A szemfüles Galaktika olvasók már értesülhettek blogunkról, hogy milyen újdonságokkal készülünk a 2017-es év második felében. Izgalmas új szerzők és régi kedves ismerősök is lesznek a megjelenések között. Egy-egy magyar kiadás mögött számtalan munka áll, és ennek az egyik legfontosabb szereplője a fordító. Az elkövetkezendő hetekben egy mini-interjúsorozat keretében szeretnénk bemutatni fordítóinkat, akiknek mind mi, mind pedig az olvasók sokat köszönhetnek. Ezúttal Szente Mihályt ismerhetitek meg, akinek a nevével a magyar sci-fi rajongók biztosan találkoztak. Mihály fordított már Star Wars, Alien és Warhammer regényeket, számos novellát a Galaktika számára, továbbá neki köszönhetjük a Fagyott égboltot és a most megjelenő Christopher Priest regényt, a Kifordított világot.
Miért lettél fordító? Mi volt az első munkád?
A miértre adandó válasz sajnos nem fér bele egy ilyen interjú kereteibe, inkább egy másik alkalommal mesélném el. ☺ Most csak annyit: gyakorlatilag teljesen véletlenül lettem fordító. Az első munkám pedig Stephani Perry: A borzalmak kastélya című könyve volt, a Resident Evil sorozat első része.
Hogyan ismerkedtél meg a fantasztikummal?
Körülbelül tizenkét-tizennégy éves koromban kezdődött a kapcsolat Verne Gyulával, és talán a Nemo kapitánnyal vagy az A rejtelmes szigettel. Ebben az időszakban egy iskolai program keretében elvittek a helyi könyvtárba, ahol találomra húzgáltam ki a könyveket, és az egyiknek a borítóját egy spéci űrjárgány díszítette. A címre már nem emlékszem, de a kép rabul ejtett. A könyvet akkor nem vehettem ki, de még aznap délután visszamentem, beiratkoztam, és onnantól nem volt megállás. Műkincsrablók a kisbolygón, A kupolaváros titka, Holdrengés, Alapítvány, és persze a Galaktika, amit hármasával-ötösével hordtam haza és faltam fel. A szerelem azóta is tart.
Kedvenc könyv és film a zsánerben?
Számomra a legjobb könyv a Randevú a Rámával, a kedvenc film pedig Az ötödik elem.
Fordítóként hogyan kerültél kapcsolatba a sci-fivel?
Egy darabig több műfajban dolgoztam, a horrortól, a tényirodalmon át a fantasyig. Az első sci-finek nevezhető munkámra nem emlékszem pontosan, talán P. K. Dick vagy Asimov novellák voltak, vagy pedig Frank Herbert Csillagkorbács című regénye, valamelyik ezek közül.
Beszélhetünk külön fordítási szabályokról a zsánernél?
Alapelvem, hogy mindig igyekszem a lehető leghívebben visszaadni az író által használt nyelvezetet, megteremteni a kornak és helyszínnek megfelelő hangulatot, stb., ez természetesen minden műfajra igaz.
Ennél a zsánernél számomra talán annyi a különbség, hogy a sci-fiben több idegen kifejezést engedek meg magamnak. Például, egy Warhammer regény esetében a világ minden kincséért sem írnám le a “klausztrofóbia” vagy a “stressz” szavakat, de egy, a jövőben játszódó sci-fibe beleférnek. Ezen felül nem nagyon vannak külön szabályaim.
Mi volt a legnagyobb kihívás a jelenlegi regény (Kifordított világ) fordításánál?
Az, hogy nagyon érdekelt, és szívem szerint csak olvastam és olvastam volna, de muszáj volt leállni és fordítani is.
Olvasóként hogy tetszett a könyv?
Egyetlen szóval jellemezném: zseniális.
A jövőben fordítanál még a szerzőtől?
Hogyne, nagyon szívesen. Megfogott az egyedi és különleges alapötlettel, és azzal, hogy milyen leleményes fokozatossággal vezetett be az általa kitalált világba úgy, hogy közben sejtelmem sem volt, mi lesz a történet vége. Ezen felül én elsősorban azokat írókat szeretem, akik választékosan, de világosan és egyszerűen fogalmaznak, lényegre törően írnak, és folyamatosan előreviszik a cselekményt. És Christopher Priest ilyen.
