Címke: stalker

  • Cenzúra

    Amióta létezik hatalom, politika és írás azóta létezik a cenzúra is. A latin censura, vizsgálat jelelentésű szóból származik – eredetileg írásművek ellenőrzését jelenti. De még a latin időknél is korábbra mehetünk, története az ógörög időkig vezethető vissza. Szinte minden közösségnek megvoltak a tabutémái, amelyekről nem illett vagy nem is volt szabad beszélni vagy írni. Ide tartoznak olyan témák, mint a beszéd, a ruházat, a szexualitás vagy a vallásos nézetek. Az első jelentős történelmi személyiség, akit foglalkoztatott a cenzúra és a szólásszabadság elmélete, az Szókratész volt, aki inkább a halált választotta, mintsem hogy elfogadja a tanításai cenzúrázását.

    A cenzúra információk felügyelete, elsősorban politikai és morális alapokon. Szűkebb értelemben vett cenzúra az abszolutizmus, illetve a diktatórikus rendszerek jellemzője, ahol az információkat, az emberek véleményét és nézeteit is szabályozni akarják.

    A huszadik században a formálódó demokráciáknak mindenhol meg kellett küzdenie a cenzúrával, ez különösen igaz volt a magát szabadnak és demokratikusnak hirdető szocialista tömbre. A cenzúra leginkább az irodalomban érhető tetten. Híres s népszerű szerzőknek kellett megküzdeniük a hatalom által rájuk kényszerített, de titkolt szabályozásával.
    Sok író ezért is menekült az SF zsánerbe, mert a jövőbe vagy más bolygókra helyezett társadalmakba rejtve könnyebben tudták a rendszer bírálni, visszásságait megmutatni.

    Bizonyos ritka esetekben ezért még hálásak is lehetünk. Stanisław Lem, akinek a műveit lengyel irodalom olyan mesterei befolyásolták, mint Cyprian Kamil Norwid és Stanisław Ignacy Witkiewicz, azért választotta a sci-fi nyelvét, mert könnyebb és veszélytelenebb volt a kommunista Lengyel Népköztársaságban a fantázia és a fikció világában kifejezni egyes eszméket, mint a realitás világában. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért az egyik legtöbbet idézett sci-fi-szerzővé vált, akit a kritikusok H. G. Wellsszel és Olaf Stapledonnal tekintenek egyenértékűnek.

    A cenzúra leginkább három területen fejtette ki hatását: politikai katonai és vallási téren. Néhány filmes példával könnyebb érzékeltetni a helyzetet.

    Az hogy egy ország mit utat be a haderejéből, mindig politikai döntés volt. Hogy lehet úgy bemutatni az elrettentő erőt, hogy minél kevesebbet áruljunk el a technológiáról, a módszerekből, és mégis hiteles legyen.

    Jó példa erre a világon sokfelé kultuszfilm státuszba sorolt film, a Végső Visszaszámlálás. Az időutazásba keveredő hordozó, az alternatív történelem lehetősége, és a morális kérdések egy látványos akciófilmbe voltak ágyazva.

    A forgatáshoz megkapták a Nimitz repülőgép-hordozót, a kor legmodernebb csapásmérő egységét. De nagyon gondosan kellett mozgatni a kamerát, hogy a filmben ne jelenjen meg tiltott technológia. Ez végig gondosan ellenőrizték. A katonai cenzorok ellenőrizték a forgatást és a végeredményt. 1980-ban a világ nagy részén bemutatták.

    Valamikor 1982-83 táján, amikor még ritka volt a videómagnó, és Magyarországon klubokba játunk filmet nézni, eljutott a gimnáziumba a film. Akkoriban hang-alámondással, ritkábban felirattal lehetett látni a filmeket. Ez a film viszont teljes szinkronnal, kitűnő minőségben nézhettük meg. Kiderült, hogy a filmnek megvették a jogait, elkészült a szinkron, ráadásul a legjobb színészekkel, de a bemutató előtt letiltották a filmet. Az ok máig sem tiszta, valószínűleg valamelyik túlbuzgó cenzor nem akarta, hogy lássuk az amerikai hadsereg technológiai fölényét.

    Vallási cenzúrára is sok rengeteg a példa. Emlékezzünk csak a Krisztus utolsó megkísértésére, amely ellen sok keresztény vezető bojkottot hirdetet. De nem kerülte el ezt a sorsot A Da Vinci-kód sem. A Elkészítését a katolikus egyház egyes konzervatív tagjai nagyon ellenezték, katolikus szervezetek tiltakozási kampányt indítottak. A filmet számos keresztény államban nem is engedték bemutatni.

    De például a Ben Hur azért nem juthatott el hosszú ideig a szocialista országokba, mert az ateista cenzorok szerint keresztény propaganda volt.

    Amíg a vallási és katonai cenzúra viszonylag nyílt volt, a politikai rejtve működött, hiszen egy demokráciában nem lehet cenzúra. Ez néha egész furcsán és alattomosan működött.  A forgatókönyvek átírása akár többször is, az engedélyeztetések halogatása bevált módszer volt.

    Az egyik legkirívóbb példa a Stalker. A film alaptörténete Arkagyij és Borisz Sztrugackij Piknik az árokparton című sci-fi kisregényén alapul.

    Stalker – Piknik az árokparton

    Az 1979-ben bemutatott színes és fekete-fehér film Andrej Arszenyjevics Tarkovszkij rendezése. A film készítése körül rengeteg a rejtély és a bizonytalanság. A szerzők szabadkezet adtak a  rendezőnek, de végül annyira átírták a történetet, hogy Arkagyij Sztrugackij ezt nyilatkozta.

    „Néhány esztendeje abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy közreműködhettünk a Sztalker című film forgatásában. A munka során azonban (közel három évig tartott) Tarkovszkij végül olyan filmet készített, amelynek semmi köze a kisregényhez. S forgatókönyvünk végleges változatában csupán a „Sztalker” és a „Zóna” kifejezések maradtak meg, valamint az a misztikus hely, ahol a kívánságok teljesülnek.  Senki sem kételkedett, hogy a film nemzetközi rangú. Ne vegyék öndicséretnek szavainkat! A film létrehozásában az érdem oroszlánrésze Tarkovszkijé, mi csupán a kisinasai voltunk.

    Nehéz eldönteni, hogy ez valójában panasz vagy dicséret, az azonban biztos, hogy Tarkovszkij a hatalommal sem jött ki. A film 1978-ban elkészült, de a leforgatott anyag megsemmisült. Ez minden bizonnyal erősen közrejátszott a rendező szívinfarktusában. Az okok bizonytalanok, a hivatalos verzió szerint tárolási problémák okozták a balesetet. De sokan a KGB kezét látják a dologban. Az mindenesetre erősíti a gyanút, hogy a filmet csak azután engedték újraforgatni, hogy ismét át kellett írni a forgatókönyvet.

    A film a 20. század filmes kultúrájának egyik alapköve, Ingmar Bergman is elismerően nyilatkozott róla. De a helyszínen kívül semmi sem maradt meg a az eredeti könyvből. Aki többre kíváncsi, mindenképpen olvassa el a könyvet.

  • Interjú Jezsi Tumanovszkijjal és Roman Kulikovval a legújabb S.T.A.L.K.E.R. könyv íróival

    Interjú Jezsi Tumanovszkijjal és Roman Kulikovval

     

    Az áprilisi Galaktikába, mindenképp érdemes beleolvasni, mert az írópárossal készült teljes interjút ott tudjátok elolvasni. A magazin kizárólag webshopunkon már elérhető, más módon nem kerül forgalomba.

     

    Mund Katalin: Hogyan s miért lettek írók?

     

    Jezsi Tumanovszkij: Korán elkezdtem olvasni, beiratkoztam az összes olyan könyvtárba, ahová egyedül el tudtam menni. És már az általános iskola első osztályában magabiztosan vágtam rá a kérdésre, hogy mi akarok lenni: sci-fi író. Persze a fejemet kitöltő ostobaságot hamar félresöpörte az élet, viszont amikor – már felnőttként – az első lehetséges alkalommal úgy döntöttem, hogy indulok egy irodalmi versenyen, meglepetésemre megkaptam az első helyezést. És azóta már nem félek megmutatni másoknak a szövegeimet. Ezt a művet közzétették egy rövid történeteket tartalmazó antológiában, később pedig megtaláltam az interneten magyar nyelven is. Irodalommal ténylegesen csak azután kezdtem komolyan foglalkozni, hogy Roman Kulikov javasolta, írjunk egy könyvet együtt. Addig a pillanatig még csak eszembe se jutott, hogy regényt írjak.

     

    Roman Kulikov: Sohasem terveztem tudatosan, hogy író legyek, bár mindig csodáltam azokat a szerzőket, akik emberek ezreit tudják elbűvölni a fantáziájukkal. Még tinédzserkoromban különféle, a képzeletemben megszülető jelenetekkel töltöttem meg a jegyzetfüzeteimet, de ezeket nem volt elég bátorságom összefüggő teljes egésszé formálni. Csak miután egy irodalmi pályázaton díjat nyertem ilyen rövid történetekkel, és sok lelkesítő véleményt kaptam az olvasóktól, döntöttem el, hogy írok egy könyvet. Első könyvem, a Progulka Limi (Lima útja) szövegét elküldtem néhány kiadónak. Legtöbbjük visszautasított, és már-már feladtam, amikor egy reggel, elektronikus levelezésemet megnyitva, a vágyott sorokat olvashattam: „Könyve elnyerte a tetszésünket. Meghívjuk a kiadóhoz, hogy megkössük a szerződést.” Azonnal megrendelték a folytatást is, plusz felajánlottak egy szerződést két további kötetre: felkértek, hogy írjak egy újragondolt változatot az Ogyisszei kapitana Blada (Blood kapitány odüsszeiája) című regényből, a nemes lelkű űrkalózról a kozmoszban. Később, tapasztalatokat szerezve, úgy döntöttem, itt az ideje megírnom a S.T.A.L.K.E.R. sorozat egyik könyvét (amit Jezsivel közösen alkottunk).

     

    M. K.: Mi adta az inspirációt a stalker-témában? Miért választották ezt az univerzumot?

    T.: Ezt elég nehéz megmagyarázni, de megpróbálom. Gyakran hallani, hogy ez az egész egy posztapokaliptikus képzeletvilág. Valójában viszont a volt Szovjetunió lakosai számára oly jól ismert „posztap” valóság testesül meg a játékban. És ezzel nem csak a valóban megtörtént csernobili katasztrófára utal. A játékos sétálgat egy kihalt világban, egy, a 90-es években ténylegesen széthullott országban. Ezen a helyen öntudatlanul is egymásba fonódik az ember tudat alatti vágya az önpusztítás iránt; a Szovjetunióval együtt elveszett csendes, békés élet iránti nosztalgia; valamint a fantasztikus elképzelések sora, ami dinamikát és veszélyérzetet ad ehhez az egészhez. Gyilkos egy koktél. Azt még sokan és hosszasan fogják értékelni, minősíteni, hogy az ukrán GSC társaság fejlesztői és Szergej Grigorovics mit is alkottak valójában. Véleményem szerint ez sokkal nagyobb dolog, mint egyszerűen kiadni egy sikeres játékot.

    Irodalmi szempontból a játék világa, ami alapján sok ember elkezdte megírni első történeteit, egyrészt mély és ismeretlen, másrészt eléggé körülhatárolt, és ezzel lehetővé teszi, hogy szinte bármilyen emberi problémát megragadjunk és a lehető legkomplexebb módon feltárjuk a szövegben. Ráadásul a még kiadatlan játék rajongójaként én is enyhíthettem a bennem ébredező türelmetlenséget azzal, hogy hangot adtam a játékkal kapcsolatos várakozásaimnak a történeteimben.

    K.: Már többször is próbáltam megválaszolni ezt a kérdést, de még mindig nem értem pontosan, miért annyira vonzó számomra ez az univerzum. Tudom, hogy a játék első videója megfogott, és megváltoztatta az egész életemet. A S.T.A.L.K.E.R. játék indította el az irodalmi karrieremet: részt vettem egy pályázaton, új barátokat szereztem, és az első olvasóimat, akik segítettek megtenni a következő, merész lépéseket. A szabadság és a kaland addiktív légköre, a lehetőség, hogy az légy, aki csak akarsz, és nem az, amit a társadalom rád erőszakol. Úgy gondolom, nemcsak én választottam ezt az univerzumot, de ő is kiválasztott engem.

    S.T.A.L.K.E.R. – Kiket a Zóna egybekötött…

    M. K.: Játszanak számítógépes játékokkal?

     T.: Természetesen. Az idősebbek bizonyára emlékeznek még az első komoly RTS-re, a Dune II-re. Nagy rajongója vagyok Frank Herbertnek, és a Dűne jól ismert világa a játékban esélyt sem adott fiatalkoromban, hogy kihagyjam. Nappal tanultam és dolgoztam, éjszakánként pedig bázist építettem, óvtam a homokférgektől, és gyűjtöttem a fűszert. J

    Aztán jött az UFO, az Unreal Tournament és sok gyönyörű, körökre osztott stratégia. Az Unreal után a stalkeres lövöldözős játék volt az első a „lövöldék” között, ami komolyan magával ragadott. Igaz, idősebb korban kevesebb idő jut játékra, de a WoT-ot néha még mindig előveszem. Azt hiszem, a stalker-játék sokkal több rajongóval bírna, ha multiplayer formátumban létezne. A számítógép ellen játszani már tizenöt évvel ezelőtt is eléggé untatott.

    Romannal már átbeszéltük, hogy is nézne ki a S.T.A.L.K.E.R., ha az EVE Online mintájára és arculatával készülne. Sajnálom, hogy ez csak a mi képzeletünk szüleménye.

     

    K.: Magától értetődik. A műfajok közül az FPS-eket szeretem leginkább, de a többit sem kerülöm. Elsősorban figyelemelterelés és lazítás céljából játszom. Természetesen nem vagyok profi, de az online csatákban sokaknak adhatnék előnyt. Mindig érdeklődéssel figyelem a játékipar híreit, megnézem a videókat, és lehetőség szerint kipróbálom, ami érdekel. Nagyon szeretem azokat a kooperatív rendszereket, ahol csapatként kell együttműködni. A kedvenceim között szerepel a Left 4 Dead, a Call of Duty és természetesen a S.T.A.L.K.E.R. Örömmel tölt el, hogy kapcsolatba léphetek a fejlesztőkkel, amikor felmerül egy ilyen lehetőség. Arról álmodozom, hogy létrehozzam a saját játékomat, vannak hozzá ötleteim.

     

    A teljes interjúért és fantasztikus novellákért vegyétek meg a Galaktika áprilisi számát.

    Galaktika 361

  • Csernobil – S.T.A.L.K.E.R – A Stalkerek

    A csernobili katasztrófa után még évekig tartott a félelem a zónától. Nem csak a radioaktivitás riasztotta el az embereket, hanem a KGB felügyelte őrizet is. A szovjet időkben nem volt célszerű kalandvágyból ujjat húzni a titkosrendőrséggel.

    De a Szovjetunó felbomlása utána Csernobil őrizete is a függetlenné vált Ukrajna problémája lett. A súlyos anyagi gondokkal küzdő ország az erején felül próbálta biztosítani a helyet és elhárítani a károkat. De a hatalmas szegénység a félelmet is legyőző zsákmánnyal kecsegtetett azoknak, akik bemerészkednek a zónába. Elhagyott házak, parlagon heverő gyümölcsösök, elvadult háziállatok,  vadász- és halászzsákmány kecsegtette a vakmerő betolakodókat.

    S.T.A.L.K.E.R. – Kihalt Mezők

    Hamar megjelentek a rések a kerítésen, és a vakmerő próbálkozókra hamar ráragadt a Stalker név. Innen-onnan szerzett Geiger-Muller készülékekkel derítették fel a zóna biztonságos, veszélyes és halálos pontjait. Gyorsan megtanulták, mekkora sugárzásnál kockáztatnak keveset.

    A Stalkerek egy része magának gyűjtögetett, ha hamarosan feltűntek nem csak a környékbeli, hanem még a kijevi piacokon is az innen származó termékek. Elég gyorsan megjelent a hírekben, a piacokon felbukkanó radioaktív, gombákról, gyümölcsökről, vadhúsokról szóló hírek. Bár gyakran bizonyult az információ kacsának, a veszély fokozta félelem bármilyen kis elváltozást már sugárbetegségnek titulált. Az ukrán egészségügyi szakemberek GM-készülékekkel járták a piacokat, hogy ellenőrizzék az élelmiszereket. Az elkapott árusoknak nem csak elkobozták és megsemmisítették a termékét, de még büntetésre is számíthatott a zónában való behatolás miatt is.

    S.T.A.L.K.E.R. – Ház a Mocsárban

    De ez a veszély csak azokat fenegette, akik bármit hajlandóak voltak eladni a zónában találtakból. A becsületes stalkerek, nem csak a zónában használták a GM-műszert, hanem a zsákmányt is megvizsgálták, és nem árultak olyan terméket, amelynek a sugárzása meghaladta az egészségügyi határértéket. Ez veszélytelennek számított, ilyenre zónán kívül is sok helye bukkanhatott az ember. A hatóságok ez ellen nem léptek fel, és a pénztelen emberek sem foglalkoztak vele, honnan származik az olcsó étel.

    Azóta sokat változott a helyezett, a szennyezés jelentősen csökkent a zónán belül, sokan már engedéllyel léphetne be oda.

  • Csernobil – S.T.A.L.K.E.R – Roncstemetők és roncsvadászok

    Ami a Zónán belül van, ott is marad – Hangzott a hivatalos direktíva a katasztrófa után. A sugárfertőzött tárgyak nem hagyhatják el a területet, nem veszélyeztethetik a zónán kívüli életet.

    A zóna hivatalos kapuján minden tárgy és élőlény csak úgy léphet ki, ha előtte megvizsgálták. De ez csak a hivatalos kapukra vonatkozott. A kincsvadászok számára túl nagy volt a kísértés. A mentés során használt gépek és eszközök nagy része a zónában maradt. Ez egyaránt kincs az alkatrész- és a hulladék fém gyűjtőknek.

    Csernobiltól 15 kilométerre délnyugatra található egy járműtemető, amelyet az atomerőmű robbanása után jelölték ki, 1987-ben. A telepre azok a járművek kerültek, amelyek részt vettek az evakuálásban és a sugármentesítésben. Vannak itt teherautók, autóbuszok, páncélozott harcjárművek, tankok, tűzoltók, számos tehergépjármű és a Szovjetunióban gyártott Mi-6-os szállítóhelikopterből is került ide jó néhány példány. Oda került minden olyan jármű, amelynek sugármentesítése, lehetetlen vagy túl drága lett volna.

    A temetőn tulajdonképpen egy hatalmas végleges parkolót kell érteni, Kijelöltek egy mezőt, amelyre egymás mellé leparkoltak több száz teherautót, buszt, munkagépet és katonai járművet. A területet külön kerítéssel vették körül.

    STALKER – Hadműveleti Zóna

    Ide kerültek a tűzoltóautók. Több száz Ikarus és LAZ busz vett részt a kitelepítésekben, elsősorban a csernobili erőmű melletti Pripjaty városából. Az evakuálás után megkezdték a kármentesítést, a környező falvakat a földdel tették egyenlővé, a sugárzásból tekintélyes dózist kapó személygépkocsikat bezúzták, vagy egy részük szintén az 1987-ben létrehozott járműtemetőben kapott helyet.

    Az első szarkofág építéséhez is rengeteg erőgépet használtak, ezek is kivétel nélkül Rossakhában kötött ki, ahogy a bevetett katonai lánctalpas buldózerek is. A hadsereg belülről légmentesen zárható BTR-60-as és BRDM 2-es típusú harcjárműveket is bevetett a munkálatok során, és bár ezek is ellenálltak a radioaktív pornak, a sugárzás miatt végül szintén a temetőbe kerültek.

     

    De hamarosan különös dolgot történtek, A gépekből részegységek alkatrészek, fémdarabok tűntek el. Illegális roncsvadászok törtek be a területre, és gyűjtöttek össze minden használhatót. Ukrajnában egy időben GM-készülékkel vizsgálták át a leadott hulladékfémet. Előfordult, hogy európai kohókba indult szállítmányt fordítottak vissza, mert a rakomány sugárzása meghaladta az engedélyezett határértéket.

    A telep évekig jól látható volt a műholdfelvételeken. De 2-3 évvel ezelőtt a mező teljesen kiürült, eltűntek a gépek. A bulvársajtóban jól mutatott a hír, hogy hova tűntek a radioaktív roncsok, lehetett vele riogatni.

    S.T.A.L.K.E.R. – Ház a Mocsárban

    A magyarázat ennél jóval egyszerűbb: felszámolták a telepet. Értesülések szerint hasznosították azokat az anyagokat, amelyeknek a sugárzása az egészségügyi határértékek alá csökkent. Az ukrán hadsereg a használható eszközöket megtisztította és felújította. A használhatatlan hulladékot szétválogatták. A veszélytelenné váló részét, engedéllyel rendelkező cégek gyűjtötték be, a még mindig veszélyes hulladékot pedig eltemették.

  • Csernobil – S.T.A.L.K.E.R – A katasztrófa öröksége

    Sokan úgy gondolnak Csernobilra, hogy a károkat sikerült legalábbis mérsékelni, a szennyezést a Zónán belül tartani. Ez azonban csak részben igaz.
    Valóban, a szennyezés java része a zónán belül található, Ezért is módosították többször a zóna határait, újabb és újabb szennyezett területeket adva hozzá. De ez csak a jelentős szennyezésekre vonatkozik.

    A radioaktív szennyezés eljutott egészen Svédországig, habár ez már csak az egészségre gyakorlatilag jelentéktelen mértékű. Azonban az ukrán falvak még mindig szenvednek Csernobil örökségétől: Ukrajna egyes részein a megengedett határérték ötszöröse a sugárszennyezettség szintje a tejben.

    A Szovjetunió felbomlása utána a függetlenné váló Ukrajna a világ segítségét kérte, de ennek egyik feltétel az volt, hogy a korábbi szovjet gyakorlattal ellentétben be kellett engedniük a nemzetközi tudóscsoportokat és szervezeteket, így már valós képet kaphatott a világ a katasztrófáról és annak következményeiről.

    Ennek köszönhető az a közös brit-ukrán kutatás, amelyet az Exeteri Egyetem Greenpeace Kutatólaboratóriumai és az Ukrán Mezőgazdasági Radiológiai Intézet kutatói közösen végeztek. Az ukrán falvak magángazdaságaiból és falusiak otthonaiból gyűjtöttek tejmintákat Rivne térségében, amely mintegy 200 kilométerre van az 1986-ben felrobbant csernobili atomerőműtől.

    Kimutatták, hogy a 14 település közül hat esetében a tejben a radioaktív cézium szintje a felnőttek számára megszabott ukrán határérték (literenként száz becquerel) fölött van, és nyolc településen tapasztaltak hasonlót a gyermekek számára megszabott határérték (literenként 40 becquerel) esetében.

    A legmagasabb mért adat literenként 500 becquerel volt, ami ötszöröse a felnőttek és több mint tizenkétszerese a gyermeke számára megszabott határértéknek.

    STALKER – Katasztrófa sújtotta terület

    Több mint 30 évvel a csernobili katasztrófa után az embereket még mindig mérgezi a radioaktív cézium, amikor helyben termelt élelmiszert, köztük tejet fogyasztanak Ukrajnának a csernobili katasztrófa által érintett területein. Az általunk tanulmányozott területen sokan tartanak tehenet teje miatt, amelynek fő fogyasztói a gyerekek.

    Bár a talaj szennyezettsége a tanulmányozott térségben nem túlságosan magas, a radioaktív cézium még mindig felhalmozódik a tejben és más élelmiszerben oly mértékben, hogy ezen falvak lakói krónikusan kitettek a sugárszennyezésnek, ami egészségi kockázatot jelent az emberi test szinte valamennyi szervére, különösen gyerekek esetében.

    Léteznek egyszerű és olcsó védekezési lehetőségek arra, hogy a sugárszint a határérték alatt maradjon. Például ilyen a céziummegkötés alkalmazása a tehenek esetében, a burgonyaföldek trágyázása vagy a sertések etetése nem szennyezett takarmánnyal. Az ukrán kormány a múltban alkalmazott néhány ilyen intézkedést, de 2009-ben leállították azokat.

    A szükséges intézkedések hiányában a tej sugárszennyezettsége a határérték fölött fog maradni minimum 2040-ig.

    S.T.A.L.K.E.R. – Kihalt Mezők

     

  • Csernobil és S.T.A.L.K.E.R – az igazi zóna

    Arkagyij és Borisz Sztrugackij 1972-ben megjelent tudományos-fantasztikus regénye, a Piknik az árokparton egy új fogalmat teremtett: a zónát. Egy ismeretlen hely, ahova veszélyes bemenni, ahova tilos belépni, ahol a figyelmetlenekre a halál vár.

    Stalker – Piknik az árokparton

    14 évvel később tragikus módon kapott újabb értelmezést a zóna. 1986. április 26-án, szombaton, hajnali 1:23:45-kor a csernobili atomerőmű 4-es reaktora gőzrobbanás következtében kigyulladt, és robbanások sorozata után bekövetkezett a nukleáris olvadás. Ez az eset volt az atomenergia felhasználásának történetében a majaki 1957-es Kistim-tragédia után a legsúlyosabb katasztrófa.

    A robbanás során radioaktív anyagok szabadultak fel, becslések szerint kb. ötvenmillió Curie, amely beterítette Ukrajna jelentős részét és eljutott Svédországig is. Az erőmű környékén kialakult a halálos zóna.

    Túl későn, csak 36 órával a baleset után evakuálták az embereket, igaz akkor példás szervezettséggel és gyorsasággal. Május 4-ig a Csernobil körüli 30 kilométeres zónából közel 130 ezer embert telepítettek ki. A mai Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország területén hatalmas területek szennyeződtek, nagyjából 320 ezer négyzetkilométeres területet érintett a robbanássorozat. Megközelítően 200 000 embert kellett kitelepíteni. Mintegy nyolcszázezer sorkatonát és szolgálatba behívott likvidátort küldtek a katasztrófa helyszínére, akiknek átlagéletkora harminchárom év volt.

    És néhány nap alatt megszületett a zóna, amely kísértetiesen emlékeztetett a könyvben szereplő helyre. Sok félreértés van vele kapcsolatban, ezért érdemes néhányat tisztázni.

    A zóna hivatalos neve 30 kilométeres zóna. Sokan ezt úgy képzelik el, mint egy céltáblát, vagy egy robbanás epicentruma köré rajzolt kört. Valójában ez egy elég amorf formájú terület határait a kiszóródott nukleáris szennyezés alapján rajzolták meg. Az atomerőmű benne sincs a zónában attól nyugatra kezdődik.

    Ezen kívül valójában még két zóna van. A nagyobb Zóna 1, ebben már Csernobil, az atomerőmű és a környéke is benne van, és a Zóna 2, amely még ennél is nagyobb terület. Mint egy hagyma héjai, csak itt a rétegeket a szennyezettség határozza meg.

    A zónában a szennyezettség mértéke is nagyon változó. Egyes részeken a sugárzás már a normális szintre csökkent, bár sok helyen még mindig az egészségügyi határérték feletti értékek is mérhetők. Több száz évre lesz szükség, hogy a területre hullott radioaktív anyag lebomlásával megszűnjön a sugárveszély. A zóna területe főleg cézium, stroncium, plutónium és amerícium izotópjaival szennyezett. Ez a 30 km-esen belül álló 10 km-es zónára is érvényes, ez utóbbi a legszennyezettebb, lakhatatlanná nyilvánított részek megkülönböztetését szolgálja. A külső 20 km-es részen már akár lakni is lehetne, bár az emberek hivatalosan valószínűleg már nem költözhetnek vissza. Egyes hatvan év feletti helyi lakosoknak engedte csak meg a kormány a visszatelepülést. A zárt övezet 40 százaléka örökre radioaktív marad, mivel a plutónium 239 felezési ideje 24 ezer év.

    Szintén sokan úgy képzelik el, hogy a zóna egy élettelen terület, amelyben legfeljebb néhány mutáns tengődik.  Valójában az álltok meglepően jól vannak. ez jelentősen feli s borított számos korábbi elképzelést. Az állatvilág a katasztrófa után közvetlenül megtizedelődött, ám az ember eltűnését követően lassan regenerálódott. A szarvas és vaddisznó-állomány az 1990-es évek elejétől növekedésnek indult, a farkasok is elszaporodtak. A vaddisznóállomány 1993-94 környékén a farkasok megnövekedett létszáma miatt kezdett csökkenni. Az atomkatasztrófa során kiürült területen több tucat Przsevalszkij-lovat engedtek szabadon. Számuk elérte a 200-at is, azonban az orvvadászok többet kilőttek, így a jelenleg ott élő egyedek száma 60 körülire tehető.

    S.T.A.L.K.E.R. Végzetes álmok

    A zóna 1986-tól a mai napig katonai őrizet alatt van, csak 18 év feletti személyek illetve csak ukrán vagy régi szovjet rendszámú gépjárművek léphetnek be a zónába, külön engedéllyel.

     

     

  • Újra vár a Zóna – S.T.A.L.K.E.R. tábor

    Újra hallom a Zóna hívószavát. A gitár muzsika, a fegyverek ropogása, a doziméter kattogása, együtt olyan gyönyörűen komponált mestermű, melyre minden stalker szíve együtt dobban.

     

    Csak nem egy év telt el azóta, hogy Uránváros felszabadult egy elbukott tér-anomália kísérletből, ahol évtizedeket is tölthetett izoláltan a terület. Elfeledett stalker generációk utolsó segélykiáltása volt olvasható a fennmaradt naplókban és PDA-kban, tökéletes korlenyomatot hagyva a kezdeti időkből. Tanultunk hibáikból, ám nem eleget, hisz újra és újra visszavágyunk a veszélyes Zónába.

    Egy maroknyi stalkerrel együtt érkeztem a egy közeli loner táborból Uránvárosba, mert többen is mondták, hogy egy újonnan felfedezett terület, sok lehetőséggel, és minél korábban megyünk, annál nagyobb a zsákmány. Sosem gondoltuk volna, hogy ha egyszer betesszük a lábunkat a városba, onnan ki már nem jöhetünk. Befelé sima volt az út, de amikor próbáltunk kimenni, anomáliák állták utunkat körbe. Akkor még nem tudtuk, hogy ez nem több, hanem egy anomália, mely beengedi a stalkereket, de ki már nem. Meg is lepődtünk, hogy milyen sok sorstársunk akadt, így bekempeltünk magunkat a Bárba, az egyetlen igazán független pontra. Egykor egy katonai étkezde lehetett, így tökéletes volt a Bárnak. A Csapos és a Szerencsefi jobb helyet nem is találhatott volna. Még pizza sütőjük is volt, csak pizzát nem tudtak csinálni vele. Fogytán volt az ellátmány, így hát útnak indultunk a városba, felkeresni más frakciókat, feladatokért illetve inkább annak jutalma miatt, kereskedni és sok értékes dolgot találni. A ClearSky állandóan kísérletezni akart, hajtja őket a tudásvágy, de nekem gyanúsak, mint más céljaik is lennének ezzel. A Freedom amikor meglelte az Oázis szíve nevű artifactot és bevitte a bázisukra, akkor jöttek rá, hogy az ültetvény nagyon szereti ez a helyzetet, és jobb terméshozam lett. Összebarátkoztam velük, így dedikált gyógynövény-futár lettem aki vitte az árut a ClearSky bázisára. A Duty talált egy artifactot mely nagyon magas hőt képes leadni, és egy műhelyben ez hatalmas kincs volt, mert ezzel, és egy rejtett katonai lőpor készlet segítségével tudtak lőszert gyártani. Szuper, most már volt mivel megsebesíteni a másikat, és volt mivel meggyógyítani. Azt hiszem az egyensúly megszületett. A katonaság sok vizet nem zavart, vagyis igen, de még sem… értitek. Próbált rendet fenntartani, de olyan… nem-igen sikerült nekik. Azóta is keressük őket. A felszabadulás híre váratlanul ért minket, egy lelkes loner rohant be egyszer a bárba, hogy egy Freedomos ellopta a Duty bázisáról az értékes artifactjukat mert egy betépett pillanatban kíváncsiak voltak mire képes a két artifact együtt. Sajnos a kísérletet végző freedom tag elszublimált, de akkora energia szabadult fel, hogy az anomália megszűnt létezni, és így megindult a vándorélet Uránváros, és a Zóna többi pontja között.

     

    Viszonylag békésen telt el ez az egy év, semmi említésre méltó sem történt azt leszámítva, hogy Lajos a jeges lépcsőn egy rekesz vodkával próbált meg brake táncolni, de az elmúlt napokban egyre nagyobb Monolith aktivitás csapta fel a fejét a területen. Egyes híresztelések szerint nagyon keresnek valamit, mindenhol megfordultak már ahol stalkerek lelhetőek fel, de nem jártak még sikerrel. A kedvelt Bárunk már a múlté, teljesen szétverték és be is szennyezték, nehogy bárki vissza tudjon oda térni, így új helyre költözött át a Lonerek központja, és reméljük itt nem találnak már ránk. A lonerek egyre jobban találgatnak, hogy mi lehet ez, amit ennyire keresnek. Egy hangját nagyon hangoztatni szerető stalker azt is elmondta, hogy egy bátor stalker ellopott valamit egy központjukból és itt rejtette el valahol, megbízásból, ám ez titkos, ne mondjuk el senkinek, de nekünk egy vodkáért elmesélte. Persze ez mind igaz, mert ismeri, egyszer látta őt egy portyán egy domb tetejéről, és ez életre szóló barátság volt neki. Hát majd kiderül mi lehet ez amit ennyire keresnek. Ha a Monolithnak kell, akkor rengeteget érhet, és tudom is ki adna meg érte bármit. Jó vadászatot, stalker!

     

    Részletekért: https://www.facebook.com/events/2011246205840489/

    Video1: https://www.facebook.com/watch/?v=806257906372487

    Video2: https://www.facebook.com/watch/?v=252075202356261

  • Ezzel át lehetne vágni a Zónán

    Mintha a Stalkerből bukkant volna fel ez a motoros. Az ördöginek látszó szerkezet a nyáron rémítette meg Jekatyerinburg utcáin közlekedőket.

    A hatást csak fokozta a a futurisztikus sisak és a Lexus V8-as motorjának dübörgő hangja.

    Ez a fickó miután látott néhány őrült és egyedi motort Amerikában, úgy döntött, hogy megépíti saját   V8-as motorkerékpárját. Egy igazi szörnyeteget álmodott meg magának.

    Az egész alapja egy Lexus V8 motorblokk a hozzátartozó automata sebességváltóval. Ez egy 300 lóerős motor.

    Azt akarták, hogy a motorkerékpárjuk igazán különleges legyen. De arra is figyelni kellett, hogy ne legyen hosszabb, mint 3 méter, mert a törvény maximum ennyit engedélyez.  A hátsó kerék hatalmas: több mint 360 mm széles.

    Az erőt a váltóból két lánc viszi át a kerékre. Egy-egy a kerék két oldalán.

    Két láncot használnak, mert ha csak egy lánc lenne, a  bivalyerős nyomaték kifordítaná a vázból a kereket.

    És végül: a szörnyeteg  súlya 800 kg.

  • Rennnngeteg új könyv érkezett!!:)

    Sziasztok!

    Képzeljétek, ma 5, azaz öt különböző új könyvünk is érkezett! Hát nem csodálatos?:)

    Mutatjuk is. A címekre vagy borítókra kattintva nézhetitek meg a könyveket a webshopon is, ahol részletesebb információkat a regényekről. 🙂

     

  • Stalker & Zóna: egy évvel később

    A Retroshock egy éve remek összefoglalót készített a Stalker univerzumról, most pedig újabb helyzetjelentést tett közzé. A videóban többek között említésre kerül a Piknik az árokparton című kötetünk, és két új könyvünk is a sorozatból: a Katasztrófa sújtotta terület és a Tűzvonal.