„Észtország kis ország, ezért megvan az a kiváltságunk, hogy sok mindenben elsők lehetünk” – hangzik el ez a kijelentés Indrek Harglától az Ekultúra interjújában, mikor a sci-fis munkásságáról kérdezik. Egy szintén kis országban élve mi is átérezhetjük ennek a mondatnak a jelentőségét, azonban maradjunk a már felvezetett témánál, az észteknél. A Sci-fi a világ körül rovat következő állomása ugyanis a kis balti ország, Észtország fantasztikus irodalma lesz. Megtudhatjátok, hogy kik is azok a kiváltságos észt írók, akik hazájukban elsők lehettek a science fictionben.
Kezdetek
Raul Sulbi azt írja az Estonian science fiction című cikkében, hogy nehéz megmondani, hogy a 90-esek évek előtt létezett-e SF Észtországban. Említ szerzőket, akik írtak fantasztikumhoz tartozó műveket: Friedebert Tuglas (A kis Illimar, Végzet), August Gailit (Tenger), Vladimir Beekman (Éjszakai pilóták), Aimée Beekman (Napéjegyenlőség) és még sokan mások – szinte az összes jelentős észt író. Azonban az angolszász értelemben vett science fiction (ami Sulbi szerint a gótikus irodalomra, majd az úgy nevezett scientific romance, korai sci-fi írásokra épülő művek) első előfutárai csak a 80-as évek elején jelentek meg: Eiv Eloon, Urmus Alas és Tiot Tarlap.
Az első észt író, aki csak is science fictiont írt, Eiv Eloon volt. 1981-ben jelentette meg Kaksikliik (Dupla faj) című regényét, amit 1988-ban követett a második rész is. Sajnos az írónő életműve csak ezt a két regényt tartalmazza.
Eloonnal nagyjából egy időben tűnt fel Urmus Alas a Pioneer magazinban Kidetis (Szörny) című novellájával 1985-ben. Azóta számtalan művel járult hozzá az észt science fictionhöz, legismertebb műve a Plahvatus (Robbanás, 1995), ami egy alternatív, kilencneves évekbeli Észtországot mutat be. Még a Komblusvalvur (A tulajdon védelmezői, 1996) című disztópia regénye kapott elismerést hazájában.
A kezdeti évek jelentős SF íróját még Tiit Tarlapot tartják. 1988-ban tűnt fel az irodalom színterén a Tänav akna taga (Utca az ablakon túl) novellájával a Noorus (Ifjúság) hasábjain, később pedig Észtország egyik legfontosabb sci-fi írójává vált. Műveit több újság is leközölte, melyek közül kiemelendő a Kurjuse tund (Egy órányi harag, 1994) katonai SF, a horror, fantasy és science fiction elemeket keverő novellái és űropera kisregényei. A Vihkamise suund (1997) pedig 1998-ban megnyerte a legjobb észt sci-finek járó Stalker-díjat (az észt SF közösség ezzel tiszteleg Tarkovszkij Stalkerje előtt, továbbá emléket állít annak is, hogy a kultfilmet főleg Észtországban forgatták).
Akiket Mario Kivistik karolt fel
Sok országhoz hasonlóan Észtországban is útjára indult több zsánerirodalommal foglalkozó magazin. Ezeknek a próbálkozásoknak egyik nagy alakja Mario Kivistik, a Põhjanael (Északi fény) szerkesztője. Azonban az új tehetségeket egy másik lapja, a Mardus által fedezte fel. A főleg horrorral foglalkozó magazin íróira nagy hatással volt Kivistik személye, de kölcsönösen is hatottak egymásra. Ebből az alkotói együttműködésből került ki négy jelentős szerző: Veiko Belials, Veikko Vauganen, Marek Simpson és Lew R. Berg.
Habár Belials és Vauganen írnak science fictiont, az igazi tehetségük más zsánerekben mutatkoztak meg (például Belials inkább az Ashinari kroonikad című epikus fantasyje révén lett ismert, Vauganen pedig a középkori Észtország által inspirált horrorjai által). A Mardus írói közül a Marek Simpson inkább érezte magáénak a sci-fit, igyekezett követni a nyugati trendeket is (pl. alkalmaz cyberpunk elemeket is műveiben). Legfontosabb írásainak a Projekt ‘Invasioon’ -t (Invázió projekt, 1996) és a Kõik need üksikud inimesedt (Azok a magányos emberek, 1998) tartják.
Az utolsó, ebből a körből kikerülő író Lew R. Berg volt, aki 1995-ben debütált íróként. Társaihoz hasonlóan karrierjét ő is horrorral kezdte, de hazájában főleg katonai sci-fijeiről és űroperáiról ismerik. Ezek közül említésre méltóak a Willard-történetek (pl. Kaos katselaboris, Polaarjaam) és a Kolm tilka verd (Három csepp vér, 1999) novella. Berg jelenleg is tevékeny író, két újabb művel gazdagította az észt SF-t: Tants tulle (Tánc a tűzbe) és Tempel selvas (Templom az esőerdőben).
Az Algernon írói
A későbbiekben további írók próbáltak zsáneríróként nevet szerezni Kivistik magazinjain keresztül, mint például Mark Raudsaar (nem hagyományos urban fantasy történeteiről ismert) és Matt Barker (modern színt visz az észt horrorba, a kritikusok Stephen Kinghez hasonlítják). Az igazi forradalmat azonban az internet megjelenése hozta el: 1998-ban elindult az elektronikus SF magazin, az Algernon. Ezzel együtt létrejött egy teljesen új, sokak számára elérhető megjelenési felületet. A lapnak köszönhetően hamar megjelentek az észt sci-fi az új hangjai is: Indrek Hargla, Siim Veskimees, Karen Orlan és Kristjan Sander. Később Raudsaar is csatlakozott az Algernon íróihoz.
Az egyik, nemzetközileg is nagy népszerűségnek örvendő Algernon-író Indrek Hargla. Habár itthon főleg a Melchior-sorozat szerzőjeként ismerjük őt, leginkább a fantasztikum irodalmában alkot. Először 1998-ban publikált, de az első jelentős története az 1999-ben megjelent Gondvana lapsed (Gondvana gyermekei). Sulbi szerint Hargla művei közül figyelemre méltó a Pan Grpowski üheksa juhtumit (2001), ami egy lengyel származású ördögűző fantasztikus kalandjait meséli el (itt bővebben olvashatsz erről és Hargláról munkásságáról is). A novellák közül több is Stalker-díjat nyert.
Sulbi szerint Harglához hasonlóan nagy író Siim Veskimees is, aki szintén az Algernonon keresztül publikálta először munkáit. Kedvelt témája az űrkaland, amiket elegáns és lendületes stílusú történetekben hív életre, továbbá sajátos humora teszi kiemelkedő alkotássá őket. Sulbi említi még, hogy Veskimees azon kevesek egyike az észt sci-fi palettán, akik belevesznek aktuális problémákat és kortárs ideológiákat is műveikbe. Legjobbnak tartott kisregényei a Kõiksuse hääl (Az univerzum hangja, 1999) és a Kuu Ordu (Holdbéli rend, 2000). Jelenleg fordít és szerkesztőként dolgozik az Algernonon.
Feltörekvő tehetségek
Napjainkban is számos észt író kóstol bele a zsánerirodalomba. Egyik ígéretes szerző Andrei Golikov, aki Észtországban főleg tabudöngető horrorjairól ismert: műveiben nem retten vissza a naturalista ábrázolás módtól, sem a szex bemutatásától.
Egy másik új tehetség Freyja Ek, aki teljesen eredeti ötleteivel igazi színt visz az észt sci-fibe. A Lennake, kotkad! (Szálljatok, sasok!, 2000) például egy érdekes regény, ami egyszerre élcelődik és nosztalgiázik a szovjet sci-fi fölött. Az író másik műve, a Manga (2000) egy feszített tempójú és dinamikus cyberpunk regény, ami tiszteleg a műfaj japán hagyományai előtt is.
Még említésre méltó író Leo Kunnas. Főleg katonaként tevékenykedett (2003 és 2007 között az Észt Védelmi Erőknél töltött be magas pozíciót), de írói munkássága sem elhanyagolandó. Első regénye, a Kustumatu valguse maailm (A végtelen fény világa) 1990-ben jelent meg, azóta pedig további 5 regényt publikált. Írásait a szakma is elismeri, például 2009-ben elnyerte a Stalker-díjat a Gort Ashryn első kötetéért. A seregben eltöltött évek nagy inspirációt jelentenek számára.
Sulbi összefoglalója szerint még nem eléggé kiforrott az észt science fiction (bár szerintem rengeteg potenciális ötlettel gazdagították a zsánert az írók), de a kilencvenes években mindenképpen hihetetlen dolog indult el: díjakat, egyesületeket alapítottak és megjelentek azok az írók, szerkesztők, kritikusok és természetesen lelkes rajongók is, akik igazán komolyan veszik a sci-fit. Így Sulbi nagyon pozitívan áll a fantasztikus irodalomhoz, állítása szerint pár év múlva megkezdődhet akár Észtországban az SF aranykora. Reméljük, így lesz és hozzánk is eljutnak ezek a művek.
A fejléc kép Kuldar Leement, észt grafikus munkája