A Take on Mars egy újabb felfedező, túlélő, szimulátor játék, ami, mint a nevéből is sejthető, főleg a Marson játszódik. 2029-ben, napjainktól számítva bő 12 évvel a jövőben, megérkezik az első ember a Marsra.
A játék nagyon érdekes, ugyanakkor furcsa is. Tipikusan egy steames, korai hozzáférésű projektnek indult 2013-ban, és még csak most vált teljesen játszható játékká. A programban van singleplayer és multiplayer mód is. A singleplayeren belül kettő féle sztorimód van, a drónos és az emberes misszió. Mint ahogyan a nevük is sejteti, a drónos küldetésben a Mars Rovert irányítjuk, az emberesben pedig egy igazi Matt Damon a Marson ragadt típusú sztorival találkozhatunk. A Take on Mars azonban nem csupán a Marson játszódik, mint azt a nevéből gondolhatnánk, hanem ez egy extenzív szimuláció. Többek között az Internacionális Űrállomásra és a Holdra is eljuthatunk. A multiplayer tesztelése során rengeteg buggal találkoztam, de hát ez nem csoda, mert a készítők látszólag egy igazi mesterművet akartak létrehozni, így a túl sok minden kidolgozására való koncentrálás mellett ezt az aspektust talán egy kissé elhanyagolták. A multiplayerben egy cél nélküli sandbox élményt tapasztalhatunk, amiben igen sok bug és glich van, bár ez korántsem jelenti azt, hogy játszhatatlan lenne, sőt még vicces is, néha jót nevethetünk ezeken a hibákon.
A játék során sajnos sokszor beragadtam, vagy ok nélkül meghaltam, és a használt modulok sokszor nem úgy működtek, ahogy kellett volna. Láthatóan a készítők nem erre fektették a legnagyobb hangsúlyt, de még mindig jobb, hogy van valamilyen multiplayer, mintha nem is lenne egyáltalán semmilyen. A singeplayer viszont nagyszerű, a sztori magával ragadó, és a játékmechanikák itt elég jól működnek. A legjobb aza egészben az, hogy a valóságban is megtalálható helyeken játszódik, valósághű szerkezetekkel, és pontosan lemodellezett, manapság is használt, vagy fejlesztés alatt lévő gépekkel dolgozik a karakterünk.
Az emberes küldetésben, a Mentőexpedícióhoz hasonlóan szerencsétlenség ér minket pont, ahogy megérkezünk a bolygóra. Ekkor mindenki meghal, kivéve a főszereplőnket. Ahogy magunkhoz térünk, az űrhajónk roncsainak látványa, valamint a már sci-fi filmekből ismert, narancssárga színű környezet üdvözöl minket. Az oxigéntartályunk folyamatosan fogy, viszont pár lépés előre, és már is találhatunk egy oxigénpalackot, csak úgy kényelmesen eldobva a földön. A főszereplőnk, miközben járkál és túlél, folyamatosan beszél hozzánk, így egy állandó narrátor kíséretében bukdácsolunk keresztül a homoktengeren. Mivel ez elsősorban egy túlélőjáték, nem kis időt fogunk tölteni a menükben, amiken felszedjük a tárgyainkat és megjavítjuk a dolgainkat. Nem kell nagy dologra számítani, egy szimpla jobbklikkel mindezt megtudjuk tenni, és még a bonyolultnak tűnő narancssárga űrruhánkat is pillanatok alatt működésre tudjuk bírni.
Ahogy keresgélni kezdjük a tárgyainkat, nem kell túlságosan kétségbe esni, mert nagy, villogó nyilak fognak minket a helyes útra terelni, hogy időben megoldhassunk minden felmerülő problémát. Legalábbis így van ez a játék elején. Később nekünk kell élelmiszert, oxigént és vizet találnunk. Sajnos a felfedezést nagyon behatárolja az oxigén- és energiaszükségletünk, így pár méter futás után fordulhatunk vissza, ha folytatni akarjuk a játékot. De az is benne van a pakliban, hogy útközben megtaláljuk a fontos dolgokat, bár ez csak akkor lehetséges, ha a program azt akarja, hogy arra menjünk amerre elindultunk. Miután felállítjuk a légmentes sátrunkat, és elmegyünk aludni, akkor kezdődik az igazán érdekes rész.
Álmunkban a visszamegyünk az időben 2016-ba, egy olyan időre, amikor még a Föld körül végzi a karakterünk az asztronauta munkákat. Nem veszélytelen ez a meló, mivel a készítők arra is ügyeltek, hogy például ha rosszul dokkolsz az anyahajóra, akkor szétszakad az űrhajód, és az anyahajó bejárata is megsérül. Miután lustaságomban bízva rányomtam az automatikus irányításra, az űrhajóm számítógépe olyan erővel hozzávágta a hajómat az anyahajómhoz, hogy a szerencsétlen asztronautám csak űrruhában lebegett keresztül a nagy sötétségben, mivel a hajóm elpusztult. Sajnos ez game overt jelentett nekem, szóval egy visszatöltés után már nagy gonddal láthattam hozzá a manuális dokkoláshoz, hála az égnek ezúttal sikerült is.
Nagyon jó érzés látni egyébként a dokkolás pillanatát, ahogy a két gépmonstrum irtó lassan összeér, és rákapcsolódik egymásra, ez talán a legjobb része a játéknak. Miután tehát rákapcsolódtunk az űrhajóra, kiszállhatunk és szétnézhetünk. Az űrállomás egy teljes modellje az Internacionális Űrállomásnak, így pár méter lebegés után megnézhetjük a japánok modulját, ahol a valóságban különféle állatokat dugnak ki az űrbe, hogy megnézzék, mennyire tetszik nekik a radiáció, meg az oxigénhiány.
A drónos küldetésben mi állíthatjuk össze saját drónunkat, és azzal sokkal szabadabban indulhatunk neki a felfedezésnek. A drón összeszerelésekor sok mindent figyelembe kell venni, mert nem nehéz összetörni a kis szerkezetünket a távoli bolygó felszínén. Itt kis küldetéseket kapunk, hogy ide-oda juttassuk el a szerkezetünket. Az igazi kihívás a gép összeszerelése lesz, és a működtetése.
A program egyébként nagyon szépen fut, a grafika nem különösen szép, de élethű, így nem fog megizzasztani egy korszerű számítógépet sem.
Összességében ez egy nagyon sokrétű és sokoldalú program. Most hogy kijött teljes, befejezett változatban, a bétatesztelők egy kissé csalódottak, mivel a multipalyer még messze nem elég jó ahhoz, hogy teljes játéknak lehessen nevezni a Take on Mars-ot. De mint láthatjuk, a játék tömve van tartalommal, a két küldetési mód rengeteg elfoglaltságot kínál, és ki ne akarna egyedül ott ragadni a Marson. Ha felkeltettük az érdeklődésedet, a játék digitális másolata elérhető a steamen körülbelül 7000 forintért. Szerintem az igazi űrgolyhóknak kihagyhatatlan.
