, és közvetlenül a Hold felszínén majdnem egy egész napot, 22 órát töltött az utolsó emberes Apollo-küldetésen.
Október 20-án mutatják be itthon Pavel Parhomenko 2013-as filmjét, ami Gagarin – Elsőként az űrben (Pervyy v kosmose) címmel tekinthető meg. Ennek kapcsán érdemes elmerülni kicsit a témában, ebben segíti az érdeklődőket ez a filmkritikával is megtámogatott bejegyzés.
Bár korábban is volt már kísérlet arra, hogy emléket állítsanak az első űrhajósnak, az űrrepülés 50. évfordulójára elkészített First Orbit inkább volt dokumentumfilm és tisztelgés, semmint szórakoztató játékfilm, ami egyben tanít is. Így tehát elég sokat kellett várni erre a filmre – és itt nemcsak az eredeti orosz premier óta eltelt három évre gondolok. Az utóbbi 10 évben ugyanis Oroszország mintha kezdené újra felfedezni, hogy van piacképes nemzeti-művészeti értéke, és ez nemcsak (világ)történelmükre vonatkozik, hanem mind irodalmi, mind filmművészeti értelemben is konkretizálható. Hogy néhány példát is említsek: a szovjet-orosz történelem bővelkedik olyan eseményekben, amelyeket az ebben a kultúrában amúgy is szokásos, sőt, elvárt nagy volumenű előadásokkal, filmekkel lehet a nézők elé tárni. A 60-as és 70-es évek rengeteg témát adaptált filmre ezek közül, sci-fi vonatkozásban elég csak Tarkovszkijra gondolni, de az új hullámból említhetnénk akár az Éjszakai őrséget (Nochnoy dozor, 2004), a Nappali őrséget (Dnevnoy dozor, 2006) vagy a Sztrugackij-fivérek által írt Lakott sziget dupla részes filmváltozatát (Obitaemyy ostrov, 2008). És most, ebben az új, mozgóképi reneszánszban az oroszok újfent hozzá mernek nyúlni nemzeti történelmük még olyan megosztó eseményeihez is, mint a szevasztopoli csata (Bitva za Sevastopol, 2015), vagy jelen esetben az eddig még meg nem filmesített Gagarin életrajz. Bár, hogy némileg korrigáljam magam, figyelembe illene venni a hiány okaként egy fontos szempontot is, ez pedig a múlt szelleme.
Jaroszlav Zsalnyin a fillmben
A hidegháború kellős közepén teljesen természetes volt mind a keleti (szovjet), mind a nyugati („amerikabarát”) államok részéről, hogy eltitkolni igyekeztek tudományos eredményeiket, ill. kudarcaikat. Ez nekünk, kik már abban a korban élünk, ahol a nemzetek megosztják, sőt, kijavítják egymás tudományos munkáit (főképp a nemzetköziesedett világűrben) némileg érthetetlen, és okod adhatna a kételkedésre is akár. Az Egyesült Államok a 60-as évek elején a polgárjogi törvények meghozatala mellett feminista kérdésekkel is erőteljesen küzdött (talán épp ezért sokan nem tudják, hogy volt amerikai női űrhajós csoport is, aminek tagjaiból mégsem repült később soha senki), a Mercury-asztronauták nyílt szerepeltetése ezért politikai propaganda-fogásként is értelmezhető, hiszen elvonta a figyelmet más problémákról.
A Szovjetunió ezzel szemben csendben, szigorú titoktartás mellett válogatta össze és készítette fel első űrhajós-csapatát, megelőzve eredményességben a rivális amerikaiakat. Számos blog, weboldal, rejtélygyűjtő magazin foglalkozik az itt gyökeredző összeesküvés-elméletekkel, és épp e titokzatosság vagy épp propagandaszagú szenzáció szülte meg a máig népszerű, buta kérdéseket az űrbéli elsőségtől kezdve a holdraszállás megkérdőjelezéséig. Én azt mondom, ne üljünk fel ezeknek a bugyuta konteóknak. És ezt mondja a magára talált orosz filmszakma is akkor, amikor bőven a korszak után, hatvan évvel később megfilmesíti azt, amiről maga Gagarin is írt már életrajzi regényében, amit családtagjai azóta is minden interjú alatt elmesélnek, és amit a rendszerváltozáson átesett szovjet-orosz államban végzett kutatások alkalmával amerikai történészek is megállapítottak, elismertek: hogy gondos mérlegelés, kiválasztás, kiképzés után Jurij Alekszejevics Gagarin volt az első humán, aki rövid utazást tett a világűrbe, és onnan vissza is tért a Földre.
„Egész életem egyetlen, nagyszerű pillanatnak tűnik most.”
Jurij Gagarin egyik elhíresült fotója
Maga a film szintén követi a Gagarin-életrajzból ismert történetet: a II. világháború alatt nélkülöző család nyomorúságát, a háború utáni vidéki-paraszti élet mindennapjait a gyermek szemével, egy katonai karrier első lépéseit egészen a családalapításig és az űrhajós-kiképzésig, hogy aztán az egész életmű kiteljesedjen egyetlen, nagyszerű pillanatban. Viszont a történetvezetés nem ennyire lineáris, a rendező rögtön a lényeggel indít, hiszen a nézők erre kíváncsiak, ezt akarják látni: hogyan történt? Milyen volt a rakéta, az űrhajó, milyen lehetett az űrben lebegni, elsőként tekinteni a Földre. Nyilván Gagarin őrnagy is milliószor megkapta ezeket a kérdéseket világjáró sajtókörútjain, és az érdeklődés máig nem csitult el, éljünk bár a Nemzetközi Űrállomás korában, a Mars felé kacsingatva. Éppen ezért, ötletes megoldásként a múlt eseményeit, mindazt, ami egy 26 éves fiatalember életének csúcspontjához vezetett, hosszabb-rövideb flashback-ekkel láttatják. Személy szerint én nem örülök, hogy az izgalmas űrutazási jelenetek meg vannak szakítva egy-egy visszaemlékezéssel, ám értem azt a rendezői szándékot, amellyel megpróbálja közelebb hozni hozzánk, nézőkhöz az űrhajós-pilótában végbemenő számvetést az élettel. Ez lehet akár egy jelképes életfilm is, amelyről a halálból visszatértek mesélnek, de lehet emocionális hullámvasút is – mindenki döntse el magában.
Archív felvételen Gagarin főhadnagy az űrutazás előtt
Látványvilág szempontjából nem lehet okunk panaszra, hiszen nemcsak a szép utómunkák és az effektek dominálnak, hanem az apró részletek is alapos kidolgozottságot mutatnak, kezdve a korhű ruházatokon át Gagarin egyik elhíresült fotójáig a virágvásárlás után, egészen a Vosztok belsejének pontos megjelenítéséig. Utóbbi természetesen nem véletlen, az eredeti kapszula ma is bárki számára megtekinthető a moszkvai Űrhajózási Múzeumban. A pontosságra való törekvés egészen a szereplőválogatásra is kiterjedt, több színész például egy-egy történelmi alakkal való hasonlatossága miatt juthatott hozzá a szerephez, a Gagarint alakító Jaroszlav Zsalnyin pedig pontosan annyi idős volt a forgatás alatt, mint híres megformált karaktere az űrutazás idején. Szorgos színészként olyannyira beleélte magát a szerepbe, hogy még az egyik családi jelenetben látható korabeli babapólyázási gyakorlatot is elsajátította. Nem lehetett kisebb feladat az archív felvételekről ismert eredeti figurák mozgásának leutánozása sem, a szájba adott cukorkás jelenettől kezdve az eredeti felvételekről ismert párbeszédek újraismétléséig.
Jelenet a filmből
A film pont ott áll meg, ahol kell, nem törekszik rá, hogy az esemény utóhatásait is taglalja. Kifejezetten jónak tartom, hogy az utolsó perceket nem játszatták el a színészekkel, hanem viszont láthatjuk azt az ikont, aki maga is minden bizonnyal büszke lenne erre a filmre, ha még köztünk lenne. Jurij emlékezetes pillanata immár valamennyi földi ember közös kincse.
Jelena Gagarina az édesapjáról készült film orosz bemutatóján
Ki gondolkodott már el azon, hogy megzenésíthető-e a világűr és minden, ami benne van? Az évszázadok során a zeneszerzők dalokat, operákat, vonósnégyeseket, keringőket írtak a szerelemről, a természetről, és olyan emberi érzelmekről, mint a bánat vagy a magány. De mi a helyzet a világűrrel?
Talán furcsának hat a gondolat, hogy illő volna megvizsgálni a zene és a világűr kapcsolatát, hiszen az űrben, a vákuumban nem terjed a hang, így az első dolog, ami e kérdéskörben eszünkbe juthat, épp a hangok hiánya: a csend. Ám miután túllépünk ezen a fizikális megközelítésen, és felfedezzük, hogy a végtelenség micsoda művészi erővel bír, láthatunk csillagködöket, változatos formájú galaxisokat és más színű napokat is. Nem lennénk emberek, ha mindezen emóciókból ne születne dallam, azaz ne adnánk hangot a világűrnek.
A szférák zenéje
Az első személy, aki komolyan elgondolkodott a világűr, a fizika és a zene kapcsolatán, a német Johannes Kepler volt 1619-ben. Mint ismeretes, az ő nevéhez fűződik a bolygók mozgásának kiszámítása. Kepler úgy vélte, hogy a Naprendszer működése közvetlenül átalakítható zenei hangokká, ahol az egyes bolygók szögsebessége adja meg a megfelelő frekvenciát. E felfedezését a Szférák zenéjének nevezte, és A világok harmóniája című munkájában részletességgel leírja. Tömören arról van szó, hogy a bolygók Nap körüli sebessége adja a hangmagasságokat. Ha közel járnak hozzá, és gyorsabban keringenek, a hang is magasabb, ha távolodnak, akkor mélyebb a hangjuk. Ha mindehhez hozzávesszük a többi csillagrendszert, akkor a bolygók mozgása már hullámmozgássá válik, és ez összefüggő zenei dallamot alkothat.
Az első zeneszerzőre, aki valódi igényességgel próbálta feldolgozni a világűr-témát, kis híján háromszáz évet kellett várnia az emberiségnek. Az angol Gustav Theodore Holst (aki rendelkezik német felmenőkkel) nem kis munkát vállalt magára, amikor 1914-ben belekezdett a bolygók témájának megkomponálásába. A nagy utazó hírében álló zenepedagógus érdeklődése egy spanyol utazás alkalmával fordult a csillagászat felé, és leghíresebb zenekari szvitjében teljesedett ki, mely nemes egyszerűséggel A bolygók címet kapta. A darab 1916-os befejezését követő sikere magát a szerzőt is meglepte, hiszen ő nem ezt tartotta élete fő művének (hiszen majdnem kétszáz művet alkotott). Mégis A bolygók miatt vált híressé munkássága.
Zenészek az űrben
A XX. század felfedezései, valamint az ember realitássá váló kapcsolata a világűrrel olyannyira meghozta a végtelenség iránti érdeklődést, hogy képzőművészeti és zeneművészeti kifejeződése is jelentős mértékben megnőtt. A közelmúltban az internetes bejegyzéseiről is világhírűvé vált Chris Hadfield ezredest, kanadai űrhajóst ihlette meg saját űrutazása és több hónapos tartózkodása a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Lebegve vállalkozott arra, hogy gitárkísérettel előadja David Bowie legelső igazi slágerét, a Space Oddity-t. A dal Youtube megtekintései közelítenek a 32 millió földlakóhoz. Ráadásként kijelenthetjük, hogy ez az első, világűrben forgatott videoklip is egyben.
Zenész kollégája még csak készül a nagy utazásra, de elmondható róla, hogy régóta szerelmese a világűrnek. Sarah Brightman angol énekesnő az 1970-es években kezdte pályafutását, és mindjárt meg is mutatta, mennyire érdeklődik az űrutazás iránt. Első kislemeze, az I Lost My Heart to a Starship Trooper az akkoriban divatos space-disco jegyében készült. Az énekesnő azóta nagy karriert futott be, és 2013-ban 50 millió dollárt fizetett az orosz Space Adventures cégnek, hogy mint űrturista, ő is eltölthessen két hetet odafenn. Űrhajós kiképzését 2015 januárjában kezdte meg, ám sajnálatos családi okok miatt repülését egyelőre elhalasztotta. Amint ismét aktuális lesz az ügy, Sarah kozmikus koncertet fog adni az űrből. Addig is hallgassunk meg egy űrszopránt az énekesnőtől:
Bár Magyarország nem űrhatalom, mégis van valami, amiben mi is jók, sőt, világszintűek vagyunk, ez pedig a space ambient zenei műfaj. Ezen irányzat hazai képviselője Aythar, írói nevén Carl Thomas, aki zenéje által képes hipnotikus mélységekbe vinni a hallgatót. Dallamvilágát kreatív megoldások jellemzik, és gyakran használja fel az űrtörténelem meghatározó eseményeinek hangmotívumait is. A fiatalember nagy rajongója a sci-finek, saját maga is ír történeteket, amelyeket pszycho-fiction-nek nevez. 2013-as albuma Astronautica címmel az USA-ban jelent meg (Carpe Sonum Records), és itthon is megvásárolható. Érdemes megkeresni Aythar facebook oldalát, ahol napi szintű friss információkhoz juthatunk a zenéről és a világűrről egyaránt. Ízelítőként pedig hallgassuk egyik személyes kedvencemet:
Nem olyan rég volt még, hogy a Gravitáció című film több Oscart is bezsebelt a díjátadón. A filmben (ha valaki nem látta volna még, ennyit akkor is el lehet árulni) a fő konfliktust a Föld körül keringő űrszemét okozza. (tovább…)
