Robert A. Heinlent, az amerikai születésű science fiction írót nem hiába szokták az SF-triumvirátus tagjaként kezelni Isaac Asimov és Arthur C. Clarke mellett. Heinlein az atyja néhány mesterműnek, mint például a Csillagközi invázió, a Hold börtönében, vagy a tavaly – végre magyarul is – megjelent Kettős csillag. Írásaiban egyszerre elevenednek meg utópisztikus és anti-utópisztikus képek, melyekhez ízléses humor és mesteri leírások társulnak. Heinlein, feltaláló lévén mindig belecsempészte alkotásaiba mérnöki tudását, és mindezt rendkívül olvasmányosan tárta közönsége elé.
1957-ben jelent meg egyik legkiválóbb könyve, Ajtó a Nyárba címmel, mely röpke fejszámolás után idén tölti hatvanadik évfordulóját. És hogy mennyire aktuális a mű hat évtizeddel később? Nos, eléggé, bár számos helyen kacagtató a különbség az író által elképzelt jövő, és saját jelenünk között.
A cikk a továbbiakban cselekményleírást tartalmazhat!
A történet szerint Daniel Boone Davies, a kitűnő feltaláló a robotikában jeleskedik, és szeretne valami világmegváltót létrehozni. Remek ötletei támadnak, s építeni is kezd néhány háztartást segítő gépet. Majd összeáll legjobb barátjával Miles-szal és későbbi jegyesével, Belle-lel, hogy saját vállalkozást nyissanak. Egy bizonyos pontig minden remekül működik, aztán Daniel élete fenekestül felfordul. Belle és Miles rútul elárulja őt, cégétől megfosztják és kisemmizik. Végül a hidegaltatásnak (hibernálás) köszönhetően 1970-ből 2000-be kerül, ahol megpróbálja élete darabkáit újra összeszedni.
Az új évezredbe térve két dolog jár az eszében: munkát kell találnia, és bosszút kell állnia egykori társain. A bosszú édes íze azonban kissé megkeseredik, és Davis letesz a revansról. Ám bármennyire is tetszik neki a 2000-es év, mégis lehetősége lesz visszajutni 1970-be, egy igazi időgép segítségével. Természetesen a projekt titkos, és véletlenek sorozata után jut csak el főszereplőnk a fizikushoz, aki tervezte a gépet, de végül mégis sikerül Davisnek az időutazás. Mindent előre eltervez, miként veszi vissza mindazt, amitől megfosztották. Persze szó sincsen fegyverekről, zsarolásról, vagy bármilyen tettlegességig fajuló összetűzésről. Davis roppant fortéllyal csavarja át a múlt eseményeit úgy, hogy azok neki kedvezzenek a jövőben. A regény végére természetesen a jó elnyeri méltó jutalmát, megpróbáltatásai után megpihenhet, a „gonoszak” fölött pedig nem a főszereplő, hanem maga az élet ítélkezik.
Elsőre hihetnénk, hogy sablonos, klisé alkotásról van szó, de ez az állítás messze állna a valóságtól. Először is, 1957-ben közel nem ott tartott a technika, hogy messzemenő következtetéseket lehessen levonni az emberi technológia fejlődéséről, mint most. Minket körbevesz az internet, kijutottunk az űrbe, a telekommunikáció összeköti az összes embert a Földön, közlekedési eszközeink révén pedig sokkal gyorsabban jutunk el bárhová. Nem azt mondom, hogy most száz százalékos bizonyossággal lehet „megjósolni” a jövőt, de könnyebb dolgunk van, mint Heinlein korában. Másodsorban pedig annak ellenére, hogy nem úgy alakult a világ történelme, mint ahogy a szerző elképzelte, attól még nagyon intelligensen van tálalva az egész sztori, meglepő fordulatokkal kiegészítve az izgalmas cselekményt.
Nagy különbség, sőt igazi felüdülés lehet a rengeteg pesszimista jövőképet ábrázoló alkotáshoz képest, mert az Ajtó a Nyárba még ha nem is feltétlenül optimista, azért elég kedélyesen jelezte előre a 2000-es éveket.
Heinlein kiváló történetet tárt elénk hibernálásról, a szabadalmaztatási elvek bürokratikus káoszáról, robotikáról, gazdasági és társadalmi változásokról, időutazásról, mindezt alig kétszázhúsz oldalba sűrítve. Első pillantásra nehezen érthetőnek tűnhet, pedig egyáltalán nem az. Velős ugyan, de roppant olvasmányos. Heinlein humora egész egyszerűen kitűnő, minden esetben képes elsütni egy-egy helyzetkomikumot, vagy csupán Davis motyog be valami végtelenül szarkasztikus mondatot. Pete-ről, a macskáról pedig nem is beszélve, akit Heinlein már-már emberi tulajdonságokkal ruház föl.
Képtelen vagyok napirendre térni afölött, hogy a regény 1957-es. Ha nem is úgy történtek a dolgok ez alatt hat évtized alatt, mint ahogy Heinlein leírta, valahogy mégis aktuálisnak hat. Kitűnő érzéke volt az emberi természet ábrázolásához, illetve a technikai fejlődésének bemutatásához. Mindezt a Holdra szállás előtt tizenkét évvel.
Az író jó látta az időutazással fellépő paradoxonok lehetőségeit, de még a párhuzamos világok témájával is eljátszott néhány bekezdés erejéig.
Összegezve tehát Heinlein Ajtó a Nyárba című regénye egy olvasmányosan bemutatott, intelligens, időutazós SF, mely nem szégyelli pozitívan elképzelni a jövőt. S amihez hozzátársul egy nagy adag humor, izgalmas cselekmény, változatos, kidolgozott karakterek, tehát minden, ami miatt imádjuk Robert A. Heinlein munkásságát. Hatvan év elteltével is képes lenyűgözni, és ha csak egy pillanatra is, de elképzelhetjük, milyen lenne az ő által megírt jövő, ami már a jelen emberének a múltat jelenti.
Vagy inkább megnéznénk egy hidegaltatás után a harminc évvel későbbi világot?
