Címke: úszás

  • Robothalak segítik a halrajok kutatását

    A szövetséges bombázó repülők pilótái állítólag már a második világháború alatt észrevették, hogy üzemanyagot spórolnak meg, ha a kötelék V alakban repül. 2014-ben brit kutatók igazolták a régi sejtést, hogy a vándormadarak energiát takarítanak meg azzal, ha V alakban repülnek. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói a Max Planck Állatviselkedéstani Intézet, a Konstanzi Egyetem és a Pekingi Egyetem tudósaival együttműködve a rajban úszó halak mozgását vizsgálták. Robothalak segítségével bizonyították azt a korábbi feltevést, hogy a halak energiát spórolnak a rajban úszással.

    A rajban úszó halak viselkedését évszázadok óta vizsgálják a tudósok, de lehetetlen volt megmérni a rajban úszó halak energiafelhasználását.

     Szabadon úszó halak esetén ennek pontos végrehajtása eddig nem volt lehetséges, ezért a korábbi tanulmányok inkább elméleti modellek és becslések segítségével igyekeztek megoldani a dilemmát.

    Az új kutatáshoz a kutatók kifejlesztettek egy 3D robothalat, amelynek rugalmas farokúszója van, és olyan hullámzó mozgással úszik, mint egy valódi hal. A robothalak ugyanakkor élő társaikkal ellentétben lehetővé teszik az együtt úszással járó energiafogyasztás közvetlen mérését és a magányos úszással való összehasonlítását. Így vizsgálhatóvá vált, hogy pontosan mennyi energiát használnak fel a halak az úszás során.

    Ellenpont

    A kutatók a robothalak úszását párban és egyedül is vizsgálták. Több mint 10 ezer mérést végeztek, minden lehetséges helyzetben tesztelték a követő halakat a vezetőkhöz képest, majd összehasonlították az energiafelhasználást az egyéni úszással. Az eredmények egyértelmű különbséget mutattak. A kutatók felfedezték, hogy az elülső halak befolyásolják a mögöttük lévő halak hidrodinamikáját.

    A beszámoló szerint a követő hal számára az úszáshoz szükséges energiabefektetést két tényező határozza meg: a vezető mögötti távolság és a farokcsapások időzítése.

    A vizsgálatból kiderült, hogy az energiatakarékosság elérésének titka a megfelelő időzítés. Vagyis a követő halaknak az előttük úszó hal farokcsapásaihoz kell igazítaniuk saját mozgásukat a térbeli helyzet alapján meghatározott időeltolódással.

    Sokszavú poszáta

    A hidrodinamikai folyamatok megjelenítéséhez a kutatók apró hidrogénbuborékokat bocsátottak a vízbe, amelyeket lézerrel világítottak meg, ez a technika pedig láthatóvá tette a robotok úszó mozgása által létrehozott örvényeket. Az örvények a vezető halról leválnak és halhoz képest hátrafelé mozognak.

    A vizualizáció azt is megmutatta, hogy a követő robotok ezeket az örvényeket különféle módon tudják hasznosítani.

  • Búvárkodó neandervölgyi

    A Coloradói Egyetem kutatóinak véleménye szerint a neandervölgyi ember a lélegzetét visszatartva akár 2-4 méter mélyre is lemerülhetett a Földközi-tengerbe, hogy a szerszámkészítéshez legalkalmasabb kagylóhéjak után kutasson. Az elméletet egy több évtizeddel ezelőtti felfedezésre alapozták.

    Csaknem hetven évvel ezelőtt, 1949-ben a szakemberek 171 olyan tengeri kagylóhéjra bukkantak egy közép-olaszországi barlangban, amelyet a neandervölgyi emberek gyűjtöttek össze, majd alakítottak át éles vágószerszámokká nagyjából 90 ezer évvel ezelőtt.

    A mai Lazio tartományban, a tengerparthoz közeli Moscerini-barlangban feltárt eszközök mindegyikét a térségben honos barna vénuszkagylóból (Callista chione) készítették. Villa szerint a neandervölgyiek kőkalapáccsal formázták meg a kagylóhéjakat, amelyek sokáig vékonyak és élesek maradtak.

    Az eredmények azt mutatják, hogy a neandervölgyieknek jóval szorosabb kapcsolatuk lehetett a tengerrel, mint azt eddig gondolták a kutatók. Azt tudtuk, hogy a neandervölgyiek a tengerparton is éltek,a kihasználva annak erőforrásait, de egészen a közelmúltig senki nem fordított igazán figyelmet ennek a tanulmányozására.

    A neandervölgyiek nem csupán a tengerpartról gyűjtötték be a kagylóhéjakat, hanem levegőjüket visszatartva lemerültek értük a hideg vízbe.  Mindezt a kagylóból készített szerszámok felszíne árulta el a szakembereknek: háromnegyedük ugyanis fénytelen, kissé lehorzsolt, vagyis olyan, ami egy homokos tengerpartra vetődött kagylóhéjra jellemző. A többi kagylóhéj felszíne azonban fényes és sima. Ezeket a kagylóhéjakat, amelyek valamivel nagyobbak is a többinél, közvetlenül a tengerfenékről szedhették fel, amikor a bennük lévő puhatestű még életben volt.

    A kutatók nagy számú habkövet is találtak a barlangnál. A közeli vulkánkitörések nyomán partra mosódott köveket csiszoláshoz használhatták a neandervölgyiek.