Amióta expedíciók indultak a Nemzetközi űrállomásra, minden űrsikló legénysége készített egy közös csapatképet, amelyből poszterek készültek. De elég hamar megunták az egyforma és ezért már kissé unalmas posztereket, és megpróbálták valamivel feldobni.
Szerencsére az űrhajósok sincsenek szűkében a humorérzéknek. Miért ne dobnák fel a posztereket némi popkulturális témával, kedvenc sci-fi sorozataikkal, filmjeikkel. Ez egyszerre parodizálás és tisztelgés is az alkotások előtt.
A Star Trek, a Transformers , az Armageddon éppúgy feltűnik a képeken, mint a Karib-tenger kalózai, egy baseball-meccs, egy bombázó legénysége, vagy a legendás Beatles fotó. Viccesek, mégsem tiszteletlenek.
A NASA a Twitteren tett közzé egy felhívást, amelyben űrhajósokat toboroz a Nemzetközi Űrállomásra tartó küldetésekre. Az Artemis Generáció leendő résztvevői március 2 és 31 között jelentkezhetnek.
A NASA 1960 óta már 350 embert képzett ki a Világűr felfedezésére. Jelenleg 48 aktív asztronauta dolgozik nekik, de további emberekre is szükség van nemcsak a Nemzetközi Űrállomáson való szolgálatteljesítéshez, de a további utazásokhoz és újabb felfedezésekhez.
Idén húsz éve, hogy folyamatosan jelen vannak amerikai asztronauták az űrállomáson, és ezt a hagyományt a továbbiakban is fent kívánják tartani. A következő izgalmas küldetés pedig eljuttatni a következő férfit és az első nőt a Holdra. Ezekhez a küldetésekhez kivételes tehetségű férfiak és nők jelentkezését várják március 2-ától.
Számunkra rossz hír, hogy a jelentkezéshez elengedhetetlen az amerikai állampolgárság. És az ember hamarabb szerzi meg az állampolgárságot, mint a többi tudást: egy akkreditált intézményben kell mesterkurzust végeznünk valamely természettudományi szakon – biológia, fizika, matematika és informatika is szóba jöhet. Emellett még szükségünk lenne legalább két év PHD-re ugyanezekből, magas szintű gyógyszerészeti ismeretekre, és egy sikeresen elvégzett tesztpilóta-programra. További feltételek még a legalább két éves, releváns munkatapasztalat, vagy legalább ezerórányi vadászrepülés – természetesen a hadsereg parancsnoksága alatt.
Bár a feltételek elképesztően szigorúak, és a java még csak utána jön, az űrhajósok végül minden gyerekkori álmaikat teljesíthetik. Nemcsak a Nemzetközi Űrállomáson lesznek ugyanis nyitott pozíciók, de a 2024-es Hold-expedíció folytatásképp a NASA 2028-tól hosszú távú Hold-kutatásokat tervez. És miután elég tapasztalatot gyűjtöttek a lunáris pályán, az embereket is szállító küldetések következő célpontja a 2030-as évek közepén a Mars lesz.
Csak aztán vigyázni, hogy Mark Watney-t ne hagyják ott.
2014-ben a Philae szonda leszállt a 67P/Csurjumov-Geraszimenkó üstökösön. 2018 őszén a Hajabusza-2 apró robotjai landoltak a Ryugu aszteroidán. De a NASA már megkezdte a felkészülést arra, hogy asztronauták landoljanak egy kisbolygón.
A NASA a küldetést a 2020-as évek végére tervezi, de már 2012-ben megkezdte asztronauták felkészítését egy kisbolygón való leszállásra. Első halűsra korainak tűnik, de a NASA a küldetések során mindig sok éves távlatban gondolkodik. A Nemzetközi Űrállomásra történő utazásra is 6-8-10 évvel korábban kezdik meg az űrhajósok felkészítését.
Az aszteroidák óránkénti 80 ezer kilométeres sebességgel keringenek a Nap körül, parányi tömegük miatt gyakorlatilag nincs gravitációjuk, így meglehetősen nehéz feladat az űrsziklákon való landolás. A küldetés során 4,8 millió kilométerre lévő aszteroidára küldenék az asztronautákat. A projekt elsődleges célja, hogy többet megtudjanak ezekről az égitestekről, amelyek a Naprendszer korai szakaszából származnak, így a minták vegyelemzésével évmilliárdokkal „lapozhatnak vissza” a történelemben. Ugyanakkor ezek az égi objektumok nagyon közel kerülhetnek a Földhöz. A NASA jelenleg több mint 400 olyan aszteroidát figyel meg rendszeresen, amelyek potenciális veszélyt jelenthetnek bolygónk számára. Többségük nem jelent komoly gondot, de például a tudósok például felfigyeltek egy 140 méter átmérőjű aszteroidára, amely 2040-ben elég közel kerül a Földhöz, hogy összeütközzön bolygónkkal. A NASA szerint a küldetés segít felkészülni egy ilyen veszély elhárítására is.
Ennek a programnak az első lépése volt, hogy a Hajabusza-2 űrszonda két rovere sikeresen „földet” ért a csaknem háromszáz millió kilométerre (800 Föld-Hold távolságra) lévő, 900 méteres aszteroidán, a Rjugun. A 2020-as évek végén pedig következhet az emberes küldetés, amelynek során az asztronauták akár 30 napot is eltölthetnek egy kisbolygó felszínén.
Túl vagyunk a Perseidák, az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű hullást produkáló meteorrajának augusztus közepi látogatásán. Ilyenkor sokan fekszenek ki az ég alá, hogy lessék az égből hulló csodát.
Idén kegyes volt az időjárás, olyan meleg éjszakák voltak, hogy egy fürdőruha is elég volt hajnalban. Nem úgy, mint néhány éve, amikor tíz fok alá esett a hőmérséklet. Paplan alatt feküdtünk a csillagos ég alatt.
Talán egy ilyen pillanatban született meg ez a ThinkGeek által tervezett és értékesített LED Space takaró. A takarón az előtérben egy űrhajós szkafanderben, háttérben a csillagos éggel. A takaróba 18 darab LED van belevarrva, amelyek szakaszosan villognak, mint a távoli csillagok egy nyári éjszaka.
Egy rejtett zsebben két darab ceruzaelem gondoskodik a LED-ek ellátásáról.
A meleg takaró 40 dollárért rendelhető meg az interneten.
Alyssa Carson legfőbb vágya, hogy elsőként utazzon el a vörös bolygóra.
A NASA-nál régóta szállóige, hogy már megszületett az az ember, aki elsőként a Marsra lép. A 17 éves Louisianából származó lány már három évesen, egy rajzfilm hatására beleszeretett a Marsba, és elhatározta, hogy űrhajós lesz.
Erről az álmáról azóta se mondott le. Amit csak tudott megszerzett a Marsról, űrhajóstáborban volt többször is.
Ő volt az első személy, aki teljesítette a NASA Passport programot, felkereste mind a 14 NASA látogatói centrumot.
Ő a legfiatalabb, aki elvégezta az Advanced Possum Academy képzést, amelylel hivatalosan is űrhajós gyakornok lett.
A lányra felfigyelt az űrhivatal is, ő lett a Mars küldetés egyik arca, és megkezdték a kiképzését. Természetesen ez nem a hivatalos űrhajós kiképző program, annak feltétele a felnőtt kor és a diploma.
Alissa nagyon komolyan veszi tanulmányait, a kiképzésen kívül négy nyelven (angol, kínai, francia és spanyol) is tanul.
Azt is elmondta, hogy azt is tudja, álmáért cserébe le kell mondania a házasságról és a családalapításról. De ezt az árat vállalja.
Sokan úgy hiszik, hogy a technikai érdeklődés és a művészeti érzék nem jelenhet meg azonos mértékben egy személyben, hiszen külön agyfélteke felelős a két készség, érdeklődés kialakulásáért. Íme néhány példa arra, hogy még a legbátrabb, legrealistább emberek is képesek ihletet meríteni a festői önkifejezéshez.
Összeszedtem néhány veterán űrhajóst, akik a festészetben találták meg annak a módját, hogy kifejezzék, megmutassák nekünk személyes élményeiket. A jellemzően az átélt élmények hatására született, nagyrészt szovjet-orosz képek mellett akad itt ma már megmosolyogtató vízió az űr meghódításáról, és néhány meglepő fantáziakép is. Az alkotókat egyaránt izgatja a világűrben történő utazás, a Hold és a bolygók gyarmatosítása, az űrtörténelem témája.
Vlagyimir Dzsanyibekov
A méltatlanul kevéssé ismert űrhajós tartalék pilótaként kezdte pályafutását, az 1975-ös, 3. közös Szojuz-Apolló űrrepülés pótszemélyzetének tagja volt. Ezt az érzést is megfestette. Például a Farkas Bertalan tartalékának kiválasztott Magyari Bélának is készített képet Dublőrök címmel, amit ő mai is a lakása díszeként őriz. Dzsanyibekov azonban szerencsésebb volt a magyar utódnál, mert az ezt követő tíz évben ötször is repült, mindannyiszor parancsnoki pozícióban. Jócskán akadt tehát élményanyag, melyből dolgozhatott. Jelenleg 75 éves, további képeit saját honlapján lehet megnézni.
Alekszej Leonov
Az ember, aki 1965. március 18.-án elsőként tett sétát a világűrben. A Voszhod-2 repülése után is fontos küldetés várt volna rá, őt jelölték ki ugyanis az első szovjet holdexpedíció parancsnokának, de ezt a konkurencia sikere miatt törölték. Leonovot aztán a Szaljut-1 űrállomás első berepülésére küldték volna fel, de másodpilótája, Valerij Kubaszov megbetegedett, ezért a Szojuz 11-el a tartalék személyzet repült el. Utólag Leonov emiatt szerencsésnek is mondhatná magát, hiszen a visszatéréskor mind a három űrhajós megfulladt az űrhajóban. Így második űrrepülésére, tíz év várakozás után 1975-ben került sor, a Szojuz-Apolló programban, ezt követően pedig az új űrhajósok parancsnoka lett, később pedig a Jurij Gagarin Űrhajóskiképző Központ igazgatója. 1991-ben nyugdíjba ment, és jelenleg, 83 évesen hobbijának él.
Aktív közéleti személyiség, gyakran találkozik az űrkutatás szakembereivel, konferenciákon vesz részt. Még Stephen Hawkingnak is készített rajzot. (A cikk nyitóképe is az ő munkája.) Képei egy kalandos élet legszebb pillanatairól mesélnek, többek között saját űrsétáját is megfestette.
Alan Bean
Amerikai részről sem elhanyagolható az űrhajós-festészet tárgyköre. Itt van mindjárt Alan Bean, az Apolló 12 tagja, aki a negyedik ember volt a Holdon. Bár 1973-ban 58 napot töltött a Skylab 3 űrállomáson, amivel akkor rekordot állított fel az amerikai csapat, mégis művésetének meghatározó eleme az a 4 óra 25 perc, amely idő alatt a Hold felszínén tartózkodhatott. Ő az egyedüli, aki festményeihez valódi holdport is felhasználhatott. 1981-ben hagyta el a NASA-t, hogy az alkotásra koncentrálhasson. 85 éves, munkáit saját honlapján lehet nyomon követni.
Egy korábbi posztban már esett szó arról, hogy a világűr, a bolygók, és a csillagok végtelensége miként ihlette meg a komolyzene nagyjait, illetve miként hat a jelen művészeire. Ideje megvizsgálni, hogy a könnyűzene miként dolgozza fel a világűr meghódítását.
Mindenki kedvenc űrhajósa, a kanadai Chris Hadfield még arra is szakított időt több hónapos űrmunkája során, hogy feldolgozza David Bowie slágerét, és elkészítse hozzá az első űrklipet. Azaz az első olyan zenei videoklipet, melyet az űrben vettek fel. Mutatjuk:
Nos, mint minden úttörő diadalt, ezt az elsőséget is további alkotások fogják követni a jövőben. Sorban a második számú már el is készült – igaz, ennek „csak” fele része tartalmaz földön kívüli felvételeket. Az ESA jelenleg is a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó űrhajósa, a francia Thomas Pesquet vállalta a felvételek elkészítését, és deejay nemzettársával közösen összedobták hát a második űr-videoklipet, íme:
A NASA valószínűleg meglátta a lehetőséget abban, hogy a zene, ill. zenészek is népszerűsítsék az űrkutatást, így néha elég jó dolgok sülnek ki abból, ha összekötik a kellemest a hasznossal. Azzal, hogy megünnepelték azon nőket, akik valami jelentőset tettek le az asztalra a mérnöki, matematikai és természettudományos szférában, nemcsak a támogatásukkal készült Hidden Figures c. filmet népszerűsítették, hanem saját magukat is Grace Potter zenész által, akit egy videoklip erejéig be is engedtek a híres Johnson Space Centerbe. Ez lett belőle:
Az űrhajózás témája más zenészeket is megihletett szerte a világon. A napjainkban nagy népszerűségnek örvendő Lost Frequencies nevű formáció az elektro-stílus kedvelőit lepte meg egy izgalmas űrhajótörés történetével, kevesebb, mint három percben összefoglalva:
Úgy tűnik, 2016 nagyon termékeny év volt az űrtémákat tekintve. egy ausztrál művész szintén űrhajósnak öltözött egy kellemes kis dal erejéig. (Az űrgitárt azóta is óhajtom ereklyeként.)
Az OK GO együttes ugyan nem merészkedett fel az űrbe, de mégis súlytalanságban forgatták a klipjüket egy olyan repülőn, amin az űrhajósok is gyakorolni szoktak.
Végezetül álljon itt még két paródia is, mert ugyan miből ne lehetne manapság viccet csinálni? De legfőképp az eleve poénnak szánt videók feldolgozásai sikerültek fantasztikusan – természetesen a szó szoros értelemben véve.
Ugyan ki ne emlékezne (és imádná vagy gyűlölné mai napig) a dél-koreai Psy Gangnam Style c. slágerére? Itt az űrváltozat:
Valamint egy néhány évvel régebbi paródiavideó a szintén paródiának szánt LMFAO I’m Sexy and I Know It c. videója nyomán:
A közelmúlt szomorú hírei, évfordulói kapcsán helyesnek érzem, hogy összefoglalót készítsek az 1960-as évek első űrhajósairól, hiszen ezek a hősök vállalták elsőként magukra azt a kockázatot, amit az emberes űrutazások jelentettek egy tapasztalatokkal nem rendelkező korban, és ezzel bebizonyították, hogy a szükséges óvintézkedések megtételével képes az ember életben maradni a Földön túl is. A „kísérleti nyúl” szerepe nehéz teher volt a hidegháború legkomorabb éveiben mindkét nagyhatalom polgárai számára, ezért ebben az írásban most számot adok azokról az emberekről, akiknek nevét nem felejti el az űrtörténelem, és akik közül néhányan még ma is köztünk élnek.
Az emberes űrrepülések története gyakran kerül párhuzamba az amerikai-szovjet szembenállás történetével. Ám ezek az utazások nem csupán politikai erőfitogtatások, hanem ugyanolyan fontosságú, a tudomány érdekében megtett lépések is voltak egyben. Viszonylag azonos időben került sor mindkét tábornál arra, hogy az embert szállító űrhajót és az azt feljuttatni képes rakétát kifejlesszék, legyártsák, és személyzetét kiképezzék.
A szovjet űrhajósok
Az első szovjet űrhajóscsapatot 1959-ben szervezték meg úgy, hogy az önként jelentkező vadászpilóták csak annyit tudtak: egy új repülőtípus tesztelésére keresnek képzett repülősöket. A több száz jelentkező közül végül 20-at választottak ki. (Sajnos köztük is volt, aki gyakorlat közben életét vesztette.) Végül közülük csak 12 személy jutott fel a világűrbe, és politikai megfontolásból az előre egyeztetett sorrend sem volt tökéletesen tartható.
A szovjet Vosztok- és Voszhod-program űrhajósai repülésük sorrendjében
A Vosztok program során az emberiség történetében, 1961. április 12.-én a Vosztok-1-el elsőként repülő Jurij A. Gagarin 1968-ban, 34 évesen vesztette életét egy vadászgéppel végzet rutingyakorlat során. A világűrben második German Sz. Tyitov 2000-ben, 65 évesen hunyt el Moszkvában, szénmonoxid-mérgezésben. A Vosztok-3 és Vosztok-4 társas repülés pilótái Andrijan G. Nyikolajev és Pavel Popovics is hosszú életet éltek, 74 évesen szívrohamban, utóbbi 78 évesen agyvérzésben halt meg. A soron következő, és egyben utolsó páros szovjet űrrepülés a Vosztok-5 és Vosztok-6 űrhajókkal 1963-ban lezárult a program. Ez a páros maradt az utolsó hírmondója a szovjet űrhajózás korai szakaszának.
Valentyina Tyereskova napjainkban
Az 5-ös számú hajót Valerij F. Bikovszkij felügyelte, aki 83 éves lesz idén augusztusban, a Vosztok-6 fedélzetén pedig az első női kozmonauta, Valentyina V. Tyereskova tartózkodott, aki jelenleg 79 éves, és Andrijan Nyikolajevvel kötött későbbi házasságán túl arról híres még, hogy jelenleg ő az egyetlen olyan nő az orosz hadsereg történetében, aki megkapta a vezérőrnagyi rangot.
A Vosztokokat felváltó Voszhod-program hat repüléséből mindössze kettő valósult meg. A Voszhod-1 három fős személyzetének parancsnoka Vlagyimir M. Komarov erről a küldétésről még hazatért, ám a soron következő Szojuz-program első űrhajójának pilótájaként szörnyethalt az űrből való visszatérés során, amikor űrhajója a földbe csapódott és kigyulladt. Őt tekintik az űrrepülés első olyan halálos áldozatának, aki küldetés közben vesztette életét. Mindössze 40 éves volt. A Voszhod-1 másik két tagja, Borisz B. Jegorov orvos, és Konsztantyin P. Feoktyisztov tovább voltak élő tanúi a történelemnek, Jegorov 1994-ben 56 évesen hunyt el szívinfarktus következtében, Feoktyisztov pedig 2009-ben, 83 évesen. Érdekesség, hogy ő volt az egyetlen olyan űrhajós a csapatban, aki nem volt tagja a szovjet állampártnak.
Alekszej Leonov, egyik művével
A Voszhod-2 legénységének parancsnoka, Pavel I. Beljajev viszonylag korán, 1970-ben fejezte be a földi életet, hashártyagyulladás következtében. A fedélzeti mérnök, Alekszej A. Leonov azonban még ma is éli igencsak aktív életét. Talán ő az a személy a kezdő szovjet csapatból, aki manapság a legtöbb nyilvános szerepvállalásra igent mond, ami nem csoda, hiszen valódi hírességnek számít: ő volt az első személy, aki űrsétát tett, 1965. március 18-án. A légierő marsallja, valamint tehetséges festőművész is egyben.
Az amerikai csapat
Az „Igazak”: Grissom, Shepard, Carpenter, Schirra, Slayton, Glenn, és Cooper.
Az amerikai űrtörténelem pionírjai három nagy űrhajó-programot töltenek meg. Elsőként a Mercury Seven pilótái voltak azok, akik lehetőséget kaptak az egyszemélyes űrhajók tesztelésére. Az „Igazak” néven is ismert csoport pilótái közül legnagyobb bánatunkra már senkit sem találunk az élők sorában. Repülésük sorrendje szerint ők voltak az amerikai úttörők:
Alan Shepard 1961-ben a Freedom 7 fedélzetén tett űrugrást, majd 1974-ben az Apollo-14 fedélzetén a holdra is eljutott. 74 évesen, 1998-ban, leukémia vitte el az élők közül. Virgil Grissom a Liberty Bell 7 pilótájaként ismételte meg az űrugrást, és tragikus, mártírhalált halt egy földi gyakorlat során az Apollo-1 kapszulájában, tűz következtében. Két társa, Edward White és Roger Chaffee szintén áldozatául esett a szerencsétlenségnek. A szomorú esetnek idén van a 50 éves évfordulója.
John Glenn volt a legsikeresebb űrhajós a csapatból, kétszer is járt a világűrben. Elsőként három teljes kört tett meg a Friendship 7 fedélzetén 1962-ben, majd fordulatos, politikai karrierrel is tarkított élete során, 77 évesen a Discovery űrsikló fedélzetén 1998-ban ismét kijutott a világűrbe, ezzel felállítva az űrben járt legidősebb férfi rekordját. Haláláról szomorúan értesülhettünk nem egészen két hónappal ezelőtt, 2016. december 8-án. Kimagaslóan hosszú életet élt, 95 évet.
John Glenn az űrbe készül 77 évesen
Néhány éve, 2013-ban ment el Scott Carpenter is, aki az Aurora 7 űrhajót vezette, és 88 évet élt. Az 5. amerikai űrhajós, Walter Schirra érdekes karriert tudhatott magáénak, ő volt ugyanis az egyetlen a csoportból, aki mind a három korai programban repült: 1962-ben a Sigma 7 fedélzetén, 1965-ben a Gemini-6-tal, 1968-ban pedig az Apollo-7-tel. Családja közleménye szerint otthonában, természetes okokból távozott el 2007-ben, 84 évesen. A hatodik amerikai űrhajós, Gordon Cooper 1963-ban a Faith 7 parancsnoka volt, és repült később a Gemini-5-tel is, mielőtt felhagyott pilótakarrierjével. 2004-ben, 77 évesen érte a halál a kaliforniai Venturában. Az „igazak” közül a Mercury-programban egyedül Donald Slayton nem repülhetett szívproblémái miatt, ám ezt a hiányosságát 1975-ben a Szojuz-Apollo program keretében pótolta. 1993-ban, agytumor következtében halt meg.
Akik a Holdat is elérték
Nem lehet szó nélkül elmenni azon űrhajósok mellett sem, akik a Hold meghódításában aktív szerepet vállaltak. Még mai is élnek közülük élő hírmondói az akkori eseményeknek. Az Apollo-program során 12 személy járt a Holdon. Az Apollo-11 híres parancsnoka, Neil Armstrong 2012-ben hagyott itt minket egy sikertelen bypass műtét során, azonban íme egy lista azokról a személyekről, akik tudnak még a holdsétákról mesélni.
Alan Bean festés közben
Edwin „Buzz” Aldrin aktív közéleti személyiség, aki amerikaias vehemenciájával móresre tanít mindenkit, aki megkérdőjelezi hősi utazását. A másodikként Holdra lépő ex-űrhajós jelenleg 87 éves, számos kitüntetés tulajdonosa és az irodalommal is kacérkodik. Alan Bean a negyedik személy volt a Holdon az Apollo-12-ről, aki később sem adta fel űrhajósi karrierjét, és a Skylab-3 űrállomáson az 1973-ban rekordnak számító 58 napot is a világűrben töltötte. Jelenleg 84 éves, és a szovjet/orosz Leonovhoz hasonlóan a festőművészet színesíti meg napjait.
David Scott az Apollo-15 parancsnoka volt, előtte a Gemini-8 fedélzetén szerzett űrhajósi tapasztalatokat, a 7. személy, aki sétált a Holdon. Jelenleg is aktív életet él nyugalmazott ezredesként, a már emlegetett Alekszej Leonovval 2006-ban közösen megírták az űrhajózás történetét a hidegháború során, Two Sides of the Moon: Our Story of the Cold War Space Race címmel.John Young a Gemini-, az Apollo-, és a Space Shuttle-programokban is repült, így tapasztalt űrhajósnak számít. A 84 éves, nyugállományú űrhajós az első, aki hatszor is eljutott a világűrbe. Holdraszálló társa, a holdkomp pilótája, Charles Duke csak egyszer repült, ő inkább cégigazgató lett Texasban, jelenleg 81 éves.
Az Apollo-17 holdi személyzete: a nemrég elhunyt Eugene Cernan, és Walter Schmitt, az utolsó ember, aki a Holdon járt.
Az utolsó élő ember, aki a Holdon járt az Apollo-17-tel, Harrison Schmitt geológus-űrhajós, akinek társa, a misszió parancsnoka, Eugene Cernan alig két hete, 2017. január 16-án hunyt el 82 évesen. Scmitt több asztronautához hasonlóan politikai karriert is épített, és a szenátori címig vitte. Az idén 81 éves űrhajós jelenleg mérnökként tanít a wisconsini Madison Egyetemen, és közvetlenül a Hold felszínén majdnem egy egész napot, 22 órát töltött az utolsó emberes Apollo-küldetésen.
A Galactic Junk League a Pixel Federation legújabb űrhajós-lövöldözős játéka, ami most már nyitott béta verzióban játszható, és ingyenesen letölthető a honlapjukról.
A Robocraftra hajazó játék lényegében egyszerű koncepciót valósít meg: építsd fel az űrhajód űrszemétből, és lövesd szét másokkal. Jelenleg a játékmenet két szakaszból áll: apró elemekből felépítjük, dizájnoljuk az űrhajónkat, majd utána harcba vihetjük, ahol egy kisebb-nagyobb arénában összemérhetjük a véletlenszerűen hozzánk rendelt csapattársainkkal az űrhajóink erejét.
A program az első belépéskor egy tutorial részbe kalauzol minket, ami elmagyarázza a hajóépítés csínját-bínját, ami meglepő módon hasznos, mert az egész játék teljesen magyar nyelvű.
A hajódizájnolás nagyon sokszínű és részletes, így bármit le tudunk modellezni benne, amit csak kitalálunk. Sajnos a hajók méreteinél vannak határok. Meg van adva, hogy maxium mekkorák lehetnek – ha például egy Star Wars-os csillagromboló méretű hajót akarnánk építeni, sajnos azt is egy vadászgép méretében kellene megoldanunk. Nem lenne lehetetlen, de a masszív méreteket nem lehet belevinni a játékba. Én egy banán hajót építettem hasonlóan a Black Prophecy kinetikus hajóihoz, és meglepődve tapasztaltam, hogy nem ütköztem akadályokba. Bár amikor tervezzük a hajónkat, aggasztó lehet, hogy Minecraft-szerű blokkokat használunk, de azért vannak jócskán lekerekített díszelemek is, hogy elrejtsük a ronda kocka elemeket, így ez a csaták közben nem okoz esztétikai zavart. Szerintem az építkezés a legjobb része a játéknak, de valamiért egyelőre csak kettő hajót rakhatsz össze szabadon, a többiért fizetni kell (vagy igazi pénzzel vagy játékbelivel).
Mivel ez egy MMO-játék is, ezért valamiféle progressziónak is jelen kell lennie. Ahogy egyre többet játszunk, fejlődünk, csatázunk, újabb és újabb alkatrészeket használhatunk fel a hajóépítésnél, és egyre strapabíróbb, nagyobb tűzerejű szerkezeteket tehetünk a hajónkra, így újabb és újabb hajók építésére ösztönöz a játék.
A program legbajosabb részét az űrcsaták jelentik. Már a tutorialban megfigyelhetjük, hogy milyen problémás az űrhajónk kezelése, mivel az emelkedéshez a „space”-t a süllyedéshez a „controlt” kell nyomni, és ez eléggé behatárolja a hajónk manőverező képességét. Amikor űrcsatákban vagyok, szeretem, amikor az egérrel ilyen-olyan figurákat és kacifántos hurkokat tudok csinálni, hogy lerázzam az ellenfelet, vagy, hogy épp mögé kerüljek. Viszont ebben a játékban, ha kimaxolod a fordulást és a sebességet, a hajód még mindig lassúnak és ügyetlennek tűnik, mert nem fordulsz úgy, ahogy akarsz. Az űrben egyébként nem működnek a fizika törvényei, ha leveszed a gázról az ujjad, akkor megáll az űrhajó, pedig tovább kéne sodródnia azonos sebességgel, és nem, nincs fékező rakéta az elején a hajómnak… tudnék róla, mivel én építettem.
Az űrcsaták egyébként grafikailag gyönyörűek. Nagyon vicces, hogy amikor rálősz valakire, akkor az az elem, amit szétlőttél, leesik a hajóról. Ha kilövöd egy űrhajó a hajtóművét, akkor az ellenfél nem tud tovább menni, így csak egy céltábla lesz a csatamezőn. Egyébként a harcok jelenleg nem azon múlnak, hogy ki lő jobban, vagy, hogy ki az ügyesebb pilóta, hanem azon, hogy ki tett több üteget a hajójára. Láttam egy űrhajót, amit csak úgy hívtak, hogy „gunbed” azaz fegyverágy, és tényleg csak egy nagy sík tömeg volt, annyi fegyverrel rajta, amennyi csak elfért.
Grafikailag a játék nagyon látványos, de nem hajtja túl a vasat, nagyon szépen elfutott még a régi gépemen is. A hanghatások elég szegényesek, és a zene sem egy Everquest főcímdal, azaz elég felejthető. A játékmenet repetitívnek tűnhet, de szerintem csak azért, mert béta, és nagyon kevés pálya van, ami elérhető.
Összességében egy izgalmas sci-fi kalandnak nézhet elébe bárki, aki kipróbálja a játékot, külön ajánlom barátokkal, mivel úgy az igazi az élmény. Jelenleg a játék nagyon ígéretes, és ha nem rontják el azzal, hogy pay to win legyen, akkor megéri azt a 2 gigát rászánni a merevlemezen.
Október 20-án mutatják be itthon Pavel Parhomenko 2013-as filmjét, ami Gagarin – Elsőként az űrben (Pervyy v kosmose) címmel tekinthető meg. Ennek kapcsán érdemes elmerülni kicsit a témában, ebben segíti az érdeklődőket ez a filmkritikával is megtámogatott bejegyzés.
Bár korábban is volt már kísérlet arra, hogy emléket állítsanak az első űrhajósnak, az űrrepülés 50. évfordulójára elkészített First Orbit inkább volt dokumentumfilm és tisztelgés, semmint szórakoztató játékfilm, ami egyben tanít is. Így tehát elég sokat kellett várni erre a filmre – és itt nemcsak az eredeti orosz premier óta eltelt három évre gondolok. Az utóbbi 10 évben ugyanis Oroszország mintha kezdené újra felfedezni, hogy van piacképes nemzeti-művészeti értéke, és ez nemcsak (világ)történelmükre vonatkozik, hanem mind irodalmi, mind filmművészeti értelemben is konkretizálható. Hogy néhány példát is említsek: a szovjet-orosz történelem bővelkedik olyan eseményekben, amelyeket az ebben a kultúrában amúgy is szokásos, sőt, elvárt nagy volumenű előadásokkal, filmekkel lehet a nézők elé tárni. A 60-as és 70-es évek rengeteg témát adaptált filmre ezek közül, sci-fi vonatkozásban elég csak Tarkovszkijra gondolni, de az új hullámból említhetnénk akár az Éjszakai őrséget (Nochnoy dozor, 2004), a Nappali őrséget (Dnevnoy dozor, 2006) vagy a Sztrugackij-fivérek által írt Lakott sziget dupla részes filmváltozatát (Obitaemyy ostrov, 2008). És most, ebben az új, mozgóképi reneszánszban az oroszok újfent hozzá mernek nyúlni nemzeti történelmük még olyan megosztó eseményeihez is, mint a szevasztopoli csata (Bitva za Sevastopol, 2015), vagy jelen esetben az eddig még meg nem filmesített Gagarin életrajz. Bár, hogy némileg korrigáljam magam, figyelembe illene venni a hiány okaként egy fontos szempontot is, ez pedig a múlt szelleme.
Jaroszlav Zsalnyin a fillmben
A hidegháború kellős közepén teljesen természetes volt mind a keleti (szovjet), mind a nyugati („amerikabarát”) államok részéről, hogy eltitkolni igyekeztek tudományos eredményeiket, ill. kudarcaikat. Ez nekünk, kik már abban a korban élünk, ahol a nemzetek megosztják, sőt, kijavítják egymás tudományos munkáit (főképp a nemzetköziesedett világűrben) némileg érthetetlen, és okod adhatna a kételkedésre is akár. Az Egyesült Államok a 60-as évek elején a polgárjogi törvények meghozatala mellett feminista kérdésekkel is erőteljesen küzdött (talán épp ezért sokan nem tudják, hogy volt amerikai női űrhajós csoport is, aminek tagjaiból mégsem repült később soha senki), a Mercury-asztronauták nyílt szerepeltetése ezért politikai propaganda-fogásként is értelmezhető, hiszen elvonta a figyelmet más problémákról.
A Szovjetunió ezzel szemben csendben, szigorú titoktartás mellett válogatta össze és készítette fel első űrhajós-csapatát, megelőzve eredményességben a rivális amerikaiakat. Számos blog, weboldal, rejtélygyűjtő magazin foglalkozik az itt gyökeredző összeesküvés-elméletekkel, és épp e titokzatosság vagy épp propagandaszagú szenzáció szülte meg a máig népszerű, buta kérdéseket az űrbéli elsőségtől kezdve a holdraszállás megkérdőjelezéséig. Én azt mondom, ne üljünk fel ezeknek a bugyuta konteóknak. És ezt mondja a magára talált orosz filmszakma is akkor, amikor bőven a korszak után, hatvan évvel később megfilmesíti azt, amiről maga Gagarin is írt már életrajzi regényében, amit családtagjai azóta is minden interjú alatt elmesélnek, és amit a rendszerváltozáson átesett szovjet-orosz államban végzett kutatások alkalmával amerikai történészek is megállapítottak, elismertek: hogy gondos mérlegelés, kiválasztás, kiképzés után Jurij Alekszejevics Gagarin volt az első humán, aki rövid utazást tett a világűrbe, és onnan vissza is tért a Földre.
„Egész életem egyetlen, nagyszerű pillanatnak tűnik most.”
Jurij Gagarin egyik elhíresült fotója
Maga a film szintén követi a Gagarin-életrajzból ismert történetet: a II. világháború alatt nélkülöző család nyomorúságát, a háború utáni vidéki-paraszti élet mindennapjait a gyermek szemével, egy katonai karrier első lépéseit egészen a családalapításig és az űrhajós-kiképzésig, hogy aztán az egész életmű kiteljesedjen egyetlen, nagyszerű pillanatban. Viszont a történetvezetés nem ennyire lineáris, a rendező rögtön a lényeggel indít, hiszen a nézők erre kíváncsiak, ezt akarják látni: hogyan történt? Milyen volt a rakéta, az űrhajó, milyen lehetett az űrben lebegni, elsőként tekinteni a Földre. Nyilván Gagarin őrnagy is milliószor megkapta ezeket a kérdéseket világjáró sajtókörútjain, és az érdeklődés máig nem csitult el, éljünk bár a Nemzetközi Űrállomás korában, a Mars felé kacsingatva. Éppen ezért, ötletes megoldásként a múlt eseményeit, mindazt, ami egy 26 éves fiatalember életének csúcspontjához vezetett, hosszabb-rövideb flashback-ekkel láttatják. Személy szerint én nem örülök, hogy az izgalmas űrutazási jelenetek meg vannak szakítva egy-egy visszaemlékezéssel, ám értem azt a rendezői szándékot, amellyel megpróbálja közelebb hozni hozzánk, nézőkhöz az űrhajós-pilótában végbemenő számvetést az élettel. Ez lehet akár egy jelképes életfilm is, amelyről a halálból visszatértek mesélnek, de lehet emocionális hullámvasút is – mindenki döntse el magában.
Archív felvételen Gagarin főhadnagy az űrutazás előtt
Látványvilág szempontjából nem lehet okunk panaszra, hiszen nemcsak a szép utómunkák és az effektek dominálnak, hanem az apró részletek is alapos kidolgozottságot mutatnak, kezdve a korhű ruházatokon át Gagarin egyik elhíresült fotójáig a virágvásárlás után, egészen a Vosztok belsejének pontos megjelenítéséig. Utóbbi természetesen nem véletlen, az eredeti kapszula ma is bárki számára megtekinthető a moszkvai Űrhajózási Múzeumban. A pontosságra való törekvés egészen a szereplőválogatásra is kiterjedt, több színész például egy-egy történelmi alakkal való hasonlatossága miatt juthatott hozzá a szerephez, a Gagarint alakító Jaroszlav Zsalnyin pedig pontosan annyi idős volt a forgatás alatt, mint híres megformált karaktere az űrutazás idején. Szorgos színészként olyannyira beleélte magát a szerepbe, hogy még az egyik családi jelenetben látható korabeli babapólyázási gyakorlatot is elsajátította. Nem lehetett kisebb feladat az archív felvételekről ismert eredeti figurák mozgásának leutánozása sem, a szájba adott cukorkás jelenettől kezdve az eredeti felvételekről ismert párbeszédek újraismétléséig.
Jelenet a filmből
A film pont ott áll meg, ahol kell, nem törekszik rá, hogy az esemény utóhatásait is taglalja. Kifejezetten jónak tartom, hogy az utolsó perceket nem játszatták el a színészekkel, hanem viszont láthatjuk azt az ikont, aki maga is minden bizonnyal büszke lenne erre a filmre, ha még köztünk lenne. Jurij emlékezetes pillanata immár valamennyi földi ember közös kincse.
Jelena Gagarina az édesapjáról készült film orosz bemutatóján
