A késő perm időszak végén, mintegy 250 millió évvel ezelőtt zajlott le a földtörténet egyik legnagyobb kihalása. A tudósok legújabb vizsgálata szerint azonban a kihalás nem egyszerre történt meg a szárazföldön és az óceánokban.
A kutatók olyan maradványokat vizsgáltak meg, amely az adott időszakból Ausztráliában és Dél-Afrikában találtak. A kihalás után nem sokkal élt gerincesek fosszíliáinak kormeghatározásából az derült ki, hogy a kipusztulás előidéző események a szárazföldön több százezer évvel korábban kezdődtek meg, mint az óceánban.
Ez volt a földi élet egyik legnagyobb katasztrófája, a szárazföldi gerinces fajok hetven százaléka, a tengeri élőlények csak nem kilencvenöt százaléka tűnt el az élet színpadáról. A perm-triász határon a legnagyobb veszteség a tengeri gerincteleneket érte. A részletesen vizsgált dél-kínai szelvények alapján 329 tengeri gerinctelen nemzetség közül 280 veszett ki.
A legelfogadottabb elmélet szerint a perm időszak végén bekövetkezett kihalási esemény oka vulkánkitörések sorozata volt, amely több mint egymillió éven át tartott és létrehozta a Szibéria trappot. A kihalás időtartamára vonatkozó becslések még mindig bizonytalanok. Valószínű azonban, hogy a kihalt élőlények túlnyomó része a perm időszak utolsó egymillió évén belül tűnt el.
A vizsgálatok szerint azonban a nyílt vizekben később következett be tömeges kihalás,és több tízezer év alatt mehetett végbe. A déli féltekén bekövetkezett szárazföldi, illetve az északi féltekén végbement tengeri kihalás közötti időbeli eltolódásnak azonban akár különböző okai is lehetnek. A szárazföldi és a tengeri körülmények annyira mások, hogy az adott környezetben teljesen másképp játszódhattak le a kihalást előidéző folyamatok.
