Az Amazon az utóbbi időkben komoly reményeket fűz a zsánerhez. Az ember a Fellegvárban hihetetlen sikert hozott nekik, nemrég három új sorozattervet jelentettek be, köztük Neal Stephenson kultregényének megfilmesítését. Az SFF iránti érdeklődés nem csökken, egy elég meglepő hír jött az Amazon háza tájáról: sorozatot készítenének A gyűrűk urából.
A cég CEO-ja, Jeff Bezos a jövőbeli sorozattervek kapcsán mondta, célja, hogy az Amazon is megcsinálja a saját Trónok harcáját. A Variety értesülései szerint úgy néz ki, Bezosék a fantasy atyjáig, J. R. R. Tolkienig nyúlnának vissza, ugyanis tárgyalásokat kezdtek a Warner Bros. Tv-vel és Tolkien örököseivel egy lehetséges sorozatterv kapcsán. Maga Bezos személyesen vesz részt ezeken a tárgyalásokon, ezzel is jelezve, mennyire fontos neki a projekt és az SFF.
A tárgyalások még nagyon korai szakaszban vannak. Még semmi sem biztos, meg van rá az esély, hogy sem a WB, sem a Tolkien hagyatékot gondozók sem bólintanak rá a sorozatra. Az ötlet viszont nem teljesen elvetendő, hiszen ezen a formátumon keresztül számos, Peter Jackson filmtrilógiájából kihagyott részt láthatnánk viszont, például a sokat hiányolt Bombadil Tomát. Viszont Tolkien hatalmas forrásanyagot és rengeteg Középföldén játszódó történetet hagyott hátra! Miért nem ezek között néz szét Bezos? Ott van mindjárt A szilmarilok (jó, tudjuk, hogy Christopher Tolkien, amíg él, ezt nem nagyon szeretné odaadni Hollywoodnak), ami tartalmazza Középfölde mitológiáját és talán ennek a világnak a legszívszorítóbb történeteit, mint a Beren és Lúthient vagy Túran Turambar. De továbbmegyek: annyi jó fantasy van még, ami a következő Trónok harca lehetne.
1892. január 3-án született J. R. R. Tolkien, A Gyűrűk Ura szerzője. Népszerűsége a mai napig töretlen, munkásságának hatása tagadhatatlan a fantasyben, annak ellenére, hogy bőven akadnak kritizálói is az írónak. Mostani cikkünkben azonban nem műfajteremtő szerepéről, hanem Tolkien kevésbé ismert műveiről ejtenénk pár szót, amelyek nélkül akár A hobbit, akár A Gyűrűk ura nem lenne olyan, amilyennek ismerjük.
Beowulf:
Filológusként Tolkien sokat tett az óangol irodalomért. Többek között neki köszönhetjük a „Sir Gawain és a Zöldlovag” legenda egyik első angol fordítását, 2014-ben pedig megjelent az angol eposszal foglalkozó könyv, a Beowulf: Fordítás és kommentár, ami nem csak magát a prózafordítást (versként Seamus Heaney ír költő fordította le 1999-ben), hanem a történet újramesélését és a versnek egy nagyon meghatározó tanulmányát is tartalmazza. Maga az eposz egy Svédországból érkező harcos, Beowulf kalandjait meséli el: miként ölte meg Grendelt, a szörnyet, annak bosszúszomjas anyját, majd utolsó harcát a sárkánnyal, ahol életét veszti.
Tolkien először 1936-ban, Oxfordban beszélt a Beowulfról, ahol főleg azt emelte ki, hogy az eposzra nem csak régészeti leletként kell tekinteni, hanem meg kell látni benne a történetet és annak mondanivalóját. Ugyanis gyakori állítás a Beowulfról, hogy az ideális harcos képét és magát a társadalmat mutatja be, ami arra szolgált, hogy útmutatást adjon a kor férfijainak. Tolkien ezzel szemben a halált és a halandóságot emeli ki az eposz fő témáiként. Ezzel is azt erősíti meg, hogy a Beowulfot nem a görög vagy római művekhez hasonlóan kell elemezni, hanem annak saját logikája szerint. Érdekes észrevételei mellett irodalmi életművének fényében is érdemes figyelni az eposzra, hiszen számos motívumot átvesz a műből. Például Smaug alakját a Beowulf harmadik történetében szereplő sárkány ihlette, de magában a Gyűrűk Urában is számtalan, az eposzban is megjelenő jelenet van: Boromir temetése, látogatás az Aranycsarnokban stb.
Kullervo:
A 2015-ben (itthon tavaly) megjelent a Kullervo történet, ami Tolkien legelső prózái közé tartozik. Írásában a finn eposzból, a Kalevalából ismert azonos nevű hős meséjét dolgozza fel. A művet 1914 és 1915 között írta egy nehéz időszakában – ezt bizonyítja a mű sötét témája is. Azonban 2015-ig kiadatlan maradt, pedig a Tolkient kutatók számára mindenképpen fontos írás, hisz a Kullervo történet bizonyítja a tolkieni mitológia finn ihletését.
Maga Kullervo a finn mitológia talán legtragikusabb hőse. A történet szerint lemészárolt törzsének ő az utolsó tagja, akit Untamo emberei, azaz törzsének gyilkosai neveltek fel. Később eladják rabszolgának, kínzásokon és egyéb szörnyű próbákon esik át, mielőtt sikerülne elmenekülnie. Kalandozásai során találkozik egy koldus lánnyal, akibe szerelemes lesz, később azonban kiderül, hogy a lány az elveszettnek hitt húga. A vérfertőzés bűnét képtelen elviselni, így a lány öngyilkos lesz. Kullervo megtalálja családját is, majd ismét elszakad tőlük. A férfi bosszút esküszik és visszatér az Untamo törzshöz, aminek tagjait lemészárolja. Hazatérve, családját legyilkolva találja, ekkor tudja meg szerelmének halálát és a vérfertőzést is. A monda az ő öngyilkosságával ér véget.
A Tolkien életműben mindenképpen kiemelt szerepe van a finn legendának. Először is, ezzel a történettel kezdte prózaírói tehetségét próbálgatni, de nagy hatással volt élete főművére is, A Szilmarilokra is. Azoknak, akik járatosabbak Tolkien műveiben ismerős lehet Kullervo története: Tolkien ebből merített Túrin Turambar, Húrin fiának tragikus történetéhez.
Számos más fontos, mitológiával kapcsolatos Tolkien művet vagy esszét lehetne még említeni, mint például a már említett Sir Gawain és a Zöld lovagról szólót vagy a magyarul még nem olvasható The Legend of Sigurd and Gudrúnt. Fontosságuk azonban az író életművében tagadhatatlan, sőt, talán azon is érdemes lehet elgondolkodni, hogy az északi mitológia ihletése nélkül milyen irányt vehetett volna a fantasy fejlődése.
A múlt hónapban indult „Jog és politika a fantasyben” előadássorozat második állomása Középfölde volt. Ez alkalommal ismét Dr. Tóth Csaba politológus segített eligazodni a feudalizmus hagyományaira épült fantasy világ politikájában, Tolkien története során felmerülő jogi kérdésekben pedig Dr. Hoffman István közigazgatási jogász adott útmutatást.
A Trónok harcás eseményhez hasonló menetrend szerint zajlott a Gyűrűk Urát körbejáró est is: néhány kiemelt jelenet során nyerhettünk rálátást Középfölde jogi és politikai kérdéseire. Számos olyan probléma felmerült, amelyek miatt szokták kritizálni a ma már klasszikusnak számító regényt. Egyik legérdekesebb kérdés az volt, miért rekedt meg a fejlődés a feudalizmus szintjén, hol vannak egy esetleges ipari forradalom jelei? Tóth és Hoffman is arra jut, a mágia jelenléte akadályozhatja meg egy ilyen mesebeli világban, mint amilyen Középfölde is vagy bármelyik más jól ismert fantasy birodalom a fejlődést (megjegyzés: azért jócskán akadnak olyan fantasyk, ahol jelen vannak a tűzfegyverek, mint például Brain McClellan Lőpormágus-trilógiája). Másik érvként felmerül az egyik népszerű Gyűrűk Ura-olvasat, miszerint a középföldiek és Szauron küzdelme értelmezhető a konzervatív világkép és az ipari forradalom ütköztetéseként is.
Középfölde színes, de néhol problematikusnak mondható rendszerének mélyébe is lemerészkedtünk. Számos politikai kapcsolatnak, mint Gondor és Rohan szövetségének boncolása során jól ismert középkori minták tárulnak fel a mítoszi köntösbe bújtatott történet elemeiből. Így tárul fel például az önsegély és a kollektív védelem rendszere, és itt merül fel egy másik Gyűrűk Ura-olvasat is, ami a történetet a második világháború parafrázisaként láttatja. Továbbá szó esik Szauron okos stratégiájáról (egyenként támadja meg a rendszer egységeit) és annak kérdése, ez ellen hogyan is léphetnének fel a középföldei fajok. Hátráltató erőként felmerül a politikai rendszerek perszonalizációja, azaz annak problémája, hogy egyének, nem pedig hatalmi egységek irányítanak (gondoljunk csak Théoden királyra: amíg ő nem döntötte el, hogy segít Gondornak, addig más sem cselekedett).
Ennek megoldásához nem árt feltárni, melyik nép milyen politikai helyzetben is van. Ennél a pontnál olyan megállapítások kerültek kimondásra, amikre talán már magunk is gondoltunk a regény olvasása vagy a filmtrilógia nézése közben. Például górcső alá kerül Gandalf szerep. A varázsló, mint a megkérdőjelezhetetlen, mindenki felett álló hatalom, egy igazi manipulátor, aki jó szándéka által vezetve igyekszik az eseményeket a megfelelő sodorba terelni. Másik érdekesség, ami felmerült, az a a hobbitok politikai berendezkedése: gyakorlatilag ők az egyetlen demokratikus közösség Középföldén. Továbbá rövid ideig elidőztünk a tündék felsőbbrendű szerepén, és az emberekhez való viszonyuláson. Tóth Csaba megjegyzi, hogy a fajok helyzetét és a közeledő veszély mértékét mérlegelve, ő a központosítást javasolná megoldásként. Ez a gondolat mind a regényben, mind pedig a filmben is megjelenik: Elrond tanácsa, majd a Gyűrű szövetségének megalakulása. Ha Szauron távoztával ez az egység tovább tudna működni, sok probléma megoldódna Középföldén, és talán a hiányolt fejlődés is elindulna. Aki ismeri A szilmarilokat és más Tolkien-írásokat az tudhatja, hogy sajnos áldozatok árán jön el Középföldére a technikai haladás (saját elképzelése szerint a mitológiai világ vége Ábrahámmal jön el).
ELTE ÁJK Hallgatói Önkormányzatának előadássorozata egy újabb szeletét tárta fel a fantasy zsánerének folytatva saját kitűzött misszióját: kedvenc történeteinken keresztül hozza hozzánk közelebb a jog és a politika világát. Reméljük, hogy a következő, november 15-én tartandó előadás, ami a Harry Pottert fogja vizsgálni is hasonlóan magas színvonalú lesz.
A Metropolis Könyvek sorozatban idén nyáron megjelent, Nebula-, Hugo- és Brit Fantasy-díjas Mások között főhőse, Mori Phelps szenvedélyes SF rajongó. A naplóként megírt regényben számtalan sci-fi és fantasy könyvről beszél, melyek nagy része számunkra is ismerős lehet. A regényben néhány regényről vagy novelláról épphogy említés szintjén olvashatunk, de izgalmas fejtegetések és viták is találhatóak a science fiction és a fantasy nagy alakjairól.
Mori kedvencei főleg két korszakból, a sci-fi Aranykorából (1940-1960) és az Új hullámból (1960-1970) kerülnek ki, de a nagy klasszikus fantasy művek, mint A Gyűrűk Ura és Narnia krónikái is helyet kapnak a lány könyvespolcán. Nincs ezen csodálkozni való. A ma már klasszikusnak számító SF-ek még ma is komoly mondanivalóval bírnak, nemhogy a Mások között idején, a 70/80-as évek fordulóján, amikor ezek a művek még frissebbnek hatottak. Némi időrendet követve nézzünk meg néhány érdekes értelmezést a regényből.
Aslan igazából Jézus Krisztus?
„Carpenter azt írja a Tintafiak-könyvben, hogy Lewis Aslan személyében Jézust akarta megjeleníteni. Tulajdonképpen látom benne, de így az egész inkább árulásnak tűnik. Mint valami allegória.” – Mori ezen soraiban egyértelműen Tolkien véleménye olvasható. Akik már utánanéztek a GYU írójának vagy Lewis életének, azok biztosan belefuthatott már a Narnia keresztényi értelmezésébe. Az említett figura, Aslan is ezt bizonyítja: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrényben az oroszlán feláldozza életét a többiekért, majd a végső ütközet előtt feltámad. De hasonló, egyértelműen a Bibliából átvett elemek találhatóak például A varázsló unokaöccsében is (pl. almafa). Tolkien szerint ezek nagyon egyértelmű allegóriák (Lewis szerint pedig analógiák). Szerinte úgy kell beemelni más elemeket egy kitalált mitológiai rendszerbe, hogy azoknak eredetére ne lehessen rögtön rájönni. Hasonló okból kritizálja (nem egységes mitológiai rendszer) a mitikus lények (pl. faun, kentaur), Télapó, és Beatrix Potter gyermekkönyveit idéző beszélőállatok beemelését is. Összefoglalva, Tolkien azért nem szerette a Narniát, mert nincs benne teljesen kidolgozott mitológiai rendszer. Akik olvasták A szilmarilokat vagy más Középföldéhez kapcsolódó kötetet, azok tudják, a mester szerint hogyan is kell felépíteni egy konkrét mitológiát.
Heinlein fasiszta?
Adam Roberts History of Science Fiction könyve (amit mellesleg nagyon ajánlok) a következő írókat sorolja a már fentebb említett Aranykor időszakába: Issac Asimov, Robert A. Heinlein, Jack Vance, A. E. Van Vogt, Poul Anderson, Algis Budrys, Arthur C. Clarke, Alfred Bester, Brian Aldiss és Walter Miller.
A felsorolt írók közül a Mások közöttben feltűnik Asimov (Alaptívány trilógia, A halhatatlanság halála), Arthur C. Clarke (2001 Űrodisszeia, A gyermekkor vége) és Poul Anderson is (A törött kard, a Flandry-sorozat), de Mori rajongásának egyik főalakja Robert A. Heinlein. Például őmiatta akarja kiharcolni, hogy tanulhasson fizika mellett kémiát és biológiát is, hiszen
Robert Heinlein azt írja a Ha van űrruhád, utazhatszban, hogy az egyedüli dolgok, amiket érdemes tanulni, a történelem, a nyelvek és a természettudományok. Igazság szerint még a matematikát is hozzávette, de az én agyamból az annak megértéséhez szükséges részt kifelejthették.
Ez a rajongás annyira nagy, hogy Mori még barátjával, Wimmel is vitába száll Heinleinért. A fiú szerint az író fasiszta. Az író ezt a kritikát főleg a Csillagközi invázió miatt kapta, ahol megjelenik a tekintélyelvűség. Walton ezzel egy gyakori vitára utal Heinleinnel kapcsolatban: gyakran gondolják azt például, hogy a Csillagköziben szereplő Terrai Federációt erősen hasonlít egy fasiszta rendszerre. Ez az olvasat olyan népszerű, hogy Paul Verhoeven 1997-es filmjében is visszaköszön: a terraiak SS-t idéző ruhát hordanak. A kritikusok szerint van alapja ennek az értelmezésnek. Például a Federációban a veteránok kiváltságos helyzetben vannak: ők bírnak szavazati joggal, ők taníthatják a gyerekeket történelemre és etikára, viszont a nem-veterán lakosság csak korlátozott jogokkal rendelkezik. Továbbá az is támogatni látszik a nézetet, hogy a könyv világában a halálbüntetés és a testi fenyítés teljesen elfogadott módszer a morális értékek megszilárdításának és a bűnmegelőzés érdekében.
Részlet Paul Verhoeven filmjéből
Akadnak azért bőven ellenzői a fasiszta olvasatnak: például Poul Anderson szerint Heinleint nem a náci rendszer vagy Spárta (a katonák hatalma emlékeztethet minket a spártaiak társadalmára is), hanem inkább Svájc ihlette. Megint mások pedig azt állítják, köztük maga Heinlein is, hogy a szelekció kérdését járja körül. Az író meg is jegyzi, hogy a regényben szereplő veteránok nem tekinthetőek katonai személyeknek, inkább a közigazgatás tagjainak.
Ezek után Heinlein valóban fasiszta lenne? Morit idézve, gondoljunk csak a Hold börtönébenre vagy a Galaxis polgárára. Ezek szerinte pont a Csillagközi invázió ellenkezői.
A kisemmizettek és a Triton beszélgetnek?
A History of Science Fiction az Új Hullámba sorolja többek között Frank Herbertet, Roger Zelaznyt, Samuel R. Delanyt, Ursula Le Guint, Norman Spinradot, Theodore Sturgeont, Philip K. Dicket, John Brunnert, Robert Silverberget és még további jelentős SF szerzőt. A Mások közöttben főleg Zelazny, Delany és Le Guin nevével találkozhatunk, de Mori gyakran emlegeti James Tiptree, Jr.-t (azaz Alice Bradly Sheldont) is, aki szintén ezekkel az írókkal alkotott egy időben.
Egyik ehhez a korszakhoz kapcsolódó felvetése egy könyvklubos epizódban hangzik el. Wim felveti, hogy a Triton szerzőjére, Samuel R. Delanyra hatással volt Ursula Le GuinKisemmizettekje: „Hátha megnézte magának az Anarrest, és azt kérdezte, miért kell olyan szegénynek lennie, miért éhezik ott a nép, miért korlátozzák így a szexualitást? Milyen másfajta anarchiát képzelhetnénk el? „
Morit idézve „lenyűgöző gondolat” és kézenfekvő is. A Kisemmizettekben két világot ismerünk meg, egy utópiát (Anarres) és egy disztópiát (Urrus). Az Anarres anarchista jellegű társadalma csábító lehet bárki számára: a lakók függetlenek, kizárták világukból a korrupciót, hisz hagyományos értelembe vett kormányuk nincs. Az emberek közösen dolgoznak (ez is az ember mértéke itt: ki mit tesz meg a közösségért) a közös életért. Ezzel szemben a Triton egy radikálisan liberális világot mutat be (szintén lehet vonzó). Ugyan itt van központosított hatalom, de tényleges befolyással nincsenek az egyén fölött. Sőt, aki egyáltalán nem vágyik vezetőkre, az akár elköltözhet egy törvény nélküli területre. Delany társadalmában szinte mindenki azt teheti, amihez épp kedve van, a fejlett technológiának köszönhetően akár külsejét is átalakíthatja. Természetesen a cselekmény előrehaladtával mindkét író bemutatja, miért nem teljesen utópikusak a felvázolt társadalmak. Erre utal Le Guinnél a rajongók által adott alcím, az „an ambugious utopia” (egy bizonytalan utópia), Delanynál a „an ambiguous heterotopia” (egy bizonytalan heterotópia/másik hely) pedig Wimet látszik igazolni: egy Anarrestől eltérő anarchiát akart megírni.
Bár nem egészen úgy történtek a dolgok, ahogy azt a fiú felvázolta, nem járt messze az igazságtól. Egy egyetemi előadáson Delany elárulta, hogyan lehetséges a párbeszéd a két mű között, annak ellenére is, hogy ő maga viszonylag későn olvasta Le Guin regényét. Elmondása szerint akkor kapta meg a Kisemmizetteket, amikor már befejezte a Triton első és második vázlatát is. Természetesen ő is észrevette, hogy saját és kortársnője regénye milyen jól reflektál egymásra, sőt, bizonyos pontokon el is gondolkodtatta. A következő vázlatban pár dolgot megváltozott, egyes részeket pedig jobban kifejtett, hogy még jobban működhessen a két mű közötti párbeszéd. Mindenképpen érdemes lesz ennek tudatában (újra)olvasni a regényeket.
Jo Walton még számos egyéb SF-es érdekességgel töltötte meg a Mások közöttet, mint például hogy James Tiptree Jr férfigyűlölő volt-e vagy Le Guinnál a környezet formálja-e a szereplőket. Ki tudja, talán már mi is gondoltunk ezekre kedvenc könyveink olvasása közben.
A San Franciscó-i SpokeArt egy különleges projektbe kezdett: 75 nemzetközileg elismert művészt kértek fel arra, hogy saját elképzelésük szerint hívják életre a Gyűrűk Ura vagy a Trónok harca világát. A beérkezett művekből. Lord of the Thrones címen kiállítást rendeztek.
A 2010 óta működő SpokeArt galériában olyan művészeti kiállításokat rendeznek, ahol a popkultúra inspirálta műveket tekinthetnek meg a látogatók. Leginkább festményekre és illusztrációkra szakosodtak, de ezen a kettőn belül nyitottak minden stílusra. Először Oaklandben és San Franciscóban rendeztek kiállításokat, de ma már az országos körutak során népszerűsítik a popkultúra művészetét, és több, nagy amerikai városba is eljutottak már, mint New York, Chichago vagy Los Angeles. Céljuk, hogy havonta egy új kiállítás keretén belül bemutathassák egy-egy alkotó művészetét vagy egy adott témához kapcsolódóan akár több művészt is. A júniusi kiállításuk a fantasy zsáner két legnépszerűbb világához kötődik, Középföldéhez és Westeroshoz.
A június 2. és június 25. között, sajnos csak a tengerentúlon megtekinthető kiállítás célja bemutatni, hogy két ilyen gazdag és részletesen kidolgozott világ milyen hatalmas inspirációt is jelenthet. A beérkezett művek között főleg portrékat, tájképeket találunk, de megjelennek a Gyűrűk Ura és a Trónok harca gyakori motívumai és témái is. Most ezek közül a munkák közül hoztunk nektek egy kisebb válogatást.
Adam Caldwell: Mordor (Verdun) 1916Marco Caradonna: A Gyűrű kovácsolásaAdam Lister: GandalfKelly McKernan: A Fény úrnőjeKemi Mai: Viharban születettZach Meyer: Arya a hírnökAllison Reimold: A LátnokJeremy Hush: A Fényura
Számos dolog van, amelyet még leglelkesebb rajongók sem tudnak John Ronald Reuel Tolkienről. Íme néhány érdekesség.
1. Drámai érzékkel rendelkezett
Mint óangol és óészaki szakértő, Tolkien 1925-től 1959-ig professzorként dolgozott az Oxfordi egyetemen. Oktatóként fáradhatatlannak bizonyult: évente 70 – 136 előadást tartott (a szerződésében csupán 36 állt). Azonban a legjobb dolog az volt, ahogyan tartotta ezeket az előadásokat. Habár nyilvánosság előtt csöndes és visszafogott viselkedés jellemezte, Tolkien nem volt az a merev, tartózkodó sztereotipikus oxfordi oktató a tanteremben. Jegesmedvének öltözve ment oda emberekhez, a szomszédot fejszével hadonászó angolszász katonának öltözve üldözte, és ismert volt arról is, hogy a boltosoknak a hamis fogával fizetett. Ahogyan egyik diákja mondta, Tolkien képes volt átváltoztatni az előadótermet egy viking csarnokká.
2. Úgy érezte, hogy némely rajongója elmebeteg
Tolkien elsősorban kutatóként tekintett magára, csak másodsorban íróként. A hobbit és A Gyűrűk Ura nagyrészt kísérletek voltak arra, hogy felépítse egy mitológia vázát: ezekek a sikerével nemigen volt tisztában. Tulajdonképpen éveket töltött azzal, hogy elutasítson, kritizáljon és megsemmisítse műveinek azon adaptációit, amelyekről nem hitte, hogy megfogták műveinek epikus hatását és célját. Továbbá teljesen szkeptikus volt a legtöbb GYU rajongóval kapcsolatban, akikről úgy hitte, hogy képtelenek művét valóban értékelni, és valószínűleg elborzadna azoktól a filmes rajongóktól, akik Legolasnak öltöznek be.
3. Szerette a munkáját
Tolkien számára a fantasy történetek írása csupán hobbi volt. A művei, amelyeket igazán fontosnak tartott azok a kutatómunkái voltak. Ide tartozik a Beowulf, a Sir Gawain és a Zöldlovag modern fordítása és A középkori angol szótár.
4. Elég romantikus volt
16 éves korában Tolkien szerelmes lett Edith Brattba. Gyámja, egy katolikus pap elborzadt attól, hogy gyámoltja egy protestánssal találkozgat, és utasította a fiút, hogy ne legyen semmilyen kapcsolata Edith-tel, amíg 21 nem lesz. Tolkien engedelmeskedett, miközben Edith után epekedett egészen a végzetes születésnapig, amikor találkozott vele egy vasúti hídnál. Edith felbontotta egy másik férfival való jegyességét, felvette a katolicizmust, és házasságban éltek életük végéig. Tolkien utasításai alapján a közös sírkövükre rákerült a Beren és Luthien név is, amely egy utalás a híres, balsorsú szerelmes párra a Tolkien által alkotott világában.
5. A C. S. Lewisszal való barátsága nem volt annyira mókás
Tolkien oktatótársát, C. S. Lewis-t (a Narnia krónikái szerzője) gyakran a legjobb barátjának és legközelebbi bizalmasának szokták tartani. De az igazság az, hogy sokkal bajosabb kapcsolatuk volt. Eleinte a két író nagyon közel volt egymáshoz. Tolkien felesége állítólag féltékeny is volt a barátságukra. És Tolkien volt az is, aki meggyőzte Lewist, hogy térjen vissza a kereszténységhez. De kapcsolatuk kihűlni látszott azért, amit Tolkien érzékelt Lewis anti katolicista hajlama és botrányos magánéletével kapcsolatban (akkoriban szerelmi kapcsolat fűzte egy amerikai elvált asszonyhoz). Habár többé nem voltak már olyan közeli kapcsolatban, mint azelőtt, Tolkien megbánta a különválást. Miután C. S. Lewis meghalt, egy levélben Tolkien a következőket írta Lewis lányának: „Eddig úgy éreztem magam, mint egy öreg fa, amely egyenként elveszti minden levelét. Ez most olyan, mint egy fejszecsapás a gyökéren.”
6. Élvezte a klubéletet
Az iskola utániakat persze. Bárhová is ment Tolkien, közvetlenül részt vett az irodalmi és a tudományos klubok alapításában. Például professzorként viking klubbot alapított a Leeds Egyetemen. Az oxfordban töltött idő alatt pedig megalapította az Inklingset, ami egy irodalmi vitakör volt.
7. Nem hazudott azokban a háborús jelenetekben
Tolkien az I. világháború veteránja volt és másodtisztként szolgált a 11. (szolgálati) zászlóaljban a Brit Expedíciós Erőknél Franciaországban. Szintén jelen volt a háború legtöbb véres árokharcánál, beleértve a somme-i csatát is. A Mordor felé vezető úton Frodo és Samu megpróbáltatásainak a forrása valószínűleg az az árokharc volt, amely alatt Tolkien krónikus lázzal fertőződött meg egy tetű miatt, és ezért hazamenni kényszerült. Később mesélt egyik legközelebbi barátjáról is, aki meghalt a háborúban, ezzel tudatosítva benne a tragédia érzését, amely érződik írásain is.
8. Szórakozásként nyelveket talált ki
Filológusként Tolkien azzal edzette elméjét, hogy új nyelveket talált ki, és sokat közülük (pl. olyan tünde nyelveket, mint a quenya vagy a sindarin) írásaiban is használt. Még verseket és dalokat is írt a kitalált nyelvein. Továbbá Tolkien alkotott olyan holtnyelveken is, mint a középkori walesi vagy a lombardi. A BagmÄ BlomÄ (A fák virága) című verse valószínűleg az első eredeti műalkotás, amelyet az elmúlt évezredben gót nyelven írtak.
9. Műveit életében és halála után is kiadták
A legtöbb alkotónak elégedettnek kell lennie azokkal a műveivel, amelyet életük alatt alkotnak, de nem Tolkiennek. A kéziratokon lévő firkái és véletlenszerű jegyzetei mutatják, hogy sosem zavartatta magát a kiadással. A halála után kiadott szerkesztett, átdolgozott, összeállított, rendezett kötetek nagy részét a fia, Christopher Tolkien állította össze. Miközben Tolkien leghíresebb posztumusz műve A szilmarilok, vannak más művei is, mint a The History of Middle Earth (Középfölde történelme), Befejezetlen regék, Húrin gyermekei és a The Legend of Sigurd and Gudrun (Sigurd és Gudrun legendája).
10. Nem volt annyira oda a nácikért, mint azok őérte
Tolkien tudományos írásai az óészaki és germán történelemről, nyelvről és kultúráról hihetetlenül népszerűek voltak a náci elit körében, akik megszállottak voltak az ősi germán civilizáció újraalkotásában. De Tolkient felháborította Hitler és a náci párt, és ebből nem csinált titkot. Úgy gondolta, hogy be kellene tiltani A hobbit német fordítását, miután a német kiadó a náci törvényekre hivatkozva arra kérte, hogy igazolja árja mivoltát. Ehelyett Tolkien írt egy csípős hangvételű levelet, amelyben több dolog mellett azt is írja, hogy bánja, hogy nincsen zsidó felmenője. Ellenérzéseit egy a fiának írt levél is bizonyítja: „Ebben a háborúban személyes bosszúságom van, amely valószínűleg jobb katonává tesz 49-ben a kis pirospozsgás, tudatlan Adolf Hitler ellen annál, mint amilyen 22-ben voltam. Rombolja, megrontja, tévesen alkalmazza, és örökre átkozottá teszi a nemes északi szellemet, egy páratlan hozzájárulást Európához, amelyet egykor szerettem és megpróbáltam igaz jellegében bemutatni.”
Pár napja mindenki Gandalfja (Sir Ian McKellen) még azzal a hírrel kedveskedett a Tolkien rajongóknak, hogy Peter Jackson hamarabb visszatér Középföldére, mint azt gondolnánk. (tovább…)
John Ronald Reuel Tolkien nevét egyetlen fantasyrajongónak sem kell bemutatni. Arra sem szükséges betűt vesztegetni, hogy a Középfölde könyvek fontosságát részletezzük. Mégis akadnak olyan kritikusok, akik A Gyűrűk Ura minőségét erőteljesen megkérdőjelezik. (tovább…)
Varázslat… Az emberi fantáziát már nagyon régóta izgatják a mágia különböző manifesztációi. Komplett tematikák épültek köréjük, és rengeteg fantasy elmaradhatatlan kellékévé váltak. A sci-fitől sem idegen a dolog, hiszen a tudomány mágiaként való szerepeltetése már Arthur C. Clarke regényeiben is felbukkan. Három ismert franchise mágiatípusait szedtük össze, hogy összehasonlítsuk őket. (tovább…)
Vannak dolgok, amiket mi, mint szerkesztöség nem igazán tudunk 100%-ig megérteni. Ilyen például Christopher Tolkien és úgy nagy általánosságban a Tolkien-örökség gondozóinak érdektelensége az adaptációkkal kapcsolatosan. De Christopher Tolkien eddig nem szólt hozzá hivatalosan Peter Jackson általános sikernek örvendö filmjeihez… a hangsúly az „eddig”-en van. (tovább…)
