My Blog

Címke: utópia

  • 5 + 1 világ, ahol nem szeretnél élni

    Mindenki jobban szeretne élni, mint most, mindenki egy jobb világról álmodozik. Ez a vágy szüli az utópiákat. De gyakran az utópia disztópiába fordul, és a mézes-mázas felszín igazi poklot rejt el. Most 5+1 olyan világot ajánlunk, amely talán izgalmas, talán kecsegtető első látásra, de mégsem szeretnél ott élni.

    1. Walter Tevis – Sokszavú poszáta

    Először ugorjubk el a távoli jövőbe A 25. század disztópikus világában az emberi civilizáció maradéka elektronikus mennyországokba zárkózva vegetál. Nincsenek családok, gyerekek, de még valódi párkapcsolat, szerelem sem igen létezik. A gépiesen udvarias hétköznapokból már csupán a drogok vagy az öngyilkosság jelentik a menekvést. Az olvasás tiltott dolog, de igazából senkinek eszébe sem jutna már ezt a szabályt megszegni. A gondolkodást számítógépek és robotok végzik az ember helyett. A jelszó: „Ne kérdezz; lazíts!” E látszatélet megkapó jelképe a sokszavú poszáta, mely éjjelente nem a saját énekét dalolja bele a világba, hanem más állatok hangját utánozza.

    Az emberiséget már csak egy halálvágyával küzdő android mentheti meg, valamint egy fiatal pár, akik szenvedélyes szerelemre lobbannak egymás és a könyvek iránt. Ez a szenvedély talán még az apátiába kövült gépi intelligenciákat is képes felrázni.

    Walter Tevis, A svindler és A pénz színe írója Nebula-díjra jelölt regényével ékesen bizonyítja, hogy az SF-nek igenis helye van a szépirodalomban. Érzelmekkel és fekete humorral átszőtt, szép könyve robotszereplői szájával is az emberi önrendelkezés jogáért kiált.

    Sokszavú poszáta

     

    1. J. G. Ballard – Helló, Amerika!

    Olajválság, klímaváltozás, megváltozott világ.  Száz év múlva az elpusztult világunk romjain. 2114-ben egy kis létszámú expedíció ér partot New Yorkban az Apollo gőzös fedélzetén. Küldetésük, hogy kiderítsék, mi okozza a hirtelen felszökő radioaktivitást a kontinens nagyvárosaiban. Amerika ekkor már több mint egy évszázada halott, elnéptelenedett pusztaság: legyűrte az olajválság, valamint a szovjetek és az európaiak vezetésével zajló, nagyléptékű klímamódosítás. Amint a kis csapat partra lép, kezdetét veszi a szürreális utazás a bizarr tájakon és az expedíció tagjainak pszichéjében egyaránt: mindannyian rejtett vágyakkal és álmokkal érkeznek, melyeket csak Amerika válthat valóra.

    1. G. Ballard, a Toronyház, A Nap birodalma és a Karambol szerzője ebben a disztópikus kaland- és útiregényben lebilincselő víziót tár elénk az összeomlás utáni Amerikáról. Megidéződik John Wayne, Frank Sinatra, Charles Manson, Nixon és Lincoln szelleme, a sivatagi kalandtól a klasszikus westernen át a dzsungelháborúig minden műfajból kiadós ízelítőt kapunk. Ballard, az emberi psziché kietlen tájainak nagy mesélője pedig ezúttal sem marad adós – sem a váratlan fordulatokkal, sem a szinte tapinthatóan eleven tájakkal és légkörrel.

    J. G. Ballard – Helló, Amerika!

    1. Cory Doctorow – Homeland

    Nem csak a távoli jövő lehet rémisztő. Sajnos minden jel arra mutat, hogy önként vesszük nyakunkba a digitális nagy testvért. És a veszélyre nem kell várni, itt kopogtat napjainkban. A tizenéves Marcus Yallow-t egy San Franciscó-i terrorakciót követően néhány barátjával együtt nyakon csípték a nemzetbiztonsági hatóságok, és csak nehezen ismerték be tévedésüket. A meghurcolt fiú a lázadó tini hekkerek élére állt, és harcot indított a megfigyelés önkényuralma ellen.

    Most, évekkel később Marcus egy változásokat ígérő politikus webmestereként dolgozik, biztos állásban Kalifornia gazdasági összeomlása után. Ám amikor felbukkan régi ismerőse, Masha, és kezébe nyom egy pendrive-ot, tele tűzforró információkkal, amelyek átrendezhetik az egész hatalmi struktúrát, Marcusnak döntenie kell: új életét és az anyagi biztonságot választja, vagy visszatér lázadó múltjához, és keresztes hadjáratba kezd az igazság oldalán?

    A Hugo-, valamint Nebula-díjakra jelölt és több más kitüntetést el is nyert Kis Testvér folytatásában a kanadai író és internet-guru ismét elsősorban az ifjúságot szólítja meg, de valójában minden olyan embert, aki aggódik amiatt, amerre a világunk ma tart.

    Homeland

    1. Ana-Maria Negrilă – Jégcsászár

    Bár most a felmelegedéssel küzdünk, valójában egy kétmillió éve tartó jégkorszak melegebb periódusában élünk. Az emberi beavatkozás felborítja a természet rendjét, vagy egyszer ég visszatér a jég? A távoli jövőben, egy újabb jégkorszak küszöbén egy ultramodern, totalitárius elnyomás alatt élő metropoliszban a hétköznapi emberek a túlélésért, a nagyvállalatok pedig a hatalomért harcolnak az egyre szélsőségesebb éghajlati körülmények között. A fiatal látnok, Sich könyvek közé menekülve próbálja mindettől távol tartania magát. Egy hirtelen támadó különös forgószél azonban pusztulással fenyegeti a várost, és a megoldás kulcsa, úgy tűnik, Sich kezében van. Ehhez azonban kénytelen összefogni az elnyomó hatalommal, ám a végkifejlet egyelőre még előtte is titok.

    https://galaktikabolt.hu/termek/jegcsaszar-jegkorszak/

    1. Jasper Fforde – Monokróm

    Egy furcsa világ, ahol a színek, és a színek hiánya határozza meg a világot. A kromatokrácia világában az vagy, amit látsz. A társadalom hierarchiája ugyanis polgárainak korlátozott színlátásán alapszik.

    Eddie Russett följebb akar lépni. Amikor azonban apjával Kelet-Kárminba költözik, terve, hogy átlagosnál jobb vöröslátását kihasználja egy előnyös házasságkötés érdekében, egykettőre zátonyra fut. Végzetes hattyúk, alávaló Sárgák és megszeghetetlen szabályok állják útját, rejtélyes halálesetek, valamint két zűrös kapcsolat, egy ráerőltetett bányarémmel és egy lázadó Szürke angyallal. Vajon lesz-e ereje kitörni az agyonszabályozott kasztrendszerből? Nem lesz egyszerű, hiszen a kíváncsisága lépten-nyomon bajba keveri.

    Monokróm

    +1 Johanna Sinisalo – A Nap Magja

    Végezetül egy olyan történet, amely nem a jövőben játszódik, hanem a mai Finnország egy alternatív univerzumban.

    Századunk tízes éveiben Finnországban euszisztokrata rend uralkodik A nemzet tanult történelmi hibáiból. A társadalmi stabilitás és a közegészségügy ma a legfontosabb értékek. Bármi, ami örömet vagy valamilyen függőséget okoz, szigorúan tilos, beleértve a számítógépet, a mobiltelefont, a kávét, valamint az egyik legveszélyesebb drogként számontartott csilipaprikát is. Egy kivétel: a szex. A nemi élet elosztása a legfontosabb fogyasztási termék. Emiatt a lehető leghatékonyabbnak kell lennie. E célból a kormányzati tudományos testület egy új emberi alfajt hozott létre, amely mindig alázatos, befogadó és odaadó. Korábban ezeket az élőlényeket nőknek hívták.

    A szép, termékeny, ám buta eloikkal ellentétben a morlock kategóriába sorolt nőnemű egyedek okosak, érdeklődők. Éppen ezért már kora gyermekkorban sterilizálják őket, alantas munkákat végeztetnek velük, és elnézik nekik, hogy tudományos vagy ismeretterjesztő műveket olvasnak.

    Johanna Sinisalo, a finn weird irodalom kiemelkedő alakjának alternatív történelmi regénye szellemes és lenyűgöző társadalmi polémia, középpontjában egy fiatal lánnyal, aki eltűnt testvére után nyomoz, miközben egyre inkább az illegális csilipaprika hatása alá kerül egy olyan világban, ahol a szeretet, a szex és a szabad akarat mind az állam irányítása alatt állnak.

    A Nap Magja

  • Miért nincsenek már utópiák?

    Az utópia, mint kifejezés viszonylag fiatal. Morus Tamás használta először 1516-ban megjelent Utópia című könyve címében (Eredeti teljes címe De Optimo Reipublicae Statu deque Nova Insula Utopia). Az utópia többnyire jövőbeli, a tökéleteshez közeli fejlettségi szinten álló emberi társadalmat, illetve egy ilyen társadalmat leíró mű.

    A vágyakozás a tökéletes életre szinte egyidős az emberrel. Egy eszményi világról már Krisztus előtt 395-ben írt Platón az Állam című munkájában, de nyugodtan ide sorolható a Biblia Paradicsomról szóló része is.

    De a tökéletes társadalomról szóló művek a középkor termékei. A legfontosabb utópikus írások az 1600-1800-as években jelentek meg: Tomaso Campanella, Francis Bacon, Jonathan Swift vagy Candide művei tükörként szolgáltak: a másik világ furcsaságai a saját világ jellemzőit új színben tüntetik föl, eltávolítják az olvasótól, relativizálják azokat.

    A huszadik századi utópiák valójában már sokkal inkább tekinthetők disztópiának. Pontosabban a kettő egybemosódik, ami a társadalom egy rétegének utópia, az a másiknak disztópia. De miért tűntek el az utópiák? Nem vágyunk már egy boldogabb, jobb életre?

    Dehogynem. De mégsem szeretjük az utópiákat.

    Az oka egyszerű: egy utópia egyszerűen unalmas. A biztonság, a jólét, a boldogság jó dolog, be lehet mutatni néhány oldalban. De minden hiányzik belőle, ami érdekessé tesz egy történetet: a kaland, az izgalom, a dráma vagy a feszültség, vagyis a probléma, maga a konfliktus. E nélkül elég nehéz jó történetet építeni. Ezért van az, hogy minden utópiát bemutató történet bemutatja a világnak az árnyoldalát: mit áldozott fel a társadalom az utópiáért cserébe. Ezek a látens utópiák valójában rejtett disztópiák.

    A Gattaca hipermodern technológiájú, DNS-tervezésen alapuló társadalma az eugenika által szinte kasztokba sorolja az embereket  A film címe egy szójáték: bár látszólag az űrhajózásért felelős Gattaca Aerospace Corporation neve, valójában  a DNS-t alkotó nitrogén tartalmú szerves bázisok (guanin, adenin, timin, citozin) kezdőbetűiből úgy épül fel, mint maga a DNS. Ez a társadalom kiveti a genetikai sérülteket, és megveti a genetikai tervezés nélkül születetteket. Nincs helyük a megtervezett világban, képességeiktől függetlenül csak alantas munkát végezhetnek. Csupán azért mert a genetikai profiljuk nem tökéletes, pusztán a betegség vagy egyéb defektus „lehetséges” bekövetkeztének százalékos valószínűsége miatt.

    A Nap Magja Finnországában euszisztokrata rend uralkodik. A nemzet tanult történelmi hibáiból. A társadalmi stabilitás és a közegészségügy ma a legfontosabb értékek. Bármi, ami örömet vagy valamilyen függőséget okoz, szigorúan tilos, beleértve a számítógépet, a mobiltelefont, a kávét, valamint az egyik legveszélyesebb drogként számon tartott csilipaprikát is. Egy kivétel: a szex. A nemi élet elosztása a legfontosabb fogyasztási termék. Emiatt a lehető leghatékonyabbnak kell lennie. E célból a kormányzati tudományos testület egy új emberi alfajt hozott létre, amely mindig alázatos, befogadó és odaadó. Korábban ezeket az élőlényeket nőknek hívták.

    A Nap Magja

    Az Equlibrium szabványosított fasisztoid világa nem tűri a művészetet. Valamikor a jövőben, a harmadik világháború után egy totalitárius állam, Libria válik naggyá. A társadalom a nyugalomért nagy árat fizet. A rezsim az emberi érzelmeket tette felelőssé a háború kirobbanásáért. Minden érzésstimuláló tárgy tiltott, az „érzésbűnözőket” letartóztatják és elevenen elégetik. A rend, a nyugalom, a gazdaság és a társadalom biztosítása érdekében mindenki köteles naponta önmagának beadni egy Prozium-injekciót, egy érzelemgátló szert.  A rendért egy vallási-katonai szervezet felel, akik az érzésbűnözést csirájában próbálják elfojtani.  De mi történik akkor, ha pont egy harcos-pap hagyja ki napi adagját, kezd el érezni, ami miatt megkérdőjelezi saját és a társadalom erkölcsi értékrendjét.

    Az emlékek őre tökéletes társadalma feláldozza a múltat, az emlékeket, és mindet, ami a boldogságot elronthatná. A közösségéből hiányzik a fájdalom, az együttérzés, a mindennapi élet küzdelme, amely az ‘egyenlét’-nek köszönhető. Az életet egy terv határozza meg, amely gyökeresen eltüntette a mély érzelmeket. Csupán egy ember, a kiválasztott Emlékek Őre ismeri a múltat, az egyenlét előtti állapotot, aki emlékei, s ezáltal bölcsessége által tanáccsal szolgálhat a közösségnek.

    Walter Tevis Sokszavú poszáta című történetében 25. század világában az emberi civilizáció maradéka elektronikus mennyországokba zárkózva vegetál. Nincsenek családok, gyerekek, de még valódi párkapcsolat, szerelem sem igen létezik. A gépiesen udvarias hétköznapokból már csupán a drogok vagy az öngyilkosság jelentik a menekvést. Az olvasás tiltott dolog, de igazából senkinek eszébe sem jutna már ezt a szabályt megszegni. A gondolkodást az ember helyett számítógépek és robotok végzik. A jelszó: „Ne kérdezz; lazíts!” E látszatélet jelképe a sokszavú poszáta, mely éjjelente nem a saját énekét dalolja bele a világba, hanem más állatok hangját utánozza.

    Sokszavú poszáta

    Ezek a történetek az embert és az emberi érzéseket teszik felelőssé minden rosszért. Nem is alaptalanul Az utópia záloga az érzelmek teljes elfojtása, eltűntetése akár terror, akár kémiai szerek révén. És mivel minden ilyen történet érzelmeket vált ki belőlünk, ezek után ki akarna egy utópiában élni?

  • Disztópia kicsiben, de véresen

    Az utópia szót Thomas More vagy magyarosan Morus Tamás használta először 1516-ban megjelent Utópia (teljes címe De Optimo Reipublicae Statu deque Nova Insula Utopia)  című könyvében.  A szó bár görög nem antik eredetű, korábban nem létezett, mesterséges kreálmány.  Két görög szó, a „nem” (ou – ου) és „föld / hely” (toposz – τόπος) egyesítéséből származik, a jelentése „seholsem” vagy „sehol-hely”. Egyúttal egy zseniális szójáték, úgy alkották meg, hogy az eutopia (annyit tesz: jó hely) szóra is hasonlítson. Ma már mindkettőt jelenti, egy nemlétező tökeletes hely, többnyire jövőbeli, a tökéleteshez közeli fejlettségi szinten álló emberi társadalmat, illetve egy ilyen társadalmat leíró irodalmi művet jelent.

    Nem lennénk emberek, ha nem született volna meg ennek az ellentéte, hiszen a földre inkább ez jellemző. A disztópia (negatív utópia, antiutópia, ellenutópia) valamilyen, a jelenleginél rosszabb világ/társadalom víziója. Az utópia negatív változata.   Az utópiák és disztópiák többsége a jövőben játszódik, bár ez az elképzelt világ gyakran nem is különbözik olyan sokban napjainktól.

    Sokkal érdekesebb és nagyobb kihívás, ha a disztópikus világ nem egy nagy társadalmat, hanem egy kisebb helyet egy szűkebb közösséget mutat be. Erre kitűnő példa William Golding A Legyek Ura (1954) című regénye, amelyben egy repülőgép balesetben egy  csapat angol gyerek marad felnőtt nélkül egy lakatlan szigeten.

    Ez a regény két szempontból is kivétel. Egyrészt a társadalom nem a jövőben, hanem a jelenben van, bár elzárva a civilizációtól. Másrészt a disztópikus művek általában egy kész helyzetet mutatnak be, itt viszont tanúi lehetünk hogyan alakul ki a csaknem idilli kezdetből a disztópikus közösség.

    Szintén egy ilyen mikroközösséget mutat be az utóbbi évek egyik legsikeresebb disztópikus filmje, a Snowpiercer – Túlélők viadala. A 2013-as dél-koreai koprodukciós sci-fi az 1982-es Le Transperceneige című francia képregény alapján készült. 2014-ben, hogy ellensúlyozni tudják a globális felmelegedést, egy balul sikerült kísérlettel jégkorszakot idéztek elő, amely elpusztította szinte az egész Földi életet. A föld összes túlélője a Snowpiercer nevű vonaton él, melynek mozdonya kifogyhatatlan energiával hajtva állandó mozgásban tartja a szerelvényt egy világ körüli úton.

    Az utasok különböző osztályokon élnek, a gazdagok a vonat elején, míg a szegények a vonat végén utaznak. A két osztály között nincs átjárásra lehetőség. A társadalom rétegei vízszintesen különülnek el, a társadalomban elfoglalt helyet a mozdonytól való távolság határozza meg. A társadalom működése és túlélése itt egyszerűbb, a szegények feladata a vonat mozgásban tartása bármi áron.

    Hasonló mikro társadalmat mutat be az 1973-ban megjelent Toronyház című regény J. G. Ballard a társadalmat egyetlen felhőkarcolóba képezi le. Bár technológiák terén kissé idejétmúlt a könyv, de társadalmi mondanivalóját tekintve semmit sem vesztett aktualitásából. 2015-ben Ben Whealey forgatott filmet.

    Hipermodern toronyház áll London peremén, ide költözik be főhős, az orvos Robert Laing. A toronyház egy igazi város a városban. Az épület teljeskörű kiszolgálást nyújt, lakóinak ki se kell lépni a kapun.

    Minden szükséges dolog kívülről megérkezik, vannak még, akik az épületen kívül dolgoznak, de egyre többen maradnak az épületen belül. Mivel itt minden elérhető, az épület lakóközössége lassan egy zárt társadalommá válik. Szinte leválik a külső világról, önálló zárt élettér lesz, kintről örökölt, és újonnan alakított szabályokkal.

    Eredeti címe – High Rise – kettős értelemmel bír, a feltörekvés, magasba törekvés, a társadalmi felemelkedés vágyát. A toronyházban is megjelenik a társadalmi rétegződés, az elfoglalt státusz arányos az emeletek számával, a legfelső emeleten élő építésszel.

    Toronyház

    De minden felborul, amikor az ellátás akadozni kezd. Az eddigi amerikai kertvárosi idillre hajazó légkör megváltozik. A problémák konfliktusokat szülnek és felszínre hozzák az eddig rejtett, eltemetett vagy csak visszafojtott jellemeket. Az apró konfliktusok eldurvulnak és szabályos háborúkká fajulnak. Barátok, csoportok és egész emeletek fordulnak egymás ellen. Lakások kirablása, területfoglalás, összecsapások teszik pokolivá az életet. Végignézhetjük, ahogy az Utópia rövid idő alatt disztópiává válik.

    És mégis bármennyire romlik a helyzet, a lakók nem hagyják el a toronyházat. Ők zárták magukra, nem fizikailag, lelkileg. Ez az otthonuk, ez adja életükben a biztos pontot,a csekély biztonságot. Képtelenek elhagyni, önmagukat zárták bele ebbe a szűk világba. Itt válik tökéletesen érthetővé és végzetté a szózat utolsó sora: „Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell.”

  • Új Sztrugackij-kötet érkezik: Hazatérés, 22. század

    Októberi megjelenéseink bejelentésekor a Sztrugackij-testvérek rajongói örülhettek. Október 6-án érkezik egy új Sztugackij-kötet: Hazatérés, 22. század.

    Akik olvasták a Nehéz istennek lennit vagy a Kammerer-trilógiát, tudják, milyen is a 22. század, azaz a Delelő világa. A most megjelenő Hazatéréssel ezek az olvasók visszatérhetnek Sztrugackijék univerzumába, azonban az újaknak is jó hírrel szolgálhatunk! Ez a kötet tekinthető kronológiai értelembe véve az 1. résznek, így az újoncok nem érezhetik úgy, hogy kimaradnak valamiből.

    del-06_finish

    Arkagyij és Borisz tíz éven keresztül dolgozott a Delelő-történeteken, azonban nem tudatosan építették ezt a világot, inkább újra és újra felhasználtak egyes helyszíneket vagy szereplőket. Később kezdték csak felépíteni a közös témákat és cselekményszálakat. Így lehetséges az, hogy habár a legtöbb ilyen művük nem kapcsolódik szorosan egymáshoz, számos közös elem található bennük. Az újrahasznosításokból logikusan következik, hogy ilyen közös pont a helyszín, de számos visszatérő szereplő is felbukkan, mint például Kammerer. Ez a tulajdonság a Hazatérés köteten belül is tapasztalható: Szergej Kondratyev vagy Jevgenyij Szlavin karakteréhez kötődik több novella is.

    Maga a Delelő-ciklus a kommunizmus alapjaira épült társadalomba kalauzol minket. Ebben a világban minden tökéletes és a magas szintű technológiának hála senki sem szenved hiányt és a fizikai munka is megszűnőben van. És természetesen lehetőség van az űrutazásra is, ami számos kaland és bonyodalom lehetőségét rejti. Ennek köszönhetően kerül a két kozmonauta, Kondratyev és Szlavin is a Delelő világába.

    700

    A ciklus első kötete először 1961-ben jelent meg az Ural nevű magazinban – ez a változat akkor csak 10 írást tartalmazott. Egy évvel később némi bővítésen esett át a kötet, de végleges formáját csak 1967-re érte el. A végső verzió összesen 20 novellát tartalmaz, amelyek csupán lazán függnek össze egymással. Itthon eddig egy rövidebb változat, az Ugrás az űrbe volt elérhető, azonban most mi is olvashatjuk a végleges változatot. A régi és új történeteken keresztül megtudhatjuk, miként lehet egy utópiából disztópia, új, emberszerű fajokat ismerhetünk meg, a két kozmonaután keresztül pedig megtudhatjuk, milyen bonyolult feladat egy jól ismert, de mégis új környezetbe beilleszkedni. Mindent megkapunk a Hazatérésben, amit egy sci-fitől és egy Sztrugackij-kötettől elvárhatunk: fantasztikus ötletek, hihetetlen kalandok és elgondolkodtató sorok.

  • Disztópia a 21. században

    Elsősorban arra hívnánk föl a figyelmet, hogy a cikk a teljesség igénye nélkül készült el. Az említett alkotások csupán elenyésző részét képezik a mérhetetlen mennyiségű műnek, amelyek helyet kaphattak volna a felsoroltak között.

    A tudományos fantasztikumnak rendkívüli múltja van. A különböző technikai jóslatok, vagy egyáltalán a jövő kérdése nagyon régóta foglalkoztatja a filozófusokat, tudósokat. A proto-science fictionnek nevezett korai SF-nek tekinthető művek már a korai japánban is megtalálhatóak idő- vagy űrutazás formájában, de ne rohanjunk ennyire vissza a múltba. A sci-fi kibontakozása nem is olyan régen kezdődött meg, amikor a modern ember úgy érezte, nem is lehetne aggasztóbb a helyzet.

    A huszadik század igencsak viharos időszak volt az emberiség számára. Az egész világ forrongott, háború követett háborút, legyen az nyílt fegyveres összetűzés, vagy nagyhatalmak politikai erődemonstrációja. A tudományos fantasztikum szárnyalása is szorosan kötődik ezekhez az időkhöz. Ennek oka egyfelől az elvágyódás volt, az utazás, kvázi modern orientalista attitűd. Csak most nem a mesés kelet vonzotta az írókat, hanem a messzi, végtelen űr, ami még felfedezésre várt. Másfelől remekül be lehetett mutatni földi népeket, népcsoportokat egy-egy idegen fajként jellemezve. Harmadrészről, megkerülve a cenzúrát, csak így írhattak olyan témákról, amiket azokban az időkben nagyon nem lett volna szabad. Ne feledjük, hogy neves magyar költők gyermekdalnak álcázott politikai verseket vetettek papírra, hogy elkerüljék a cenzúrát és egyéb koncepciós pereket. Tehát fontos volt megmutatni az akkori olvasóknak is, miféle világban élnek, teret adva a bújtatott, de igenis fontos gondolkodásnak.

    proto- sf

    Számtalan mű született, amiket mai napig aktuálisnak tartunk, illetve meghatározó volt az SF műfaj szempontjából. Egy nap se lenne elég felsorolni az összes olyan remeket, amik kihatással vannak a modern, huszonegyedik század embereire is. Mai napig folyamatosan igyekeznek az elhivatott tudósok megvalósítani azokat a találmányokat, amelyek alig hatvan éve kipattantak egyes írók fejéből. Ezekből nem keveset már sikerült megvalósítani (okosóra, mobiltelefon, önvezető autó, egész Földet behálózó internet, fejlett űrutazási technikák).

    A háborúk borzalmai elől rengetegen menekülni akartak. Nem akartak több olyan véres, és szörnyű eseményt, mint az első és második világháború. Ám nagyon úgy tűnt, a Föld már nem képes emberséget mutatni, így megpróbálták – ha csak képzeletben is – átlépni az űr végtelen távolságait, és megalakítani a modern falansztert valamely másik bolygón. A kommunista eszmékből átvett, ekkor még szinte szó szerint vett utópia igazi mentsvárnak bizonyult. Lem Visszatérésében Hal Bregg ugyan nem másik planétára utazik, hanem különös időutazással a Földön landol, ahol minden teljesen megváltozott. Meglátja a tökéletes társadalmat, ahol mindenki egyenlő, ahol minden túl szép, hogy igaz legyen. Az ehhez hasonló művekben szembeállítják ezen eszméket a valós emberi természettel, s azzal, miket kell feláldozni ahhoz, hogy társadalmunkat tökéletesnek titulálhassuk.

    utopia

    Clarke A gyermekkor végében idegen lényekről ír, kik anyabolygónkat tökéletessé formázzák, megszüntetve a háborúkat, éhínséget, de véget vetve az egyéniségnek, az emberségnek, kultúrának és a vallásoknak is.

    Elképesztően sok negatív kicsengésű mű született a korai huszadik században, ami gyakorlatilag az utópia teljes ellentéte. A regények általában az „ami elromolhat, az is el is romlik” elven működtek, illetve semmi pozitívumot nem tudtak felmutatni a későbbi földi, összetett világról. Ott volt például az első science-fiction mozifilm, az 1927-es Metropolis, melynek története sem éppen gyerekmese. És persze nem véletlenül nevezik Orwell 1948-ban íródott, 1984 című regényét sem talán a világ legmeghatározóbb disztópikus irodalmi művének.

    metropolis

    Mégis néhány szerzőnek sikerült optimistának és elhivatottnak maradnia a huszadik században. Rengeteg olyan mű született, amelyben remek, nem csupán élhető, hanem kimondottan pozitív jövőképet festettek le az olvasóknak. Repülő járművek, mosolygós emberek, színkavalkád, elképesztő mennyiségű és minőségű találmány, amelyeken olykor jókat mosolygunk, mikor elolvassuk, ám előfordul, hogy újra meg kell nézni a könyv kiadásának dátumát, vagy utána kell nézni, a szerző nem véletlenül időutazó, hiszen jóval megelőzte korát. A sokszor megjelenő társadalomkritika ezeknél a műveknél sem maradt el, de maga a vízió, miszerint az emberiség elkövetkezendő napjai hogyan alakulnak – mindig pozitív kicsengésű volt.

    Nagyjából ezt a vonalat vitte tovább a nyolcvanas, kilencvenes évek felfogása is. Vegyük csak alapvető példának a Vissza a jövőbe-trilógiát. Igen, megjelentek Mad Max-szerű víziók is (a Galaktika 302-ben olvasható erről egy cikk), de ezek mellett a 80-as évek színeit sikeresen ültették be a jövőbe is, rengeteg olyan eszközzel, amiket mai napig próbálnak megvalósítani elhivatott kutatók.

    Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy egészen a millenniumváltásig nem jelentek meg disztópiák, csupán a mérleg kiegyensúlyozott volt, s talán valamivel több pozitív jövőlátás mutatkozott meg. Véget értek a háborúk, az emberek megpróbáltak újra talpra állni. A szólásszabadság nagyban hozzájárult a zenei zsánerek kismillió ágazatának felemelkedéséhez, a szabad szellem és általános jólét pedig bizakodásra adott okot (legalábbis az USA-ban, Kelet-Európa még mindig vészes lemaradásban volt a Nyugattól), így már nem volt kérdéses, hogy az emberiség megérett a hőn áhított Paradicsomra. A 2010-es, 2020-as, stb időszakokra gyönyörű képeket festettek le, egy élhetőbb, szebb világ képét, amelyben az emberek toleránsan élnek egymás mellett, és sikerül meghódítani más csillagrendszereket is, amiket szépen benépesített a humán faj.

    dystopian-abandoned-cities-taipei-1024x545

    Ezzel szemben, ahogy beköszöntött az új évezred, mintha a jövőkép víziója gyökeresen kifacsarodott volna magából. A sci-fik egy a velejéig romlott, elpusztított, csúf világot ábrázoltak, amit egykor Földnek neveztek. A benépesített bolygók között ádáz küzdelem folyik, vagy éppen egy idegen létforma igyekszik lemészárolni mindenkit, aki él és mozog.

    Doctorow zseniális művei (Kis testvér, Homeland) a mindent megfigyelő rendőrállamról szóltak, de megjelentek a noir-hangulatú, igazán baljós víziójú művek is, mint a mostanában is népszerű fiatal felnőtteknek szóló regények. Például Az éhezők viadala, amelyben az emberek egy sanyarúsággal teli életben tengetik napjaikat, addig, míg évente nem mészárolják le egymást a különböző körzetek kiválasztottai.

    Igen nagy népszerűségnek örvendenek az atomkatasztrófát követő disztópiaregények is, mint a Metro-sorozat, amelyben a moszkvai metróhálózatba kényszerülnek a megmaradt túlélők. Szintén orosz illetőségű Sztrugackij-testvérek Piknik az árokparton című meghatározó regényét is alapul vevő S.T.A.L.K.E.R.-sorozat, amelyben a csernobili katasztrófa lesz hatással a környező területekre.

    planet of the apes

    A disztópikus hangulat nagyban kihatott a videojáték-iparra is, egymást követték az olyan – negatív jövőt lefestő –alkotások, mint a Metro 2033 (a regényből adaptálva, csakúgy mint a S.T.A.L.K.E.R.-játékok), Fallout, Bioshock, vagy a Remember Me. Ezek legtöbbje már a poszt-apokaliptikus jelzőt is magára vette, tehát a világ valamilyen módon (nukleáris háború, elszabadult vírus, mindent romba döntő kormányok, idegen lények) felemésztődött, és a megmaradt túlélők iszonyatos körülmények között kell, hogy éljenek. Természetesen a fent említett művek mellett még véges végtelen regény, film, sorozat, játék foglalkozik a cseppet sem kellemes jövővel. Ezek a történetek nem kalauzolnak minket távoli égitestekre, másik galaxisokba, hanem a Földön mutatják be a vészjósló időket. Legtöbbjük felhívja az olvasók figyelmét arra, ha így haladunk a környezetszennyezés, politikai acsarkodások és gazdasági kizsákmányolások terén, akkor bizony hamarosan bekövetkezhet egy olyan disztópia, ami valósággá is válhat. Az embereknek maguknak kell belátni, hogy nem a jelenben élnek, hanem előkészítik a jövőt az utódoknak, a következő generációnak, és ehhez tenni is kell.

    Az élhető, szebb jövő nem ábránd, nem fantasztikum, amire csodálkozva kell néznünk. A közös jövőnk mindig a küszöbön van, és ha nem szeretnénk sem anarchiát, sem idegen űrlények közbeavatkozását, vagy félig felrobbantott Földet, akkor üljünk le és gondolkodjunk el, hogyan tehetnénk csodálatossá az utánunk következő társadalmaknak örökségként a saját, közös jövőnket.