A 2015-ben Magnesia Litera-díjas, magyarul nemrég megjelent Múmiamalom című regény szerzőjével, Petr Stančíkkal beszélgettünk. A cseh irodalomkritika krémje egy elismerő mosollyal és a „figyelemre méltó” kifejezéssel jellemzi a könyvet, a szerző pedig a „sci-fi rajongó” jelzővel önmagát. Az októberi Galaktikában megjelent interjú kibővített változata.
Egyszer azt találtam írni valahol, hogy a Múmiamalom a geek- és képregénykorszak Švejkje és Gragantuája. Egyet lehet érteni ezzel az állítással?
Nem akarom magam senkihez hasonlítgatni, de persze mindkét említett művet nagyon szeretem, és mindkettőből merítettem is az íráshoz. Hozzátenném még a Gilgámes eposzt és Cervantes „Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha” című művét. Érdekes, hogy ezekben a művekben, akárcsak a Múmiamalomban két főszereplő van. A Švejkben is ott a kettősség, csak kicsit bonyolultabban. A másik főhős szerepe Müllernéről, a bejárnónőről megy tovább Katz feldkurát, aztán pedig Lukáš főhadnagy karakterére.
Milyen a kapcsolata a sci-fivel mint írónak és mint olvasónak, feltéve, hogy van valami különbség a két hozzáállás között?
Gyerekkorom óta a sci-fi és a fantasy megszállotja vagyok, jobban mondva mióta megtanított olvasni az édesanyám. A sci-fiből főleg az amerikai klasszikusokat kedvelem, a múlt század közepéről, mintRobert Heinlein, Paul Anderson, vagy Jack Vance. Aztán ott van Jules Verne, H.G. Wells, Frank Herbert (főleg a Dűne első részét), Philip K. Dick, a Sztrugackij fivérek, Dan Simmons, és még egy sor név. Fantasyból J.R.R. Tolkien, China Miéville, és mindenekelőtt Chris Avellone, az 1999-es Planescape: Torment számítógépes RPG szerzője, ami a mai napig egy meghaladhatatlan irodalmi és grafikai remekmű. Mellesleg ebben a játékban a dialógusok összesen 800 000 szót tartalmaznak. Más számítógépes játékoknak is lenyűgöző történetük van, csak találomra mondjak valamit, az I Have No Mouth and I Must Scream (ami egyben a legzseniálisabb cím is minden általam ismert közül), Broken Sword: The Shadow of the Templars (amit szégyentelenül lemásolt, és el is rontott Dan Brown a demens bestsellerével, a Da Vinci kóddal), Syberia, Fallout… Sajnos ma már ilyen jó játékokat nem készítenek…
Talán legjobban azok a dekadens történetek nyűgöznek le, amik a fantasy és az okkult irodalom határán lavíroznak, egy csipetnyi humorral fűszerezve, mint amilyeneket Edgar Allan Poe, Joris-Karl Huysmans, Hanns Heinz Ewers, vagy a prágai német Gustav Meyrink írnak. Jelenleg a figyelemreméltő Pendragon legendát olvasom Szerb Antaltól, amit a Múmiamalom magyar fordítója ajánlott.
A Múmiamalomban van valami steampunkos. Szándékos volt, célzottan ilyen hangulatot akart teremteni a könyvnek? Nem gond, hogy ez a jelleg befolyásolhatja az olvasót, és elviheti onnan, hogy a regényt mint szépirodalmi művet olvassa?
A steampunkot is szeretem, főleg a japán filmeket. Katszuhira Ótomo Steamboyát, vagy Hayao Mijazakitól a Haru no ugoku siro-ját. Csakhát a steampunk lényege a gőzgép imádata, míg a Múmiamalomban az első, még gőzmeghajtású ipari forradalom éppen az egyik fő antagonista. A gőzgépek itt a front mindkét oldaláról katonák százezreit tólják az értelmetlen porosz-osztrák háborúba, a gőzgépek szántják fel az ősi harcosok sírjait. Persze én magam is halálosan nagy örömmel utazom nosztalgia gőzmozdonyokkal, és látogatom a történelmi gőzre működő tűzoltószivattyúk versenyét, amit Csehországban minden évben megrendeznek. Idén Opočno városban, a szülőhelyem közvetlen közelében volt. Röviden a gőzgépeket egyszerre gyűlölöm és szeretem, ami nézetem szerint egyébként a bármi iránt érzett szeretet lényege.
Olyannak látja Prága atmoszféráját, amilyennek leírja? Prága tényleg mágikus, és ha az, akkor miért?
Prága valóban nem csak metaforikusan mágikus város. A Cseh medence évmilliókkal ezelőtt keletkezett egy meteorbecsapódás következtében, Prága ennek a maradványán fekszik, ami utat tört a mi világunk és az alvilág között. Ezért itt alapította meg IV. Károly német-római császár a mennyei Jeruzsálemet (ami a mai prágai Újváros), és egy másik német-római császár, II. Rudolf pedig Prágát választotta a központjának, és Európa alkimistáinak és asztrológusainak központját hozta létre benne. Egyszerűen Bakuban a földből kőolaj tör elő, Budapesten gyógyvíz, Prágában pedig mágia.
Azt hallottam egyszer, hogy Ön azt állítja, hogy valóság nincs. Igaz ez, és ha igen, hogy képzeljük ezt el?
Valóban keményvonalas platonista és gnosztikus vagyok. Hiszem, hogy az igaz dolgok csak az ideák, amik a Hetedik királyságból sugároznak ki. Mi emberek egy barlang falához vagyunk láncolva, ahol mindebből a fényáradatból csak a puszta falra vetített árnyékokat látjuk. Ezek a láncok pedig nem mások, mint az anyag. A tudat segítségével vizsgáljuk az anyagot? Nem, az anyagot csak anyaggal tudjuk vizsgálni. Vegyük egy nyomozó példáját, aki egy holttestet vizsgál. Látja? Nem, csak a szemeiben a receptorok felfogják az elektromagnetikus kisugárzás szűk spektrumát, amit a holttest ver vissza, aztán fejjel lefelé fordítják a képet, a nagyrészét kiszűrik, a maradékot pedig elektromos impulzusként az agyba küldik. Ugyanígy van ez minden más érzékszervnél. Az anyag érzékszervi vizsgálata pontosan az, amit a logikában circulus vitiosusnak hívnak, azaz körkörös bizonyítás. És ez nem tarthat igényt érvényességre. Az anyag csak egy olyan konstrukció,amit az emberek az egyszerűsítés kedvéért teremtettek, meg azért, hogy az univerzum valódi lényege ne bosszantsa őket.
Figyelemre méltó, hogy Platón elképzelése az ideákról kezd becsorogni a természettudományba és a technológiába is, például a kvantummechanikába, ahol az anyag csak deformáció, ami a megfigyelés során keletkezik. Az utolsó mérések alapján az univerzum ráadásul az általunk anyagnak nevezett barionrészecskékből csak négy százalékban áll. A maradék kilencvenhat százalék az úgynevezett sötét energia, és sötét anyag, aminek persze semmi köze a mi anyagfogalmunkhoz. Arról, hogy milyen könnyű az anyag és az érzékszervek illúzióját megteremteni, minden közül a legjobban a virtuális és kiterjesztett valóságok terén elért fejlődés bizonyítja. Így már nem is árnyékokat látunk, hanem az árnyékok árnyékait, és ezt lehet folytatni a végtelenségig…
A Múmiamalomban találtam néhány utalást a cseh irodalomtörténet különböző korszakaira, romantikától szürrealizmuson keresztül a posztmodernig. Nem tudom, szándékosak-e ezek, de mit szeret a legjobban a saját irodalmából, van kedvenc korszaka a cseh irodalomban?
Két kedvenc korszakom is van. Az első a kései gótika, főleg egy ócseh nyelven íródott mű, a Tkadleček (Kis szövő), amit úgy nagyjából 1400 körül írtak. Nagyon izgalmas szöveg, hiszen addig az időig szinte semmilyen cseh nyelven íródott irodalom nem létezett, kivéve néhány éneket és krónikát. Aztán egyszercsak bumm, jön valaki, akiről már azt sem tudjuk, hogy ki volt, vagy hogy hívták, írt egy művet, ami nem csak a mi irodalmukban volt csúcsteljesítmény, de az akkori európaiban is. Aztán szeretem még a szimbolizmust és a dekadenciát a 19. és a 20. század fordulóján, ami arisztokratikus pózokban, morbiditásban, miszticizmusban és erotikában kereste az örömét. Csehországban a dekadenciának főleg Karel Hlaváček és Jiří Karásek z Lvovic hódoltak. És tizenöt éves koromtól rajtuk nőttem fel, mint író.
Tudjuk, hogy a Múmiamalom nem volt a legegyszerűbb fordítói feladat. Mit gondol, miért? Figyelembe vette a jövőbeli esetleges fordításokat, mikor írta? Ön szerint a Pérák hálásabb anyag lenne egy fordítónak?
A Pérák ugyan rövidebb, de azért valószínű, hogy sokkal könnyebb munka azt sem lenne lefordítani. Őszintén, én nem szeretnék Stančíkot fordítani. A könyvei tele vannak szójátékokkal, szóképekkel és rejtett utalásokkal. Szerencsére enélkül is lehet olvasni. Mindenesetre csodálom és egyszerre sajnálom a fordítóimat.
Hanzelik Gábor
A Múmiamalom című regényt október 5-én mutatjuk be 18 órától a Wichmann sörözőben. Vendégünk lesz Petr Stančík, Hanzelik Gábor és Németh Attila. Az eseményen természetesen tolmácsot is biztosítunk a Cseh Centrum jóvoltából. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, ehhez pedig csak egy emailt kell elküldeni a kommunikacio@galaktika.hu email címre. Várunk mindenkit szeretettel!
