Hogy őszinte legyek, egy kicsit tartottam a filmtől. Hasonló környezetben Matt Damont legutóbb az Interstellarban (Csillagok között) lehetett látni és ott egyrészt nem is kapott túl nagy szerepet, másrészt pedig egy eléggé antipatikus karaktert kellett eljátszania. Láthatóan nem is érezte jól magát abban a szerepben, bár kétségtelenül igaz az is, hogy azért mostanában nehéz Matthew McConaughey mellett labdába rúgni (lásd még Leonardo DiCapriot és A Wall Street farkasát).
A másik félelmem az volt, hogy egy olyan sci-fit kapunk, amiben a látvány dominál majd, amit közhelyes filozofálással próbálnak ellensúlyozni, vagy hatni próbálnak arra az emberben lévő szorongásra, melyet akkor érez, amikor ráébred saját jelentéktelenségére, megtapasztalva a végtelen világűrt.
Szerencsére egyik félelmem sem igazolódott be. Matt Damon kifejezetten élvezte a játékot, nagy mozgásteret kapott és határozottan jót tett, mind neki, mind az egész filmnek, hogy nem pszichologizálták el az egészet és nem ragadunk bele a lélektani fejtegetésekbe a történet során. Sőt, tulajdonképpen ezt a részét teljesen kihagyták a filmből, ami azért nyújt némi hiányérzetet. Az érzelmi töltetet azonban megkapjuk máshonnan, jelesül a Földről, a NASA irányítóközpontjától, az asztrofizikai részlegtől, sőt, még a kínai űrügynökségtől is.
A sci-fiben persze fontos a filozófia és a pszichológia, a Mentőexpedicíó érdeme azonban éppen abban rejlik, hogy a találékonyságot és a humort mutatja meg. A poénok nem erőltetettek és valóban arra szolgálnak, hogy oldják a hangulatot, míg a találékonyságnál meg kell említeni azt a nagyon helyes mozzanatot, hogy a készítők végre adtak egy kis adagot a sci-fi science részéből is, amely – ha a mérnöki nyelvet és a kötelező fizikát leszámítjuk – eléggé ritka manapság, hollywoodi produkcióban legalábbis. Mindezek mellett sem lett vontatott a film, a játékidő minden percében sikerül fenntartani az izgalmat és a végére már tényleg annyira lehet szurkolni Matt Damonért, mint anno Tom Hanksért az Appolo 13-ban.
A színészi alakításokkal nincs különösebb gond. Jó formáját hozza a marsi küldetések igazgatóját megtestesítő Chiwetel Ejioform (Igazából szerelem, Serenity, Az ember gyermeke, Z, mint Zakariás) és Jeff Danielsnek is jól áll a NASA-igazgató poszt. A két leggyengébb láncszem a Hermész legénységéből kerül ki: Aksel Hennie vegyészt alakítgat, Sebastian Stan posztjára pedig a film után már nem is emlékszik a néző. De ők is inkább csak észrevétlenek, ami lehet, hogy annyira nem is baj.
Összességében Ridley Scott elég jól összerakta ezt a filmet és mindenképpen üdítő egy alkotás a mostanság megjelent sci-fi mozik között.