Címke: szürrealizmus

  • Légió 1. évad: Utazás a koponyám körül

    Mindössze 8 rész készült a Légió című, mutánsos Marvel-sorozatból, amelynek ilyen rövid idő alatt is sikerült a bravúr. A jelenlegi legjobb képregényadaptáció lett a tévében. Pedig mindössze egy David nevű fura alakról szól a sztori, aki Professor X feltételezett fia, és akiről sötétebbnél sötétebb dolgok derülnek ki ebben a pár órában. Például az, hogy gyerekkora óta élősködik rajta egy ősrégi mutáns, az úgynevezett Shadow King, ráadásul a kormány emberei is üldözik, miközben van egy barátnője, akihez konkrétan nem érhet hozzá.

    A realista szuperhősös sorozatok rajongóinak ott van a Daredevil, azoknak, akik inkább az egyszerűbb történeteket kedvelik, az Arrow, a Légió pedig a szürrealizmus követőinek ajánlható. Az első évadban ugyanis tényleg nem történik annál több, mint hogy a főhős memóriájában kutakodva próbálnak rájönni az X-Menek, hogy mégis mi lehet a baja a legerősebb mutánsként elkönyvelt Davidnek. Közben a készítők még játszanak is velünk, hiszen belengetik azt, hogy esetleg David tényleg elmebeteg és mindössze a vele kezelt páciensekben véli látni a bajtársait. Ez a vonal azonban gyorsan elfelejtődik, hiszen megérkezik a Shadow King, az ősmutáns, a főellenség, akit ki kell űzni David fejéből.

    legion-season1-b

    Számos formában láthatjuk a Shadow Kinget a Légió első évadában, és már ez önmagában nagyon érdekes. A készítők a Daviden élősködő gonoszt rendkívül jól hozzák be a sztoriba. Persze mindebben óriási szerepe van a Lennyt alakító Aubrey Plazának is, akiről Hollywood mindig is sejtette, hogy kissé lökött csaj. Ellenben itt nagyon illik hozzá a szerep, rengeteget tesz hozzá a fintoraival és azzal a csak rá jellemző gonosz nézéssel. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Shadow King szerepét neki találták ki. Épp ennyire jól eltalált az a testvérpár, akik egy testben élnek, de egyikük racionálisabb, másikuk pedig inkább kalandvágyóbb és állandóan harcolna.

    legion-season1-c

    A Légió valahol egy szerelmi történet is, hiszen a főszereplő Dan Stevens és a korántsem annyira megmentésre váró szőkenőt játszó Rachel Keller is erősen küzdenek egymásért, na meg a józan eszükért. A színészek közötti kémia egyébként megvan, de igaz ez Melanie és elveszett férje esetében is. A sorozat castingosai remek munkát végeztek, nincs olyan karakter, akivel nehéz lenne azonosulni. Ami az igazán durva, hogy ez a rosszakra is jellemző. Mindenkinek megvan a maga motivációja. Van, aki kiirtaná a mutánsokat, mert összeégették az arcát, az X-Menek meg akár háborúba is hajlandóak lennének kezdeni, csak hagyják már őket nyugton élni.

    legion-season1-d

    Érdekes kérdésekben és megoldásokban egyébként nincs hiány a Légió esetében. Hiszen felvetődik ismét, hogy a mutánsok azért születtek meg, hogy lecseréljék az embereket. Ez az evolúció következő lépcsőfoka. Mindazonáltal elég csúszós lépcső ez, hiszen mindannyian rendkívül veszélyesek.

    Azok a nézők, akik azt hitték, hogy a pilotban látott bollywoodi táncjelenet után nem lesz újabb meglepő húzás, elég csúnyán tévedtek. A Légió első évadának csúcspontja akkor ütött be keményen, mikor a sorozat klasszikus némafilmes megoldással mutatta be a Shadow King egyik támadását és az azt követő harcot. Talán ezek a bravúrok azok, amelyek még egy szuperhősös szériának is képesek művészi értéket adni. A Légió megfelelt a kritériumoknak és számos alkalommal hozott olyan vizuális megoldásokat, melyek a történetmesélést is segítették, hogy az ember a padlón kereste az állát.

    legion-season1-e

    Természetesen nem egy Apocalypse-szintű látványvilágra kell itt számítani, de a szerényebb tévés büdzsé ellenére is ügyesen vették az akadályt a készítők. Egyáltalán nem érződött, hogy ez „mindössze” egy sorozat volna. Rendkívül jól illeszkedett az X-Men világának hangulatába a Légió. Főleg, hogy a klasszikusabb, a filmek által felvetett kérdéseket sokkal árnyaltabban vetették fel az írók, mint amihez az egyszeri rajongó hozzászokott. Emiatt pedig le a kalappal.

    Jó hír, hogy a Légió második évadát már berendelte az FX, a végefőcím utáni cliffhanger így biztosan nem marad megoldás nélkül. Örülünk is, mert ebben a pillanatban néznénk tovább Davidék kalandjait. Annak ellenére is, hogy egy szürreális rémálomra emlékeztetett a produkció jelentős része. De ez abból a fajtából érkezett, amiből nem akarunk felébredni. Értékelés: 9/10

  • A hét grafikusa: Zdzisław Beksiński

    Ezen a héten egy nem mindennapi festőt választottunk meg a Hét grafikusának: a lengyel származású Zdzisław Beksińskit (1929-2005). A disztópikus szürrealizmusnak nevezett festményei egyszerre zavaró és ámulatba ejtő munkák.

    Beksinski 1929-ben született Lengyelország déli részén található Sonokban. Fiatalkoráig itt élt, azonban egyetemi tanulmányai Krakkóba szólították: ott építészetet tanult. Az egyetem után 1955-ben hazatért, ahol építkezési felügyelőként dolgozott, de bevallása szerint nem igazán élvezte. Ekkor fordult az érdeklődése a művészet, főleg a fényképészet és a szobrászat felé. Ezekben a korai művekben már szerepeltek későbbi, védjegyévé vált témái, mint például a kihalt tájak. Sosem folytatott művészeti tanulmányokat, saját intuíciói és elképzelései szerint alkotott. Főleg farostlemezre készített olajképeket, de az akrillal is kísérletezett. Munkáira valószínűleg nagy hatással volt a klasszikus és a rock zene is, amit festés során hallgatott, ugyanis Beksiński gyűlölte a csendet, valaminek szólnia kellett a háttérben.

    Zdzisław Beksiński
    Zdzisław Beksiński

    Nagyon is sajátos festményei először 1964-ben arattak sikert a Varsóban rendezett kiállításán: az összes kiállított képét megvették. Nemzetközi ismeretséget a 80-as évek során szerzett, először Franciaországban Piotr Dmochowski közreműködésével, majd Nyugat-Európában is egyre több tisztelője lett.

    A művész munkáit két periódusra szokták osztani, a 60-as évekre, azaz a „fantasztikus korszakra”. Leginkább ezen alkotásait ismerik és szeretik. A már-már felkavaró vagy komor szürrealista képein megjelenített csontvázak, eldeformált figurák, elhagyatott tájak és a halál témája egy igazi gótikus fantáziavilágba vagy épp egy sötét disztópiába visz minket.

    A 80-as évekkel kezdődik az átmeneti korszaka, amikor inkább a monumentális, szoborszerű alakok kerültek képei középpontjába, amik mellett gyakran keresztek szerepeltek. Beksiński saját elmondása szerint inkább ezeken az alkotásokon inkább a figurákra, a hátteret pedig egyszerűsítette. Az időszak alatt kevesebb festmény született, de erejükből semmit sem vesztettek.

    A 90-es években a számítógépek elterjedésének révén Beksinski megismerkedett a digitális fényképészettel és a fotómanipulációval, élete végéig ezekkel kísérletezett. Azonban ezt az időszakot inkább a magánéleti problémák terhelték. 1998-ban meghalt felesége, Zofia, 1999-ben, karácsonykor pedig Tomasz nevű fia öngyilkos lett (Az esethez kapcsolódóan Jan P. Matuszyński rendező filmet készít Bekinski és fia kapcsolatáról. Idén tervezik bemutatni.) Végül a művész élete is hasonló tragédiával ért véget: 2005-ben holtan találtak rá saját lakásában, testén 17 késszúrással. A rendőrség gyilkosságra gyanakodott és gyanújuk beigazolódott: az eset után nem sokkal őrizetbe vették Robert Kupiect, a gondnok tinédzser korú fiát. Egy évvel később bűnösnek bizonyult, 25 év börtönre ítélték. A vallomás szerint Kupiec azért ölte meg Beksinskit, mert nem adott neki kölcsön.

    A szomorú vég azonban nem árnyékolja be a művész örökségét, csak a tudat lehet fájó, hogy egy ilyen zseniális festővel vagyunk kevesebbek. A cikk végén álljon itt egy kisebb válogatás a leghatásosabb alkotásból. Aki szeretne még többet látni Beksińskiből, az ezen a linken nézelődhet még.

    Beksinski-x19

    Beksinski-pic9

    Beksinski-rys-180

    Beksinski-x77

    Beksinski-76_10000

    Beksinski-x92

  • A hét grafikusa: H. R. Giger

    Már javában forog az Alien: Covenant, 2017 októberében pedig már láthatjuk is az új filmet. Hogy csillapítsuk kicsit a várakozást, A hét grafikusa rovatban most H. R. Gigerrel foglalkozunk, ugyanis az ő nevéhez fűződik az Alien filmek látványterve.

    Hans Rudolf Giger (1940-2014) svájci szürrealista művész (festményeket és szobrokat is készített), aki nem csak Ridley Scott kultikus filmjeire volt hatással, hanem számos más médiumra is. Sötét, rémálomszerű, elegánsan erotikus vagy a szó szerint félelmetesen gyönyörű alkotásai az utóbbi évek egyik legegyedibb művészévé teszik őt. Technikai téren is kiemelkedőnek tekinthető Giger: airbrush technikával készítette el lenyűgöző képeit a biometrikus kapcsolatról (emberekre és gépekre egyaránt emlékeztető alakok). Később pasztellel és tintával hívta életre fantáziájának gigantikus szörnyeit.

    nuevo-7

    Munkái biztos nem lennének ilyen erőteljesek a gyermekkorában ért hatások nélkül. A fiatal Giger hamar érdeklődni kezdett a sötét, rejtélyes dolgok iránt, amit mindenképpen csak táplált a nem hétköznapi otthonuk. Egyik ilyen dolog az emberi koponyák jelenléte (apja gyógyszerész volt). Ezeknek az inspirációknak köszönhetően Giger már korán „életre hívta” szörnyeit, szellemvasutakat és csontvázakat a szomszédok és barátainak szórakoztatására. Édesanyja támogatta a fiú művészeti törekvéseit, az édesapa azonban valami komolyabb szakmát képzelt el neki. A fiatal művész végül építészeti és ipari design tanulmányokat kezdett, amivel talán mindkettő szülő kibékülhetett.

    Az egyetem után nem kellett sokat várnia a sikerre: 1969-ben H. H. Kunz (az első svájci posztereket kiadó társaság társtulajdonosa) révén megjelentek Giger első poszterei Svájcban. Karrierje kezdetén találkozott egyik nagy inspirálójával, Salvador Dalíval is, akinek közvetve köszönheti, hogy sikerült belépnie a filmes körökbe is. Giger először Alejandro Jodorowskyval dolgozott együtt az akkor nagyszabásúnak számító Dűne adaptáción. Az ambiciózus tervek (pl. Pink Floyd szerezte volna a zenét) sajnos hamar kiapasztották a filmre szánt büdzsét, így a végső, David Lynch-féle alkotásban alig-alig köszönt vissza valami az eredeti elképzelések közül. Nem volt ez másként Giger alkotásaival sem, jó, ha talán egy-két műve bekerült a Dűnébe.

    Necronom IV

    Habár a Jodorowskyval folytatott munka nem jelentett különösebb áttörést, mégis ez volt az első lépés a világhírnév felé: Ridley Scott ekkor figyelt fel Gigerre. A híres Necronomican (1977) képes albumban, ami összefoglalja a festő munkásságát, Scott meglátta a Necronom IV és Necronom V festményekben azt, amit épp akkor készülő filmjéhez keresett. Amint tudta, megkérte Gigert, hogy csatlakozzon az Alien művészeti csapatához.

    A rendező a következőket mondta Giger alkotásairól, ami talán megmagyarázza döntését:

    Giger a műveivel a pszichénkig hatol és megérinti legmélyebb ösztöneinket és félelmeinket. A munkái mindig nyugtalanító hatással voltak rám, ahogy sokan másokra is. Mindenképpen egy páratlan vitatémának tartom azt, hogy milyen kategóriába is esik a művészete. Ő egyszerűen egyedi abban a világban, amiben létezik és a művészete egyedülálló a maga műfajában. Ezt bizonyítja munkáinak és képzeletének intenzitása, amit provokáló és zavartkeltő erejében csakis Hieronymus Boschhoz és Francis Baconhöz tudok hasonlítani.

    Az Alien bemutatóját követően H. R. Giger nagy elismerésre – 1980-ben Oscart kapott – és népszerűségre tett szert. A premiert követően rengeteg megrendelést kapott, főleg zenei albumok tervezéséhez kérték fel. Az ő munkája köszön vissza például az ELP Brain Salad Surgery lemezéről vagy Deborah Harry KooKoo-járól is. Utóbbit a Rolling Stones magazin beválasztotta a 100 legjobb borító közé.

    KooKoo album
    KooKoo album

    Stílusa számos további médiumra hatással volt, még a bútoriparra és a tetováló művészekre is. 2014-es tragikus halálát követően múzeumot nyitottak tiszteletére (amit még ő kezdett el kialakítani a  Château St. Germainban), halálának évfordulóján pedig bemutatták életrajzi filmjét. Airbrush technikával készült képei, szobrai vagy épp olajfestményei ma is ámulattal töltik el emberek millióit.

    A rövid ismertető után álljon itt néhány fantasztikus alkotás.

    Astro eunukok, 1967
    Astro eunukok, 1967
    Terv a Dűnéhez
    Terv a Dűnéhez
    Li L, 1974
    Li L, 1974
    Tükörkép
    Tükörkép
    Szülőgép
    Szülőgép, 1999
    Giger által ihletett tetoválás
    Giger által ihletett tetoválás
  • Ismeretlen kincsek: Sipos Ferenc munkássága

    A kortárs képzőművészeti körökben talán kevesek számára ismert Sipos Ferenc neve. A rejtőzködő művész poszt-szimbolista és –szürrealista stílust megidéző munkássága azonban jelentős figyelmet érdemel, akár az életmű korábbi szakaszában nagyobb teret kapó festmények, akár az elmúlt években megszaporodó digitális és sci-fi-témák iránt nyitott alkotások tekintetében. (tovább…)

  • Egyszerűen gyönyörü: 12 science fiction festmény

    A szürrealizmus mind az irodalom, mind a képzőművészet terén maradandót alkotott, mint az avantgárd mozgalmak egyik leglátványosabb képviselője. Hívei és követői a mai napig akadnak szép szállal, így nem meglepő, ha fel-felbukkannak művészek, akik űzik ezt a művészeti ágat. Köztük van jelenlegi galériánk festője is. (tovább…)