Az új Terminátor film körül már nagy a mozgolódás, hiszen bejelentették, hogy a Sarah Connort játszó Linda Hamilton is visszatér az új részben. Rajta kívül Arnold Schwarzenegger is látható lesz a sci-fi franchise következő felvonásában, a készítők személyében pedig Tim Millert (Deadpool) és James Cameront üdvözölhetjük.
Ez lesz egyébként az első olyan Terminátor film, melyen Cameron, Schwarzenegger és Hamilton is újra együtt fog dolgozni, az 1991-es Judgment Day óta. Az írószobában olyan nevek ülnek majd, mint David Goyer és Josh Friedman, a tervek szerint pedig az új film egy trilógia felvezetése lehet.
Cameron a sajtónak már azt is elmondta, hogy a Terminátor 2 közvetlen folytatásáról van szó, így az azóta készült részeket figyelmen kívül hagyják. Linda Hamilton az 1984-es, eredeti Terminátorban és természetesen a Judgment Dayben is játszott, Sarah Connort azóta olyan színésznők próbálták életre kelteni, mint Lena Headey és Emilia Clarke, több-kevesebb sikerrel.
David Hasselhoff a Guardians of the Galaxy 2 kapcsán nyilatkozott a TMZ-nek, az interjújában pedig elmondta, hogy a Marvel filmjében való szereplése egy nagy klasszikus, a Knight Rider feltámasztásához vezethet. Mint kiderült ugyanis, a film rendezője, James Gunn hatalmas rajongója a 80-as években futó, beszélő high-tech kocsival operáló produkciónak, mely 4 évadot élt meg az NBC-n.
A Knight Rider eredeti főszereplője és Gunn a hírek szerint már el is kezdtek dolgozni a tervezett rebooton, melyben Hasselhoff a korára való tekintettel Devont alakítaná. Manapság hatalmas reboot-lázban ég a tévéipar, 2008-ban azonban már volt egy Knight Rider sorozat, ami csúnyán besült. Ebben Michael Knight fia volt a főszereplő és az apja is feltűnt egy cameo erejéig. Remélhetőleg a következő próbálkozás jobban sikerül majd.
A Tsugumi Ohba és Takeshi Obata által megálmodott Death Note című manga, és az abból készített adaptáció talán minden anime-rajongó alappillére. Aki nem járatos annyira a műfajban, annak sem lehet ismeretlen a cím.
A történet szerint a Halálistenek világából egy középiskolás fiú kezébe kerül a Halállista nevű naplócska, amely segítségével egy tollvonással kivonható bárki az életből. A manga és anime igazi agyjáték volt a főszereplő Yagami és nemezise, L között. A kettejük logikai csatáját lehengerlő thriller környezetbe ágyazták a készítők. Mindehhez hozzájárultak a kiváló karakterek, érdekes felvetések és a nem kevés társadalomkritikai megnyilvánulás.
2006-ban érkezett nem egy, de rögtön két japán élőszereplős Death Note mozifilm, amik hagyjuk meg, nem arattak nagy sikereket.
2017-ben a Netflix újrapróbálkozik. Előre bocsátanám, hogy minden kedves rajongó felejtsen el mindent, amit eddig a Death Note-ról tudott. Az új átirat merőben nyugati felfogású lesz, ami nem azt jelenti, hogy temethetjük a remake-et, de bizonyos elvárásokat csökkenteni kell.
Érkezett is a filmhez egy kedvcsináló videó, ami hangulatosra sikerült, de a fent említett felfogás miatt a szereposztáson pisloghatunk egy keveset.
A főszereplő Light Turnert (eredetileg Yagami Light) Nat Wolff alakítja majd, akit a Csillagainkban a hiba című moziban láthattunk. Ellenfelét, L-t Lakeith Stanfield kelti életre, aki korábban a Straight Outta Comptonban Snoop Doggot játszotta. Feltűnik még Margaret Qualley (A hátrahagyottak) is Mia szerepében. Ryuk, a halálisten hangjának megformálója pedig Willem Dafoe lesz.
Az új Death Note filmet augusztus 25-től tekinthetjük meg a Netflix kínálatában.
Pár évvel ezelőtt a hollywoodi lapok még arról írtak, hogy az eredeti készítőpáros, a Wachowski testvérek készíthetik el a Mátrix trilógia folytatását. A The Hollywood Reporter szerint azonban aktívan dolgozik a Warner Bros stúdió a film rebootján. Az egyik legeredetibb sci-fi film 1999-ben látta meg a napvilágot, Neo ekkor kezdett ébredezni a virtuális világ csapdájában, de senki ne számítson rá, hogy az újrakezdésben is Keanu Reeves játszhatja a főszerepet. A film új verzióját a fiatal közönségnek szánják, szóval Michael B. Jordan az esélyes arra, hogy átvegye a stafétabotot az előző főszereplőtől. A színészt eddig olyan filmekben láthattuk, mint a rendkívül rosszul sikerült Fantastic Four, vagy a Rocky rebootja, a Creed.
A forgatókönyvet Zak Penn írja, ő dolgozott például a felejthető Elektrán, az eredeti X-Men trilógia leggyengébb darabján, a The Last Standen. Valljuk be, ezek a filmek nem számítanak épp jó ajánlólevélnek. A Wachowski testvérek kihagyása már csak azért is felháborító, mert minimum meg kellene kérdezni őket, hogy az új irány hozzátehet-e a Mátrix univerzumához, és ha áldásukat adják a készítők, akkor nekiállni dolgozni rajta. De hát Hollywoodban a pénz beszél, most épp ebben a rebootban látják a lehetőséget arra, hogy becsábítsák a mai tiniket a mozikba. Persze a szüleikkel együtt, akiktől kérhetnek majd Mátrixos hátizsákot, meg tolltartót, csak dőljön a zöldhasú a Warnernek. Ez a lényeg.
A Mátrix 1999 márciusában mutatkozott be a mozikban, egy viszonylag nyugodalmas időszakban. A Warner nem is várta a filmtől, hogy nagyot durrantson. Ezzel szemben a Mátrix effektjei, az időlassítások és az így leforgatott akciójelenetek, na meg a virtuális valóság és a bebörtönzött emberiség témája miatt iszonyú fontos kultfilm lett a filmtörténelemben. Legalább akkora, mint a Vissza a jövőbe, csak ugye utóbbi esetében a készítőknél a jogok, akik pedig azt mondták, amíg ők élnek, senki nem fogja rebootolni a Dokiék kalandjait. A Mátrix egyébként 4 Oscar-díjat is nyert, kíváncsian várhatjuk, hogy az új film képes lesz-e hasonló bravúrra, ha elkészítik.
Érdekesség, hogy Keanu Reeves a John Wick 2 promóciója során úgy nyilatkozott, hogy szívesen eljátszaná megint Neót, ha a Wachowski testvérek készítenék a Mátrixot. Emellett a Warner aktívan gondolkozik egy Mátrix sorozaton is, ezt az univerzum kitágításának használnák. Szóval Morpheus előzménysorozatra felkészülni…
Annak ellenére, hogy 2000-ben az X-Men indította útjára úgy igazán a szuperhősös, képregényes őrületet a mozikban és az X2-t tartják az egyik legjobb ilyen jellegű filmnek, úgy tűnik, hogy a franchise megbukott a mozikban. Miután az X-Men: Apokalipszis gyengébben hozott a kasszáknál, a FOX úgy döntött, hogy az alapjaitól kezdi újra az egészet. Így tehát jön az X-Men reboot.
Tekintve, hogy a Logan lesz Hugh Jackman utolsó filmje, melyben Rozsomák bőrébe bújik, és az X-Men előzményfilmek főszereplőinek (James McAvoy, Jennifer Lawrence, Michael Fassbender és Nicholas Hoult) is lejárt a szerződése, logikus lépésnek lehetünk szemtanúi. Bryan Singerre hivatalosan is rámondhatjuk, hogy belefásult és belebukott az X-Menbe, ugyanis az újrakezdést Simon Kinberg író-rendező hozza el a mutánsok rajongóinak.
És hogy mi lesz Lawrence-ékkel? Szeretné a FOX, hogy további filmekre aláírjanak, de ha ez nem történik meg, akkor se dőlnek kardjukba a stúdiónál. Ráadásul a színészek kijelentették, hogy csak együtt hajlandóak folytatni a munkát, külön-külön nem írnak alá. A terv az lett volna, hogy az X-Menek a 90-es évekbe látogatnak a következő filmben, de lehetséges, hogy ez az egész felborul.
Egyébként nem volt annyira rossz irány az, amit az X-Men az elmúlt években követni próbált (a Farkas előzményfilmeket nem idesorolva), azonban mind a Deadpool, mind pedig a Marvel filmes univerzumába tartozó Doctor Strange is azt mutatja, hogy újítani nem árt néha. Azt sokszor szereti a közönség. Mindemellett érkezik hamarosan a FOX tévécsatornára a Legion, amely Charles Xavier fiáról fog szólni és az X-Men spin-offja, a Deadpool 2 is. Szóval a mutánsok maradnak, több fronton támadnak és remélhetőleg Kinbergék képesek lesznek ügyesen újrakeverni a paklit.
Harminc évvel ezelőtt elsöprő sikert aratott egy valójában nagyon is egyszerű és bugyuta komédia, amelyben négy fickó saját maga barkácsolta eszközökkel gyűjtötte, irtotta, semlegesítette az egyre gyakrabban feltűnő szellemeket, és közben leamortizálták a fél várost. Azóta felnőtt egy generáció, így hát Hollywoodban úgy döntöttek, ideje újra feldolgozni a témát, csak ezúttal női szereplőkkel.
A forgatókönyvet öten írták, és közülük hárman (Dan Aykroyd, Harold Ramis és Ivan Reitman) az eredeti film stábjában is szerepeltek. Dan Aykroyd meg is jelenik a filmben, mint ahogy két korábbi fontos főszereplő is: Bill Murray és Sigourney Weaver. Érdekes módon azonban a most, frissen debütált előzetesben egyikőjük sem látható, a trailer teljesen a négy új női hősre koncentrál. Az alapok továbbra is adottak: a megszokott zene, logo, spéci kocsi, egyenruha, hátra szerelt szellemirtó gépezet, és zöld ektoplazma minden mennyiségben…
A „gritty” szóra nincs ideális magyar megfelelő. Persze van jelentése (daraszerű vagy határozott), de az üzenet, amelyet magában hordoz, szinte áthelyezhetetlen a magyar nyelvbe.
A grittyvel először talán a Ryan közlegény megmentése című, hiperrealista háborús eposz képkockáin találkozhattunk. A film mai értelembe véve nem reboot, ám a kilencvenes évek végén valódi meglepetés volt egy olyan világháborús mű, amely maximálisan mellőzte a giccset, a kliséket és a hollywoodi iparra jellemző esztétikát. A rendező, Steven Spielberg dokumentarista megközelítésével jóformán berántott minket a történelem kegyetlen valóságába. Ennek ellenére sokan bírálták az ábrázolásmódot, mivel az alkotók kissé „túlzásba vitték”, de mondhatjuk, hogy a film maradandó nyomot hagyott, hiszen kevesen tudták visszaadni azt az atmoszférát.
Pár évre rá, egész pontosan 2004-ben Christopher Nolan indította újra a Batman-franchise-t, Christian Bale főszereplésével. Itt már teljes egészében rebootról beszélhetünk.
A gritty stílusjegyei inkább csak a trilógia második részénél, a Sötét Lovagnál érhetők tetten. Ebben a filmben olyan tapintható, valóságos elemekkel találkozhattunk, amelyeket képregény-adaptációban ritkán látni. Híján volt a vérnek és a profán erőszaknak, hiszen az Egyesült Államokban „PG-13” minősítést kapott. Viszont a sötét gonoszság, amiről maga a film is szól, érezhetően megjelenik benne.
Jól hangsúlyozza a grittyt, mint feltörekvő, mégis néha elfojtott stílust a Power/Rangers Unauthorized című, tizenöt perces rövidfilm. Joseph Kahn videokliprendező gondolt egy bátrat, majd áthelyezte gyerekkorunk szélsőségesen csicsás, vasárnap reggeli sorozatát egy sötét világba, mely a korábbi komolytalan elemeket a gritty által meglepően komollyá formálta.
Ebben a felállásban a power rangerek vagy ügynökök, vagy halottak, de leginkább mindkettő. A két sidekick, Bulk és Skull balfékből gengszterré avanzsált, a fekete ranger, Zack pedig katona lett, aki nem mellesleg adrenalinmániás, és a Hip Hop Kido névre keresztelt tánc-sport kazettáiból gazdagodott meg.
A történet szerint Rocky, a kék ranger – miután a csapat felnőtt és szétvált – átállt az ellenség oldalára, majd annak megbízásából felkutatja egykori bajtársait. Elfogja Kimberlyt, a rózsaszín rangert, hogy kikérdezze a többi tagról.
Bár ez a röpke kísérlet olyan sagákra is kitér, amelyek minket Magyarországon hellyel-közzel elkerültek (például a Machine Empire csak a Power Rangers Zeo antagonistái voltak), még számunkra is üdítően hat úgy viszontlátni szeretett hőseinket, hogy a tarka egyenruha helyett ütött-kopott, vérfoltos páncélt viselnek, a szürke stretch ruhás, ugrándozó ellenség, azaz a puttyk pedig immáron kommandósok vagy a maffia emberei, akik gondolkodás nélkül tűz alá veszik a célszemélyt.
Ezúttal a vér is fröcsög, bár ez nem szempont. A gritty népszerűsége ugyanis az emberek rácsodálkozásához vezethető vissza. Tudjuk valahova kötni azt, amit látunk, hiszen ismerjük, csak éppen nem így, ebben a formában.
Láthatjuk, hogy a gritty csakis a rebootok esetében működik, mivel ha nem egy franchise újragondolásakor használják, akkor más lesz a értéke, illetve a jelentése.
A stílus önmagában való (reboot nélküli) alkalmazása leginkább a független filmekre jellemző. A Tom Hardy főszereplésével forgott Bronson minden egyes képkockája bántóan szemcsés, ahogy a történetvezetés is túl direkt (a címszereplő szmokingban egy színpadon állva narrálja a filmet).
Ebben a kategóriában említhető még a Gyilkos Joe is, amely amerikai oldalról áldoz a „nehezen nézhetőség” oltárán. A színdarabból lett filmszatíra az amerikai white trash-rétegről szól, és ezáltal a képi szemcsésség helyett inkább kellemetlen helyzeteket és kényelmetlen jeleneteket kényszerít a nézőre.
A gritty reboot-jelenség nem csak a filmiparban, de a PC játékok világában is előfordul. A Tomb Raider 2013-as feldolgozása váratlan népszerűségnek örvendett Lara Croft kedvelői részéről. A váratlanság oka, hogy a készítők a kora kétezres években már megpróbálkoztak egy sötétebb tónusú adaptációval, viszont az Angel of Darkness a szegényes kivitelezés miatt hatalmasat bukott, és még maguk a rajongók sem tudták saját modjaikkal elfogadható szintre javítani a játékot. A Crystal Dynamics az új hangvétellel azonban egy sokkal nyersebb, barátibb mederbe terelte a sorozatot, így Lara további folytatásokra számíthat.
Míg az egyéni történetek „bepiszkítása” – jó értelemben – megbotránkoztat minket, a komorrá fordított újrakezdések inkább izgalomba hoznak, vagy esetenként felháborítanak. Van olyan fan, aki nem fogadja el a grittyt, ám a legtöbben érettebbnek, őszintébbnek tekintik. Úgy vélem, a popkultúrán belül minden egy folyamat mentén fejlődik: egy bizonyos ponton el kell jutnia a „szemcsésség korába”, ez pedig vagy tetszik másoknak, vagy nem. Így is, úgy is érdemes megtörténnie.
Novemberben már hírt adtunk a CBS Star Trek-sorozattervéről, de akkor még nem sokat tudtunk a produkcióról. Azonban most kiderült, hogy kik is lesznek felelősök az új ST-ért.
Egyikük Bryan Fuller, akinek a neve nem idegen a sorozatos világban, rengeteg sajátos hangulatú alkotás köthető hozzá (pl. Hannibál, Halottnak a csók, Haláli hullák), de a Star Trek világa sem idegen tőle: karrierje elején forgatókönyvíróként dolgozott a Star Trek: Voyageren (1997-2001) és a Star Trek: Deep Space Nine-on (1997).
Az új produkcióhoz Alex Kurzmann is csatlakozik, mint executive producer. Az úr olyan sorozatok mögött bábáskodott eddig, mint a mostanában futó Scorpio, Limitless, de Kurzmann a Star Trek világában is otthonosan mozog: forgatókönyvíróként működött közre a 2009-es Star Trekhez és a Sötétségben-hez (2013).
Ahogy korábban is írtuk, az új széria új karakterekre és új világokra épül, de mindeközben aktuális eseményekre is kitekintést nyerünk. Az alkotók már nagyon izgatottak, megvannak a saját elképzeléseik és vágyaik. Bryan Fuller még 2013-ban így nyilatkozott egy esetleges, általa készített ST-sorozattal kapcsolatban: a cselekményt, ha lehetséges, az U.S.S. Relianten helyezné el, kapitánynak Angela Bassettet (Támadás a Fehér Ház ellen, Vészhelyzet) tenné meg, első tisztnek pedig Rosario Dawsont (Daredevil, Sin City).
Bárhogy is alakuljanak a készítők tervei, mi most mindenesetre kicsit izgatottak lettünk az új Star Trek-sorozatot illetően, hisz úgy tűnik, jó kezekbe került a reboot.
Ahogy már régebben is írtuk, Bryan Fuller fogja elkészíteni az Amerikai istenek sorozatváltozatát, azonban most egy újabb nagyvonalú projektbe is belekezd: Amazing stories rebootba!
Az Amazing stories egy 1985-ben futott antológiasorozat volt, amit nem más, mint megannyi klasszikus film rendezője, Steven Spielberg készített. Ahogyan azt a címből sejteni lehet, a két évados sorozat olyan történeteket dolgozott fel, amelyek valamilyen úton-módon furcsák, szokatlanok és misztikusak voltak. A sorozat érdekessége (a cselekmény mellett) az volt, hogy az epizódok egyáltalán nem kötődtek egymáshoz, mindegyik egy különálló, fantasztikus vagy kissé ijesztő történetet mesélt el. Az Amazing stories a maga idejében 12 Emmy-díjjelölést kapott, amiből ötöt meg is nyert.
Most Bryan Fuller segítségével ez a különleges sorozat visszatér a képernyőre! Az Entertainment Weekly értesülése szerint a reboot az NBC csatornán lesz majd látható. Fuller (Hannibal, Halottnak a csók, Haláli hullák) executive producerként és a pilot epizód forgatókönyvírójaként fog résztvenni a sorozat munkálataiban. A rebootban Spielberg nem fog részt venni, viszont A búra alatt és az Extant két producere, Justin Falvey és Darryl Frank is közreműködnek benne.
Jelenleg nincs hír várható premieridőpontról, és a történettel kapcsolatban sem tudunk még semmi biztosan, de aki ismeri már Fuller munkásságát, az sejtheti, hogy most sem fog akármit kiadni a kezei közül.
A rebootok és folytatások korát éljük, igaz ez a filmekre és a sorozatokra egyaránt. Hamarosan új részekkel érkezik a 2002-ben lezárult X-akták, negyed évszázad után folytatódhat a Twin Peaks, de a Szökés is újra műsorra kerül. Tim Kring a Hősök első évadával legalább akkora tévétörténeti bravúrt vitt végbe 2006-ban, mint J.J. Abrams és Damon Lindelof a Losttal. A remek karakterek és történet mellé jó adag mondanivaló, filozofikus töltet társult, a szuperképességekkel megáldott emberek témaköre pedig nem volt még annyira elcsépelt, mint manapság. A kezdeti remeklés aztán félúton hanyatlásba fordult, hogy aztán egy nézhetetlen negyedik évad után az NBC – talán kegyeleti okokból – kaszálta az egykoron szárnyaló szériát. Pár év kihagyással viszont Kring esélyt kapott a visszatérésre, ez lett a Heroes Reborn, mely egyszerre folytatás és reboot, sajnos azonban egyiknek sem túl acélos. Az első két rész alapján bátran (és csalódottan) kijelenthetem: Ezért kár volt visszatérni.
Pedig az indulás ígéretes. Miután Claire a Hősök utolsó képkockáin a világ elé tárja a képességekkel rendelkező emberek létét, elindulnak a kezdeményezések az együttélésre, elfogadásra. A Primatech (a cég, mely eddig titokban tartotta az evolúció új lépcsőfokát) szervezésében az emberek és az Evo-k (így nevezik a képességgel bírókat) végre meglelhetnék a békét, azonban június 13-án, a texasi Odessa-ban minden romba dől. Szó szerint és átvitt értelemben egyaránt, a város ugyanis terrortámadás áldozata lesz, melyet az a Mohinder Suresh vállal magára, aki oly sok jót tett az anyasorozatban. Az Evo-k után boszorkányüldözés indul, (ebből láthatunk is pár erősen mesterkélt jelenetet) maga a történet viszont egy évvel a támadás után veszi fel a fonalat, szokás szerint több szálon, bemutatva a főbb szereplőket. Innentől viszont kezdődnek a gondok, az új karakterek ugyanis hihetetlenül sablonosak lettek, csupa olyan élethelyzetet láthatunk, melyet már ezerszer ellőttek máshol, és jobban. Különösen azért zavaró ez a momentum, mert a nyár egyik legnagyobb dobása, a Sense8 is hasonló tematikával dolgozott, viszont az ott bemutatott sorsok és emberek pillanatok alatt felkeltették az érdeklődést, ez pedig itt nem történt meg, hiába a dupla epizódos kezdés.
Olyan archetípusokat vonultat fel Kring, mint a gyermeke halálát megbosszulni vágyó házaspár, a középiskola megpróbáltatásain áteső, az imádott lány iránt plátói szerelmet tápláló kamasz, vagy a háborús veterán, aki felveszi a harcot a bűnözés és a korrupció ellen. Vannak ugyan kevésbé elcsépelt szereplők is, de az aprópénzzel teli bőröndöt hurcolászó férfiról egyelőre semmi nem derült ki (azon kívül, hogy nagyon segítőkész), az aktuális japán szál pedig még Hiro Nakamura kezdeti bohóckodásához képest is nevetséges. Miko Otomo képessége ugyanis az, hogy apja kardjával képes egy videójátékba teleportálni magát, ahol szent küldetése várja. Maga az alapkoncepció még életképes is lehetne, ha a játék világát (amely egyfajta alternatív univerzumnak felel meg) nem olyan pocsék animációval kreálták volna meg, amely már a ’90-es évek videójátékainak átvezetőiben is ciki lett volna. Persze a különböző szálak előbb-utóbb bizonyosan összeérnek majd, és egy újabb világméretű katasztrófát is sejtet a narratíva, de ez nem segít azon az óriási problémán, hogy egy tabula-rasa alaphelyzetből induló sorozatban pont a visszatérő karakterek jelentik a legnagyobb pozitívumot. Noah Bennet ugyanis az újrázásban is főszerepet kapott, és az ő története talán az egyetlen, mely ténylegesen megérdemli a figyelmet, hisz már most az eljövendő dolgok után vizsgálódik, melyek tényleg lehetnek akár érdekesek is, már persze ha nem szúrják el, mint nagyjából minden mást. Az epizód(ok) egyetlen igazi Heroes momentuma is egy régi szereplőhöz köthető, a pilot utolsó jelenete Mohinder Suresh narrációjával, a már ismerős, libabőröztető zenével valóban ütősre sikeredett, kár, hogy ilyen nem nagyon volt több a másfél órában.
Dicsérő szó a castingot sem nagyon illetheti, egy-két kivételtől eltekintve ugyanis elbaltázott lett a színészválasztás. A Tommy Clarke-ot alakító Robbie Kay, akárcsak az Egyszer volt hol nem volt Pánjaként, úgy itt is brillírozik, és Jack Coleman is hozza a kötelezőt, de Zachary Levi például hihetetlenül középszerűen alakít, holott a Chuck-al már megmutatta, hogy mennyire jó színész. A feleségét alakító Judith Shekoni pedig egyenesen borzalmas, túlzás nélkül mondom, hogy „tehetsége” a magyar docureality-k amatőr színészeinek szintjén mozog. További fájó pont, hogy a CGI rosszabb, mint az alapszériában, az ottani remek effekteket teljesen valótlannak ható, low budget hatások váltották fel, pedig pénzt bizonyára kaptak rá, csak épp a kivitelezést bízták rossz emberekre (lásd: Once upon a time). A zenék maradtak a régiek, tehát most is remekül hangzik a Heroes, és a feliratok jellege is megőrizte jellegzetes stílusát, szóval aki nosztalgiára vágyik, az félig-meddig elégedett lehet.
Aki azonban azt a Hősöket szerette volna viszont látni az újrakezdésben, amely 2006-ban ámulatba ejtette a világot, nos, ő nagyot fog csalódni. Itt bizony nincs mögöttes tartalom, nincsenek maradandó karakterek, de még egy Sylar-hez hasonló antagonista sem, csak közhelyes szerepek középszerű alakításokkal, jó pár évvel elmaradott CGI, és egy izgalmasnak tűnő történet, melyről könnyen kiderülhet, hogy csupán egy lufi, mely pár rész múlva kipukkad. A negyedik évadnál nyílván jobb lett ugyan a Reborn, de ez hadd ne legyen dicséret egy olyan sorozattal szemben, amitől minden rajongó megváltást várt.
