Egy korábbi cikkben arról írtunk, miért iszonyatosan nehéz videojáték alapján elkészíteni egy egész estés mozifilmet. Sokan azt hitték, köztük én is, hogy szinte alapból halálra van ítélve egy ilyen ötlet, hiszen képtelenségnek tűnhet visszaadni ugyanazt az élményt a vásznon, mint amit játék közben érzünk. Mert általában egy játék rólunk szól, mi alakítjuk a főhőst, és általában ránk van bízva a világ megmentése is. Ezt áthelyezni úgy, hogy külső szemszögből figyelhessük a cselekményeket, mondanom sem kell, roppant nehéz feladat. A Warcraft: Kezdetek című fantasy mozi pedig vegyes érzelmeket váltott ki, talán mindenkiből.
Gyorstalpaló Warcrafthoz
Aki ismeri a címet, az már egészen biztosan régóta várta ezt a filmet. Aki viszont nincs tisztában azzal, mi is valójában a Warcraft, annak megpróbálom néhány mondatban összefoglalni.
A Warcraft sikertörténete 1994-ben kezdődik, amikor a mára már világhírű Blizzard Entertainment kiadta első olyan játékát, amivel történelmet írt a kaliforniai székhelyű csapat. A fejlesztő céget 1991-ben alapították, és öt szoftvert dobtak piacra, mielőtt megjelent a Warcraft: Orcs & Humans.
A stratégiai játék már akkor új színt hozott a videojátékok világába, hiszen páratlanul jól nézett ki, és izgalmas játékmenettel büszkélkedhetett. Ez a program volt mindennek az alapja, és magát a filmet ennek a műnek alapján (is) készítették el.
Alig egy évet kellet várnia a népes rajongóközönségnek a folytatásra: 1995-ben kiadták a Warcraft II: Tides of Darkness című alkotást. A grafika ugyan nem sokat javult (ez akkoriban nem is volt mérvadó), de a játékmenet továbbfejlődött, a lehetőségek megtöbbszöröződtek. Természetesen ezt a részt is siker követte, 1996-ban ki is jött kiegészítője, a Warcraft II: Beyond the Dark Portal. 1999-ben pedig a Warcraft II: Battle.net Editiont adták ki, amelyben kicsit átdolgozták, fejlesztették a második részt, tehát afféle frissített újrakiadásról beszélhetünk.
2002 volt az az év, amióta az igazi rajongók vártak egy egész estés mozit, hiszen megjelent a Warcraft III: The Reign of Chaos. A lenyűgöző látványvilág mellé a sztori is előtérbe került. Gyönyörű átvezető videókat láthattunk a játék során, és beindult mindenkinek a fantáziája: ha a Blizzard ilyen elképesztő animációkat tud csinálni, akkor miért nem készül film belőle? Azonban szerintem örülhetünk, hogy most készült el, amikor a technikai eszközök már igencsak fejlettnek mondhatók.
A legnépszerűbb Warcraft epizódot követte még egy kiegészítő, a Warcraft III: The Frozen Throne, ami frappánsan bővítette mind a történeti szálat, mind a stratégiai játék által nyújtott játékbeli lehetőségeket.
A világszintű hírnevet a 2004-es év hozta meg a Blizzardnak. Úttörőként, a Warcraft hatalmas világát alapul véve létrehoztak egy még nagyobb, kiterjesztett univerzumot, ami azóta is rendületlenül bővül, fejlődik. Ez a cím pedig nem más, mint a World Of Warcraft, az online szerepjátékok koronázatlan királya. Milliók játszottak vele már megjelenéskor, és 2009-re elérték a 12,5 milliós (!) feliratkozói számot. Annak ellenére, hogy ez a masszív szám tavalyra nagyjából megfeleződött, a siker még így is vitathatatlan.
A készítők azonban bizakodóak, augusztus végén jelenik meg a legújabb kiegészítő, a Legion, ami által a feliratkozói szám még nőhet.
Most már tényleg beszéljünk a filmről.
A Warcraft gyakorlatilag három célcsoportnak készült. Az abszolút laikusoknak, akiknek halvány fogalmuk sincs a fantasy-remek világáról, a casual játékosoknak, akik ugyan szoktak játszani, ismerik az univerzumot, de nem mélyedtek el komolyabban benne. Illetve a hardcore veteránoknak, akik fél életüket beleölték a WoW-ba, minden apró mozzanatot kívülről fújnak már, s a Warcraft Chronicles a Bibliájuk. Én szerencsére a casual csoportba tartozok, és úgy gondolom, nekünk volt a legegyszerűbb a filmet elbírálni. A nosztalgia-faktor hatalmas volt, viszont nagy elvárásokat nem tápláltam a film felé, hiszen mégiscsak játékadaptációról van szó.
Ennek fényében azt kell mondjam, a Duncan Jones (Hold, Forráskód) által rendezett alkotás kifejezetten tetszett. A filmért egyébként a Legendary Pictures felelt, aki már nagyjából nyolc évet állt egy helyben, pedig a megfilmesítési jogok már a kezükben voltak. Azonban a legfőbb jogok a Blizzardnál maradtak, így úgy gondolhattuk, a Warcraft jó kezekben marad.
Ahogy azt egy hardcore rajongó barátomtól megtudtam, számos alapvető infót és tényt megváltoztattak, de számomra ez nem tűnt fel. Viszont, ha egy laikust veszünk például, na, ott már komolyabb problémák lehetnek. A film az első pillanattól kezdve hajigálja a neveket, helyszíneket anélkül, hogy bármit is elmagyarázna.
Az orkok megépítik a Sötét Portált Draenor földjén, amivel átmasírozhatnak Azeroth-ba, vagyis az emberek világába, hogy leigázhassák azt. Ez szolgál a sztori alapjául, ezt már a film legelején megtudjuk. De a legfontosabb háttérinformációkat valahogy kihagyták, mint például az emberek Őrzője, Medivh miért olyan, amilyen, a Fel nevű gonosz mágia honnan származik, az orkok miért akarják mindenáron meghódítani (dicsőség?) az ismeretlen földet, és sorolhatnám. Emellett kicsit hiányoltam az emberek városainak bemutatását is. A vágások miatt sokszor még én magam is belekavarodtam az eseményekbe, de mindig helyre tudtam magamban tenni, ki-mit-miért csinált.
A CGI látványorgia egyszerűen bámulatos minden apró mozzanatában. Az orkok mimikája, a különböző városképek, tájak, és úgy egyáltalán, minden iszonyatosan jól nézett ki. A fegyvereket, páncélokat tökéletesen megalkották, és figyeltek arra is, hogy a végtelen speciális effektáradatban azért néha legyen megépített forgatási helyszín is.
Dramaturgiailag remekül hozták a kettősséget, miszerint nincs egyértelműen szimpatikus faj, mi magunk dönthetjük el, hogy az orkoknak, avagy az embereknek szurkoljunk a továbbiakban. Mindkét oldal sajátos módon motivált, mindenkit értek tragédiák, félreértések, amelyek brutális háborúhoz vezetnek.
A színészi munkát nem mondanám kiemelkedőnek, de olyan túlontúl nincsenek is árnyalva a karakterek, tehát nagy mélységekre amúgy sem kell számítani. Természetesen a Vikingekből ismert Travis Fimmel (Anduin Lothar) pazar alakítása azért jócskán kitűnt a tömegből. Talán még a Khadgar szerepét játszó Ben Schnetzer mutatta meg, milyennek kéne lennie egy remek alakításnak (de kérem, mi az a bajusz?).
A Warcraft: Kezdetek, mint játékadaptáció kimondottan remek, de ettől elvonatkoztatva, mint film, úgy egy erős közepes. Amennyi pozitívumot fel tudnék hozni, legalább annyi negatívum is társul hozzá. A szűk kétórás játékidő sajnos nem volt elég mindenre, és a kapkodós vágások sem segítettek ezen. Sok alapdolgot nem magyaráztak el, ismét abból az okból, hogy rövidre sikerült a mozi. A csaták viszont látványosak, a cselekmény – még ha kusza is – egészen jónak mondható. Azonban lehet látni az akaratot mögötte, mindazt, ami kihúzta a játékokon alapuló filmeket a posványból. Ez még csak a kezdet, a hibák nem annyira vészesek, hogy élvezhetetlenné tegyék a filmet. Ezeket ki lehet javítani, és a második részre mindent beleadhatnak a készítők, hogy végre megkapjuk azt a Warcraft filmet, amire már nagyon régóta vártunk.
Ajánlani azoknak tudnám, akik hozzám hasonlóan valamennyire ismerik a népszerű fantasy világát, de nem túlságosan mélyen. Nekik tud újat mutatni, és képes lesz a nézőt elkápráztatni. A rajongók pedig amúgy is megnézik. Aki nem annyira ismeretes Azeroth földjén, de szereti a látványos fantasy alkotásokat, annak mindenképpen legalább egyszeri megtekintésre ajánlott. Aki viszont eddig sem kedvelte a Warcraftot, nagyon valószínű, hogy ezek után sem fogja, pedig a film megpróbál tenni ellene.
Az idei játékadaptált filmek terén egyetlen kihívóra kell számítania az orkok és emberek háborújának, és az nem más lesz, mint az Assassin’s Creed.
