Címke: őrség

Őrség előtt – Őrség után

Kétségtelen, hogy a XXI. század egyik legmeghatározóbb orosz sci-fi-fantasy írója Szergej Vasziljevics Lukjanyenko. Sikeressége mellett termékenysége is figyelemre méltó, 1998-as első megjelenése óta szinte minden évre jutott egy könyve.

Élete nem a nyilvánosság előtt zajlik, életrajza is meglehetősen szűkszavú. 1968-ban Kazahsztánban született. 1986-ban kezdte orvosi tanulmányait Alma-Atában. 1992-ben végzett, és terapeutaként kezdett dolgozni. 18 éves korában kezdett írással foglalkozni, 1987-ben jelent meg első írása. Lukjanyenko saját bevallása szerint sokat merített a Sztrugackij fivérektől. Írói karrierjében 1998-ban az Éjszakai Őrség volt az áttörés. amelyből egy nagyon sikeres sorozat készült.

Sci-fi rajongók számára Lukjanyenko megkerülhetetlen alkotó. Neve garancia az igényes, elgondolkodtató, magával ragadó és kimondottan tartalmas fantasztikumra. A műfajjal ismerkedők vagy a young adult kategóriából átkacsingatók is megtalálhatják vele a számításaikat.

Eddigi életműve megjelent a Metropolis Media kiadásában. Hamarosan érkezik két novelláskötete, a megjelenés előtt akciót hirdetett a kiadó, nagysikerű Urban fantasy könyvei mellett megjelent sci-fi regényeit lehet most kedvezményesen megvásárolni.

Lukjanyenko munkásságában nagyon meghatározó volt az őrség ciklus, ezalatt nem igazán foglalkozott mással. Most négy olyan könyvet ajánlunk, amelyből kettő az Őrség-sorozat előtt, kettő után született. Ezekben a műveiben teljesen más oldalát mutatja be.

https://galaktikabolt.hu/termek/lukjanyenko-hianypotlo-akcio/

1997-ben jelentkezett első regényével, amelynek címe Ugrás az űrbe. Ez egy valódi és hamisítatlan orosz sci-fi, amely a távoli jövőbe repíti olvasóit. A kalandok mögül azonban most sem hiányzik a mélyebb mondanivaló.

A galaxison az Erős és Gyenge Fajok osztoznak. A feltételeket az Erősek diktálják, a Gyengéket pedig speciális képességeik alapján használják, kihasználják. Mivel egyedül az ember szervezete képes elviselni a kozmikus ugrást, a földieknek a fuvaros szerepe jut.

Pjotr Hrumov rozoga teherűrhajóján árut szállít egyik bolygóról a másikra. Egyik útján, már éppen visszatérőben a Földre fölfedezi, hogy potyautasa van, egy Számlálónak nevezett, hüllőszerű lény. A Számlálók is a Gyengék közé tartoznak, nekik az elvont gondolkodás az erősségük, a magát Karelnak nevező potyautas például képes pusztán szellemi energiáival befolyásolni Pjotr űrhajójának komputerét. Karel fajának képviseletében lopózott a fedélzetre, szövetséget akar ajánlani a földieknek az Erősekkel szemben. Tudomásukra jutott ugyanis, hogy az Erősek a Gyengék elpusztítására készülnek, a Földnek szerintük már csak hónapjai vannak hátra.

Ugrás az űrbe

A következő évben már jelentkezett is a folytatásával, az ugrás az ismeretlenbe című regényével. Lukjanyenko ebben a művében galaktikus méretekben bonyolítja cselekményét, végkövetkeztetésként mégis azt vonja le, hogy a csillagok között is az emberi értékek a legfontosabbak.

Pjotr Hrumov, miután meggyőződött arról, hogy a geometerek világától nem remélhet segítséget a Föld megmentéséhez, elköt egy űrhajót, és elmenekül. Eltökélt szándéka, hogy elrepül a Galaxis magjába, az Árnyékhoz, amely rendelkezhet a szükséges erővel.

Társaival egy teljesen élettelen, “kóbor” bolygón ér földet, ahol rábukkannak egy Kapura. Ezek kötik össze az Árnyék több százezer bolygóját. Aki átlép rajtuk, halhatatlan lesz, de közben az Árnyék “elsajátítja”, teljes tudatát magába olvasztja, önmaga részévé teszi.

Mivel a Kapu a legrejtettebb vágyaknak engedelmeskedik, az utazók elszakadnak egymástól, és ezzel megkezdődik a versenyfutás az idővel, mert ha nem jutnak vissza a Földre még jókor a megoldással, többé nem lesz hová hazatérniük.

Ugrás az ismeretlenbe

Most ugorjunk előre az időben húsz évet. Ez idő alatt Lukjanyenkó az őrség sorozaton dolgozott. De ezután újabb klasszikus sci-fi regénnyel jelentkezett.

Ha egy lámpaoszlopon talált hirdetés arra biztat, állj be pilótának harci űrhajóra, ne hamarkodd el a dolgot, még kíváncsiságból sem! Sok minden megeshet az emberrel, ha beszáll egy számítógépes játékba. Van, aki örül, ha egy igazi űrhajó irányítópultjánál találja magát. De van, akinek megrémülni sem marad ideje. Mert ettől kezdve minden valóban megtörténik vele. A világűr. Az űrhajók. Az „idegenek”. És halálos összecsapások távoli csillagok körüli pályán.

Konkurensek

A Kvázi című regény egy igazi műfajók közötti kalandozás. egyszerre dark fantasy, disztópia, Társadalmi sci-fi, urban fantasy és alternatív történelem. A könyv komolyan elgondolkodtat arról, minek alapján számít valaki embernek, és hogy az előítéleteinket olykor felül kell vizsgálni – egy nagyobb cél érdekében.

Egy alternatív jövőben a társadalomban nem csak emberek élnek, hanem feltámadottak és kváZik is. A halál után lehetségesek ezek a fokozatok, de nem akárhogy: enni kell egy másik élő ember testéből. Szimonov százados gyűlöli a kváZikat, „kriptaszökevényeknek” tartja őket, de amikor felettese kijelöli jövendő társát, kénytelen együttműködni valakivel, aki emberként viselkedik, mégsem az. És amikor egy világméretű konfliktus kellős közepén találja magát, ami globális fenyegetés az egész emberiségre nézve, rájön, hogy csak kváZi társa segítségében bízhat.

kváZi

április 15, 2020
Érkezik a legújabb Őrség-könyv!

Már csak pár napot kell aludni és érkezik az Őrség-sorozatunk legújabb tagja Szergej Lukjanyenko és Arkagyij Suspanov tollából, a VarázsŐrség.

A történet szerint a Nappali és az Éjszakai Őrség az Inkvizíció felügyelete alatt létrehoz egy különleges iskolát, melynek falain belül a Másfélék gyermekeit oktatják – Setéteket és Fénypártiakat egyaránt – nem csak e világi tantárgyakra.

Dmitrij, a hetedik szintű Fénypárti irodalomtanár mindent megtesz azért, hogy a rendkívüli képességekkel rendelkező kamaszok kegyeibe férkőzzön, de egyáltalán nincs könnyű dolga. Diákjai egyik csínyt a másik után tervelik ki, és hamarosan már nemhogy az iskola, de az egész emberiség sincs biztonságban.

És nehogy bárki azt higgye, a csibészségek mögött csupa Setét rosszcsont áll: az események kulcsfigurája egy Fénypárti dzsinn kislány, aki minden kívánságot valóra tud váltani. A következményekkel pedig cseppet sem törődik.

Úgy tűnik, nincs más hátra, az Inkvizíciónak kell beavatkozni, hogy kudarcba fulladt kísérletként bezárja az iskolát. Az intézmény – és a világ – sorsa egyedül Dmitrij kezében van. De mit tehet egy könyvmoly irodalomtanár a Másfélék két pártjának egyesített varázshatalmával szemben?

Lukjanyenko szerzőtársa ezúttal Arkagyij Nyikolajevics Suspanov, aki 1976-ban született Oroszországban, íróként 1997-ben debütált, iskolás kora óta Sztrugackij-rajongó, 2007 óta rendszeresen publikál a Videodrome magazinban, írt televíziós szkriptet és tanárként is dolgozott.

A VarázsŐrség borítója így nézett ki Oroszországban:

A fiatalabb olvasókat is megszólító regény új fejezetet nyit a Szergej Lukjanyenko fékezhetetlen képzeletében megszületett, és azóta világhírűvé vált Őrség-sorozat történetében.

A mi borítónk így fog kinézni (Nagy Gábor munkája):

Figyeljétek webshopunkat, mert a könyv hamarosan előrendelhető lesz!

augusztus 23, 2017
Egy Másféle zenelejátszója

Az Őrség-sorozatnak sok olyan tulajdonsága van, amik igazán egyedi urban fantasyvé teszik. Részletesen lehetne ezekről írni – ahogyan azt a nemrég lezárult cikksorozatunk meg is tettünk -, azonban most egy apró részletet emelnénk ki, a zenét. A hatrészes sorozat során Anton Gorogyeckij kalandjainak elengedhetetlen része a filozofikus vagy sötét dalok hallgatása és jelentésük boncolgatása. Utóbbival nem próbálkozna meg ez a cikk, viszont egy kisebb válogatással bemutatná, milyen is egy Másféle lemezlejátszója.

Blackmore’s Night – Shadow Of The Moon

Lukjanyenko az esetek többségében hazai zenekarok dalait szerepelteti, ezzel is erősítve a történet orosz jellegét, hogy így is átadja hazájának atmoszféráját, azonban külföldi előadók is kapnak helyet a regényekben. Egyik ilyen csapat az angol-amerikai reneszánsz folk rock együttes, a Blackmore’s Night. A bandát 1997-ben alapította Ritchie Blackmore (gitár) és Candice Night (ének). Eddigi pályafutásuk során 10 stúdió albumot jelentettek meg, legutóbb 2015-ben jelentkeztek az All Our Yesterdays-szel. A köztudatba az Éjszakai Őrségben is szereplő számmal, a „Shadow of The Moon”-nal robbantak be.

Kipelov – Szabad vagyok

Az Őrség-könyvekben az egyik leggyakrabban emlegetett orosz banda a Kipelov. Sőt, Anton és más szereplők is gyakran elgondolkodnak azon, hogy maga Valerij Kipelov, az együttes frontembere nem-e Másféle. Bárhogy is legyen, Kipelov megkerülhetetlen az orosz rock és metal zenében. Hazájában az Arijából ismerik (az ő számaik közül is szerepel jó pár az Őrség-regényekben), azonban 2002-ben a csapattagok közötti nézeteltérések miatt végül több zenésztársával együtt Kipelov kilépett a csapatból, majd saját heavy metál bandát alapítottak: ez lett a Kipelov. Mivel az énekes és a többi bandatag ekkor már ismert volt Oroszországban, így hamar belevághattak az új csapat építésébe és a dalszerzésbe. Az együttes első turnéi során Moszkvában telt házas koncertet adtak, majd bejártják Ukrajnát és Fehéroroszországot is, később pedig szintén hatalmas sikereket értek el „Babilon” című számukkal. Kipelov dalait Lukjanyenko sokszor megemlíti, sorozatának világához leginkább a Nappali Őrségben szereplő „Szabad vagyok” (lásd fent) illik: „Szabaddá válok / rosszól és a jótól. A lelkem kés élén haladt.”

Piknik – Inkvizítor:

Az egyik legkülönlegesebb hangzásvilágú orosz együttes a Piknik. Az 1978-ban alapított csapat több zenei műfajból is táplálkozik, mint az art rock, a progresszív rock és a klasszikus orosz rock zene, sötét dalszövegeik miatt pedig a gót együttesekhez is sorolják őket. Legnagyobb hatással azonban Jethno Tull és a Led Zeppelin volt rájuk. Zenéjük sokat építkezik a két példaképből, és szintén a két klasszikus rock együttes miatt jelennek meg a Pikniknél a szimfonikus zene és az egzotikusnak számító népi hangszerek. Nevük a Sztrugackij-testvérek híres történetére, a Piknik az árok partonra utal. Az Őrség regényekben Kipelovhoz hasonlóan, több Piknik szám is megjelenik, mint a „Nigredo” vagy „Inkvizítor” (lásd fent) az Alkonyi őrségben.

Nautilus Pompilius – Hulló angyal:

Legendás szovjet/orosz rockbanda, Vjacseszlav Butuszov (ének) és Dimitrij Umetszkij (gitár) alapította szverdlovszki (most Jekatyerinburg) éveik alatt. Aktívak 1983 és 1997 között voltak, munkásságukkal az orosz zenei élet több területére, mint a post-punk és az új hullám is nagy hatással voltak, emellett az úgy nevezett „urál rock” nagy fordulópontjának is tartják a Nautilus Pompilust filozofikus dalszövegeik miatt. Az Őrség-regényekben ezekkel találkozunk vagy olyan melankolikus darabokkal, mint a Nappali Őrségben a „Hulló angyal”-lal (lásd fent).
Érdekességként egy magyar vonatkozást is érdemes megemlíteni Butuszovékkal kapcsolatban: első lemezükön (Perejezd) megzenésített magyar verseket is hallhatunk. Itt van például a Héja-nász az avaron, L. Martinov fordításában, de az együttes felénekelte Ady Endre másik két versét is, a Harc a disznófejű nagyúrral-t és a Jó Csönd-herceg-et is.

Oleg Medvegyev – Hemoglobin keringő:

Medvegyev orosz énekes és dalszövegíró már középiskolás kora óta foglalkozik szövegírással és zenéléssel. 1991-ben kezdte verseit megzenésíteni, később ebből az anyagból született meg első albuma, a Hemoglobin keringő. Ez 1999 és 2009 között több változtatáson is átesett, 2007-ben pedig single albumként is megjelent. Hathúros gitárjával és énekével Medvegyev hangulatos esteket ad, szövegeiből pedig árad a líraiság. Lukjanyenko az Egyesült őrségben emlékezik meg az „orosz bárdról” a „Hemoglobin keringő” említésével.

És erre senki sem számított: Rammstein – Du Riechst So Gut

Az inkább klasszikus és alternatív rock bandák után kicsit meglepő volt a német csapattal találkozni az Őrség könyvek oldalain. Komolyra fordítva a szót azért a Rammstein említésén nem kell meglepődni, Oroszországban nagyon nagy népszerűségnek örvendenek. Till Lindemannékról Lukjanyenko Nappali Őrségben emlékezik meg: egy jelenetben Vitalij Rogoza, a tükörmágus épp a „Du Riechst So Gut” klipjét nézi:

És a sarokban egy tévé. Csak a rajta látható klip volt egészen más. Egy gyanúsan szép szemű fiú esőben egy piros ruhás lány kezét csókolta. A folytatás olyan volt, amilyenek egy jó thrillerben lennie kell – farkaspofák stb. Nagyon tetszett az a pillanat, amikor kis idő után a fiú, valamiért a lány piros ruhájába öltözve belépett a bálterembe, és ott több farkasra esett szét. Na és az utolsó kép is tetszett – egy pici lány pirossá vált szemekkel meredt a vendégekre… […] Mindenesetre megjegyeztem az együttes nevét – Rammstein –, hogy majd megkeressem és figyelmesebben meghallgathassam.

március 20, 2017
Méltósággal kell befejezést írni – Egyesült Őrség

November 15-én jelent meg a legújabb Őrség kötet, az Egyesült őrség, ami a Káosz-Őrséghez vagy az Idő-Őrséghez képest inkább a hexalógia eseményeihez kapcsolódik. Egy ilyen hosszúságú regénysorozat esetében megesik, hogy már nem emlékszünk olyan világosan a korábbi kötetek történéseire. Nosztalgiázás vagy emlékek felelevenítésese céljából az előző öt cikkben már felelevenítettük Lukjanyenko Őrség-sorozatát. Legutóbb az Új őrséget néztük meg kicsit közelebbről, így most, értelemszerűen, az utolsó részről írnánk, az Egyesült Őrségről.

Spoilereket tartalmazhat azok számára, akik nem olvasták még az előző köteteket.

A végtelenségig lehetne sorolni azokat az okokat, amelyek miatt olvasókként ódzkodunk kicsit a könyvsorozatoktól. Kevés a történet ahhoz, hogy az legalább három, vagy akár több részt is lefedjen. Viszont ha van is egy nagyon jól kifejthető sztori egy olyan világgal, amiben szívesen barangolunk, még akkor is fennállhat a színvonalesés, az önismétlés és még sok egyéb veszély, amivel olvasóként már találkoztunk. Az Őrség-sorozatnál is már mutatkoztak ezek a betegségek. Hiába hidalta át például az alapanyag idő előtti elfogyását Lukjanyenko azzal, hogy epizodikusra tervezte könyvsorozatát, az alapjában hasonló ügyek (pl. vámpírtámadás, Arina felbukkanása a legváratlanabb helyzetekben) miatt érezhettünk némi rossz szájízt. Szerencsére sikerén felbuzdulva az orosz író nem nyújtja a végtelenségig Anton Gorogyeckij kalandjait, hanem tisztességesen lezárja azt a hatodik kötetben, az Egyesült Őrségben.

Az új részben egy vámpír különös módon hívja fel magára Anton figyelmét: áldozatainak kezdőbetűin keresztül üzen a Fénypárti mágusnak. Az üzenet fejtegetése közben megtámadják Anton lányát, az Abszolút varázslónőt, Nágyát. A helyszínen Anton és felesége, Szvetlana egy eddig még nem ismert lény első megjelenésével szembesülnek: ez az alak a Kétlényű, a csupán régi vámpír legendákban szereplő ősi istenség, aki egy jóslat szerint elpusztítja az addig ismert világot.

Nágya egy másik külföldi borítón

Lukjanyenko még a sorozat 6. részében is képes volt megmutatni, hogy tudja emelni az eddigi téteket, és még tud olyat mutatni az Őrség-unverzumból, amit még nem láttunk. Ezúttal a Másfélék egyik leglenézettebb fajára, a vámpírokra és egy másik háttérbe szorult társaságra, a boszorkányokra fókuszál. Őket a közös ellenség elleni toborzási út során láthatjuk, ugyanis Anton, először Olgával, később pedig Nágyával próbálja feloldani a két közösség belső konfliktusait (nem képesek megválasztani közös vezetőiket, mivel kötik őket fajuk ősi törvényeik). Így ismerhetjük meg végre az első kötet óta felvázolt, donorvéren tengődő vámpírokat, akiknek az eredetét Lukjanyneko, Anne Rice Vámpírkrónikáihoz hasonlóan az ókornál korábbi időkbe helyezi, ezzel elmélyítve a köztük és a többi Másféle közötti viszonyt (pl. most már értjük, miért külön fájó pont a vámpíroknak a jelenlegi pozíciójuk a Másfélék közt), továbbá történelmük bemutatásán keresztül kaptunk egyfajta Másféle eredettörténetet is. A vámpírok mellett pedig külön jó pont, hogy végre több figyelemben részesültek a boszorkányok is, hisz az Alkonyi Őrségben és az Új Őrségben elejtett néhány információn kívül nem sok derült ki róluk (mágiájuk természetéről esett szó és említés szintjén a Konklávéról is). Most újabb mélységeiben ismertük meg a boszorkányok erejének és saját közösségük működését (pl. miként választanak új Dédnagymamát, milyen egy igazi boszorkányszombat).

Az orosz borító

A történetet illetően sem csalódhattunk az új részben. Az előző kötetekből már ismert módon beszéli el Lukjanyneko a közelgő Apokalipszist. Az első ránézésre egymástól teljesen függetlennek tűnő eseményeket fűzi össze, azonban most nem csak egy regényen belül, hanem a korábbi részek bizonyos történéseire is magyarázatot ad, vagy összefüggésbe hozza őket a jelenlegi üggyel – így kapunk az epizodikusnak tűnő kötetekből egy komplex, egész történetet. Az összecsapások és nyomozások közben pedig talán a sorozat elejét idéző váratlan fordulatokkal mindig csavar egyet a történeten, egészen a legutolsó sorig. Az utolsó felvonáshoz pedig korábbi remek szereplőket hozott vissza (pl. Tigrist és Kesát az Új Őrségből, Jegort), de számos emlékezetes figurával is gazdagította az Őrség világát: megismertük például Évát, a vámpírok egyik legidősebb képviselőjét, vagy Ellent, a Dublinból származó archívumokért felelős Fénypárti munkatársat.

Az Egyesült Őrséggel Lukjanyenko tisztelettel adózott történetének, eszerint zárta azt le és vett búcsút az Őrség-univerzumtól. A befejezéssel a sorozat az eddig ismert formájában már nem folytatható (bár az író mindig meg tud lepni minket): igaz, a történet még képes volt a megújulásra, miközben az író elérte világának határait. Így is egy igazi, akcióban és humorban gazdag részt kaptunk egy igazán mellbevágó befejezéssel, amivel Anton Gorogyeckij, más fantasy történetek főszereplőihez hasonló, igazi hőssé vált. Egy könyvsorozatnak talán így kell méltó befejezést írni.

március 8, 2017
Továbbépül az Őrség univerzum – Új Őrség

November 15-én jelent meg a legújabb Őrség kötet, az Egyesült őrség, ami a Káosz-Őrséghez vagy az Idő-Őrséghez képest inkább a hexalógia eseményeihez kapcsolódik. Egy ilyen hosszúságú regénysorozat esetében megesik, hogy már nem emlékszünk olyan világosan a korábbi kötetek történéseire. Nosztalgiázás vagy emlékek felelevenítésese céljából az előző három cikkben már felelevenítettük Lukjanyenko Őrség-sorozatát. Legutóbb az Utolsó őrséget néztük meg kicsit közelebbről, így most, értelemszerűen, a negyedik részt, az Új Őrséggel foglalkoznánk részletesebben.

Spoilereket tartalmazhat azok számára, akik nem olvasták még az előző köteteket.

Az 5. kötet egy fiatal próféta, Kesa megjelenésével kezdődik, akit a későbbiekben a Tigris nevű jelenés vesz üldözőbe, hogy megakadályozza egy jelentőségteljes prófécia elmondását. Anton Gorogyeckij és az Éjszakai Őrség munkatársai próbálják felvenni a küzdelmet a titokzatos lénnyel, a későbbiekben pedig kideríteni, honnan jött és mi is a tényleges célja.

Anno 2012-ben az Új Őrség cím nemcsak egy új rész megjelenését jelezte, hanem egy kicsit másabb tematikát is. A szerkezet a régi (három részre osztott történet, melyek a Zavaros célok, Zavaros idők és Zavaros ügyek címeket viselik), az elbeszélő pedig ismét Anton, azonban az ő és a többi Másféle viselkedésén és gondolkodásán érezni az idő múlását. Habár még aktív résztvevői a moszkvai eseményeknek, a később (valószínűleg) helyükre lépő generáció már színre lépett. A történet mellékszálain többször kerül összetűzésbe Anton olyan „zöldfülű” Másfélékkel, akikben némi szemtelenség (a fiatal vámpír a Zavaros idők elején) vagy a naiv idealizmus (a Stalker után Schuchartnak nevezett Fénypárti a Zavaros ügyek részben) szorult. Az „ifjú titánok” mellett nagyobb szerephez jutnak a kiskamaszok, mint a tízéves pufók Kesa vagy Anton és Szveta közös lánya, Nágya; ő ennél már csak az Egyesült Őrségben jut nagyobb szerephez.

Arina

Az 5. részben Lukjanyenko folyatja világának kibontását, főleg az Utolsó Őrségben már megismert új elemeket. Például most is ellátogatunk egy nyugati országba, Angliába (pontosabban Londonba) és egy keletre eső országba, Tajvanba is. A londoni közeg bemutatása sajnos nem olyan részletes, mint a későbbi ázsiai környezeté, de egy történelmi személy, Erasmus Darwin behozatala bőven kárpótol minket. Az ő figurájával nem csak egy újabb „régi” és szórakoztató Másfélét kapunk, hanem konkrétan a múltban játszódó jeleneteket is. Ezzel nem csak a cselekmény lett izgalmasabb, hanem az író ismét új lehetőségeket nyitott meg univerzumában: Például, milyen lenne egy múltban játszódó Őrség-könyv? Az Új Őrségben látottak alapján azt mondom, nagyon kíváncsi lennék rá, hogy Lukjanyenko miként csavarná ki a történelmet.

A Homály mitologizálása is tovább folytatódik. Lukjagyenko ezúttal a titokzatos jelenség/párhuzamos világ lényeit mutatja be. Előzőleg a Nappali őrségben találkozhattunk a Tükörrel, aki a Fény és a Setét közötti felborult egyensúlyt hivatott helyrehozni, most egy hasonló lény, a Tigris (más néven Hóhér) teszi tiszteletét a moszkvai Őrségeknél. Spoilerek nélkül annyit érdemes tudni róla, hogy a történetbe beépített mendemondáknak köszönhetően a Tigris egy igazi mitologikus jelenséggé növi ki magát. Az új lényen kívül még szóba kerül az Átlátszó Másféle, a Légycsapó és az Agyagember, akik – hasonlóan a régi korok Másféléihez – vannak olyan érdekesek, hogy egy-egy új Őrség történetnek szolgálnának jó alapul.

Az apróbb újítások mellett az Új Őrség az előzőekhez hasonlóan nagyon olvasmányos, a már megszokott lukjagyenkói fordulatokból ezúttal sincs hiány. Ezek után nagyon kíváncsi vagyok, hogy a 6. részben még mivel tud minket meglepni az író. A cikksorozat utolsó zárócikkéből kiderül.

Zavulon

Az illusztrációk Anastacia Beletskaya munkái.

A borítón és a fejlécképen Staudt Ágnes munkája.

február 16, 2017
Kiállta a könyvsorozatok próbáját – Utolsó őrség

November 15-én jelent meg a legújabb Őrség kötet, az Egyesült őrség, ami a Káosz-Őrséghez vagy az Idő-Őrséghez képest inkább a hexalógia eseményeihez kapcsolódik. Egy ilyen hosszúságú regénysorozat esetében megesik, hogy már nem emlékszünk olyan világosan a korábbi kötetek történéseire. Nosztalgiázás vagy emlékek felelevenítésese céljából az előző három cikkben már felelevenítettük Lukjanyenko Őrség-sorozatát. Legutóbb az Alkonyi őrséget néztük meg kicsit közelebbről, így most, értelemszerűen, a negyedik részt, az Utolsó őrséggel foglalkoznánk részletesebben.

Spoilereket tartalmazhat azok számára, akik nem olvasták még az előző köteteket.

Az előző Őrség-kötetekhez hasonlóan az Utolsó őrség is a három részre tagolódik: „Közös ügy”, ahol egy fiatal orosz fiút vámpírtámadás ér Edinburgh-ban, „Közös ellenség”, ahol megpróbálják lehallgatni az Éjszakai őrséget, és „Közös sors”, ahol egy Másféle tanár keveredik összecsapásba és kiderül, miként is kapcsolódnak egymáshoz az említett események. A prológusokat leszámítva azonban Lukjanyenko végig egy esetre koncentrál: az orosz fiú esetére, ami Merlin egyik leghíresebb talizmánjához, a Mindenség koronájához kapcsolódik. A magukat Utolsó őrségnek nevező három Legfelső szintű Másféle (egy Setét, egy Fénypárti és egy Inkvizítor) akarja megszerezni a legendás tárgyat teljesen ismeretlen célból. Ezúttal is Anton Gorogyeckij próbál az ügy végére járni. Kiküldetése során új, de főleg nem várt régi ismerősökkel találkozik, akik nem teszik könnyebbé az ügy megoldását.

A minimum trilógiaként vagy hosszú könyvsorozatokban kibontakozó történetek nagy hátulütője, hogy egy idő után képtelenek a megújulásra, vagy az alapanyag túl kevés a terjedelemhez. Az Utolsó őrséggel Lukjanyenko szerencsére jól veszi ezt az akadályt, hisz továbbra is képes izgalmas eseteket kitalálni, szövevényessé tenni a cselekményt és ott meglepni minket, ahol nem is várnánk. Emellett pedig képes megújítani saját univerzumát más kulturális elemek behozatalával. Azt le kell szögezni, hogy a regény elején lehet azt érezni, hogy már megint ugyanazt olvassuk (pl. megint egy vámpírtámadás), de az író hamar olyan irányba viszi az új ügyet, amit a már jól elsajátított „Őrség-logikával” sem lehet kitalálni.

A negyedik rész a legnagyobb élményét azonban nem csak a jó történet, hanem a világépítés adja, sőt, talán most az sokkal erősebb. Ebben a kötetben találkozunk például más Őrségekkel. Az első három részben is voltak utalások más országokban működő szervekre és csoportosulásokra, viszont végre betekintést nyerhettünk abba, hogy Lukjanyenko miként is képzeli el a Másfélék nemzetközi együttműködését és kapcsolatait. Az Utolsó őrségben először Skóciába kalauzolt minket, majd Üzbegisztánba, azon belül is Szamarkandba. Okos ötlet volt két, viszonylag ellentétes helyet választani, országokon belül pedig a város és vidék közötti különbséget is behozni, mivel így olvasóként kaptunk egy általános képet a különböző Őrségek működéséről. Edinburgh, mint egy nyugati ország jelképes helye és viszonylag egy olyan Másféle szervezet működését mutatja, amelynek szinte mindenre van befolyása (pl. Foma Lermont uralja a turisztikát Edinburghban) és rendelkeznek a megfelelő létszámmal ahhoz, hogy ellássák széleskörű feladataikat. Ezzel szemben Szamarkandban az ellenkező helyzet uralkodik: csak pár munkatárs dolgozik a Nappali és Éjszakai Őrség alkalmazásában, befolyásuk minimális az emberi világra (de talán nincs is rá szükség, ahogy azt a két Őrség közös házára kirakott, emberek számára is látható tábla is mutatja) és egy komolyabb bevetésre sincsenek felkészülve, hisz a nagyszabású események jócskán elkerülik őket. A nemzetközi Őrséghelyzet szemléltetése mellett némi egzotikumot is kapunk a skót és üzbég oldalról is. Megjelennek a keleti mitológia lényei (pl. gólem, dzsinn), az Artúr-mondakör és más kelta mesék alakjai (pl.Thomas the Rhymer).

A másik világépítéshez kötődő elem, amivel Lukjanyenko képes volt még a 4. kötetben is izgalmassá tenni a Másfélék univerzumát, az a Homály 6. és 7. rétegének behozása. Ezzel nem csak a Merlin-ügybe került egy csavar és egy megfejthetetlennek tűnő rejtély, hanem korábban már felmerült kérdésekre (pl. visszatérhet-e egy eltávozott Másféle, van-e szellemnek nevezhető formájuk) is végre választ kaptunk. De az utolsó rétegek felépítése (egyre inkább a miénkhez hasonló, egyfajta mesebeli fordítottja) is egy érdekes elképzelés, főleg az ügy végső megoldásához kapcsolódóan.

Ahogy az Alkonyi őrség, úgy az Utolsó őrség is egyszerre hű a korábbi kötetek tulajdonságaihoz és képes a megújulásra. Az ismert és kevésbé ismert folklór elemek mostani beemelésével volt leginkább érezhető, hogy az Őrség univerzum egy olyan működő világ lett, mint Tolkiené vagy más fantasy könyvsorozaté. A következő kötetben, az Új Őrségben kiderül, Lukjanyneko mikén képes ezt a feje tetejére állítani.

Az illusztrációk Anastacia Beletskaya munkái.

A borítón és a fejlécen Pavel Lagutin alkotása látható.

február 3, 2017
Akár a jó bor – Alkonyi őrség

Nemrég jelent meg a legújabb Őrség kötet, az Egyesült őrség, ami a Káosz-Őrséghez vagy az Idő-Őrséghez képest inkább a hexalógia eseményeihez kapcsolódik. Egy ilyen hosszúságú regénysorozat esetében megesik, hogy már nem emlékszünk olyan világosan a korábbi kötetek történéseire. Nosztalgiázás vagy emlékek felelevenítésese céljából az elkövetkezendő hetekben Lukjanyenko Őrség-sorozatát fogjuk körbejárni. Habár a cikkek első sorban a történeteket elevenítik fel, spoilereket csak kis mennyiségben fognak tartalmazni, így az is bátran elolvashatja ezeket a cikkeket, aki csak most ismerkedik a könyvsorozattal. Az előző cikkben az Nappali őrséget néztük meg kicsit közelebbről, így most, értelemszerűen, a harmadik részt, az Alkonyi őrséget vizsgáljuk meg.

Spoilereket tartalmazhat azok számára, akik nem olvasták még az 1. és 2. kötetet.

A sorozat harmadik köteténél már nyugodtan jelenthetjük ki, a jól bevált Őrség-recept továbbra sem változott. Ismét három kisebb történetből áll össze egy nagyobb cselekmény, amit Lukjanyenko most is intrikával, humorral, vodkával és némi kumisszal tett fogyaszthatóvá. Azonban ezek a jó kis hozzávalók most főttek össze igazán, azaz az Alkonyi őrséggel vált a sorozat igazán kiforrottá. Néhány az Éjszakai őrségből ismert elem köszön vissza itt, például ismét Anton számol be az Őrségek dolgairól, de ismét erősebbé válik a Szovjetunió utáni orosz hétköznapok bemutatása is, most némi nosztalgiázással és keserűséggel. Azonban ebben a részben eddig nem tapasztalt gyors történetépítéssel lep meg az író. Lukjanyenko ezúttal rögtön az események sűrűjébe dob minket. Az első történet, a „Senki ideje” rögtön egy új üggyel indul, amit nem másra, mint Antonra bíznak: a két Őrség és az Inkvizíció egy különös levelet kap, feladója azzal fenyeget, képes embert Másfélévé tenni. A nyomok egy újépítésű lakótelepre vezetnek – ide küldik a másodikszintű Fénypártit teljes emberi inkognitóban. A második rész, a „Senki tere” Gorogyeckijék nyaralásával kezdődik: a már házasokként élő Anton és Szvetlana potenciálisan nagyhatalmú varázslónő-kislányukkal, Nágyával nyaralójukban töltik idejüket. A családi idill nem marad meghitt: két, szintén Moszkva mellett nyaraló gyerek egy titokzatos boszorkánnyal találkozik az erdőben, akiről az Őrségeknek nincs tudomása. A zárótörténet, a „Senki ereje” pedig pontot tesz minden, ebben a részben megkezdett ügy végére egy vonatút, majd egy kisebb űrutazás során.

Anton

Ahogy egy jól kidolgozott regénysorozathoz illik, nem csak a történet, hanem annak díszleteit adó világ is szerteágazóbb és így egyre inkább hitelesebb lesz. Az Őrség-sorozat esetében ezt az építkezést csak úgymond kisebb lépésekben szoktam érezni, nincs ez másként az Alkonyi őrségnél sem. Az előző két részhez hasonlóan itt is új fogalmak kerülnek bevezetésre, mint az Abszolút másféle, de a Nappali őrségből ismert Edgaron és Vítězslavon (felső szintű vámpír) keresztül betekintést nyerünk az eddig alig ismertetett Inkvizícióba (pl. hogyan lehet beállni hozzájuk, mi a célja, kik szolgálnak ott stb.). A világépítésnek azonban nem ezek, hanem másik két csúcspontja van. Egyik, már a 2. kötetben elkezdett Másféle-mitológia kiépítése. Amíg az előző részben Lukjanyenko közismert mítoszokat helyezett el saját univerzumába (habár ez itt is jelen van még, hisz Arina alakja a népmesék boszorkány képéből táplálkozik), addig itt saját legendákat kreált: Fuaran boszorkány könyve, aki a mendemondák szerint képes volt embereket Másfélékké változtatni. A másik fontos elem a szereplők képességeihez szorosan kapcsolódó párhuzamos sík, a Homály. Ez mindenképpen kiemelendő, hisz talán az Őrség-sorozat legtitokzatosabb jelensége és minden egyes új információ róla fontos.

Arina

Lukjanyenko nem csak kitalált világára és a történetszövésre fordít nagy figyelmet, hanem a karakterek kibontására is. Nem teljesen fedi le a valóságot a következő kijelentés, miszerint az első rész óta nem láttuk viszont a Fénypártiakat (a Nappali őrség utolsó történetében Anton mellett megjelennek a már megismert mágusok is), de teljesen csak most térnek vissza. Jó pár évvel vagyunk az előző kötet eseményeitől, ahol kiderült, Szvetlana, Első szintű varázslónő lesz a jövőbeli Messiás anyja. Ahogy az kiderült már az előző részekben, Szvetát és Antont összeköti a szerelem egy párként folytatják életüket. Más hasonló zsánerű történetek általában itt érnek véget, azonban itt csak ekkor kezdődik el igazán minden, már ami a szereplők életét illeti. Lukjanyenko a 90-es évek Oroszországához hasonlóan reálisan mutatja be a házas életet is, azt annak jó és rossz oldalával. Az igazi érdekessége ennek azonban a karakterizációban rejlik. Az új élethelyzetben Anton és Szveta jelleme sok változáson ment keresztül, ami például a Nappali őrségben még nem volt ilyen látványos. Ez főleg az egymás közötti párbeszédekben nyilvánul meg vagy a kislányuk iránt érzett szeretetben. Geszerhez kötödő kapcsolatuk sem elhanyagolható ilyen szempontból, hisz mindkettejüket arra készteti, hogy gondolják át eddigi álláspontjukat az Őrségekről (pl. Szveta egyértelműen elutasító, Anton pedig kétkedő).

Kosztya

Komoly fejlődésen megy keresztül Edgar, az egykori Setét mágus is; annak ellenére is érezni ezt, hogy most nincs teljes rálátásunk arra, mit is gondol. Érdemes még megemlíteni Kosztyát, a vámpír szomszédfiút is, aki, mondhatni pubertás korba lépett és ezzel együtt a kor sajátos problémáit éli meg (pl. saját társadalmi szerepének megértése: vámpírként ő egy lenézett kasztja a Másféléknek, amit nem érez jogosnak). A többet mondani Kosztya jelleméről már spoiler lenne, de mindenképpen egy érdekes része, a cselekmény kifutásának szempontjából pedig egy fontos pontja.

A Nappali őrséghez hasonlóan az Alkonyi őrség is őrzi az előző kötetek már megszokott szerkezetét és stílusát, azonban itt érezni azt leginkább, hogy a regénysorozat felnőtt. Emellett vannak apróbb újdonságok is, amit például még érdemes kiemelni, az az író szülőhazájának, Kazahsztánnak az említése és a kazah kultúra egyes elemeinek beemelése. De a már említett látványos karakterépítés és világ bővítés is ide sorolandó elemek. Összességében azt hiszem, mondhatok olyat, hogy Lukjanyenko sorozata most már nem az ütős vodkára, hanem inkább a jó borra hasonlít. Tudjátok, arra a fajtára, ami idővel csak egyre inkább jobb lesz.

Az illusztrációk Anastacia Beletskaya munkái.

A borítón és a fejlécen Pavel Lagutin alkotása látható.

december 27, 2016
A Setét nézőpont – Nappali őrség

Nemrég jelent meg a legújabb Őrség kötet, az Egyesült őrség, ami a Káosz-Őrséghez vagy az Idő-Őrséghez képest inkább a hexalógia eseményeihez kapcsolódik. Egy ilyen hosszúságú regénysorozat esetében megesik, hogy már nem emlékszünk olyan világosan a korábbi kötetek történéseire. Nosztalgiázás vagy emlékek felelevenítésese céljából az elkövetkezendő hetekben Lukjanyenko Őrség-sorozatát fogjuk körbejárni. Habár a cikkek első sorban a történeteket elevenítik fel, spoilereket csak kis mennyiségben fognak tartalmazni, így az is bátran elolvashatja ezeket a cikkeket, aki csak most ismerkedik a könyvsorozattal. Az előző cikkben az Éjszakai őrséget néztük meg kicsit közelebbről, így most, értelemszerűen, a második részt, a Nappali őrséget vizsgáljuk meg.

Általában egy jól induló első kötet után vagy hasonló színvonalat vagy kiforrottabb folytatást szoktam várni, olyasmit, ami le tud taglózni. Továbbá az is fontos szempont, hogy olyan világot teremtsen az író, amibe szívesen visszajárok. A Nappali őrség esetében többé-kevésbé teljesítette az elvárásokat, de annyit megjegyeznék, hogy az igazi katarzis a következő részben, az Alkonyi őrségben várható. A második részben Szergej Lukjanyenko és társszerzője, Vlagyimir Vasziljev továbbépíti az Őrségek világát és előkészíti a terepet a nagyszabású események számára. Itt is az előző regényhez hasonló felépítéssel dolgoznak: a könyv három különálló történetből épül fel, melyek az utolsóban válnak eggyé és nyer minden történés értelmet. Az első rész, „Idegeneknek tilos a bemenet”, a második „Idegen a másfélék között”, az utolsó pedig a „Másféle erő” címet viseli. Viszont ezúttal nem Anton elbeszélésében látjuk az eseményeket, hanem a Nappali őrség sötét mágusai és boszorkányai szemén keresztül ismerhetjük meg a Moszkvában történteket. Az „Idegeneknek tilos a bemenet” egy a Setéteket érintő akcióval kezdődik (egy idős asszony illegálisan működik, mint másféle), ami végül egy újabb a két Őrség közötti összecsapásba torkollik. A csatában Zavulon szeretője, Alisza is súlyos veszteségekkel tér vissza a Nappali őrség épületébe (elveszti szinte minden erejét), így az Őrség vezetője Artyekbe küldi a lányt, ahol rajvezetőként visszanyerheti elhasznált energiatartalékait. Az „Idegen a másfélék között” ismét egy Setét mágust hoz középpontba, Vitalij Rogozát, aki ismeretlen céllal utazik Ukrajnából Moszkvába. Amerre jár, csak halottakba botlik – ez felkelti mindkét Őrség figyelmét. A regény lezáró története, a „Másféle erő” a három „finn”, a Regin Fivéreivel kezdődik, akik Prágába tartanak, nyomukban egy Fénypártival (Anton) és egy Setéttel (Edgar). Az út nem véletlen, a Másféléket ellenőrző Inkvizíció tárgyalást tűzött ki az utóbbi idők történései végett.

Részlet az Idegeneknek tilos a bemenet részből

Ebben a kötetben jelennek meg az igazi grandiózus ötletek, viszont az új elemek mellett a Nappali őrség hű maradt a széria előző részéhez is – mind felépítésében, mind pedig hangulatában. Ahogy említettem, a szerkezet hasonló a megváltozott nézőpont ellenére is és a történetvezetés sem változott sokat. Igaz, most nem csak Anton okfejtéseit, hanem másokét is nyomon követhetjük (Alisza, Edgar), továbbra is a sakkfiguraként megjelenő és a játszmát elemző elbeszélők segítenek minket a nagy öregek, Geszer és Zavulon sakkozásában és átlátni annak minden részletét. Talán annyi újítás történt a cselekmény kibontakoztatásában, hogy az Éjszakai őrséghez képest itt sokkal jobban összefüggnek az események, szinte egyiknél sem érezni azt, hogy nem lenne köze az utolsó részben összeálló nagy képhez. Továbbá a Nappali őrség azáltal őrzi meg a szereplők „szürkeségét”, hogy az harmadik részig csak Setétekkel találkozunk. A rosszak oldala leginkább Aliszán keresztül válik hozzánk közelivé, teljesen emberivé. A gyermeki ideálokban való csalódás (Alisza másféleként már képes látni szülei valódi énjét, ami nem annyira tetszik neki), a féltékenység vagy a szeretett személy elismerése utáni vágy hozzák közel az olvasóhoz a boszorkányt – de az ezekhez hasonló nagyon is emberi érzések más szereplőkben is megtalálhatóak. Még a továbbiakban érdemes kiemelni az Éjszakai őrségről kapott új képet is, amit az új POV (point of view, azaz nézőpont) karakterek nélkül talán nem kaptunk volna meg. Részben már Alisza és Vitalij is árnyalja a jó oldalon állókat, de talán a legtalálóbb észrevételeket Edgar Setét mágus teszi.

Anton

Az új karakterek is rengeteg színt hoztak az Őrség-sorozatba, de a második kötet varázsa a már említett nagy ötletekben rejlik. Az első történet, ami Alisza táborozásával foglalkozik tekinthető egyfajta bemelegítésnek is (később kiderül, hogy nagyobb jelentősége is van), az igazi tétek a második történetben jelennek meg, majd a harmadikban csúcsosodnak ki. A szerzőpáros egyrészt látványosan építi tovább az Őrség világát olyan figurák behozásával, mint a Homály által létrehozott Tükör vagy a Setétektől függetlenül működő Regin Fivérei, akik a világot bejárva gyűjtenek Másféléket, hogy felneveljék a következő fivéreket, de a semlegesekből álló Inkvizícióról is többet tudunk meg. Továbbá a Nappali őrség szereplőin keresztül megismerjük az ő igazi természetüket, közösségük hierarchiáját (pl. miként viszonyulnak a vámpírokhoz és az alakváltókhoz) és gondolkodásukat – utóbbi nem csak tovább a szereplőket, hanem a sorozaton átívelő erkölcsi kérdéseket is továbbárnyalja. Ami a kötet legnagyobb erénye, hogy mertek közismert mítoszokhoz nyúlni és azokat a Másfélékhez igazítani. Egyik az Apokalipszis, ami jó pár SFF-fel a hátunk mögött már nem annyira meglepő, de amivel Lukjanyenko és Vasziljev összehozza, az már érdekesebbé teszi a világvége témát: Siegfried (vagy Sigurd) és Fafnir, a sárkány harca. Az Edda (izlandi nyelven írt versfüzér, innen ismerjük a skandináv mitológia jelentős részét) szerint Siegfried végzett a sárkánnyal – az Őrség világában ez egy Fénypárti és egy Setét mágus összecsapásaként jelenik meg, még a Megállapodás előtti időkből. Ezenkívül szóba kerül a Messiás és az Antikrisztus eljövetele, amihez természetesen köze van az Őrségeknek is.

Zavulon és Alisza

A rövid áttekintés után úgy látom, a Nappali őrség egyszerre marad hű az előző részhez és hoz be újításokat is a regénysorozatba. Sok érdeme mellett talán a legnagyobb erénye az egyre jobban kibontakozó főtörténet. Szerencsére nem sietősen, hanem megfelelő tempóban halad a cselekmény annak végkifejlete felé. A következő, Alkonyi őrséggel foglalkozó cikkben kiderül, hogy miként is alakulnak a dolgok és hogy Lukjanyenko miként tudja mindezt fokozni.

Az illusztrációk Anastacia Beletskaya munkái.

A borítón és a fejlécen Pavel Lagutin alkotása látható.

december 8, 2016
Szabadságot jó és rossz nélkül nyerek – Éjszakai őrség

Nemrég jelent meg a legújabb Őrség kötet, az Egyesült őrség, ami a Káosz-Őrséghez vagy az Idő-Őrséghez képest inkább a hexalógia eseményeihez kapcsolódik. Egy ilyen hosszúságú regénysorozat esetében megesik, hogy már nem emlékszünk olyan világosan a korábbi kötetek történéseire. Nosztalgiázás vagy emlékek felelevenítésese céljából az elkövetkezendő hetekben Lukjanyenko Őrség-sorozatát fogjuk körbejárni. Habár a cikkek első sorban a történeteket elevenítik fel, spoilereket csak kis mennyiségben fognak tartalmazni, így az is bátran elolvashatja ezeket a cikkeket, akik csak most ismerkednek a könyvsorozattal.

Mágikus lényekről már azelőtt is olvashattunk, hisz nagy hagyományuk van az irodalomban, mondhatni már a kezdetek óta. A róluk szóló történetek már számtalan változatban születettek meg, és ha csak a fantasy zsánerét nézzük, a rengeteg alműfaj létezése is csak az előbbi állítást bizonyítja. Egyik ilyen kisebb műfaj az urban fantasy, amit a high fantasy ellentéteként is szoktak nevezni, mivel nem teljesen egy kitalált világ történéseit meséli el, hanem egy városi környezettel párhuzamosan létezőét. Ma már ez az alműfaj is igencsak kinőtte magát, rengeteg olyan művet tudnánk felsorolni, amiben különféle varázslatos lények élnek emberi városokban vagy azok mellett titokban (pl. Gaiman Soseholja, Rob Thruman Éjvilága, de a Harry Pottert is idevehetjük). Az ilyen típusú könyveket azonban a helyszín nagyon is meg tudja határozni. Erre leginkább az Éjszakai őrség olvasása közben döbbentem rá.
A történet szerint a Szovjetunió utáni Oroszországban, pontosabban Moszkvában vagyunk, ahol elbeszélőnk, Anton Gorogyeckij, Második szintű varázsló, Fénypárti vezet be minket napjaink varázslényeinek világába. Az észrevétlenül köztünk élő természetfölöttiek két csoportra oszlanak: Setét és Fény pártiakra, őket együtt Másféléknek hívjuk. A két fél között évezredes háború dúl, azonban egyikük sem képes legyőzni a másikat, így egyezséget kötöttek. Ennek következtében alapult meg az Éjszakai őrség, azon fénypártiak csoportja, akik a Setéteket ellenőrzik. Hasonló elven kontrollálja a Fénypártiakat a sötét mágusokból álló Nappali őrség. Azonban különös veszély fenyegeti a világ rendjét, a Fény és a Setét harca új fordulóponthoz ért.

Anton Gorogyeckij

Az Éjszakai Őrséget három különálló részre lehet osztani: Saját sors, Övéitől övezetten, Csakis övéinek. Az első történetet egy tökéletes bevezetőként tudnám jellemezni. Egy átlagosnak tűnő bevetés folyamán ismerjük meg az Őrségek működését, a varázslók szinteződését, a Homály (nevezzük egy térnek, amibe a Másfélék képesek belépni, de ennél azért jóval összetettebb) előnyeit és veszélyeit, és a korábbi olvasásélményeinkből ismert lények, mint például a vámpírok vagy az alakváltók helyzetét. Azonban tartogat több izgalmat is ez a rész: feltűnik a színen egy különös fiú, egy fiatal nőt pedig egy rosszindulatú átok sújt. Az első történet izgalmait főleg ez a két szál teszi ki.
A következő egység, az Övéitől övezetten egy az Éjszakai őrségtől függetlenül működő másfélét követ nyomon, aki önkényesen pusztítja a Setéteket. Habár már a Saját sorsban is megjelent ez a vonás, de itt kerül középpontba a regény talán legerősebb része, a morális kérdések körüljárása. A legtöbb történet szereti tisztán csak jónak vagy rossznak láttatni a szereplőit, itt azonban ez pont fordítva van. Sem az Éjszakai, sem pedig a Nappali őrség tagjai nem nevezhetőek kifejezetten pozitív vagy negatív karaktereknek. Sokszor saját érzéseik vagy személyes céljaik irányítják őket, miközben náluk sokkal hatalmasabb erőknek kell behódolniuk, továbbá szigorú szabályoknak megfelelniük. A Másfélék legtöbb lelki vívódása is ezekből a szinte feloldhatatlan problémákból adódnak. Ott van például Kosztya, Anton vámpír szomszédja, akivel jó kapcsolatot ápol, de főhősünk munkája (ha szükséges, vámpírokat öl) sokszor húz falakat a két fél közé. De hasonlóan nehéz, sőt, talán az egyik legnehezebb az, amikor Antonnak túl kell lépnie saját érzésein, hogy így a nagyobb jót szolgálja – ez a példa viszont már az utolsó történetből, a Csakis övéinekből van. Anton áldozatán túl ez a rész tartogatja talán a legérdekesebb eseményeket. Egy különös futár érkezik Moszkvába egy titokzatos csomaggal, az Őrség tagjait pedig elküldik a városból. Ez az egység tűnhet egy csapatépítésnek, ami nekünk, olvasóknak hasznos, mivel itt ismerjük meg igazán a szereplőket, másrészt előkészíti az utolsó oldalakon lezajlódó finálét is.

Zavulon

Továbbá a három történetben felvázolt szálak itt érnek össze igazán. Pedig mikor elkezdünk olvasni egy új részt, nem úgy tűnik, hogy lenne valami köze az előzőhöz. Azonban ahogy Lukjanyenko fokozatosan tárja fel előttünk az újabb rejtélyeket és ejti el előttünk az információmorzsákat, lassan, de biztosan összeáll a kép. Gyakran elhangzik a könyvben, hogy a háttérben a hatalmas mágusok sakkoznak a felállított bábukkal – ez a hasonlat a történetvezetésre is teljesen megfeleltethető. Anton egyszerre sakkfigura és a játszmát elemző személy, az ő következtetései és gondolatai határozzák meg a már említett információk adagolását; annak ellenére, hogy nem végig E/1-es elbeszélő módban ismerjük az eseményeket. Így lesz igazán izgalmas az Éjszakai őrség, mivel nagyon ritkán tudunk többet Antonnál (talán csak az Övéitől övezettenben), így nagyon kicsi arra az esély, hogy kitaláljuk az események végkimenetelét. A sakk hasonlat kapcsán érdemes megemlíteni egy másik gyakran felmerülő problémát a könyvben, mégpedig a a sors létezésének kérdését. A téma nem új, a mágikus lényekhez hasonlóan sokszor feldolgozták már (hogy ez orosz példányt mondjak, Lermontov Korunk hőse), de Anton és más szereplők cselekedetein keresztül válik ez a problémakör igazán érdekessé és a karakterek szemszögéből szívszorítóvá. Saját akaratukból cselekszenek vagy csak ide-oda állítható katonák egy világméretű harcmezőn? A kérdést talán a harmadik történet végén oldja fel Anton, amihez kapcsolódóan egy Kipelov (orosz rockbanda, sokszor utalnak rá a könyvben) zeneszám sorait tudom idézni, hogy a tényleges spoilereket elkerüljem: „And freedom I will gain / Without evil and goodness” (S szabadságot jó és rossz nélkül nyerek).

Szvetlana

Az izgalmasan felépített történetet még számos apróság egészíti ki, amelyek megadják az igazi savát-borsát az Éjszakai őrségnek. Ami a hasonló műfajú, angolszász művekhez képest mindenképpen különlegessé teszi a regényt, az a helyszín: Moszkva. Lukjanyenyko nem tér ki különösebben politikára vagy társadalmi problémákra, ezek inkább a háttérben húzódnak meg, de mégis érezhetően jelen van a 90-es évek Oroszországának lenyomata. A kicsit komor, de realisztikusan megfestett világgal szemben azonban nem egy varázslatos párhuzamos univerzum húzódik, ami teljesen kiszolgálná az eszképizmust, hanem egy hasonlóan sötét, sőt talán sötétebb világ. Az úgymond darkosabb hangulat ellensúlyozásaként rengeteg olyan érdekességet tudunk meg Moszkváról és a környékről, mint milyen szuvenír vásárlásától óvakodjunk, melyik orosz cigerettát érdemes venni, továbbá egy sajátos humor is átszövi a regényt a nehezebb témákat ellensúlyozva.

Egy elég erős első résszel kezdődik az Őrség hexalógia. Adva van egy alaposan átgondolt, jól felépített világ, egy realisztikusan lefestett valóság és párhuzamosan létező természetfeletti világ (legalábbis egy kevésbé mesés ábrázolás), számos irodalmi téma felvonultatása, és mindezt egy nem mindentudó főhős szemén keresztül látjuk, aki bármelyikünk lehetne (így könnyű is vele azonosulni). A könyv elolvasása után úgy érzem, nem hiába van ott a könyv hátoldalán, hogy „ütős, mint egy pohár vodka”.

Az illusztrációk Anastacia Beletskaya munkái.

A borítón és a fejlécképen Sallai Péter munkája.

A cikk címét a Kipelov zenekar Ya svoboden számából származik. Fordítása (angol) itt érhető el.

november 27, 2016
Jön az Egyesült Őrség

November 15-én érkezik a Metropolis Media kiadó jóvoltából az Egyesült Őrség, amit a sorozat megálmodója és itthon is nagy népszerűségnek örvendő szerzője, Szergej Lukjanyenko jegyez.

Az Egyesült Őrség (oroszul: Шестой Дозор [Sesztoj dozor], azaz Hatodik őrség) az Új Őrség után következő, és Lukjanyenko által megálmodott Őrség-sorozat zárókötete.

Olyan események rázzák meg a Setétek és a Fénypártiak világát, amelyeknek csak közös erővel tudnak ellenállni. Az új regényben egy titokzatos vámpír zavarja meg a rendet Moszkva utcáin. Anton Gorogyeckij üzenetet olvas ki az áldozatok neveinek kezdőbetűiből, Geszer parancsára pedig megpróbál az ügy végére járni. Az archívumokban található dokumentum segítségével igyekszik a vámpír nyomára akadni, de sokáig nem foglalkozhat az üggyel, lányát ugyanis megtámadják.

Az őrségek kedélyeit egy prófécia felbukkanása is borzolja, ami a következőképpen szól:

Nem hiába ömlött ki, nem feleslegesen égették el. Elérkezett az első határidő. Ketten testet öltenek és kitárják az ajtót. Három áldozat, negyedszerre. Öt nap marad a Másfélék számára. Hat napja marad az embereknek. Azoknak, akik útra kelnek, semmijük sem marad. A Hatodik Őrség halott. Az ötödik erő eltűnt. A negyediknek erre nem volt ideje. A harmadik erő nem hisz, a második erő fél, az első erő elfáradt.

A különös szavak rengeteg kérdést vetnek fel és a világ végét sejtetik. Mi a Hatodik Őrség és hol találhatóak meg a tagjai? A Nappali és az Éjszakai Őrségnek össze kell fognia, ha meg akarják akadályozni a közelgő apokalipszist. Egy szó szerint, az egész világon átívelő kaland veszi kezdetét Lukjanyenko Egyesült őrségében olyan jól ismert szereplőkkel, mint Anton vagy Zavulon. Meglepő fordulatok, tragikus sorsok és nagy áldozatok jellemzik a szövevényes cselekményt. Ahogy a könyv fülszövege is ígéri, az írótól már megszokott kalandokon keresztül vezeti az olvasót, de eközben felveti az emberi lét legalapvetőbb kérdéseit is. Igazi méltó befejezése az Éjszakai őrség-sorozatnak.

Orosz kiadás

november 11, 2016