Nemrég jelent meg Petra Hůlová újabb elképesztő regénye végre magyar nyelven is. A Mostoha sors című fekete humorú regénye után, most az Apatolvaj megjelenése kapcsán Mund Katalin (Metropolis Media és Galaktika magazin főszerkesztője) beszélgetett a könyv fordítójával, Barna Otíliával.
Interjú
Mund Katalin: Hogyan kerültél kapcsolatba a cseh nyelvvel?
Barna Otília: Gyerekkoromban sokszor jártunk Prágában, ez volt az első kapcsolatom a cseh kultúrával. Pár évvel később megismertem és nagyon megszerettem a Psí Vojáci zenekart, úgyhogy én az ő albumaikat hallgattam rongyosra kamaszkoromban a walkmanen. Persze a számok csehül voltak, egy árva szót sem értettem belőlük, mégis nagyon betaláltak. Aztán amikor gimiben el kellett gondolkozni azon, hogy merre tovább, mindent egy lapra tettem fel: elkezdtem csehül tanulni, hogy bejussak az ELTE cseh szakára.
K.: Hogyan lettél műfordító?
O.: Igazából nem tudom, így alakult. Valahogy úgy érzem, hogy ez csak úgy ott lógott a levegőben… A nyelvek mindig is érdekeltek, a cseh irodalom pedig túl izgalmas ahhoz, hogy meghagyjuk a cseheknek. A maradék meg a nem létező véletlenek műve volt, de azért ebben is nagy szerep jutott a már említett Psí Vojáci zenekarnak, pontosabban az együttes lelkének és motorjának, Filip Topolnak. Akkoriban Kocsis Péterrel évente megszerveztük Budapesten a cseh kultúrát népszerűsítő Bohémia Fesztivált, melynek keretében zenei betétként mindig ellátogatott Pestre a Psí Vojáci. ‘98-ban úgy alakult, hogy a fesztivál után Filip velünk jött vissza Prágába. Rajka magasságában valahol defektünk volt, vagy valami történt a kocsival, erre már nem emlékszem pontosan, mindenesetre keresni kellett egy szervizt, ahol megbütykölik a jó öreg 120-as Skodánkat. Az autóra várva Filip mesélte, hogy épp most fejezte be a könyvét, ami nemsokára megjelenik, és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem lefordítani. Hát, még mennyire, hogy volt… Ékszerész Károly útja Korzikára címmel adta ki pár év múlva a Korma kiadó.
K.: Mit szeretsz ebben a munkában?
O.: Többnyire én választom ki, hogy mit szeretnék fordítani, a legfőbb kritérium pedig az, hogy nyelvileg bejöjjön nekem. Innentől kezdve szinte mindent szeretek benne. Minél nagyobb a kihívás, annál jobb. Ideális esetben elég időm is van a fordításra, de ez sajnos nem mindig alakul így. Ha nyom az idő, azt annyira nem szeretem, de mindig kárpótol utána, mikor kezemben tartom a kiadott könyvet. Mondjuk, a célegyenesben már mindig annyira el vagyok fáradva, hogy jön a fogadkozás: ez lesz az utolsó, de miután leadtam az anyagot, és egy kicsit fellélegeztem, már megint hiányzik az intellektuális munka.
K.: Hůlovától ez már a negyedik könyv, amit lefordítottál. Mennyire érzed magadhoz közel az írónőt? Miért?
O.: A 2000-es évek elején első könyvének, a Nagyanyám emlékezetének megjelenésekor Jáchym Topol, a neves cseh kortárs író úgy jellemezte az írónőt, hogy új csillag tűnt fel a cseh irodalom egén. Kicsit kétkedve fogadtam ezt az erős kijelentést, de a regényt végigolvasva egyáltalán nem éreztem túlzásnak. Sajátos stílusa, zseniális metaforái engem teljesen magával ragadtak. Ez az oka annak, hogy tőle fordítottam a legtöbbet. Az ő stílusára tudok leginkább ráhangolódni, sőt időnkét még nyelvújítói szerepkörben új szavak alkotásán is el kell hogy gondolkozzak, ha ezt kívánja az eredeti mű. És nagyon szeretem az ilyen kihívásokat.
K.: Milyen volt az Apatolvaj című könyvet fordítani? Mi okozott különösen nagy nehézséget (ha volt ilyen), és mi volt benne a legélvezetesebb?
O.: Az Apatolvaj egy gyerek szemszögéből elmesélt történet, így értelemszerűen ennek a nyelvezete egyszerűbb, mint amit Hůlovától megszoktam. Így maga a fordítás gyorsabban is ment, mint általában. Talán pont az volt benne a legnehezebb, hogy ne legyen nyelvileg túl bonyolult, ugyanakkor túl egyszerű se. Itt elsősorban a rengeteg szóismétlésre gondolok, ami magyarul túl sok lett volna, úgyhogy ebből jelentősen visszavettem.
K.: Megszeretted a könyvet?
O.: Szerettem az elejétől fogva, máskülönben el sem kezdtem volna, de ha nagyon őszinte akarok lenni, egy kicsit hiányzott a fordítás során Hůlová fanyar szarkazmusa. 🙂
K.: Mi tetszett benne?
O.: A témaválasztás nagyon erős. Nekem ugyan nincs gyerekem, mégis számtalanszor azon kaptam magam, hogy hosszasan agyalok egy-egy részleten. Nem fordítóként, emberként.
K.: Kinek ajánlanád?
O.: Bárkinek, aki szeret olvasni, és szereti a cseh irodalmat, de nyilván elvált szülők, különösen a váltott elhelyezés tapasztalatával rendelkezők számára talán ez a könyv több is lehet egy irodalmi élménynél.
K.: Amikor nem műfordítasz, mit csinálsz szabadidődben?
O.: Próbálom megteremteni az anyagi hátteret a következő műfordításhoz. 🙂 Ilyenkor is fordítok, csak nem könyveket, hanem kereskedelmi szövegeket, illetve magánórákat adok: csehet tanítok magyaroknak, és magyart cseheknek. Ami a szabadidőmet illeti, van egy kutyám, ez 2-3 óra meditatív sétát jelent naponta, műfordításos időszakban ilyenkor szoktam rágódni az első nekifutásra nem megoldott fordítási problémákon. A növények is közel állnak hozzám, úgyhogy a tavalyi covid-lockdown alatt beszereztem speciális égőket, és minden magot elültetek, ami a kezem ügyébe akad. A citrusfélék és a tamarindok nagyon hálásan nőnek, a mangó, az avokádó és a gránátalma viszont biztos nem engem választana az év kertészének, de azért még ők sem adták még fel teljesen. Érdekel még a tarot, a szakrális geometria, az asztrológia és hasonló dolgok.
