My Blog

Címke: örök háború

  • Háború, szabadság és béke – most mindez egyben

    Joe Haldeman trilógiája kiváló olvasásélményt fog nyújtani azoknak, akik csak egy kicsit is rajonganak a military stílusért és/vagy az űroperákért. Az Örök háború, az Örök béke és az Örök szabadság egy csillagközi háborúba repít minket, valamint annak előzményeit és következményeit is megismerhetjük.

    Emberi csapatok, high-tech felszerelés, távoli bolygók és idegen ellenség. Elsőre talán mindezt izgalmasnak, de elcsépeltnek gondolnánk, de meg kell hagyni, a keletkezés után nem hiába zsebelt be számos díjat a mű. Az író katonai és tudományos múlttal is rendelkezik, ami erősen érezhető mindegyik résznél.

    Az idő gondot okoz a cselekményben, hiszen ami az űrutazó számára néhány év, az földi években mérve… nos, jóval több. Hősünknek, Mandellanak, a visszatérő személynek pedig mindennek következményeivel, a változással szembe kell néznie. Az időbeli különbség több ponton is zavart okoz a történetben, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy magával ragadjon minket a könyv.

    Nézzük mit is várjunk az egyes részektől:

    Örök háború

    Regény azokról, akiknek a békében sincs semmijük, csak az örök háború.

    William Mandella csak túl akarta élni ezt a háborút. Nem kitűnni, kiemelkedni vágyott, csupán épségben hazatérni a Földre. Egy olyan Földre, amely távolléte alatt szinte fölfoghatatlanul megváltozott, hiszen a néhány hónapos bevetési idő otthon – átkozott einsteini relativitás! – évszázadok múlását jelentette!

    A háborút ugyanis a csillagközi űrben vívja az emberiség egy kiismerhetetlen és legyőzhetetlen ellenséggel szemben, s már az is valóságos tortúra, amíg valaki eljut a csataterekig. Ha pedig dacolva önnön esélytelenségével sikerül életben maradnia, minden megpróbáltatások legkegyetlenebbike vár rá: beilleszkedni egy olyan otthoni létezésbe, mely idegenebb a legtávolabbi bolygók világánál is.

    Joe Haldeman voltaképp a vietnami háború intő freskóját festi meg, galaktikus léptékekre nagyítva. A szereplők azonban így is azok az egyszerű emberek maradnak, akik hazájuk hívó szavát követve fogtak fegyvert, hogy aztán hatalmi játszmák bábjaivá váljanak, és a rendszer végül kifacsarva, hasznavehetetlenné téve elhajítsa őket.

    A regény nem egyszerűen egy űrháborús opus, hanem az emberi lélek és természet tükre is. Mi történik egy emberben két év értelmetlennek tűnő harc közben? Hogyan reagál arra, amikor hazatérve nem hősként fogadják, hanem koloncként? Olyan kérdéseket vet fel vitaindítón, mint a születésszabályozásként államilag reklámozott homoszexualitás, a népességszabályozás, a szabad fegyverviselés, a katona helye egy békés társadalomban – ezek pedig nem a jövő, sokkal inkább már a mi jelenünk témái!

    Örök szabadság

    Az „örök háború” veteránjai összetörten, elcsigázottan tértek haza, hogy végre megpihenhessenek szeretteik körében. Csakhogy az idő közben elragadott mellőlük mindenkit, akit otthon ismertek, sőt az emberiség tovább is lépett az evolúció következő lépcsőfokára.

    William Mandella és társai számára csupán egy isten háta mögötti, fagyos kolóniabolygó marad, ahol szigorú megfigyelés mellett élhetik egyszerű életüket, ha már a társadalomba beilleszkedni képtelenek. Nekik azonban elegük lesz a ridegtartásból, és úgy döntenek, elkötnek egy űrhajót, megszöknek az egyetlen szabad helyre, amit ismernek: a távoli jövőbe.

    Ám az univerzum kiszámíthatatlan, ha az ember pontosan megtervezi útját, akkor sem garantált, hogy a kívánt célba érkezik.

    Örök béke

    2043-at írunk, tombol a Ngumi Háború. Az ellenség korlátozott nukleáris csapást mért Atlantára, és nekik is elpusztult két városuk. A harc azonban folyik tovább, és legfőképp távirányított, szinte sérthetetlen robotokkal, drónokkal vívják.

    Julian Class a harcmezőktől távol, egy számítógéphez csatlakoztatva szolgálja hazáját, de a rá nehezedő pszichikai nyomás elől így sincs menekvés. Mert hiába választják el a katonát kilométerek százai azoktól, akikre éppen lő, a kiontott vér mégis kitörölhetetlen nyomot hagy lelkiismeretén.

    Ekkor egy új tudományos áttörés egyszeriben mindent megkérdőjelez. Érdemes-e tovább harcolni kicsinyes, emberi érdekekért, ha a világegyetem egyetlen gombnyomásra megszűnhet létezni? Mások azonban másként teszik fel a kérdést: érdemes-e megőrizni a világegyetemet, ha semmi másra nem használjuk az élet csodáját, mint hogy minél nagyobb pusztítást vigyünk végbe?

    A három könyv most együtt akciós áron beszerezhető.

     

  • Háború a Békében

    Először is fontos tisztázni, hogy Joe Haldeman Örök békéje nem az Örök háború folytatása, ahhoz az Örök szabadságot kell kézbe venned. Az ideológiák viszont ugyanazok. Ráadásul biztató lehet, hogy egy Hugo-díjat és egy Nebula-díjat is bezsebelt már a könyv.

    A történet 2043-ban játszódik, amikor is nyugaton egy háború tombol, miután egy nukleáris csapás eltörölte az amerikai város, Atlanta egy jelentős részét. Az Egyesült Államok egy új csúcstechnológiával áll elő, a szinte elpusztíthatatlan humanoid mechákkal, amelyeket több száz mérfölddel távolabbról irányítanak, messze a valódi veszélytől.

    Julian Class számára még így is, a nagy távolságok ellenére is túl nagy a pszichológiai nyomás, nem tudja elviselni a háború borzalmait. Aztán viszont ő és társa, Dr. Amelia Harding egy meglepő felfedezést tesznek, amellyel akár képesek lehetnek elmozdítani az univerzumot: ez a felfedezés ugyanolyan csábító, mint amilyen rémisztő is egyben.

    A történet, amelyet Haldeman elénk tár, egy kissé erős. Az Örök háborúhoz hasonlóan, itt is világos a háború iránti ellenszenv.

    A karakterek teljes mértékben hitelesek, könnyen aggódni kezdünk az életükért, amit meggyőzően is játszanak. A szerző nem esik túlzásba azzal, hogy túlságosan védené őket, mint ahogy ez a legtöbb íróra jellemző. Úgy tűnik, Haldeman már-már szereti életveszélyes szituációkba dobni őket. Ez pedig azt jelenti, hogy a paradigmaváltás ellenére, egy pillanatra sem kell megfontolnunk, hogy kezünkbe vegyük-e a könyvet. A cselekmény alakulásával a feszültség hatékonyan működik, ami a regény végére éri el csúcspontját, így addig az olvasó tűkön ülhet.

    Kétségtelen, hogy Haldeman egy tehetséges író. Története az irodalom művészetének egyik remeke. A könyv klasszikus darab a science ficton irodalom történetében, egy  igazi sci-fi rajongó könyvespolcán ott a helye.

    (A vastrónon ülő Haldeman némi plusz töltetet ad a cikkhez, hiszen ki érezné hitelesnek az örök béke reményét a vastrón láttán?)

  • Újra megjelenik meg az Örök háború-képregény

    Az Örök háború számos értekkel bír, emellett pedig még mindig aktuális olvasmány. Joe Haldeman regénye nem csak az olvasók, hanem művészek fantáziáját is megmozgatta. Érdemes köztük megemlíteni Mark van Oppent, művésznevén Marvano belga képregényrajzolót is, aki 1988-ban egy háromrészes képregényként hívta életre William Mandella történetét. December 5-én az amerikai Titan Comics egy nagy kötetben jelenteti meg az alkotást. Ennek alkalmából nézzük, milyen életutat járt be eddig az Örök háború ezen adaptációja.

    Haldeman és Marvano közös munkája a 80-as években kezdődött. Haldeman elmondása szerint egy valószínűleg Angliában tartott Wolrdconon találkozott először a belga művésszel, aki megmutatta neki első, az Örök háború inspirálta rajzait. Marvano megkérdezte az írót, hogy lenne-e kedve elkészíteni a regény képregényváltozatát. Haldeman azonnal beleegyezett a dologba. A közös munka még az internet kora előtt zajlott, így a kommunikáció lassan haladt: például Haldeman faxon vagy postai úton kapta meg a vázlatokat.

    A közös munka gyümölcséből 1988-ban láthatott valamit a nagyérdemű: ekkor jelent meg hollandul a legelső rész, De Eeuwige Oorlog címen. A jól ismert sci-fit ligne claire stílusban kelt új életre, amit Hergé, Tintin megalkotója használt először. Aki olvasta a belga képregényt, biztosan tudja, hogy ligne claire alatt tiszta, erős, és lehetőleg hasonló vastagságú vonalakra és kevésbé kontrasztos képekre kell gondolnunk.

    A képregény több nyelven is megjelent, köztük angolul, németül, franciául és spanyolul. Angol nyelven először 1990-ben olvashatta a közönség, az újra kiadásra azonban 2017-ig kellett várni. Februárban a Titan Comics újra kiadta a történet első részét, amit májusig további 5 rész követett, decemberben pedig egy nagy kötettel lezárta a sorozatot.

    A De Eeuwige Oorlog és az azt követő két rész egyévezredet ölel fel az emberiség a Tauran közötti háborúból. Az első részben (Private Mandella) Mandella kiképzését és a Taurannal való első ütközetet meséli el, miközben kitér arra is, hogy egy ideológia felhasználásával hogyan lehet embereket rávenni a háborúra. A második rész (Lieutenant Mandella) eseményei a veteránok életével, a háború társadalmi hatásaival és a bürokrácia ridegségével foglalkozik. A befejezésben (Major Mandella) pedig a parancsnok kihívásait taglalja: milyen nehézségekkel jár egy még emberi, de már gépesített sereg irányítása?

    Marvano képregénye az Örök háború szinte szó szerinti adaptációja, ami a regény eredeti témái mellett (pl. a háború szükségessége, a vietnámi háború bírálata) nagy figyelmet szentel a háború embertelenségének és a társadalmi változásoknak, amelyekkel egy háborúban álló nép szembe nézhet. A regényhez hasonlóan a képregény egy beletörődő hanggal operál, amivel Marvano azt sugallja, az ember sosem változik. Haldeman szerint a történet annak ellenére is aktuális, hogy szerinte egy biztonságosabb világban élünk, mint anno az Örök háború megjelenésének idején. Azonban – mondja – egy politikai vezető szeszélyessége ezt egy pillanat alatt megváltoztathatja. Bármi is történjen a világban, az Örök háború képregény változata izgalmas kiegészítője a klasszikus regénynek. Haldeman-rajongóinak kötelező darab.

    Az új kiadás könyvtrailerét itt nézhetitek meg:

    https://www.youtube.com/watch?v=7BAMR2MclaY

  • Örök béke könyvajánló

    Joe Haldeman első kézből láthatta a vietnami háború szörnyűségeit. Örök háború című többszörösen díjazott SF regénye pedig bemutatta az összes borzalmat, melyet egy háború okozhat. Minden fizikai, és lelki sérülést szívbemarkolóan adott vissza, ettől téve roppant hitelessé egy évszázadokon átívelő konfliktus.

    Második kötete, az Örök béke nem az Örök háború szó szerint vett folytatása. Leginkább csak az első könyv tanulságait viszi tovább, vagy az abból kimaradt gondolatokat veszi elő, hogy újra lecsapjon az olvasói lelkekre. Az teljesen mindegy, hogy egy háború a Földön zajlik, vagy fényévnyi távolságokra, emberek, vagy űrlények, fejlett, vagy fejlődő országok között: a háború mindig borzalmas marad, és általában a civilek, az ártatlanok és a társadalmak látják kárát.

    2043-ban, a Földön járunk, ahol egy homályos indíttatású háború folyik. Ismét előtérbe kerül az Örök háború, melyben szintén nem igazán tudtuk az összetűzések miértjeit, okait. A főszerepben Julian Class, fizikus, gépész áll, aki egész egyszerűen utálja a katonáskodást. A nem is olyan távoli jövőben a háborúk elgépiesednek. Néhány ember „összekapcsolva” valamiféle kollektív tudatot képezve irányítanak robot-monstrumokat, amikkel próbálnak rendet tenni a csatatereken. Julian részese az egyik ilyen mechának. Egyfelől roppant bensőséges kapcsolatot tesz lehetővé bajtársaival az összekötött tudat, másfelől viszont a privát zónák teljességgel megszűnnek. Julian sosem akart embert ölni, ám egy véletlen folytán mégis megteszi. A gondolat, hogy kioltotta valakinek az életét nem hagyja nyugodni. Itt kúszik be a képbe ismét a katonák lelki világa, a poszttraumás stressz, depresszió, kirekesztettség érzése.

    A regényben előtérbe kerülnek az egyéni érdekek, az áldozathozatal, faji szegregáció, és egyéb társadalmi kérdések, melyek sajnos nem is annyira régen számtalan borzalmat generáltak. És fognak is, ha Haldeman víziója valamiképpen bebizonyosodik (reméljük azért, hogy nem).

    Az író jövőképe ijesztően hatásos, és eleven. Azonban a háborúskodás nem minden. Csaták, harcszínterek csupán néhányszor vannak jelen a műben, viszont akkor nagyon fontosak. Nekem leginkább az jut eszembe róla, mintha egy leszerelt katona megpróbálna visszailleszkedni a társadalomba – csak itt még aktív szolgálatos. De a társadalom furcsa, főleg mai szemmel nézve (bár Haldeman felvetései félelmetesen sok mindenben hasonlítanak a mostani Föld embereire).

    Nagyjából a regény felétől a háborús szálat háttérbe szorítva új cselekmény indul el. Aki végig Örök háború szintű könyvre számított, az bizony kicsit csalódni fog. A hangulat és a mondanivaló is más lesz, de ez egyáltalán nem baj, hiszen Haldeman írásának hála így is élvezetes lesz minden oldal.

    Nem kell megijedni, a kötelező utánagondolás nem fog elmaradni.

    Összességében az Örök béke kiváló utóda az Örök háborúnak, még akkor is, ha a mű nem konkrét folytatás. Érdekes kérdéseket feszeget továbbra is az író, melyek így húsz év távlatából aktuálisabbak a kelleténél. A háború az emberiség része, minden pillanatunkat végigkísérte, de vajon képesek leszünk majd egyszer egymás öldöklése nélkül élni?

  • Örök háború könyvajánló

    Joe Haldeman Örök háborúját a vietnami háború SF-verziójaként szokták emlegetni, és ez valamennyire igaz is, sőt: az író maga is megjárta Vietnamot, és bevallása szerint valóban az adta a regény alapját. Azonban a borzasztó incidenst megélt emberek azóta – Haldemant idézve – „kikoptak”, és már nem feltétlenül kell hasonlóságokat levonni és párhuzamot állítani a regény cselekménye és a valóban megtörtént események között.

    Az Örök háború valójában egy kifejezetten olvasóbarát militarista science-fiction. Kimondottan tartok a háborús elbeszélésektől, hiszen személy szerint kevéssé értem a stratégiai, taktikai kifejezéseket, hadilábon állok a katonai rangokkal, és nem igazán tudom beleélni magamat a részletesen jellemzett frontvonal-képekbe. Azért emelném ki a feljebb említett „olvasóbarát” szót, hiszen Haldeman mindent pontosan úgy adagol, hogy egy olyan „amatőr” olvasó is megértsen minden mozzanatot, mint én. Persze akadtak kifejezések, amik még mindig ködösek, de ez betudható annak, hogy tényleg semmit sem értek a hadakozás művészetéhez. Nem úgy a regény írója!

    foreverwar1

    A részletgazdag csatajelenetek mellett Haldeman bemutatja a háború minden szörnyűségét. A naturalistán jellemzett ütközetektől kezdve a katona lelkivilágán át, egy alakulat vezetéséig minden stresszhelyzetet remekül ábrázol, emellett az összes árnyoldalával is megismerkedhetünk a háborúskodásnak.

    Alapvetően minden jóérzésű ember úgy vélekedhet, hogy a háború rossz dolog. Területért, energiaforrásért, hatalomért, vagy akármilyen indok miatt is legyen két (vagy több) fél szembenállása, mindig az „egyszerű” emberek húzzák a rövidebbet. Az Örök háború zseniálisan rámutat a csatározások értelmetlenségére. A főszereplő, William Mandella a mű végéig nem tudja az indokot, ami kirobbantotta az emberiség kontra tauri válságot. A katonák parancsot teljesítenek, minden körülmények között, még akkor is, ha fogalmuk sincs azok mibenlétéről. Az iszonyú hosszúra nyúlt csatáknak nem lehet látni se elejét, sem a végét, valóban szinte örökkévalóságig tart a két fél hadakozása. Ezalatt rengeteg ember hal, vagy sebesül meg, de nem könnyű a társdalomba való visszakerülésük sem – amennyiben sikerül túlélni egy-egy ütközetet. Az idő relativitása miatt a néhány hónapnyi Földtől való távollét, az valójában William anyabolygóján hosszú-hosszú évtizedeket jelent. A világ megváltozik, hol jobb lesz, hol pedig sokkal rosszabb, mint azelőtt volt. Minden teljesen kifacsarodik magából, vadidegenként tér vissza a meggyötört veterán a frontról, s már nem érzi magának a világot. A párhuzam itt a legerősebb a vietnami háború és az Örök háború között.

    A regény gyakorlatilag egyszerű emberekről szól, akiknek távol az otthonuktól kell harcolniuk valami ellen, amit még sosem láttak, egy olyan ügy érdekében, amiről a leghalványabb sejtelmük sincsen.

    science-fiction-post-apocaliptic-war-city-landscape-free-wallpaper-hd

    Az Örök háború félelmetesen hangulatos, szórakoztató, de a roppant háborúellenesség minden oldalon kiütközik. Haldeman profin adagolja az akciójeleneteket, majd azokat felváltja szintén izgalmas részekkel, melyek inkább főszereplőnk mindennapjait mutatja be a régi/új világban. Megjelenik a könyvben a gender-kérdés, dekadens társadalmak, értelmetlen bürokrácia, kizsákmányoló kormányok, véres hadjárat egy arctalan ellenséggel szemben, és mindennek közepén: az ember maga.

    Összegezve az Örök háború egy fantasztikusan felépített háborús-SF. A regényben számtalan ponton beszámol az író a háború gyötrelmeiről, szenvedéseiről, és borzadalmairól, de megmutatja az egyszerű embereket is, akik érző lények a szkafander alatt. Az kvázi-időutazós vonal pedig egészen zseniális.

    A hardcore militarista regények rajongói lehet, nem találják majd elég részletesnek a művet, de akik egyszer-egyszer elővesznek hasonló SF-alkotásokat, azok biztosan élvezni fogják. De figyelem: az Örök háború hosszúra elnyúlt merengéseket okozhat!

    Az Örök háború Haldeman trilógiájának első része. A Metropolis Media kiadónál már megjelent az Örök béke, és hamarosan debütál a harmadik rész, ami az Örök szabadság címet viseli.

  • Film készülhet az Örök háborúból

    Szoros versenyben a Warner Bros nyerte el a Sonyval szemben Joe Haldeman Örök háború című regényének megfilmesítési jogát. A főszerepet Channing Tatum alakítja majd, akitől nem idegen a fantasztikus zsáner: láthattuk a Jupiter felemelkedése című Wachowski filmben, és nemrég jelentették be, hogy MIB 23 címmel a fekete zsaruk világába is látogatást fog tenni. A forgatókönyvet Jon Spaihts írja (Prometheus, A legsötétebb óra, Doktor Strange, Az utazók, Pacific Rim 2).

    A Hugo- és Nebula díjas regény jogait 27 éven át Richard Edlund birtokolta, aki olyan filmek látványvilágán dolgozott, mint az eredeti Star Wars trilógia, Az elveszett frigyláda fosztogatói és az Alien 3. Később a Fox stúdió és Ridley Scott volt a jogtulajdonos, készült is több fogatókönyv változat, de a forgatásig egyik sem jutott el. Reméljük, hogy az SF nagymestere által írt, több mint 40 éves történet végre meg fog elevenedni a filmvásznon.

    Az Örök háború 2012-ben jelent meg magyarul a Metropolis Media gondozásában, folytatása, az Örök béke pedig 2014-ben.

  • Háború az idegenekkel – Írói elképzelések

    Visszatérő téma a sci-fiben, hogy vajon meg tudná-e védeni magát és bolygóját az emberiség, ha idegen agresszor támadna rá. A fantasztikus irodalom természetesen erre a kérdésre is ezernyi választ ad ezernyi variáción keresztül, de az alapvetés minden esetben ugyanaz: a végeredménytől függetlenül is maga a próba, a nemzetek felett álló, bolygóhoz való lojalitás minden elbeszélésben hősöket szül.

    A teljesség igénye nélkül érdemes áttekinteni néhány mérföldkőnek számító művet az idegenekkel vívott háború témakörében ahhoz, hogy felmérhessük, mennyire mély hasonlóságok vannak az elképzelésekben annak ellenére, hogy a szerzők alkotási ideje generációs messzeségben van egymástól. Talán folytatólagos ráhatás és egymásra utalás eredménye lenne ez? Néháyn esetben bizony ez is lehetséges.

    Az első, a klasszikus: Csillagközi invázió (Starship Troopers, 1959)

    Nem azt állítom, hogy ez volt az első regény, amely idegen fajokkal vívott háborúskodásunkról szól, de mindenképp illő kijelenteni, hogy Robert A. Heinlein műve az első, mely igazán nagyot szólt a témában, gyakorlatilag a katonai sci-fi megteremtője, amely tény kötelező klasszikusi magasságokba repítette. Mégis ezeken túl az a legmesteribb benne, hogy valójában nem egy galaxisok között ugráló kalandregény akar lenni, sokkal inkább oktatú célzatú elbeszélés.

    covers_278817

    Heinlein írása tehát több, mint egy háborús regény, még ha a jövő távoli csillagrendszereiben játszódik is, hiszen sajátos filozófiája vissza-visszatérő elem, melyet a főhős, Rico közlegény (később tiszt) monológjain és elbeszélésén keresztül ismerhetünk meg. Egyedi elképzelést tár elénk a Föld jövő-társadalmáról, ahol nem evidens a szavazati jog, hanem szolgálattal kell elnyerni azt. A főszálat meg-megszakítva betekinthetünk a jövő iskolapadjaiba, ahol az erkölcs és filozófia órán olyan ügyek is megvitatásra (ezáltal megtanításra) kerülnek, mint az állampolgársági kérdés, a helyes viselkedésre való nevelés. A regénybeli világ nem nélkülözi ugyanis a testi fenyítést sem a civil, sem a katonai életben, ugyanakkor a társadalom nagyobbrészt mentes minden erőszaktól. Ritka a gyilkosság, az egyéb bűnözés.

    Ezzel a már-már idillikus jövőképpel áll szemben az a váratlan támadás, melyet a Klendathu bolygó xenomorf lakói intéznek a humánok ellen.  Az emberiség már több, földön kívüli teleppel is rendelkezik, vannak csapatszállító csillaghajóik az egykori repülőgép-anyahajók mintájára (Heinlein szolgálatot teljesített 1931-ben az USS Lexington anyahajón, talán ezért is sikerültek olyan nagyszerűen a zárt, hajóban élő közösség mindennapjainak leírásai ), vannak fegyvereik és kiképzett, bevethető egységeik, ám nincsenek felkészülve a látszólag logikátlan támadásra, melyet az idegen faj elkövet.

    Szólni kell arról is, hogy a regény filozófiai összképébe olyan fogalmak megvitatása is belekerült, mint hogy mi is pontosan a háború, vagy mi a béke. Egészen addig, amíg az idegenek nem intéznek támadást egy földi város, Buenos Aires ellen – amiben a főhős édesanyja egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően életét veszti, ezáltal megteremtve a cselekményben a főhős személyes érintettségét a háborúval és annak kimenetelével kapcsolatban-, csupán hadkészültség van életben, gyakorlatozás, kiképzés. Az emberi faj nem támadott, amíg az idegenek nem adtak okot a támadásra. Akkor azonban első célpontként egyenesen az idegen faj anyabolygóját vették célba – hibás katonai döntést hozva ezzel. Viszont érvényesült az a kívánatos felállás, hogy a háborút az űrben, távol a Földtől vívják meg, mintegy biztonságban tudva a hátországot.

    De mi is a háború, és mi is a béke? Heinlein a különbséget csupán abban látja, hogy a háborúról pontos tudósításokban számol be az aktuális média, békeidőben viszont az egyéb incidensek során bekövetkező emberveszteséget nem követi nyomon. Ám még ő is felveti, persze csak elméleti szinten a lehetőségét annak, hogy „ {…}lehet, hogy létezett az emberiség történelme során egy olyan békés időszak, ahol a béke azt jelentette, hogy senki sem harcolt senkivel.” Lehet, de nem túl valószínű, ha az emberiség túléléséről van szó. És ezzel az elképzeléssel a szerző nincs egyedül.

    [the_ad_placement id=”kezi”]

     

    Örökké tartó háború, vagy örök béke? (The Forever War, 1974)

    Heinlein felbukkanása és sikere után alig 15 évet kellett várni, hogy újabb military SF jelenlen meg, a nem kevésbé tehetséges és érdekes Joe Haldeman tollából. Viharos történetű regényhez van szerencséje, aki kézbe veszi, sőt, már maga a kiadása sem volt éppen zökkenőmentes. Haldeman műve alapvetően négy szövegegységnyi részletből áll, mely részeket a főhős katonai rangja szerint osztott fel. Ám a könyv körüli viszontagságok egyikének köszönhető, hogy a középső rész, mely a „Mandella őrmester” címet viseli, két verzióban készült el. Az első kiadásra tett próbálkozások sikertelensége arra kényszerítette az írót, hogy átírja a legtöbbször kifogásolt részt, mert azt szüntelen a vietnámi háború űrbe helyezett változataként értelmezték. Valóban igaz, amit a kiadók kritikai szinten megfogalmaztak, hiszen a regény szimbolikusan tényleg összehasonlítható a hosszúra nyúlt vietnami háborúval, hiszen akárcsak ott és akkor, a regényben is egy olyan társadalom katonái mennek el háborúzni az otthonuktól addig ismeretlen, vagy még nem tapasztalt messzeségekbe, akik aztán sohasem térhetnek vissza oda, ahonnan elindultak. A veteránok számára érthetetlen és megszokhatatlanná válik a (vissza)fogadó társadalmi közeg, szokások, életstílus, nem találják benne helyüket. Az ellenség pedig, akikkel harcolni kell, olyannyira ismeretlen számukra, hogy az sem biztos, hogyan lehetne leghatékonyabban harcolni ellenük. Joggal érezhetik hát örökké tartó küzdelemnek a csaták sorát a történet főhősei.

    orok_beke

    Fontos kiemelni, hogy Haldeman könyve legalább annyira társadalomkritikai, filozófiai magasságokat pedzegető mű, mint kiváló elődjéé. Egyfajta szatírát próbál bemutatni, olyan elkorcsosulást a veterán szemén keresztül, amely tragédiába torkollik – emberi tragédiákba, érzelmi labilitásba. A világ megváltozik a hazatérők számára, és élhetetlenné válik. A legtöbb kormány támogatja a homoszexualitást ( az Egyesült Nemzetek hivatalosan semleges ebben a kérdésben), és főleg azért, mert a legális homoszexuális kapcsolatok a születésszabályozás egyik legbiztosabb eszközei. A túlnépesedett Föld ugyanis küzd, vívja a maga háborúját a rajta élő emberiséggel. A veteránok dolgát tovább nehezíti, hogy az idővel sincs minden rendben. A két éves katonai szolgálat, amire eredetileg jelentkeztek, a Földön 21 évet jelent. Hogy találni-e feloldozást, békét a háború után? Nem, az író nem hisz ebben, hiszen húsz évvel később megjelent folytatáskötetében továbbra is örök háborúban állunk mindenkivel, és a békét talán csak akkor érhetjük el, ha végérvényesen pontot teszünk a világ sorsára. Ez pedig nem éppen hőskölteménybe illő elképzelés a halálról, és a világ elmúlásáról.

    Elmondható tehát, hogy az alapvetően hasonlító háborús szituációk ábrázolása pesszimista jegyeket hordoz magán, és ennek megértését csak olyan olvasónak ajánlanám, aki képes belemerülni a mélyebb filozófiai tartalomba, valamint azoknak, akik tartalmasabb olvasmányokra vágynának az esős októberi időben. A katonai sci-fi első  mesterei ugyanis cseppet sem voltak derűlátóak, és csak remélni tudjuk, hogy az őket követő generáció szemléletében már kevesebb pátoszt, és több pozitív végkifejletet olvashatunk.

  • Ugorgyunk! – Utazás a csillagok között

    Ugorgyunkl! Mondaná valahol a távoli jövőben az űr-Pósalaky bácsi. Kérdés, hogyan? Ahány űr, annyi szokás, hogy milyen módon győzi le az űrhajós a félelmetes távolságokat. (tovább…)