Címke: űr

  • Ember a Marson – Take on Mars játékteszt

    A Take on Mars egy újabb felfedező, túlélő, szimulátor játék, ami, mint a nevéből is sejthető, főleg a Marson játszódik. 2029-ben, napjainktól számítva bő 12 évvel a jövőben, megérkezik az első ember a Marsra.

    A játék nagyon érdekes, ugyanakkor furcsa is. Tipikusan egy steames, korai hozzáférésű projektnek indult 2013-ban, és még csak most vált teljesen játszható játékká. A programban van singleplayer és multiplayer mód is. A singleplayeren belül kettő féle sztorimód van, a drónos és az emberes misszió. Mint ahogyan a nevük is sejteti, a drónos küldetésben a Mars Rovert irányítjuk, az emberesben pedig egy igazi Matt Damon a Marson ragadt típusú sztorival találkozhatunk. A Take on Mars azonban nem csupán a Marson játszódik, mint azt a nevéből gondolhatnánk, hanem ez egy extenzív szimuláció. Többek között az Internacionális Űrállomásra és a Holdra is eljuthatunk. A multiplayer tesztelése során rengeteg buggal találkoztam, de hát ez nem csoda, mert a készítők látszólag egy igazi mesterművet akartak létrehozni, így a túl sok minden kidolgozására való koncentrálás mellett ezt az aspektust talán egy kissé elhanyagolták. A multiplayerben egy cél nélküli sandbox élményt tapasztalhatunk, amiben igen sok bug és glich van, bár ez korántsem jelenti azt, hogy játszhatatlan lenne, sőt még vicces is, néha jót nevethetünk ezeken a hibákon.

    A játék során sajnos sokszor beragadtam, vagy ok nélkül meghaltam, és a használt modulok sokszor nem úgy működtek, ahogy kellett volna. Láthatóan a készítők nem erre fektették a legnagyobb hangsúlyt, de még mindig jobb, hogy van valamilyen multiplayer, mintha nem is lenne egyáltalán semmilyen. A singeplayer viszont nagyszerű, a sztori magával ragadó, és a játékmechanikák itt elég jól működnek. A legjobb aza egészben az, hogy a valóságban is megtalálható helyeken játszódik, valósághű szerkezetekkel, és pontosan lemodellezett, manapság is használt, vagy fejlesztés alatt lévő gépekkel dolgozik a karakterünk.

    take on mars 5

    Az emberes küldetésben, a Mentőexpedícióhoz hasonlóan szerencsétlenség ér minket pont, ahogy megérkezünk a bolygóra. Ekkor mindenki meghal, kivéve a főszereplőnket. Ahogy magunkhoz térünk, az űrhajónk roncsainak látványa, valamint a már sci-fi filmekből ismert, narancssárga színű környezet üdvözöl minket. Az oxigéntartályunk folyamatosan fogy, viszont pár lépés előre, és már is találhatunk egy oxigénpalackot, csak úgy kényelmesen eldobva a földön. A főszereplőnk, miközben járkál és túlél, folyamatosan beszél hozzánk, így egy állandó narrátor kíséretében bukdácsolunk keresztül a homoktengeren. Mivel ez elsősorban egy túlélőjáték, nem kis időt fogunk tölteni a menükben, amiken felszedjük a tárgyainkat és megjavítjuk a dolgainkat. Nem kell nagy dologra számítani, egy szimpla jobbklikkel mindezt megtudjuk tenni, és még a bonyolultnak tűnő narancssárga űrruhánkat is pillanatok alatt működésre tudjuk bírni.

    Ahogy keresgélni kezdjük a tárgyainkat, nem kell túlságosan kétségbe esni, mert nagy, villogó nyilak fognak minket a helyes útra terelni, hogy időben megoldhassunk minden felmerülő problémát. Legalábbis így van ez a játék elején. Később nekünk kell élelmiszert, oxigént és vizet találnunk. Sajnos a felfedezést nagyon behatárolja az oxigén- és energiaszükségletünk, így pár méter futás után fordulhatunk vissza, ha folytatni akarjuk a játékot. De az is benne van a pakliban, hogy útközben megtaláljuk a fontos dolgokat, bár ez csak akkor lehetséges, ha a program azt akarja, hogy arra menjünk amerre elindultunk. Miután felállítjuk a légmentes sátrunkat, és elmegyünk aludni, akkor kezdődik az igazán érdekes rész.

    take on mars 3

    Álmunkban a visszamegyünk az időben 2016-ba, egy olyan időre, amikor még a Föld körül végzi a karakterünk az asztronauta munkákat. Nem veszélytelen ez a meló, mivel a készítők arra is ügyeltek, hogy például ha rosszul dokkolsz az anyahajóra, akkor szétszakad az űrhajód, és az anyahajó bejárata is megsérül. Miután lustaságomban bízva rányomtam az automatikus irányításra, az űrhajóm számítógépe olyan erővel hozzávágta a hajómat az anyahajómhoz, hogy a szerencsétlen asztronautám csak űrruhában lebegett keresztül a nagy sötétségben, mivel a hajóm elpusztult. Sajnos ez game overt jelentett nekem, szóval egy visszatöltés után már nagy gonddal láthattam hozzá a manuális dokkoláshoz, hála az égnek ezúttal sikerült is.

    Nagyon jó érzés látni egyébként a dokkolás pillanatát, ahogy a két gépmonstrum irtó lassan összeér, és rákapcsolódik egymásra, ez talán a legjobb része a játéknak. Miután tehát rákapcsolódtunk az űrhajóra, kiszállhatunk és szétnézhetünk. Az űrállomás egy teljes modellje az Internacionális Űrállomásnak, így pár méter lebegés után megnézhetjük a japánok modulját, ahol a valóságban különféle állatokat dugnak ki az űrbe, hogy megnézzék, mennyire tetszik nekik a radiáció, meg az oxigénhiány.

    take on mars 2

    A drónos küldetésben mi állíthatjuk össze saját drónunkat, és azzal sokkal szabadabban indulhatunk neki a felfedezésnek. A drón összeszerelésekor sok mindent figyelembe kell venni, mert nem nehéz összetörni a kis szerkezetünket a távoli bolygó felszínén. Itt kis küldetéseket kapunk, hogy ide-oda juttassuk el a szerkezetünket. Az igazi kihívás a gép összeszerelése lesz, és a működtetése.

    A program egyébként nagyon szépen fut, a grafika nem különösen szép, de élethű, így nem fog megizzasztani egy korszerű számítógépet sem.

    Összességében ez egy nagyon sokrétű és sokoldalú program. Most hogy kijött teljes, befejezett változatban, a bétatesztelők egy kissé csalódottak, mivel a multipalyer még messze nem elég jó ahhoz, hogy teljes játéknak lehessen nevezni a Take on Mars-ot. De mint láthatjuk, a játék tömve van tartalommal, a két küldetési mód rengeteg elfoglaltságot kínál, és ki ne akarna egyedül ott ragadni a Marson. Ha felkeltettük az érdeklődésedet, a játék digitális másolata elérhető a steamen körülbelül 7000 forintért. Szerintem az igazi űrgolyhóknak kihagyhatatlan.

  • Minecraft az űrben! – Avorion játékteszt

    Az Avorion az egyik legfrissebb sci-fi játék, amit 2016 óta egy apró indie baráti kör fejleszt. A project a Kickstarteren indult, és a sikeres pénzgyűjtő kampányuk után most büszkén bejelentették, hogy a nagyközönség számára is készen áll ez a sandbox, űrhajós játék.

    A program nagyon hasonlít a Minecraft koncepciójához, azaz teljesen voxelekből épített űrhajónkkal kell a véletlenszerűen generált univerzumban navigálni, miközben lehet bányászni, harcolni, és még kereskedni is.

    A játék indulásakor már szembesülünk a környezet minimalista megjelenésével, ami talán egy picit zavarhatja az ultra HD-grafikákhoz szokott szemet, viszont ha elmerülünk a játékban, percek alatt hozzászokunk.

    Az első betöltés után rögtön egy apró drónhajó fedélzetén találjuk magunkat, amit körülvesz a véletlenszerűen generált űr, és jobb esetben ásványokban gazdag aszteroidák. Miután hozzászokunk az irányításokhoz, célba vehetjük az első aszteroidánkat, ami szimpatikusnak tűnik, és az apró hajónk gyenge lézerfegyverével hozzáláthatunk a kövek lebontásához. Ahogy szétlőjük az űrben keringő óriásköveket, lehetetlen nem gondolni a No Man’s Sky-ra, mivel ott is ugyanebből áll az űrjáték. Ebben a játékban viszont, mondanom sem kell, sokkal kifinomultabb az egész procedúra. Vannak nagyobb kövek, amiket nehezebb lefaragni, és olyanok is, amiket lehetetlen szétrombolni, mert az alaphajónk lézerágyúja képtelen rá. Ráadásul, itt nem csak úgy megjelennek a kavicsok az orrunk előtt, mint a másik játékban, hanem messziről kipécézhetjük a kívánt nyersanyagot. Bónuszpontot is kap a játék, mert nem úgy viselkednek az űrbéli objektumok, mint a Call of Duty Infinity Warfare-ban, hogy aminek neki megyek, azon csak keresztülszállok, hanem ha ütközök, akkor óriási robajjal tropára verem az űrhajómat, ahogy azt egy szimulátornál elvárnánk.

    avorion 2

    Miután elegendő kavicsot gyűjtöttünk átmehetünk az építő módba, ami a másik legérdekesebb része a játéknak. Kiszállunk az apró drónunkból, és a kreatív ablakban teljesen a saját ízlésünkre formálhatjuk az űrhajónkat, nagyság és egyéb megkötések nélkül. Az építő módba belépéskor előfordulhat, hogy bonyolultnak tűnik a sok alkatrész, amit össze kell tennünk, de épp úgy, mint a Lego esetében, egy kis idő után mindenre magától rájön az ember. Meg kell hagyni, az UI nagyon sokat segít ebben a folyamatban. Sajnos én nem vagyok annyira tehetséges űrhajó-dizájner, örültem, ha repül a vas.

    avorion 4

    A játéknak van egyfajta RPG része is, mivel az űrhajónkat nem tudjuk egyedül működtetni, szükségünk van legénységre is. Az embereink sajnos nem játékosokból tevődnek össze, hanem nekünk kell őket beszerezni. A legénység azért szükséges, hogy megfelelő karbantartása legyen a bizonyos moduloknak, pl. a pajzsnak vagy a fegyverzetnek. Nagyon érdekes, mert ezeknek az embereknek fizetni is kell, hogy ott dekkoljanak velünk az űrben, tehát jobban tesszük, ha nagyon magas profitot szerzünk az űrkalandozásunk során, mert különben búcsút mondhatunk a mérnökeinknek. Így láthatjuk, hogy minden hajónak megvan a mini gazdasága is, ami ismét nagyon pozitív újdonság ebben a programban. Például, én az első hajómra elfelejtettem megfelelő számú hálókabint tenni a dolgozóimnak, így nagy villogó értesítéseket kaptam utazgatás közben, hogy elégedetlenek az alkalmazottaim a nem megfelelő szállás miatt. Azóta is azt próbálom elképzelni, hogy a 30 fő, akinek nem volt kabinja, ugyan hol aludt az elmúlt pár napban.

    avorion 3

    Mint láthatjuk, a játék nagyszerűen van összerakva, és még rengeteg minden felfedeznivaló van benne. Érdemes szót ejteni a pörgős harcrendszerről, ami körülbelül a legötletesebb az elmúlt évtizedben, vagy az Űrbázisokról, amiket nem csak meglátogathatunk, hanem mi is kiépíthetünk. A játék játszható singleplayerben vagy multiplayerben, cooperatív módban. Egyelőre a multiplayer hagy némi kívánni valót maga után, de örülhetünk, hogy egyáltalán van. A kissé egyszerű külső megjelenés ellenére, egy rendkívül összetett és ötletes játékot kaptunk a készítőktől, Konstantintól, Philipptől és Hannestől. Minden sc-fi rajongónak ajánlom ezt a kis szimulátort.

     

  • Utazók: Sci-fi köntösbe öltöztették a Titanicot

    Képzeljük el, hogy James Cameron egyik legismertebb romantikus filmjét, a Titanicot Kate Winslet és Leonardo DiCaprio helyett Jennifer Lawrence-szel és Chris Prattel a főszerepben forgatják le, a helyszínként szolgáló háborgó óceánt leváltják egy misszión lévő űrhajóra és voilá! Megkapjuk az Utazók című 2017-es sci-fit, mely az Avalonon játszódik. Az űrhajó 5000-es legénységgel indult neki egy kolonizálásra alkalmas bolygó felé, a túra pedig nem rövid, hiszen 120 évig tart. Vagyis csak tartana, ugyanis 90 évvel az érkezés előtt egy meghibásodás miatt Jim Preston felébred. Az Utazók marketingje jól átvert mindenkit, hiszen kemény sci-finek harangozták be a filmet, mégis inkább egy kapcsolati dráma lett, ami történetesen az űrben játszódik.

    2007 óta keringett Hollywoodban az Utazók forgatókönyve, senki nem mert nekilátni a megfilmesítésnek eddig, David Fincher gondolkozott rajta egy ideig, de a rendező megdobbantott a projekt mellől. Ez pedig nem véletlen. Az Utazók olyan morális problémákat és kérdéseket vet fel, amely a filmkritikusok jó részét megosztotta.

    pass2

    A történet szerint ugyanis – és erről sajnos nem lehet spoilerek nélkül írni, elnézést – miután Chris Pratt karaktere felébred, magányában nem tud mit kezdeni magával. Ezért úgy dönt, hogy Istent játszik egy kicsit és felébreszt magának egy játszótársat, Aurórát, akit történetesen Az éhezők viadala szépsége, Jennifer Lawrence játszik. Itt rögtön jöhet a kérdés, hogy ugyan ki lenne olyan balfék, hogy pont JLaw-t nem ébreszti fel, ha unalmában éppen lehetősége adódik rá. Sokan felhozták az Utazókkal szemben, hogy bizony ha a férfi főszereplőt nem Chris Pratt játszaná, és a helyszín nem egy űrhajó lenne, hanem mondjuk egy pince, már nem lenne annyira romantikus a sztori. Inkább hajazna egy elrablásra, némi Stockholm-szindrómával körítve. És ebben van is valami.

    Az Utazókat úgy adták el, hogy a kőkemény sci-fi rajongók csak a moziban jöjjenek rá, hogy ez a film nem lesz több egy űrbe helyezett Titanicnál. A két főszereplő egymásba szeret, majd amikor kiderülne a turpisság, hogy igazából Aurórának fel se kellett volna ébrednie, bedobnak egy fenyegető „nagy veszélyt”, hasonlót, mint ami a már emlegetett James Cameron-féle klasszikusban volt. Innentől pedig adva van az íróknak az a luxus, hogy ne fejtsék ki annak a morális problémáját, hogy a női főszereplő bele lett kényszerítve, hogy épp ezzel a férfival kelljen leélnie a hátralévő életét. Már ha túlélik a kalandot. Mert ugye a visszaalvásra nincsen lehetőség. Hát, jó nagy kiszúrás ez Aurórával, nem lehet erre mást mondani.

    pass3

    Sokszor mondogatják, hogy egy filmet nem szabad arra építeni, hogy a női és férfi főszereplő dekoratív kinézetével próbáljuk eladni az egyébként keményen buta sztorit. Itt viszont ez a helyzet. Jennifer Lawrence az indokoltnál többet úszkál a medencében, ezzel mintegy ürügyet adva, arra, hogy a színésznőt fürdőruhában mutogassák. Chris Pratt is kiteszi magát a női nézőknek, szóval van itt fanservice ezerrel, sajnos.

    Az Utazók összességében megmaradhatott volna egy tervnek, mert ahhoz, hogy ebből egy komolyan vehető, értelmesen felépített sci-fi film legyen, több kellett volna. Mondjuk egy olyan forgatókönyv, ami nem arra épül, hogy hogyan kéne elnyomni a nőket. Kezdetnek ez is elég lett volna, de az Utazókban még a sci-fi körítés is inkább volt mondvacsinált és erőltetett, mint szórakoztató. Amellett, hogy a látvány nem volt rossz. Kár érte, ez lehetett volna 2017 első nagy blockbustere, így meg csak egy színes-mázos torta lett. Amit messzebbről nézi lehet, hogy jó. De megkóstolni már nem annyira.

  • Űrtechnológia érkezik Magyarországra

    A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Wigner Fizikai Kutatóközpontjának bevonásával Magyarország is csatlakozik az Európai Űrügynökség (ESA) nemzetközi technológiatranszfer hálózatához, így a jövőben a magyar vállalkozások is hozzáférhetnek az űrkutatás előmozdítása közben létrejött, iparjogvédelmi oltalommal ellátott tudáshoz és fejlesztésekhez – jelentette be az MTA alelnöke.

    „Az átlagember számára az űrkutatás leginkább a végtelen univerzum titkainak kémlelését jelenti, pedig az űrben folytatott munka sokkal szerteágazóbb feladat. Sajátossága, hogy általa nem csupán távoli égitestekről, bolygókról és csillagokról tudhatunk meg többet, hanem a Földről is” – fogalmazott Szász Domokos, aki szerint a megállapodásnak köszönhetően a magyar piaci szereplők a legmodernebb technológiai megoldásokat használhatják fel.

    Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára hozzátette: az űrtechnológia sokszor hétköznapi problémáinkra is képes választ adni, például az egészségügy vagy az ipari termelés hatékonyságának növelése terén.

    A csatlakozásnak köszönhetően a magyar kis- és középvállalkozások, valamint a kutatólaborok az űrtechnológiai eredményeket szakértő támogatással honosíthatják meg az ipar számos területén, legyen szó az autóiparról, energetikáról, építőiparról vagy orvosi műszergyártásról – mondta a helyettes államtitkár.

    Solymár Károly Balázs kitért arra is: Magyarország jelenleg éves szinten 2,3 milliárd forinttal járul hozzá az Európai Űrügynökség működéséhez, ennek a jövőben emelni kívánt összegnek a jelentős részét a magyar vállalkozások és kutatások visszapályázhatják. A hozzájárulás terhére évi 34 millió forintból tudják fedezni az arra alkalmas magyar űrtermékek más piacon történő bevezetését, valamint a technológiatranszfer hálózat működési költségeinek egy részét.

    Tari Fruzsina, az NFM Magyar Űrkutatási Irodájának vezetője elmondta: mára az űriparral foglalkozó mintegy 60 magyar szervezet fele kis- és középvállalkozás, amelyek többek között a hírközlési berendezések és innovatív anyagok fejlesztése, az energiaellátó egységek és a megfelelő hőháztartást biztosító alkatrészek gyártása, valamint az űrélettani kutatások terén aktívak.

    Eddig több mint száz magyar fejlesztésű termék repült már az űrben, és nem tudni olyan esetről, amikor a magyar fejlesztők hibájából történt volna meghibásodás – fűzte hozzá. Tari Fruzsina kitért arra is: 2003 óta 125 magyar vállalkozás összesen 20 millió euró összegben kapott állami támogatást űripari fejlesztésekhez, ez évre lebontva nagyon alacsonynak számít.

    Aude de Clercq, az ESA technológiatranszfer részlegének vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: Magyarországgal együtt 16 ország csatlakozott már a hálózathoz, amely fő feladatának tekinti, hogy összehozza az űripart az ipar más területeivel, elősegítve az űrtechnológia és az űrrendszerek nem űrbéli alkalmazását.

    A program sikerét számos nemzetközi eredmény igazolja – mondta. Példaként említette a több autógyártó, például a Ferrari és Mercedes által is használt kerámia fékberendezéseket, amelyek a rendkívüli hőhatásnak ellenálló anyagok űripari fejlesztésének eredményeiből születtek. Egy francia vállalkozás pedig már több mint 15 egészségügyi intézménynek értékesítette ultrahangos távgyógyászati megoldását, amelyet eredetileg a Föld körül keringő űrhajósok vizsgálatára fejlesztettek ki.

    Magyarország csatlakozása a programhoz növelheti a versenyképességet az ipar teljes területén – fogalmazott Aude de Clercq.

    Hasonlóan vélekedett Burton Lee, a Stanford Egyetem professzora is, aki részt vett az első körben három évre szóló megállapodás előkészítésében. Az eseményen kiemelte: az Európai Űrügynökség technológia-transzfer hálózatában való részvétel helyet biztosíthat Magyarországnak az olyan magánvállalatok, mint például a Google vagy a 2050-re a Marsra egymillió emberi telepest vizionáló SpaceX révén radikálisan átalakuló űriparban.

    Forrás: MTI

  • Az orosz film reneszánsza

    Október 20-án mutatják be itthon Pavel Parhomenko 2013-as filmjét, ami Gagarin – Elsőként az űrben (Pervyy v kosmose) címmel tekinthető meg. Ennek kapcsán érdemes elmerülni kicsit a témában, ebben segíti az érdeklődőket ez a filmkritikával is megtámogatott bejegyzés.

    gagarin-hun-poster-web-12Bár korábban is volt már kísérlet arra, hogy emléket állítsanak az első űrhajósnak, az űrrepülés 50. évfordulójára elkészített First Orbit inkább volt dokumentumfilm és tisztelgés, semmint szórakoztató játékfilm, ami egyben tanít is. Így tehát elég sokat kellett várni erre a filmre – és itt nemcsak az eredeti orosz premier óta eltelt három évre gondolok. Az utóbbi 10 évben ugyanis Oroszország mintha kezdené újra felfedezni, hogy van piacképes nemzeti-művészeti értéke, és ez nemcsak (világ)történelmükre vonatkozik, hanem mind irodalmi, mind filmművészeti értelemben is konkretizálható. Hogy néhány példát is említsek: a szovjet-orosz történelem bővelkedik olyan eseményekben, amelyeket az ebben a kultúrában amúgy is szokásos, sőt, elvárt nagy volumenű előadásokkal, filmekkel lehet a nézők elé tárni. c1fb7b4f48ac017f2bf165cb3d69c96dA 60-as és 70-es évek rengeteg témát adaptált filmre ezek közül, sci-fi vonatkozásban elég csak Tarkovszkijra gondolni, de az új hullámból említhetnénk akár az Éjszakai őrséget (Nochnoy dozor, 2004), a Nappali őrséget (Dnevnoy dozor, 2006) vagy a Sztrugackij-fivérek által írt Lakott sziget dupla részes filmváltozatát (Obitaemyy ostrov, 2008). És most, ebben az új, mozgóképi reneszánszban az oroszok újfent hozzá mernek nyúlni nemzeti történelmük még olyan megosztó eseményeihez is, mint a szevasztopoli csata (Bitva za Sevastopol, 2015), vagy jelen esetben az eddig még  meg nem filmesített Gagarin életrajz. Bár, hogy némileg korrigáljam magam, figyelembe illene venni a hiány okaként egy fontos szempontot is, ez pedig a múlt szelleme.

    Съемки фильма "Гагарин. Первый в космосе" проходят в Москве
    Jaroszlav Zsalnyin a fillmben

    A hidegháború kellős közepén teljesen természetes volt mind a keleti (szovjet), mind a nyugati („amerikabarát”) államok részéről, hogy eltitkolni igyekeztek tudományos eredményeiket, ill. kudarcaikat. Ez nekünk, kik már abban a korban élünk, ahol a nemzetek megosztják, sőt, kijavítják egymás tudományos munkáit (főképp a nemzetköziesedett világűrben) némileg érthetetlen, és okod adhatna a kételkedésre is akár. Az Egyesült Államok a 60-as évek elején a polgárjogi törvények meghozatala mellett feminista kérdésekkel is erőteljesen küzdött (talán épp ezért sokan nem tudják, hogy volt amerikai női űrhajós csoport is, aminek tagjaiból mégsem repült később soha senki), a Mercury-asztronauták nyílt szerepeltetése ezért politikai propaganda-fogásként is értelmezhető, hiszen elvonta a figyelmet más problémákról.

    A Szovjetunió ezzel szemben csendben, szigorú titoktartás mellett válogatta össze és készítette fel első űrhajós-csapatát, megelőzve eredményességben a rivális amerikaiakat. Számos blog, weboldal, rejtélygyűjtő magazin foglalkozik az itt gyökeredző összeesküvés-elméletekkel, és épp e titokzatosság vagy épp propagandaszagú szenzáció szülte meg a máig népszerű, buta kérdéseket az űrbéli elsőségtől kezdve a holdraszállás megkérdőjelezéséig. Én azt mondom, ne üljünk fel ezeknek a bugyuta konteóknak.  És ezt mondja a magára talált orosz filmszakma is akkor, amikor bőven a korszak után, hatvan évvel később megfilmesíti azt, amiről maga Gagarin is írt már életrajzi regényében, amit családtagjai azóta is minden interjú alatt elmesélnek, és amit a rendszerváltozáson átesett szovjet-orosz államban végzett  kutatások alkalmával amerikai történészek is megállapítottak, elismertek: hogy gondos mérlegelés, kiválasztás, kiképzés után Jurij Alekszejevics Gagarin volt az első humán, aki rövid utazást tett a világűrbe, és onnan vissza is tért a Földre.

    „Egész életem egyetlen, nagyszerű pillanatnak tűnik most.”

    gaga6
    Jurij Gagarin egyik elhíresült fotója

    Maga a film szintén követi a Gagarin-életrajzból ismert történetet: a II. világháború alatt nélkülöző család nyomorúságát, a háború utáni vidéki-paraszti élet mindennapjait a gyermek szemével, egy katonai karrier első lépéseit egészen a családalapításig és az űrhajós-kiképzésig, hogy aztán az egész életmű kiteljesedjen egyetlen, nagyszerű pillanatban.  Viszont a történetvezetés nem ennyire lineáris, a rendező rögtön a lényeggel indít, hiszen a nézők erre kíváncsiak, ezt akarják látni: hogyan történt? Milyen volt a rakéta, az űrhajó, milyen lehetett az űrben lebegni, elsőként tekinteni a Földre. Nyilván Gagarin őrnagy is milliószor megkapta ezeket a kérdéseket világjáró sajtókörútjain, és az érdeklődés máig nem csitult el, éljünk bár a Nemzetközi Űrállomás korában, a Mars felé kacsingatva. Éppen ezért, ötletes megoldásként a múlt eseményeit, mindazt, ami egy 26 éves fiatalember életének csúcspontjához vezetett, hosszabb-rövideb flashback-ekkel láttatják. Személy szerint én nem örülök, hogy az izgalmas űrutazási jelenetek meg vannak szakítva egy-egy visszaemlékezéssel, ám értem azt a rendezői szándékot, amellyel megpróbálja közelebb hozni hozzánk, nézőkhöz az űrhajós-pilótában végbemenő számvetést az élettel. Ez lehet akár egy jelképes életfilm is, amelyről a halálból visszatértek mesélnek, de lehet emocionális hullámvasút is – mindenki döntse el magában.

    1022862732
    Archív felvételen Gagarin főhadnagy az űrutazás előtt

    Látványvilág szempontjából nem lehet okunk panaszra, hiszen nemcsak a szép utómunkák és az effektek dominálnak, hanem az apró részletek is alapos kidolgozottságot mutatnak, kezdve a korhű ruházatokon át Gagarin egyik elhíresült fotójáig a virágvásárlás után, egészen a Vosztok belsejének pontos megjelenítéséig. Utóbbi természetesen nem véletlen, az eredeti kapszula ma is bárki számára megtekinthető a moszkvai Űrhajózási Múzeumban. A pontosságra való törekvés egészen a szereplőválogatásra is kiterjedt, több színész például egy-egy történelmi alakkal való hasonlatossága miatt juthatott hozzá a szerephez, a Gagarint alakító Jaroszlav Zsalnyin pedig pontosan annyi idős volt a forgatás alatt, mint híres megformált karaktere az űrutazás idején. Szorgos színészként olyannyira beleélte magát a szerepbe, hogy még az egyik családi jelenetben látható korabeli babapólyázási gyakorlatot is elsajátította. Nem lehetett kisebb feladat az archív felvételekről ismert eredeti figurák mozgásának leutánozása sem, a szájba adott cukorkás jelenettől kezdve az eredeti felvételekről ismert párbeszédek újraismétléséig.

    screenshot_00004
    Jelenet a filmből

    A film pont ott áll meg, ahol kell, nem törekszik rá, hogy az esemény utóhatásait is taglalja. Kifejezetten jónak tartom, hogy az utolsó perceket nem játszatták el a színészekkel, hanem viszont láthatjuk azt az ikont, aki maga is minden bizonnyal büszke lenne erre a filmre, ha még köztünk lenne. Jurij emlékezetes pillanata immár valamennyi földi ember közös kincse.

    elenagagarina
    Jelena Gagarina az édesapjáról készült film orosz bemutatóján
  • Napenergiával a Jupiterhez

    2011-ben indították útjára a Juno névre keresztelt űrszondát, melynek feladata a Jupiter mágneses terének, légkörének vizsgálata, de közben sikerült egy világrekordot is megdöntenie.

    Ugyan nyolc űrjármű elérte a minimum 500 millió mérföldes (kb 800 millió km) távolságot a Földtől, de azok mind nukleáris energiával haladtak. A Juno az első olyan űreszköz, ami napenergia segítségével tette meg a csaknem 493 millió mérföldes, elképesztő távot.

    A Junon 18,698 napelem található, három hatalmas napelemtáblán (egyenként 9×2,7 méter), így a legkisebb napfénymennyiségből is hasznot tud húzni. A Jupiter felé közeledve a napsugárzás nagyjából huszonötször gyengébb, mint a Földnél, ezért minden „cseppnyi” napfény rengeteget számít.

    Az utazás azonban közel sem a legnehezebb része a küldetésnek. A NASA arra törekszik, hogy a Jupiter masszív felhőzetén át, és az őrült viharokon keresztül jutva sikerüljön többet megtudni a bolygó eredetéről, felépítéséről, légköréről.

    A Juno idén júliusban éri el a Jupitert, húsz hónapig fog keringeni körülötte, majd a misszió végén beleirányítják az óriási bolygóba, ahogy azt a néhai Galileo űrszondával is tették.

  • A köztes fekete lyuk

    Japán csillagászok egy gázfelhő (CO-0.40-0.22) tanulmányozása során szokatlan jelenségre figyeltek fel: valami gravitációs hatást gyakorol a felhő gázaira. Miután kizárták a szupernóvát és egyéb lehetőségeket, egy számítógépes modellezés rávilágított a megoldásra: egy közeli fekete lyuk áll a gravitációs hatások mögött.

    A gázfelhő nagyjából 200 fényévnyire van a Tejút centrumában található szupermasszív Sagittarius-A-tól. Míg utóbbi 4 millió naptömegű, az újonnan felfedezett fekete lyuk is igazi „nagypályásnak” mutatkozik a maga százezer naptömegével. A hatalmas égitest lehet a fekete lyukak kutatásának újabb mérföldköve. Ez a felfedezés lehet a hiányzó láncszem, egy úgynevezett köztes fekete lyuk.

    Eddig csupán a két véglettel sikerült találkozniuk a kutatóknak: a gigászi szupermasszív fekete lyukakkal, – melyek több milliós nagyságrendű naptömeggel rendelkeznek, – illetve az egészen „apró” 5-10 naptömegű fekete lyukakkal.

    Korábban is feltételezték már egy köztes fekete lyuk létezését, ám egészen idáig nem sikerült találni. Ezek valószínűleg más kisebb fekete lyukak bekebelezésével és egyéb csillagközi anyagok magukba szippantásával jöhetnek létre.

  • Planet X – A kilencedik bolygó

    Két CalTech tudós a The Astronomical Journal-ban osztotta meg kutatását a Naprendszer valódi kilencedik bolygójáról, a „Planet X”-ről. Dr. Michael E. Brown és Dr. Konstantin Batygin kiterjesztett számítógépes modellezésekre és matematikai számításokra alapozzák bizonyítékaikat. Sokszor felröppen a hír, hogy megtalálták a legújabb bolygót, ám ezekről legtöbbször kiderül, hogy nem léteznek, vagy más, kisebb objektum áll a számolások mögött. Ezúttal azonban tényleg lehet ok a bizakodásra.

    Ugyanazzal a módszerrel derítették ki a planéta helyzetét, mint ahogy a Neptunusz mozgásának segítségével számították ki az Uránusz létezését is. Most egy, a Kuiper-övben felfedezett kisbolygóhalmaz mozgását kutatták, mikor a Planet X nyomaira ráakadtak.

    planet x

    Úgy hiszik, a kilencedik bolygó nagyjából akkora méretű, mint a Neptunusz (kb tízszer nehezebb és négyszer nagyobb az átmérője, mint a Földnek).

    Leginkább a távolság miatt fájhat a fejünk, emiatt is lehetséges, hogy eddig nem találtak rá a bolygóra. Valószínűleg a Nap fénye minimálisan érheti el, így nincs látható fényvisszaverődés, vagy pedig az infravörös tartományban érzékeny kutató űrtávcső (WISE) nem találja a roppant hideg miatt, ami a bolygón uralkodik.

    Nagyjából 20 milliárd mérföldre (32 milliárd km) van a Naptól. Pontosabban, pályája ekkor tartózkodik legközelebb a központi csillaghoz. Legtávolabb akár 100 milliárd mérföldre is kerülhet (160 milliárd km). A Pluto, azaz az eddig legtávolabbiként ismert kisbolygó a rendszerben „csupán” 4,6 milliárd mérföldre (7,4 milliárd km) van a Naptól. Ezekkel az adatokkal számolva a tudósok megállapították, hogy nagyjából tíz-húszezer évbe telik a Planet X-nek egyszer megkerülni a Napot.

    Brown és Batygin eredetileg nem új planétát akartak felfedezni, hanem pont az ellenkezőjét: be akarták bizonyítani, hogy nincs több bolygó a Naprendszerben.

    A kutatók eddig még hivatalosan nem pillantották meg a kilencedik bolygót, de a bizonyítékok erős lábakon állnak. A két CalTech csillagász azt állítja, hogy az elkövetkezendő öt évben sikerülhet teleszkópvégre kapni a távoli planétát.

  • A legforróbb kettőscsillag

    Egy csillagászcsoport nemrégiben rátalált az eddig észlelt legnagyobb és legforróbb kettőscsillagra. A két égitest olyan közel van egymáshoz, hogy érintkeznek. Ennek két féle végkifejlete lehet: óriáscsillaggá olvadnak össze, vagy fekete lyuk lesz belőlük.

    De ne rohanjunk ennyire előre. Először nézzük meg, mi is valójában a kettőscsillag. A jelenség főszereplői az egymás tömegvonzására ható csillagok. Ezek nem mindig érintkeznek, de a jellemző magatartásforma az, ha a két csillag összeér bizonyos időközönként, és folyamatosan forognak, egymás körül keringenek.

    A most felfedezett VFTS-352 kategórianevű csillagrendszer azonban sok újdonsággal szolgált kutatócsoportnak. Az „alig” 160000 fényévre lévő kettőscsillag mindkét tagja roppant forró és hatalmas tömeggel rendelkezik. Alig egy nap alatt kerülik meg egymást. A két csillag középpontja nagyjából 12 millió kilométerre fekszik egymástól. Ez azt jelenti, olyan közel helyezkednek egymáshoz, hogy felületük fedésben van, és egy híd alakult ki közöttük. A két csillag tömege a Nap 57-szeresét teszi ki, de kitűnnek még a felszíni hőmérsékletük miatt is, amely meghaladja a 40000 Celsius-fokot.

    E kettőscsillag révén megfigyelhető és vizsgálható a galaxisok evolúciója, amely új távlatokat nyithat az Univerzum titkait illetően. Valószínűleg e csillagok hatalmas mennyiségű oxigént termelhetnek, és további olyan elemeket, amelyeket a jövőben vizsgálni lehet.

    space - vfts-352

    A vámpírcsillagokkal ellentétben nem egymástól szívják el a különböző elemeket, hanem megosztják egymással. Nagyjából egy méretű mindkét csillag, és kb. anyagainak 30%-án osztoznak.

    A kutatók szerint két, igen ellentétes végkifejlete lehet a két csillag gigászi táncának. Az egyik, hogy a két test végül összeolvad, és egy hatalmas óriáscsillaggá válik, ami rendkívül gyors forgást eredményez majd. Ha folytatja a gyors forgást, akkor egy hatalmas robbanás lehet a vége, amit hosszú időtartamú gamma-sugárkitörés fog követni.

    A másik elmélet szerint a két csillag anyagai „összekeverednek”, és egy új evolúciós folyamatba kerülhetnek, amely végül szupernóva-robbanást eredményez, és fekete lyukak rendszerét hozhatja létre.

  • A Naprendszer legtávolabbi objektuma

    Csillagászoknak sikerült rábukkanni az eddig ismert legtávolabbi objektumra, ami még a mi naprendszerünkhöz tartozik. A Plutónál háromszor messzebb lévő égitest valószínűleg jégből áll.

    Nevet még nem kapott az új felfedezés, egyelőre a V774104 kategóriaszám szerint tartják számon. Az objektum 500-1000 kilométer nagyságú és több, mint 14 milliárd kilométerre kering a Naptól. Ez igencsak messze van, hiszen a Föld-Nap távolság „mindössze” 149 millió kilométer. A Pluto több, mint 5 milliárd kilométerre található Földünktől, és 9 évébe telt a New Horizons űrszondának, hogy elérje.

    A frissen felfedezett V774104 alakját nem tudják pontosan, sőt még a pályája is kérdéses. Az ehhez hasonló égitestek igen messzire el tudnak kerülni a Naptól, így azt sem lehet tudni, közeledik, vagy távolodik az objektum. Három hasonló égitestről tudunk még, amelyek ugyan közelebb vannak a Naphoz, mégis attól való távolodásuk elérheti a több milliárd kilométert is. Távolodás alatt ezen égitestek pályájának Naptól legmesszebb eső pontját értjük. A különböző, jobbára kisebb átmérőjű objektumok pályája kevésbé szabályos, úgynevezett nyújtott ellipszis alakú, így e kiszórt objektumok rendkívül messze kerülhetnek Napunktól keringésük során.

    Kutatások szerint a hasonló távoli objektumok eredetileg nem ilyen pályákkal rendelkeztek. Az egyik népszerű magyarázat szerint egy elhaladó bolygó okozhatott gravitációs zavart, ezzel módosítva a test pályáját. A másik elmélet pedig azt mondja, hogy a Nappal azonos molekulafelhőből alakult csillag „lopta el” a kisebb égitesteket, még 4,6 milliárd évvel ezelőtt.