Az Assassin’s Creed szériát már nem sokaknak kell bemutatnunk, az elme-időutazós sci-fiben egy páratlan eszköz segítségével nézünk bele a régmúltban élő őseink emlékeibe, hogy megismerjük a templomosok és az assassinok több ezer éves ellentétét.
Az új rész ismét a történelmi múltba vezérel el minket, ahol most Leonidasz király vagy akár a görögök oldalán vehetjük fel a harcot a peloponészoszi háborúban. A játékban külön érdekesség, hogy most akár a játékosunk nemét is megválaszthatjuk, ezért aki végig szoknyás orvadász akart lenni, az most ezt az álmát is beteljesítheti.
A játékmenet a videó alapján sok ötletet fog meríteni a 300 című filmből, ahol szintén ugyanilyen ugrálós spártaiakat figyelhettünk meg, egy biztos, a játék ezen kiadásában sem fognak kimaradni a véres jelenetek, és az amputált testrészek.
Az Assassin’s Creed Odyssey jövő héten, október 5-én válik elérhetővé mind PS4-en, Xbox One-on, és PC-n. Ti várjátok már az új AC-t?
Lentebb megtekinthetitek a legújabb, és egyben utolsó trailert a játékhoz.
A nyomtatott könyvek világában a tudományos-fantasztikus regény mindig is egy olyan pontot jelentett, amely nagy teret biztosított az újításnak és a kreativitásnak. Ez a könyvborítókon is megnyilvánult, hiszen számos különleges, szép darabbal találkozhatunk.
A Nerdwriter saját YouTube csatornáján megosztott egy videót, melyben végigfutnak a sci-fi regények borítóinak alakulásán, annak történetén, hogy a sokszor furcsa, ábrándozó művészek hogyan bántak ezzel a különleges, elragadó területtel. A sci-fi borítók ugyanis egyedi teret biztosítanak az alkotók művészetének, sokszor jellegzetes, meglepő képek néznek ránk vissza a kezükbe vett könyvekről, végig a 20. század folyamán.
A videóban ikonikus és kevésbé ismert borítók is feltűnnek. Az összeállításban láthatunk különleges járműveket, érdekesen megtervezett épületeket, furcsa élőlényeket bolygónkról innen és túl, illetve hátborzongató illusztrációkat is. Ha valakivel megesett már, hogy percekig bámult egy régi sci-fi könyvborítót, akkor ez a videó biztosan neki való.
Az Ubisoft komoly akciókkal készül a videojátékok rajongóinak, hiszen a karácsony közeledtével két címüket is ingyenessé teszik. December 4-től december 11-ig az Uplayen 0 Ft-ért válik elérhetővé a jól ismert, valós idejű stratégiai játék, a World in Conflict: Complete Edition.
A stratégiai játék egy alternatív univerzumban játszódik, ahol a Szovjetunió inváziót indít az Egyesült Államok ellen a 80-as években.
December 12-től december 18-ig pedig az Black Flag lesz elérhető, teljesen ingyenesen. Az Assassin’s Creed IV-ben hajóra szállhatunk a Karib-tengeren, ahol ismét a templomosokkal kell felvennünk a harcot. Az Ubisoft 2013-as játékában természetesen az Animus és a sci-fis kvázi jövő is szerepet kap, de már korántsem olyan hangsúllyal, mint Desmond Miles esetében.
A játékok az Uplayen lesznek elérhetők, ahol a fentebb említett időszakokban pár kattintás után, ingyenesen hozzáadhatjuk a kívánt játékot a felhasználói fiókunkhoz.
Magyarul is megjelent Jodi Taylor időutazós SF sorozatának első része, az Egy átkozott dolog a másik után. Taylor cserfes főhősnőjének, Max oldalán az emberi történelem legizgalmasabb korszakait fedezhetjük fel, és a legképtelenebb kalandokat élhetjük át. Nézzük meg közelebbről, pontosan mit is várhatunk a St. Mary-krónikáktól.
Jodi Taylor Dél-nyugat Angliában, Bristolban született. Iskoláit később Gloucesterben járta. Házassága után férjével Yorkshire-ba költöztek, ott majdnem 20 évig a North Yorkshire County Councilnél dolgozott, mint könyvtári létesítményekért felelős menedzser. Saját bevallása szerint mindig is a történelem megszállottja volt, nem is meglepő, hogy ezt könyveibe is beleviszi. Ezen kívül nehéz kicsalogatni ágyából, egy szelet csokival még lehet esélyed, de ha esik, felejtsd el Jodit! Ha magáról kell beszélnie a nyelve meg van kötve, szerényen csak annyit mond, hogy magas, hihetetlenül szép, szellemes és sok mindenben jártas – olvasható mindez az írónő Facebook oldalán, amiből már érezhetjük elég laza, nem görcsöl rá az írói image-építésre és egyéb marketing stratégiákra. Viszont annál komolyabban veszi az írást; mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a jelenleg nyolc részt számláló időutazós sorozata, a St. Mary-krónikák.
A St. Mary-krónikák főhőse Dr. Madeleine Maxwell, akit egykori tanítója egy különleges ajánlattal keres meg: épp van egy érdekes pozíció, ami Maxnek való. Főhősnőnk el is látogat a kérdéses intézetbe egy állásinterjú erejéig, ahol kiderül, a legvadabb szakmai álmai válhatnak valóra: ellátogathat Spártába, megnézheti a Thermopülai csatát vagy a francia forradalmat, ugyanis a St. Mary számára elérhető az időutazás technikája, amivel valós időben tanulmányozhatják a történelem különböző korszakait. Azonban mindez csak szigorú szabályok betartása mellett lehetséges, különben maga a Történelem vág vissza. Vagy rosszabb.
Taylor legelső regénye a hamarosan nálunk is megjelenő Egyik átkozott dolog a másik után, ami először interneten volt olvasható. Később a kéziratot az Accent Press vásárolta meg, kiadta a regényt, majd Taylor további műveit. A második rész, A Symphony of Echoes 2013 júniusában jelent meg, a továbbiakban Taylor évente 2 új kötettel jelentkezett. A tervek szerint a legújabb, kilencedik rész, What’s the Worst That Could Happen? 2018 májusában érkezik a külföldi rajongókhoz. A regények mellett novellák is készültek a St. Mary-univerzumhoz, ezek többsége a The Long and Short of It (2017)-ben találhatóak.
A siker nem maradt el. 2016 januárjában a St. Mary-sorozat legelső része felkerült az USA Today Best-Selling könyvlistájára, pozitív kritikákat kapott a Publishers Weekly-n, ami a regényt „egy részletesen bemutatott világban tett vidám utazásként” jellemzi. A Library Journal a könyv „szimpatikus karaktereit”, humorát és mozgalmas cselekményét emelte ki. A sorozat további részei is előkelő helyen szerepelnek az Amazon Science Fiction & Fantasy kategóriájában, idén a 8. rész a Goodreads közönségszavazásán is bekerült a legjobb Science Fiction regények jelöltlistájára.
Az Egyik átkozott dolog a másik után teljesíti mindazt, amit elvárhatunk egy nyitókötettől, miközben azt is előre vetíti, a jövőben mit várhatunk a sorozattól. Jodi Taylor ától zettig bemutatja a St. Mary működését és a múltjárók feladatkörét, kiképzését és életét. Max szemén keresztül megtudjuk, milyen képességek kellenek feladatához, milyen esetleges veszélyekkel kell számolni, és azokra hogyan érdemes felkészülni. Az egyetem és a múltjárók képzésének részletes kidolgozása rögtön azt az érzést kelti, hogy amiről olvasunk, az mind lehetséges, akár mi is jelentkezhetünk a St. Marybe. Azonban egyszerű leírás vagy elbeszélésként mindez elég száraz és unalmas lenne, és ezt Jodi Taylor is jól tudja. Itt jön képbe a történet egy másik nagy erőssége a világ építésen túl, a narrátor. Max szájába adott szarkasztikus vagy épp cinikus kommentárok színesítik a regény univerzumának gyorstalpalóját, de görbe tükröt is állít a túlszabályzott világunknak. Nagyszájú főhősnőnkön keresztül pedig érdemes a regény másik erényéhez, a humorhoz kapcsolni. Taylor könyvében nem lesznek az időparadoxonnal foglalkozó hosszú értekezések, de a bürleszket idéző jelenetektől, a helyzetkomikumig át, egészen a fekete humorig mindenből kijut.
Ami a cselekményt illeti, az a könyv címével tökéletesen leírható. Max és társai folyamatosan csöbörből vödörbe esnek, egyik átkozott dolog jön a másik után. Egyik pillanatban a peterloo-i vérfürdőt szemlélik, a másikban a westminsteri apátság alapjainak lerakását tanulmányozzák, máskor pedig a Somme-offenzívát vizsgálják. Tehát a történet folyamatosan pörög, nincsenek üresjáratok. Azonban Taylor ügyes írónak bizonyul itt is, ugyanis nem tölti meg regényét felesleges akciójelenetekkel, hanem a megfelelő arányban tudja vegyíteni azt a történet már említett más erényeivel (világépítés, karakterek, humor).
Történelemrajongóknak kihagyhatatlan, de aki szereti a fiatalos vagy bentlakásos iskolában játszódó történeteket, vagy csak egy szórakoztató kikapcsolódásra vágyik, annak is érdemes elolvasni az Egyik átkozott dolog a másik után-t.
Sokat kellett várni a legújabb Assassin’s Creed részre, az Originsre, a fejlesztők elmondása alapján azonban megéri türelmesnek lenni, ugyanis a nyílt világgal operáló játék sokat fejlődött a korábbiakhoz képest. Például átdolgozták a harcrendszert, mely ezúttal sokkal komplexebb lesz. A történet szerint ugye az ókori Egyiptomban járunk, amikor is az assassinok és a templomosok küzdelme még gyerekcipőben jár, így a két szervezet eredetével ismerkedhetünk meg.
A 10. Assassin’s Creed játék újítása a hitbox rendszer lesz, mely miatt a fegyvereink gyorsasága, az ellenfelek távolsága és mennyisége is mérvadó lesz a harc közben. Nem lehet majd egyszerűen rárontani 5-6 katonára, taktikus küzdelmet követel meg az Origins. Viszont könnyedén lehet váltani a fegyverek között, mely egyfajta kreatív szabadságot is hozzáad az amúgy agyatlan gyilkoláshoz.
Ebben a részben fontos szerepet kap majd az íj, melyet használhatunk „shotgunhoz” vagy mesterlövész puskához hasonlóan is, alább a részletek, a fejlesztői videóban. Érdemes megnézni.
Eközben javában tart a 2017-es Gamescom is, melyen egy cinematic trailerrel örvendeztették meg a rajongókat. A képsorokon feltűnik többek között Kleopátra, Julius Caesar és Ptolemaiosz is. Az Assassin’s Creed: Origins október 27-én jelenik meg PC-re, Xbox One-ra és PS4-re.
A sajtóban rohamtempóban terjedt el a híre, hogy a Transformers franchise tervezett spinoffjai meredek irányt vehetnek a jövőben, ugyanis az egyik rész teljes egészében az ókori Rómában játszódhat majd. Kihagyott ziccer lenne, ha nem látnánk a Kolusszeumban csatázó gladiátor robotokat, amellyel talán kicsit új életet lehetne lehelni a filmsorozatba, tekintve, hogy a Transformers 2 óta már csak látvány van, történet nagyon nincsen.
Mindemellett új részletek láttak napvilágot Bumblebee önálló kalandjáról is, melyről a Transformers World 2005 adott hírt bővebben, tőlük idézünk:
A Bumblebee spinoff, melyet Christina Hodson, a Kubo és a varázshúrok készítője ír Travis Knight rendező közreműködésével, 2018-ban várható a mozivásznakon. A történet az 1980-as években játszódik majd és lényegesen kevesebb transformer lesz a filmben, mint az eddigi részekben. Mindemellett jön még egy animációs előzményfilm, Cybertron múltjáról, melyet az Ant-Man készítői írnak és milliárd évekkel a jelenleg ismert Transformers franchise előtt veszi fel a történet fonalát. Mindemellett szó van egy olyan filmről is, mely az ókori Rómában játszódhat.
Cybertron történetével már több Transformers játékban megismerkedhettünk, így érdekes lesz a sztorit a vásznon is látni. Ezen kívül egyébként a Bumblebee filmnek már megvan az emberi főszereplője is, Hailee Steinfeld (a képen), aki a The Edge of Seventeenben is brillírozott. A Transformers időutazós húzása erősen emlékeztet az X-Menre, a FOX-nak bejött, hogy megmutatták a mutánsok fiatalabb verzióit, a robotos filmeknek is valami hasonló bravúrra lenne szükségük, hogy kicsit érdekesebbek legyenek.
A Transformers 5. része, a The Last Knight hamarosan mozikban, a filmet újfent Michael Bay rendezi és visszatér az ismertebb arcok közül Mark Wahlberg, Stanley Tucci, Josh Duhamel, Tyrese Gibson és John Turturro is. Bay utolsó Transformers rendezése lesz ez, melyben az egyik legnagyobb név Anthony Hopkins. A történet szerint Optimus Prime távollétében háború tör ki az emberek és a robotok közt, melynek megoldása Cade Yeager (Mark Wahlberg) és Bumblebee-ék kezében nyugszik.
Hatalmas, gonosz, szereti a szőkenőket és 84 éves kora ellenére jól tartja magát, mi az? Természetesen King Kong, a filmtörténelem egyik leghíresebb gigaszörnye, melyet a mozibajárók a Kong: Skull Island című új blockbusterben láthatnak viszont. Előfordulhat, hogy akadnak olyan nézők, akiknek az újdonság erejével hat ez az óriásmajom, ezért összefoglaljuk, az elmúlt évtizedekben milyen filmekben tűnt fel King Kong.
Az első Kongot 1933-ban láthatta a közönség, Merian C. Cooper és Ernest Schoedsack rendezésében, a történet egy kalandvágyó filmest mutatott be, aki a Skull Islandre ment kirándulni és hogy-hogy nem, filmjének főszereplőnőjét, Fay Wrayt a gorilla megkedvelte. Amikor pedig a szörnyet New Yorkba vitték, természetesen kiszabadult és még az Empire State Building tetejére is felmászott. Végül azonban lelőtték, így nem lett happy end a sztori vége. A film egyébként óriási siker lett, a pusztításpornót dicsérte többek között Roger Ebert is, aki a legnagyobb filmkritikusok között vonult be a filmtörténelembe. Neki meg azért érdemes hinni.
A film tehát siker lett, egy probléma viszont volt a franchise kiépítésével. Mégpedig az, hogy a címszereplő King Kong bizony megmurdelt benne. Mit is tehetett volna a stúdió, fogta magát és a folytatást Son of Kong címmel hozta el a mozikba. Ebben az előző rész kalandvágyó rendezője menekült a törvény elől, a férfi pedig ismét a Skull Islanden találta magát. Ott aztán találkozik egy albínó gorillával, Little Konggal. Össze is barátkoznak, ám a filmkészítő számára a majmos kaland ismét csak eléggé rosszul végződik. A Skull Islanden elszabadul ugyanis a pokol. A Son of Kong már nem volt akkora siker, így hagyták is pihenni a franchise-t egy kicsit. Japánban ellenben visszatért később Kong, hiszen elkészült egy nagy összecsapás, melyben Godzillával ment ölre kedvenc gorillánk.
Az 1962-es King Kong vs Godzilla nagyjából annyira csodaszámba ment, mint mikor tavaly összecsapott Batman és Superman. Ezt a verziót viszont már egy japán stúdió, a Toho készítette el. Ők az amerikaiaktól vásárolták meg a jogokat, miközben kihagyták a buliból a filmen dolgozó O’Brient, belerakták a saját szörnyüket és összeeresztették őket. A végeredmény iszonyú gagyi lett, hiszen az eredetihez hasonló stop-motion technika helyett egy embert öltöztettek be majomjelmezbe. Máig azt mondják egyébként a filmről, hogy kétféle befejezést forgattak hozzá. Az egyikben, mely az amerikaiaknak szólt, Kong lett a párharc győztese. A másik, japánoknak szóló változatban pedig nyilván a Godzilla. Ez a Screencrush nevű lap szerint nem igaz, egyetlen finálé volt, és abban mindenütt Kong nyert.
Kong japán kalandjai 5 év múlva folytatódtak, hiszen a King Kong Escapes című filmben robotmásával küzdött meg a gorilla. Itt azonban az Empire State Building helyett a Tokyo Towerre mászott fel a gigaszörny. Aztán 1976-ban végre visszatért az amerikaiakhoz Kong, rebootolták is az eredeti filmet. Filmes stáb helyett egy tudós és egy olajiparban érdekelt szakember találta meg a majmot. Ez a film már jóval magasabb minőséget képviselt, még Oscar-díjat is kapott. Kongot ezúttal is egy majomjelmezbe öltözött férfi alakította, ez a megoldás ellenben sokkal jobban működött, mint a japánoké. A kosztüm dizájnere később például az E.T. filmen is dolgozott, Spielberg pedig nem akárkiket szokott maga mellé venni a munkáihoz ugyebár.
Az 1976-os filmet folytatás követte, habár ebben a King Kong filmben is majdnem meghalt a címszereplő. A King Kong Lives egy évtizeddel később érkezett és a hím gorilla mellé behoztak még egy nőstényt. A zuhanás után ugyanis vértranzfúzióra volt szüksége Kongnak és ezt csak egy magafajtától kaphatta meg. Volt itt szerelem, kisgorillák, a film trailere pedig Kongot Amerika nagy hősének nevezi, ami azért egy kissé tán túlzás. 1998-ban aztán jött a The Mighty Kong, amely musical volt és csak videóra érkezett. Ennél többet talán nem is érdemes róla szólni.
A legtöbbek számára ismert verzió 2005-ben látta meg a napvilágot, ezt Peter Jackson rendezte és Andy Serkis motion capture technológiával játszotta el King Kongot. Volt itt fan service rendesen, viszont Jacksonnal A Gyűrűk Ura sikerei után talán kissé elszállt a ló. A film majdnem 190 perces lett, másfél órával hosszabb az eredeti, 1993-as változatnál. Persze lehet ezt magyarázgatni, hogy Peter Jackson ezen nőtt fel és csak tisztelettel akart adózni egy gyerekkori kedvencének, de elképzelhető, hogy sokak kedvenc filmkészítője ezzel kicsit túl messzire ment. Egészen 2017-ig, azaz 12 évet kellett várni rá, hogy King Kong visszatérjen a mozikba, és most a kíváncsi nézők le is csekkolhatják, hogy sikerült az új próbálkozás.
A Kong: Skull Island a kritikusok szerint látványvilágát tekintve rendben van, a főszereplők azonban gyengék. Az új Kong film nem mer az lenni, aminek kitalálták. Egy pusztításpornó, amiben a gorilla szereti a szőkenőket. Pedig ezeknek a filmeknek kábé ennyi a lényege és értelme, az emberek pedig azt várják, hogy a szörny lezúzza a számára unszimpatikus karaktereket. Aki egyébként azon gondolkozna, hogy lesz-e még epikus összecsapás King Kong és Godzilla között, annak nem kell félnie. Hiszen a Kong film azt készíti elő. Mondjuk nem biztos, hogy lesz olyan élvezhető, mint a Pacific Rim, amiben óriásrobotok harcoltak legalább akkora szörnyekkel. De a japán verziójánál csak tán jobb lesz.
A közelmúlt szomorú hírei, évfordulói kapcsán helyesnek érzem, hogy összefoglalót készítsek az 1960-as évek első űrhajósairól, hiszen ezek a hősök vállalták elsőként magukra azt a kockázatot, amit az emberes űrutazások jelentettek egy tapasztalatokkal nem rendelkező korban, és ezzel bebizonyították, hogy a szükséges óvintézkedések megtételével képes az ember életben maradni a Földön túl is. A „kísérleti nyúl” szerepe nehéz teher volt a hidegháború legkomorabb éveiben mindkét nagyhatalom polgárai számára, ezért ebben az írásban most számot adok azokról az emberekről, akiknek nevét nem felejti el az űrtörténelem, és akik közül néhányan még ma is köztünk élnek.
Az emberes űrrepülések története gyakran kerül párhuzamba az amerikai-szovjet szembenállás történetével. Ám ezek az utazások nem csupán politikai erőfitogtatások, hanem ugyanolyan fontosságú, a tudomány érdekében megtett lépések is voltak egyben. Viszonylag azonos időben került sor mindkét tábornál arra, hogy az embert szállító űrhajót és az azt feljuttatni képes rakétát kifejlesszék, legyártsák, és személyzetét kiképezzék.
A szovjet űrhajósok
Az első szovjet űrhajóscsapatot 1959-ben szervezték meg úgy, hogy az önként jelentkező vadászpilóták csak annyit tudtak: egy új repülőtípus tesztelésére keresnek képzett repülősöket. A több száz jelentkező közül végül 20-at választottak ki. (Sajnos köztük is volt, aki gyakorlat közben életét vesztette.) Végül közülük csak 12 személy jutott fel a világűrbe, és politikai megfontolásból az előre egyeztetett sorrend sem volt tökéletesen tartható.
A szovjet Vosztok- és Voszhod-program űrhajósai repülésük sorrendjében
A Vosztok program során az emberiség történetében, 1961. április 12.-én a Vosztok-1-el elsőként repülő Jurij A. Gagarin 1968-ban, 34 évesen vesztette életét egy vadászgéppel végzet rutingyakorlat során. A világűrben második German Sz. Tyitov 2000-ben, 65 évesen hunyt el Moszkvában, szénmonoxid-mérgezésben. A Vosztok-3 és Vosztok-4 társas repülés pilótái Andrijan G. Nyikolajev és Pavel Popovics is hosszú életet éltek, 74 évesen szívrohamban, utóbbi 78 évesen agyvérzésben halt meg. A soron következő, és egyben utolsó páros szovjet űrrepülés a Vosztok-5 és Vosztok-6 űrhajókkal 1963-ban lezárult a program. Ez a páros maradt az utolsó hírmondója a szovjet űrhajózás korai szakaszának.
Valentyina Tyereskova napjainkban
Az 5-ös számú hajót Valerij F. Bikovszkij felügyelte, aki 83 éves lesz idén augusztusban, a Vosztok-6 fedélzetén pedig az első női kozmonauta, Valentyina V. Tyereskova tartózkodott, aki jelenleg 79 éves, és Andrijan Nyikolajevvel kötött későbbi házasságán túl arról híres még, hogy jelenleg ő az egyetlen olyan nő az orosz hadsereg történetében, aki megkapta a vezérőrnagyi rangot.
A Vosztokokat felváltó Voszhod-program hat repüléséből mindössze kettő valósult meg. A Voszhod-1 három fős személyzetének parancsnoka Vlagyimir M. Komarov erről a küldétésről még hazatért, ám a soron következő Szojuz-program első űrhajójának pilótájaként szörnyethalt az űrből való visszatérés során, amikor űrhajója a földbe csapódott és kigyulladt. Őt tekintik az űrrepülés első olyan halálos áldozatának, aki küldetés közben vesztette életét. Mindössze 40 éves volt. A Voszhod-1 másik két tagja, Borisz B. Jegorov orvos, és Konsztantyin P. Feoktyisztov tovább voltak élő tanúi a történelemnek, Jegorov 1994-ben 56 évesen hunyt el szívinfarktus következtében, Feoktyisztov pedig 2009-ben, 83 évesen. Érdekesség, hogy ő volt az egyetlen olyan űrhajós a csapatban, aki nem volt tagja a szovjet állampártnak.
Alekszej Leonov, egyik művével
A Voszhod-2 legénységének parancsnoka, Pavel I. Beljajev viszonylag korán, 1970-ben fejezte be a földi életet, hashártyagyulladás következtében. A fedélzeti mérnök, Alekszej A. Leonov azonban még ma is éli igencsak aktív életét. Talán ő az a személy a kezdő szovjet csapatból, aki manapság a legtöbb nyilvános szerepvállalásra igent mond, ami nem csoda, hiszen valódi hírességnek számít: ő volt az első személy, aki űrsétát tett, 1965. március 18-án. A légierő marsallja, valamint tehetséges festőművész is egyben.
Az amerikai csapat
Az „Igazak”: Grissom, Shepard, Carpenter, Schirra, Slayton, Glenn, és Cooper.
Az amerikai űrtörténelem pionírjai három nagy űrhajó-programot töltenek meg. Elsőként a Mercury Seven pilótái voltak azok, akik lehetőséget kaptak az egyszemélyes űrhajók tesztelésére. Az „Igazak” néven is ismert csoport pilótái közül legnagyobb bánatunkra már senkit sem találunk az élők sorában. Repülésük sorrendje szerint ők voltak az amerikai úttörők:
Alan Shepard 1961-ben a Freedom 7 fedélzetén tett űrugrást, majd 1974-ben az Apollo-14 fedélzetén a holdra is eljutott. 74 évesen, 1998-ban, leukémia vitte el az élők közül. Virgil Grissom a Liberty Bell 7 pilótájaként ismételte meg az űrugrást, és tragikus, mártírhalált halt egy földi gyakorlat során az Apollo-1 kapszulájában, tűz következtében. Két társa, Edward White és Roger Chaffee szintén áldozatául esett a szerencsétlenségnek. A szomorú esetnek idén van a 50 éves évfordulója.
John Glenn volt a legsikeresebb űrhajós a csapatból, kétszer is járt a világűrben. Elsőként három teljes kört tett meg a Friendship 7 fedélzetén 1962-ben, majd fordulatos, politikai karrierrel is tarkított élete során, 77 évesen a Discovery űrsikló fedélzetén 1998-ban ismét kijutott a világűrbe, ezzel felállítva az űrben járt legidősebb férfi rekordját. Haláláról szomorúan értesülhettünk nem egészen két hónappal ezelőtt, 2016. december 8-án. Kimagaslóan hosszú életet élt, 95 évet.
John Glenn az űrbe készül 77 évesen
Néhány éve, 2013-ban ment el Scott Carpenter is, aki az Aurora 7 űrhajót vezette, és 88 évet élt. Az 5. amerikai űrhajós, Walter Schirra érdekes karriert tudhatott magáénak, ő volt ugyanis az egyetlen a csoportból, aki mind a három korai programban repült: 1962-ben a Sigma 7 fedélzetén, 1965-ben a Gemini-6-tal, 1968-ban pedig az Apollo-7-tel. Családja közleménye szerint otthonában, természetes okokból távozott el 2007-ben, 84 évesen. A hatodik amerikai űrhajós, Gordon Cooper 1963-ban a Faith 7 parancsnoka volt, és repült később a Gemini-5-tel is, mielőtt felhagyott pilótakarrierjével. 2004-ben, 77 évesen érte a halál a kaliforniai Venturában. Az „igazak” közül a Mercury-programban egyedül Donald Slayton nem repülhetett szívproblémái miatt, ám ezt a hiányosságát 1975-ben a Szojuz-Apollo program keretében pótolta. 1993-ban, agytumor következtében halt meg.
Akik a Holdat is elérték
Nem lehet szó nélkül elmenni azon űrhajósok mellett sem, akik a Hold meghódításában aktív szerepet vállaltak. Még mai is élnek közülük élő hírmondói az akkori eseményeknek. Az Apollo-program során 12 személy járt a Holdon. Az Apollo-11 híres parancsnoka, Neil Armstrong 2012-ben hagyott itt minket egy sikertelen bypass műtét során, azonban íme egy lista azokról a személyekről, akik tudnak még a holdsétákról mesélni.
Alan Bean festés közben
Edwin „Buzz” Aldrin aktív közéleti személyiség, aki amerikaias vehemenciájával móresre tanít mindenkit, aki megkérdőjelezi hősi utazását. A másodikként Holdra lépő ex-űrhajós jelenleg 87 éves, számos kitüntetés tulajdonosa és az irodalommal is kacérkodik. Alan Bean a negyedik személy volt a Holdon az Apollo-12-ről, aki később sem adta fel űrhajósi karrierjét, és a Skylab-3 űrállomáson az 1973-ban rekordnak számító 58 napot is a világűrben töltötte. Jelenleg 84 éves, és a szovjet/orosz Leonovhoz hasonlóan a festőművészet színesíti meg napjait.
David Scott az Apollo-15 parancsnoka volt, előtte a Gemini-8 fedélzetén szerzett űrhajósi tapasztalatokat, a 7. személy, aki sétált a Holdon. Jelenleg is aktív életet él nyugalmazott ezredesként, a már emlegetett Alekszej Leonovval 2006-ban közösen megírták az űrhajózás történetét a hidegháború során, Two Sides of the Moon: Our Story of the Cold War Space Race címmel.John Young a Gemini-, az Apollo-, és a Space Shuttle-programokban is repült, így tapasztalt űrhajósnak számít. A 84 éves, nyugállományú űrhajós az első, aki hatszor is eljutott a világűrbe. Holdraszálló társa, a holdkomp pilótája, Charles Duke csak egyszer repült, ő inkább cégigazgató lett Texasban, jelenleg 81 éves.
Az Apollo-17 holdi személyzete: a nemrég elhunyt Eugene Cernan, és Walter Schmitt, az utolsó ember, aki a Holdon járt.
Az utolsó élő ember, aki a Holdon járt az Apollo-17-tel, Harrison Schmitt geológus-űrhajós, akinek társa, a misszió parancsnoka, Eugene Cernan alig két hete, 2017. január 16-án hunyt el 82 évesen. Scmitt több asztronautához hasonlóan politikai karriert is épített, és a szenátori címig vitte. Az idén 81 éves űrhajós jelenleg mérnökként tanít a wisconsini Madison Egyetemen, és közvetlenül a Hold felszínén majdnem egy egész napot, 22 órát töltött az utolsó emberes Apollo-küldetésen.
Az Assassin’s Creed a legfrissebb film, ami igyekszik eloszlatni a videójáték-adaptációkkal szemben hosszú évek alatt kialakult fentartásainkat.
Ez nem kis feladat, mert a rossz játékadaptációk sora végtelen. Max Payne, Hitman, Mortal Kombat: Annihilation, Far Cry – és még számtalan béna filmet láthattunk a múltban, ami játékon alapult, így érthetőnek tűnhet, ha gyanakvó tekintettel nézzük a trailereket és a posztereket.
Az idei év feldolgozásai közül magasan kiemelkedik az Assassin’s Creed, és ha vetünk egy pillantást a készítők listájára, már sejthetjük, hogy elégedetten fogunk távozni a moziból. A tavalyi Macbeth-ért felelős triász, Justin Kurzel, Michael Fassbender és Marion Cotillard ismét remekművet hoztak létre. A rendező és a színészek rendkívül pozitív hatással vannak egymásra, a kreativitásuk és tehetségük egy utánozhatatlan egyveleget alkot, ami most az Assassin’s Creedben ölt testet.
A cikk a továbbiakban spoilereket is tartalmaz.
A történet drámaian kezdődik. Egy ügyetlen gyerekszínész képében a főhős, Callum Lynch elveszti édesanyját, és ez lesz a fő mozgatórugója a gondolkodásának és cselekményeinek A főhős viszontagságos gyermekkorának hála, egy meglehetősen labilis és majdnem kiszámíthatatlan karaktert kapunk, épp úgy, mintha egy freudi trauma-pszichologikus könyvnek a tartalmát vezetnék le a vásznon. Miután végigszenvedtük az alapozást, elindulhat a film, és hirtelen már az öreg Callumot láthatjuk, ahogy kivégzik. Fassbender fenomenális: hihetetlenül realisztikusan játszik. Ugyan csak egy problémás férfit alakít, de mégis az emberi érzelmek teljes spektrumát megjárja, tényleg hitelesen – miközben a néző háta a halálfélelemtől borsódzik. Szerintem ez az eddigi legjobb halálközeli élmény, amit valaha átélhetettünk moziban. A konvencionális kivégzési jeleneteknél jó párat láthattunk már, ahol unottan vagy őrjöngve viselik a sorsukat az emberek, itt viszont pont a kettő határán van az áldozat, és a rettegés nem csak a színész, de a néző arcára is kiül.
Végül nem hal meg a főhős, hanem a játékban jól ismert tudóslétesítményben, az Abstergo Industriesben ébred, ami a modern megfelelője a Templomos Rendnek. Itt megismerhetjük a főgonoszokat, akik földi paradicsomot akarnak létesíteni a Földön, és mint gondolhatjuk, ehhez az Assassin Rendnek is van egy-két szava.
A cég tervének kivitelezéséhez egy fontos tárgyat keresnek, ami által megfoszthatják az emberiséget a szabad akaratuktól. A megtalálásához egy Animus nevű szerkezetet használnak, ami felkutatja azokat az örökölt emlékeket, amelyek az alanyban rég elfelejtve szunnyadnak. Az Animus egy szimulációként végigviszi az emléket az kísérleti alany fejében, és ő úgy lát mindent, mint ahogyan az őse látta. Az Animus megjelenése után kettészakad a cselekmény, egyrészt a valóságban folytatódik, másrészt pedig a múltban emlékképek formájában. A szerkezetet átformálták a filmben, a játékbeli unalmas ágyat vagy széket kicserélték egy gépmonstrumra, ami úgy mozgatja Fassbendert a levegőben, ahogy az az emlékben is mozog, hogy minél hihetőbb legyen a szimuláció. Nem egyszer kell hirtelen kihúzni a szereplőnket a gépből, mivel a nagyobb zuhanásokkor könyörtelenül földhöz csapta volna őt a gép.
Az Animus élettani hatásaira is kitér a film, és rendkívül ötletes és érdekes szálat vezet be az akciódús filmbe, ahogy Callum meghasonul múltbéli önmagával. A tudathasadásos-hallucinációs jelenetek sorra váltakozva teszik izgalmassá az Animuson kívül történt eseményeket.
Fassbender az intézetben játszódó jelenetekben is óriásit alakít. Szerintem az őrült jelenetnél hozott egy kis inspirációt a Macbeth-es őrültségéből, itt viszont sokkal hihetőbb volt. Egyébként annyira jól játszott, hogy a magyar szinkronos változatban van egy hely, ahol szimplán bent hagyták Fassbender hangját a filmben angolul, fordítás nélkül, mert nem volt olyan szinkronszínész, aki tükrözni tudta volna a jelenet érzelmi hordalékát magyarul. Fassbender ismét emlékeztetett, hogy egy film nemcsak a trükköktől, az izgalmas jelenetektől, vagy a hihető CGI-től lesz kézzelfogható és nagyszerű, hanem az alakítás minőségén is rengeteg múlik.
Amikor beültem a moziba, féltem, hogy ismét egy terminátor-szerű főhőst kapunk, mondván hogy az Assassin’s Creed cím általában a kegyetlen kivégzésekről szól és a menőségről. Itt viszont egy átalakulást láthattunk, ahogy egy piti bűnözőből egy igazi fenevad válik. Megtanul ölni és megbocsátani, és célt talál az életének, ami nem más, mint a rend, és a templomosokkal való küzdelem.
A másik főszereplőt Marion Cotillard játssza, akinek a karakterét elég elmismásoltnak érzem. A film középpontjában a tudós nő és Callum kapcsolata áll, és az ő egymáshoz való viszonyukat követhetjük figyelemmel a vásznon. A tudós feltehetően valamiféle érzelmeket táplál Callum felé, de erre ő semennyire se reagál, éppen elfoglalja, hogy megőrül. A rokonszenves érzelmeit egyébként nem mutatja ki sehol, kivéve hogy elég sok helyen kissé buja szemmel tekint a főhősünkre. Kénytelen vagyok feltételezni titkolt érzelmeket és fellángolást a háttérben, mert a végső jelenetet másképpen nem tudom megmagyarázni, és logikátlannak kéne tartanom a viselkedését. Szokták mondani, hogy a profiknál nincsenek véletlenek, tehát valószínű, hogy van érzelmi szál, de ez nem egyértelmű – mindenki eldöntheti magának.
A cselekmény egyébként egy igen régi filozófiai kérdésen alapul. Bűn-e a szabad akarat? Amikor szabad akaratról beszélünk, legtöbbször a bibliai értelmezésben vett szabad akaratra gondolhatunk, tehát bűnözhetünk. A film fő gonoszai a feltétlen hatalom megszerzésére törekednek a szabad akarat elvételével, és ezen felfogás ellen harcol az Assassin szerveződés. Nagyon érdekes, hogy ez a fogalom is egy átalakuláson megy át a film közben, mivel a szereplők fogalma a szabad akaratról is átfogalmazódik a bibliai bűn értelmezésről a valóságos szolgaság felé. Végül a főszereplő azt az utat választja, hogy a szabadság mindennél fontosabb, és ha bűnözni kell érte, megéri. Viszont ez is rengeteg filozófiai és etikai kérdést von magával. A film filozófiailag nem válaszol, csak kérdez. Rákérdez a bűn fogalmára, az Egyház hitelességére, a tudomány és a kísérleti nyúl viszonyára és nem végső soron az emberiség jogaira.
A film fő szimbóluma a madár. Az átvezető jeleneteket és az időugrásokat egy-egy repülő madár képével kötik össze. A madár nem csupán a szabadságnak, de az időtlenségnek is a jelképe, nem beszélve arról, hogy a léleknek is a kiemelt szimbóluma a keresztény világban. A madár egyébként felvonásokra is tagolja a filmet, összeköti a múltat a jelennel és a jövővel, bár szerintem egy picit túl sokat használták, mégis stílusos, és egyértelműen jelzi a nézőnek, hogy készüljön föl az akcióra.
Az Assassin’s Creed egy igazi látványfilm, nagyon szép harcjelenetekkel, kérdéses fizikai törvényekkel és meglepő kameraszögekkel. Külön tetszett, hogy többégében jól láthatóak voltak az események az akciódús jeleneteknél, bár volt, hogy össze-vissza kapkodták a kamerát. Mindent beletettek, ami csak a játékban benne volt, tehát a fanok minden harmadik percben találhatnak valamit, amiről eszükbe juthat, hogy az pont olyan, mint a már ismert világban. A film önmagában is megállja a helyét, bármilyen előismeret nélkül meg lehet nézni, és élvezni.
A film negatívumai közé kell sorolni a zenéjét. Nem emlékszem, hogy egyáltalán volt-e valami zene alatta, annyira sablonszerű. Hallhatóan nem akartak valami egyedit használni a készítők. A másik negatívum az az npc-szerű háttérszínészek. Bár ettől csak még inkább úgy éreztem, hogy a játékban vagyok, de ez talán mégsem túl kedvező egy filmnek.
Az Assassin’s Creed film összességében nagyon szuper lett, és csak ajánlani tudom minden korosztálynak.
Nálunk még alig fejeződött be a négyes metró építése, nagyobb városokban viszont olyan kiterjedt a metróhálózat, hogy egyes állomásokat be is zárnak, kihasználatlanság miatt. Ezek szép lassan leamortizálódnak, elfelejtődnek…
Jodi Taylor Dél-nyugat Angliában, Bristolban született. Iskoláit később Gloucesterben járta. Házassága után férjével Yorkshire-ba költöztek, ott majdnem 20 évig a North Yorkshire County Councilnél dolgozott, mint könyvtári létesítményekért felelős menedzser. Saját bevallása szerint mindig is a történelem megszállottja volt, nem is meglepő, hogy ezt könyveibe is beleviszi. Ezen kívül nehéz kicsalogatni ágyából, egy szelet csokival még lehet esélyed, de ha esik, felejtsd el Jodit! Ha magáról kell beszélnie a nyelve meg van kötve, szerényen csak annyit mond, hogy magas, hihetetlenül szép, szellemes és sok mindenben jártas – olvasható mindez az írónő 
