A színek rendkívül fontos szerepet játszanak Jasper Fforde Monokróm című könyvében. Mondhatni, ez a mű kötelező azoknak, akik kedvelik a színeket. Egy alkalommal az írót a Monokrómmal kapcsolatban keresték meg egy interjúra, s a beszélgetést éppen a színek témája köré szervezték.
FForde elmondta, úgy hiszi a színek önmagukban nem kézzelfoghatóak. A való világban, nem abban, amit tapasztalunk, nincsenek színek, szimplán csak az anyagok mozognak. A színek számunkra a világ egyfajta értelmezését jelentik. A naplemente, a szivárvány, vagy a papagáj nem szépek: attól lesznek azok, ahogyan mi érzékeljük őket. Az, amit mi „vörösnek” észlelünk, szimplán egy benyomás, egy elvont fogalom. Szerzőnknek pedig megtetszett az az ötlet, hogy egy társadalom irányadó tényezőjévé emelje ezt az absztrakt fogalmat, az egészségügy, a társadalmi osztályok vagy éppen a gazdaság területén is.
Jasper Fforde – Monokróm, magyar kiadás borítója
Szóba került az is, hogy honnan hallott az író Albert Munsellről, miért pont ő írta a szabályokat, és volt e más potenciális jelölt erre a feladatra. FForde a történet ötletének megszületését követő kutakodás során ütközött Albert Munsell nevébe, aki bár nem az egyetlen volt, aki a színekkel foglalkozott, FForde szerint ő volt az első, aki megfogalmazta a színezet, az intenzitás és a színtelítettség triumvirátusának lényegét, amely a színeket adja nekünk, ahogyan mi ismerjük azokat. Na meg persze Munsell neve jól is hangzott.
Az író számos különleges színnel is akkor találkozott először, amikor a könyv megírásához végzett kutatómunkát. Lenyűgözőnek tartja, hogy ezeknek az elvont fogalmaknak hogyan is adunk neveket. Hogyan különböztethetjük meg a kardinálpirost és a karmazsint, anélkül, hogy látnánk őket? Szívesen adott volna száz szót a sárga megnevezésére, de azért szükség volt némi korlátozásra.
A jövőt illetően, FForde reméli, hogy 2019-ben egy folytatáson is tud majd dolgozni, így érdemes odafigyelni rá és a munkásságára. Addig is olvassuk a Monokrómot!
A fiú és a lány találkoznak. Majd a lány megpróbálja megölni a fiút – kétszer is. A fiú sok vöröset lát, a lány pedig semmilyen színt nem lát, ami nagy probléma.
– mondja Jasper Fforde Monokróm című regényéről. Azonban a Könyvfesztiválra érkezett kötet ennél sokkal többet rejt.
A Monokróm(Shades of Grey) először 2009-ben jelent meg. A történet mondhatni fforde-i (aki olvasott tőle, jól tudja, miről beszélünk), emiatt kicsit nehéz is műfaji keretek közé szorítani (de talán nem is szükséges). A Kromatika rendszerében egy tipikusan olyan disztópikus világra ismerünk rá (Fforde konkrét inspirációnak az 1984-et és a Szép új világot mondja), amely szigorú szabályok mentén szabja meg az egyén szabadságának szűkös határait. Kromatikában nem a vagyon, nem a származás, hanem az határozza meg társadalmi rangodat, hogy mit látsz; pontosan, milyen színt tudsz érzékelni. A különös társadalom ranglétrájának tetején a Bíborok állnak, őket követik a Sárgák, Zöldek, majd a Kékek, utánuk következnek a bolond Narancssárgák, a lesajnált Vörösek, legvégül pedig a Szürkék, akik semmilyen színt nem képesek érzékelni.
A magyar borító
Az előre eldöntöttnek tűnő társadalmi státuszt nagyban befolyásolják a szentírásként tisztelt Munsell törvényei, amelyek a különböző színek egymáshoz való viszonyán túl meghatározza, mit kell dolgoznod, hol kell élned, mikor hová utazhatsz, és azt is, kivel házasodhatsz. És ahogy az lenni szokott, vannak, akik kicsit egyenlőbbek a többieknél, és sajátosan értelmezik Munsell Igéjét: ők a falukat irányító Prefektusok, akik saját kényelmük és érdekük elérésében szinte rendszerszintűvé tették a korrupciót, és ha kell, véresebb eszközök is nyúlnak az autokrácia fenntartásáért.
Egy ilyen világba csöppenünk bele fiatal és naiv főhősünk, Edward Russett (egy Vörös) oldalán, aki épp új otthonába, Kelet-Kárminba tart édesapja, a Mintás (egyfajta orvos) oldalán. Ott „fontos” munka vár rá, amit egy kellemetlen kihágás (megviccelte otthona, Jade-under-Lime Bíbor prefektusát) miatt kell elvégeznie: meg kell számolnia Kelet-Kármin székeit. Az új falu azonban ennél többet tartogat neki: szembesülnie kell a világ sötét oldalával, azzal, hogy nem mindenki cselekszik olyan őszintén, mint ő; továbbá egy gyanús gyilkosság (egy magát Bíbornak kiadó Szürke veszti életét) és a falu gyanús üzelmei cselekvésre késztetik a fiút. Mindezek mellett a társadalom elvárásait is teljesítenie kell: fel kell készülnie a nagykorúvá váláshoz szükséges Ishihara-tesztre, és olyan házastársat is kell találnia, akin keresztül feljebb juthat a ranglétrán.
Jasper Fforde regénye nagy hangsúlyt fektet a világépítésére és annak bemutatására. Az ötlet (a színek határozzák meg a társadalmi rangot) egyszerre abszurd élmény és szatíriája jelen társadalmunknak. Nevetséges, hogy Kromatika lakói úgy félnek a hattyúktól úgy, hogy igazából talán egyet se láttak életükben, és érthetetlen, miért vált felbecsülhetetlen kinccsé a kanál. Viszont ha ezeket a tárgyakat kicseréljük (vagy épp visszacseréljük) saját közösségünk egy-egy tárgyára vagy fogalmára, rá kell jönnünk, az abszurdum itt bizony a görbe tükör szerepét tölti be. Ilyen szemmel érdemes elmerülni Fforde szokatlan vagy épp extravagáns „fantázia disztópiájában”.
A 2010-es brit kiadás borítója (Hodder and Stoughton)
A könyv második felében a Nagy Sáfrányba hirdetett expedícióra és a titokzatos eltűnésekre koncentrál. Eddie hátrahagyva naivitását és összeszedve bátorságát vág neki a gyanús ügyek megoldásának – ezzel kapunk egy szépen felépített karakterfejlődést, és egy számos izgalmat rejtő krimiszálat. Mondhatjuk azt is, hogy ebben a részben mutatkoznak meg Fforde krimi írói kvalitásai. A különös esetek és azok megoldásához vezető utak szinte észrevétlenül kerülnek az olvasó elé, hála Eddie kissé naiv és szétszórt figyelmének. Viszont ahogy maga a fiú is egyre komolyodik, és egyre többet érzékel a körülötte zajló eseményekből, a korábban elejtett információ morzsák és a későbbi történések egy összeállnak. A nagy kép kibontakoztatása inkább a klasszikus krimiket idézi, de Fforde bőven tiszteleg a haird-boil vagy a thriller nagyjai előtt – vagy a cselekmény formálásában, vagy épp más, rejtett úton-módon.
A krimi mellett azt is megmutatja, hogyan képes több, egymástól teljesen független zsánerek összeszövésére. A nyomozói szál hozza a krimi tipikus jellegzetességeit, a már említett Kromatika a klasszikus disztópiák jegyeit, a színekre alapozott világépítés fantasysnek is hathat, viszont a szellemvárosok (pl. a kötet második részében előkerülő Nagy Sáfrány) egyszerre idézik meg a StalkerZónáját (egy későbbi példával, Jeff Vandermeer X-térségével is párhuzamba hozható) – ezzel a sci-fi felé is húzva kicsit a regényt -, vagy pont a horrorok hangulatát, a szellemekkel kiegészítve. És hiába a sokféle elem, Jasper Fforde egy összeálló egésszé gyúrja, és elhisszük neki, mindez így tökéletes és működőképes.
A Monokrómnem mindennapi könyv egy egyedi hangú író tollából. Érdekes lehet az abszurd irodalom vagy a szatírikus műveket kedvelőknek, azoknak, akik valami újra vágynak a disztópia alműfajban, és természetesen Jasper Fforde rajongóinak.
Az ősz közeledtével elkezdjük bejelenteni új könyveinket is. Az első az itthon főleg A Jane Eyre eset miatt ismert Jasper Fforde izgalmas disztópia regénye, a Shades of Grey: The Road to High Saffront.
A cím senkit ne tévesszen meg, Fforde regényének nincs sok köze a hírhedt Szürkéhez. A Shades of Grey olyan világot mutat be, ahol a társadalmi státuszt az határozza meg, melyik színt látod. Eddie Russet csak egyetlen színt, a pirosat érzékeli, más színek számára nem léteznek – így a társadalom egyik legalacsonyabb osztályának a tagja.
Azonban a világ nem mindig volt működött így. Egy feltételezett katasztrófa nyomai arról árulkodnak, hogy régen nem volt olyan szegénység, amiben Chromataciában, Eddie-éknek része van, a technológia is fejlettebb volt, a hírek gyorsan terjedtek, nem féltek a változástól, s az éjszaka sem volt ilyen félelmetes, hisz az elődök minden színt láttak.
Eddie a szigorúan szabályzott világban végzi nem túl hálás munkáját a Színellenőrző Ügynökség számára, hogy minél kisebb ráirányuló figyelemmel vészelje át a mindennapokat. Azonban minden megváltozik, amikor találkozik az alacsony szürke kasztból származó Jane-nel. A nő megmutatja neki, mennyire nem jó a dolgok jelenlegi rendje. Elhatározzák, hogy együtt robbantják ki a forradalmat.
A Shades of Grey több alzsáner elemeiből építkezik. Felfedezhetjük benne a disztópia, a thriller és kicsit a romantikusabb művek vonásait is. Humoros, feszes és izgalmas cselekményű könyv, ami Eddie és Jane forradalmának története mellett saját társadalmunkról is szatirikus képet mutat. Mindezt a szürreális világ, amibe Fforde a cselekményt helyezi teszi az SF egyik legkülönösebb regényévé a Shades of Greyt.
A regény először 2009-ben jelent meg a Viking Adult gondozásában. Fforde könyvére a kritikusok is felfigyeltek: 2011-ben Warwick-díjra jelölték, 2012-ben pedig elnyerte a Prix Julia Verlangert.
Habár egyelőre Fforde csak egyetlen Chromataciában játszódó regényt írt, egy 2009-es interjú szerint szerint további két kötettel szeretné folytatni a történetet. A címek Painting by Numbers és Gordini Protocols. Ezen kívül egy előzménykötetet is tervez 2019-re, ami a 7 Things to Do Before You Die in Talgarth címet fogja viseli.
Fforde disztópiáját biztosan élvezni fogják a rajongói, de mindenki másnak is ajánljuk, akik szeretik a nem mindennapi ötleteket, szeretnek különleges világokat bebarangolni, vagy csak egy pörgős történetre vágynak. Mindez megtalálható a Shades of Greyben.
A könyv jogait megvettük, a magyar kiadásról, a megjelenésről és más egyéb érdekességekről hamarosan hírt adunk. Kövesd a Galaktikát Facebookon vagy hírlevélben, hogy mindenről időben hírt kaphass.
