A szemfüles Galaktika olvasók már értesülhettek blogunkról, hogy milyen újdonságokkal készülünk a 2017-es év második felében. Izgalmas új szerzők és régi kedves ismerősök is lesznek a megjelenések között. Egy-egy magyar kiadás mögött számtalan munka áll, és ennek az egyik legfontosabb szereplője a fordító. Az elkövetkezendő hetekben egy mini interjúsorozat keretében szeretnénk bemutatni fordítóinkat, akiknek mind mi, mind pedig az olvasók sokat köszönhetnek. Ezúttal Tamás Dénessel beszélgettünk, akinek fordítóként volt már dolga William Gibsonnal (Nyomtalanul), Robert Charles Wilsonnal (Örvény, Bioszfréa) és Joan Slonczewskivel (Elízium lánya).
Miért lettél fordító? Mi volt az első munkád?
Hamar beszippantott a nyelvi játék, a két nyelv közti közvetítés élvezete. Gimnáziumban az éves színjátszó fesztiválra fordított két rövid – és zajos siker mellett bemutatott – darab volt az első komolyabb munkám.
Hogyan ismerkedtél meg a fantasztikummal?
Édesapám Galaktika magazinjaival kezdtem, különösen a „Kedves ellenségem” (Barry B. Longyear írása, magyarul a Galaktika 107-ben olvasható. a szerk) című novella fogott meg annak idején. Aztán egy IX. kerületi Szabó Ervin könyvtár teljes scifi-polcán átrágtam magam Asimovtól Zsoldosig, és onnan már nem volt visszaút.
Kedvenc könyv és film a zsánerben?
Marsbéli krónikák és szinte bármi Bradburytől a soha nem lankadó humanizmusa miatt, illetve Zsoldos Péter ugyanezért. Újabban a Térség-sorozat (The Expanse) és a remekbe sikerült adaptációja, de film helyett is a Battlestar Galacticát mondanám, ami szerintem minden hibája ellenére remekmű.
Fordítóként hogyan kerültél kapcsolatba a sci-fivel?
A Galaktika és a British Council szervezett fordítói pályázatot, amivel akkoriban egy álmom vált valóra. Azóta dolgozom rendszeresen és lelkesen a Galaktikának.
Beszélhetünk külön fordítási szabályokról a zsánernél?
Talán csak annyiban, hogy a tudományos fantasztikum megköveteli a tudományos pontosságot a fordítótól is. Ezt a saját bőrömön tanultam meg, amikor Joan Slonczewski genetikusprofesszor Elízium lánya című regényét a Sejtbiológia I. és Genetika III. tankönyvek társaságában fordítottam, és még így sem stimmelt a végén minden.
Mi volt a legnagyobb kihívás a jelenlegi regény (Tisztogatás) fordításánál?
Egy “mezőgazdasági körzetben”, többnyire szűkszavú farmerek körében zajlik a regény, úgyhogy a párbeszédek szikárságát volt a legnehezebb reprodukálni. Az elnyomó, bürokratikus rendszer sajátosságai viszont sokban hasonlítanak a magyar viszonyokra, úgyhogy ott szinte minden adta magát.
Olvasóként hogy tetszett a könyv?
A főhős – a kezdeti benyomások ellenére – egy nagyon egyedi figura egy nagyon sajátos világban, ami izgalmas, és sokszor sokkoló kölcsönhatást eredményez. Tetszik, hogy szájbarágás helyett az élet kis részletein keresztül tudunk meg többet a világról, és nagyon tetszik a már-már vonatszerencsétlenségre emlékeztető sodró akció.
A jövőben fordítanál még a szerzőtől?
Mindenképp. Egyrészt D.J. Molles iszonyú szimpatikusan válaszolgat a kérdéseimre Messengeren, másrészt pihenésképpen már a sorozat következő részét olvasom, ahol még több titokra derül fény.
