A Páncélba zárt szellem az idei év egyik legjobban várt sci-fi-anime adaptációja. A film elején megismerkedünk egy migráns kislánnyal, akinek elsüllyedt a hajója, ő maga pedig megfulladt, de az agya valahogy túlélte a szerencsétlenséget.
A lány elméje, azaz a szelleme egy fém vázba kerül, ezzel értelmet nyer a film címe is. A főszereplőnk semmire sem emlékszik a halálával kapcsolatban, vagy, hogy mi történt előtte, viszont bevillanások állandóan megzavarják a hétköznapjait, amelyek igazából lenyomatok az előző életének az eseményeiről. Ezek alapján a nyomok alapján próbálja a főszereplő a múltjának emlékeit helyreállítani, és megtalálni, hogy ki is volt ő, mielőtt gép lett belőle.
A cikk további része, spoilereket tartalmazhat.
A robotlány, vagy ahogy a filmben hívják Őrnagy, folyamatos vitában áll önmagával és a tervezőjével, hogy ő gép-e vagy ember. Mivel a múltjára nem emlékszik, és amióta először bekapcsolták, egy rendészeti szervezet fegyveres tagja, így az Őrnagy inkább harci robotnak érzi magát, mint embernek, viszont a tervező váltig állítja, hogy a lány valójában több ennél. Ez a viaskodás végig jelen van a filmben, és sok fordulatos bonyodalom kezdőpontja ez az önmeghasonulás.
Az adaptáció alapanyaga nagyon ötletes, és gondolkodásra bírja a nézőt. Rendkívül sok filozófiai kérdést vet fel a film. Többek közt az emberi élet és az egészség értékét teszi mérlegre. A szereplők nagy része valamilyen kinetikus implantátummal rendelkezik: egyeseknek lézerszeme, vastüdeje vagy éppen kibővített agya van. Az implantátumok miatt láthatóan már nem vigyáznak magukra az emberek. Van, aki csak azért tetet be egy művesét, hogy egész nap ihasson, vagy műtüdőt, hogy cigarettázhasson.
Emellett a film azt a témát is vizsgálja, hogy mikor nevezhető valaki embernek vagy robotnak, egy gépnek jár-e szabad akart, és a robot menyire lehet független készítőitől. Sajnos ezek a kérdések bár felvetődnek, a majdnem kétórás filmben mégsem igazán kerülnek előtérbe, inkább a főszereplő és az akció a fontos. Láthatóan egy blockbustert akartak csinálni, mint nagyon mély filmet.
A főszereplőt játszó Scarlett Johansson nem sokat tett hozzá az Őrnagy karakteréhez. Igen, tudom, hogy egy robotot játszik, ezért bármilyen érzelem az arcán nem lenne hű a karakteréhez, de mégis hihetetlenül unalmassá válik, miután két órán keresztül ugyanazt a faarcot vágja a nő. Miután megnéztem a filmet, újranéztem az animét is, és rájöttem, hogy Johansson karaktere a filmben nem azért csúszott el, mert nem jól játszott, hanem szimplán, mert az eredeti anyagban nagyon velős és érdekes monológokat kapott a robotlány a maga letisztázott android nyelvezetén, így könnyű volt vele szimpatizálni, és rájönni, hogy mit miért csinál. A filmben sajnos ezek az értékes monológok hiányoztak, és ez nagyon sajnálatos, mivel sok jelenet kockáról kockára a másolata volt az eredeti anyagnak, így ha végtére is csak rekreáltak bizonyos részeket, érthetetlennek tartom, hogy ezt a kulcsfontosságú elemet miért nem tették bele a filmbe.
Látható, hogy a mellékszereplők viszonyain keresztül kellett volna megismernünk a főhőst, de ez egyszerűen nem történik meg, mert a mellékszereplők közül csak a tervezőt mutatják be rendesen, aki végül megbízatlanná válik, szóval az ő általa adott kép sem lesz helyes. Egy másik fontos mellékszereplő, akit láthatunk, az az Őrnagy osztagában dolgozó Batou. Batou egy igazi terminátor, a munka megszállottja, és a küldetéseken kívül is látjuk találkozni az Őrnaggyal, viszont ő teljesen úgy tekint az Őrnagyra, mint egy gépre, tehát nem kapunk tőle sem megfelelő karakterleírást a robotlányról.
Scarlett Johanson meztelen, úgy értem majdnem meztelen, mert egy nagyon feszes testszínű ruhában harcol a legtöbb akciójelenetben. Bármi fontos fog történni, arról nyilvánvaló jelzést kapunk, mert kivillannak azok a nagyon formás másodlagos nemi jellegek. Sajnos ez az aspektusa a filmnek körülbelül az első két percig szórakoztatja az embert, aztán észreveszi, hogy bizony a műanyagosan fénylő test igazából az, mint aminek látszani akar, egy szintetikus testruha. Az a legfurcsább az egészben, hogy a főszereplő környezetéből semmilyen válaszreakciót nem vált ki az, hogy meztelenül van. Még a tavalyi év egyik legjobb sorozatában, a Westworldben is néha adtak egy-egy kabátot a pucér gépekre (szeméremből), de a film 1995-ös anime változatában is előfordult ugyanez. A Páncélba zárt szellemből ezt az egész udvariaskodást kihagyták, sőt, egyszer egy beszélgetés kellős közepén kezdett el vetkőzni a főszereplőnk, és beszélgetőtársának még a szeme sem rebbent. Ha ilyen lazán lehet bámulni meztelen nőket a jövőben, akkor remélem még az én időmben élem ezt meg.
A film legjobb jelenetei, mondanom sem kell, azok voltak, amelyeket kockáról kockára lemásoltak az animéről. Az elején, ahogy elkészítik az Őrnagyot, az az animéből átemelt anyag, de emlékeztet az említett Westworldben látottakhoz is, és nagyon szépen ráhangolja az embert a film világára. Továbbá volt egy üldözéses jelenet és egy verekedés, ami lélegzetelállítóan jól volt megcsinálva – persze ez is, egészen kameraállásig pontos másolata az animének.
A CGI a filmben egyszerűen fenomenális, a gépek roncsolódásától kezdve a robbanásokig és a számítógépes effektekig minden tökéletesen el lett találva. Nagyon tetszettek még a járművek is, hiszen visszahozták a Knight Riderben látott autóformákat, ami irtó menő, továbbá a film zenéje is sok helyen kölcsönzött az animéből, így amiatt sem panaszkodhatunk. Sőt, ahogy az eredeti történetet átalakították, egy sokkal érthetőbb és letisztultabb filmet kaptunk.
A Páncélba zárt szellemnek ennek ellenére rendkívül sok problémája van. Kezdjük a helyszínnel, hiszen a játékidő jelentős hányadát a városról készült, mdártávlatbl készült felvételek fogják alkotni. Sajnos a futurisztikus város hihetetlenül lakhatatlannak tűnik, és a zavarba ejtően sok holografikus kivetítés villogó látványától keresztbeáll a szemünk. A folyamatos, számunkra semmilyen bónusztartalommal nem rendelkező zaj, ami minket ér ezeknél a jeleneteknél, szinte gyilkolja az agysejtjeinket és elviszi a figyelmünket a történésekről és azok súlyáról.
A harcjelenetek, azoknál a részeknél, amik bekerültek a trailerbe nagyon szépek, és letisztultak. Viszont van egy verekedős rész, amiből csak annyit láthatunk, hogy lámpákkal villognak a kamerákba és kiabálnak. Ez kiemelkedően rosszul sikerült, mivel szó szerint be kellett csuknom a szemem az IMAX 3D-s vetítés közben, annyira zavaró volt a folyamatos erős fény és a sötétség tizedmásodperces, értelmezhetetlen váltakozása. Végül, amikor már az erősen epileptikus résznek vége lett és fellélegezhettem, hunyorogva konstatáltam, hogy ismét sötétségbe és szürkeségbe burkolózott a vászon.
A másik igazán nehezen emészthető része a filmnek, az maga a vége. (Vigyázat, spoilerek!) A rosszfiúból jófiút csinálunk csavar már a Bábjátékos első felbukkanásakor nyilvánvaló. Plusz a nagy esemény, amikor beteljesül az Őrnagy álma, hogy megismerheti az anyját és az igazi múltját, szörnyű csalódottság érzéssel tölti el a nézőt, hiszen a főszereplő anyja által olyan karakter kerül elénk, aki felé nem táplálunk semmi érzelmet, sőt, igazából nem is érdekel minket, hogy milyen finom teát tud főzni az öreg, mivel az úgyse jön át a mozivásznon. A végső harc szintén nagyon furcsa szájízt hagy a nézőben, mivel végtére is a főgonoszt nem a testruhás nő öli meg, hanem a főnöke, akit csak pár pillanatra látunk az egész film alatt. Bár, amikor a semmiből ránk ugrik egy robottank, a gépmonstrumot legalább a lehető leglátványosabb módon végzi ki az Őrnagy.
Összességében a film egy középszerű alkotás, aminek csak azok a részei ragyognak, amik teljes kópiái az eredeti, rajzolt jeleneteknek. Az igazán jó részek viszont tényleg nagyon látványosak, és szépek, így azokra egy szavunk sem lehet. A majdnem kétórás játékidő igazából jól feltöltődik tartalommal, de az időnk nagy részében a film önmagát magyarázza, de hát erre mindenkinek szüksége van, még annak is, aki ismeri az előző verziót, mert egy pár helyen változik a sztori. Ha valami igazán friss sci-fis élményre vágysz, érdemes megnézni, de ha már láttad az anime változatot, semmi újra ne számíts, csak egy kicsit érthetőbb történetre, és nagyon szép, látványos, igényes kivitelezésre.
