Egy képregényfilm nyilván más értékelést kap egy vérbeli rajongótól, mint egy átlagos mozinézőtől. Ezért a szerkesztőségben arra jutottunk, hogy két cikk fog születni a Végtelen háborúról: a vájtfülűeknek szóló posztot RaulReal kolléga szolgáltatja hamarosan, míg én csak az egyszeri mozibajárók szempontjából igyekszem véleményt nyilvánítani.
Tisztázzuk mindjárt a legfontosabb kérdést: jó-e annyira a film, hogy megnézném újra? Igen, minden további nélkül. Sőt, mivel csak 2D-ben láttam, elképzelhető, hogy bepótolnám az IMAX 3D élményt.
A filmben semmi üresjárat nincs, a 2 óra 40 perces hosszúság fel sem tűnik. Ez pedig nem jelenthet mást, mint hogy sikerült lekötni, kikapcsolni és szórakoztatni a nézőt.
Rögtön az első jelenet intenzív és váratlan fordulatokat is tartogat, és az így megteremtett feszültséget végig fenn tudják tartani az alkotók.
Nyilván a sztori dinamikájának egyik fő forrása, hogy ki nem találkozott még kivel, ki nem csapott még össze – vagy éppen nem fogott még össze – kivel, és amikor erre mégis sor kerül, akkor mi sül ki belőle. Ezeket a ziccereket az alkotók nem hagyják ki, így aztán számos poénos helyzet és párbeszéd alakul ki, az ütésváltásokról nem is beszélve.
Bár egymást érik a kisebb-nagyobb csatajelenetek, ezek rendkívül változatosak. Jól építettek arra, ahogy a hősök földöntúli fordulatszámon pörögve, a különféle képességeiket használva, sorra egymás után más és más eszközökkel, trükkökkel, módszerekkel próbálkoznak. Ezt tényleg káprázatosan oldották meg.
Még azt is sikerült elérni, hogy amikor egyre reménytelennek tűnő helyzetben váratlanul felbukkan pár új szereplő, hogy rendet vágjanak, az egyszeri néző átéli ezt a zsigeri gyerek-élményt, miszerint „jaj de jó, itt vannak a szuperhősök és megmentenek…”
Szintén jól építették fel azt is, ahogy Thanos az egyes kövek megszerzésével egyre nagyobb hatalomra és újabb képességekre tesz szert: ezt a lehetőséget mind a történetvezetés, mind a látvány szempontjából kihasználták.
Ahogy a trailerből is sejthető volt, a legnagyobb összecsapásra Vakandában kerül sor. Ez egy igazi, nagyszabású háborús jelenet hadseregekkel, védendő területtel, közelharccal. A befejezés pedig igencsak ütősre sikerült.
Van-e akkor egyáltalán bármiféle negatívum? Csupán néhány kisebb dolog, de ezek egyike sem katasztrofális. Nekem néha az volt az érzésem, hogy ennyiféle világ keveredése már túl sok. Amíg ezek külön-külön filmekben léteztek, válogathattam, melyik érdekel, és melyiket tartom túl mesésnek ahhoz, hogy megnézzem. A Végtelen háborúban viszont ezeket nem lehet elkülöníteni, mert itt aztán a varázslástól a csúcstechnikáig minden van.
Az is feltűnt, hogy néhány hősnek csak egy-két mondata van (az is inkább alibiből), és egyébként a forgatókönyv szerint nincs más dolguk, mint a csapat létszámát és sokszínűségét növelve írtani az ellent. Ugyanakkor ennek ellenpontja is van: Bruce Banner például meglepően és örvendetesen nagy szerepet kap.
Összességében a Végtelen háború egy nagyon profi módon összerakott, akció és látvány szempontjából lehengerlő, ugyanakkor szórakoztató mozi, ami garantáltan kikapcsol.
