Címke: űrtudomány

  • A legforróbb kettőscsillag

    Egy csillagászcsoport nemrégiben rátalált az eddig észlelt legnagyobb és legforróbb kettőscsillagra. A két égitest olyan közel van egymáshoz, hogy érintkeznek. Ennek két féle végkifejlete lehet: óriáscsillaggá olvadnak össze, vagy fekete lyuk lesz belőlük.

    De ne rohanjunk ennyire előre. Először nézzük meg, mi is valójában a kettőscsillag. A jelenség főszereplői az egymás tömegvonzására ható csillagok. Ezek nem mindig érintkeznek, de a jellemző magatartásforma az, ha a két csillag összeér bizonyos időközönként, és folyamatosan forognak, egymás körül keringenek.

    A most felfedezett VFTS-352 kategórianevű csillagrendszer azonban sok újdonsággal szolgált kutatócsoportnak. Az „alig” 160000 fényévre lévő kettőscsillag mindkét tagja roppant forró és hatalmas tömeggel rendelkezik. Alig egy nap alatt kerülik meg egymást. A két csillag középpontja nagyjából 12 millió kilométerre fekszik egymástól. Ez azt jelenti, olyan közel helyezkednek egymáshoz, hogy felületük fedésben van, és egy híd alakult ki közöttük. A két csillag tömege a Nap 57-szeresét teszi ki, de kitűnnek még a felszíni hőmérsékletük miatt is, amely meghaladja a 40000 Celsius-fokot.

    E kettőscsillag révén megfigyelhető és vizsgálható a galaxisok evolúciója, amely új távlatokat nyithat az Univerzum titkait illetően. Valószínűleg e csillagok hatalmas mennyiségű oxigént termelhetnek, és további olyan elemeket, amelyeket a jövőben vizsgálni lehet.

    space - vfts-352

    A vámpírcsillagokkal ellentétben nem egymástól szívják el a különböző elemeket, hanem megosztják egymással. Nagyjából egy méretű mindkét csillag, és kb. anyagainak 30%-án osztoznak.

    A kutatók szerint két, igen ellentétes végkifejlete lehet a két csillag gigászi táncának. Az egyik, hogy a két test végül összeolvad, és egy hatalmas óriáscsillaggá válik, ami rendkívül gyors forgást eredményez majd. Ha folytatja a gyors forgást, akkor egy hatalmas robbanás lehet a vége, amit hosszú időtartamú gamma-sugárkitörés fog követni.

    A másik elmélet szerint a két csillag anyagai „összekeverednek”, és egy új evolúciós folyamatba kerülhetnek, amely végül szupernóva-robbanást eredményez, és fekete lyukak rendszerét hozhatja létre.

  • A Naprendszer legtávolabbi objektuma

    Csillagászoknak sikerült rábukkanni az eddig ismert legtávolabbi objektumra, ami még a mi naprendszerünkhöz tartozik. A Plutónál háromszor messzebb lévő égitest valószínűleg jégből áll.

    Nevet még nem kapott az új felfedezés, egyelőre a V774104 kategóriaszám szerint tartják számon. Az objektum 500-1000 kilométer nagyságú és több, mint 14 milliárd kilométerre kering a Naptól. Ez igencsak messze van, hiszen a Föld-Nap távolság „mindössze” 149 millió kilométer. A Pluto több, mint 5 milliárd kilométerre található Földünktől, és 9 évébe telt a New Horizons űrszondának, hogy elérje.

    A frissen felfedezett V774104 alakját nem tudják pontosan, sőt még a pályája is kérdéses. Az ehhez hasonló égitestek igen messzire el tudnak kerülni a Naptól, így azt sem lehet tudni, közeledik, vagy távolodik az objektum. Három hasonló égitestről tudunk még, amelyek ugyan közelebb vannak a Naphoz, mégis attól való távolodásuk elérheti a több milliárd kilométert is. Távolodás alatt ezen égitestek pályájának Naptól legmesszebb eső pontját értjük. A különböző, jobbára kisebb átmérőjű objektumok pályája kevésbé szabályos, úgynevezett nyújtott ellipszis alakú, így e kiszórt objektumok rendkívül messze kerülhetnek Napunktól keringésük során.

    Kutatások szerint a hasonló távoli objektumok eredetileg nem ilyen pályákkal rendelkeztek. Az egyik népszerű magyarázat szerint egy elhaladó bolygó okozhatott gravitációs zavart, ezzel módosítva a test pályáját. A másik elmélet pedig azt mondja, hogy a Nappal azonos molekulafelhőből alakult csillag „lopta el” a kisebb égitesteket, még 4,6 milliárd évvel ezelőtt.

  • Disco-gömb az űrben

    Első ránézésre valóban úgy tűnhet erről a furcsa kinézetű tárgyról, hogy egy egyszerű disco-gömb, pedig nem az. E golyóbis igazából nem más, mint LAGEOS I (Laser Geodynamics Satellite) névre keresztelt műhold.

    Évtizedek óta vizsgálja Földünket orbitális pályán, és az általa begyűjtött adatokból számítják ki a glóbusz alakját, méreteit. Működési elve egyszerűnek tűnhet: rengeteg parányi magas-precíziós lézeres-visszaverő van elhelyezve rajta, amelyek segítségével mérheti a Földet.

    A 407 kg-os műholdat 1976-ban lőtték fel. A 0,6 méter átmérőjű gömböt olyan anyagokból készítették, amik nem reagálnak a Föld mágneses mezejére, és nincs beépítve semmilyen fedélzeti számítógép, vagy elektronika. „Mindössze”  426 lézer-visszaverőből áll, amelyből 422 szilícium-oxid üvegből készült. A maradék négy pedig germániumból.

    lageos

    A műholdban ugyancsak megtalálható egy olyan tábla, amin a Föld fontos „útikalauza” szerepel. A rozsdamentes acéllapot a híres csillagász, Carl Sagan tervezte. Szerepelnek rajta a számok egytől tízig binárisan, a Föld és a Nap sematikus pályája, és három olyan térkép, ami a Föld tektonikus változásait írja le.

    carl sagan plaque

    A LAGEOS elsődleges feladata a Föld alakjának megmérése volt, de mellette azért más haszna is volt. A visszaverődéseknek köszönhetően sikerült a bolygó felszíni változásait is nyomon követni, valamint a tengelye körüli ingadozásokat. Arra is használták még, hogy bebizonyítsák a frame dragging, azaz a téridőbeli „vonszolódás” általános relativitási jelenséget, miszerint a Föld tömege minimálisan (-39 ezredívmásodperc/év), forgása miatt „magával ragadja” a teret.

    A műhold még mindig aktív és szilárdan orbitális pályán áll. A sarkköröket 225 percenként éri el – és mivel nincs helyzet-irányítása – nem lehet befolyásolni pályáját. Így az űrbéli disco-gömb csak tovább rója a köröket a Föld körül.