Napjainkban egyre több hírt hallani azzal a kezdettel, hogy valamit a világon elsőként 3D-ben nyomtattak ki. Hogy könnyebben feldolgozhassuk az elkövetkező évek témába vágó információit, ideje áttekinteni, mit is tudunk a 3D-s nyomtatásról. Gyorstalpaló következik.
Mivel jómagam is csak a közelmúltban kezdtem el – épp az újabb és újabb hírek hatására – informálódni a témában, teljesen átérzem azoknak a szkepticizmusát, akik még nem barátkoztak meg a gondolattal, hogy a nyomtatás ma már nem csak pusztán a papírra vitt szövegek és képek világát fedi le. Meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a technika gyökerei fél évszázadra is visszanyúlnak már.
A 3D nyomtatás 1955-ben érett meg gondolatként, az MIT két doktorandusza, Jim Bredt és Tim Anderson fejében. Átalakítottak egy tintasugaras nyomtatót úgy, hogy a papíron rétegeket olvasszon egymásra tinta fecskendezése helyett, és ezáltal térbeli objektum keletkezzen. Az eljáráson aztán sokan hosszú évekig tovább kísérleteztek, közülük Chuck Hull volt az, aki 1984-ben megalkotta, és 1986-ban szabadalmaztatta az első 3D nyomtatót. Ez a szerkezetet digitális adatok alapján hozott létre fizikai tárgyakat. A technológia 1989-ben került nyilvánosságra a Good Morning America című tévéműsorban. A 3D nyomtatók végül az 1990-es évek elejére váltak piacképessé, fejlődésük azóta is megállíthatatlan.
És ezen a ponton lépünk be a jelen valóságába, hiszen az ilyen módon kinyomtatható eszközök tárháza gyakorlatilag kifogyhatatlan. Ehhez ma már mindössze egy modellező szoftverre van szükség, és a nyomtatóba tölthető anyagra. A szoftverrel gyakorlatilag bármiféle formát ki lehet alakítani, amelyet az egymásra rétegződés elvén működő nyomtatók a valóságban is meg fognak jeleníteni. Az évezred kezdetén elsősorban gyakorlati hasznát próbálták meg elképzelni a 3D-s nyomtatásnak, például a gépgyártás területén, de hamar felvetődött az élelmiszerek pótlása is. Napjaink példáit csak az idei év híradásaiból is könnyedén összegyűjthetjük.
1. Dubaiban nemrég egy egész irodát nyomtattak ki 3D-ben. Ehhez a teljesítményhez 6,5 méter magas, 47 méter hosszú, 13 méter széles, gigantikus 3D-nyomtatóra, összeillesztésére pedig 17 segédre volt szükség. Az iroda 250 négyeztméteres, tehát nem egy kicsi bodegáról van szó.
2. Izom-, csont-, és porcdarabokat is nyomtattak már idén a Wake Forest Baptista Egészségügyi Központban, ezek többsége főként szivacsos szerkezetű, amely lehetővé teszi, hogy a tápanyagok behatoljanak a szövetbe, ezáltal az élő sejtek ne haljanak éhen. A darabokat aztán állatokba ültették. Hogy mennyire alkalmazkodó az implantátum, azt az is bizonyítja, hogy a műanyag szivacsok idővel lebomlottak, helyüket pedig megerősödött fehérjeszerkezetek vették át.
3. A már említett MIT (Massachussetsi Műszaki Egyetem) kutatói a szokott eljárással nyomtattak ki egy minirobotot, az újdonság azonban abban áll, hogy az eddigi elkészített alkatrészeket rendszerint össze kellett szerelni és illeszteni. Most azonban ezt az eljárást elhagyhatták a kutatók, a nyomtatási folyamat végére azonnal működő robotot tudtak megalkotni.
4. Friss hír, hogy már a rendőrségi nyomozásban is hasznossá válik a 3D-s nyomtatás. Az amerikai rendőrség a Michigan Egyetem két, biometrikus azonosítással foglalkozó kutatóját kérte fel arra, hogy nyomtassák ki egy elhalálozott férfi ujjait. A férfi telefonján ugyanis ujjlenyomatos azonosítás van, ennek feloldása pedig elősegítheti a nyomozást, hiszen az eszközben értékes adatok lehetnek a rendőrség számára.
Se szeri se száma tehát a 3D-s nyomtatás technológiájának felhasználására, legyen szó akár ételkészítésről, akár ruhanyomtatásról. Még az elsőre haszontalannak tűnő, szórakoztató felhasználásra is rendelkezésre áll egy remek példa: hamarosan bárki számára kapható lesz a 3D-s toll, amivel aztán bárki kiélheti művészeti hajlamait. Nyilván az ára a légdeszkáéval vetekszik majd, addig is egy kis ízelítő:
https://www.youtube.com/watch?v=6r5q9T_7u8A
Hogy a távoli jövőben mit segíthet még elő az új technológia, egy következő cikkben foglalom össze.
