Annak idején, 1999-ben a tősgyökeres Star Wars rajongóknak nem lehetett könnyű feldolgozni, amikor George Lucas ismét a messzi-messzi univerzumhoz nyúlt. Akkor Darth Vader és Palpatine eredetsztoriját ismerhettük meg, illetve a bonyolult politikai játszmákat és magát a klónok háborúját, amely a Birodalom felemelkedéséhez vezetett. Az ébredő Erő előtt is nagy feladat állt 2015-ben, hiszen tovább kellett vinni a már megismert és befejezettnek hitt Luke, Leia és Han történetét. Ehhez új karaktereket hoztak be, ám a Disney nem mert túl sokat újítani, az Episode VII durván remake szagú lett. Ehhez képest Az utolsó Jedik már jól mozgatta a fiatalokat, egy egészen újító sztoriban, bár ahogy sejteni lehetett, sokaknál kivágta a biztosítékot a 2017-es felvonás.
Mindig nagy a veszélye annak, amikor egy stúdió nem magától akar újítani, hanem a rajongók nyomásának enged, ennek ellenére a Star Wars VIII üdítően jó lett, egyike az idei év legjobb sci-fi filmjeinek. A Zsivány Egyes után ráadásul kevesen gondoltak arra, hogy a Lucasfilm megint egy olyan kalandot hoz össze, melyért lehet lelkesedni. A történet nem lett túl bonyolult, lényegében a 2 és fél óra alatt egy űrbeli üldözést láthatunk, melynek során az Első rend a lázadók nyomába ered és egyesével őrli fel Leiáék hajóit. Mindeközben Rey megkezdi a kiképzést a megfáradt és nagyon cinikus Luke-kal, aki elzárta magát az Erőtől, mintegy megtagadva magától a múltját.
Kezdjük is az üldözős szállal, hiszen itt több, már-már drasztikus változtatást hozott a film. Kiderült például, hogy Leia nem csak, hogy erőérzékeny, de kvázi jedi, hiszen amikor az Első rend odalő egy pontosat a parancsnoki hídnak, a régi trilógia hősnője az űrben találja magát. Innen aztán szinte Supermanként repül vissza a hajóra, dacolva azzal, hogy az űrben az ember hirtelen megfagy. Ez volt talán az Episode VIII egyik leghiteltelenebb pontja, amelyen sokan joggal szisszentek fel. Furcsa lett volna kiírni így Leiát, de még furcsább volt, hogy ennyire könnyedén használja az Erőt. Akkor már simán adhattak volna egy fénykardot a karakter kezébe és mondhatták volna, hogy tessék, Leiát kitanította Luke. Valószínűleg kevésbé zökkentette volna ki a közönséget egy ilyen képtelen fordulat.
Persze Leia mindig is inkább politikus volt, ahogy Padmé is, így Rian Johnsonék hűek maradtak a karakterhez, ennek ellenére minimum érdekes volt ez a snitt. Az elnyújtott üldözés egyébként élvezhetőre sikerült, hiszen történt egy-két dolog, amely például a Star Wars űrcsatáit is megváltoztathatja a jövőben. Történt ugyanis, hogy Holdo admirális egyedül maradt Leia hajóján, akinek az egyetlen megoldása az maradt a lázadók megmentésére, hogy belevezesse a járművet fénysebességgel az Első rendbe. Ilyen kamikaze jellegű lépés eddig ritkán akadt a Star Wars világában, nem elképzelhetetlen, hogy ezentúl Kylo Renék hajóit hasonló, öngyilkos módszerrel fogják kiiktatni Poe-ék. Ez a jelenet meg kell jegyezni, hogy gyönyörű volt, már-már a Star Trek művésziességét idézte az elnémulás és a pár másodperces, kitartott snitt.
Emellett Finn és újdonsült bajtársnője is kapott egy érdekes feladatot, egy hekkert kellett keresniük, hogy feljussanak az Első rend hadihajójára és okozzanak némi káoszt. Ez a szál volt talán a Star Wars VIII legdisney-sebb megoldása, az ártatlan állatok megmentése és maga a kaszinó kevésbé működött. A gyermekies hatásvadászat ellenére azért el lehetett nézegetni ezeket a jeleneteket is, hiszen a Zsivány Egyes óta tudjuk, nem minden a jedikről szól.
Meglepő lehet egy ilyen kijelentés, főleg, hogy a film címe is az, hogy „Az utolsó Jedik”. Így érdemes lamentálni kicsit azon, hogy mennyien kiakadtak rajta, hogy Luke meghasonlott magával és remeteként élte le az életét. Jön a kérdés, hogy nem lett volna-e végtelenül bugyuta megoldás, ha a régi trilógia hőse világmegmentőként, a gonoszok leigázójaként folytatja az életét? Nem járt-e hasonlóan Ben Kenobi és Yoda, akik közül utóbbi például kissé becsavarodott a magánytól? A jedik sajátja az elzárkózás, így abszolút nem lehet meglepődni azon, hogy Luke első reakciója az volt apja fénykardját látva, hogy a háta mögé vágta. Reyt azért kitanította a mester, megismerkedhettünk a bolygója különleges lényeivel is, melyek ugyancsak annak ellenére, hogy disney-sek voltak, abszolút kedvelhető figurái lettek a filmnek.
Az utolsó Jedik kapcsán voltak, akik megemlítették, hogy Reynek hosszabb kiképzést kellett volna kapnia. Mindez azonban nonszensz, hiszen Luke-ot se tanította Obi-Wan és Yoda sokkal tovább, ezért is van az, hogy az Episode IV utáni részekben a jedik mind úgy küzdenek a fénykardjaikkal, mint holmi amatőrök. Sokkal nyersebb a harcstílusuk, szemben az olyan jedikkel, akik egész életükben egy akadémián lettek kiképezve, külön erre specializálódott mesterektől. Nem lehet tehát meglepő, hogy Mace Windu másképp küzd, mint mondjuk Luke.
A film rengeteg rajongót kiborított azzal is, hogy Snoke-ot ilyen gyorsan kinyírták, ráadásul kiderült, hogy Rey szülei abszolút nem érdekesek. Erre is csak azt lehet mondani, hogy Az utolsó Jedik ügyesen újít. Míg a régi trilógiában minden attól függött, hogy kik az adott hős szülei, kitől örökölte a főszereplő mondjuk az erőérzékenységet, itt viszont már egy senkiből is lehet valaki. Sokan arra számítottak, hogy kapunk pár olyan elképesztő kinyilatkoztatást, mint mondjuk Darth Vader bejelentése volt annak idején, amikor Luke arcába vágta, hogy ő az apja. Ezúttal kimaradtak ezek, és még szerencse! A franchise-nak fejlődnie kell, tovább kell lépnie önmagán, máskülönben a végtelenségig azt fogjuk találgatni, hogy vajon Jar-Jar Binks volt-e Snoke. A nagyvezért jó húzás volt kiírni, hiszen anno Palpatine is csak egy árny volt, Kylo Rennek igenis karakterfejlődés az, hogy végre a saját talpára állhat.
Rey és Kylo kapcsolata is szépen fejlődött, öröm volt nézni, ahogy az Erő két oldalán bolyongó ifjonc miképp jött rá, hogy nem kerülhetik el a végső összecsapást. Ugyanis az Erő azért „hozta létre” Reyt, hogy ellenpontja legyen Kylonak, hogy az elképesztő erejű sötétség méltó ellenfélre találjon, a fény új bajnokában. A Star Wars franchise a VII. és a VIII. résszel bebizonyította, hogy képes arra, hogy elengedje a régi trilógia főszereplőit, Luke kiírása abszolút szükséges volt, ráadásul a történetbeli csavarral jól meg is magyarázták, hogy miért múlt ki a jedi mester. Nem kizárt, hogy látni fogjuk még az öreg Skywalkert, ugyanis ha Yoda és Kenobi is visszatért szellemként, akkor nála se kizárt, hogy nem hagyják ki a ziccert a készítők.
A történet tehát újító volt, a csaták rendkívül látványosak, főleg az, mely a Craiten nevű, kristálybolygón játszódott, nagyon jól nézett ki, ahogy a földfelszín szinte vérzett, amikor összecsapott az Első rend és a lázadók apró serege. A kitekintések is poénosak lettek, Yoda visszatérése igencsak meglepő volt, ráadásul Luke halálakor újra láthattuk a Tatooine két napját. Azok az elvakult rajongók pedig szégyelljék el magukat, akik azt a húzást se tudták értékelni, amikor R2-D2 újra lejátszotta a fiatal Leia üzenetét Ben Kenobinak, az Új reményből.
A konklúzió az, hogy a Star Wars végre átadta a fiataloknak a stafétabotot és a fénykardot, azoknak pedig, akik képtelenek túllépni az, hogy az Episode VI után is készültek részek, nem muszáj. Mindenki eldöntheti magának, hogy mi tetszik és mi nem. Semmi se kötelező. Májusban jön viszont a Han Solo film, attól jobban lehet tartani, de remélhetőleg a Disney-nek sikerül megint újítani és tovább tágítani George Lucas univerzumát.
Értékelés: 9/10
Spoilermentes kritikánk a filmről itt olvasható el.
