Tatjana Țîbuleac második regénye, az Üvegkert történetéhez a szerzőnő gyermekkori élményeiből, tapasztalataiból merített ötleteket. A regény Kisinyovban (Moldova) játszódik a kommunizmus végén. Főhőse a kis Lasztocska, akit egy orosz nő kivesz az árvaházból. Tamara Pavlovna szándékai ambivalensek. Egyrészt munkaerőre van szüksége, aki segít neki üres üvegeket gyűjteni, kimosni és visszaváltani. Másrészt, ezzel párhuzamosan igyekszik virágzó jövőt teremteni a kislány számára. Ehhez elengedhetetlenül fontosnak tartja, hogy Lasztocska tökéletesen elsajátítsa az orosz nyelvet. Az ő anyanyelve ugyanis a moldáv, de ebben a zavaros történelmi helyzetben ez a fajta identitás is megkérdőjeleződik: az orosz nyelv az érvényesülés útja.
A regény megértéséhez némileg ismerni kell Moldova történetét. A Moldáv Szovjet Szocialista Köztársaság a Szovjetunió egyik tagköztársasága volt 1940-től 1991-ig. 1940. augusztus 2-án jött létre a Román Királyságtól megszerzett Besszarábia és az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársasághoz tartozó Moldáv Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság egyesítésével. 1990. május 23-án az ország elnevezése Moldovai Köztársasággá módosult, függetlenségét 1991. augusztus 27-én nyerte el. Földrajzilag a Moldáv SZSZK-t nyugatról Románia, északról, délről és keletről az Ukrán SZSZK határolta. A moldáv nyelv valójában a román nyelv egy változata, ám az orosz megszállás idején főként a szovjet érdekek azt kívánták, hogy a romántól különböző nyelvet kreáljanak. Ennek az volt a célja, hogy igazolják a területének Romániától való elválasztását és a Szovjetunióhoz való tartozását. Ugyancsak a román nyelvtől való különbözőséget hangoztatták a függetlenség hívei is. Mára azonban a nyelvészek, beleértve az oroszokat is, románnak tartják ezt a nyelvet, melyet csak politikai okokból neveznek vagy neveztek moldávnak. Ugyanakkor a szovjet időszak mégis nyomot hagyott rajta: számos orosz kifejezés szilárdult meg benne, továbbá némely betű vagy szó hangzásában, átírásában is mutatkozik apró eltérés, vagyis a két nyelv között mégis van egy kis különbség. Ennek fontos szerepe van a regényben is.
A cselekmény több idősíkon játszódik: hol a kislány felcseperedését követhetjük nyomon, hol pedig a felnőtt Lasztocska életébe látunk bele. A főhősnő a rendszerváltás időszakában éli kamaszéveit, tehát Moldova függetlenedése idején. Az eredetileg moldáv kislányba nevelőanyja a legnagyobb szigorral (olykor kegyetlenséggel) veri bele az orosz nyelv ismeretét, s megtiltja neki, hogy anyanyelvén kommunikáljon. Így a kislány szinte elveszíti saját gyökereit, kultúráját, aztán később, a rendszerváltáskor, fiatal felnőttként hirtelen megint moldávul kell beszélni, tanulni. Sőt, inkább románul. Lasztocskának nagyon nehéz ebben a kaotikus helyzetben saját származásával, kulturális kötődéseivel azonosulni. Ráadásul a regény helyszíne Kisinyov, Moldova fővárosa, ami abban az időszakban igazi multikulturális központ volt. A lakótömbjükben is együtt éltek oroszok, ukránok, moldávok és zsidók.
A történet másik központi kérdése az anya-gyermek viszony, ami két szinten is megjelenik. Egyrészt: az árvaházban nevelkedő kislány nem tudja egykönnyen feldolgozni, hogy valódi szülei elhagyták, másrészt az őt örökbefogadó Tamara Pavlovnával való kapcsolata is egyszerre szeretet, hála és gyűlölet keveréke. Nem csoda, hogy Lasztocska érzelmi zűrzavarban találja magát. Miért hagyták el őt? Aztán miért fogadták örökbe? Vajon azért vették ki az árvaházból, hogy megmentsék, vagy hogy kihasználják? Az anyai szeretet újabb rétegét a felnőtt Lasztocska sorsa fejti fel, aki egy rosszul sikerült házasságból született beteg gyermek édesanyjává válva kénytelen megtapasztalni az anyaság minden nehézségét.
Az Üvegkert megrázó történet, de a szerző képes a szenvedésről is végtelen meghittséggel, hiteles őszinteséggel mesélni, s így megmutatni a női sorsban rejlő erőt és szépséget.
Tatiana Țîbuleac regénye 2019-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját.
