A Lovecraft öröksége köré épített fanzin, a Black Aether népszerűsége továbbra is töretlen: a 2. számban már 15 weird történetet olvashattunk, az elsőhöz hasonlóan gyorsan fogyott, és pár napja már a 3. szám is megjelent. Azonban az legújabb példány előtt néhány gondolatot osztanánk meg a júniusi weird adagról. A színvonalas első szám után nagyon vártuk a következőt, az pedig csak még inkább felcsigázta a kíváncsiságunkat, hogy két, a Galaktikához köthető szerző is belekóstolt Lovecraft világába: egyik Startos írónk, Ronil Caine és online munaktársunk, Schubert István, azaz Cotter Blackstone.
Ahogy felmerül egy folytatásos tévé vagy regénysorozat kapcsán is, hogy tudja-e tartani az első évad/rész minőségét, úgy egy magazinnál is. A Black Aether főszerkesztője, Tomasics József úgy érzi, már az első számmal elérte az általa kitűzött célt: ösztönözte, inspirálta a magyar alkotókat és az ő írásaik pedig eljutnak a furcsa irodalom hazai rajongóihoz. A fanzin sikeréből fakadó még nagyobb lelkesedés magán a Black Aetheren is látszik. A 2. számon érezni, hogy a szerkesztők igyekeznek kialakítani egy régebbi korokat idéző kiadvány képét, miközben igazodnak a mai trendekhez is. A Weird Tales-re emlékeztető belsőt nagyon hangulatossá teszik a külső és belső illusztrációk, kedveznek a mi színes-szagos képekhez szokott szemünknek is. Mindegyikből árad a sejtelmesség és a természetfeletti, ezzel rögtön berántva minket a lovecrafti világba. A Black Aether azonban nem csak küllemében, de tartalmában is illeszkedik az előző számhoz, minőségben sem marad el. Ezt bizonyítja is, hogy a szerkesztők igyekeznek egy sajátos, csak a fanzinra jellemző felépítést és stílust tartani, véglegesíteni. Egy biztos lap és olvasóközönség kialakításához ez elengedhetetlen.
A novellákban továbbra is közös vonás a különös események megmagyarázhatatlansága, a megválaszolatlanul maradt kínzó kérdések. A történetek szereplői ismét az ismeretlennel és az emberen túliakkal találják magukat szemben. Azonban hiába a sok közös téma, a megvalósítások nagyon is különbözőek, ami csak a fanzin javára válik. A 15 írást tartalmazó júniusi Black Aetherben találhatunk egy a szerepjátékokat megidéző írást (Bacsai Gábor: Halszag, villámok és alvó istenek), kifordított Bonnie és Clyde történetet (Kökény Pál: La mek), egy kicsit magyar népmeséket idéző bizarrót (Komor Zoltán: Lebbencs-Cthulhu) és más egyéb, érdekes kísérletezést.
A felhozatalból kiemelkedő Lir Morlan Időtlen hírnöke. A történetben egy tengerparti kisvárosban élő magánnyomozó eseménytelen életébe csöppenünk. Épp feladni készül munkáját és valami élhetőbbet nézni, amikor egy Olivia Waters nevű hölgy keresi meg egy szokatlan kéréssel: egy halálos áldozatokat követelő rítust kell megtörni. A fanzin leghosszabb írásában Morlan egyszerre idézi meg a film noirok világát és a lovecrafti hagyományokat, miközben maga a történet is egy sajátos hangulatú okkultista kalandba invitál minket.
Ki kell még emelnem Varga István Vegetáció című novelláját is, ami egy intézetben élő férfi bevillanó emlékeibe enged betekintést. Varga az igazság kimondásának problémáját járja körül egy nagyon ötletes koncepcióban. Hasonló kreatív megoldással közelít a lovecrafti hagyományokhoz Ronil Caine is. A Csapda főhőse egy túrázó kisfiú, aki rosszkor volt rossz helyen. Gondolatait egy jegyzetfüzetből ismerhetjük meg, és itt mutatkozik meg Caine azon tehetsége, ami már a Lilianben is kiemelkedő volt: nagyon hitelesen tud megjeleníteni bizonyos karaktertípusokat. A Csapdában szereplő kisfiú beszédstílusa és az őt fenyegető veszély közepette felmerülő gondolatai (pl. „A szüleim, az a kevés barátom, nincsenek többé. Nem fogom megérni a tizennyolcadik születésnapomat sem.”) olvasva tényleg olyan érzésünk van, mintha egy gyerek szemén keresztül látnánk az eseményeket. Emellett pedig kapunk egy igazán meglepő lezárást is, ami teljesen más értelmezést ad a novellának, mint amire először gondoltunk. Online munkatársunk, Cotter Blackstone Mezőőr írásában egy kifejezetten negatív figurát láthatunk új állásában: egy őr, aki a faluhoz közeli mező és erdő történéseit figyeli. Caine-hez hasonlóan Blackstone is tökéletesen megidézi a weird történetek hangulatát, de kicsit a southern gothic (azaz déli gótika) világa is megelevenedni látszik. A kezdet ígéretes, reméljük, a következő számban olvasható folytatásban még jobban elmerülhetünk a sejtelmesen felvezetett eseményekben.
A bővülő tartalom mellett a pozitív fejlődést és a lelkesedést is látni a 2. számban, egy-két apróságtól (pl. korrektúra) eltekintve összességében ismét egy színvonalas lapot állított össze a Black Aether szerkesztősége. Kívánjuk, hogy az olvasók és az alkotók lelkesedése ne csökkenjen, még sok ilyet!
