Thaiföldön egy hatalmas vashulladék telepen dolgozik a világ egyik legeredetibb művészcsapata, a Kreatworks. A művészek mindenféle fémhulladékból építik szobraikat. Lenyűgöző élethűséggel keltik életre kedvenc karaktereinket, és ehhez nem használnak mást, csak vashulladékot, lángvágót és hegesztőt. Bármilyen szobor is kerül ki a kezeik közül, csupán az alapanyag miatt az eredeti karakternek egy vészjósló steampunk verziója születik meg.
https://galaktikabolt.hu/termek/antijeg/
Miniatűr szobrok: Dan Tannenbaum kanadai művész régi óra alkatrészekből építi csodás apróságait.
https://galaktikabolt.hu/termek/antijeg/
Csodás egyedi motorkerékpárok, a Steampunk művészet gyöngyszemei. Az egyetlen probléma, hogy nem lehet a nyergükbe pattanni. Valóban gyöngyszemek, mert sajnos igen aprók. Az alapanyag határozza meg a méretet. Dan Tannenbaum kanadai művész régi óra-alkatrészekből építi csodás apróságait.
Peter Jackson új filmmel jelentkezik, ráadásul olyannal, amely komolyan megmozgathatja a sci-fi rajongókat. A Mortal Engines egy olyan posztapokaliptikus, steampunk jövőképet mutat, ahol az emberiség hatalmas, mozgó városokban él. A koncepció Philip Reeve regényíró ötletén alapszik, aki 2001-ben publikálta a négy részből álló könyvfolyam első felvonását. A Mortal Enginesben ott a lehetőség a kibontakozásra, hiszen ha a 2018 december 14-ére betervezett filmes feldolgozás sikeres lesz a pénztáraknál, akkor bizony ez egy új Peter Jackson-féle saga kezdetét jelentheti.
Jackson eddig főleg a fantasy terén aratott nagyokat, hiszen a King Kong, A Gyűrűk Ura 1-3 és A hobbit 1-3 is elég sok nézőt vonzott a vásznak elé. A Mortal Engines főszereplői között olyan arcokat találunk, mint Robert Sheehan a Misfits című brit szuperhősös sorozatból, a Da Vinci’s Demonsból ismert Hera Hilmar és persze Hugo Weaving, aki olyan filmekben játszott eddig, mint a Mátrix, A Gyűrűk Ura, az Amerika Kapitány és még sorolhatnánk. A Mortal Engines fentebb látható teasere elsőre főleg a látványra és a hangulatra épít, ezek látszólag rendben is vannak, felírtuk a várós filmek közé ezt az új Peter Jackson művet.
A júliusi Galaktika XL-ben egy nagyon sokoldalú író, Paul Di Filippo kisregénye, a Hottentották olvasható. Igazi, hamisíthatatlan steampunk történet, sajátos humorral és némi bizarrsággal megfűszerezve. Lássuk, pontosan mit is takarnak ezek a jelzők.
Az amerikai sci-fi író nagyon termékeny írónak tekinthető, emellett pedig aktív tagja a zsánerközösségnek. Gyakori rendszerességgel publikálja recenzióit a legnevesebb amerikai magazinokban, mint az Asimov’s Science Fiction Magazine vagy a The Magazine of Science Fiction and Fantasy. Továbbá Philip Lawson álnév alatt Michael Bishoppal (Galaktika 309) közösen rengeteg történetet alkottak. Neve itthon sem lehet ismeretlen, hisz két novelláját már olvashattátok egy-egy korábbi Galaktikában (192-es szám és a MetaGalaktika v9.5). Most az új XL-ben Filippo legismertebb könyvéből, a Steampunk Trilogyból (1995) olvashatjátok el a Hottentották című kisregényt.
A Steampunk Trilogy egy három kisregényt tartalmazó kötet. A trilógia szó senkit se tévesszen meg, a három történet a műfajon (steampunk) kívül nem függnek össze, egymástól teljesen függetlenül is olvashatóak. Antonio Urias kritikus a bizarr és humoros szavakkal jellemezte a trilógiát, ami csak a történetek leírásánál is látszani fog, hogy mennyire helytálló. Az első kisregény, a Victoria egy Cosmo Cowperhwaite feltaláló Londonon átívelő kalandját meséli el. Cowperhwaite megalkot egy ember-kétéltű hibridet, ami szinte megszólalásig hasonlót Viktória királynőre, és valamilyen oknál fogva hihetetlen szexuális étvággyal is rendelkezik. Azonban Angliának épp kapóra jön a lény, ugyanis a királynő eltűnt. Amíg a hibrid helyettesíti Viktóriát, addig Cowperhwaite és asszisztense, McGroaty elindulnak, hogy előkerítsék az igazi uralkodót. Ezzel veszi kezdetét az egész Londonra kiterjedő esze-veszett hajsza. A kisregényben Filippo remek szatírát kerekít a viktoriánus kor szigorú erkölcseiből, továbbá az akkori gótikus történetek elemeit is kifigurázza, mint például az őrült tudós figuráját. Katharine Mills ajánlója szerint a Viktória királynő utáni nyomozás pedig Sir Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes történeteit idézi meg.
Az XL-ben is szereplő Hottentották igaz nem a viktoriánus kori Angliában, hanem a tengerentúlon játszódik, de minőségében és ötletességben nem marad el a Victoriától. A kisregény egy svájci természettudósról, Louis Agassizről szól, aki nem épp a pozitív hősök sorát gazdagítja: Agassiz nagyképű, túl sokra tartja magát és még rasszista is. Egy ilyen figurával Filippo még inkább meg tudja mutatni szarkasztikus oldalát. Főszereplője furcsábbnál furcsább csoportokba botlik Massachusettsben: anarchisták és voodoo papok közé keveredik, miközben igyekszik megtalálni az Élet forrását. Kérdés, hogy képes-e félretenni arroganciáját célja elérésének érdekében? Ahogy a cselekményleírásból is látszik, a Hottentottákban is megvan az a bizarrság és humor, ami a Victoriában is, amit Filippo még némi Lovecraftot idéző borzongással is megfűszerez. Továbbá a kisregényben megjelennek az olyan egzotikus számító dolgok, mint a fekete mágia, de irodalmi „easter eggektől” sem mentes.
A harmadik történet, a Walt and Emily leginkább az irodalomszeretőknek tetszhet, ugyanis életre kel benne két híres amerikai költő, Walt Whitman és Emily Dickinson. A kisregényben Emily feljut az Astral Plane nevű járműre, amivel egy különös utazás veszi kezdetét, a fedélzeten pedig nem mással találkozik, mint magával Walt Whitmannel. Mivel két prominens, az amerikai irodalomban megkerülhetetlen alak a Walt and Emily főhőse így a Hottentottáknál is jobban hemzseg a történet az irodalmi utalásoktól és idézetektől. Megijedni nem kell, a kisregény nem megy át egy intertextualitásokkal megtűzdelt öncélú műbe, hanem végig olvasóbarát marad. Az utazást és a két költő közötti szerelmet Filippo felhőtlen humorral teszi még élvezetesebbé és emlékezetessé.
A Steampunk Trilogy mindenképpen egy izgalmas színfoltja a steampunknak. Paul Di Filippo nem mindennapi ötleteket helyez el a viktoriánus kori Angliába vagy épp a romantika korabeli Amerikába. Utóbbit van, hogy kiparodizálja, de leginkább tisztelettel adózik a kor irodalmi hagyományai előtt, az író kreativitása pedig magáért beszél. Katharine Mills szavaival élve a Steampunk Trilogy bámulatos példája az intelligens humornak, egy igazán különleges és falnivaló olvasmány. Habár a 316-os XL-ben csupán a Hottentottákat ismerhetjük meg, de már ez az egy kisregény is megmutatja, hogy milyen kreatív író is Filippo, s a kötete se mindennapi.
Már nem kell sokat várnunk ahhoz, hogy végre kézbe vehessünk China Miéville Vastanácsát: a 23. Könyvfesztiválon már kapható lesz az Új-Crobuzon trilógia 3. kötete. Miéville rajongói már nagyon is jól tudják, hogy mire számítsanak az írótól, azonban akik csak most ismerkednének vele, azoknak, íme, egy kis ízelítő abból, amit tőle kaphatunk.
China Miéville-t szokták nevezni a kortárs fantasy „fenegyerekének” is, de ő maga weird fiction, azaz furcsa, különös vagy felkavaró irodalom írójának nevezi magát. Inspirálta a 19. és 20. század ponyvairodalma, de olyan nagy mesterek, mint H. P. Lovecraft, Tim Powers, Ursula Le Guin vagy épp Gene Wolfe öröksége is hatott Miéville-re. Tagja a The New Weird nevű mozgalomnak is, aminek célja a fantasy zsáner megújítása, annak megszabadítása a hagyományos, tolkien-i mintáktól.
Egyik legismertebb, itthon most már teljes egészében kiadott műve az Új-Crobuzon trilógia. Az első kötet, a Perdido pályaudvar, végállomás (2000) többek között elnyerte az Arthur C. Clarke-díjat, a második, az Armada (2002) a British Fantasy-díjat, a Vastanácsnak (2004) hála Miéville pedig egy Locus-díjat is magáénak tudhat. Nem véletlen a szakma figyelme: ez az író nagyon különös dolgokat művel a fantasyvel, és nem is akárhogy.
Kémények öklendezik a mocskot az égbe, ismeretlen eredetű ragacsos anyag mállik le a házak faláról, otromba monstrum gőzgépek zakatoló kakofóniájától hangos minden, az utcákra kilépőket kosz és nyomor fogadja: valami ilyesmi kép fogad minket Új-Crobuzonban. Nem egy tipikus fantasy világra emlékeztet minket a leírás, még George R. R. Martin kegyetlen Westerosa vagy R. A. Salvatore sötételfjeinek birodalma is barátságosabban fest ennél. Ha ezen az első megrázkódtatáson túlléptünk, egy, a szó legszorosabb értelmébe vett eredeti világ bontakozik ki előttünk. Szokatlan megjelenésű fajok képviseltetik magukat, mint a kheprik vagy bogarak, garudák, azaz madáremberek, kaktuszemberek, kissé bárgyú sárkányfajzatok és rengeteg vita középpontjában álló újraformáltak. Ezek a figurák részben emlékeztethetnek minket bármelyik ókori mitológia heteromorf lényeire, de mégis teljesen idegenek maradnak számunkra – ez adja igazán az elevenségét és „másvilágiaságát” Bas-Lagnak. Azonban a bűn, korrupció, erkölcstelenség és nagyon is emberi gyarlóság, ami mindhárom kötetben tetten érhető, hozza hozzánk mégis közel Új-Crobuzont.
A Vastanács megtartja az előző kötetekben megismerteket és a nagyon jellegzetes és erős atmoszférát, azonban ebben a regényben teljesedik ki az, amit Miéville teremtett. Ez a kötet a háborúk, forradalmak és intrikák korába enged bepillantást. Új-Crobuzon már hosszú ideje egy Tesh nevű várossal áll háborúban, azonban belső veszélyek is fenyegetik a dekadens szenny otthonát. Eközben épül egy új vasútvonal is, ami a közeli sivatagot hivatott átszelni. Ezt a vészterhes időt három szereplő szemén keresztül láthatjuk: Ori, Cutter és Judah Low. Az utóbbi története húsz évvel ezelőtt kezdődik: azzal a feladattal bízták meg, hogy térképezze fel a tervezett vasútvonal területét és értesítse az ott lakókat az építkezésről. Judah neki is lát feladatának, azonban konfliktusba kerül egy különös néppel, a stiltspearekkel. A második történetszálban Cuttert, Judah tanítványát, barátját és szeretőjét ismerhetjük meg. Egy, Low tanítványaiból álló csoportot vezet, aminek célja felkutatni a Vastanácsot, hogy figyelmeztessék őket Új-Crobuzan közelgő milíciáira. A feladat nem egyszerű, mivel senki se tudja, hogy pontosan mi is a Vastanács és merre lehet. Mindeközben Ori, az elégedetlen forradalmár Új-Crobuzon rendjét bontja Spiral Jacobs bandájának tagjaként. Útjukat rablások, rajtaütések és gyilkosságok kísérik és tartanak rendületlenül céljuk felé: megölni a város polgármesterét.
A kritikusok szerint a három Bas-Lag regény közül a Vastanács a leginkább politikai jellegű. Miéville olyan témákkal foglalkozik itt, mint anti-globalizáció, imperalizmus, korporatizmus, terrorizmus, fajgyűlölet, homoszexualitás, kulturális sokk, munkaügyi jogok és persze háború – egytől egyig olyan dolgokkal, amik a regény megjelenését követő tizenkét év után is aktuálisak.
Emellett persze részünk lesz lövöldözésben és szörnyüldözésben, de a történet gerincét a politikai témák teszik ki. A Vastanácsban nem csak Új-Crobuzon teljesedett ki, hanem Miéville, mint író is sokat fejlődött. Ez leginkább a stílusán érezhető. Az előző két kötetben főleg barokkos mondatokkal találkozhattunk, a harmadik kötet azonban közérhetőbb stílusban tárja elénk az új történetet, de a választékos vagy épp archaikusabb kifejezések sem vesztek ki leírásaiból – Miéville ezeket bevallottan nagyon is szereti. Összegezve egy érhető, de igényes szöveget kapunk az új kötetben. Saját elmondása szerint olyasmi prózát szeretett volna teremteni, ami szerinte Cormac McCarthy-é is: egyszerre legyen választékos is, de hatásos is.
Azonban nem csak ez színesíti az egészet. A cselekményt egymástól nagyon is távol álló, de később összefonódó visszaemlékezésekből építi fel. Olvasóként kicsit megdolgoztató feladat a különböző idősíkokat észben tartani, de tagadhatatlanul érdekesebbé és izgalmasabbá teszi a regényt.
Még ennél is több van a Vastanácsban, amikről hosszan lehetne írni (nem hiába témája számos irodalomkutatónak Miéville), de talán ezek a legfontosabb említenivalók. Minden megvan a benne, amit szerettünk a Perdidóban vagy az Armadában és még annál is több. Az előző két kötettől teljesen függetlenül is olvasható, így azok is bátran kézbe vehetik, akik először lépnének be Bas-Lagba. Garantáltan nem mindennapi élmény lesz.
A virtuális valóság egyre szélesebb körben elérhető: nem csak hozzá való eszközöket készít egyre több gyártó, hanem a különböző tartalmak is sok új felhasználási lehetőséget nyújtanak. Az igazán fontos kérdés viszont még csak most körvonalazódik: hogyan meséljünk történeteket az új technológia segítségével?
A steampunk és az alternatív történelem rajongóinak ismerős lehet Scott Westerfeld Leviatán-trilógiája. A történet az I. világháború idején játszódik, de egy olyan Európát mutat be, ahol a technológia segítségével az emberek képesek létrehozni és átalakítani állatfajokat. A címadó Leviatán egy hatalmas, hidrogénhólyagokat növesztő bálna/hadihajó, aki élő Zeppelinként szállítja legénységét.
Ez a világ ihlette meg Alex McDowellt – akinek a neve a Félelem és reszketés Las Vegasban, a Lopott idő, vagy a Különvélemény látványtervezőjeként lehet ismert – hogy létrehozzon egy VR projektet, ahol a legtehetségesebb fiatal tervezők közösen megtalálhatják, hogyan lehet történetet mesélni egy olyan médiummal, ahol a néző beléphet annak testközeli valóságába.
A Project Leviathanban a University of South California különböző területekről érkező hallgatói, valamint a téma szakértői vesznek részt játékfejlesztés, filmművészet és különböző mérnöki területekről. A filmkészítésben nagy hagyománya van a képi világ totális irányításának, ahol minden egyes beállítás, látvány hozzá tud tenni a történethez. Ezzel szemben a játékfejlesztők sokkal inkább a szabad narratívát gyakorolják, ahol a világ van a legjobban felépítve, és a történet pedig a játékos interakcióiból, a rendszer szabályszerűségeiből áll össze.
A VR és az AR (Augmented Reality, kiterjesztett valóság) épp ezt a két területet hozhatja össze. Így be lehet mutatni egy történetet, amely a képernyőn bontakozik ki, de amikor a néző/játékos (azt sem sikerült még kitalálni, hogy hogyan nevezzük az ilyen VR tartalmak fogyasztóit) úgy igényli, beléphet a világba, vagy egy eszköz segítségével a világ is kiléphet a képernyőből.
A Project Leviathan történetében a regényben is címszereplő repülő bálna fedélzetén mozoghatunk, körülnézhetünk a bordakosárban, beszélhetünk a kapitánnyal, az utasokkal. Fő feladatunk, hogy létrehozzunk egy polipszerű kis élőlényt, Huxleyt, aki mellesleg a regényben is szerepet kap (bár ennél sokkal kisebbet).
A legjobb elnevezés az élményre talán az interaktív installáció: jelenleg a Leviathan a Sundance Filmfesztivál New Frontiers kiállításán kapott helyett, ahol már az elmúlt években is a VR első szárnypróbálgatásai mutatkoztak be. Itt a látogatók egy meghackelt Oculus Rift, és egy külön erre a célra kialakított tér segítségével nemcsak virtuálisan, hanem az érzékelőkkel ellátott kesztyűknek köszönhetően kézzel fogható eszközökkel kísérletezgethetnek a repülő hadihajón. Ezután pedig különböző AR-képes táblagépekkel, laptopokkal megfigyelhetik az installációban szereplő állatokat, ahogy azok leszállnak a képernyőről, és a közönség feje fölött röpködnek.
Egyelőre ez még csak kísérletezés és azok között sem az egyetlen. A projekt célja egy újfajta írástudás megteremtése, mind a fejlesztők, mind pedig a fogyasztók részéről. A későbbiekben a VR fontos eleme lehet az oktatásnak: ma például maroknyi ember tud csak ténylegesen lemerülni az óceán mélyére, saját szemével megfigyelni az ottani idegen élővilágot. Ezekkel az új szemüvegekkel azonban milliók állhatnak majd az óceán fenekén és nézhetik meg testközelből a globális felmelegedés hatásait a mélytengeri állatvilágra, teljesen új színben látva akár csak a saját bolygónkat is.
Persze mindez akkor igaz, ha a kezdeti lelkesedés fennmarad. Nagyon sok reményt fűztek annak idején a mozgásérzékelős játékkontrollereknek is és amikor ezek kezdtek népszerűvé válni, hasonló ötletek és projektek indultak, mégis, mára alig terveznek rájuk tartalmakat, emiatt még kevesebben vesznek ilyen eszközt, és a két folyamat egymást erősíti.
Ha azonban a tudomány, a szórakoztatóipar (a játékokon kívüli is) tényleg fel tudja karolni a virtuális valóságot, akkor a jövőben valóban elképesztő élményekben lehet részünk, és sokkal közelebbről tapasztalhatunk meg olyan dolgokat is, amiket ma legfeljebb csak kétdimenziós képernyőn láthatunk.
Steampunkosok előnyben! A 2015-ös Tavaszi MondoConon most a steampunk szerelmeseinek is bőven lesz látnivaló.
Szombat délután a Kultúr Kornerben a fogaskerekeké lesz a főszerep! És nem csupán előadásokkal kedveskednek majd az odalátogatóknak, a szerencsésebbek részt vehetnek egy ékszerkészítő gyorstalpalón is!
Holló-Vaskóné Mészáros Mártával, az Aquila Háza tulajodonosával és kézművesével beszélgettünk.
Mióta foglalkozol ékszerkészítéssel? Honnan indult a dolog?
Meglepő lehet, de 6 évestől 23 éves koromig három pár fülbevalóm volt összesen, ezek sem egyszerre, hanem egymás után. Aztán a páromtól kaptam egy lógós bizsu fülbevalót, amit nagy meglepetésemre bírt a fülem. Ekkor elkezdtem összeszerelős ékszereket gyártani. Aztán 2010 januárjában, a dübörgő vizsgaidőszak végén egy esti netes keresgélés kapcsán valahogy belebotlottam a drótékszerekbe. Ez a világ pedig kérlelhetetlenül maga alá temetett.
Milyen technikákat szeretsz használni?
A drótékszer-készítést nagyon szeretem, nem hiszem, hogy valaha teljesen el fogom hagyni. Hatalmas szabadságot ad ez a technika. Csak tekergeted a drótot, a végén pedig lesz belőle valami olyan, amire nem is számítottál volna. Ellazít, kikapcsolja az agyamat.
Ezen kívül készítek ötvös ékszereket is. Vannak olyan ötletek, amikhez egyszerűen nem elég a drót. Egyszerűbb, szebb és jobban kivitelezhetőbb lemezből. Ezeket valamivel nehezebb csinálni. Pihentebb agy kell hozzá, meg kell tervezni és sokkal több utómunkát igényel. Ráadásul a szomszédaim sem örülnek, ha az éjszaka közepén állok neki fúrni meg fűrészelni.
Erős része a munkádnak a steampunk vonal, csak ékszerek szintjén folytál bele a dologba, vagy amúgy is nagy rajongó vagy?
Szeretem a steampunkot, de sajnos jóval ritkábban tudok ebben a stílusban alkotni, mint szeretném. Általában ugyanis alapanyag hiánnyal küzdök.
Mit gondolsz, mi pontosan a steampunk? Számodra mit jelent?
A steampunk nekem olyan dolgok egyesítése, amik valahol mindig is meghatározták a lényemet. A stílus szülőanyja a XIX. század a maga eleganciájával és az emberiségalkotás iránti vágyával. A tündérmesék romantikája ötvözve a fejlődés iránti vággyal.
Te hogyan építenél fel egy steampunk világot?
Hát, lássuk. Nem igazán vagyok jó az ilyesmiben. Nekem inkább képek jelennek meg a fejemben, mint valami konkrét egység. Lennének benne hatalmas szoknyát viselő nők és öltönyös úriemberek, mert az kell. Menetrend szerinti léghajó járatok, több tíz emelet magasan járó városi vonathálózatok. Könyvtárak, ahol a köteteket robotkarok szállítják az olvasókhoz.
Ha ki kéne emelned egy darabot az ékszereid közül, amelyik a legsikeresebb, melyik lenne az és miért?
Az a kérdés, hogy mit értünk sikeres alatt. A facebookos like-ok szerint van egy újabb fülbevaló mintám, ami magas értékelést kapott, hamar el is kelt, de mivel ez a kép sokkal szebb lett az átlagnál, ezért nem biztos, hogy élőben is ilyen lenne a fogadtatás.
A Tükör kulcsa nevű ékszeremet volt az, amit szinte mindenki, fiúk és lányok is elsőre kiszúrták, mikor elmentek a pultom előtt, de kellett neki egy fél év, mire elkelt.
Ez a darab azonos azzal, amit a legjobbnak ítélsz te is? Ha nem, akkor melyikbe fektetted eddig a legtöbb energiát?
Nem igazán mondanám. Szerintem a színei miatt aratott annyira (ezüst és kék), de messze nem a legszebben kivitelezett munkám. Én inkább a LADY sorozatomat emelném ki. Teljesen saját ötlet, a drótékszerek készítése ötvöződik benne a lemezékszerekével. Ráadásul, az eredetije egy sokkal nagyobb forrasztással készült medál, amivel olyan 2 hét munkám volt.
Mennyire nehéz érvényesülni a hazai piacon? Milyen itthon egy átlagos kézműves élete?
Több mint két éve árusítom az ékszereimet, de még mindig szükségem van egy teljes állásra mellette. Ha nincs tőkéd, nagyon nehéz egyik pillanatról a másikra azzal foglalkozni, amit igazán szeretnél. Bár ezt elmondhatnám szinte minden szakmára. Egy magyar kézművesnek rengeteg időbe, energiába és pénzbe telik megteremteni azt a közönséget és ismertséget, ami el is tartja őt. Az embernek bizonyos szinten versenyeznie kell a többi kézművessel és a nagytételben gyártott, olcsó ékszerekkel. Kézművesként élni és dolgozni felszabadító és csodálatos érzés, viszont messze nem egyszerű. Sok-sok évbe és rengeteg munkába telik, mire az ember igazán érvényesülni tud. Ráadásul sokszor látom, hogy egyes kézművesek lejjebb adnak a minőségen, hogy olcsóbbak lehessenek és így nőjön a forgalmuk, vagy jóval drágábban csak a külföldi piacra dolgoznak.
Milyen jövőbeli projektjeid vannak? Készülsz valami nagy dobásra?
Van olyan húsz körüli komolyabb tervem papíron, ezeket szeretném majd még idén megvalósítani. Ezek nagyrésze két sorozat darabjait fogja alkotni. Ezek mellett pedig újabb típusú könyvjelzőket, illetve ezüst ékszereket szeretnék még idén piacra dobni. Az igazán nagy dobás, legalábbis reményeim szerint, a Hölgy sorozat egyik darabja lesz. Ezt egy komolyabb ötvösmunkának szánom, remélem, sikerül is megvalósítanom. Már csak időt kell találnom ezekre valahogy…
A Tavaszi MondoConon nem csak steampunkos előadásokkal kedveskedik a MondoCon csapata a látogatóknak, hanem az ékszerkészítés rejtelmeibe is belekóstolhatnak.
Ismerkedjünk meg a két mentor egyikével, aki a résztvevőket segíti majd a workshop során! Vörös Zoltánnal, a Cool Gear Steampunk tulajdonosával és kézművesével beszélgettünk.
Mióta foglalkozol ékszerkészítéssel? Honnan indult a dolog?
Több mint 3 éve dolgozok a steampunk iparban, de nagy szó lenne rám az „ékszerész”. Egyszer talán meglesz ez a szakmám, de egyelőre csak zsigerből alkotok olyan ékszerféléket, amik engem is lenyűgöznek. Talán ez a spontaneitás a titok. Szeretem az óraművek világát, ebben nőttem fel, így nekem a látványuk természetes és az a steampunk stílus egyik alapköve. Emiatt is lehet, hogy van hozzá érzékem, és mikor megláttam 3 éve egy kirakatban az első steampunk hatású (elég gagyi) ékszerféleséget, rájöttem: meg tudnám én is. Sőt, jobbat. Egyszerűen hittem magamban, aztán jöttek a pozitív visszajelzések és most itt vagyok…
Milyen technikákat szeretsz használni?
Sokat meditálok és tűnődöm… Alkotásnál epoxy ragasztóval dolgoztam nagyon sokáig, de az utóbbi időben a forrasztás szerelmese lettem. Nagyon nehéz szépen dolgozni vele. De varrok, marok, gyúrok, sütök, bármi!
Erős része a munkádnak a steampunk vonal, csak ékszerek szintjén folytál bele a dologba, vagy amúgy is nagy rajongó vagy?
Hazudnék, ha fannak tartanám magam. Az ékszerek útján ismertem meg a stílus velejét, és meglehetősen bele is szerettem közben, de csak annyira, amennyire egy hippi lelkű ember beleszerethet a viktoriánus kor szépségeibe. Vagyis nincs steampunk hétköznapi viseletem, nem is akarok. De imádom az egészet úgy, ahogy van.
Mit gondolsz, mi pontosan a steampunk? Számodra mit jelent?
A steampunk egy stílus. Egy stílus, aminek saját hangulata alakult ki, és a kettő már egyet jelent. Viktoriánus korabeli ruhák, eszközök, modern újragondolásban, egy olyan fantasy világ, ahol csak a gőz maradt, mint erőforrás, és erre alapult minden. Gőz, mechanika, olajfolt. Imádom. Számomra egy kis meneküléstjelent a mai műanyag világból, és csodásnak érzem, így hivatásnak is tekintem ezt a stílust, mert így segíthetek a rajongóknak ebbe a világba átcsogtani azt a világot… Ezért élek.
Te hogyan építenél fel egy steampunk világot?
Fogós kérdés… Az én világomban nem frakkban járnának az emberek, minden stílus meglenne, mint ma, de koszosabb lenne a munkagépektől, mindenkinek lenne gyári melója, gőz lenne mindenhol. Ösztönösen együtt élnének a mechanikával, vagyis látnák a világ működését, hisz az orruk előtt történne, nem egy mikrochippben. De a nagy kedvenceim a steampunk maya sámánok volnának. Én is az akarnék lenni!
Érdekel a cosplay? Szoktál cosplay jellegű darabokat készíteni? Esetleg te is cosplayeltél már?
Csak annyira érdekel, hogy én vagyok a Mondocon cosplayversenyének fő zsűrije.
Megrendelés függő, alkotok-e olyan darabot, amit CP-hez is lehet használni, de nem rendeltek még CP kiegészítőt, maximum fotózásra vannak bérbe adható kellékeim, amiket erre a célra alkottam. A munkásságom komolysága nem is az általános Cosplay szintjén van. Azért vagyok része ennek a fantasztikus verseny világának, mert régen, még a Steampunk korszakom előtt, versenyeztem, és többször nyertem is. Sajnos ma már nem tudok, hisz hihetetlen idő kell egy ütős CP elkészítéséhez, és nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust. De attól még továbbra is vannak terveim és álmaim, amiket egyszer meg akarok valósítani!
Ha ki kéne emelned egy darabot az ékszereid közül, amelyik a legsikeresebb, melyik lenne az, és miért?
Alapvetően nem az ékszereimre, hanem a modding, az átalakított alkotásimra vagyok büszke, de ha ékszer családot kell megnevezni, a hölgyek által igen kiemelkedett, és lassan már védjeggyé vált, szárnyas kulcsos medál. Sokan már unják, de ha nem csinálom, tízszer annyian szomorkodnak a pultomnál… A vásárlókért pedig mindent!
A szárnyasok közül pedig kiemelkedik egy, amit Királynőnek hívok. Az a büszkeségem.
Ez a darab azonos azzal, amit a legjobbnak ítélsz te is? Ha nem, akkor melyikbe fektetted eddig a legtöbb energiát?
Jóég, annyi ékszer annyiféleképpen készül el, hogy lehet egyes darabokhoz képest a Királynő még egyszerű is. Abban a családban a legjobb, igen, de a legtöbb időt nem az ékszerkészítésbe, hanem a nagyobb megrendelésekbe öltem, ami akár 3 hónapig is elhúzódhat. Laptop átalakítás, vagy akár Fluxus-kondenzátor falióra.
Mennyire nehéz érvényesülni a hazai piacon? Milyen itthon egy átlagos kézműves élete?
Nem könnyű. Azt is mondhatnánk: nehéz. Az emberek 95%-a tökéletesen meg van elégedve a tömeggyártott műanyag mindenséggel, amit bárhol megkaphat, a komplexebb munkákat pedig nagyon sokan megcsodálják ugyan, de nem költenének rá. Ez egy réteg szubkultúrája, csak akkor maradhatsz fent, ha sokáig, kitartóan tudsz kínálni minőségi termékeket, elérhető áron. Ez sokszor nem kifizetődő, csak ha hozzátesszük a szakma iránti elhivatottságot is. Anélkül valójában nem is ér semmit az egész.
Minden kézműves ezt éli meg. Ha megérné, mindenki ezt csinálná. Csak a kitartóak maradnak fent. De ha az vagy, akkor minden akadály átléphető. A lényeg, hogy magabiztos legyél.
Milyen jövőbeli projektjeid vannak? Készülsz valami nagy dobásra?
A jövő még ködbe burkolódzik. Nagyon sok belső átalakítás vár rám, és sok mindent akarok még fejleszteni. Amit ebből a közönség látni fog és nagy durranás lesz, az a hivatalos weblapom elindítása, és a webshop beüzemelése.
Örülök, hogy ez a stílus megadta ezt nekem, és hálás vagyok azoknak az embereknek, akik vásárlóként, vagy akár csak egy jó szóval előrébb gördítettek akkor, amikor nem hittem magamban. Az ő segítségük volt számomra az igazán nagy dobás.
Nem, ez nem egy vámpíros cikk lesz. De legalább annyira hátborzongató. (tovább…)