Címke: start

  • Starlink – Hetedik start és fényszennyezés csökkentés

    Újabb sikeres starton van túl a SpaceX vállalat Starlink projektje. Elon Musk cége az amerikai űrügynökség floridai központjából indította el a Starlink program hetedik szállítmányát és újabb hatvan műholdat állított pályára. A SpaceX eddig összesen 420 műholdat állított pályára. A tervek szerint a csúcsminőségű műholdas internetkapcsolat az Egyesült Államok északi részén és Kanadában már idén elérhető lesz. 2024 végéig csaknem 12 ezer mesterséges holdat akarnak pályára állítani, hogy a szolgáltatás az egész bolygón elérhető legyen.

    Mindeközben nem szűnik a csillagászok zúgolódása és tiltakozása a Starlink Projekt ellen. Attól tartanak, hogy a több ezer műhold fényszennyezése lehetetlenné teszi a munkájukat. A veszély nem alaptalan hiszen a Starlink műholdjai meglepően fényesek, jól láthatóak szabad szemmel is. Ez az elmúlt napokban különösen igaz volt.

    MI, Bob

    A vállalat most ígéretet tett, hogy csökkenti műholdjainak fényességét. Elon Musk szerint a műholdak túlzott fényességéért az űreszközök napelemeinek elhelyezkedése a felelős. Az átállítás révén a műholdak kevésbé lesznek láthatóak a Földről. A következő hónapokban a műholdak magasabb pályára állnak és a Nap felé fordítva a napelemeiket. Ezáltal szabad szemmel ugyan kevésbé lesznek láthatóak, de a fényszennyezés még mindig komoly problémát okozhat.

    A visszatükröződő napelemeken túl a műholdak egy része a jelenlegi keringési pályája miatt volt szembetűnőbb az elmúlt napokban. Ezek a műholdak a méretük és a Földhöz való közelségük miatt is különösen fényesek.

    MI vagyunk az Istenek

    Emellett a SpaceX jelenleg egy olyan „napernyő” kifejlesztésén dolgozik, amely csökkenteni fogja a soron következő műholdak tükröződését.

  • Egy újabb lépéssel közelebb a Holdhoz és a Marshoz

    Teljes sikerrel zárult a SpaceX cég Falcon Heavy nevű nehézrakétának  első hivatalos küldetése .

    Az első tesztindítás után – amely során Elon Musk Tesla autóját állította Nap körüli pályára – ezen z úton már fizetős terhet szállított, az Arabsat távközlési műholdat.  A csaknem  70 méter magas rakéta  három egymáshoz rögzített gyorsító rakétájának összesen 27 hajtómű dolgozik.

    Nyolc perccel az indítás után egymás közelében tökéletes leszállást hajtott végre a két gyorsító rakéta. A középső rakéta két perccel később az Atlanti-óceánon landolt a „Természetesen még mindig szeretlek” nevű automata úszó platformon. Ezzel Az Saturn V óta először újra van működőképes nehézrakéta.

    A Space X a startot élőben közvetítette, majd a felvételt megosztotta a Youtube-on is. A közel egyórás videóban végignézhetjük az indítást a start előtti percektől, a pályára állásig. Ha a videó képe gyenge minőségű – induláskor sokszor gyenge felbontás van beállítva – érdemes átállítani HD felbontásra a káprázatos felvételekért.

  • Különleges fényjelenségek az égen

    Ismét sikeresen állított föld körüli pályára egy műholdat Eon Musk űrvállalata a SpaceX.

    A Falcon-9 rakéta kereskedelmi indításával egy argentin telekommunikációs műholdat juttatott az űrbe. Az indítás Los Angelestől északra, a Vandenberg légibázisról történt. Az indítás minden szempontból sikeres volt, a rakéta első fokozata tökéletes leszállás hajtott végre.

    Az eseményt különleges égi fényjáték tett különlegessé, amit Kalifornia állam nagy részéről megfigyeltek.

     

    https://www.youtube.com/watch?v=0gWuMQGA1lM

    (via, via)

  • Mr. Franklin titka – novella ajánló

    Ronil Caine neve ismerősen csenghet azoknak az Olvasóknak, akik nyomon követik a Galaktika kiadványokat. Caine az egyik Start könyves szerzőnk, bemutatkozó regényét, a Liliant igazán pozitív fogadtatásban részesítették a hazai SF-rajongók és számos blogger is elismerően szólt róla. Az író ezúttal a Galaktika 322. számában hozott egy igencsak elgondolkodtató novellát, Mr. Franklin titka címmel.

    A nem túl hosszú alkotás (kilenc oldal) utolsó pár oldala hozza meg mindazt, amit szerintem nagyon sokan elvárunk egy novellától: olvasmányos módon, könnyedén hatol agyunkba a felismerés, melyet a mű mondanivalója tartogat.

    Cselekményről nem igazán beszélhetünk a novella kapcsán, csupán névtelen narrátorunk meséli el utolsó együtt töltött perceit munkaadójával, a rejtélyes Mr. Franklinnel. Az idős úr egy egzotikus farm tulajdonosa volt, ahol szívesen töltötte idejét. Alkalmazottai nagy becsben tartották, soha egy rossz szót nem mondtak volna rá. Mégis rejtegetett egy titkot, amit nem mondhatott el soha senkinek.

    A Mr. Franklin titkának esszenciája rövidségében rejlik. Vagyis pontosan olyan hosszú, mint amennyire kell. Túlmagyarázott okfejtésekre nem kell számítani, a mű végén az olvasónak kell mérlegelnie. A tanulság pedig mindenki számára érthetővé válik, legalábbis ideális esetben mindenki elmélázik néhány percet jelenlegi társadalmunk helyzetén.

    past-present-future

    A baljós jövőkép, melyet a novella ábrázol talán nem is annyira a jövőre utal. Jelenünk egyfelől a történelem egyik legizgalmasabb korszaka, mégis az egyik legveszélyesebb. Legalábbis társadalmi szempontból biztosan. Technológiánk annyira fejlett, hogy megengedhetjük magunknak a túlkényelmesedést. Szobánk melegében, komfortos fotelünkből ráláthatunk a világ történéseire, mely egyfelől csodálatos, és az internet megfelelő használatával végtelen tudás tárulhat elénk. Másfelől pedig akaratlanul is elidegenedhetünk embertársainktól. A számtalan apró kényelmi funkció lassan átveheti az uralmat, ha nem figyelünk, s végül érzéseink, gondolataink is szintetikussá válhatnak. Éljünk akármilyen korban, az ember mindig társas lény marad. Mindig meg kell találnunk helyünket a társadalomban, részt kell vegyünk a megkövetelt normákból, és figyelnünk kell magunkra, s környezetünkre egyaránt.

    Caine arra is felhívja a figyelmet, hogy élvezzük ki a „most” adta lehetőségeket. SF-íróként egyszerre kell a múltba révedni, a jelent képviselni, és a jövőt megálmodni, mégis arra sarkall a Mr. Franklin titka, hogy néha picit jobb a mában élni. Persze tervezzünk előre, tiszteljük múltunkat, de mégis a jelen van számunkra kitalálva. A mostban kell megfelelnünk, érvényesülnünk, de ami a legfontosabb: jól érezni magunkat. Világunk a sok szörnyűség mellett csodálatos, változatos, rejtélyes, és legfőképpen a miénk. Csupán arra vár, hogy felfedezzük.

    Véleményem szerint a Mr. Franklin titkában nem a vészjósló, negatív jövőt kell szem elé helyezni, hanem a jelen problémáira, és a megoldásokra kellene fókuszálni, hogy teljes életet élhessünk.

  • Mezopotámia újra népszerű – interjú Michael Waldennel

    Michael Walden epikus léptékkel göngyölíti tovább az Eshtar történetét a második könyvben. Könyvajánlónkban részletesen kitértünk néhány izgalmas kérdésre a folytatást illetően, most azonban magát az írót kérdeztük kötetével kapcsolatban.

    Galaktika: Mennyire befolyásolt írás közben a jelenlegi világpolitika, vallási indíttatású konfliktusok?

    Michael Walden: Amikor az első részt elkezdtem írni, a szíriai helyzet és az európai migránsválság még nem tartottak ott, ahol most. Emellett egy történész barátom úgy fogalmazott, hogy a második világháború még nem történelem, hanem aktuálpolitika, elkerülhetetlenül hatással van a jelenünkre. Az Eshtarban azonban nem, vagy nem csak a mostani konfliktusokra szerettem volna ráirányítani a figyelmet, hiszen eleve sci-fi környezetbe helyeztem azt – hanem annak univerzális voltára. Ha csak az elmúlt négyezer évet nézzük, számtalan civilizáció, nép tűnt el örökre, volt népvándorlás, szabadságharc, vallási vagy vallásinak hazudott háború… És rengeteg olyan konfliktus, amit pár ember személyes akarata, motivációi indítottak el. Hadd ne hozzak konkrét példát… csapjuk fel a történelemkönyveket, vagy kapcsoljuk be a tévét.

     

    G: Volt-e konkrét mű, ami inspirált, vagy mindentől elvonatkoztatva csak saját ötletekből dolgoztál?

    MW: Először el kell mesélnem, hogy a mai napig foglalkozok ónémet nyelvű középkori kéziratok és kódexek magyar nyelvű fordításával egy olyan egyesület számára, amely a hosszúkard vívás harcművészetét igyekszik feléleszteni, tanítani. Másrészt fordítottam ún. gnosztikus evangéliumokat is magyarra, így került a kezeim közé a 2006-ban megtalált Júdás Evangéliumának angol fordítása is. Ha ezen kéziratok összességét nézzük – tehát a Nag Hammadi könyvtárból előkerült, korábban ismeretlen evangeliumokét – egy egészen újszerű Jézus-alak jelenik meg előttünk. Hozzáteszem, a Biblia kanonizált evangéliumai alapján is ambivalens képet alkothatunk róla, bizonyos részek alapján egy lobbanékony, káromkodós, koszos hippi, más részek olvasásakor egy tiszta, egyértelmű utat mutató példakép. Habár nem vagyok vallásos, maga a jelenség elgondolkodtatott.

    A történelmünk egy részét csak fennmaradt legendákból, történetekből, szent iratokból ismerjük, melyeket eltorzított az idő, az emlékezet és az interpretáció. Ez a folyamat az, aminek bemutatási kísérlete a trilógia mélyén lappang, egy furcsa csavarral. Egyrészt szerettem volna érzékeltetni, mekkora eltérés lehet egy ötszáz éve halott ember élete, motivációi és valódi tettei, és a róla elképzelt kép között. A csavar itt az, hogy szemben a földi történelem mítoszaival, Eshtar inisfaeli legendája – a könyv története szerint – javarészt igaz; hogy a vallás mesterséges kialakítása itt egy fegyver, amivel az emberiség az időtlen szörnyetegek ellen küzd. Ehhez új mitológiát kellett kitalálnom, de kapcsolni is szerettem volna ismert mémekhez, illetve olyan keretet alkotni hozzá, ami mélyen bennünk van és ezáltal érthető. Nem sok véletlen van a könyvben. Gondoljunk a tizenkét tanítványra, a hét gonoszra (harmadik könyv spoiler!), a hajók, helyszínek és személyek neveinek jelentésére, az események láncolatára…

     

    G: Rengeteg komplex – már-már George R.R. Martin szintű – összefüggéssel operálsz (értem ezalatt a számtalan helyszínt, idősíkot, szereplőt, történést, karakterek közötti személyes, egyéni konfliktusokat). Milyen módszert használtál ahhoz, hogy ne kavarodj bele az egészbe?

     MW: Jegyzetelek! Külön adatbázisban gyűlik a dramatis personae, a szereplők nevei, családjai, egymással való kapcsolataik. Ez a gyűjtemény kezd kezelhetetlen méretűvé dagadni, 70+ szereplőnél jár a történet és tervezem már a trilógia folytatását is. A másik adathalmaz a hangzatos „jegyzetek” névre hallgat, ebben a fejezetek szerepelnek, egy-egy sorban, fő eseményükkel. Itt rendezem láncba a „kiadott titkokat”, hogy melyik szálon hangozzon el egy-egy fontos információ.

    Különösen nehéz a történetben szereplő eszmék evolúcióját megtervezni négyszáz év távlatában. Mert hogy alakul át egy nézet, és mennyi idő alatt? Mit mondtak például nálunk ezerhatszázban, ami még ma is igaz, és hogyan változott ez meg? Igazi kihívás kapcsolatba hozni ilyen rendszereket, illetve e szűrő mentén adagolni az információt, de nagyon izgalmas feladat.

    michael walden

     

    G: Úgy érzem rengeteg aktuális témát is boncolgatsz a könyvben. Mi az a fő „tanítás”, amit szeretnél eljuttatni olvasóidhoz, vagy a világhoz?

     MW: Talán azt, hogy a világ sem nem jó, sem nem gonosz: a világ indifferens. A kultúra, melyben élünk, nagyon összetett. Az, hogy egy történelmi személy végül hódítóként, diktátorként, aljas gazemberként vagy hősként kerül bele a könyveinkbe, nagyban függ attól, hogy a történet végén melyik oldalon állt. Ugyanakkor fontos, hogy a történelmi események ne merüljenek feledésbe vagy ne forduljanak tagadásba: muszáj levonnunk a konzekvenciákat és nem elkövetni ugyanazokat a hibákat.

    De azért ez mégsem politológiai mű, hanem sci-fi. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy a második kötetre egyértelművé válik, ami az elsőben is sejthető volt: egy titokzatos időutazó tartja a kezében a szálakat. Ziuszudra, a rejtélyes manipulátor fel-feltűnik a színen, bár az továbbra is kérdéses, melyik oldalon áll: a Férgek ellen, vagy értük dolgozik? Ezen a szálon keresztül egy általános, fajon átívelő moralitás kérdését is fel szerettem volna vetni.

    Na igen, a kérdések! Én igazából nem is tanítani szeretnék a könyvvel, nem vagyok én népnevelő! Ez egy regény, de ha segít feltenni kérdéseket, ha kimozdítja az olvasót a betanult frázisok és az egyenválaszok közegéből, én már boldog leszek.

     

    G: Az előző kérdéshez kapcsolódóan kap-e szerepet világunk aktuálpolitikája az Eshtar univerzumában?

     MW: Természetesen, de csak mérsékeltem. A jelenlegi elnyomó totalitárius rendszerekhez hasonlóan működik a történetben az északi diktatúra, Morn, mellyel Vittorya a második kötetben megütközni kényszerül. Ebben helyeztem el a korai keresztény szekták hangulatát és üldöztetését reprezentáló kis csoportokat, akik Eshtart istennőjükként tisztelik.

     

    G: Számos helyen találkozhattunk a mezopotámiai mitológiával. Van ennek konkrét oka, vagy csak pont beleillett a műbe?

    MW: Az Inanna / Istár / Gilgames eposzok a legkorábbiak közé tartoznak, amiket egyáltalán ismerünk. Számos későbbi istenség, legendás alak, mítosz és történet ezekhez eredeztethetőek vissza; Istár konkrétan végigkíséri a közelkeleti és európai történelem megannyi kultúráját, különböző neveken és formában. Halála és emberiség megváltó feltámadása számtalan vallás alapvetését határozta meg. Értjük, ismerjük, viszonyt tudunk kialakítani a történettel. Vittorya mindig is Eshtar volt, az első perctől kezdve!

    Érdekes adalék, hogy a glória és az angyali szárnyak már Inanna / Istár ábrázolásaiban megjelennek, időszámításunk előtt háromezer évvel, azaz ötezer évvel ezelőtt. Az ember azt gondolná, az angyalok és szentek tipikus ábrázolása középkori találmány.

     

    G: Mit lehet elárulni a harmadik kötetről?

    MW: Pár apró szál kivételével, amire szükségem lesz a Saidához, minden kérdést meg fogok válaszolni, minden titokról lekerül a lepel, pl. komplex képet mutatok a Férgek mibenlétéről, kilép a történet a világűrbe és egy epikus lezárással a már sejthető végkifejlet bekövetkezik.

    Azonban a szereplők belső története reményeim szerint kalapácsként csapja majd agyon az olvasókat. Addigra kétmillió leütött karakter lesz a trilógiában, hosszú előkészítés ez egy olyan végjátékhoz, ami méltó befejezése lesz Vittorya útjának.

    Remélem, százasával hevernek majd készenlétben a zsebkendők, és az olvasó előrelátóan beszerez kétnapi hideg élelmet, mielőtt nekiáll a harmadik résznek!

  • Eshtar világa tovább bővül – interjú Michael Waldennel

    Michael Walden Start Könyvesként kezdte írói pályafutását a Metropolis Media kiadónál, de ahogy a lenti interjúból is ki fog derülni: nem állt meg egy kötetnél. Bemutatkozó SF-fantasy regénye, az Eshtar univerzuma elképesztő léptékkel fog bővülni a közeljövőben, de érkezni fog egy csomó másik történet is az író tollából, méghozzá hamarosan.

    Az interjúban az Eshtar fogadtatásáról, folytatásokról, újabb regényekről beszélgetünk a szerzővel.

     

    Galaktika: Milyen volt az első rész fogadtatása? Te magad hogyan értékeled a sikerét? Milyen érzés, hogy egy év alatt két könyved is megjelenik?

    Michael Walden: Elsőkönyves íróként nem voltak elvárásaim, bár reméltem, hogy kapok majd visszajelzést a regény tartalmára, mondanivalójára vonatkozóan. Ami visszajelzés hozzám eljutott, mind hasonló volt: nehezen letehető, érdekes regénynek mondják. A legnagyobb elismerésnek Fonyódi Tibor kritikáját tartom, aki, miután elolvasta a regényt és jó szavakkal illette a közösségi oldalán, meghívott írónak saját univerzumába is.

    Így valójában nem is kettő, hanem három könyvem jelenik meg egy éven belül, az Eshtar első két része, valamint egy debütáló kötetem a Mysterious Universe sorozatban, a Tuan kiadónál.

    Szintén nagy elismerésnek érzem, hogy a regény finalista az idei Margó-díj nevezettjei között.

    Mit mondhatnék? Minden elképzelésem, reményem, vágyam felülmúlja ez az eredmény, nem is tudom hirtelen hova tenni. Megtisztelő. Felemelő. Igyekszem felnőni a lehetőséghez.

    img_6401

     

    G: Tervezel-e más jellegű regényeket a jövőben?

    MW: Egyelőre a sci-fi különböző válfajainál maradnék, bár nem lehet tudni, mit hoz a jövő. Terveim vannak bőven, a hard SF-től young adult szérián át fantasy-SF crossoverekig, ez utóbbi valószínűleg egy teljes munkásságon át tartó szerelem lesz.

     

    G: A Galaktika 313. számában megjelent novellád ugyan az Eshtar világából származik, mégis más szemszögből nézhetünk az eseményekre. Számíthatunk még hasonló novellákra?

    MW: Mindenképpen. Bár nem tartom magam novellistának, ez a téma és a kísértés is túl nagy ahhoz, hogy kihagyjam a lehetőséget. Egyébként van a novellával két gondom: egyrészt nagyon tisztelem a műfajt, és számomra sokkal nagyobb kihívás, mint egy egymillió leütéses könyvet elkészíteni. A megfelelő felütés, az üzenet, a csattanó, ezeket mind meg kell tervezni, és sokkal kisebb mozgástér áll rendelkezésre.

    A másik problémám, hogy úgy érzem, egy-egy novellával egy könyv lehetősége vész el, az én esetemben legalábbis. Mert bármilyen rövid is egy történet, komoly tartalmakat kell benne megjeleníteni, ami viszont remekül kibontható lenne egy regényben.

    Eshtar-cover.indd

     

    G: Mikor döntöttél úgy, hogy mindenképpen folytatnád az Eshtart?

    MW: Már amikor nekikezdtem írni! Mire a kiadóval összehozott a sors, már a második könyv végén jártam. Így ültem le tárgyalni.

    Pontosan lefektettem magamnak előre, melyik könyv hány fejezetes lesz, hány leütéssel, milyen ívekkel. Koncepcióm volt a sötétedő világképpel, azzal, hogy az első regény inkább young adult oldalról közelítse meg a történetet, a második inkább epikus hangvételű legyen, a harmadikhoz pedig… ahhoz kelljen egy adag zsebkendő. És hogy mindenki azonnal induljon kardot tanulni, amint letette! Mivel ennyi szál, rejtett információ, karakter, történet-elem szerepel benne, amiknek végig konzisztensnek kell maradnia, s mivel a legtöbb kérdést meg szeretném válaszolni, ami csak felmerülhet, nem is lehetett ezt másként csinálni.

     

    G: Milyen viszonyban áll a folytatás az előddel? Hogyan kapcsolódik a sztori?

    MW: Pontosan ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. Mivel a trilógia egybefüggő történet, akár egyetlen hatalmas könyvként is működik! De ha egyszer már így alakult, a könyvek közötti teret igyekeztem kihasználni a narratívában is. Nem hiszem, hogy az olvasók fel tudnak készülni arra, ami következik.

     

    G: Meddig szeretnéd folytatni a sorozatot? Hány részhez van már ötleted?

    MW: Az első három könyv lezárt egészet képez majd, ezzel befejeződik Eshtar világának alapvetése, a nagy legenda bemutatása. De folytatni fogom, és ha lehetőségem nyílik rá, publikálni is szeretném a következő trilógiát az Eshtar után, Saida címmel. Ennek szálain és ívein valójában már dolgozom. Sőt, jelen pillanatban már készül egy professzionális képregény forgatókönyve és conceptjei is, egy kollaboráció keretében.

    Mivel az Eshtar világa hatalmas, rengeteg potenciállal, így ameddig foglalkoztat, írni is szeretnék bele. Egykönyves eredet-történeteket, új szálakat, új karaktereket. Ha annyi időm lenne, amennyi ötletem már most van, nagyon sokáig élnék!

     

    G: Nagy vonalakban (és persze spoilermentesen) mi az, amit el lehet árulni a sztoriról?

    MW: Gilgames és Vittorya találkoznak. Ez nem nagy spoiler, az első oldalakon megtörténik. Így Vitt legfontosabb feladata az lesz, hogy visszajusson Inisfaelre, és megvédje a Földet a Férgek szolgáival szemben. Aurora belekerül vadászgépével abba az űrcsatába, amire egész életében készült.

    Arcadia királynőnek szembe kell néznie sérülésének következményeivel és a sötét erők fájdalmával, valamint a fokozódó felelősséggel, ami rá hárul! Ezúttal a borító is őt ábrázolja.

    Mikael és Dareeos pedig folytatják háborújukat, miközben egyre jobban megismerjük őket és motivációikat.

    Természetesen a központi elem Vittorya Astarte királynővé válása és brutális hadjárata a Férgek északi diktatúráival és a vallással szemben, mely őt magát isteníti. Ám a háború valódi nehézségeivel még ő sem számol előre.

    Kiemelnék két, számomra nagyon fontos történetszálat: az egyik a középkori Itáliában játszódik, Róma feldúlása előtti napokban, és a Véres Hercegnő Testvériségének korai napjait és az egyik legnagyobb küzdelmét meséli el.

    A másik személyes kedvencem: egy fiatal fiúról szól, aki katona Mornban, a havas, kegyetlen, disztópikus berendezkedésű diktatúrában él, és része a gyilkos rendszernek. Az ő szellemi ébredése az, ahogy rátalál Eshtar tanításaira, ahogy kinyílik a szeme és meglátja a világot olyannak, amilyen. Az ő története az egyik fő ok volt, amiért az egész sorozatba belekezdtem.

     

    Tehát akit érdekel Walden pályafutása, semmiképpen ne hagyja ki a folytatásokat, reméljük csupa nagyszerű történettel fogja elkápráztatni egyre népesedő olvasótáborát.

    Az Eshtar – Második könyv már előrendelhető webshopunkban! Rendeld meg még ma, 20% kedvezménnyel! Várható megjelenés: 2016. október 10.

  • Lehetne végre egy magyar űrbetyár – interjú Vékony Krisztiánnal

    EdDesk_Cheng

    Áprilisban érkezik új sorozatunk, a Galaktika Start Könyvek. Folytatjuk szerzőink bemutatását, Michael Walden után a Sors-algoritmus írójával, Vékony Krisztiánnal beszélgettünk.

    Kezdjük a legelején. Ki Vékony Krisztián?

    Azt hiszem, egy teljesen átlagos srác vagyok, mindenféle szuperképességtől mentes. Az a fajta, aki a tömegközlekedésen fülhallgatóval a fülében egy könyvet szorongat ide-oda billentgetve a fejét. Oldalra nézve talán megpillanthattok. Hogy kicsit informatívabb legyek, nagyjából ezt tudom elmondani magamról: jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kezdem meg az utolsó szemeszteremet  végzős építészhallgatóként. Emellett van szerencsém elmondani, hogy az ország egyik leginnovatívabb és véleményem szerint, minden bizonnyal a legbarátságosabb építész stúdiójának munkatársa is vagyok egyben. Összegezve ezt az apró kis keretet melyből most kikandikál egy részem, valahol úgy gondolom, hogy igazából csak egy piszok mázlista fickó vagyok. Egy olyan figura, aki ha éppen nem épületeket tervez, a klaviatúrára teszi az ujjait és gépelni kezd.

    Mit érdemes tudnunk rólad?

    Úgy érzem, édesanyám végtelen empátiája és édesapám elképesztő mérnöki tudása alatt nevelkedve egyfajta humán-reál vonalon kezdtem el mozogni már igen fiatalon. Kölyökként naphosszat a garázsban barkácsoltam izgő-mozgó mechanikus szerkezeteket építgettem, nem voltak túl hasznosak, de jókat szórakoztunk velük. Az általánost elkezdve képzőművészetet tanultam, gimnazistaként a színtársulatban töltött éveimre emlékszek vissza a legörömtelibben. Ezután egy olyan mérnöki egyetemre mentem, amire nyugodt szívvel ki lehetne írni Dante Poklának nem túl jó marketingű  üdvözlőszövegét. Megjegyzem, nem bántam meg. Ma mindezen múltbéli tapasztalatokból és élményekből építkezem, próbálom a lehető leghasznosabbá tenni a tudást, amit kaptam. Idővel az is elválik majd, sikerült-e.

    Hogyan ismerkedtél meg a sci-fivel és miért szeretted meg?

    E.T.A. Hoffmann-nak van egy írása, a Homokember, ajánlom mindenkinek. Nem sokan jelentenék ki, hogy a német romantika egyik nagy neve sci-fi író lenne, de aki olvassa a történetet tálán elmélázik a gondolaton. Nem lövöm le a poént, tessék kézbe venni. Mindenesetre ez volt az egyik első élmény ami kiszakított a kötelezők világából és egy másik univerzum felé kezdett terelni. Ámde a valódi lökést az jelentette, amikor egy barátom – az egyik legműveltebb ember, akit valaha ismertem –  Philip K. Dick regényét, az Ember a fellegvárbant a kezembe nyomta. Onnantól kezdve a műfaj az életem részévé vállt, és nem tágít mellőlem.

    Mikor váltál sci-fi olvasóból sci-fi íróvá?

    Már kis gimnazista koromban írogattam, rövid történeteket, verseket, még egy regényt is elkezdtem egyszer. Itt említeném meg: pocsékok voltak. De az affinitás talán mindig is bennem volt. Imádom a történeteket. Legfőképp szeretem hallgatni az emberek saját meséit. Úgy érzem mindenkiben máshogy jelenik meg a körülöttünk lévő világ, mindenki más percepcionális készséggel képezi le a környezete képét. Ebből adódóan úgymond mindenki egy tökéletesen más mikrouniverzumban él. Emberekkel beszélgetni kicsit olyan, mintha párhuzamos világokat fedezne fel az ember. Elképesztően érdekes dolog. Multiverzum a szociológiában.

    Az én legnagyobb szerencsém az, hogy életem során olyan emberekkel ismerkedhettem meg, akiknek a szemében olyan világok tükröződését láttam, melyeket nem lehet, nem varázslatosnak tekinteni. Azt hiszem ezt hívják inspirációnak. Nem tudom, mikor lettem író, de azt tudom, kik miatt váltam azzá. Néha eszembe jut a több ezer éves mondat: ”..mondják el majd, hogy óriások közt éltem”

    Vékony Krisztián
    Vékony Krisztián

    Regényedben többször említed Philip K. Dicket vagy Asimovot. Írói példaképeid vagy inspirálóid ők? Esetleg még tudnál említeni további kedvenc sci-fi írót, vagy olyat, aki hatással volt rád?

    Nos, Philip K. Dickről már esett szó. Az egyik legkreatívabb elmének tartom azóta is. Asimovot hasonlóképp. Természetesen nagy hatással voltak rám. Ha csak a műfajból kéne említeni, akkor a következő neveket még feltétlen kiemelném: Orson Scott Card, Ray Bradbury, Herbert G. Wells, Kurt Vonnegut, Frank Herbert, Arkagyij és Borisz Sztrugackij, John Scalzi, Robert Charles Wilson, Zsoldos Péter, Galántai Zoltán.

    Az sf-ben rengeteg téma és koncepció létezik, amik az itthoni írásokban is megjelennek. Ennek fényében szerinted van olyan külföldi sci-fiben jellegzetes dolog, ami a jelenlegi magyar sci-fiből hiányzik?

    Bevallom, ezen még nem gondolkodtam. Személy szerint, kevés olyan magyar sci-fi regényről tudok, ahol a történetben Magyarországnak magának konkrét szerepe lenne. Természetesen ez valahol érthető a hatalmi helyzetünket tekintve, de szívesen olvasnék egy olyan történetet, ahol egy pesti srácból asztronauta válik. Akár lehetne csempész. A tudományos fantasztikum mindig is a lehetetlennek tűnő dolgok megközelítéséről szólt. Fogjunk össze, legyen végre egy magyar űrbetyár.

    Szokták mondani, hogy a science fiction sokszor inkább a jelenről, mint a jövőről szól. Ebből kiindulva, szerinted egy sci-fi írónak mennyire kötelessége reagálnia aktuálpolitikai problémákra?

    Egy sci-fi író gyakran a múltat nézi és ez alapján hoz létre prekoncepciókat a jövőre. Nyilvánvalóan kitekint a világba és annak hatására is alakítja a fejében kialakult képet egy másik lehetséges univerzumról.  Azt hiszem, ez inkább egyfajta intuíció, mintsem konkrét riposzt a problémákra. Érdekes módon mindez néha pontosan fordítva történik. Olykor éppen a világ reagál szomorúan egy-egy prekognicióra. 2015 első heteiben, a könyvet befejezve, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy a történetben leírt háborús és menekült helyzet a való életünk része lesz majd, ahogyan abban is hittem, hogy nem éri el a terror az európai fővárosokat. Tévedtem. A fikcióból olykor valóság válik.